2011. május 5., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A sátán káoszt okoz és pusztításokat végez az egész világban, de napjai már nagyon-nagyon rövidek (meg vannak számlálva)

2011. május 4. szerda, 20. 45
Szeretett leányom,  a világ és azok is,  akik a tanításaim Igazságaival szemben alszanak,  most nagyon sürgősen meg kell hallgassák Szent Szavaimat (Igéimet). Miközben a világban a nyugtalanság egyre fokozódik,  ti szálljatok magatokba és elmélkedjetek a Szentírás szavain – azon, amit megmondtak nektek a változásokkal kapcsolatban,  amelynek ti is tanúi lesztek a Földön,  ha ez a bűnös élet továbbra is folytatódik.
Közületek még azok is,  akik kétségbe vonják Isten,  az Örök Atya létezését,  vagy az Én létezésemet, az Isteni Megváltótokét,  látni fogják a bűnöket,  amelyek naponta szemeitek előtt történnek meg. Nehéz lesz ezeket ignorálni,  mindegy, hogy ezek a hétköznap személyes kapcsolata által, vagy a sajtón keresztül, vagy a rádión, vagy az interneten keresztül történik. Közületek még azok is,  akik saját bűneik elfogadásában toleránsak, sokkolva lesznek,  mert kényszerből fel fogják ismerni azt,  hogy  romlottságuk milyen szinten áll.
Mit láttok? Mi sokkol benneteket a legjobban?  A gonosz erőszak,  ami a televízió által jut tudomásotokra,  amelyet kényelemből otthonotokban néztek? Vagy azok a  gyilkosságok,  amelyeket elkövetnek, és amelyeket kormányaitok az igazság nevében megbocsájtanak? Vagy az a romlottság, amelyet a szemérmetlen pornográfia vetítésekor,  mint művészetet mutatnak be?  Vagy a csalók ravasz hazugságai,  akik meghúzódnak a jogrend háta mögött, és ezt kihasználva megvásárolhatják büntetlenségüket?  Lehet,  hogy a gyűlölet az,  amelyet az emberek az utcán, az idegenekkel szemben éreztetnek? Vagy a terror,  amelyet az egyszerű polgárok saját kormányaik által éreznek? Sok a szabálytalanság a tízparancsolattal, Mózes törvényeivel szemben,  amelyeket mostanság felfednek,  annyi egyszerre, hogy azokat felfogni túl nehéz lenne.
Eltűnt a törvényesség és a rend. Hamar eltűnik a szeretet és a nagyvonalúság, amelyet egyik szomszéd a másikkal szemben kell tanúsítson. Még hűséges szolgálóim sem vezetik nyájaikat, pedig ők  Isten nevében cselekednek.
Ezt a káoszt, a megtévesztés királya,  a sátán,  az ördög okozza,  aki nagyon fáradozik azon,  hogy elfedje identitását az emberiség előtt. Ő gyáva,  aki hatalmát csábításra használja fel. Ne kövessetek el semmiféle hibát sem,  mert ő hatalommal rendelkezik,  amit arra használ fel,  hogy elpusztítsa az emberiséget. Embert,  ember ellen fordít,  testvért testvér ellen,  szomszédot szomszéd ellen és mindezt egyetlen céllal teszi,  hogy minél hamarabb káoszt és pusztulást okozzon.  Ő sohasem fog kínzásotokkal felhagyni, gyermekeim. Nézzetek szembe realitásával. Fogadjátok el létezését.  A hitetleneknek azt mondom: csak akkor tudjátok elfogadni az Igazságot,  ha a sátán létezésének igazságát is elfogadjátok. Ez pedig azt jelenti,  hogy létezik Isten,  az Örök Atya.
Ne feledjétek,  hogy a sátán napjai meg vannak számlálva. Ne hagyjátok őt győzni. A világon mindenki számára  ti legyetek a világosság. Így nem kerülnek a gyűlölet csapdájába,  amelyet ő (a sátán) állít fel,  hogy tőrbe csalja Isten gyermekeit. Ezt nemcsak az irántatok való gyűlöletből teszi,  hanem abból a gyűlöletből is,  amelyet Irántam,  Jézus Krisztus iránt és az Örök Atya iránt érez. Addig nem fog nyugodni, ameddig a lehetséges legnagyobb kárt el nem követi.
Imádkozzatok,  imádkozzatok,  imádkozzatok,  hogy gyengüljön meg a hatalma. Különösen a Rózsafüzért imádkozzátok,  mert ez az az ima, ami el fogja a sátánt pusztítani.
Amikor visszatérek a Földre,  ne felejtsétek el,  hogy csak egyetlen út vezet az Örökkévalóságba,  éspedig rajtam keresztül.
A ti szeretett Megváltótok,
Jézus Krisztus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése