1985. augusztus 10., szombat

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1985. augusztus 9.

MÍG AZ IDŐ A TIED, HASZNÁLD KI A MAGAD ÉS A MÁSOK SZÁMÁRA

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!

Köszöntelek testvérem a mindenható Atya, az ő szent Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus és a lelket betöltő Szentlélek Isten szent nevével, a mi Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Áldassék a szentháromságú egy Isten, mert szeretetének ereje tart fenn mindeneket. Mert az isteni szeretet, ami összetart eget és földet, mi vonz, mi erősít és egybegyűjt. Mert a te szereteted nélkül Uram és Istenem megrendülnek ég és föld erői, az ég csillagai lehullanának és megszűnne az élet. Mert írva vagyon, ég és föld elmúlnak, de az ige el nem múlik. Mert új és új föld lesz és ezen a földön teremted meg a MENNYEI JERUZSÁLEMET. Mert leszáll Isten országa, hol a Bárány fényessége ragyogja be azt, és a tieid körülvesznek téged, Uram Jézus! Egy akolba élnek mindörökké, hol Te vagy az isteni pásztor és bőséges legelőre tereled a te nyájadat, hol szükséget nem éreznek, mindörökké. Az Isten atyai szeretete letöröl szemükről minden könnyet.
 De tudjuk Uram és Istenem, előtte eljő a te haragod napja, amikor alászállsz és ítéletet hirdetsz és külön választod a bárányokat a farkasoktól. Végrehajtod ítéletedet a sátán felett, mert a gonosz már elítéltetett. Betöltöd a tieiddel az új földet és az új eget, hol csak te leszel Uram, Jézus Krisztus. Mert te szállást készítettél a tieidnek. Mert te megmutattad Uram:
"ATYÁTOKNAK ÚGY TETSZETT, HOGY NEKTEK ADJA AZ ORSZÁGOT." és azt is mondottad: "ÉN ELMEGYEK ÉS SZÁLLÁST KÉSZÍTEK NEKTEK." De újra eljössz hatalomban és dicsőségben, ítélni élőket és holtakat.
Könyörgök hozzád Uram, Jézus, mert közel az idő, a te szent eljöveteled napja közeleg. Mert ítéletre jössz a gonosznak és szabadítónak a tieidnek. Ezért esedezve kérlek Uram, Jézus, te mennyei király és egyben szerető Isten és féltő pásztor, légy kegyes és irgalmas testvéreimhez, majd azon a napon. Mert ugyan ki állhat meg haragvó igazságod előtt, de tudjuk, hogy igazságodat és ítéletedet szereteteden és irgalmadon keresztül nézed és ítéled. Légy ó kegyes övéidhez, légy ó kegyes és irgalmas, mert megváltónk vagy, mert a te eljöveteled másodszor is megváltás lesz a tieidnek és ítélete a gonosznak. Ezért kérlek Uram a te szent kegyelmed ereje töltse be a tieid lelkét, hogy reményünk valóra váljon a te szent nevedben. Ámen.

Testvérem! Legyen a te lelked mindig készen, mert nem tudod, hogy melyik az az óra és perc, mikor szólít az Úr. Ne kelljen azt mondanod, hogy várj még uram, mert foltos a ruhám, még kitisztítom, hogy eléd állhassak. Mert az Úr akkor már nem vár, mert eljött a te órád. De míg az idő a tied, használd ki a magad és a mások számára, mert "talentumot kaptál, amit kamatoztatni kell, hogy bejuss az országba." Mert nem elég megőrizni! Emlékezz a példabeszédre, mikor az a szolga ítélet alá került, aki a talentumot elrejtette és megőrizte, de nem kamatoztatta, pedig nem tékozolta el, őrizte és hiány nélkül adta vissza.

Ezen elmélkedj! Vajon mit érdemel az, ki a neki adott kegyelmet el is tékozolja? Ne feledd testvérem, keskeny az út és szűk a kapu, mi a mennyek országába vezet. Mert Isten igazsága a tökéletes igazság. Mert ha Isten csak igazsága által ítél, ki üdvözül? ­Mert mit mondott az Úr, Jézus Krisztus, Urunk és Istenünk, mikor megkérdezték tőle az apostolok: Mester ki üdvözül? Erre az Úr válaszolta:
 "EMBERNEK LEHETETLEN, DE ISTENNEK MINDEN LEHETSÉGES" .

Mert az Úr, az Isten, Jézus Krisztus minden egyes emberért lefizette a váltságdíjat a börtönből való kiszabadulásra. Ezért minden embernek lehetősége van az üdvösségre. Ez a váltság maga a bűnbánat szentsége, ami mindenkinek elérhető, mert ott áll előtte bármely pillanatban, csak élni kell vele. Mert Krisztus kínszenvedése által ajándékozta meg az embert ezzel a felmérhetetlen kegyelemmel, csak élni kell vele. Mert az Úr nemcsak az előbb említett példabeszédet mondotta, hanem utalt Isten végtelen nagy irgalmára és végtelen nagy bőkezűségére is a szőlőmunkásokról szóló példabeszédben

is, mikor ez azonos bért adott azoknak is, kik életük vége felé álltak be Isten szőlőjébe munkásnak, mint akik egész életükben ott dolgoztak. Mert ezzel azt a végtelen bőséget és jóságot és irgalmat érzékeltette és magyarázta meg az Úr, mivel megajándékoz bennünket.

De ugyanakkor mondotta azt is: "NEM TUDJÁTOK MELYIK AZ AZ ÓRA, AMIKOR ELJÖVÖK ÉS SZÁMONKÉREM TETTEITEKET". Ezért testvérem öltözködjetek Krisztusban, mert ki Krisztusban él, az üdvözül. Mert a menyegzős ruha, a Krisztusba vetett hit, és azonosulni kell Krisztusban. "MERT KI ESZI AZ ÉN TESTEMET ÉS ISSZA AZ ÉN VÉREMET, Ő ÉNBENNEM VAN ÉS ÉN ŐBENNE LAKOZOM" - mondotta az Úr, az Isten Jézus Krisztus. Ha tökéletesen nem is értitek, de higgyétek, mert ez Isten végtelen szeretete, mert Isten titkai kifürkészhetetlenek. Mert ezt mondotta az Úr: "Az én utaim, nem a ti utaitok, az én gondolatom, nem a ti gondolatotok." Ezzel azt mondotta, mint már előbb is mondottam, Isten kifürkészhetetlen. Ti csak higgyetek és üdvözültök! Hagyatkozzatok teljesen a ti Ura­tokra és Istenetekre. Hagyjátok, hogy ő vezessen benneteket, mert Ő AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET.

Testvérem, ezen elmélkedj! Éldd úgy az életedet, a teljes Krisztusra való hagyatkozással. Élj mindig Krisztus jelenlétében, és semmitől se félj! Imádkozz, fohászkodj és kamatoztasd a talentumaidat Isten dicsőségére és a lelkek javára.

Most búcsúzom és azt mondom: áldjon meg és szent vonzását mindig érezzed, hogy minél közelebb és közelebb legyél a Megváltó Krisztushoz. Az Atya, az Úr Jézus kegyelme árassza el a te lelkedet. A Szentlélek Isten világossága töltse be a lelkedet és elmédet, hogy biztos lábbal taposd azt az utat, mi neked rendelve van. Áldjon meg a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy vele halhass, és vele élhess. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése