Ha azt mondom, hogy jelenésem volt, és elmesélem, hogy közben nagyon féltem, az órám mutatói össze-vissza jártak, a jelenés alakja durván félretaszított az út egyik oldalára, majd a másikra, a megjelenő alak felé áldásért nyújtott kegytárgyakat tartó kezeim jéghideggé váltak, vajon a lelkek megkülönböztetésében igen jártas szakértő olvasóim mit gondolnak, ki jelent meg nekem?

Ugye nem kérdéses? Persze, ha egyáltalán valóban megtörtént az esemény…

És ha azt mondom, hogy mindez nem velem történt meg, hanem a medjugorjei látnokokkal, akkor is ilyen bátran egyenes a válasz?

Pedig az ő állításuk szerint velük ez történt: féltek, és nem mertek közel menni a jelenéshez, „Mirjana úgy vélte, hogy jelet kapott. Az órája a jelenés alatt más időt kezdett mutatni” (1981. június 24.), „Miközben Marija lemegy a hegyről, egy láthatatlan erő rejtélyes módon az ösvény szélére taszítja.” (1981. június 26.); „Ezután magunkhoz vettünk néhány kegytárgyat, és mind a négyen odamentünk a Szűzanyához, hogy megáldja őket. Miközben a Szűzanya megáldotta a tárgyakat, a kezünk nagyon hideg lett.” (Vicka naplója, 1981.07.29, 18.30)

De ha valaki megpróbál utánajárni, hogy mi is történt, mit üzent a Szűzanya Medjugorjéban, egymásnak ellentmondó történeteket és üzeneteket talál. És azt veheti észre, hogy a mai “kanonizált” üzenetek viszonylagos ortodoxiája időben visszafelé haladva furcsa állításokkal terheltté válik: a hivatalos oldalon interneten közölt üzenetek régen, a nyomtatott szövegekben másként hangzottak: valaki, valamiért megváltoztatta őket, vagy maguktól fejlődtek, ahogy újabban a dogmák szoktak. A Ressourcement (vissza a forrásokhoz) jegyében célszerű tehát régebbi dokumentumokat elővenni, és mivel ezekhez nyelvi vagy egyéb nehézségek miatt nehéz megtalálni, összefoglalásul érdemes az illetékes egyházmegyei püspök 1990-ben született írását elolvasni, vagy az azzal egybehangzó írást utódja tollából 2017-ből.

Segítségképpen most az előbbi írás fordítását adom közre megfontolásra.

AZ IGAZSÁG MEDJUGORJÉRÓL

1. Az igazságot a medjugorjei eseményekkel kapcsolatban a Jugoszláv Püspöki Konferencia (BKJ) bizottsága keresi. Munkájuk azonban lassan halad. Ezért ezzel a nyilatkozattal szeretnék segíteni a Bizottságnak abban, hogy minél hamarabb döntésre jusson.

A Medjugorje mellett szóló propagandát siettetik, hogy az Egyházat és a világot “kész tények elé állítsák”. Medjugorje védelmezőinek kezdettől fogva ez volt a szándéka. El kell ismerni, hogy sikerrel jártak, mert a másik oldal vagy túl lassan dolgozik, vagy hallgat. Ezen okok miatt, és ama motiváció miatt, amit sokaktól kaptam a világ minden tájáról, akik felismerték, hogy az igazságot lábbal tiporják, úgy döntöttem, hogy kötelességemnek és lelkiismeretemnek megfelelően újabb nyilatkozatot teszek, és segítek a Bizottságnak. Ezzel a nyilatkozattal szeretném felébreszteni azok lelkiismeretét, akik védik Medjugorjét. Az ő útjuk könnyű, széles és végig lefelé vezet, míg az enyém nehéz, tüskés és felfelé visz. Az Egyháznak és a Szűzanyának nincs szüksége hazugságokra. Jézus azt mondja: “Az igazság szabaddá tesz titeket” (Jn 8,32). “Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), „Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.” (Jn 18,37).

A Medjugorjéval kapcsolatos tévhitek rövid leírásához 200 oldalra lenne szükségünk, de most csak ezt a rövid összefoglalót adom, a tudományosság igénye nélkül. Kicsit nyugtalanít, hogy egyes nyilatkozatokban az én nevem szerepel, pedig a “jelenések” kezdetétől fogva én voltam az események középpontjában, püspöki pozícióm és feladataim miatt. Én is sajnálom, hogy meg kell említenem néhány “kellemetlen dolgot”, de ezek nélkül az érvek elveszítik erejüket. A legkellemetlenebb dolgokat azonban kihagyom.

2. Egy jellegzetes hozzáállás

Marina B., az Atlas Travel idegenvezetője 1989 augusztusában egy panamai papot hozott be az irodámba. A neve: Presbitero Rodriguez Teofilo, a Nuestra Senora de Lourdes plébánosa. Vele jött Carmen Cecilia Capriles – újságíró, az IATA ügynökség Gerente Generalja, és Averrida Alberto Navarro, Apartado 1344 Zona 7, Panama. Marina úgy mutatkozott be, mint idegenvezető, angol nyelvi fordító és Medjugorje által megtérő. A pap megkérdezte, hogy miért nem hiszek a “jelenésekben”. Elmondtam neki, hogy legalább húsz okom van arra, hogy ne higgyek, amelyek közül egy is elég ahhoz, hogy a józan és a hitben jól képzett emberek arra a következtetésre jussanak, hogy a jelenések nem természetfeletti eredetűek. Arra kért, hogy legalább egy okot mondjak neki.

Elmondtam neki Ivica Vego volt ferences pap esetét. Engedetlensége miatt a Szentatya, a pápa parancsára a generálisa kizárta a ferences rendből, felmentette fogadalmai alól és felfüggesztette “a divinis”. Nem engedelmeskedett ennek a parancsnak, és továbbra is misézett, osztotta a szentségeket, és szeretőjével töltötte az időt. Kellemetlen erről írni, mégis szükséges, hogy lássuk, kiről beszél a Szűzanya. Vicka naplója és a “látnokok” nyilatkozatai szerint a Szűzanya 13 alkalommal említette, hogy (Vego) ártatlan, és hogy a püspök téved. Amikor a szeretője, Leopolda nővér, egy apáca, teherbe esett, mindketten elhagyták Medjugorjét és a szerzetesi életet, és együtt kezdtek élni Medjugorje közelében, ahol gyermekük megszületett. Most már két gyermekük van. Az ő imakönyvét ma is több százezer példányban árulják Medjugorjéban és azon kívül. Megkértem Marinát, hogy fordítsa le angolra. Marina nem hibáztatható, hogy egy olyan közösségbe került, amelyik eltitkolja az igazságot. Spontán módon válaszolt a medjugorjei gyakorlatnak megfelelően: “Muszáj elmondanunk nekik ezeket a csúnya dolgokat?” Erre azt válaszoltam, hogy ha nem tartottátok volna vissza magatokat, és nem takargattátok volna ezeket a “csúnya eseményeket”, akkor ezek a panamai emberek hamarabb megtudták volna, és nem kellett volna a semmiért Medjugorjéba utazniuk. Igazságtalanság és bűn eltitkolni ezt az igazságot, még ha kellemetlen is, ki kell mondani.

3. Rene Laurentin mariológus teológus ugyanígy viselkedik.

1983 karácsonya körül meglátogatott, és meghívtam vacsorára. Megkérdezte, hogy miért nem hiszek a jelenésekben. Elmondtam neki, hogy Vicka naplója és a többi “látnok” szavai szerint ez a “Hölgy” a püspök ellen szólt. Laurentin gyorsan válaszolt: “Ne tegye ezt közzé, mert sok zarándok és megtérő van ott”.

Megbotránkoztatott ennek az ismert mariológusnak ez a kijelentése! Sajnos ez maradt Laurentin álláspontja: eltitkolni az igazságot, és védeni a valótlanságokat. Körülbelül tíz könyvet írt Medjugorje témájában, és szinte mindegyikben az igazságot és Žanić püspököt veszi tűz alá. Jól tudja, hogy az emberek mit szeretnek hallani. Ezért viszonylag könnyű volt számára megtalálni azokat, akik hisznek neki. “A veritate quidam auditum avertent, ad fabulas autem convertentur” – elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek. (2Tim 4,4). A Laurentin által vezetett medjugorjei “látnokok” és védők a kezdetektől fogva látták, hogy a modern hívő egy kommunista országban nagyon könnyen hisz minden “csodában”, a látszólagos csodás gyógyulásokban és a “Szűzanya” látszólagos üzeneteiben.

4. A főszereplők, akikre Medjugorje támaszkodik

Franić nyugalmazott érsek, R. Laurentin, Lj. Rupčić OFM, Amorth, Rastrelli S.J., valamint néhány ferences és karizmatikus a világ minden tájáról. Hamarosan számos könyv jelent meg, valamint cikkek, brosúrák, filmek és emléktárgyak. Mozgásban vannak turisztikai irodák, zarándoklatok, imakönyvek, amelyeket két ferences, Vego és Prusina írt, akiket kitettek a ferences rendből, és amelyek sok nyelven, 600.000 példányban jelentek meg, a fanatikus imacsoportok, amelyeket a Szűzanya állítólagos üzenetei és mindezek nagy mozgatórugója – a pénz – inspirál.

Senki sem említi azt, ami kétségbe vonja a “jelenéseket”. A püspök mindenkit figyelmeztetett, de a “gépezet” mégis előre tört. Említettek 50 csodás gyógyulást, majd 150-et, 200-at, 300-at és így tovább. Laurentin 56 esetről szóló dossziét választott ki és küldött el a “Bureau medical de Lourdes”-nak. Dr. Mangiapan az Avril/84-es Bulletinjükben azt válaszolta, hogy ezeknek a dossziéknak nincs gyakorlati értéke, és nem használhatók vagy tekinthetők a medjugorjei jelenések komoly bizonyítékainak.

Diane Basile gyógyulásáról már sokat írtak. Elküldtem a dossziét Mangiapan doktornak, aki tanulmányozta az esetet, majd állást foglalt: “opinion plus que reservee”. Ez egy szklerózis multiplex eset. Erről később egy könyvben többet fogunk írni.

5. A “látnokok” hitelessége – Mirjana Dragičević.

Egy hónappal a “jelenések” kezdete után elmentem Medjugorjéba, hogy kikérdezzem a “látnokokat”. Mindegyiküket megkértem, hogy tegyenek esküt a feszületre, és követeltem, hogy az igazat mondják. (Ezt a beszélgetést és az esküt magnóra vettem).

Az első Mirjana volt: “Elmentünk megkeresni a juhainkat, amikor egyszerre…”. (Az egyházközség káplánja félbeszakította és elmondta, hogy valójában dohányozni mentek, amit a szüleik elől eltitkoltak). “Várj egy percet Mirjana, te eskü alatt állsz. Azért mentetek ki, hogy megkeressétek a birkáitokat?” Az lány a szájára tette a kezét: ” Bocsásson meg, cigizni mentünk ki”.

Majd megmutatta az órát, amelyen a “csoda” történt, mert az óra mutatói megbolondultak. Elvittem az órát egy szakértőhöz, aki azt mondta, hogy az óra minden bizonnyal leesett és meghibásodott. Miután visszavittem neki az órát, mondtam, hogy ne terjessze, hogy csoda történt. Mégis, a később felvett kazettákon tovább beszélt arról, hogy csoda történt az órával, és hogy kezdetben a juhaikat mentek megkeresni. Később arról beszélt, hogy a Szűzanya azt mondta, hogy minden vallás egyenlő. Mennyire hihetünk Mirjanának?

6. Vicka Ivanković a fő “látnok” a kezdetektől fogva, és Medjugorje megalkotója, Tomislav Vlašić OFM, rajta keresztül indította el a Medjugorjéval kapcsolatos tévhitek fő részét. Ő a pápának 1984. május 13-án kelt levelében a következőképpen mutatkozott be: “Tomislav Vlašić atya vagyok, az, aki az isteni gondviselés akarata alapján a medjugorjei látnokokat vezeti“. Jobb lett volna neki, ha visszavonul a “sivatagba” és hallgat, mert a múltja eleget beszél róla.

Vicka sokat beszélt és írt, és közben sok ellentmondásba keveredett. Prof. Nikola Bulat, az első bizottság egyik tagja kikérdezte őt, és írt róla egy 60 oldalas tanulmányt. Megszámolta a naplójában szereplő összes logikátlanságot és hazugságot. Itt csak a véres zsebkendőt említem meg.

Elterjedt a hír, hogy volt egy bizonyos taxisofőr, aki egy vérrel borított emberrel találkozott. Ez a férfi adott ennek a taxisofőrnek egy véres zsebkendőt, és azt mondta neki: “dobd ezt a folyóba“. A sofőr továbbment, és ekkor egy fekete ruhás nővel találkozott. A nő megállította és megkérte, hogy adjon neki egy zsebkendőt. A férfi odaadta neki a sajátját, de a nő azt mondta: “nem ezt, hanem a véres zsebkendőt“. A férfi odaadta neki a kért zsebkendőt, mire a nő azt mondta: “Ha ezt a folyóba dobtad volna, akkor most bekövetkezett volna a világvége.“

Vicka Ivanković azt írta a naplójába, hogy megkérdezték a Szűzanyát, hogy igaz-e ez az esemény, és ő azt mondta, hogy igen, és hogy “az a vérrel borított férfi az én fiam, Jézus volt, és én (a Szűzanya) voltam az a fekete ruhás nő“.

Miféle teológia ez? Ebből úgy tűnik, hogy Jézus el akarja pusztítani a világot, ha egy zsebkendőt egy folyóba dobnak, és a Szűzanya az, aki megmenti a világot!

7. 1982. január 14-én Vicka, Marija és a kis Jakov meglátogatott. Vicka elég idegesen kezdett beszélni, mert valótlanságokat állított. Azt mondta: “A Szűzanya küldött minket önhöz, hogy elmondjuk, hogy túl keményen bánik a ferencesekkel...”. „Milyen tekintetben?”  “Nem tudjuk!”

A két mostari ferences káplán, Ivica Vego és Ivan Prusina, akiket a püspök megpróbált eltávolítani Mostarból rendbontás és engedetlenség miatt, azzal védekeztek elöljáróik előtt, hogy nem hagyják el Mostart, mert a Szűzanya Vicka által azt mondta nekik, hogy ne menjenek el. Ezt a ferences rendtartományi tanács egyik tagja említette nekem.

Találkozásunk alkalmával megkérdeztem Vickát: “Említett a Szűzanya valamit a mostari káplánokról, Vegóról és Prusináról?”. “Nem említett, nem ismerjük őket” – válaszolták mindhárman. Beszélgetésünk 30 percig tartott, és az egészet felvettem. Többször megismételtem a mostari káplánokra vonatkozó kérdést, és ők mindig válaszoltak: “Nem ismerjük őket“. Később Vicka naplójából megtudtam, hogy nagyon jól ismerték a káplánokat. Világos volt számomra, hogy hazudnak, mégsem akartam ezt megemlíteni nekik, hogy beszélgetéseink során megőrizzem a bizalmukat.

8. 1982. április 4-én Vicka és Jakov meglátogatott “a Szűzanya által küldve”. A mostari káplánokat, Vegot és Prusinát ugyanezen év januárjában rúgták ki rendjük elöljárói a ferences rendből. Medjugorje és a “Szűzanya” sok híve védelmébe vette a kirúgott káplánokat. Beszélgetésünk során Vicka nagyon izgatottan kezdte:

“Amikor legutóbb jártunk önnél, nem mondtunk el mindent, és emiatt a Szűzanya megszidott minket. Sok mindenről beszéltünk, és ezért elfelejtettük…”.

“Mit felejtettetek el?”

“A Szűzanya azt mondta nekünk, hogy mondjuk el önnek, hogy azok a káplánok, Vego és Prusina papok, és ezért ugyanúgy misézhetnek, mint más papok.”

“Várjatok egy percet. A Szűzanya ezt a legutóbbi találkozásunk előtt mondta nektek?”

“Igen, ezért küldött minket önhöz. A múltkor sok más dologról beszéltem, és ezt elfelejtettem megemlíteni”.

Az előző találkozás során többször is egyenesen megkérdeztem tőle, hogy a Szűzanya említett-e valamit a két káplánról. Világos volt számomra, hogy Vicka hazudik, és ez elég bizonyíték volt arra, hogy ne bízzak állításaiban. Marija és Jakov is részt vett ebben a hazugságban.

9. 1983. január vége felé Grafenauer páter, egy jezsuita pap azzal a szándékával keresett meg, hogy utána kíván járni a medjugorjei jelenségnek. Meghallgatott 20 kazettát, és miután végighallgatta őket, azt mondta, hogy nem megy Medjugorjéba, mert arra a következtetésre jutott, hogy a Szűzanya nincs ott. Az én unszolásomra elment Medjugorjéba, és néhány nap múlva úgy tért vissza, mint Vlašić atya “megtérője”. Hozott néhány dokumentumot, az asztalra dobta őket, és azt mondta: “Itt van, amit a Szűzanya szeretne elmondani Önnek!” Én ezt úgy értelmeztem, mint egy összeesküvést a püspök megbuktatására a Szűzanya segítségével. A dokumentumok, amelyeket hozott, Vicka naplójának, a plébániai krónikának és kézzel írt dokumentumoknak egyvelege volt. Emiatt nehéz megállapítani, hogy hol íródtak először. Vicka és Medjugorje védelmezői több mint egy évig titkolták ezt a püspök elől. Íme néhány idézet:

1981. december 19. A Szűzanya azt mondta, hogy a püspök a hibás a hercegovinai zűrzavarért. Azt is mondta, hogy Ivica Vego tiszteletes nem hibás, mégis a püspöknek van teljes hatalma. A Szűzanya azt mondta, hogy ő (Vego) maradjon Mostarban és ne menjen el.

1982. január 3. Az összes “látnok” együtt kérdezte a Szűzanyát Ivica Vego atyáról. A Szűzanya válaszolt: “Ivica ártatlan. Ha kiteszik őt a ferences rendből, maradjon bátor… Ivica ártatlan.” A Szűzanya ezt háromszor megismételte.

1982. január 11. Újra rákérdeztünk a két mostari káplánra, és a Szűzanya kétszer is megismételte azt, amit korábban említett velük kapcsolatban. (Megjegyzés: 1982. január 14-én Vicka a kancellárián volt a püspökkel, és azon a találkozón megemlítette, hogy nem ismeri Vegót).

1982. január 20. A gyerekek megkérdezték, hogy mit fog Ivica Vego és Ivan Prusina csinálni most, hogy kidobták őket a rendből. A Szűzanya válaszolt: “Ők ártatlanok. A püspök szigorú volt a döntésében. Maradhatnak“.

1982. április 15. Vicka feltett egy kérdést a Szűzanyának. “El tudnál mondani nekem mindent Ivica Vegóról és Ivan Prusináról?” A Szűzanya először mosolygott, majd azt mondta: “Ők ártatlanok.” Ezt kétszer is megismételte: “A püspök hibázott… hadd maradjanak Mostarban… néha misézhetnek, de vigyázzanak, hogy ne kerüljenek a figyelem középpontjába, amíg a dolgok le nem nyugszanak. Nincsenek hibáik…”

1982. április 16. Tegnap, amikor a Szűzanyánál voltunk, megkérdeztük, hogy imádkozhatnánk-e értük (“Vegóért” és “Prusináért”) egy Miatyánkot. Ő azonnal válaszolt: “Igen, lehet”, és imádkozott velünk. Amikor befejeztük az imát, mosolygott és azt mondta nekem: “Ők ketten állandóan a fejedben vannak”. Én válaszoltam: “Igazad van”.

1982. április 26. Szűzanya: “A püspöknek nincs igazi istenszeretet a szívében. Ami a püspököt illeti, Ivica és Ivan maradjanak nyugodtak. Amit a püspök tesz, az ellentétes Isten akaratával, mégis azt tehet, amit akar, de egy napon feltárul majd az igazságosság, amilyet még soha nem láttatok.”

10. Vicka soha nem tagadta, hogy a Szűzanya ezeket a dolgokat mondta, vagy hogy ezeket a dolgokat feljegyezte a naplójába. Ennek bizonyosságát és hitelességét legjobban egy kazetta erősíti meg, amelyet Grafenauer atya vett fel a Vickával és Máriával folytatott beszélgetései során. A kazetta másolatai közül egyet ott hagyot a medjugorjei plébánián, egyet a püspöknél, egyet pedig a zágrábi püspöki konferenciánál. A kazettát meg kell hallgatni!

Egy beszélgetés Vickával: “A püspöknek kötelessége megítélni, hogy ez a Szűzanya-e vagy sem…” – mondta Grafenauer atya.

Vicka: Úgy ítélkezik, ahogy akar, de én tudom, hogy a Szűzanya az.

Graf.: Az Egyház azt mondja, hogy ha valaki ilyen magabiztos, az önmagában is jelzi, hogy itt nem a Szűzanyáról van szó.

Vicka: Aki kételkedik, az maradjon kételkedő, én nem vagyok az.

Graf.: Ez nem jó jel… egyszer azt mondta a püspöknek, hogy jobban kellene hallgatnia a Szűzanyára, mint a pápára.

Vicka: Igen, ezt mondtam.

Graf: Ez azt jelenti, hogy a püspöknek jobban kellene hallgatnia rád, mint a pápára.

Vicka: Nem, nem rám.

Gróf: De a püspök nem tudja, hogy mi a jelenség, és talán nem is a Szűzanya az.

Vicka: De igen, a Szűzanya az.

Graf: Azt mondta a püspöknek, hogy ő a hibás, és hogy ők ketten (Vego és Prusina) ártatlanok, és hogy teljesíthetik papi kötelességüket.

Vicka: Igen, ezt mondtam.

Graf: Meghallgathatják a gyónást? Említette ezt a Szűzanya?

Vicka: Igen.

Graf: Ha a Szűzanya ezt mondta, és a pápa azt mondja, hogy nem…

Vicka: A pápa azt mond, amit akar, én úgy mondom, ahogy van!

Graf: Ha a pápa azt mondja, hogy a Szűzanya nem a Szűzanya… ha a pápa… azt mondja, hogy nem, nem misézhetnek, és nem hallgathatják meg a gyónást, és akkor a másik oldalo, a Szűzanya azt mondja, hogy mindkettőt megtehetik, ez nem lehet!

Vicka: Én tudom, hogy mi a helyes (amit a Szűzanya mondott).

Graf: Ez nem lehet igaz. A kezemet tűzbe tenném, hogy tanúsítsam, hogy nem a Szűzanya beszél. Ha valakinek nagyobb ajándéka van, akkor nagyobb a veszélye annak is, hogy az ördög munkálkodik ezen a személyen.

Micsoda lealacsonyító megalázása a Szűzanyának! Micsoda lealacsonyító megalázása a Szűzanyának! Ezekkel a kijelentésekkel rombolja az engedelmességet az Egyházban, az engedelmességet a püspökkel, a ferences rend vezetőivel és a Szentatyával szemben. Védi Vegót!

11. A jelenés Cernóban.

Cerno egy falu, nem messze Medjugorje városától. A medjugorjei jelenések kezdetét követő nyolcadik napon Cerno közelében volt egy “jelenés”. A “látók” az esemény estéjén szóltak erről a történésről Jozo Zovko atyának, Medjugorje akkori lelkipásztorának. Megemlítették, hogy a Szűzanya négyszer vagy ötször mondta, hogy még három napon, azaz július 1-jén, 2-án és 3-án fog megjelenni. Ezt kazettára vették fel és Ivo Sivrić OFM atya tette közzé. A kazettát sokszorosították. Néhány évvel később Rev. Janko Bubalo kiadott egy könyvet: Ezer találkozás a Szűzanyával címmel. Ez a könyv a Vickával folytatott beszélgetésekről szól. Vicka nem említi ezt az eseményt, ezért Rev. Bubalo megkérdezte, hogy a Szűzanya mondta-e azt, hogy “már csak három nap”. Vicka azt válaszolta, hogy nem emlékszik! Nyilvánvaló, hogy Vicka hazugságokat beszél, és hogy a Szűzanya nem mondhatja azt, amit Vicka mond. Vicka kitalálja ezeket a kijelentéseket. Ennek ismeretlenül kell maradnia a világ többi része előtt? A rosszat (mint például a Szűzanyáról valótlanságokat mondani) nem szabad megtenni azért, hogy jót érjünk el (mint például zarándoklatok, imák stb.).

12. Marija Pavlović “látnok”.

Íme, a Grafenauer atya és Marija között felvett beszélgetés írásos összefoglalója:

Graf: A Szűzanya azt mondta, hogy a püspök a hibás?

Marija: Igen.

Graf: Azt mondta, hogy Vego és Prusina nem hibás?

Marija: Igen.

Graf: Amikor a Szűzanya azt mondja, hogy a püspök a hibás, az azonnal gyanúsnak tűnik, és arra következtethetünk, hogy nem a Szűzanya beszél. A látnokok nyilvánvalóan azt terjesztik, hogy a püspök a hibás.

Marija: A Szűzanya mondta ezt nekünk.

Gróf: Hercegovinában ez lázadást okoz, és ezek nem jó gyümölcsök. Az emberek haragudni fognak a püspökre és rágalmazzák, rontják a jó hírnevét. Hogyan tehet ilyet a Szűzanya? Az Egyház jól tudja, hogy a Szűzanya jó, és hogy soha nem tenne ilyen dolgokat.

Marija: A Szűzanya ezt mondta nekünk.

F. Franić érsek, Laurentin és sokan mások mindezt tudják, mégis hallgatnak. Miféle teológia képes elfogadni a Szűzanya ezen kijelentéseit a “látnokok” nyilatkozatain keresztül, miszerint tanítójuknak, lelkipásztoruknak és liturgikusuknak – a püspöknek, aki törvényesen kapta feladatát Krisztustól az Egyházon keresztül, nincs Isten szeretete a szívében, hogy az egész világon bűnösnek nyilvánították, hogy térjen meg, és hogy Medjugorjéban imákat fognak mondani ezért a szándékért? Még olyan kijelentések is elhangzottak, hogy maga Jézus fog imádkozni a püspökért, hogy a püspök higgyen, és aztán jobban cselekedjen a medjugorjei események érdekében. Azt mondani, hogy a püspöknek meg kell várnia a Szűzanya ítéletét, abszurditás. Ez sértés a Szűzanya, az Egyház Anyja ellen. Isten tudja, hogy nem vagyok bűntelen, és hogy a Szűzanya bírálhat engem, mégis egyedül Isten a bíró. Soha nem kaptam megrovást vagy figyelmeztetést a Szentszéktől a püspöki szolgálatomért.

13. Medjugorje megteremtője, Tomislav Vlašić atya többek között kiadott és sok nyelven terjesztett egy tizenhét oldalas füzetet, melynek címe: Hivatás a Mária évben, Milánó, 1988. március 25-én. Ez egy fiatal férfiak és nők (medjugorjei) imacsoportjának megalapítására vonatkozik, akik együtt fognak élni, (Pármában, Olaszországban – amire még nem volt példa az Egyház történetében!). Ők lennének azok, akik megmentik a világot.

A Szűzanya nyilvánvalóan Vlašić atyának és Agnes Heupelnek (egy német nő, aki állítólag Medjugorjéban gyógyult meg) adta az ihletet, hogy létrehozzák és vezessék ezt a közösséget együtt, Szent Ferenc és Klára mintájára, ahogyan Vlašić leírta. Annak érdekében, hogy ez az akció sikerüljön, Vlašić atya arra kérte Mariját, hogy három oldalon tegye hozzá “tanúságtételét”. Ő is tagja ennek a közösségnek, és 1988. április 21-én ezt írta: “Sento il bisogno…”. – “Szükségét érzem…” – Mint megállapítható, a Szűzanya meghatározott programot adott a “Béke Királynője” közösségének, és Vlašić atyán és Agnesen keresztül vezeti ezt a közösséget, akik üzeneteket adnak a közösségnek. – “Másfél hónapja vagyok a közösségben. Jelenéseim vannak, és a Szűzanya vezet engem a szenvedés misztériumában, ami ennek a közösségnek az alapja. Mindent le kell írnom és közzé kell tennem, amint a Szűzanya azt mondja. Megértettem Isten tervét, amelyet Mária által kezdett el a medjugorjei plébánián“. Ez az idézet T. Vlašić atya szövegének 15. és 16. oldaláról származik.

Medjugorje védelmezői hamar megértették, hogy ez a fiatal férfiakból és nőkből álló közösség, akik együtt élnek, alszanak, dolgoznak és imádkoznak egy házban, végül tönkre fogják tenni önmagukat és Medjugorjét. Ezért elküldték tartományfőnöküket, Jozo Vasilj atyát Pármába. Ő a parmai püspökkel, Msgr. B. Cochival és Rev. T. Vlašićcsal együtt ment a római kongregációhoz. Ott közölték velük, hogy az Egyház nem engedheti meg egy ilyen közösség létezését, majd T. Vlašić atyát felszólították, hogy oszlassa fel a közösséget, és térjen vissza Hercegovinába. Vlašić nem engedelmeskedett azonnal, később mégis visszatért. Ezt Jozo Vasilj atya mondta el nekem a közösséggel kapcsolatban.

14. Ugyanez a Marija Pavlović 1988. július 11-én újabb nyilvános nyilatkozatot tett. Egyetlen lapon, amelyet ugyanúgy osztogatott, mint a korábbi nyilatkozatot, ezt írta:  “Erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy Isten, a Szűzanya (Madonna) és az Egyház előtt kijelentsem… A felhívás szövegéből… úgy tűnik, mintha a Szűzanya válaszát adtam volna a T. Vlašić tiszteletes által feltett kérdésre stb. Most kijelentem, hogy soha nem kértem a Szűzanyától (a Madonnától) megerősítést Vlašić tiszteletes és Agnes Heupel munkájáról… első kijelentésem… nem felel meg az igazságnak. Rev. Vlašić néhányszor indítványozta nekem (N.B.), hogy mint az egyik ” látnok” írjak egy olyan nyilatkozatot, amit a világ elvár… Mindaz, amit mondtam, nem felel meg az igazságnak. Ezt kijelentem az Oltáriszentség előtt“. Marija Pavlović.

15. Marija nem tagadja, hogy ő tette az első nyilatkozatot. Rev. T. Vlašić többször is kérte tőle a nyilatkozatokat, és ez nyilvánvalóan az egyik “látnokkal” való manipuláció. Tehát arra következtethetünk, hogy Marija tudatosan mondott valótlanságot az első vagy a második alkalommal. Hazudott, és ezt a Szűzanyának tulajdonította. Nyilvánvaló, hogy ő (Marija) csak egy játékszer Vlašić atya kezében. Ez már korábban is világos volt számomra, de eddig mégsem volt tárgyi bizonyítékom, ami ezt alátámasztaná.

