2011. június 9., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Készítsétek fel családjaitokat, hogy az égen megjelenő Keresztemnek tanúi lehessenek

2011. június 8. szerda, 16:45
Szeretett leányom,  közölnöm kell veled azokat az érzéseket, amelyeket most elviselek.  Az első érzés, a boldogság érzése, ez azért van, mert lelkiismeretük megvilágosításakor, oly sok irgalmasságot hozok gyermekeimnek.   Aztán itt vannak a nagy szomorúság könnyei is, azokért, akik nem is tudnak erről az eseményről és nem készülnek fel erre. Nagyon fontos, hogy gyermekeim beszéljenek barátaiknak és családjaiknak erről a nagy eseményről, hogy megmentség ezek lelkeit, nem számít, ha azok nevetni fognak, vagy nevetségessé teszik mindazt, amit elmondanak, mert később meg fogják nekik köszönni.
Mondjátok el nekik az Igazságot. Kérjétek meg őket, hogy legyenek nyitottak. Tudatosítani kell bennük, hogy Keresztemet fogják az égen látni, így lesznek felkészültek. Ennyi az egész, amit meg kell érteniük. Akkor majd elfogadják azt a kellemetlen érzést, amit akkor kell elviselniük, amikor az eddigi életük lejátszódik előttük. Mondd meg nekik, hogy gondolják át életüket, és emlékezzenek azokra a fájdalmakra, amelyeket valószínűleg embertársaiknak okoztak.
A Nagyfigyelmeztetés után terjesszétek Igéimet
Gyermekeim, amint a Nagyfigyelmeztetés megtörtént, és amikor a megtérés is bekövetkezett, akkor siessetek terjeszteni Szent Igéimet. Ez nagy fontossággal bír, mert ez döntő időszak lesz.  Az Én szeretett híveim munkái által, mindenhol, gyermekeim a helyes ösvényen fognak maradni. Ez az az idő lesz, amikor az ima és a megtérés meg tudja gyengíteni a pusztulás hatását, amelyet úgy az uralom, mint az Antikrisztus és a hamis próféták fognak előidézni.
Most fogadjátok el az Igazságot, mint amilyen az valójában. Ne féljétek az Igazságot. Öleljétek magatokhoz, mert ha ezt teszitek,  akkor felszabadultok és Irántam való hűségetek képessé tesz majd benneteket, hogy Szent Igéimet megvédhessétek. A félelem visszatart benneteket, a bátorság, értékes gyermekeim,  pedig lelkeket ment. Az Én Nevemben folytatott harcaitok szenvedéseimet megkönnyíti és nagyon sok lelket, akiknek segítségetekre van szükségük, elvezet majd az Örök Életre.
Szeretetem irántatok, gyermekeim, mindent körülvesz, és intenzitása sohasem gyengül meg. Nehéz a keresztem, de amikor azt szívetekbe szeretettel veszítek fel, akkor a teher könnyű lesz. Ti, szeretett követőim, felszentelt szolgáim és laikusok legyetek az Én jövőbeli hadseregem,  hogy legyetek segítségemre sátán legyőzésében. Imádkozzatok a küzdőerőért, hogy megküzdhessetek hitetekért. A példás vezetés és a kegyelem által, amelyet mindazoknak adok,  akik Nekem hűséget esküsznek, azonnali megtéréshez fog vezetni, amint Szent Igémet hirdetitek. Ne feledjétek: Én minden időben veletek leszek. Sokan közületek, akik már egy ideje Hozzám csatlakoztak, most erősebben fogják a Szentlelket és az megkülönböztetés erejét magukban érezni, ami elcsodálkoztat majd benneteket. Úgy fogadjátok ezt, mint a legnagyobb adományt, amelyet ma az emberiség egyáltalán megkaphat. Ennyi sok kegyelmet nem adományoztam azóta, hogy a  legértékesebb adományt, Szentlelket elküldtem az apostoloknak.
Ti, követőim, beleértve felszentelt szolgáimat is, legyetek az én igaz Egyházam. Úgy akarlak vezetni benneteket az Isten, az Örök Atya segítségével,  hogy az összes gyermekemmel együtt besétálhassatok az Új Paradicsomba, ami rátok vár.
A ti szerető Megváltótok,
Jézus Krisztus


