2008. május 30., péntek

1. Üzenet: Vasárnap, 2008. május 25-én Gábriel arkangyal a Magasságbeli hírnöke

2008. május 25-én történt. Éppen indultam lakásomat elhagyni azzal a szándékkal, hogy barátaimmal találkozzak, amikor elõszobámat egy erõs fény töltötte el. Nem tudtam, hogy mi történik körülöttem, amikor egybõl a fénysugárból egy férfi kilépett. Fehér, egyszerû ruhába volt öltözve, testi alkata sovány és magas volt, szemei csillogtak mint két nap, de tekintete barátságos volt. Szemembe nézett és jobb kezének mutató ujját szája elé tartotta, mintha jelezni akarta volna nekem, hogy hallgassak.
Tekintetemet magához rögzítette és nekifogott a beszédnek:

"Eljött az idõ!
Az emberiség megváltozik. A változás nagy ideje elérkezett. Több létezik már, mint amit ti észrevesztek. Minden ember Isten gyermeke, de sok ember elfelejtette Isten tanítását és parancsait. Az Úr Isten sok üzenetet és jelt küld nektek, de ti nem veszitek tudomásul. Mennyi idõ kell még ahhoz, hogy észrevegyétek, hogy a ti modernizmusotok és felvilágosultságotok csak csalóka kép. Kívülrõl még megtartjátok a vallástok buzgósági formáit, de bensõtökben hódoltok büszkeségeteknek. Istennek képzelitek magatokat s nem csupán Isten templomának. Sokan közületek felállítanak maguknak egy sajátos vallási világot, hogy ezt aztán minél kényelmesebben rendezzék be. Azt gondoljátok, hogy Isten szeret titeket és emiatt akarja is, hogy kényelmesen éljetek. Az csábítók arra tanítanak ugyanis titeket, hogy az õk által tanított isteni hit által határtalan jólétet, sikert, boldogságot és egészséget értek el. Kényelemmel teljes földi életet prédikálnak nektek. Mit gondoltok, ki ezeknek a tanításoknak a szerzõje? Tanítások, amelyek egyre jobban a földhöz kötnek titeket. Nagy tévedésbe estetek, mert éppen hogy nem a mulandó világhoz kell hogy kössétek magatokat! Ne higgyétek, hogy azok az üzenetek, amelyek hamis próféták és tanítók hirdetnek, Istentõl, a mennyei Atyától és mindennek Teremtõjétõl származnak! Isten tényleg akarja, hogy boldogok legyetek! De ti rabszolgává lettetek saját kényelmességeteknek és hagytátok hogy elcsábítsanak arra a hitre, hogy mindenki saját magának a felebarátja. Mindent, amit csak kaphattok, azt össze is gyûjtitek, keresvén, hogy birtoklással boldogok legyetek. De a birtoklás a föld és a múlandóság rabszolgájává tesz titeket. Törekedjetek az isteni boldogság után és térjetek meg! Valljátok meg bûneiteket és tartsatok bûnbánatot!
Isten, a mi Urunk, neked is küldött már sok képet, látomást és üzenetet, de te nem ismerted fel ezeket. Ezentúl sokat meg fogsz érteni ezekbõl, mert az Úr Isten küldött engem hozzád. Biztos légy abban, hogy minden mögött, amit te eddig nem fogtál fel, maga az Úr Isten áll. Mindenben Õhozzá akar téged hívni és melléd állni szeretetével. Légy tehát mindig hálás azért, ami vagy."

Egy pillanatig elhallgatott. Még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy mi történik itt körülöttem. Elõbb félelem és zavar töltött el, de másrészt ennek az embernek a szeretetteljes tekintete a biztonság érzését keltette bennem. Ezer meg ezer gondolat száguldozott egyszerre a fejemben, amikor az ajkam megszólalt:

"Te ki vagy?"
Észrevettem, hogy kissé mosolyogni kezdett.

"Én vagyok a Magasságbeli Hírnöke. Hozzád lettem küldve, mert az Úr Isten meghallgatta kiáltásodat és lelkeden tetszést talált. Látta, hogy megtanultál a zsoltárossal együtt az angyalok kórusába belekapcsolódni. Látta, miképpen vetted fel az Õ szavait szívedbe, amelyeket a próféták és szentek által adott. Meghallotta lelkedben a csendet és elkezdett lelked templomába bevonulni. Igen, hozzád küldettem, mert az Úr Isten tetszését találta benned. A várakozás és kiáltás ideje ezennel véget ért. Eljött az idõ, hogy útra kellj. Te megtaláltad a szívedbe vezetõ arany kaput. Lépjél át ezen a kapun és keresd meg azt a kulcsot, amely Isten örök országába vezet."

Egy pillanatig megállt. Majd folytatta:
"Készen vagy?e, azt a mûvet elindítani, amelyet a Magasságbeli Isten rád bízni szándékozik?
Készen vagy?e annak a mûnek elindítására, amely sok kegyelmet fog hozni az embereknek?"

Nem tudtam mit válaszolni. Minden olyen gyorsan jött. De a szívem hangja egy határozott IGEN?t mondott bensõmben. A hírnök, ahogyan magát nevezte, csendben s kérdõ tekintettel rám nézett. Teljesen meghatódva attól a biztonságtól, amely a jelenlététõl kiáramlott rám, már tudtam, hogy mit válaszolok:

"IGEN!"
Tekintete örömmel töltõdött, majd így folytatta:

"Ez a te utad! Te megtaláltad és el is fogadtad! Te Istennek, a Magasságbelinek eszköze vagy. Õ, aki Fiát a földre küldte, hogy Jézusban Õt megtaláljátok, elküldi a Szentlelkét terád, hogy segítségedre legyen és hogy vezessen. Bízzál benne és nem fogsz tévedni. Az út, amelyen neked járnod kell, kemény és nehéz. Az út, amelyre Isteni hív, sok erõt és kitartást követel. Ellenségeskedést, kételyt és csúfolódást fogsz aratni, de ne engedj semmiben, mert a sátán erõi mindent latba vetnek, hogy téged ebbõl az útból eltérítsenek. Ez lesz az az út, amely téged és nagyon sok Isten gyermekét az örök életbe fog vezetni.
Sokszor fogod feltenni magadban a kérdést, miért téged választott ki magának Isten és bízott meg ezen feladattal? Sokszor nem fogod megérteni, hogy Isten mért küldött téged erre az útra - akkor ne felejtsd el soha, hogy te magad voltál az, aki szabadon döntöttél arról, hogy a Magasságbelinek eszköze legyél.
Ne bánkodj, ha nem találod meg egybõl az igazi szót. Amint kétely és félelem ellepi szívedet, csendesítsd meg szívedet és imádkozz Istenhez, Atyádhoz. Keresd a beszélgetést vele és Õ mindig meg fog nyugtatni. Leszáll szívedbe és megnyugtatja azt. Õ megmondja majd neked, hogy minden rendben van és amit tettél, az Õ akarata volt. Õ megóv és továbbsegít majd! Mindig, amikor azokon a szavakon kételkedsz, amelyeket mondasz vagy írsz, kiálts Istenhez és Õ megmutatja majd, hogy sok ember megérti az üzenetet és hogy ezekben az üzenetekben az Õ akarata nyilvánul meg. Az Úr Isten téged azért választott ki, hogy az Isten fiait olyan útra vigyed, amely nem minden embernek fog megfelelni, de azokon az embereken keresztül, akik ezen járni fognak, az egész emberiség és a világ számára üdvöt hoz. Sok ember az Isten hírnökeiben botrányt lát, megterhelésnek és ördögi dolognak nevezik. Igen sokan közületek is így gondolkoznak. Ezért mindenki vizsgálja meg, hogy kinek szava által száll szívébe Isten Lelke! Nehezen ismeri föl az ember az Isten hírnökeit, hiszen mindenben kételkedik, amit nem tud átlátni. Nemzetek kiáltanak Istenhez, hogy üzenetet küldjön nekik - s ha megkapják, nem hisznek benne.
Bízzatok a hitetekben! Isten gyermekeinek tudniuk kell, hogy az üzenetek kegyelem, amely mélyebb belátást nyit életetekbe. Ha eljön az idõ, hogy az emberek ezt fölismerik, akkor az Isten hírnökeit és azok szózatait másképpen kezelik és megértik majd.
Kérlek, vedd fel megint cipõdet és maradj imában addig, amíg a felkelõ nap arcodat érinti. Imádkozz és legyen nyugodt szíved. Tarts ki imában egész éjszakán keresztül, hogy így a nap elsõ sugarával Istennek, a Magasságbelinek Lelke rád szállhasson és megtöltse szívedet. Õ majd táplálja szívedben az isteni szeretet lángját. Ne félj és beszélj minden embernek arról, amit mondottam neked és még mondani fogok. Ne félj, mert utadon õrködik fölötted Szûz Mária, a világ Anyja. A mennyek királynõje, õrködik fölötted szeretetteljes szemekkel, óvó kezekkel és anyai szívvel!
Imádkozz!
Dicsérd és áldd Istent, a mindenható Atyát. Hívd le Isten Szent Lelkét és fohászkodj Isten Fiához, Jézus Krisztushoz. Fogadd szívedbe azt a szót, amelyet Isten az emberiségnek adott. Hallgasd a szentmisét ahányszor csak lehetséges. Valld be bûneidet és bízzál az emberiség anyjának könyörgésébe, Õ, akinek testébõl az üdvösség megszületett. Mondd el a rózsafüzért, mert benne rejlik a világnak sokféle üdvössége. Tarts ki és várj rám. Visszajövök majd, hogy utadat megmutassam! Légy állhatatos és soha ne veszítsd el a reményt! Meg vagy áldva az Atya a Fiú és a Szentlélek által!"

Miután ezt elmondotta, felém lépett, mindkét kezét a fejemre tette majd jobb kezével keresztet rajzolt a homlokomra és megcsókolt ezen a helyen. Azután megfogta a jobb kezemet és a tenyerembe rajzolt egy keresztet ujjával, majd ugyanezt tette a bal kezemmel. Összecsukta imára a két kezemet. Erre visszalépett egy lépéssel és eltûnt, amint jött: összeolvadt az erõs fénnyel, amely maga is fokozatosan eltûnt. Izzadástól átnedvesedett ruhában itt álltam tehát elõszobámban, még mindig fel nem fogva, hogy mi történt az imént. Kételkedni kezdtem abban, vajon ez jelenés, látomás vagy hallucináció volt?e? De észrevettem az imához összetett kezemet: mit tehetek most?

Levetettem a cipõmet és visszamentem a szobámba. Letérdeltem a földre és elkezdtem imádkozni. Egész éjjel imában maradtam, várván az elsõ napsugárra, amely a szobámba hatol.
Ezt az éjszakát soha el nem fogom felejteni.

2008. május 28., szerda

Urunk Jézus üzenete Jennifer által ami most elfoglal téged, értéktelenné válik.

2008. május 27. – 15:05

Gyermekem, most a Szentháromság teljességével jövök hozzád. Azért jövök hozzád, mert én vagyok Jézus, a világ Megváltója, maga az Isteni Irgalmasság! Ez egy nagy változások ideje, mert új hullám jött el, és mindaz, amit a világnak szóló szavaimban mondtam neked, most beteljesedik. Hamarosan nagy sötétség borul majd a földre, és az évszakok megváltoznak.

Minden, ami most elfoglal téged, értéktelenné válik. Katasztrofális események tanúja leszel. Sokan élelmet és menedéket keresve vándorolnak majd. Sokan a fényt keresik majd ebben a sötét világban. Háború tör ki, és az országod pénzügyi képességeit összeomlasztja, mert még a gazdagok is a szegények közé kerülnek, mert hamarosan változások következnek be a pénznemetekben.

A nyugat alapjaiban fog megrendülni, és ez felébreszti a tenger alatti hegyeket. Felemelem jobb kezemet, és a tengerek felemelkednek azokért a területekért, amelyek már nem lesznek. Gyűjtsétek össze most az élelmeteket, mert hamarosan tanúi lesztek egy nagy pestisnek, amely sokakat arra késztet, hogy előttem álljanak.

Tudjátok meg, hogy mindezeken keresztül veletek vagyok. Anyám Szeplőtelen Szíve diadalmaskodni fog. Az emberiség önmagát pusztítja, és elvesztette a figyelmét az Eucharisztiában való valódi jelenlétemről; szem elől tévesztette a méhében lévő kicsinyeim életét.

A kehely túlcsordul, mert ezt a világot meg kell tisztítani a szennyétől az emberiség nagyobb túlélése érdekében. Gyermekem, imádkozz még intenzívebben, mert az igazságosság kapui most megnyíltak, mert én vagyok Jézus, és irgalmam és igazságosságom fog győzedelmeskedni.

2008. május 25., vasárnap

Medjugorjei üzenetek 2008. május

2008. május 2.
“Drága gyermekek! Isten akaratából vagyok veletek ezen a helyen. Azt szeretném, ha megnyitnátok szíveteket és édesanyaként fogadnátok. Szeretetemmel az élet egyszerűségére és az irgalom gazdagságára tanítalak és Fiamhoz vezetlek benneteket. A Hozzá vezető út lehet, hogy nehéz és fájdalmas lesz, de ne féljetek, én veletek leszek. Kezeim megtartanak benneteket mindvégig, az örök boldogságig. Ne féljetek tehát megnyílni számomra. Köszönöm.”
„Imádkozzatok a papokért. Isten ajándékozta nektek őket.”

2008. május 25.
„Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben, amikor Isten megengedte, hogy veletek legyek, újból a megtérésre hívlak benneteket, gyermekeim. Különös módon dolgozzatok a világ üdvösségén addig, amíg veletek vagyok. Isten irgalmas és különleges kegyelmeket ad, ezért keressétek azokat az imádság által. Veletek vagyok, és nem hagylak benneteket egyedül. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

2008. május 17., szombat

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenete 2008. május

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK
Mária Julianna által adott üzenete



2008. május 9.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő közel. Közel van mindannak a beteljesülése, amelyet előre közöltem veled. Évek óta felkészítettelek. Ellenőrizd a próféciákat! Mások által is megerősítettelek. Már ütött az óra. Gyermekek és csecsemők szája által hirdetem igazságomat. Higgyél és készülj! Légy szüntelen készenlétben, mert olyan hirtelenül tör ki a keresztényüldözés, mint ahogy a sas lecsap a zsákmányra. Ti védtelenek lesztek. Elhurcolnak, és sokakat megölnek közületek. Lesznek, akik árulókká válnak félelmükben azért, hogy őket ne hurcolják el. Imádkozzatok ellenségeitekért, és azokért akik elárulnak és elhurcolnak benneteket! Ne felejtsétek el, hogy Én mindnyájatokért meghaltam, és azt akarom, hogy mindenki üdvözüljön. Nagy volt a lelketek ára! Az Én kiontott drága Szent Vérem, rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom. Azt kívánom, hogy egyesüljetek Velem az irgalomban. Bocsássatok meg szívből ellenségeiteknek, egymásnak, és imádkozzatok értük. Ezt tartsátok mindig szem előtt: Minden itt marad. De a cselekedeteit mindenki magával hozza. Előttem lepereg az egész élete, és aszerint lesz megítélve, ahogyan élt a Földön. Ne ragaszkodjatok se tárgyhoz, se személyhez, de még az életetekhez sem. Boldogok a lélekben szegények. Boldog az, aki odaadja Értem az életét, mert Bennem megtalálja azt, mert Én az örök élet vagyok. Nagyon szeretlek. Látod, imáidra csodákat teszek. Sok kegyelmet adok. Annak, aki szívből és hittel imádkozik, mindig megadom, amit kér, ha az a lelke javára válik. Akiért imádkozol meg fog térni. Jóllehet sok bosszúságot okozott neked, de majd az örök életben hálálkodni fog, amiért most oly buzgón imádkozol a megtéréséért. Tudom, mindezt Irántam való szeretetből teszed, hogy az Én drága Szent Vérem ne legyen hiábavaló egyetlen lélek számára sem. Ezért sok lélekkel jutalmazlak meg. Azt kérem mindazoktól, akik szeretnek Engem, hogy úgy mutassák ki Irántam való szeretetüket, hogy imádkozzanak a bűnösök megtéréséért. Ne hallgassanak a sátánra, aki azt sugallja, hogy úgyis hiába. Az ima sohasem hiábavaló. Ha nem is tapasztaljátok meg azonnal a jótékony hatását, csak folytassátok kitartóan. Ezzel mutassátok meg, hogy bíztok Bennem, és elismeritek mindenhatóságomat, Aki a bűnösökből is tudok szenteket faragni. Soha ne adjátok fel a reményt! Én a rejtekben, csendben működöm az emberi lélek mélyén. Még ha egész életében is bűnben él egy ember, Én a halála előtti pillanatban is meg tudom menteni a lelkét, mert mindenható vagyok. Ti csak imádkozzatok és bízzatok! Az eredményt bízzátok Rám! A Megváltó Én vagyok.”

2008. május 12.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Elérkezett az óra. Amiképpen az Én számomra is elérkezett keresztre feszítésem ideje, úgy ennek a bűnös nemzedéknek is elérkezik a nagy számadás napja. Már nem tudom tovább nézni, hogy lábbal tiporják törvényeimet, és a legszentebb dolgokból gúnyt űznek. Ilyenek a gyermek tisztasága, amelyet megrontanak. A házasság szentsége, amelyet kigúnyolnak, akár úgy, hogy élettársi viszonyban egybekelnek, vagy amikor egyneműek csinálják ugyanezt. Az életellenes bűnök, az abortusz és az eutanázia. Nem beszélve a házasságtörésről, a korrupcióról, a hazug beszédről, mások kifosztásáról, egészen a brutális gyilkosságokig, és a bűnpártolásról. A lelkek úgy hullanak a pokol tüzébe, mint ősszel a falevelek. Nagy a tudatlanság a lelki élet területén. Pontosan úgy van, ahogy Szent Pál megírta: „Folyton csak tanulnak, de az igazság ismeretére el nem jutnak.” Ellenfelem könnyűszerrel félrevezeti őket ezekkel a gondolatokkal: „Neked mindent szabad. Valósítsd meg önmagad!” Gyermekeim! Mindannyian meg lesztek rostálva. Az Egyház is, a szekták is, és az egész teremtett világ. Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen! Szüntelenül őrködjetek lelketek tisztasága felett! Nem tudjátok, melyik pillanatban kell megállnotok Szent Színem előtt az egyéni számadásra. Életetek minden pillanatában éljetek úgy, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna. Az idő rövid. Ti drága, Véremen megváltott gyermekeim! Nagy volt a lelketek ára! Úgy őrizzétek lelketek tisztaságát, mint legdrágább kincseteket! Éljetek szüntelen készenlétben! Most különösen, mert az idő lejárt. Ütött az óra. Aki eddig nem merített irgalmasságomból, és nem tért meg, az most igazságosságom kelyhét fogja kiinni. Jaj azoknak, akik bűnökben élnek, és gúnyt űznek szentségeimből!

2008. május 13.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Szívemnek gyöngyszeme! Imádj Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben, amíg még teheted! Mert hamarosan olyan idők jönnek, amilyenek még nem voltak a te életedben. Elhurcolnak Engem a templomokból, és Velem együtt titeket is, akik itt most imádtok. Mindez nagyon hirtelen jön. De villám csap le az égből, és megsemmisíti támadóitokat. Előtte azonban titeket bilincsbe vernek, és megölnek. Maga a Szentlélek fog tanúságot tenni Rólam általatok. Csak azok, akik igazán szeretnek Engem, csak ők fogják az életüket adni Értem. Nem mindenki lesz vértanú. Lesznek, akik megtagadnak, és elfutnak félelmükben. De azok, akik méltónak bizonyulnak, vérük kiontásával tesznek tanúságot Rólam, mert sziklaszilárdak a hitben, és önzetlenek a szeretetben.

2008. május 8., csütörtök

2008 ? A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE ? MÁJUS

?Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!?
44. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át a Jelenések könyvét!
Havi mottó: ?Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg!? (1 Tessz 5,21)
Közös imaszándék: azért könyörögünk, hogy engesztelő közösségünkben és a lelki közösségek között egymás értékelése által a lelki életben növekedjünk!!!
Konkrét feladatunk: úgy akarunk élni, hogy Jézus, a kölcsönös szeretetünk által, a közösségünkben folyamatosan érezze jól magát!
A Szentlélek üzenete 2008 májusában
?Szeretteim! Most újra tudatom veletek, hogy az utolsó időben éltek, amelyben megsokasodnak az igaz jelek, csodák és próféciák mellett a hamis jelek, csodák és üzenetek.
Arra kérlek titeket, hogy fogadjátok el mindazokat a jeleket, csodákat és próféciákat, amelyek az Istenhez, az Egyházhoz, a Szentírás Igazságaihoz közelebb segítenek. Vessétek el mindazokat a csodákat, jeleket és üzeneteket, amelyek az Istentől, az Egyháztól, a Szentírás Igazságaitól el akarnak szakítani; amelyek jövendőbeli események pontos idejét szögezik le, egymás fölé akarnak állítani, vagy egymás ellen akarnak hangolni benneteket.
Tudnotok kell, az az igaz próféta, aki mindent Isten dicsőségére tesz, aki minden körülmények között megmarad alázatosságban és egyszerűségben. Jézus az ő választottait, prófétáit a szenvedés keresztjével teszi próbára, és pecsételi meg. Ők megtanulnak mindent örömmel és békével elfogadni. A hamis próféták szinte mindent a saját dicsőségükre tesznek, gőgösek, és a szenvedést zúgolódva fogadják el. Ne felejtsétek el, Jézus az elfogadott és felajánlott szenvedésével váltotta meg az emberiséget a bűneitől. Ezért minden elfogadott és felajánlott szenvedésnek megváltói értéke van.
Kérlek benneteket, az utolsó időben legyetek nagyon óvatosak a csodákkal, jelekkel és az üzenetekkel kapcsolatosan! Megvizsgálás, mérlegelés nélkül semmit ne fogadjatok el, és semmit ne vessetek el. Mindent vizsgáljatok meg! Csak a jót tartsátok meg!
Legyetek óvatosak az emberekkel, csak azokban bízzatok meg, akik rászolgáltak a bizalmatokra! Vigyázzatok, mert az utolsó időben sokan nem fogják akarni a ti üdvözüléseteket!
Elmélkedjétek át újra a Jelenések könyvét, különösen a hét angyal történetét, amely által sok igazságban megerősödhettek.
Megáldalak titeket a szellemek megkülönböztetésének az ajándékával.
Házi feladat májusra
Uram, segíts, hogy mindent Isten dicsőségére, a Szüzanya tiszteletére, a lelkem és a lelkek javára tehessek!
Előretekintés júniusra:
Közös imaszándék lesz: A férfiak és a nők közötti kiengesztelődéséért fogunk mindent felajánlani.
Konkrét feladatunk lesz: A bocsánatkérésben én akarom megtenni az első lépést a felebarátom felé.

2008. április 29., kedd

Urunk Jézus üzenetek Jennifer által Jaj annak az embernek, aki saját istenének akar lenni.

2008. április 18. – 10:45

Gyermekem, békém legyen veled. Soha ne imádkozz azért, hogy valaki igazságot kapjon, mindig imádkozz azért, hogy az a lélek kegyelmet keressen. Ezt azért mondom neked, mert te sem szeretnéd, ha azok, akiket megbántottál, igazságot kérnének tőled. Találd meg a békét minden írásodban, mert ez a küldetésed, hogy lelkeket ments és a Mennyei Atyád akaratát teljesítsd.

Itt az ideje, hogy valóban összegyűljetek és valóban imádkozzatok, mert nagyobb zavarok közelednek. Gondoskodjatok róla, hogy otthonotokban minden előkészület meglegyen, mert azt mondom, hogy ezek a változások olyan órában fognak bekövetkezni, amely sokakat váratlanul fog érni.

Amint változásokat kezdtek észrevenni a pénznemetekben, nagyobb háborúk fognak kitörni a környéketeken. A szomszédok egymás ellen fordulnak, és csapások fognak bekövetkezni. Ismét mondom nektek, ez a megtisztulás ideje. Nagy szeretetből engedem meg ezt a megtisztulást népemnek. Olyan kevesen ismernek engem, és azok, akik ismernek, langyosak lettek az igazság iránt. Nem szereti-e az apa a fiát, ha fegyelmezi őt engedetlenségéért? Mert az ő vágya, hogy fegyelmezéssel mutassa meg neki a szeretetet és az útmutatást, és sok gyermekem engedetlen.

Az emberiség erkölcse már nem létezik. Jaj annak az embernek, aki saját istenének akar lenni. Eljött a megtisztulás ideje! Gyermekem, légy békében, mert örülök, hogy engedelmeskedve Mennyei Atyád akaratának, válaszoltál a hangomra. Most menj, mert én vagyok Jézus, és irgalmam és igazságosságom fog győzni.



2008. április 28. – 12:00

Gyermekem, békém legyen veled. Örülök, hogy több időt szánsz az én szavaim leírására. Örülök, hogy ezt az időt arra használod, hogy eltávolodj a zavaró tényezőktől, amelyek megzavarják a szíved békéjét. Gyermekem, a legnagyobb akadályod az lesz, hogy kevesen értenek meg téged, és kevesen keresik az igazságot abban, amit mondok. Gyermekem, nagy kegyelmet adok neked. Megengedem, hogy lássad az ember lelkének tisztaságát. Gyermekem, amikor ezeket a dolgokat látod, ne fordulj el félelmében, hanem inkább itt hívlak téged nagyobb imádságra.

Gyermekem, figyelmeztetlek, hogy nagyobb zavargások fognak bekövetkezni az országodban. Mert a Közel-Keleten nagy sötétség uralkodik, és ehhez a sötétséghez Oroszország és Kína is csatlakozik, mert ti nem látjátok, mi történik a zárt ajtók mögött.

Óvatosabbnak kell lenned a családoddal, mert túl sok minden lebeghet a levegőben, és árthat nektek. Kérd Szent Mihály segítségét. Tudnod kell, hogy veled vagyok minden alkalommal, amikor az én szavaimat mondod. Légy határozott azokkal szemben, akik tanácsot akarnak adni neked, mert ez egy nagyobb küldetés, amelyet nem tagadhatod meg. Légy határozott a szeretet példáján keresztül, mert ha nem vagy határozott a szeretetben, nem fogsz nagy dolgokat elérni. Most menj, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.

2008. április 25., péntek

Medjugorjei üzenetek 2008. április

2008. április 2.
„Drága Gyermekek, ma is Isten nagy szeretetében vagyok veletek és szeretném megkérdezni tőletek: ti velem vagytok-e? Szívetek nyitva van-e számomra? Megengeditek-e, hogy szeretetemmel megtisztítsam és felkészítsem szíveteket Fiam számára? Gyermekeim, kiválasztottak vagytok, mert a ti időtökben Isten hatalmas kegyelme árad a földre. Ne késlekedjetek, hanem fogadjátok el. Köszönöm nektek.”

2008. április 25.
„Drága gyermekek! Ma is arra hívlak benneteket, hogy növekedjetek Isten szeretetében, mint egy virág, amely érzi a tavasz meleg sugarait. Ti is így növekedjetek Isten szeretetében, és vigyétek el mindazoknak, akik távol vannak Istentől. Keressétek Isten akaratát, tegyetek jót mindazokkal, akiket Isten az utatokba helyez, és legyetek világosság és öröm. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

2008. április 8., kedd

2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – ÁPRILIS

Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!”
12. Imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelét.
Havi mottó: „Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem…!” (Róm. 5, 20)
Közös imaszándék: megköszönjük a Feltámadt Krisztusnak, hogy megbocsátotta a bűneinket, meggyógyította a testi-lelki sebeinket és megszabadított a szenvedélyeinktől.
Konkrét feladatunk: elmegyünk a temetőbe és ott, szeretteink sírja mellett elimádkozzuk a ’Hiszek egy Istenben…’ imát, különösen tudatosan mondjuk: „Hiszem a test feltámadását!!!”
A Szentlélek Isten üzenete 2008 áprilisában
„Szeretteim! Tudomásotokra hozom, hogy megrövidült az idő a ’Nagy Figyelmeztetésig’! Ez a nagy esemény, amelyre rövidesen számíthattok, fel fogja rázni az emberek eltompult lelkiismeretét. A ’Nagy Figyelmeztetés’ után meg fog jelenni az égen a Fénykereszt és az Oltáriszentségben Isten Arca! Mindezek veletek fognak maradni, ameddig vissza nem tér Jézus a Földre.
Még a tudomásotokra hozom azt is, hogy a bűnben maradók és a bűnrészesek nagy betegségekre számíthatnak a megtérésükig.
Az igazak ne féljenek senkitől és semmitől, mert nagy örömben lesz részük!
Megáldalak titeket a bűnbánat lelkületével!”
Tanítás a bűnről és a bűnrészességről
2008 április
1. Mi a bűn lényege?
Bűnt az követ el, aki az isteni parancsot tudva és akarva megszegi.
Isteni parancsok: a tíz parancsolat, az irgalmasság gyakorlásának parancsa, az egyházi és a világi elöljárók jogos parancsai.
A vétkező saját lelkének ellensége, mert a bűn által boldogtalanná teszi magát.
Nem követ el bűnt, aki a bűnös cselekedetet nem ismeri, vagy nem egyezik bele!
2. Mi a bűn belső lényege?
Rendetlen vonzódás a teremtményekhez és elfordulás Istentől. A bűn az embert bálványimádóvá, a teremtmény szolgájává teszi. Csak a bűn alacsonyítja le az embert!
3. Mi a halálos bűn következménye?
Megfoszt minket lelkünk természetfölötti szépségétől, a gonoszhoz tesz hasonlóvá és már a Földön szerencsétlenné tesz.
4. Hogyan keletkezik és fejlődik a bűn?
1. A gonosz gondolattal való tudatos foglalkozás bűnné válik.
2. A bűnben való tudatos gyönyörködés bűnné válik, ha nem állunk azonnal ellene.
3. A szándékos gonosz vágy, mivel az akarat tevékenysége, bűnné válik.
4. Ha valaki beleegyezik a bűnbe, akkor a bűn már létrejött.
5. A belső bűnnél rosszabb a külső bűn, mert rosszabb következményei vannak!
6. A halálos bűn után bűnös állapot jön létre a lélekben!
7. A súlyos bűn gyakori elkövetéséből gonoszság (bűnös szokás, szenvedély, megkötözöttség) keletkezik.
8. Minden súlyos bűn, valamint gonoszság másfajta bűnöket és gonoszságokat von maga után.
9. A gonoszság meggyökeresedése után gyakran a legnagyobb gaztettek, az úgynevezett égbekiáltó bűnök következnek, végül a bűnösök teljes megátalkodottsága, a Szentlélek elleni bűnök.
Imádsággal, a halálra és az ítéletre való gondolással forduljunk el a rossztól.
5. Hogyan vétkezhetünk Isten és a felebarát ellen? Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással!
6. Mi az idegen bűn (a bűnrészesség)?
Idegen bűnt az követ el, aki gonosz cselekedetet parancsol, tanácsol, helyesel, dicsér, támogat, védelmez, arra izgat, azt elhallgatja, vagy pedig nem bünteti meg, habár azt megakadályozhatta volna vagy hivatalból kötelessége lett volna megakadályozni. A bűnrészes a bűnre segít másokat!
Példák az idegen bűnökre:
o Heródes megparancsolta, hogy Betlehemben a gyerekeket öljék meg!
o Rebeka, Izsák felesége, kedvenc fiának, azt tanácsolta, hogy csalja meg Izsákot.
o Áron beleegyezett a zsidók kívánságába és arany borjút önetetett.
o A zsidók megdicsérték Heródest, hogy Jakab apostolt megölette.
o Saul segítségére volt Szent István gyilkosainak. (őrizte ruháját)
o Jób gonosz felesége haragra és türelmetlenségre ingerelte férjét. (családi háború)
o Heródiás rávette Heródest, hogy fejeztesse le Keresztelő Szent Jánost.
o Héli túlságosan elnéző volt gyermekei bűnével szemben és nem büntette meg őket.
o Akik illemsértő képeket, szobrokat készítenek, erkölcstelen könyveket írnak, filmeket gyártanak, akik hiányos öltözésükkel másokat bűnre ingerelnek, bűnrészesek.
o Idegen bűnöknek könnyen részesei lehetnek: a földi hatalmasok, törvényhozó testületek, szülők, elöljárók, munkaadók, újságok, könyvek, filmek kiadói!
o A bűnrészes éppen olyan mértékben büntetésre méltó, mintha maga vétkezett volna!!!
o Aki mást bűnre vezet, az vétkezik a felebaráti szeretet ellen is.
o Az ördögöt utánozza, aki nem csupán gonosz, hanem másokat is gonosszá akar tenni.
o „Aki másokat megbotránkoztat jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger mélyébe dobnák”!
o Ha felszólalunk a bűn ellen, ha bátran figyelmeztetjük a bűnöst (sorrendben: négyszemközt, valakivel, szólunk az illetékesnek) nem vagyunk bűnrészesek.
Éva Asszony levele
„Isten hozott benneteket újra a Szentháromság hegyére!
Amint észrevettétek, az utóbbiakban fizikailag nem tudtam részt venni az engesztelő imaprogramon, mert annyira meggyengült a lábam, hogy alig tudtam rajta állni. Számomra nagyon nehéz volt, hogy nem lehettem veletek fizikailag, de lélekben veletek együtt engeszteltem. Megpróbálok minden szenvedést derűsen elfogadni és felajánlani a bűnösök megtéréséért különösen a rágalmazókért.
Jelenleg a sok bűn és bűnrészesség miatt van nagy lelki sötétségben az egész emberiség.  János atyát megkértem, hogy magyarázza meg nektek mi a bűnrészesség.
Az utóbbiakban sokan azért nem hisznek az üzenetekben, mert azok nem azonnal teljesednek be.
Kérem, hogy imádkozzatok a könyvem III. kötetének a megjelenéséért, amely az eddigi üzenetekkel, az engesztelők egyik kézikönyve lesz.
Bárki közületek, bármit fel tud ajánlani a további építkezésre (pénzt, építőanyagot,…) szeretettel elfogadjuk.
A jó Isten bőséges áldását kérem rátok!!!”
Házi feladat áprilisra:
„FELTÁMADT KRISZTUSUNK SEGITS, HOGY TAPINTATOSAN FIGYELMEZTESSÜK EGYMÁST A BŰNEINKRE, HOGY EZÁLTAL MEGTÉRJÜNK ÉS ÖRÖKKÉ ÉLJÜNK!”
Előretekintés májusra:
Közös imaszándék lesz: azért fogunk könyörögni, hogy engesztelő közösségünkben és a lelki közösségek között egymás értékelése által a lelki életben növekedjünk!!!
Konkrét feladatunk lesz: úgy akarunk élni, hogy Jézus, a kölcsönös szeretetünk által, a közösségünkben folyamatosan érezze jól magát!

2008. március 25., kedd

Medjugorjei üzenetek 2008. március

2008. március 18.
A jelenés 14:01 – 14:09 h-ig tartott. Mirjana a következőket mondta a jelenés után:
Sohasem láttam eddig a Szűzanyát ily módon felénk fordulni. Kitárta felénk a karját, és így, tárt karokkal mondta a következőket:
“Drága Gyermekek, ma felétek nyújtom a kezeimet. Ne féljetek megfogni. Szeretetet, békét szeretnének adni és segíteni nektek az üdvösségben. Ezért gyermekeim fogadjátok el őket. Töltsétek be szívemet boldogsággal és én a szentség felé foglak vezetni benneteket. Az út, amelyen vezetlek benneteket nehéz, tele megpróbáltatással és eleséssel. Én veletek leszek és a karjaim megtartanak benneteket. Legyetek állhatatosak, hogy az út végén örömben és szeretetben lehessünk együtt mindannyian Fiam kezét fogva. Gyertek velem, ne féljetek. Köszönöm!”

2008. március 25.
“Drága gyermekek! Hívlak benneteket, hogy dolgozzatok a személyes megtéréseteken. Még távol vagytok attól, hogy a szívetekben találkozzatok Istennel. Ezért töltsetek minél több időt imában és imádjátok Jézust a Legszentebb Oltáriszentségben, hogy megváltoztasson benneteket és a szívetekbe élő hitet és vágyat adjon az örök élet után. Minden múlandó, gyermekeim, egyedül Isten örök. Veletek vagyok, és szeretettel buzdítalak benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2008. március 15., szombat

Lucia nővér: a végső összecsapás célpontja a család és házasság lesz



II. János Pál pápa 1981-ben a házasság és a család tanulmányozásával foglalkozó intézetet alapított. Az intézmény felállításával Carlo Caffarra atyát, későbbi bíborost bízta meg.
m40Caffarra bíboros a Voce di Padre Pio című folyóiratnak nyilatkozva elmondta, hogy mielőtt nekifogott a munkának, levelet írt az egykori fatimai látnok Lucia nővérnek.
„Bár nem vártam választ, mivel csak imáit kértem, néhány nap múlva hosszú levelet kaptam Lucia nővér aláírásával – ez a levél ma az intézet archívumában található –, amelyben ezt állt: Az Úr és a sátán birodalma közti végső összecsapás célpontja a család és a házasság lesz. Ne féljen – tette hozzá –, mert aki a házasság és a család szentségéért dolgozik, mindig szembenállással és különféle támadásokkal fog találkozni, mivel ez a sorsdöntő kérdés. Azzal zárta: de a Szűzanya már eltiporta a fejét.”
Caffarra hozzáteszi: „II. János Pállal beszélgetve is ugyanez jött elő, hogy ez a kulcskérdés, mert a teremtés tartópilléréről szól: a férfi és a nő, illetve a generációk kapcsolatáról. Ha a pillér megrendül, az egész épület összedől; ma ezt látjuk, hiszen itt tartunk, tudjuk. S ami Pio atya hiteles életrajzait olvasva megragad, az, hogy mennyire ügyelt ez az ember a házasság szentségére, a házastársak szentségére, olykor indokolt szigorral is.”

2008. március 8., szombat

2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – MÁRCIUS

Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!”
11. Engesztelő imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át Szt. Lukács evangéliumából Jézus szenvedését, halálát és feltámadását! (Lukács, fejezetek: 18-29).
Havi mottó: „Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcseit!” (Lk. 3, 8)
Közös imaszándék: azért ajánljuk fel az engesztelő imáinkat, hogy a bűnbánat szentsége által minél többen engesztelődjenek ki a Föltámadt Krisztussal!
Konkrét feladatunk: Húsvétig, a kilencedben, azután hétfőn – szerdán – pénteken, a Feltámadt Krisztus iránti szeretetből egy konkrét önmegtagadást ajánlunk fel (lemondhatunk: húsról, TV-ről, édességről, világi zenéről-szórakozásról, kávéról,…)!!! Ami ártalmas a testi-lelki egészségünkre, arról Isten segítségével végleg le akarunk mondani (káros üdítők, túlzott italozás, cigaretta, romboló filmek…).
•   A Szentlélek Isten tanítása, 2008 márciusában
„Szeretteim! Jelenleg a bűnbánatról, a Húsvétról és a vallásról akarok beszélni nektek.
Biztos észrevettétek azt, hogy szinte minden egyes üzenetben elhangzott felétek a meghívás a bűnbánatra! Felhívom a figyelmeteket arra, ha a bűnbánatotok nem párosul az életetek jó irányú megváltozásával, akkor az csak gyümölcstelen önvádaskodás marad. Jézus, amikor a Földön járt, beszélt a zsidóknak, egy terméketlen fügefáról, amelynek igaz, hogy dús levelei voltak, de gyümölcstelen volt. Jézus, amikor ezt látta, várt türelmesen! Ő, amikor észrevette, hogy évek multán se hozott gyümölcsöt a fügefa, megátkozta azt az apostolai szeme előtt és az egy pillanat alatt kiszáradt. Jézus, ezzel a tettével mutatott rá arra, hogy így fognak járni mindazok, akik nem termik a bűnbánat méltó gyümölcseit.
Ma, újra felszólítalak benneteket, hogy teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcseit – életetek jó irányú megváltozásával – ugyanúgy, mint a ninivei emberek, Jónás próféta felszólítására.
El se tudjátok képzelni milyen nagy fájdalmat okoznak Nekem a keresztények azzal, hogy még most se ünneplik egy időben a Húsvétot, Jézus dicsőséges feltámadását. Most megkérdem tőletek: miért fontosabb számotokra az ’emberi hagyomány’, mint az Én, személyes, egységre való felszólításom? Mondjátok, végre mikor szüntetitek meg a világban azt a botrányt, mintha Jézus más-más időpontban halt volna meg és támadt volna fel?
Ha imádkoztok és tesztek valamit az egységes Húsvét megvalósulásáért, számíthattok az igazi békére a Földön!!!
Azt is tudnotok kell, hogy Jézus csak egy, az Oltáriszentségen, Márián és Péteren alapuló vallást hozott létre a Földön. Egyes emberek, ezt az egy vallást szabdalták szét a maguk emberi ízlése szerint. Így jöttek létre a történelem folyamán az emberi alapítású vallások egymás ellen és egymás fölé helyezkedve.
Jézus, még mielőtt visszatér a Földre, általatok akarja vissza állítani a ’Szeretet Vallását’, ami valamikor kezdetben volt.
Kérlek benneteket, legyetek az utolsó időben, a Szeretet Apostolai: gyümölcsöző bűnbánatotokkal, a Húsvét ünnepének az egységesítésével és a ’Szeretet Vallásának’ a megvalósításával!
Ezáltal váltok Jézus igazi munkatársaivá!!!
Megáldalak benneteket a gyümölcsöző bűnbánat lelkületével!!!”
Házi feladat márciusra:
„FELTÁMADT KRISZTUSOM SEGITS, HOGY A BŰNBÁNAT SZENTSÉGE ÁLTAL NECSAK MEGKÖNNYEBBÜLNI, HANEM ELSŐSORBAN MEGVÁLTOZNI AKARJAK!”
Előretekintés áprilisra:
Közös imaszándék lesz: megköszönjük a Feltámadt Krisztusnak, hogy oly sokszor megbocsátotta a bűneinket, begyógyította a lelki sebeinket és feloldozott a megkötözöttségeinkből!!!
Konkrét feladatunk lesz: elmegyünk a temetőbe és ott, szeretteink sírja mellett elimádkozzuk a ’Hiszek egy Istenben…’ imát, különösen tudatosan mondjuk: „Hiszem a test feltámadását!!!”

2008. február 25., hétfő

Medjugorjei üzenetek 2008. február

2008. február 2.
„Drága gyermekek! Veletek vagyok. Mint egy édesanya, úgy gyűjtelek össze benneteket, mert szeretném kitörölni a szívetekből, amit ott látok. Fogadjátok be Fiam szeretetét és töröljétek ki szívetekből a félelmet, a fájdalmat, a szenvedést és a csalódást. Különösen kiválasztottalak benneteket azért, hogy Fiam szeretetének fénye legyetek. Köszönöm nektek!

2008. február 25.
„Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben újból az imára és a lemondásra hívlak benneteket. A napotok legyen átszőve forró fohászokkal mindazokért, akik nem ismerték meg Isten szeretetét. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

A HELYI CENACOLO KÖZÖSSÉG-NÉL IMÁDKOZÓ ZARÁNDOKOK ELOTT TÖRTÉNT 2008. ÉVI LÁTOMÁSA UTÁN MIRJANA A KÖVETKEZOKROL TUDOSÍTOTT:

A HELYI CENACOLO KÖZÖSSÉG-NÉL IMÁDKOZÓ ZARÁNDOKOK ELOTT TÖRTÉNT 2008. ÉVI LÁTOMÁSA UTÁN MIRJANA A KÖVETKEZOKROL TUDOSÍTOTT:
Még sohasem láttam, hogy a Gospa így forduljon hozzánk. Kezeit nyújtotta felénk és eközben mondta:
Drága Gyermekek, ma kezeimet nyújtom felétek. – Ne féljetek megfogni kezeimet. Szeretetet és békét szeretnék velük adni és elősegíteni üdvözüléseteket. Ezért kicsinyeim fogjátok meg kezeimet. Örvendeztessétek meg ezzel szívemet és én vezetlek benneteket az életszentség felé.
Az út amelyen vezetlek benneteket nehéz, kísértésekkel és elesésekkel teli. Én azonban veletek leszek és kezeimmel megtartlak benneteket. Legyetek kitartóak, hogy az út végén együtt, örömben és szeretetben foghassuk meg mindnyájan Fiam kezét. Gyertek velem és ne féljetek. – Köszönet nektek.
Sohasem láttam eddig a Szűzanyát ily módon felénk fordulni. Kitárta felénk a
karját, és így, tárt karokkal mondta a következőket:
“Drága Gyermekek! Ebben a kegyelmi időben újból az imádkozásra és önmegtagadásra hívlak benneteket. Napjaitok buzgó kis imádságokkal legyenek átszőve azokért, akik még nem ismerték meg Isten Szeretetét. Köszönöm, hogy követtétek hívásom.” 02/2008

2008. február 17., vasárnap

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenetei: 2008. február

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK
Mária Julianna által adott üzenetei:

2008. február 5.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Kevesen vannak az igazak, akik színem előtt állnak. Hirdesd a világnak: Már közel az óra, amikor megítélem a világot. Megfizetek kinek-kinek cselekedetei szerint. Mint ahogy a virág elhervad, és a fa levele lehull, úgy az emberi élet is véget ér ezen a földön. Az emberek nem tudják, hogy minden cselekedetük, szavuk, sőt még a gondolataik is fel vannak írva a mennyben. Azt hiszik balgán, hogy amit rejtekben tesznek, az titokban is marad. Pedig nem így van. Minden napvilágra kerül. Hát nem így mondta az agg Simeon Édesanyámnak Rólam, amikor ő bemutatott a templomban? „Íme, Ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.” (Lk.2,34-35.) Erre utalnak szavai, amiről most beszéltem neked, az ítéletre. Tehát nem marad rejtekben egyetlen titok sem. Ezért kicsinyeim, amit tesztek, úgy tegyétek, hogy meg lesztek érte ítélve. A legjobb nektek, ha mindent a szeretettől vezérelve tesztek, tiszta szándékkal, őszinte, önzetlen szeretetből. Mindent Isten törvényei szerint. Akkor nem estek ítélet alá. Jaj azoknak, akik gyűlölettel, hamis szándékból, kétszínűségből cselekszenek. Már kimondták maguk fölött az ítéletet. Mondom nektek: ti, akik szenvedő alanyai vagytok gonoszságaiknak, titeket megjutalmazlak, ha türelemmel viselitek sorsotokat. De azoknak, akik megnyomorítanak benneteket, az örök tűz lesz az osztályrészük.”

2008. február 7.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Eljött az óra, és már itt is van. Ez a nagyböjt legyen minden Engem követő keresztény számára figyelmeztetés, mert mindaz a jövendölés, amit most felolvastok Rólam a szentmisében, beteljesedik Egyházamon. Üldözni fognak titeket Énértem, és az életetekre törnek. Egyet jól jegyezzetek meg: aki mindhalálig kitart követésemben, csak az üdvözül. Valljatok meg Engem bátran az emberek előtt! Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi egyebet sem tudnak tenni. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha Engem megvetnek, titeket is meg fognak vetni. Nem különb a szolga Uránál. Ahol Én vagyok, ott lesz az Én szolgám is. Kövessetek Engem a kereszthordozásban, és Én részesítelek titeket dicsőségemben a mennyben. Legyetek alázatosak, de a hitetekből egy mákszemnyit se engedjetek. Legyetek hűségesek, tartsatok ki mindhalálig! Így dicsőítsétek meg nevemet a földön az emberek előtt. Így mutassatok példát, hogy követőkre találjatok! Mindaz, aki életét adja Értem, méltóképpen viszonozza szeretetemet. Ők a lábam nyomában járnak. Keblemre ölelem őket haláluk pillanatában, és az örök boldogság legmagasabb fokára emelem őket. A halál átmenet az örök folytatásba. Csak itt a földön jelenti a testi élet végét. Mivel az ember folytatja életét örökre, ezért nincs halál. Csupán a testét, mint egy ruhát leveti, és megkapja feltámadott testét, és abban él örökre. Mindörökké boldog a mennyben, vagy örökké szenved a pokol tüzében. A sorsotok itt dől el a földön. Ezért mondtam: aki megtartja tanításomat, annak örök élete van.”

Az Úr Jézus megkért, hogy megerősítésül írjak le két megtörtént esetet: Egy 10 éves kisfiú ez év ápr. 24-én álmában látta az Úr Jézust. Nagyon szép volt. Hasonlított az irgalmas Jézus képhez. Ezt mondta neki: „Ütött az óra.” A gyerek nem értette, mit jelent, de elmondta nekem.
Egyik kedves lelki testvérem ez év tavaszán külföldről telefonált, és elmondta, hogy egy paptól a szentbeszédben hallotta a következő történetet: „Egy újszülött imára kulcsolt kézzel született. Amikor az orvos szétválasztotta a két kis kezet, az egyik tenyérbe ez volt írva: „Jézus hamarosan visszatér.” Nekem mindkét esetnél azonnal a nyolcadik zsoltár szavai jutottak eszembe: „Kisdedek és csecsemők szájával hirdetteted dicséretedet…”

2008. február 8., péntek

2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – ”Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!” 2008 február 7.

10. Elsőcsütörtök Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból: elmélkedjük át Szent Márk evangéliumából Jézus szenvedését, halálát és feltámadását (Mk. 14, 15, 16 fejezetek).
Havi mottó: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Márk 16, 15)
Közös imaszándék: Gyertyaszentelő Boldogasszony kezei által ajánljuk fel a családjainkat a Szentháromságnak és így kérjük számukra a tisztulást, a megerősödést és a békességet!
Konkrét feladatunk: a kiengesztelődés szellemében minden este, lefekvés előtt bocsánatot kérünk és megbocsátunk egymásnak!!!
•   A Szentlélek Isten tanítása, 2008 februárjában
„Szeretteim! Most meg akarom magyarázni nektek e havi mottó értelmét.
Jézus, amíg a Földön élt, beszélt az Isten Országáról és elküldte az apostolait is, hogy tegyenek tanúságot Róla az emberek előtt. Ők az Örömhírről örömmel tettek tanúságot!
Arra kérlek titeket, hogy ti is menjetek bátran az emberek közé és hirdessétek: Jézus hamarosan vissza akar térni a Földre! Készüljetek fel és készítsétek fel az embereket Jézus eljövetelére! Felkészülve várjatok a paradicsomi állapotra, amely csak ezután fog megvalósulni a Földön.
Mondjátok meggyőződéssel, Jézus nem azért jön, hogy elítélje az embereket, hanem azért, hogy megmentsen bűnbánatotok által. Ezért minden nap tartsatok bűnbánatot! Hirdessétek, ha Isten világosságában megítélik a bűneiket az emberek, akkor Isten ítéletével nem fognak találkozni rendkívüli kiáradásom idején, amely hamarosan be fog következni. Mondjátok el azt is az embereknek, hogy az Atya nagyon szomorú azok miatt, akik nem akarnak megtérni, akik nem akarnak Rá hallgatni, akik úgy élnek az utolsó időben is, hogy bűnt bűnre halmoznak. Jaj lesz azoknak, akik Isten végtelen türelmével visszaélnek e kegyelmi időben!
Tudjátok meg, hogy az enyéim, szerte a világon naponta kiáltanak fel az Atyához, az Égbe, hogy tegyen valamit ezért az istentelen és Isten nélküli világért!
Az Igazságot mondom: az ember Isten helyébe lépett, szíve annyira telve van gonoszsággal, hogy képes elpusztítani önmagát és az egész Földet! Ezért bármikor számíthattok az Atya rendkívüli közbelépésére. Ha ez nem történne meg a gonosz emberek miatt az igazak is elvesznének!
Hirdessétek bátran, Jézus, szeretetből áldozta fel az életét váltságdíjul, bűneitekért, azért, hogy boldogok legyetek már itt a Földön.
Értsétek meg, amíg a bűneitekben éltek és nem akartok azoktól elszakadni, nem tudlak boldoggá tenni benneteket. Az Új Világban azért lesz boldog mindenki, mert ott bűn nélkül fognak élni!
Kérlek benneteket, térjetek meg a bűneitekből, törekedjetek a jóra, hogy szabaddá válva a Szeretet Országának boldog lakói lehessetek.
Megáldalak benneteket a bátor tanúságtétel lelkületével!!!”
Házi feladat februárra:
„SZENTLÉLEK ISTENEM SEGITS, HOGY BESZÉLJEK BÁTRAN AZ ÉGI ÜZENETEKRŐL MINDAZOKNAK, AKIK MEGNYILNAK E KEGYELEM ELŐTT!”
Előretekintés márciusra:
Közös imaszándék lesz: azért fogjuk az engesztelő imáinkat felajánlani, hogy a szentgyónás által minél többen engesztelődjenek ki a Föltámadt Krisztussal!!!
Konkrét feladatunk lesz: Húsvétig, a kilencedben, aztán hétfőn – szerdán – pénteken, a Feltámadt Krisztus iránti szeretetből egy konkrét önmegtagadást fogunk felajánlani (lemondhatunk: húsról, TV-ről, édességről, világi zenéről-szórakozásról, kávéról)!!! Ami ártalmas a testi-lelki egészségünkre, arról Isten segítségével végleg le akarunk mondani (káros üdítők, túlzott italozás, cigaretta, romboló filmek…).
A Szentlélek Isten igaz tanításai és a Gonosz Lélek hamis sugallatai az utolsó időben
Egy látomásban a Szentlélek úgy mutatta mintha teljes sötétségben lett volna az egész világ a Gonosz Lélek hamis tanításai miatt. Ekkor érkezett a Szentlélek Világossága, Aki felfedte a Gonosz Lélek hamis sugallatait. Napnál világosabbá vált, hogy valóban az utolsó időben vagyunk, amikor a Gonosz Lélek még egy utolsó erőfeszítéssel leveszi a lábáról, azokat, akiket lehet!!! A Gonosz Lélek jelenleg rendkívüli módon arat hamis sugallataival! A szekták hamis tanításai mögött is Ő áll, és észre se vesszük!!!
Ki a Gonosz Lélek? A hazugság atyja – irigy, gőgös, gyilkos – ordító oroszlán, aki szépnek látszó tanításaival, a Világosság Angyalának tetteti magát, de a pokolba akar vinni. Ő nem akar jót senkinek, ő a legnagyobb rosszat akarja mindenkinek!!! Az emberiség nagy részével elhiteti azt, hogy:
a) a világosság az sötétség (a jó az rossz)
b) a sötétség pedig világosság (a rossz az lényegében jó)!
Elhiteti azt, akivel csak lehet, hogy a Szentmise, szentgyónás, szentáldozás… üres időtöltés. Elhiteti azt, hogy az ima, böjt, engesztelés, áldozatvállalás a lelkünkért és a lelkekért az a legnagyobb butaság! Elhiteti azt, hogy az Istendicsőítés – az engedelmesség – önmegtagadás – szülői tisztelet – tisztaság… az nem a modern embernek való! Elhiteti azt, hogy az alázatosságra – adakozásra – buzgóságra – mértékletességre – kiengesztelődésre… nincs szükség! Elhiteti azt, hogy önmagunkat kell megvalósítani a saját akaratunk szerint, nem Isten Akarata szerint! Elhiteti azt, hogy a lelki közösségre nincs szükség, mert a közösségben lévők is tele vannak hibákkal, gyengeségekkel, bűnökkel… Elhiteti azt, hogy Jézus Vére, Mária Könnyei erőtlenek – hatástalanok – hiábavalóak. Elhiteti azt, hogy a Mindenható Isten tehetetlen, nem segít, betegséget ad, túl sokáig kell várakozni a segítségére. Rá akar venni arra, hogy hagyjuk el az Istent, az Egyházat, a védelmet nyújtó lelki közösséget, mert szerinte nyugodtabban élhetünk Isten nélkül, Isten ellenében. Elhiteti azt, hogy a világban van a boldogság, nem Istennél és Istennel! Elhiteti azt, hogy a testi élet, az evilági élet, az evilági érvényesülés a csúcs, és nem az Istennek felajánlott élet, amely állandó önmegtagadással jár! Elhiteti azt is, hogy nincs túlvilág – nincs Mennyország – pokol – tisztítótűz – ítélet, hogy ezek mind a papok találmányai. Elhiteti azt is, hogy nincs értelme az életünknek és hogy nyugodt lelkiismerettel kiléphetünk e világból, öngyilkosság által. Elhiteti azt is, hogy nincs értelme a szenvedésnek, felajánlásoknak, lelki dolgoknak és a lelki élet csak a butáknak, hiszékenyeknek… való. Elhiteti azt, hogy felesleges a küzdelem, a harc a bűneinkkel, úgyis visszaesünk, úgyse szabadulunk meg tőle. Elhiteti azt is, nincs bűn, nincs büntetés, ezért bárki azt tehet, amit akar, bármilyen rossz következmény nélkül. Minden lelki közösséget jónak látszó érveivel fel akar robbantani! Elhiteti azt, hogy a Szentháromság hegy, a Jézus Sebeit engesztelő közösség, az üzenetek, nem Istentől vannak, hanem kitalálások! Még az igazakat is megrendíti a szépnek látszó, hamis tanításaival!!! A Gonosz Lélek tud adni átmeneti örömöt, békét – de a háttérben, a lélek mélyén lévő félelmet nem tudja elvenni! Elhiteti azt is, hogy a sötétség az világosság, a rossz az jó! Megengedettnek nyilvánítja a: rágalmazást – káromkodást – lejáratást – irigységet – lenézést – paráznaságot – házasságtörést. Azt sugallja, hogy nem kell gondot csinálni: az abortuszból – eutanáziából – homokosságból – öngyilkosságból – semmiből! Azt sugallja, hogy nincs semmi értelme a tíz parancsolatnak, a hét szentségnek. Jobb a névadó ünnepség a keresztelés helyett, az Isten áldása nélküli együtt élés a templomi esküvő helyett és jobb a civil temetés az egyházi temetés helyett…! Isten minden kijelentését megkérdőjelezi és elveti!!! Azt tanítja, ti felvilágosultak, modernek vagytok és ezekre a régi tanításokra semmi szükségetek nincsen, ezeket kinőttétek, mint a gyerek ruhát. Azt tanítja, legyetek szabadosak, azt egyétek, igyátok, tegyétek, ami nektek jól esik, ne kérjétek ki senkinek a véleményét ezen az úton, nehogy befolyásoljanak a szülők, papok, barátok… Jelszava: a cél szentesíti az eszközt!!! Azt mondja, hogy boldogulásotok érdekében lehet bármit tenni, akár ezért másokat is feláldozni!!! De, ha az eredmény nem lesz jó, mert ezen az úton depressziós, szenvedélyekbe fetrengő, boldogtalan, a kárhozat fia leszel… akkor mondd, mindezekért nem te vagy a hibás, hanem Isten, az Egyház, a szülők, a papok…! Ez jellemző a gyenge emberre!!! A Napnál világosabb, a Gonosz az Isten keskeny útján el akar bizonytalanítani, meg akar állítani, el akar téríteni, Isten és ember ellen akar hangolni. Sajnos nagyon sokan hallgatnak arra, aki a ’Világosság Angyalának’ tetteti magát! A Gonosz Lélek hamis sugallatai miatt sokan nem akarnak már ’jó példák, másokért elégő engesztelő áldozatok’ lenni!
A Szentlélek, aki az Igazság Lelke, aki a Földön és az Égben a maradandó boldogságunkat akarja, a következőket kéri: mindig az ellenkezőjét higgyük és tegyük mindabból, amit a Gonosz sugall; ne hallgassunk a Gonosz Lélek sugallataira, csak a Szentlélek Igaz tanításaira, mert csak Ő tehet minket boldoggá a Földön és az Égben!
Higgyük el hogy: a) a világosság, az világosság. A jó az jó!
b) a sötétség, az sötétség. A bűn az bűn!
Érdemes vállalni: önmagunkért, a lelkekért, az egész emberiség megmeneküléséért az áldozatot. Van értelme a harcnak, a küzdelemnek a gyengeségeink ellen. Vegyük még komolyabban a tíz parancsolatot, a hét Szentséget!
Higgyük el azt, hogy Isten Végtelenül jó, aki minden ember üdvét akarja, a Gonosz pedig egy szellemi teremtmény, aki az emberek kárhozatát akarja.
Legyünk állhatatosak a megkezdett ’keskeny utunkon’, hogy a tartós öröm, béke, szeretet a miénk lehessen.

2008. február 7., csütörtök

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenetei: 2008. január

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK
Mária Julianna által adott üzenetei:

2008. január 27.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Eljött az óra. Eljön a nagy figyelmeztetés, a világ megtisztítása és a Szentlélek kiáradása, az új pünkösd. Most ugyanúgy imádkozzatok állhatatosan a Szentlélek kiáradásáért, mint egykor apostolaim az első pünkösd előtt. Szentlelkem fogja megújítani a föld színét. Ez egy nagy kegyelmi kiáradás lesz, amely minden élőt betölt. A bűnösök meg fognak rendülni, az igazak pedig ujjonganak a boldogságtól. Ez az új pünkösd az Én második eljövetelemet előzi meg, mintegy felkészíti a világot az Én fogadásomra. Az Egyház minden szentmisében imádkozik dicsőséges eljövetelemért. Én a szüntelen készenlétet kértem tőletek. Most is ezt kérem: várjatok ujjongó örömmel, tegyétek meg törvényeimet, éljetek szeretetben, és így nem ér váratlanul. Visszajövök dicsőségemben ítélni élőket és holtakat. Aki áll, az vigyázzon, hogy el ne essen. Így várjatok kicsinyeim, életetek minden pillanatában, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”

2008. január 25., péntek

Medjugorjei üzenetek 2008. január

2008. január 2.
„Drága Gyermekek! Szívem minden erejével szeretlek benneteket, és nektek ajándékozom magam. Ahogyan az édesanya harcol gyermekéért, én úgy könyörgök és harcolok értetek. Azt kérem tőletek, hogy ne féljetek megnyílni, hogy szívből tudjatok szeretni és másoknak ajándékozni magatokat. Minél inkább szívből teszitek ezt, annál jobban meg fogjátok érteni Fiamat és azt, ahogyan Ő nektek ajándékozta magát. Így mindenki felismerheti rajtatok keresztül Fiam és az én szeretetemet. Köszönöm nektek!”
A Szűzanya megáldott minden jelenlevőt és a kegytárgyakat. Imádságot és böjtöt kért a pásztorainkért.

2008. január 25.
„Drága gyermekek! A nagyböjti idővel a kegyelem idejéhez közeledtek. A szívetek olyan, mint a felszántott föld, kész arra, hogy befogadja a magot, amely jó termést fog hozni. Gyermekeim, szabadok vagytok arra, hogy a jót vagy a rosszat válasszátok. Ezért hívlak benneteket: imádkozzatok és böjtöljetek. Ültessetek örömöt, és a szívetekben a saját javatokra az öröm gyümölcsei fognak teremni, mások pedig ezt látják majd és a ti életetek által befogadják. Mondjatok ellen a bűnnek és válasszátok az örök életet. Veletek vagyok és közbenjárok értetek Fiamnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2008. január 10., csütörtök

Urunk Jézus üzenete Jennifer által

2008. január 9. – 11:36

Gyermekem, ez a visszavonulás ideje, mert túl sokan igyekeznek megosztani az idődet, pedig én, Jézus vagyok az, aki elvisz téged a világból, amikor az megrendül.

Sokan hiszik, hogy egy ember nem teremthette az egész világot. És sokan még mindig nem hiszik, hogy én küldtem a Fiamat, hogy megmentse az egész világot.

2008. január 8., kedd

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Szűzanyánk üzenete
2008. január 7.
Múlt éjjel három óra tíz perctől négy óráig ébren tartott a Szűzanya, hogy egy mindannyiunkhoz szóló üzenetet adjon nekem. Tudomásomra hozta, hogy jelenleg Krisztust több támadás éri, mint bármikor máskor. Áldott Édesanyánk fél négy és négy óra között szólt hozzám. Nem kérte, hogy keljek fel és írjam le azonnal. Aggódtam, hogy elfelejtem, amit mond, de megígérte, hogy emlékezetembe idézi szavait, amikor majd leírom, és elküldöm Önöknek, hogy továbbadják. Az üzenet így szólt:
 Az üzenet első része személyesen nekem szólt, a második a nyilvánosságnak. Az első rész biztatás és vigasztalás volt számomra. A Szűzanya azt mondta, hogy mindig velem van, különösképpen ezekben az igen nehéz időkben, amikor a Sátán teljes erejével önti ki haragját rám és az egész világra. Azt is mondta, hogy Isten mindig közel van hozzám, szeret engem, és hogy a menny jól látja azokat a nehézségeket és égő fájdalmaimat, amelyeket most élek át, de Istennek szüksége van ezekre a felajánlásokra és áldozatokra. Megerősítette, hogy Isten hűségesen megtartja Szavát. A Szűzanya kifejezte: örülne, ha állhatatosabban imádkoznám a Rózsafüzért… majd azt mondta: „Légy összeszedett imádságaidban!”
Az üzenet második része így szól:
 Igen közel állunk az emberiségre váró, megjövendölt eseményekhez, azok már az ajtónk előtt állnak. Ezeket az eseményeket a világ gonoszsága, önzése, szeretetlensége hozza ránk, és Isten Szavának visszautasítása, a képmutatás és az istentelenség okozza. A Föld veszélyben van, és tűztől fog szenvedni. Isten haragját nem lehet tovább visszatartani, és rájuk fog esni, mert az emberek nem akarnak szakítani a bűnnel. Ezekben az években Isten Irgalma a lehető legtöbb lelket igyekezett magához vonni, karját kitárva, hogy megmentse őket, de csak kevesen értették meg és figyeltek rá. Irgalmának ez az ideje nem fog már sokáig tartani, eljön az idő, amikor mindenki próbára lesz téve, a Föld tűzfolyamokat fog okádni belsejéből, és az emberek meg fogják érteni, mennyire hitványak és gyámoltalanok, ha Isten nem lakik a szívükben. Isten hűségesen megtartja Ígéreteit, és azok megmásíthatatlanok. Eljött az idő, amikor Isten háza népe próbára lesz téve, és akik visszautasították az Ő Irgalmát, meg fogják tapasztalni Isten tüzét. (Itt megkérdeztem, mi lesz azokkal az egyházi személyekkel, akik üldöznek bennünket és vakok az Ő Irgalmasságának Műveire.) A Szűzanya azt mondta, hogy ők is azt fogják elszenvedni, amit megérdemelnek.
 A Szűzanya tovább beszélt az áldozatról. Arra kért, hogy emlékeztessek mindenkit arra, amit Isten, a mi Teremtőnk kér tőlünk, hogy jobban bízzuk magunkat Rá, és hogy a megtérés nem elég önmagában, áldozat és kitartó imádság nélkül. Aki azt mondja magáról, hogy megtért és az Igaz Élet Istenben üzenet által rátalált Istenre, annak több áldozatot kellene hoznia felajánlottságának bizonyításaként. Sokféle módon tanúsíthatjuk Isten iránt érzett szeretetünket és nagylelkűségünket. Senki sem mondhatja: „én az Igaz Élet Istenben üzenet követőihez tartozom”, ha nem ajánlja fel áldozatos szeretetét. Áldottak azok, akik igazán szeretik Istent, és nem kell félniük azokban a napokban. Szűzanyánk azt mondta, hogy áldottak, akik kitartanak a megpróbáltatásokban; és elégedett azokkal a papokkal, akik részt vesznek Isten műveiben és terjesztik azokat (miként az Igaz Élet Istenben üzenetet, és akik nyitottak a Szentlélek számára), és hogy maradjanak bizakodók, mert ők különös kegyelmet kaptak Isten Lelkétől, és hogy ők a Lélek által erősödtek meg az Úrban az Ő üdvösségterve számára. Krisztus megadja nekik az Ő békéjét.
 Ha valaki szolgál, és áldozatként felajánlja magát, annak számára a tűz által eljövő ítélet nem lesz olyan szigorú, mert lelkében örvendezni fog Isten hívásának, ami életre keltette őt.
 Sokan elbuktak, de sokan felemeltetnek. Sokan elmulasztották megtartani Isten Szavát, amit szívükben őriztek, és lábbal tiporták a számukra adott Igéket, amelyeket nemcsak az Igaz Élet Istenben üzenetben, hanem a Szentíráson keresztül is kaptak.
 Ezután így szólt a Szűzanya: „Vassula, akik téged megítélnek, azokat Isten is szigorúan megítéli. Továbbra is fogadd örömmel Isten Üzeneteit, és légy boldog, gyermekem, a te Édesanyád sohasem fog elhagyni téged.” (Akkor áldott Édesanyánk arra a látomásomra emlékeztetett, amelyben a Krisztussal való lelki házasságunkat láttam még kislánykoromban, amikor mosolyogva és örömmel fogadott engem, megigazította rajtam esküvői ruhámat, rendbe szedte hajamat, hogy tökéletes külsővel jelenjek meg Fia, Jézus Krisztus előtt.) „Beszélj félelem nélkül és ne tarts azoktól, akik szembeszállnak veled! Az Úr és én megáldunk téged, és megadjuk neked a békét és a szeretetet.”
 Eddig tart az üzenet. Kérem, elmélkedjenek rajta, és gondosan olvassák át.
Krisztusban,

2008. január 4., péntek

2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – ”Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!” 2008 január 3.

9. Elsőcsütörtök Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból: elmélkedjük át az Úr Jézus hegyi beszédét. (Máté 5., 6., 7. fejezetek)
Havi mottó: „Boldogok vagytok, ha Miattam szidalmaznak és üldöznek titeket és hazudozva minden rosszat fognak rátok! Örüljetek és ujjongjatok: nagy lesz jutalmatok a Mennyben! (Máté 5, 11-12)
Közös imaszándék: azért engesztelünk, hogy a különböző vallásúak között Jézus szeretete megszülessen és növekedjen!
Konkrét feladatunk: bocsánatot kérünk más vallású testvéreinktől a kiengesztelődés szellemében!!!
•   A Szentlélek Isten tanítása, 2008 januárjában
„Szeretteim! Akik a legközelebb vannak Hozzám, nagy tisztuláson mennek át, azért, hogy bebizonyosodjon az állhatatosságuk, azért, hogy tanítsák azokat, akik utánuk fognak a tisztulásban részesülni. A tisztulásra mindannyian számíthattok a nagy Kiáradásom előtt. Bármilyen kellemetlen érzés is a tisztulás, utólag meg fogjátok látni azt, hogy nagy kegyelem volt számotokra.
Jelenleg az ajtó előtt állok és várok arra az Atya által is legalkalmasabbnak látott időre, amikor rendkívüli erőmmel betölthetem mindazokat, akik megnyílnak Felém. Mindazok számára, akik Jézust elfogadják nagy ajándék lesz mindaz, ami következni fog. Előre megmondom nektek, akik Jézust jelenleg tudatosan és készakarva visszautasítják, azok rövidesen az Atya haragjával fognak találkozni.
Jézusra, amikor a Földön élt, sok rosszat fogtak az emberek, azért mert féltek attól, hogy meg kell változniuk. Jézusról azt mondták: borissza; elment az esze; megszállott; nem tartja meg a törvényeket… Arról a Jézusról mondták mindezeket az ellenségei, Aki a Legjózanabb; a Legtisztább elméjű volt; Aki a legkomolyabban tartotta meg a törvényeket. Ha megfigyelitek az apostolok, szentek, hitvallók… életét, ők is találkoztak az emberek rágalmaival, sőt, sokan még az életüket is feláldozták Jézusért.
Arra kérlek benneteket, hogy mindazokat a lelki fájdalmakat, amelyeket okoznak nektek a rágalmazók, ajánljátok fel az ő megtérésükért.
Titeket arra kérlek, ne rágalmazzatok senkit, mert a hazug nyelv megöli a lelketeket. A sok jót vegyétek észre, és tegyétek szóvá, ami az emberekben van. A ti utatok legyen a hálaadás, a dicsőítés mindenért, amit a javatokra, tisztulásotokra engedek meg nektek. Azt ajánlom nektek, hogy szeressetek mindenkit Jézus igazi szeretetével!
Most azt mondom nektek, hogy ne keseredjetek el, legyetek boldogok, ha Jézus miatt megrágalmaznak és hazudozva, minden rosszat fognak rátok! Meglátjátok, már a Földön nagy jutalomban fogtok részesülni.
Kérlek benneteket, imádkozzatok és böjtöljetek rágalmazóitokért, hogy ők is megtérjenek, és örömszerzők legyenek. Kérve kérlek titeket, őrizkedjetek a nyelv összes bűneitől. Tanuljátok meg, hogy előbb gondolkodjatok, és csak azután beszéljetek. Azt mondom nektek, legyetek óvatosak az emberekkel, mert akikben megbíztok, azok válhatnak ellenségeitekké.
Ne féljetek a jövőtől, bízzatok a győzelemben!
Bátorításul mondom nektek, hogy akik bűnbánatban segítségül hívják Istent, azok meg fognak menekülni! Isten soha nem fogja magára hagyni bűnbánó gyermekeit!
Megáldalak titeket az óvatosság lelkületével!!!”
Házi feladat januárra:
„ISTENEM SEGÍTS, HOGY A RÁGALMAZÓK ÁLTAL OKOZOTT LELKI FÁJDALMAKAT AJÁNLJAM FEL AZ Ő MEGTÉRÉSÜKÉRT!”
Előretekintés februárra:
Közös imaszándék lesz: Gyertyaszentelő Boldogasszony kezeibe tesszük a családjainkat. Szűz Mária által fogjuk kérni – a Szentháromságtól – a caládjaink tisztulását, megerősödését!!!
Konkrét feladatunk lesz: családon belül, minden este lefekvés előtt, a kiengesztelődés szellemében bocsánatot fogunk kérni egymástól!!!
TANITÁS AZ ISTEN VIII. PARANCSOLATÁRÓL
„HAMIS TANÚSÁGOT NE SZÓLJ FELEBARÁTOD ELLEN!”
Isten kéri tőlünk, hogy kerüljük felebarátunk becsületének megsértését: a gyanakodást, megszólást, rágalmazást, gyalázást és a becsületsértő beszédek készséges meghallgatását.
•   Gonosz gyanakodással az vétkezik, aki valakiről elégséges ok nélkül a rosszat feltételezi! Csak a
rossz ember hiszi el nagyon szívesen, hogy mások is olyanok, mint ő. Ki mint él, úgy ítél!!!
•   Megszólással az vétkezik, aki másnak hibáit szükség nélkül kibeszéli! Ez a bűn kevélységből ered.
Sokan úgy képzelik, hogy az ő nagyságuk azáltal fokozódik, ha másokat lealacsonyítanak.
Ki-ki a saját portáján seperjen!
•   Rágalmazással az vétkezik, aki másra olyan bűnt fog, amelyet nem követett el! A hatóság előtt történt
rágalmat hamis tanúságnak nevezik. A rágalmazás oka: a gyűlölet, a bosszúvágy, az irigység…
A rágalmazó két bűnt követ el egyszerre: hazudik, és felebarátjának becsületét sérti!
•   Szembegyalázással az vétkezik, aki valakit szemtől-szembe megbecstelenítő szavakkal illet.
Az éles kard nagyon vág, a gonosz nyelv sokkal jobban!
•   Aki becsületsértő beszédeket örömmel hallgat, az ugyanazt a bűnt követi el, mint aki ilyen
beszédeket folytat. Jól jegyezd meg, aki rosszat beszél, annak az ördög a nyelvén van; aki a rossz
beszédet szívesen hallgatja, annak az ördög a fülében van!
Tanácsok:
Aki más becsületét megsértette köteles felebarátjának elrabolt becsületét helyrehozni: bocsánatkéréssel vagy visszavonással, ha a sértés nyilvánosan történt.
Aki a becsületsértést nem akarja jóvátenni, az nem nyerhet Istentől bűnbocsánatot és a paptól sem feloldozást!!!
ISTEN, AKI MAGA AZ IGAZSÁG, TILTJA A HAZUGSÁGOT, A KÉPMUTATÁST ÉS A HIZELGÉST!
•   Hazugsággal az vétkezik, aki tudatosan nem mond igazat! Az ördög hazudik és a hazugság atyja! Aki
hazudik az az ördög ivadéka! Aki hazudik, elveszíti az emberek bizalmát. Aki hazudik, az lop is. Aki
őszinte, az a jó Istenhez hasonlít és kedves előtte, továbbá embertársainak becsülését is megnyeri!
•   Képmutatással az vétkezik, aki másképpen beszél vagy cselekszik, mint ahogyan gondolkodik. A
képmutató ruhája után juh, ravaszsága után róka, kegyetlensége után farkas.
•   Hízelgéssel az vétkezik, aki haszonlesésből valakit meggyőződése ellenére érdemén felül szemtől-
szembe dicsér. A hízelkedők szemben dicsérnek, hátunk mögött kinevetnek. A hízelkedők
veszélyesek, mert elhallgatják a hibáinkat és eltúlozzák az erényeinket.
Legyünk óvatosak azokkal, akik túlzottan barátságosak és túlzottan dicsérnek minket.
„Ha Isten segítségével kerülöd: a besúgást, a gúnyolódást, a titkok felfedését, a szeretetlen itélkezést, a káromkodást, az átkozódást, a hamis esküt, a vitatkozást,… meglátod, életed minden napján megáld téged az Isten!!!”
Tanácsok a nyelv megfékezésére:
* Kerüljük a fecsegést! A nyelv bűnei ellen legjobb eszköz a hallgatás. Sok beszédnek, sok az alja, aki hallja megsokalja!
* Beszédünkben legyünk óvatosak! Minden hiábavaló szóról számot kell, adjunk az ítélet napján!
* Mentegessük a felebarátunkat a becsületsértő beszédekkel szemben! Jó, ha kiemeljük felebarátaink jócselekedeteit. Ajánlatos a rossz beszéd hallatán kimenteni a felebarátunkat vagy igyekezzünk másra irányítani a figyelmet. A becsületsértő beszédet ne adjuk tovább! Ne foglalkozzunk mások hibáival, törődjünk a saját dolgainkkal!
Röpima: „Uram segits, hogy a nyelv minden bűnétől megszabaduljak!!!”

2007. december 25., kedd

Medjugorjei üzenetek 2007. december

2007. december 2.
A Szűzanya nagyon szomorú volt. A jelenés egész ideje alatt szemei könnyesek voltak. Ezt az üzenetet adta:
„Drága Gyermekeim! Ma, amikor szívetekbe tekintek, szívemet mély fájdalom és szenvedés járja át. Gyermekeim, álljatok meg egy pillanatra és nézzetek a szívetekbe. Valóban a Fiam, a ti Istenetek van-e az első helyen? Valóban az Ő parancsai az életetek mértéke?
Újra figyelmeztetlek benneteket: hit nélkül nincs Isten közelség és nincs Isten Igéje, mely az üdvösség és az egészséges értelem világossága.”
Mirjana még a következőket mondta:
Fájdalmasan kértem a Szűzanyát, hogy ne hagyjon el bennünket és ne vegye le rólunk a kezét. Ő fájdalmasan elmosolyodott kérésem hallatán és elment. Ez alkalommal nem mondta: „Köszönöm”.

2007. december 25.
“Drága gyermekek! Nagy örömmel hozom nektek a béke Királyát, hogy áldásával megáldjon benneteket. Imádjátok Őt és szenteljetek időt a Teremtőnek, aki után vágyakozik a szívetek. Ne feledjétek, hogy átutazók vagytok ezen a földön, ahol a dolgok csak apró örömöket adhatnak, viszont Fiam által az örök életet kaptátok ajándékba. Azért vagyok veletek, hogy vezesselek benneteket ahhoz, aki után a szívetek vágyik. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2007. december 7., péntek

(2007) 2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – ”Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!” 2007 december 6.

8. Elsőcsütörtök Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból: elmélkedjük át Szent Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt második levelét.
Havi mottó: Aki megvall Engem az emberek előtt, Én is megvallom mennyei Atyám előtt! (Mt. 10, 32)
Közös imaszándék: dicsőítjük az Úr Jézust és azért engesztelünk, hogy Országunkban, különösen a nemzetek között megszülessen és növekedjen Jézus békéje!
Konkrét feladatunk: azért, hogy Jézus békéje legyen az Országunkban, a nemzetek között, a kilencedben (1-9), azután Hétfőn – Szerdán – Pénteken, egészen Karácsony ünnepéig lemondunk a húsevésről!!!
•   A Szentlélek Isten tanítása, 2007 decemberében
„Kedveseim! Most felhívom a figyelmeteket arra, hogy mi fog fájni nektek a legjobban rendkívüli kegyelmeim kiáradásakor. Amikor meglátjátok életetek filmjét, a jót és a rosszat is Isten világosságában, a legjobban bűneitek mellett a mulasztásaitok fognak fájni. Az, hogy nem tettétek meg, amit meg kellett volna tennetek! Most azt ajánlom nektek, hogy ezután merjetek tanúságot tenni Rólunk: elsősorban életetek jó példájával, és szóbeli tanúságtételetekkel is. Ne szégyelljetek minket az emberek előtt megvallani! Kérlek titeket, ne kövessétek a rosszat, amit a világ tesz, mert hamarosan Jézus elé kell állnotok élve vagy halva! Akkor, már nem fogtok tudni javítani az életeteken. Beszéljetek Rólunk bátran az embereknek, mert ezután újból kell evangelizálni ezt a modern világot. Fel kell frissíteni az evangéliumot az emberek lelkében , ahogy a Szűzanya is teszi mindenütt, ahol megjelenik. Amint ti is látjátok, az emberiség egy olyan mélypontra érkezett, ahol már önmagán nem tud segíteni. A mennyei Atya Végtelen Irgalmában közbe fog lépni, mert annyira szereti a teremtményeit, hogy még ad egy esélyt, hogy bűnbánatot tartsanak, és visszatérjenek az atyai házba, ahova nagy szeretettel várja vissza bűnbánó gyermekeit. A nagy figyelmeztetés, ahogy ti nevezitek, még nem az én rendkívüli kegyelmi kiáradásom lesz. Előbb az Atya küld egy olyan eseményt a Földre, amely által megértitek, hogy hova tartoztok, és mit kell tennetek. Lelkiismereteteket annyira fel fogja zaklatni ez az esemény, hogy döntésre kényszerültök: vagy mellettünk, vagy ellenünk fogtok állást foglalni. Utána már nem lesz középút. A döntésetekkel ne várjatok sokáig! Most döntsétek el, hogy Kihez akartok tartozni! Most, a kegyelmi időben, amelyben vagytok, még ki tudjátok javítani életetek hibáit! Ha ezt megteszitek, meg fogjátok tapasztalni a ’Szeretet Korszakát’ a Földön!
Isteni áldásom adom rátok!!!”
Házi feladat decemberre:
„JÉZUSOM SEGITS, HOGY ELSŐSORBAN ÉLETEM JÓ PÉLDÁJÁVAL TEGYEK TANÚSÁGOT RÓLAD AZ EMBEREK ELŐTT!”
Előretekintés januárra:
Közös imaszándék lesz: azért fogunk engesztelni, hogy a különböző vallásúak között Jézus szeretete megszülessen és növekedjen!!!
Konkrét feladatunk lesz: bocsánatot fogunk kérni más vallású testvéreinktől, a kiengesztelődés szellemében!!!
Figyelem!!! Januárban, 3 – 4 – 5 – 6-án lesznek a közös engesztelések. A kezdőidőpont 13 óra!!!