T. Vlašić tiszteletes az összes “látnokkal” ugyanígy manipulált. Az ilyen típusú manipuláció hatása alatt Marija látta, hogy a Szűzanya sírt, amikor valaki a püspököt említette egy imaórán: “A Szűzanya szeméből egy nagy könnycsepp folyt ki. A könny végigfolyt az arcán, és eltűnt egy felhőben a lába alatt. A Szűzanya sírni kezdett, és sírva szállt fel a mennybe” (1984. aug. 22.). T. Vlašić atya nyilvánvaló koholmánya, amelynek célja a püspök megfélemlítése.

Miért nem említik Medjugorje védelmezői Mária e két kijelentését? Muszáj ezeket a “csúnya” dolgokat eltitkolni a világ elől, mert Medjugorjéban sok “megtérés” van? (Laurentin). Laurentin írja a Dernieres Nouvelles 3. kötetében, a 27. oldalon, hogy egy bizonyos monsignore megkérte Máriát, hogy imádkozzon a Szűzanya üzenetéért a papjai számára. Mária válaszolt:

“A Szűzanya azt mondta, hogy olvassák el Laurentin könyvét és terjesszék azt”!

Szörnyű bűn a saját hazugságait a Szűzanyának tulajdonítani. Ha a világ ezt megtudja, ki fog nekik hinni többé? Már lejáratták magukat. Senki sem tudja megsemmisíteni ezt a tárgyi bizonyítékot. Sokszorosítani fogják és szájról szájra terjedni fog. Jól tudom, hogy sokan vannak, akik figyelmen kívül hagyják az ilyen anyagokat. Irracionálisan, nagy érzelmekkel és személyes érdekekből fogadják el a medjugorjei eseményeket. Vakok, de ezek a dokumentumok az Egyház és a mariológia történetének részei maradnak.

16. A “látnok” Ivan Dragičević.

Ami a “nagy jelet” illeti, Vicka 13-szor említi ezt a naplókban, 14-szer a plébániai krónikában, 52-szer a kazettákon, és számtalanszor a püspökkel folytatott beszélgetések során. 1982 tavaszán megkértem a “látnokokat”, hogy írjanak le mindent, amit a jelről tudnak, anélkül, hogy a “titkot” nyilvánosságra hoznák. Azt javasoltam nekik, hogy ezt úgy tegyék, hogy az információkat két példányban írják le papírra. Ezt aztán egy borítékba zárták volna, és egy példány náluk, egy pedig a püspöknél maradt volna. Amikor a “jel” bekövetkezik, akkor kinyitnánk a borítékokat, és megnéznénk, hogy a “jel” előre megjósolt volt-e vagy sem.

Tomislav Vlašić atya, Medjugorje akkori lelkipásztora azt mondta a “látóknak”, hogy a Szűzanya azt mondta, hogy ne írjanak le semmit senkinek, és így nem is tették. Ivan Dragičević abban az időben a boszniai Visokóban lévő ferences kisszemináriumban volt, és erről nem értesült időben. Az első bizottság két tagja, Dr. M. Zovkić és Dr. Z. Puljić (ma dubrovniki püspök) meglátogatta Ivant Visokóban. Átadtak neki egy kissé zöldes színű papírlapot, amelyre kérdéseket gépeltek. Ivan leírta a “jel” tartalmát, dátummal látta el a dokumentumot, és a jelenlétükben egyetlen szó és a félelem legkisebb jele nélkül aláírta. Néhány évvel később Laurentin azt írta, hogy Iván személyesen mondta neki, hogy egyáltalán nem írt semmit arra a papírlapra, és hogy becsapta a Bizottság két tagját.

1985. március 7-én a Bizottság három tagja elment, hogy megkérdezze Ivant, igaz-e, amit Laurentin ír. Ivan azt mondta, hogy igaz, és hogy nyugodtan elmehetnek és kinyithatják a borítékot a kancellárián, mert abban csak egy fehér papírlapot fognak találni. Visszajöttek Mostarba, ahol a Bizottság éppen ülésezett, és az összes tag előtt felbontották a borítékot. A borítékban egy zöldes színű papírlapon találták megírva az üzenet tartalmát: A Szűzanya azt mondta, hogy egy jelet fog hagyni. Ennek a jelnek a tartalmát feltárom, hogy higgyenek. A jel az, hogy Medjugorjéban egy nagy kegyhely lesz jelenéseim tiszteletére, egy kegyhely az én képmásomnak. Mikor fog ez megtörténni? A jel júniusban fog bekövetkezni. Dátum: 1982. május 9. Ivan Dragičević látnok.

Miután meghallották ezt a hazugságot, az első bizottság tagjai be akartak fejezni minden további vizsgálatot, mégis maradtak. Néhány nappal az esemény után Slavko Barbaric OFM atya, elvitte a “látnokokat” valahová, és utasította őket, beleértve Ivant is, hogy írjanak egy nyilatkozatot, hogy Ivan nem fedte fel a jelet!

Iván üzeneteket küldött a Szűzanyától a püspöknek. 1984. április 24-én a Szűzanya a következőket mondta a püspökkel kapcsolatban:

“Fiam, Jézus, imádkozik érte, hogy ő (a püspök) higgyen, és ezért jobban cselekedjen Medjugorje érdekében”. Hozzátette: “Hogyan reagálna, ha a fiam megjelenne a földön? Hinne akkor?”

A Bizottsággal kapcsolatban a Szűzanya csak a következőket mondja: “Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Gondoljátok át és éljétek meg az általam adott üzeneteket, és meg fogjátok érteni, miért jöttem”. Ivan Dragičević, Medjugorje

17. “Mondd meg a püspöknek, hogy gyors megtérést várok tőle a medjugorjei eseményekkel kapcsolatban, mielőtt még túl késő lenne. Fogadja ezeket az eseményeket sok szeretettel, megértéssel és nagy felelősséggel. Szeretném, ha tartózkodna a papok közötti konfliktusok szításától és abbahagyná a negatív viselkedésük nyilvánosságra hozatalát. A Szentatya minden püspöknek azt a feladatot adta, hogy bizonyos feladatokat teljesítsenek a következőkben a saját egyházmegyéjükben. Ezek között a püspökök feladata, hogy megoldják a problémákat és a vitákat. A püspök Hercegovina összes plébániájának lelki atyja. Ezért kérem a megtérését ezekhez az eseményekhez. Utolsó előtti figyelmeztetésemet küldöm. Ha nem történik meg, amit kérek, akkor az én ítéletem és Fiam ítélete vár a püspökre. Ez azt jelenti, hogy nem találta meg az utat Fiamhoz, Jézushoz.”

A Szűzanya azt mondta nekem, hogy adjam át önnek ezt az üzenetet. Üdvözlettel:

Bijakovići 1983. június 21.

Tomislav Vlašić tisztelendő úr hozta el nekem ezt a dokumentumot, amelyet több mint valószínű, hogy ő maga írt az elragadtatás egy pillanatában.

18. Iván saját naplót vezetett néhány éven keresztül a jelenésekről. Ez nem került nyilvánosságra, mint ahogy Vicáé sem, és a többiek írásai sem. Ezek eredeti írások az eseményekről, mégis tele vannak naiv állításokkal, nyilvánvaló valótlanságokkal és abszurditásokkal. Ezek jó bizonyítékai annak, hogy a “látnokok” nem látják a Szűzanyát és nem kapnak tőle üzeneteket. Ezeket az üzeneteket valaki más írta, és átadták Ivánnak, hogy sajátjaként írja alá.

Miután Grafenauer atya elhozta nekem Vicka naplójának részleteit, megkértem Vickát, hogy hozza el nekem a naplóját. Ő 1983. május 7-én ezt írta nekem: “Megtudtam, hogy naplómból kivonatokat terjesztenek…”. Ez egy nagyon fontos pont volt, amelyet a Bizottság úgy fogadott el, mint megfelelő bizonyítékot arra, hogy a naplót maga Vicka írta, vagy hogy a sajátjának tekintette. Később T. Vlašić atya is erre a következtetésre jutott, ezért 1984-ben a Bizottság és előttem is kijelentette, hogy azt a levelet nem Vicka írta nekem, hanem egy ferences tette (valószínűleg maga Vlašić), és ő adta neki aláírásra! Sok hasonló példa van a manipulációra, de egyiknek sincs olyan egyértelmű bizonyítéka, mint ennek.

19. Titkok és titoktartás.

A “jelenések” kezdetétől fogva a “látnokok” (akiket erre nyilván azért utasítottak, hogy elkerüljék az ellenőrzést) azt mondták, hogy a “Szűzanya” mindegyikükhöz másképp beszél. Amikor a “titkokat” kitalálták, mindenkinek meg kellett kapnia a sajátját (összesen 60-at), és senki sem fedhette fel azokat senkinek. Mirjana és Ivanka kapott egy levelet a Szűzanyától, amelyet senkinek sem volt szabad elolvasnia. Kezdetben nem voltak extázisos pillanatok, sem a nyilvánosság kerülése. Nyilvánosan beszéltek és hozzájuk is így szóltak. Csak a Bizottságot kerülték. Miután elismerték, hogy tanácsot kaptak, megkérdezték a “Szűzanyát”, hogy leírhatják-e a “nagy jel” tartalmát papírra, és lezárhatják-e egy borítékban. A “Szűzanya” válaszolt: NEM!

Iván azonban leírta a jelet, és később azt mondta (amit magnóra is rögzítettek), hogy a “Szűzanya” nem szidta meg őt ezért. A titkokat egy papnak (egy ferencesnek) kellett volna átadni. Miért nem adták át a Bizottságnak, a püspöknek vagy a pápának? Az első hónapokban gyakran mondták, hogy a “nagy jel” el fog jönni: nagyon hamar, gyorsan, és így tovább…

Amikor az első év véget ért, megváltoztatták a hangsúlyt. Vicka másfél évig írta “a Szűzanya életét”, és ez egy nagy titok, amelyet nyilvánosságra fogunk hozni, “amikor a Szűzanya megengedi”. A Bizottság kérte ezt a naplót a Szűzanyáról, a “Szűzanya” azonban nem tett eleget a kérésüknek. „Megnézheti a naplót a Bizottság anélkül, hogy elvenné vagy kinyitná?” „Nem, nem teheti!”

Kiderült, hogy ez egy mesterkedés, hogy bolondot csináljanak mindazokból, akik elég naivak ahhoz, hogy a világ végéig várjanak erre a jelre. Korábban már kijelentettem, és most megismétlem ugyanezt a kijelentést, hogy ha a Szűzanya hagy egy jelet, amiről a “látnokok” beszélnek, akkor térden zarándokolok el Mostartól Medjugorjéig (30 km), és a ferencesek és a “látnokok” bocsánatáért fogok könyörögni.

20. Rágalmazás a püspök ellen.

“A püspök is hitt kezdetben”. Ez nem igaz! Amíg a kommunisták üldözték a ferenceseket, a “látnokokat” és a zarándokokat, én megvédtem mindannyiukat, és ezért nem változtattam meg a véleményemet “az állami bizottság fenyegetései miatt vagy azért, mert az egyházmegyei papok ezt követelték tőlem“. Ez egyszerűen sokak által koholt rágalom. Miközben én nyilvánosan védtem a bebörtönzött ferenceseket, Jozo Zovko atya a vizsgálatok során azt mondta, hogy a püspök egy “farkas” és egy “képmutató”. Pontosan ezeket a szavakat írta le. Zovko ügyvédje, Vuković egy kollégáján keresztül megkérdezte, hogy mit tettem Zovkóval, hogy ilyen súlyos vádakat érdemel. T. Vlašić tisztelendő gyakran adta a “látnokok” szájába a “Szűzanya” szavait, például a “Szűzanya” megerősítését, hogy a sátán (ebben az esetben a püspök) az ő tervét akarja elpusztítani. Ezt világosabban megírta egy, a vatikáni barátoknak írt levelében. Vlašić és tartományfőnöke előtt panaszkodtam erre a vádra, arra, hogy sátánnak nevezte a püspököt. Nem tagadta, hanem azzal indokolta a szavait, hogy ezt rendkívüli érzelmek hatása alatt írta.

Az ember mondhat valamit érzelmek hatása alatt, de ezt nem lehet leírni és idegen nyelvekre lefordítani.

21. Gyümölcseik révén.

Medjugorje védelmezőinek leggyakoribb érve az, hogy a medjugorjei események gyümölcsei bizonyítják, hogy a Szűzanya megjelenik ott.

Azok, akik egy kicsit többet tudnak, mint a Medjugorjéba érkező zarándokok, azt mondják: Medjugorje legelszántabb védelmezőinek gyümölcsei azt mutatják, hogy ők maguk nem hisznek a jelenésekben. Ha minden “csúnya dolgot” nyilvánosságra lehetne hozni, akkor bizonyára mindenki számára egyértelműen negatív lenne a válasz. Mégis, Laurentin, Rupčić, Vlašić, Barbarić és mások gondosan eltitkolják az igazságot. Ha Medjugorje védelmezői találkoznak valakivel, aki kételkedik a jelenésekben, akkor gyorsan elszigetelik ezt az embert, megvádolják valamivel, vagy őrültnek nyilvánítják (J. L. Martin).

A jámbor hívek nagy része naivan áldozatul esett a nagy propagandának, a jelenésekről és a gyógyulásokról szóló beszédnek. Ezek az emberek maguk váltak az események legnagyobb propagandájává. Nem is gondolnak arra, hogy az igazságot szándékos hazugságokkal leplezték el. Nem tudják, hogy nem történt egyetlen olyan csodás gyógyulás sem, amelyet illetékes szakértők és intézmények, mint például a “Bureau medical de Lourdes”, igazolni tudtak volna. Senki sem tud egyetlen hercegovinai gyógyultról sem. Mindenki tudja, hogy a kis Daniel, az öreg Jozo Vasilj, Venka Brajčić és mások, akiket a Medjugorjeról szóló első könyvekben említettek, nem gyógyultak meg.

22. A gyógyulások ígéretei jellemzőek az eseményekre. Amikor nem az történik, amit megígértek, akkor letagadják őket, mert soha nem rögzítették vagy írták le őket papírra. Sok olyan ígéret volt, amely tragikusan végződött. Ami minket érdekel, az az, hogy a “Szűzanya” adja-e ezeket az ígéreteket, vagy pedig a “látnokok” találták ki őket.

Marko Blažević tragikus vége, ahogyan azt a nyugalmazott belgrádi érsek, Msgr. Turk leírta, sokat elárul a gyógyulás “ígéreteiről”.

Az érsek 1984. május 22-én azt írta, hogy 1984. május 22-én került be a belgrádi kórház kardiológiai klinikájára betegként. Az érsek azt az ágyat kapta, amelyet korábban Marko Blažević foglalt el a Mostar melletti Buna városából, akinek műtétre kellett mennie.

Blažević úr elmondta az érseknek és sok más betegnek, orvosnak és a kórházi személyzetnek, hogy a Szűzanya a “látnokokon” keresztül megígérte, hogy a műtét sikerülni fog. Egy apáca, aki a műtőben asszisztált, később azt írta nekem, hogy Blažević felesége és lánya fanatikus hittel beszélt neki a “Szűzanya ígéretéről”. Egy bizonyos orvos is meg volt győződve erről az ígéretről. A beteg a műtét után nem ébredt fel. A műtét alatt a betegek egy csoportja buzgón imádkozott a műtő ajtaja előtt. Sokan beszéltek erről az esetről, amely sokakat nagyon csalódottá és megszégyenültté tett más vallású emberek és ateisták előtt.

T. Vlašić atya a rá jellemző módon, az igazság eltitkolásával, sikeresen meggyőzte a néhai Blažević úr lányát, hogy menjen el a püspökhöz, és mondja el neki, hogy a Szűzanya csak azt mondta nekik, hogy imádkozzanak, nem pedig azt, hogy megígérte nekik, hogy a műtét sikerülni fog!!!

Mondtam neki, hogy ne csináljon hazugot a néhai édesapjából, vagy a többiekből, akikkel beszélt.

23. A ferencesek és az egyházmegyei papság.

A ferences és az egyházmegyei papság közötti kapcsolatokat a hercegovinai plébániákon végzett lelkipásztori feladatok tekintetében a Szentszék 1899-ben hozott határozatával alakították ki maguk a ferencesek és az akkori püspök, Paškal Buconjić OFM javaslatára. E határozat szerint a plébániákat a híveket két csoportra kellett egyenlően felosztani a papság között. Mivel akkoriban nem volt egyházmegyei papság, a jogosan hozzájuk tartozó plébániákat 1923-ban “ad nutum S. Sedis” a ferencesekre hagyták. Čule püspököt, Mostar első egyházmegyés püspökét 1948-ban 11 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték. Ebből a büntetésből nyolc és fél évet letöltött, mielőtt szabadlábra helyezték. Börtönbüntetése után az egyházmegye papságának száma emelkedni kezdett. 1968-ban a Szentszék elrendelte, hogy a ferencesek adjanak át öt plébániát az egyházmegyei papságnak. Mindössze két plébániát adtak át. Sokéves tárgyalások és konzultációk után 1975-ben született meg a Szentszék rendelete a hercegovinai plébániák felosztásáról.

A ferencesek nyilvánosan és kollektíven elítélték ezt a rendeletet, annak ellenére, hogy a mostari egyházmegyében a hívek több mint 80%-át ők igazgatják. 1976-ban az engedetlenség miatt a ferences tartomány vezetősége az akkori tartományfőnökkel, Šilićcsel együtt elvesztette hatáskörét, és azóta a tartomány nem rendelkezik önállósággal, és a rend generálisa közvetlenül “ad instar” rendelkezik a tartomány felett. További büntetés volt, hogy 1979-ben a hercegovinai ferencesek nem vehettek részt a generális megválasztásában. Az első pont, amelyet a rend új generálisa említett hercegovinai testvéreinek: “a hercegovinai püspök iránti engedelmesség és a vele való együttműködés kialakítása vagy megteremtése”. Az engedetlenség ma is ugyanúgy uralkodik, mint korábban, és a “Szűzanya” kezdettől fogva védelmezi az engedetlen ferenceseket. Vicka azt írja a jelenésekről szóló naplójában, hogy a Szűzanya azt mondta, hogy a püspök a hibás minden rendbontásért Hercegovinában. (Lásd a 9. számot). Ezt többször is megismétli. Maguk a ferencesek is megosztottak. A Medjugorjét védő ferences ellenzéknek sikerült megbuktatnia saját “ad instar” elöljáróikat, akik jó kapcsolatot alakítottak ki a püspökkel, és egy Medjugorjét védő csoportot állítottak be. Az új “ad instar” tartományfőnöknek, Jozo Vasiljnak nem sikerült békét és rendet teremtenie testvérei között, ezért elmenekült a zaire-i missziókba, és nem jön vissza! (Gyümölcs?!)

Őt a tartományfőnökhelyettes követte. A generális mindenkitől engedelmességet követelt, különben a tartományt fel kell számolni. “Itt az ideje, hogy mindenki vállalja a személyes felelősségét, mielőtt jogi szankciókat hoznának, vagy megszüntetnék a Tartományt. (Acta Ordinis fasc. I/89). A Provincia nem kap önállóságot, amíg a dekrétum nem teljesül.

A ferences rend három vizitátora, akik 1988-ban érkeztek a tartományba, azt mondták, hogy a tartományban nincs egyetlen ferences sem, aki a dekrétum végrehajtása mellett lenne. Ez a vélemény túlzó, mégis fontos.

24. Ez csak egy része az események “jó gyümölcseinek”.

A zarándokok azonban csak úgy tudják, hogy a püspök “gyűlöli a ferenceseket”. Szép számmal vannak ferencesek a tartományban, akik jól együttműködnek a püspökkel, és ezek a ferencesek sem hisznek a jelenésekben. Néhányan közülük soha nem tették be a lábukat Medjugorjéba.

Számos jó ferences könyörgött nekem, hogy írjak valamit, hogy együtt, közösen harcot indíthatnánk Medjugorje hazugságai ellen, mert úgy gondolják, hogy “Isten megbüntet minket, ferenceseket, mert hazugságokat és hamisságokat terjesztettünk az egész világon és pénzt csináltunk belőlük”.

A hercegovinai egyházmegyék száz egyházmegyés papja közül egy sem hisz a jelenésekben. Jugoszlávia 42 püspöke (ordináriusok, segédpüspökök és nyugalmazottak) közül csak egy nyilatkozott egyértelműen mellette és védte meg a történteket. Az első bizottság 15 tagja közül, amelyet a mostari püspök hozott létre a jugoszláviai püspökök és tartományfőnökök segítségével, 11 tag azt mondta, hogy nincs semmi természetfeletti a medjugorjei eseményekben, 2 (ferences) azt állította, hogy a jelenések hitelesek, 1 tag azt mondta, hogy volt valami “in nucleo” (kezdetben) és 1 tartózkodott. Amin a Bizottság három évig működött, azt a Szentszék (ellentétben azzal, amit Medjugorje védelmezői terjesztettek) soha nem kérte be, nem látta, nem hozott róla ítéletet. A Szentszék sem ejtette a püspököt.

25. Az események kezdetétől fogva figyelmeztettem a ferenceseket, hogy meg kell várniuk az Egyház ítéletét, hogy együtt keressük az igazságot. Az események irányítóinak azonban az volt a céljuk, hogy minél hamarabb tömegeket hozzanak Medjugorjéba, sok pénzt szerezzenek a propagandára, és a Szűzanyát használják fel a püspök elleni harcukhoz. Napcsodákat találtak ki. Sok zarándoknak megsérült a szeme a napba bámulástól. 50, 150, 200 és 300 gyógyulásra hivatkoztak, és mindenféle dolgokról beszéltek, látva, hogy a hívek mindent elhisznek, amit mondanak, különösen akkor, amikor F. Franić érsek és Laurentin ott voltak, hogy támogassák őket. A hívek Medjugorjéban úgy tekintenek az eseményekre, ahogyan arra útmutatást kaptak, mint ahogyan ez minden más jelenés helyén is így van, legyenek azok igazak vagy hamisak. A csodálkozást és az izgalmat itt időnként úgy tekintik, mint ami nagy elvakultsághoz és fanatizmushoz vezet.

26. Az olaszok jól ismerik Gigliole Ebe Giorgininak, a “Pia Opera di Gesu Misericordioso” hamis rendjének alapítójának történetét. Elvált és újraházasodott, polgári házasságot kötött, majd kuruzslással töltötte az idejét. Fiatal nőket gyűjtött össze a rendje számára, és nagy összegeket kapott és szerzett. Két pap állt a szolgálatában és sok háza volt. Kettős életet élt, és hamis stigmái voltak, amelyeket ő maga készített. “Nővérei” fanatikusan követték őt, és Ebe mamának hívták. Férfihivatásai is voltak, de néhányan, akik később elhagyták, azt állították, hogy erkölcstelen életet élt. Sok ékszere és aranya volt, két jachtja, 32 szőrme stb. Az egyházban sokan ellenezték az életmódját, míg mások fanatikusan védelmezték őt, jó gyümölcsökre hivatkozva. Még két püspöktől is dicséretet kapott. Éjszaka kétszer is razziát tartott a rendőrség az anyaházban lévő szobájában, és az egyik szeminaristájával találták az ágyban. Botrány tört ki, és kétszer is sokéves börtönbüntetésre ítélték egy ferencessel együtt, aki a gyóntatója volt. A sajtó évekig írt erről a botrányról. Egy film is készült, de követői fanatikusan és vakon védelmezték őt, még akkor is, amikor a rend szétesett. Szerintük szent volt, aki sok hivatást vonzott, és ez sokak számára elég érv volt arra, hogy állítsák: a “gyümölcsök” alapján nyilvánvalóan Isten ihlette! A vallási vakságot rendkívül nehéz gyógyítani. A fanatizmus hozta az eretnekségek kezdetét az Egyházban, ma pedig ez a szekták alapja.

A protestáns lelkész, Jim Jones tiszteletes nagyszerű jótékonysági szervezetet hozott létre Chicago déli részén, és nagy pénzösszegeket gyűjtött össze, valamint sok fanatikus követőt a szektájához. Hogy szabadabban működhessenek, mintegy 1000-en közülük a dél-amerikai Guyanába mentek, ahol új otthonukként létrehozták “Jonestown”-t. Diktatúrát és fanatikus engedelmességet építettek ki “Messiásuk” iránt. Sokat írtak a szörnyű dolgokról, amelyek történtek, Jones erkölcstelenségéről és arról, hogy néhányan megpróbáltak megszökni a közösségből, de elfogták és megölték őket. Ezután pénz nélkül maradtak. Elterjedt a pletyka, hogy az amerikai hadsereg beavatkozik, ezért Jones elrendelte, hogy vonuljanak vissza a dzsungelbe. Mivel nem látott kiutat, mindenkit felszólított, hogy adják fel az életüket, hogy az örökkévalóságba utazhassanak. Több mint 900-an kelyhekkel egy hatalmas fazékhoz jöttek, hogy mérget igyanak, és holtan estek össze.

Mi adott nekik erőt az öngyilkossághoz? A fanatizmus! Mégis, amikor a keresztény hívek jelenésekről és csodákról hallanak, könnyen elfogadják ezeket az eseményeket tényként, anélkül, hogy egyáltalán kritikusan viszonyulnának az eseményekhez. Ilyenkor elfogja őket a vakság és a fanatizmus. Amit mondanak, azt automatikusan elhiszik, például, hogy a közönséges rózsafüzérek Medjugorjéban arannyá változnak! És az emberek tényleg elhiszik ezt!

27. Ez a vakság a medjugorjei eseményekkel kapcsolatban néhány papot és püspököket is elért.

Sok olaszországi pap (pl. Amorth, Rostral és mások) könnyen értesülhetett volna arról, hogy a püspök, a Bizottság, a jugoszláviai püspökök, a ferencesek egy része és az összes egyházmegyei pap nem hisz az eseményekben. Mégis kikerülték az igazságot, annak ellenére, hogy mindenkit fogadtam, aki az eseményekről érdeklődött, és időt szántam rájuk. Különösen meglepett a kollegialitás hiánya néhány püspök részéről. Senkinek sem kell elfogadnia az én ítéletemet, de mindenkinek lelkiismereti kötelessége, hogy megfelelően tanulmányozza a medjugorjei eseményeket, mielőtt állást foglal, különösen, ha az illetőnek tekintélyes pozíciója van az Egyházban, mint a püspököknek.

“Mit tettek veled Szűzanya!” Kilenc éven át hurcoltak téged, mint turisztikai látványosságot. Akkor beszéltek veled, amikor csak kedvükre tartotta, mintha bankpénztáros lennél. Üzeneteket fabrikáltak, és azt mondják, hogy eljössz és megjelensz ott, de a saját érveiken kívül semmi sem bizonyítja, hogy amit mondanak, az igaz. Az egész világ egy “nagy jelre” vár, és a naivak még mindig várnak és hisznek. Sajnos ez a hamis szenzáció nagy szégyent és botrányt fog hozni az Egyházra. Azok, akik az eseményeket irányítják, nem térnek meg, még akkor sem, ha a rendtartomány generális általi megszüntetésének veszélye lebeg felettük. Ez csak egy kis összeállítás abból, amiről írni szeretnék. Remélhetőleg lesz alkalmam tovább bővíteni, pontos dokumentációval és könyvet kiadni ezekről az eseményekről.

28. Medjugorjéban sok ima és jámbor tevékenység folyik. Egyesek szerint megtérések is történtek. Valóban sok igazán megható levelet kaptam, és sajnálom azokat, akik előbb-utóbb csalódni fognak.

De a medjugorjei eseményekben volt fanatizmus, babona és félretájékoztatás is. Sok durva vádaskodást is kaptam a postán, amelyeket nem említhetek, mindezt a “Béke Királynője” nevében. Ami pozitív ezekben az eseményekben, az nem igazolhatja azokat a hamisságokat és hazugságokat, amelyeket azért terjesztettek, hogy megnyerjék a világot Isten számára. Jézus mondta: “Azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról”.

Az Egyház könnyen képes lenne tömegeket vonzani, ha elhagyná a hatodik parancsolatot, ha megengedné a válást, ha hagyná, hogy mindenki azt higgyen és tegyen, amit akar. De Jézus az igazságért ment a keresztre, és a mártírok az igazságért adták életüket. Szent Pál írja a híveknek: “Ha valaki olyan evangéliumot hirdet nektek, amely ellentétes azzal, amit kaptatok, az legyen átkozott.” (Gal 1,9). Ma világszerte sok imacsoport imádkozik Ivica Vego tisztelendő imakönyvéből és elmélkedik a Szűzanya állítólagos üzeneteiről, mintha ezek a dolgok fontosabbak lennének, mint a Biblia és az Egyház Tanítóhivatala. Hiszem, hogy a történtek ellenére a Szűzanya könyörögni fog a szükséges kegyelmekért az Egyház számára, hogy az megélje Krisztus igazságát.

Tudom, hogy valószínűleg sok őszintén jámbor lélek lesz, aki félre fog érteni és a Szűzanya ellenségének fog tartani. Sokszor jártam Lourdes-ban és más kegyhelyeken, amelyekhez olyan jelenések kapcsolódnak, amelyeket az Egyház elismert. Amit én teszek, az az igazság védelme, az Egyház védelme, és imádkozom Istenhez, hogy képes legyek életemet áldozni ezért.

29. Azok, akik Medjugorjéról írtak, jól eladták könyveiket, és nagy haszonra tettek szert. Sajnos azok, akik kritikusan írtak, nem jártak ilyen jól, mert szervezett bojkottba ütköztek. A történet másik oldaláról az embereknek el kellene olvasniuk a következőket:

Dr. IVO SIVRIC OFM (egy Medjugorjéban született ferences, aki most az USA-ban, St. Louisban él), The Hidden Side of Medjugorje, I. kötet, 1989. Editions Psilog, C.P. 300, Saint-Francois-du-Lac, Quebec, Kanada J0C 1M0. Tel. (514) 568-3036.

E. MICHAEL JONES, Medjugorje: the Untold Story, Fidelity Press, 206 Marquette Ave., South Bend, IN 46617, USA, 1988, 144. o.

P. A. GRAMAGLIA, L’Equivoco di Medjugorje. Apparizioni mariane o fenomeni di medianita? Claudiana, Torino, 1987, pp. 172.

Mostar, 1990.

Msgr. Pavao Žanić

Mostar püspöke