A szeretet üzenete minden hívem számára

2o11. június 8. szerda, 21 óra
Szeretett leányom, ma nagyon örvendek annak a hitnek, amelyről szeretett követőim szerte a világon bizonyságot tesznek, azok, akik ezen üzenetek által meghallották hívásomat. Örvendek annak a mély hitnek, amelyet szeretett gyermekeim mutatnak egy olyan világban, amely elutasít engem. Az Én drága gyermekeim, azok, akik hisznek Bennem, örömkönnyeket hoznak Nekem a szomorúság idejében. Ha nem azoktól lennének ezek a könnyek, akik mély odaadással vannak irántam, nem találnék benne vigaszt.
Gyermekeim, akik szerettek Engem, figyeljetek most jól rám. Engedjétek meg, hogy a karjaimba vegyelek benneteket, és megmagyarázzam nektek hitetek fontosságát. Hitetek olyan, mint egy szívemben égő láng, amely soha nem alszik ki. Lehet, hogy időnként pislákol, de megadom nektek azt az energiát, hogy égve tartsátok ezt a lángot. Gyermekeim, ti, akik a világosság gyermekei vagytok, el fogjátok nyelni a sötétséget, de egyként kell összetartanotok, hogy megküzdhessetek az Antikrisztussal.

A sátán nem győzhet, mert az lehetetlen
Mindig meg kell értenetek ezt a fontos tényt: Ő, a Csaló nem tud és nem is fog soha győzni, mert az lehetetlen. Ezért fogadjátok el azt, hogy az Én és Atyám világossága soha nem fog elhomályosodni, mert ez a világosság soha nem fog kialudni. De a  sötétség, amely a hozzá vonzódó szegény lelkeket csalogatja, el fog múlni. Ezek a szegény félrevezetett gyermekek is itt vannak a Szívemben, és pont olyan sokat jelentenek Nekem, mint ti. Drága gyermekeim, mint minden családban, nektek kell gondoskodnotok ezekről az önfejű testvéreitekről. Mindegy mekkora bűnt követtek el, soha ne ítélkezzetek felettük. Hozzátok őket vissza Hozzám. Beszélgessetek velük. Imádkozzátok értük az Irgalmasság rózsafüzérét, így haláluk órájában megmenekülhetnek az ördög karmaiból.
Kiáltsatok most hangosan a hegyek csúcsairól. Emlékeztessetek mindenkit az Igazságra. Ne foglalkozzatok a gúnyolódásaikkal. De ha megmagyarázzátok a gyermekeimnek, hogy mennyire szeretem őket, azzal nem erőszakoljátok rájuk a ti nézeteiteket. Ehelyett egyszerűen csak magyarázzátok el nekik hogy az Isten, az Atya teremtette őket. Mondjátok meg nekik, hogy az Atya Engem, az Ő egyszülött Fiát küldte el, hogy megmeneküljenek, hogy esélyt adjon nekik, hogy Örök Életük legyen. Aztán mondjátok meg nekik, hogy szeretem őket, s hogy mindegyikükkel ott vagyok a nap minden percében. Még akkor is, ha elfordulnak Tőlem, és látom, ahogy másokkal gonoszságot cselekszenek, mégis ott vagyok mellettük, abban a reményben, hogy hozzám fordulnak, és a segítségemet kérik, mert ha ezt teszik, akkor örömkönnyekkel és megkönnyebbüléssel fogom átölelni őket. Segítsetek Nekem megmenteni ezeket a drága lelkeket. Ne engedjétek, hogy a csaló elvegye őket Tőlem. Ők a családotok – az Én családom. Mi mind egyek vagyunk. Még egyetlen egy lélek elvesztése is túl sok lenne.
Köszönöm szeretett gyermekeim mindnyájatoknak. Tudjátok meg, hogy most a Szentlélek által sokkal erősebben jelen vagyok köztetek, mint bármikor a történelem során. Fogjátok meg a kezemet, és gyertek velem az új Földi Paradicsomba, amely a jövőben a ti csodálatos otthonotok lesz.
Szeretett Megváltótok,
Jézus Krisztus, az Irgalmasság Királya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése