2025. március 27., csütörtök

Isten szemével

2025.03.07.

1.

Azon gondolkodtam, hogy az életünkben a tettünk, szeretetünk hogyan építi a lelkünket.

Kép + Érzés: A tettünkkel építjük lelkünk palotáját. A cselekedeteink a vázát alkotják, a hitünk adják az alapot – szikla vagy homok – amire épül a vár. A palota fényét a szeretetünk adja. Szeretet nélkül a palota sötét és fénytelen, mint egy sötét váz. Minél több szeretetet viszünk be, annál fényesebb a palota.

Jézus: Nagyon szép hasonlat, hogy lelkedet, mint palotát építed a földön. Aki sok jót cselekszik, és sok lemondást, áldozatot hoz nemes célokért, annak ragyogó és nagy a palotája. Az egész palota csak akkor lesz ragyogóvá, csak akkor önti el a fény, ha minden cselekedetedet áthatja a felebaráti szeretet és az Isten-szeretet.

2.

Hang: Törekedj arra, hogy mindent megérts Belőlem.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Csak úgy tudod megérteni minden lelki tulajdonságaimat, tisztaságomat, irgalmamat, szeretetemet, melyekben végtelen vagyok, ha mindig, nap mint nap elmerülsz a Szívemben, és tanulmányozol Engem.

3.

Az utolsó vacsoráról gondolkodtam.

Kép: Jézus előtt egy kisgyermek ül, Jézus mesél neki, a kisgyermek rá-rácsodálkozik arra, amit Jézus mond neki.

Jézus: Apostolaimat gyakran szóval tartottam, és csodálattal tekintettek Rám. Csak az tudja értékelni az Én Szent és bölcs szavaimat, aki gyermeki szívét egészen kitárja Előttem.

4.

Az Irgalmas Jézus képet néztem.

Érzés + Kép: Az Úr is, a lélek is akkor a legboldogabb, amikor Isten és a lélek egymásban élnek. De, amikor a lélek meghal a szeretetnek a bűn miatt, elveszíti a szeretetkapcsolatot Istennel, és teljesen sötétté válik, hiába veszi körbe Isten aranyszínű szeretetsugara.

Jézus: Gyermekeim, óvakodjatok a bűnöktől, mert kiszakadtok Belőlem, és magatokra maradtok. Rengeteg ember úgy él köztetek, hogy semmi, de semmi kapcsolata nincs Istennel. A lelke egészen elszárad. Ha nem változik, a végén lehull a mélybe.

5.

A keresztényüldözésben szenvedőkért imádkoztam, akiknek megtiltják az imát, és büntetik őket azért, mert imádkoznak.

Gondolat: Kértem az Urat, ha ezek az emberek nem tudnak imádkozni akaratukon kívüli dolgok miatt, az ő elnyomott hangjukat az én hangom erősítse fel az Úr előtt, és ezerszeresen jutalmazza meg őket az Úr üldözöttségükért.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Nagyon szép tőled, hogy rájuk is gondolsz. Ők az Én szeretett áldozatocskáim, akik vértanúk lesznek. Imáid erősíti őket, hogy tartsanak ki.

6.

Érzés: Az emberi érzelmeim olyan hidegnek és ridegnek tűnik, de a lelkem mélyén más a helyzet.

Érzés: Az emberi érzelmek nagyon csalókák és megtévesztőek, olyan ösztönszerűek.

Hang: Amelyeket ki kell finomítani, ki kell munkálni.

Érzés: Az Úr olykor muszáj, hogy eltakarja lelkünk izzását vagy a valódi érzelmeit, azért, hogy a saját akaratunkat edzzük a jó felé.

Jézus: Az érzelmek nem mindig fejezik ki a lélek fejlettségi szintjét. Sokkal nagyobb szerepe van a lélek működésében az akaratnak. Én sosem az érzelmeket nézem benned, hanem az akaratodat. Ha szilárd az akaratod és az Én akaratomba beleillik, akkor biztos lehetsz, hogy jó úton jársz. Mivel gyarlók vagytok, és ebben nem láttok egészen tisztán, ezért időnként felvidítalak benneteket.

7.

Érzés: Két hasonszőrű lélek érzi a hasonlóságot, és hogy a lelkük hasonló színvonalon van. A lelkek egymással is kommunikálnak, nem emberi nyelven.

Jézus: Választottjaimnak nem kell sokat fecsegni, ha együtt vannak, mert lelkük megérti egymást. Érzik a másik hasonló lelki állapotát.

8.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: A betegség kezdett elhatalmasodni rajta, gyengeséggel. Így számolt be: „Kezdek különösen érzékeny lenni mindenre. Olyan dolgok, melyek egészséges koromban semmi jelentőséget nem tulajdonítottam, most zavarnak.”

Gondolat: Tapasztaltam, hogy az idősebb korúakat is érzékenyebben érintik olyan dolgok, amelyek korábban nem. Ugyanúgy, azt is tapasztaltam, hogy amikor beteg vagyok, lelki szárazság is társulhat, vagy melankólia, depresszió.

Érzés: Amikor beteg az ember, gyengébbé válhat lelkileg is, így a gonosz által sokkal érzékenyebben reagálhatunk a gonosz támadásaira.

Érzés: A hitünk erőssége akkor tűnik ki leginkább, amikor a leggyengébb lelki állapotban vagyunk. Ez is próbatétel.

Jézus: Nagyon fejlettnek kell lenni egy léleknek, hogy nagyobb fájdalmakban, testi-lelki szenvedésben ugyanolyan lelki béke és szeretet áradjon benne, amilyen rendes körülmények között szokott. Tehát, a lelketek fejlettsége a legjobban a szenvedésben mutatkozik meg.

9.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Az Irgalmasság művével kapcsolatban nehézségek akadtak. Jézus ezt mondta: „Én készítem elő ezeket a nehézségeket, s Én győzöm le őket.”

Hang: A nehézségek érdeketekben vannak.

Érzés: Így tűnik ki a lélek kicsinysége, és Isten ereje.

Érzés: Az Úr a lelket próbára teszi ilyen módon, hogy igyekszik-e, próbálkozik-e a dolgokat megvalósítani, vagy feladja.

Jézus: Hogy választottjaimnak nem megy minden olyan flottul, abban Én is szerepet játszok. Próbára teszem a lélek kitartását, állhatatosságát.

10.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővért elküldték 3 hónapra kúrálnia magát a kongregáción kívül. Jézus mondta: „Elkülönítelek, hogy szívedet jövendő terveimhez formáljam.”

Hang: Mindig ez lebegjen a te szemeid előtt is.

Érzés: Ahogy az Úr bennünk él, minden rezdülést lát és érez bennünk, attól függően irányítja dolgainkat.

Érzés: Az Úr az én szívemet is felkészíti valamire, amikor nem sikerülnek a dolgok a feladataim elvégzése során, sőt, bármennyire is igyekszem a jót tenni másoknak, mintha nem lenne értelme.

Jézus: Feladataid végzésében nem megy minden simán. Látom, akadályozva vagy. Ne légy türelmetlen, mert ezzel alázatodat növelem. Az se bántson, amikor a sok jót, amit nyújtasz másoknak, köszönet nélkül fogadják. Ha mindig nagyon hálásak lennének neked a társaid, akkor lassan túl elégedetté válnál. A hálát, ami itt a földön elmarad, Én majd busásan pótolom neked itt az Országomban.

11.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér írja: „Ezen a napon megláttam egy papot, ragyogás vette körül, amely a Szűzanyáról sugárzott le rá. Nyilvánvaló, hogy ez a lélek szereti a Szeplőtelent.”

Kép + Érzés: Az Úrral egyesülve a szentáldozásban, belülről annyira sugárzunk, amennyire a tiszta életünk engedi. Kívülről bocsátják ránk a sugaraikat azok, akiket szeretünk, akikkel szoros a lelki kapcsolatunk, ez lehet szent vagy angyal is. Így, sokféle sugár keveredik körülöttünk.

Érzés: Ezek a sugarak olyan intenzitással vesznek minket körbe, amennyire mi szeretjük őket.

Érzés: Ha sötét lelkű emberekkel társalgunk, azok sötétsége is elér minket, és ronthat a ragyogásunkban.

Jézus: Egy Isten-szerető lélek tele van szeretetsugarakkal, mert sugarakat kaphatják Tőlem, Édesanyámtól, a Mennyei Atyától, a Szentlélektől és különböző szentektől. De érkezhetnek hozzá olyan sugarak, amelyeket emberek küldenek, akik hasonló érzületűek.

12.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Minden mű csupán egy kis csepp az Úr előtt, csak a szeretetnek van jelentősége, ereje és érdeme. A szeretet kiegyenlíti a szakadékokat.

Hang: Erőpróbád ez.

Hang: A szeretet mindent elnyel.

Jézus: A feladatok, amit kaptok ti választott gyermekeim, csak eszközök a kezemben, melyekkel növelni tudom a szereteteteket, az állhatatosságotokat, az erőtöket és az érdemeiteket. A szeretet segít benneteket, hogy a másokkal való kapcsolatotok simább legyen.

13.

Érzés: Olyan nem fordul elő, hogy az Úr jobban szeret valakit a másiknál. Az igaz, valakinek nagyobb feladatot ad, másnak kisebbet, az ő képességeinek megfelelően, de ugyanúgy értékeli azokat a szeretet mérlegén.

Érzés: Azért van az, hogy mindenki más mértékben kapja a jutalmat, mert az ember az, aki elfogadja vagy elutasítja az Úr kegyelmeit.

Hang: Mindenkinek ugyanolyan esélyeket adok mindenben… Ezért jutalmazom ezt.

Jézus: Mivel Isten mindenkit üdvözíteni akar, egyenlő esélyt ad mindenkinek, de a feladatok különbözőek, a lélek erejétől függően. Mivel az egyik ember erősebb, a másik gyengébb, különbözőképpen jutalmazom őket. De ez nem azért van, mert válogatok a teremtményeim között a szeretet területén.

14.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: „Létezik egy titok, amely engem összeköt az Úrral. Erről senki sem tudhat, még az angyalok sem. Ha akarnám, se tudnám elmondani. Mégis ebből élek, s fogok élni örökké. Ez a titok különböztet meg engem minden más lélektől itt a földön és az örökkévalóságban.”

Érzés: Ez mindenkire érvényes. Mindenkit egy külön-külön titok fűz Istenhez, kivétel nélkül, és másképp.

Érzés: Mindenkinél más a szeretetkapcsolat az Úrral, amely mély titokban van mindenki előtt. Még az ember sem tud róla mélységeiben, így Fausztina nővér sem tudta körül írni, csak tudta és érzékelte, hogy van ilyen.

Jézus: Mennyei Atyámat minden teremtményéhez egy titok kapcsolja. Olyan titok, amit mások nem tudhatnak meg.

15.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus mondta Fausztina nővérnek, hogy a nővér lelki élete valójában az Ő Isteni élete.

Hang: A te életed az Én életem is egyben.

Hang: Milyen szép életünk van nekünk.

Jézus: Mindenkiben benne van az Isteni szikra, amit a teremtéskor kapott. Ezért, higgyétek el, hogy mindenkinek az életében benne van Isten élete. Az egyikben kevésbé látható módon, a másikban pedig észrevehető formában. Aki egészen beleolvad Istenbe, s átadja Neki magát, annak az élete nagyon szép és reményteli, mert Isten életét élheti át.

2025.03.14.

1.

Az töltötte el a gondolataimat, hogy mindent az Úr ad nekem:

Édes Jézusom…

Leírhatatlan szeretetedben részesítesz… még ha nem is érzem mindezt…

Úgy tekintesz rám, mint egy egyedi gyöngyszemedre, hiszen tudod jól, tele vagyok gyarlósággal és gyengeséggel. Nem is rejtem el ezt Tőled, hiszen tudom jól, Tőled való minden lehelet és ihlet, ami engem éltet. Irgalmadat kérem minden időben.

Rajongó szeretetedet adod nékem, mert nagy tüzet akarsz csiholni belőlem.

E tűz nélkül a te Tüzedet nem tudnám magamba fogadni, és nem tudnád égetni bennem.

Fényleni akarsz, ragyogni, a Szíved pompáját beleültetni az enyémbe. Minderre csak annyit kell mondanom, édes Jézusom, költözz be szívembe egészen. A Te akaratod legyen az enyém, és máris nekikezdesz, semmi időt nem vesztegetve.

És folyton sugallod és mondod, a szeretet köt össze minket, mely minden szakadékot betölt és áthidal, csak mindkettőnknek ezt akarni kell.

Így, a gyarlóságaimat is semmissé teszed, teremtesz bennem új szívet és lelket, és újrateremtesz egészen engemet.

Mivel a magasságokat szereted, így magasra repíted lelkemet.

Mivel a lelkem mélyét nézed bennem, arra kérsz, szálljak magamba, a lelkem mélyére, mert ott talállak meg Tégedet egészen.

Csillogsz-villogsz, tüzes táncot jársz, forró szeretetvulkánokat ontasz magadból. Te ezt teszed, forró tűzzé alakítod a fagyos szíveket.

Ezért áldott legyen a Neved mindörökkön örökké, Ki nemcsak a Megváltó vagy nekem, hanem a lelkem éltetője is egyben.

Ezért zengjen hálaénekem, most és az örökkévalóságon át.

Ámen

Jézus: Mély alázat és hála sugárzik szavaidból. Megható, hogy mélyen átérzed, hogy minden szépet és jót Tőlem kapsz. Ezt nagyon szépen fogalmaztad meg ebben az elmélkedésben.

2.

Az jutott eszembe, hogy az Úr a kicsinyeket szereti:

Édes Napom, ragyogj bennem egészen, édes Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek.

Arcomat Feléd fordítom, szüntelen keresem ragyogásodat.

Három Szent Szív összefonódása vagy Lényedben, Ki rajongani, Ki lüktetni akar énbennem.

Szent, Szent, Szent,

Szent a Lényed, szent az Akaratod, szent a végtelen szereteted, mellyel minden gondolatodból született angyali és emberi lényt akarsz éltetni.

De ezt nekem is kell akarni, ha Hozzád akarok tartozni.

Te a porszemet szereted, mely odaajándékozza magát Neked teljesen.

Te azt szereted, ha szabad akaratunkat Neked adjuk, ha alávetjük magunkat Lényednek, Akaratodnak.

Légy oly kedves drága Uram és Királyom, engedd meg, hogy legalább a lábaidnál üljek és láthassam mosolyodat, és Arcodat, mint Napomat szemléljem, rajongva Éretted.

Te nem tudod ezt nem érzékelni és észrevenni, hiszen lángra lobbantottad szívemet, így nemcsak, hogy viszonzod tekintetedet, a Szívedet nyitod meg előttem, és elrejtesz ott, mint egy kis gyöngyszemedet. Ott tartasz, mert ott akarsz tartani, ott akarsz éltetni, mert a legdrágább kincseidet akarod nekem ott megmutatni.

Ott akarsz nekem állandó lakhelyet létesíteni, hogy ott ünnepeljelek Téged, mindentől elrejtve egészen.

Ezért áldom a Neved, most és mindörökké.

Ámen

Jézus: Jól érzed, hogy Én a kicsinyeket szeretem, a gyermekszívűeket.

3.

Hang: Te nem értesz a Lényem tényleges küldetéséről.

Kép: Fény.

Jézus: Ha nem is tudod Lényemet teljességében felfogni, nem kell bánkódnod, és nem kell kíváncsiskodnod sem, mert ha Atyám Haza hív, és belépsz Országomba, akkor az Én tökéletességem, jóságom, irgalmam, szeretetem ténylegesen meg fog nyilvánulni a szemeid előtt. Most még csak homályosan látsz, de odafent kitisztul a látásod.

4.

Kép: Azt a szeretetkapcsolatot az Úrral, amit elkezdtünk a földön, azt folytatjuk olyan mértékben az Égben is. Az angyalokkal is és a szentekkel is.

Érzés: Nagy öröm van a szívemben.

Jézus: Az a szeretet, amit most itt a földön érzel, halvány tükörképe annak a nagy lobogó szeretetnek, amit az Égben fogsz látni, ahogyan érezni fogod az Irántam érzett szeretetedet és az Ég minden lakója iránti szeretetedet.

5. Az életünkről gondolkodtam és a tevékenységeinkről.

Kép: Valaki búzát őröl, és liszt lesz belőle. Sok, fáradtságos munka megy bele.

Kép: Fény.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Jézus: Ti vagytok a búzaszemek, és az élet, a munka, amit Tőlem kaptok, felőröl benneteket. És ez az őrlemény a teljesen kész, tökéletes lelket jelenti, ahogy Isten elé kerül.

6.

Egy szentmisén Szűzanya segítségét kértem valami okból.

Kép: Szűzanya előtt térdeltem.

Jézus: Tapasztalhatod, hogy amit kérsz, azt mindig meg is kapod. Persze csak akkor, ha lelked javát szolgálja.

7.

Sikertelenségek sokasága ért, így semmire nem volt motivációm, mindentől elment a kedvem.

Hang: Ez az utad gyermekem, a sikertelenséggel teli út.

Kép: Jézus Szent Szíve szobra.

Édesapámmal ilyen lelki állapotban mentem el szentmisére. A szentmisét egy idős pap celebrálta, ki a bevonuláskor lassan közeledett az oltárhoz. Figyeltem a lassú lépteit.

Érzés: Az Úr több kegyelmet ad és nagyobb segítő kezet nyújt az idős papnak, mint a fiatalnak, aki „repülni tud”, hogy megünnepelje a szentmisét, mivel az idős papnak az öregedéssel járó dolgokat is le kell küzdenie. Így több kegyelemben részesül ő, ha megünnepel egy szentmisét, mint egy fiatal pap.

Érzés: Ha bármilyen munkát vagy elfoglaltságot is nézek, az egy dolog, hogy el van végezve, de az is számít, hogy mennyi erő van abba belefektetve, és ezt jutalmazza az Úr, nem csak az elvégzett munkát.

A szentmisén azon sopánkodtam, hogy mennyire nincs motivációm, reggel esett az eső is, a változékony idő szinte mozdulatlanná tesz. De idő közben elállt az eső, és valahogy összeszedtem magam, hogy eljöjjek a misére.

Érzés: Az Úr érdeke is, hogy eljöjjek Hozzá.

Az idős pap az oltárnál volt a szentmise közben. A cselekedetek jutottak eszembe, a sok munka, és a sok hűhó semmiért.

Kép: Nem az a fontos, hogy milyen sok munkát tudunk elvégezni egy nap, hogy így csináljuk vagy úgy.

Kép: Sokszor mozdulatlanul ülök, de lángolva ég a lelkem, és el van merülve Istenben.

Érzés: Az Úr nem szeret engem kevésbé így.

Hang: Isten jobban szeret így téged, mintha 1000 munkát végeznél és nem szeretnél Engem.

Szentáldozás után apukám mellettem foglalt helyet a padban.

Kép: A lelkem feléje fordult, és átölelte őt.

A szentmise után szentségimádásra mentem, és közben azon gondolkodtam, amit átéltem a szentmisén.

Érzés: Az Úr és a munkája sokkal csodálatosabb, mint mi azt gondolnánk, hiszen alig van valami az ember szeme elé tárva a szellemi világból.

Hang: Szinte semmi.

A szentségimádáson szüntelenül hálálkodtam az Úrnak, hogy megmutatta ezeket a rejtett titkokat nekem, ami közül valójában semmi sem tudatosul az emberben.

Hang: Mert el van rejtve előttetek minden.

Kép: Arany fény.

Érzés: A látszat nagyon is csal, mert nagyon sok van mögötte, amit mi nem látunk. Amit mi látunk, az a jéghegy csúcsának a teteje.

Újra a szenvedéseimre gondoltam.

Hangom: Igen Uram, akarom azokat a szenvedéseket, amit nekem adsz. A sikertelenség érzését, hogy úgy kell tevékenykednem, hogy nincsen látszata. Felajánlom ezt azért, hogy mások munkát kapjanak, legyen betevő falatjuk, és hogy rátaláljanak Istenre. Ugyanúgy felajánlom a változókorral járó dolgokat, depressziót és mást, és nem akarom az élet természetes lefolyását befolyásolni semmiféle modernkori fiatalító szerekkel, és mindent felajánlok a lelkekért.

Jézus: Az igaz kislányom, hogy nehezedre esett elmenni a szentmisére, de ez benne volt az Én Akaratomban. Ezen a szentmisén tanítani akartalak téged. Például arra, hogy akinek nehezen megy valami, vagy nem sikerül, azt Én nagy szeretettel segítem. Megtanítottam neked, aki sok sikertelenségen ment át, hogy ezeknek az átélése tulajdonképpen az Én ajándékom. Mert ilyenkor lelkileg szenvedsz, s részt kapsz az Én keresztemből. A munkáról és a mozdulatlan ülésről is tanítottalak téged. A szememben értéktelen az a munka, amit dühösen, kedvtelenül csináltok. Az a munka értékes, amelyet Értem tesztek és szeretettel. De még értékesebb, ha elmerülsz mozdulatlanul az Én szerető Szívemben. Ilyenkor egyesül a lelked az Enyémmel. Értékes időtöltésnek tartom. De azért a munka is fontos, mert aki lusta és folyton heverészik, az másra tolja a munkát, nincs benne szeretet. Az édesapád felé fordulás a köztetek lévő szeretet megnyilvánulása. Szeretem benned, ahogy ővele bánsz. A Szentségimádáson elgondolkoztál azon, hogy milyen keveset tudsz felfogni az Én munkámból. Pedig állandóan tevékenykedek a lelketek érdekében. Csak Én egész keveset mutatok nektek az Én rengeteg munkámból. Elrejtem. A változókorral kapcsolatban azt mondom neked, hogy úgy a helyes, ahogy teszed. Nem csinálsz nagy gondot belőle, csak felajánlod Nekem a lelkekért. Köszönöm, hogy minden szenvedést, a legkisebbet is odaajándékozod Nekem.

8.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér írja: „Ma átvitt engem az Úr szeretete a túlvilágba. Elmerültem a szeretetben. Szeretek, s érzem, hogy engem is szeretnek.”

Érzés: Amikor meghal az ember, Isten szeretete ragadja ki a testből.

Érzés: Azért érezzük majd, hogy szeretünk, mert valójában Isten szeretete tölt el minket belülről, de annyira, amennyire mi itt a földön kimunkáltuk magunkban.

Jézus: Gyakran előfordul a szentekkel, hogy lelküket felviszem a Mennybe. Ők már előre megtapasztalhatják, hogy milyen lesz a szeretet odafent. A földi szeretet és a mennyei szeretet gyökeresen más. A Mennyben a szeretet végtelen, soha el nem múlik, és Rajtam keresztül szeretitek majd egymást. Bennem szeretitek a másikat. Nincs érdek, nincs haszon. Csak tiszta szeretet van. Bizony úgy van, hogy ha meghaltok, Én azonnal ott vagyok a helyszínen, színről színre láttok. Ontom rátok akkor majd az Én szeretetemet, és szabályosan Belém szerettek. Ez a találkozás egyénenként más és más lesz. Én mindenkit egyformán szeretek majd, de a haldoklók közül bizony lesznek, akik hidegek maradnak. Nem tudok hatni rájuk. Ezek sokkal kevesebben lesznek. Őbelőlük lesznek a kárhozottak. Még az utolsó percben is visszautasítanak. Nem tudok mit kezdeni velük. Könnyek között bocsátom el őket.

9.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Minden kegyelem az Irgalomból jön, és utolsó óránk is telve van Irgalommal részünkre.

Érzés: Mégis az emberek úgy gondolnak Isten kegyelmére, mintha az járna nekik.

Érzés: A purgatóriumi szenvedést is Isten kegyelme és Irgalma enyhíti.

Jézus: Nemcsak akkor vagyok irgalmas hozzátok, amikor testben éltek a földön, hanem halálotok pillanatában is. Mivel Véremet hullattam értetek, életemet adtam oda, hogy kiengeszteljem az Atyát a bűneitek miatt, ezért, ha a Tisztítótűzre is ítéllek, sokkal kisebb lesz a büntetés, mintha Én nem váltottalak volna meg titeket. Tehát, az Irgalmam az oka a vezeklés csökkentésének.

10.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Csak egy a fontos: a bűnös szívének ajtaját legalább egy kissé megnyissa Isten Irgalmának sugara előtt. A többit Isten teljesíti.

Hang: Szétszakíthatatlan szilárdságomban.

Jézus: A szeretet legkisebb rezdülésére már megmentem a haldoklót, bármilyen bűnös.

11.

Hang: Nagyon könnyedén hoztad.

Kép: Egy fehér galamb a levegőben körözött lejjebb és lejjebb repülve a föld felé.

Jézus: Nagyon könnyedén hoztad az áldozatokat, mert érzed, hogy közeledik a Nagyfigyelmeztetés. A képen a fehér galamb a Szentlélek Isten, Aki mikor megérkezik, egészen átvilágít mindenkit.

12.

Hang: Egyetlen célért élsz te, hogy szeress Engem.

Kép: Fény.

Jézus: Az agg Simeon így szólt Jézusra mutatva: „Ez sokak feltámadására és romlására lesz Izraelben.” Tehát, ez azt jelenti, kettéválik az emberiség, az egyik részük imád és szeret Engem, és Értem él. A másik részük gyűlöl, és nem hisz Bennem. Ebből arra következtethetsz, hogy nem mindenkinek az a célja, hogy szeressen Engem. De vannak, akiknek igen. Te kicsim Értem élsz.

2025.03.28.

1.

Az életutamra gondoltam egy alkalommal:

Drága Uram, drága Jézusom, drága Szentháromság egy Isten…

Odahelyeztél az útra, mely egyenesen a Mennyországba vezet. Se nem nézek jobbra, se nem nézek balra, csak egyenesen a lobogó Tűzre, mely a célba vezet.

Olykor el-elbotlok az úton, de mindig úgy sietek Hozzád, mint egy gyermek. Szereteteddel lehajolsz hozzám és leporolsz mindent rólam, mint egy beporosodott kis virágocskádról.

Szeretetcsókot váltasz velem, így, szeretetcsókot vált a Mennyországgal a lelkem.

Ó, én Uram és Királyom, Te Magad vagy a szeretet, így a szeretetedet belém leheled.

Aranysugaraiddal átölelsz engemet, így eszem és iszom fényeidet, mellyel megtöltöd bensőmet.

De hogy is kerültem oda, hogy a karjaidba vegyél és tenyereden hordozz?

Minden pillanatban Irgalmadért esedezek, és könyörgök Neked, hogy teljesen a Tiéd lehessek.

Te nem tudsz észrevétlenül elhaladni e kérés mellett, hiszen Te vagy az Örök Tűz, az örök szeretet, ki még a csepp jót is végtelenné teszed.

Ez a Te akaratod is és a terved.

Ó, édes Királyom, legyen Szent Neved mindig áldott, Ki a porszemből is a legszebb gyöngyszemet kreálod és kimunkálod.

Csak azt kell mondanom Neked, akarom, akarom, akarom mindazt, amit Te tenni akarsz énvelem.

Ámen

Jézus: Megható, amilyen szépen leírod, hogyan vezetlek az életutadon. Hidd el, minden pillanatodra odafigyelek. Egy percre sem hagylak magadra. Szeretetemmel és Irgalmammal gazdagon beborítalak.

2.

Kép: Egy felnőtt egy pici újszülöttet szorít a szívéhez, aki ott aludt a szívén és a karjában.

Jézus: A képpel azt mutatom neked, hogy gyermekeimet úgy ölelem a Szívemre egész életükben, mint ahogy a szülő a saját kisbabáját. Azt akarom, hogy ezt a tényt egyre forróbban érezd a szívedben.

3.

Hang: Fel kell eleveníteni Arcomat.

Jézus: Ebben a böjti időben fel kell eleveníteni előttetek Arcomat, mert az év folyamán eléggé elhomályosodik.

4.

Hang: Aki nem Hozzám hasonló.

Hang: Földet ér.

Kép: Jézus Szent Szíve szobra.

Jézus: Kövessetek Engem minden tekintetben, mert ha nem fogtok hasonlítani Rám, elveszítitek a lelketeket.

5.

Hang: A Szívem titkába…

Jézus: Csak az ismerheti meg Szívem legmélyebb rejtekét, aki mélységesen szeret.

6.

Hang: Közös érdekünk.

Érzés: Az Égiek mind-mind külön-külön segítenek.

Hang: És ez mindannyiunk dicsőségét növeli.

Jézus: Akit a földön élők közül kiválasztottam, azt a Mennyország minden lakója ismeri, figyeli és támogatja, mert az ilyen gyermek minden mennyei lakó dicsőségét növeli.

7.

Hang: Kéznél vagy Nekem.

Jézus: Terveimhez bármikor felhasználhatlak.

8.

Egy este nagyon fáradt voltam, de még imádkoznom is kellett. Arra gondoltam, hogy a lelkeknek szükségünk van az imákra, így nekikezdtem. Minden szóért hálát adtam az Úrnak, amit el tudtam imádkozni.

Hang: Szükségük van a szenvedésedre is.

Jézus: Az ima áldozat. Annál nagyobb az értéke, minél fáradtabb vagy hozzá. Ugyanis, a nagy fáradtság szenvedéssel jár, és ez a lelkek hasznára válik.

9.

Hang: A szemem fogságában vagy te.

Jézus: Állandóan szemmel tartalak.

10.

Kép. Fehér bort töltöttek egy egyszerű boros pohárba színültig. Ez a pohár mellett egy másik pohár is volt, amely nagyon díszes volt és cakkos szélű, de üres.

Jézus: A poharak a lelkeket szimbolizálják. Az a lélek, amelyik a külsőségekkel törődik, szereti a gazdagságot, a feltűnést, az belül értéktelen. Amelyik az egyszerűséget követi, a szememben sokat ér.

11.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér arra kérte Jézust, tanítsa meg a lelki életre. Jézus mondta:

- Ne becsülj túl sokra külső dolgokat, még ha drágának tűnnek is neked.

Érzés: Az elvégzendő feladatokra is vonatkozik ez, nemcsak tárgyakra

Hang: Érezz Engem mindvégig.

- Mondj le magadról, s légy Velem állandóan.

- Ne tégy semmit magadtól, így mindig nagy lelki szabadságban maradsz.

- Ne törődj az emberek véleményével. Engedd, hogy saját tetszésük szerint ítéljenek meg. Ne védekezz, nem árthatnak neked.

- (Az embereknek): Igénylésük első jelére adj oda mindent, még ha a legszükségesebb dologról is lenne szó. Engedd, hogy elvegyék tőled azt is, ami megillet: elismerést, jó hírnevet.

- Első helyen álljon a lelked. Így, mindentől megszabadulva nyugodjál Szívemen.

Érzés: Ha így teszünk, akkor csak arra van meghívásunk, hogy zárjunk ki mindent, ami a külvilágból jön, és emberi elvárásból, véleményből. Nem azért teszünk valamit, hogy elismerést kapjunk az emberektől.

- Légy azon, hogy szíved az Én alázatos és szelíd Szívemhez legyen hasonló. Sose hivatkozz a jogaidra. Nyugodtan, türelemmel viselj el mindent, bármi is történik. Ne védekezz, ha ártatlanul megszégyenítenek. Hagyj másokat győzedelmeskedni.

- Maradj jó akkor is, ha úgy látod, visszaélnek jóságoddal. Ha szükséges, Magam védelek meg.

- Légy hálás a legkisebb kegyelemért is, mert ez újabb kegyelmek adományozására kényszerít Engem.

Hang: Busásan megválaszolom neked ezt.

Hang: Szívem fogságában.

Jézus: Fausztina nővért a tökéletes lelki életre buzdítottam, de ez nemcsak neki szól, hanem minden gyermekemnek. Ha ezeket a buzdításokat megszívlelitek, egyre közelebb lesztek a tökéletességhez.

12.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér látomása: A megfeszített Úr Szíve sebéből értékes gyöngyök és gyémántok hullottak. Sok lélek gyűjtötte össze ezeket az adományokat. Volt köztük egy lélek, aki a legközelebb áll a Szívéhez. Igen sokat gyűjtött belőlük, nemcsak magának, hanem mások részére is, mert ismerte ezen adományok értékét. Jézus mondta: „Ezek a kegyelmek kincsei, amelyek a lelkekre ömlenek, de nem minden lélek tudja kihasználni bőkezűségemet.”

Hang: Jól használjátok ki a bőkezűségemet.

Jézus: A jócselekedetek miatt és az áldozatok hozatala miatt nemcsak saját lelketek gazdagodik, hanem az Én Isteni Szívem is. Minél több az ilyen ajándékozó lélek, annál több kegyelmet tudok adni gyermekeimnek. De sajnos nem mindenkinek van igénye rá. Belemerül a világba, és nem törődik a kincseimmel. Milyen rosszul teszi.

13.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér a kórház kertjében elmélkedett, amikor látta Jézust, aki megkérdezte tőle, hogy mit csinál ott olyan korán. Fausztina elmélkedett, és válaszolt Jézusnak, majd visszakérdezte Jézust, hogy Ő mit csinál. Jézus mondta: „Azért jöttem, hogy veled találkozzam, és új kegyelmekkel halmozzalak el. Lelkeket keresek, akik elfogadnák kegyelmeimet.”

Hang: Jézust hirdeted egészen.

Érzés: Az Úr folyton árasztja kegyelmeit, és meg akar ajándékozni velük, csak tőlünk függ, hogy elfogadjuk-e.

Kép: Arany fény.

Jézus: Nagyon kevés az a lélek, aki annyira szeret Engem, hogy folyton hirdeti másoknak a Nevem. Szomorú vagyok, vágyom a vigasztalásodra, mert még a vallásukat gyakorló gyermekeim sem fogadják be kegyelmeimet. Imádkozz az ilyenekért, akik észre sem vesznek Engem, hogy milyen adakozó vagyok.

14.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér kórházban volt, és mondták neki, nem veheti magához az Urat az Oltáriszentségben. Mégis, egy Szeráf jött hozzá egy Szentostyával, és mondta: „Íme, az Angyalok Ura.”

Gondolat: Erre sose gondoltam, de nagyon tetszik.

Érzés: Mivel ember nem hozta el Fausztina nővérnek az Oltáriszentséget, és az Úr nagyon szerette Fausztina nővért, és Fausztina nővér is nagyon szomjazott az Úrra, az Úr megengedte, hogy egy Szeráf elhozza neki az Oltáriszentséget.

Gondolat: Feltettem magamnak a kérdést, vajon az angyalok magukhoz veszik-e az Oltáriszentséget valamilyen formában?

Jézus: Az Én szeretetem végtelen, mert láttam, hogy választottam betegsége közben nem kapott Oltáriszentséget, angyalt küldtem neki, hogy megáldoztassa. Ezt csak a leglángolóbb lelkű gyermekeimmel teszem meg. Az angyalok nem részesülhetnek az Oltáriszentségben, mert Én a Mennyben állandóan ott vagyok mellettük. Mikor üdvözülni fogtok, attól a perctől kezdve nektek sem lesz szükségetek az Oltáriszentségre. Hiszen bármikor ott termek mellettetek, és elhalmozlak szeretetemmel titeket. Színről színre láthattok.

15.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: A Szeráfot nagy fényesség vette körül, Isten áthatotta, s az Ő szeretete tükröződött vissza az angyalról. Aranyöltözet volt rajta.

Érzés: Hogy hasonlóak legyünk mi is, Isten szeretetét teljesen magunkba kell fogadni.

Jézus: Kivételesek az olyan választottjaim, akik látomásaikban az angyalt ragyogó fényben látják. Ezt keveseknek adom meg. Az Én Fényemet árasztják ezek az angyalok a gyermekemre.

16.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér megkérdezte a Szeráfot, hogy meggyóntatna-e őt. Azt válaszolta a Szeráf: „Az Ég egyetlen szellemének sincs erre hatalma.”

Érzés: Az Úr az embernek adta e hatalmat papi felkenés által.

Érzés: Minket egy világ választ el az angyali világtól, és azért adta nekünk az Úr ezeket a felkenéseket, hatalmat, hogy mi ez által érdemeket tudjunk szerezni. Máskülönben, az Úr pillanatok alatt meg tud oldani mindent.

Jézus: Pap fiaim bizonyára tudják, hogy a gyóntatás kötelességük, és nagy érdemeket szerezhetnek vele. De a mai világban a gyóntatás teljesen ellaposodik.

17.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Ha a lelkek egészen Rám bíznák magukat, Magam tenném szentté őket, s még nagyobb kegyelmekben részesíteném őket.”

Hang: Akarom, akarom, akarom…

Kép: Egy kisgyermek odaszalad az Úrhoz, és átölelte lábát. Az Úr kedvesen lehajolt hozzá.

Jézus: Milyen kár, hogy sokan nem hisznek, és nem bíznak Bennem. Így nem tudok mit kezdeni velük. Pedig annyira várom, hogy kegyelmemmel árasszam el őket. Hogy szeretem az olyanokat, akik örömmel szaladnak Felém, a kegyelmeimért.

18.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Olyan lelkek állítanak Fausztina nővérnek csapdát, akiknek nem kellene. Fausztina nővér nem védekezik, bízik Istenben, aki látja bensőjét. Látja, hogy az illető maga esik a hurokba.

Gondolat: Észrevettem a saját életemben is előfordult, hogy aki rosszat tesz nekem, az valamiképpen pórul jár, mintha az Úr alakítana ezt így.

Jézus: Még a szerzetesnők között is akad olyan, aki árt a másiknak, és az ilyen maga esik a csapdába.

19.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Leányom, tudj róla, hogy élő szereteted s együttérzésed vigaszom volt az Olajfák hegyén.”

Olvastam: Emmerich Katalin: A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése: Az Olajfák hegyén Jézus látta azokat a lelkeket, akik Eléje jöttek csoportosan, hódoltak neki, Őt ünnepelték. Ezek Jézus korától számítva a jövőből való lelkek voltak, azaz a mi korunkból is. Ezek vigasztaló képek voltak Jézusnak, hogy erőt merítsen belőle az emberiség Megváltásához.

Jézus: Vérrel verítékezésem arról szól, hogy végtelenül féltem, hogy hiába áldozom fel Magamat. Közben rettegtem a testi szenvedéstől is. De vigasztalásomra szolgáltatok, ti Engem követő lelkek, akik értékelik szenvedésemet, és szentté válnak. Ha nem váltom meg az emberiséget, a sok milliárd szent nem töltené be a Mennyországot. Szomorú vagyok, hogy nem tudják sokan értékelni, amit itt a földön értük tettem. Némelykor vigasztalj Engem ezért.

20.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Az Úr tudatta Fausztina nővérrel, hogy mennyire tetszik Neki a tiszta, szabad szív. Milyen gyönyörűség Istennek ilyen szívekbe néznie. De az ilyen szívek hősi szívek. Életük állandó harc.

Gondolat: Ilyen tiszta akarok lenni én is.

Jézus: Bizony hősök azok a gyermekeim, akik kivédik a kísértéseket, és állandóan harcolnak a gonosz ellen. Te is közéjük tartozol.

21.

Kép + Érzés: Mindenkit, akit szeretünk vagy nem szeretünk, a szívünkben hordozzuk. Amikor belénk néz az Úr, mindenkit lát bennünk az Úr közülük.

Jézus: Amikor rátok nézek, mindent és mindenkit látok bennetek.

22.

Jézus: Ha lelkedből beszélsz, akkor igazán tükrözöl Engem.

23.

Jézus: Ha azt látom, hogy kicsit is lanyhul benned a szeretet, újra felgyújtom a lángodat.


https://www.facebook.com/groups/282011972164355

Angela Fabiani - Simona Patalano (Zaro) Áldd meg a szögeket és a fát, amelyek megnyitották a Paradicsomot!

Angela – A nagy hívás ideje

Szűz Mária Angelának 2025. március 8-án:

Ezen az estén Szűz Mária fehérbe öltözve jelent meg; az őt körülölelő köpeny szintén fehér és széles volt, és ugyanaz a köpeny fedte a fejét is. Szűz Mária fején tizenkét ragyogó csillagból álló korona volt. Anyát hatalmas fény vette körül; imára kulcsolta a kezét, és a kezében egy hosszú szent rózsafüzér volt, fehér, mint a fény, amely szinte a földgömbre helyezett mezítlábig ereszkedett. A földgömböt egy nagy szürke felhő borította. Szűz Mária arca szomorú volt: könnycsepp folyt le az arcán. Legyen Jézus Krisztus dicséret.

Kedves gyerekek, köszönöm, hogy válaszoltatok és elfogadtátok ezt a hívásomat. Köszönöm, hogy itt vagy az áldott erdőmben. Drága gyermekeim, ez a kegyelem helye, a szeretet oázisa, de sajnos nincs szeretet köztetek és ezért vagyok szomorú. Régóta itt vagyok köztetek, és folyamatosan hívlak benneteket, hogy sétáljatok együtt, de a szívetek kemény: a jelenlétem ellenére zárva van.

Drága gyermekeim, ne veszítsétek el a reményt, ne féljetek. Nem hagylak egyedül. Szeretlek, mérhetetlenül szeretlek; Nyújtsd ki felém a kezed és hadd sétáljunk együtt. Ez a kegyelem ideje: éld meg imádságban és emlékezésben. Imádkozz mindazokért, akik nem imádkoznak, légy világosság mindazokért, akik még nem ismerték Isten szeretetét. Ne hagyjátok, hogy hiábavaló gondolatok eltereljék magukat; legyen az életetek imádság. Imádkozzatok, hogy a hit lángja éljen és égjen mindannyiótokban.

Gyerekek, nehéz idők várnak rátok, megpróbáltatások és fájdalmak időszakai. Imádkozzatok sokat szeretett Egyházamért, imádkozzatok azért, hogy az Egyház hiteles Tanítóhivatala ne vesszen el. Szeretett Egyházam megpróbáltatásokon és megtisztuláson fog átmenni a benne uralkodó nagy zűrzavar miatt.

Gyerekek, legyetek engedelmesek [szó szerint 'tanulékony'] Isten szeretetére, állj rendelkezésre az Ő hívásaira. Nyisd meg szívedet a szeretetnek és az örömnek. Isten a szeretet, Isten a béke, Isten az öröm, és én itt vagyok az Ő hatalmas szeretete által.

Ezen a ponton Szűz Mária így szólt hozzám: Lányom, imádkozzunk együtt.

Azonnal az Anyától jobbra megláttam Jézust a kereszten. Jézusnak voltak a szenvedés jelei. Arca eltorzult és vérbe borult, testét sebek borították. Szűz Mária letérdelt a kereszt előtt, és így szólt hozzám: – Lányom, imádkozzunk csendben. Szűz Mária Jézusra nézett, és Ő ránézett – pillantások váltására [amelynek fényében] nincs szavam annak leírására, amit abban a pillanatban éreztem.

Majd Szűz Mária folytatta az üzenetet.

Gyermekeim, a kereszt nem ijeszthet meg benneteket. Szeresd a keresztet, térden állva imádkozz a kereszt előtt. Fiam, Jézus meghalt a kereszten mindenkiért, meghalt a szeretetért. Gyermekeim, ismétlem nektek, hogy ez a kegyelem ideje. Ne pazarold el: térj meg és térj vissza az Úrhoz.

Befejezésül Szűz Mária mindenkit megáldott.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

 

2025. március 26-án:

Ma délután Szűz Mária minden nép királynőjeként és anyjaként jelent meg. Szűz Mária ruhája (nagyon halvány) rózsaszín volt, és nagy zöld-kék köpenybe burkolták. A köpeny nagy volt, és ugyanaz a köpeny takarta a fejét is. Szűz Máriának a fején tizenkét ragyogó csillagból álló korona volt; Az arca szomorú volt, de egy kis mosolyt sugárzott, mintha el akarná leplezni fájdalmát. Szűz Mária szeme tele volt könnyel, gyönyörű volt a tekintete. Anyának egy tekercs volt a kezében, mint egy félig nyitott pergamen, és egy hosszú, szent rózsafüzér, fehér, mint a fény, és szinte a földgömbre helyezték a mezítlábig. A földgömb egy nagy szürke felhőbe burkolózott; szédületes iramban forgott, és a világ egyes részein háborús és erőszakos jeleneteket lehetett látni. Szűz Mária egy apró mozdulattal lecsúsztatta köpenyének egy részét a világ egy részén, eltakarva azt. Az a rész, amelyet Anya eltakart, abbahagyta a forgást, és fény borította. A fényt a köpenyen keresztül lehetett látni. Legyen Jézus Krisztus dicséret.

Drága gyermekeim, szeretlek titeket, nagyon szeretlek titeket, és örömmel tölti el a szívem, hogy itt látlak. Gyerekek, nyújtsátok ki felém a kezeteket, és hadd sétáljunk együtt. Azért vagyok itt, hogy megmutassam nektek az utat, az Atya hatalmas irgalmasságából vagyok itt, azért vagyok itt, mert azt akarom, hogy mindannyian üdvözüljetek.

Gyermekeim, ma minden nép királynőjeként és anyjaként jövök hozzátok, hogy imát kérjek hozzátok – imádkozzatok a békéért, amelyet a föld hatalmasai egyre inkább fenyegetnek. Gyermekeim, ezek az én nagy hívásom ideje: közel van a Nagy Csata órája, de ne féljetek, járjatok velem. Járj azon az úton, amelyet az évek során mutattam neked. Nyisd meg szívedet az Ige meghallgatására, meríts erőt az Igéből és az Eucharisztiából; légy kitartó az imában; legyetek az ima tanúi; legyen az életetek imádság.

Gyerekek, ma ismét arra kérlek benneteket, hogy alkossatok ima Cenákulumokat: otthonotoknak imával kell illatoznia, minden otthonnak egy kis házi templomnak kell lennie. Azt akarom, hogy minden családban elimádkozzák a Rózsafüzért.

Gyermekeim, sírok értetek, sírok minden alkalommal, amikor fájdalom és erőszak kiáltásait hallom a fülembe a földről.

Ekkor Szűz Mária kissé lehajtotta a fejét, és így szólt hozzám: Lányom, imádkozzunk együtt. Sokáig imádkoztam vele, és miközben imádkoztunk, látomásom volt a világról és az egyházról. Aztán Szűz Mária újra beszélni kezdett, de mielőtt elkezdte volna, szívére helyezte a kezében tartott tekercset.

Lányom, láttad, mennyi szenvedés van? Láttad, mire képes az ember? A világ most a bűn nagy foltja; a gonosz terjed, mert az emberek át akarják venni Isten helyét. A világ annyi reményt és oly sok illúziót kínál számodra, de egyedül Isten az, aki igazán megment. Isten a minden, és nélküle semmit sem tehetsz.

Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok keményen szeretett Egyházamért, amely egyre inkább megosztott. Imádkozzatok, hogy az Egyház hiteles Tanítóhivatala ne vesszen el. Szeretett Egyházam át fog menni a nagy nyomorúságon és a nagy megtisztuláson; szakadás lesz benne. Kérlek benneteket, gyerekek, ne térjetek el az igazságtól. Imádkozz, imádkozz, imádkozz.

Befejezésül Szűz Mária mindenkit megáldott.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Áldd meg a szögeket és a fát, amelyek megnyitották a Paradicsomot! Zarói Szűzanya üzenete Simona számára 2025. március 26-án

Láttam az Anyát: fején fehér fátyol és tizenkét csillagból álló korona, vállán nagy kék köpeny, fehér ruha, derekán arany övvel. Az Anya kezeit imádságra kulcsolta össze, és közöttük egy hosszú szent rózsafüzért tartott, amely mintha jégcseppekből lett volna. Dicsértessék Jézus Krisztus.

Drága gyermekeim, ha itt látlak benneteket az én áldott erdőmben, az örömmel tölti el a szívemet. Gyermekeim, ez egy komoly időszak, a kegyelem ideje, a csend és az imádság ideje. Gyermekeim, imádkozzatok, bízzatok mindent az Úrra - minden örömötöket, minden fájdalmatok, tegyétek az Úr oltárának lábához, és Ő nem fog késlekedni, hogy megkönnyebbülést adjon nektek.

Gyermekeim, a legnehezebb pillanatokban, a fájdalomban és a szenvedésben bújjatok Fiam sebeibe, dicsérjétek és áldjátok Szent sebeit; áldjátok azokat a szögeket, áldjátok azt a fát, amelyre Jézusomat odaszegezték; dicsérjétek és áldjátok azt, amely az ajtó volt, amely megnyitotta számotokra a paradicsomot. Gyermekeim, imádkozzatok, dicsérjétek, áldjátok azokat a szögeket, amelyek megnyitották számotokra a mennyország ajtaját, bánjátok meg bűneiteket és gyónjátok meg, hogy ne feszítsétek tovább az én szeretett Jó [Jézusomat].

Gyermekeim, imádkozzatok, bízzátok rá minden örömötöket, minden fájdalmatok. Jóban és rosszban, örömben és fájdalomban, háborúban és békében: dicsérjétek és áldjátok az Urat, bízzátok rá minden pillanatot, bízzátok rá életeteket, legyetek a szeretet lángjai, amelyek az Úrért égnek. Gyermekeim, ajánljátok fel minden pillanatotokat, egész életeteket az Úrnak, bízzátok magatokat Őrá.

Szeretlek benneteket, gyermekeim, szeretlek benneteket.

2025. március 26., szerda

Üzenetek Jézustól Jennifer által

2020. március 15. – 11:49

Gyermekem, a föld kövei remegni kezdenek, és sokan térdre esnek ezeken a sziklákon. A remegés egy ideig folytatódik, és úgy tűnik, soha nem szűnik meg. Sokan sírva könyörögnek, mert látják, hogy elpazarolták az idejüket. Azt mondom nektek, hogy minden mai prófétámat arra hívom, hogy legyenek Keresztelő János, Jeremiás, Illés egy olyan világban, amely olyan súlyosan eltávolodott az én parancsaimtól. Segítsétek pásztoraitokat, mert egyedül nem tudják elvégezni ezt a munkát, az igazság terjesztését. Ne pazaroljátok az időtöket azokra, akik süketek az igazságra, és a saját igazságaik szerint élnek, mert eljön az ő idejük. Legyetek szilárdak a hitetekben, álljatok ki az igazságosság mellett, és ne forduljatok el gyáván a félelemtől, mert jobb, ha az Urat, a ti Isteneteket félitek, mint a világ útján élő szomszédotokat. Álljatok ki az igazság mellett, mert én vagyok az igazság, mert én vagyok Jézus. A vizek eljönnek, amikor a rengés az egyik parton kezdődik, és átterjed a másikra, mert a természet felkészül a háborúra az emberiség ellen. Az emberiség nem vett figyelmet, és sokan, nagyon sokan felkészületlenül fogják érni őket. A nap nem fog megjelenni, és kopár földek jönnek, mert nem lehet betakarítani azt, amit nem vettetek a fáradságot, hogy elültessetek. Vigyázzatok, mert eljött az óra, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.

2020. március 15. – 6:35

Amikor látod, hogy a Szent Péter téren felemelik a monstranciát, tudd, hogy ez a vírus hamarosan véget ér. Mert az én szeretetem sugarait árasztom ki egy olyan világra, amely minden reményét elvesztette.

2020. március 16. – 19:05

Gyermekem, ne feledd, hogy a vihar után mindig kisüt a nap.

2020. március 23. – 13:30

Gyermekem, amikor látod, hogy a parasztok megnyitják a mezőiket, hogy segítsenek ápolni a betegeket, tudd, hogy ennek a világjárványnak a vége közeledik. Amikor tanúja leszel, hogy az én népem milliói térdelnek le, hogy vezekeljenek gonosz cselekedeteikért, tudd, hogy eljön az én időm, hogy nagy áldást hozzak az emberiségre. Ezt mondom nektek, választott fiaim, akik nyugodt imádkozás idejét élvezitek, mert templomaimat elhallgattatták: készüljetek fel juhaitok etetésére, mert éheznek. Ez az ébredés ideje. Az ideje, hogy valóban visszatérjetek Istenhez, és az én irgalmamat keressétek, mert kicsinyeim könnyei elérték a mennyek kapuit, és azok a könnyek most vércseppekké változtak, amelyek a földre hullnak. Már korábban is mondtam nektek, hogy a föld minden sarka felébred, és a trombiták hangja kezd elhangzani egy olyan világon, amely visszatér Teremtőjéhez. Mert én vagyok Jézus, és irgalmam és igazságosságom fog győzedelmeskedni.

2020. március 25. – 11:27

Gyermekem, eljött az idő, az óra, amikor legnagyobb parancsom próbára lesz téve népem szívében.

2025. március 25., kedd

Exkommunikáció és Isten anatémájának kinyilvánítása a morvaországi ordináriusra, Mons. Josef Nuzíkra és Mons. Pavel Konzbulra és hét papra

 

A Szentháromság Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek tekintélyével, és apostoli és prófétai tenkintéllyel exkommunikációt és Isten anatémáját nyilvánítom ki Josef Nuzík érsekre és Pavel Konzbul püspökre. Isten ellen elkövetett gaztettüket nem lehet igazolni. Nem titkolt, hanem közismert, úgyhogy nem lehet letagadni.

 

 

Ezt a videót megnézheted itt is: https://youtu.be/wSkd0rdbNNU
https://rumble.com/v6rmz8v-exkommunikci.html
https://www.bitchute.com/video/yba1IwrykoUP/
https://cos.tv/videos/play/60090160429700096

 

 

2025. március 15-én az LMBTQ zarándoklattal durván megszentségtelenítették a sloupi Fájdalmas Szűz Mária zarándoktemplomot. Valójában ez az esemény áttörést jelentett a tisztátalan Q-démonok katolikus egyházba és az egész nemzet belsejébe történő betörésében. Ha a templomot sátáni, úgynevezett fekete misével szentségtelenítették volna meg, senki sem kételkedett volna a megszentségtelenítésében. Itt azonban a templomot egy áttörést jelentő eseménnyel szentségtelenítették meg, amely ajtót nyitott a sátánizmus lelkének és a tisztátalan démonok összes légiójának, hogy behatoljanak a katolikus egyház és az egész nemzet szívébe. Ennek a megszervezett gaztettnek lelki téren sokkal szörnyűbb következményei vannak, mint a sátánisták magánakcióinak. Ugyanis a szodómia égbekiáltó bűnének nyilvános egyházi legalizálásával, ami ellen Isten ideigvaló és örökkévaló tűz kilátásba helyezésével óva int ( 2Pét 2,6, Júdás 7), áttörték Isten törvénye erkölcsi gátját, amely a szodomita epidémia tömeges elterjedése ellen védett. Ezzel az ún. zarándoklattal áttörésre került sor, és felállították a szodomita utat, amely ellentmond Krisztus üdvözítő útjának. Ezt szolgálta az egyházi tekintéllyel való durva visszaélés, és egyúttal a hét pap általi eukarisztiával való visszaélés, akik ebben az áttörést jelentő bűncselekményben aktívan részt vettek. Céljuk és a morvaországi ordináriusok, Nuzík és Konzbul célja a közvélekedés megváltoztatása volt, mintha a szodómia bűne már nem lenne bűn. Ráadásul emiatt már nem is szabad bűnbánatot tartani! Ezzel a heretikus gesztussal, amely nemcsak az egyház, hanem az emberi erkölcs lényegét is tagadja, becsapták a hívőket és nyilvánosan leköpték a mi Urunk Jézus Krisztust. Az Ő szenvedését és megváltó halálát de facto feleslegesnek nyilvánították. Miért? Mert ez az erkölcsi herézis azt állítja, hogy a szodómia állítólag már nem égbekiáltó bűn, és ugyanezzel tagadja a többi bűnt is, és nemcsak erkölcsi téren. De facto a Teremtő Isten elleni lázadásról, Megváltónk kigúnyolásáról és Szentlélek elleni bűnről van szó! Ezzel elutasítják Krisztus megváltó halálát, az üdvösség egyetlen eszközét! Ez nagyobb gaztett és nagyobb megcsúfolás, mint amit a nyilvános bűnözők és a sátánisták követnek el. A tisztességes ember ugyanis ezektől elhatárolódik. Azonban itt egyházi öltözékben és mitrával a fejükön lépnek fel Krisztus úgynevezett apostolai, akik egyenesen Isten ellenében éltek vissza Istentől kapott tekintélyükkel. Így a hívő népet tömegesen csalják a kárhozatba vezető útra. Ilyen sikeres missziót a sátán részére, mint amit Konzbul és Nuzík morvaországi püspök végzett, az egész kontinens sátánistái sem tudtak végrehajtani! Ez a szörnyű megbotránkoztatás és a tekintéllyel való visszaélés Isten elleni nyílt lázadás. Egyúttal Szentlélek elleni bűnről is szó van, mert mindent céltudatosan kiterveltek. Mindkét püspök figyelmeztetve volt, hogy ne kövessék el ezt a súlyos bűntettet. De ők ketten céltudatosan és cinikusan megáldották ezt a Krisztus Titokzatos Testébe történő sátáni betörést Morvaországban.

Ráadásul a sloupi Fájdalmas Szűz Mária zarándoktemplom megszentségtelenítése után a hívők már nem visznek magukkal áldást. A templomot újra fel kell szentelni.

Azonban sokkal rosszabb, hogy a morvaországi egyház, Szent Ciril és Szent Metód örökösének lelki temploma lett megszentségtelenítve. Ismétlem, ebben a gaztettben a fő bűnös a két egyházi Júdás, Josef Nuzík és Pavel Konzbul. Mindkét egyházi prelátus a káromló esemény jóváhagyásával és kicsúcsosításával magára vonta a legsúlyosabb egyházi büntetést, az exkommunikációt latae sententiae és Isten anatémáját a szodomita antievangélium terjesztéséért. A Szentírás int: „Ha valaki más – szodomita – antievangéliumot hirdetne, mégha égből leszállt angyal is lenne, átkozott – kiközösített – legyen.“ (v. ö. Gal 1,8-9)

Mi következik ebből a legsúlyosabb büntetésből? Mindkét ordinárius önmagát zárta ki a katolikus egyházból, és már nem tagjai. Semmit nem változtat ezen, hogy továbbra is szemtelenül és elszántan megszállva tartják majd az egyházi hivatalokat és az egyház felszámolását fogják szorgalmazni. Az általuk kiszolgáltatott szentségek érvénytelenek, csupán komédia és kegyes színház. Konkrétan az általuk kiszolgáltatott papszentelés szentsége érvénytelen. Az általuk kiszolgáltatott bérmálás szentsége Isten előtt érvénytelen. Ugyanez érvényes a szent liturgiára és a bűnbocsánat szentségére.

Isten anatémája és annak következményei hullanak a szodomiták hét bűnbánatot elutasító és konok papjára. Tudatosan vettek részt ebben az áttörésben és Isten elleni lázadásban, aminek érdekében visszaéltek a koncelebrációval a szent misében. Amennyiben ezek a papok és a két elbukott püspök nem tart bűnbánatot és konokságban hal meg, örök kárhozatra jut.

Mit tehetnek a katolikus Morvaország papjai, szerzetesei és hívői?

Ez az anatéma lekiismeretükben kötelezi őket. A papoknak és a hívőknek le kell vonniuk a konzekvenciákat belőle a maguk számára.

A hívő célja a halhatatlan lélek üdvössége, azaz az örök élet elnyerése. Ennek alapfeltétele az őszinte bűnbánat, és nem az Isten elleni lázadásban való tudatos maradás, s közben képmutatóan komédiázni mint a prosztráció és hasonló klerikális trükkök. A jézusi ige világos: „De ha meg nem tértek, minnyájan ugyanígy elvesztek!“ ( Lk 13,3)

Az anatémát kinyilvánította

+ Illés

 

2025.3.25.

 

Letöltés: Exkommunikáció és Isten anatémájának kinyilvánítása a morvaországi ordináriusra, Mons. Josef Nuzíkra és Mons. Pavel Konzbulra és hét papra (2025.3.25.)

2025. március 22., szombat

LEVÉL A VILÁGBA AZ ISTENI SZERETET ANGYALÁNAK 2025. MÁRCIUS 22-én

Istenem szeretett népe,

Ma szeretnék tanácsot adni neked az előttünk álló sötét napokban. Gyermekeim, a világ sötétsége egyre rosszabb – és még inkább, mert az Antikrisztus kezdete óta, tavaly október 2-án.

A világ felgyorsul, és neked kell imaélettel irányítanod az életed, felkészítve családod minden tagját arra az időre, amikor az Antikrisztus teljes mértékben irányítja az életedet. Ezért készüljetek fel imákkal, és védjétek magatokat ott, ahol éltek.

Itt az ideje, hogy legalább két hónapig tároljuk a konzervet és a tiszta vizet, de legalább két évig tároljuk az élelmiszert, és ne vegyük el a Fenevad Jelét, ami 666. Ha megteszi, elveszik, mert Isten irányít minden eseményt.

Eljön az idő, amikor az ellenség leállítja az utazást, ezért készüljetek fel. Ha jó okból szeretne utazni – utazzon. Használd a pénzed MOST, segíts mindenkinek, aki csak tud, kérem, mert közeleg a harmadik világháború. Európában és a Közel-Keleten indul, majd Kínába kerül. Ez hamarosan megtörténik, majd az USA-t és Ausztráliát megszállják, és sok várost elpusztítanak.

Az Egyesült Államokat és az Észak-Amerika és Dél-Amerika közötti szigeteket egy kisbolygó éri, amely Észak- és Dél-Amerika között landol, hatalmas hullámokat hozva, elpusztítva a világ lakosságának egynegyedét. Következik a sötétség. Jézus leállítja a háborút, mert ha nem, a világ elpusztul.

A Sötétség Három Napja után a világ megváltozik és megtér, ahogy Jézus minden embernek megjelenik Fehér Keresztjével. Az emberiség Isten kegyelme által megtisztul, hogy befogadja Őt – hat hétig. Sátán elnémul. A világ meg fog térni. Ezt követően a Sátán elszabadul, és minden ember számára a „Világ Megváltójaként” jelenik meg. Azt fogja mondani az embereknek, hogy ezt a Jelet a homlokukra vagy a kezük közelébe kell venniük, és fel kell venniük a 666-os számot.

Három évig ő fogja irányítani a világot, de ne féljen, mert mindazok, akik hűségesek maradnak, védelmet kapnak. Ne veszítsd el a hitedet, mert Jézus és Mária szeretnek téged. Legyen békében. Jézus irgalmas és szerető.

Imáim veled vannak,

Isten szolgája maradok,

Az isteni szeretet angyala

2025. március 18., kedd

Szűzanya éves jelenése 2025. március 18-án Mirjana Dragićević-Soldonak


A Szűzanya éves jelenése Mirjana látnoknak 2025. március 18-án

Mirjana Dragicevic-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig voltak mindennap jelenései. Az utolsó mindennapos jelenése alkalmával a Szűzanya rábízta a tizedik titkot és azt mondta neki, hogy ezentúl évente egyszer, mégpedig március 18-án fog megjelenni neki. Így történt ez minden évben. A jelenés 13:30-kor kezdődött és 13:35-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:

„Drága gyermekek! Édesanyai szeretettel kérlek benneteket: adjátok nekem összekulcsolt kezeteket, adjátok nekem a szentgyónásban megtisztult szíveteket és én Fiamhoz foglak vezetni benneteket. Mert gyermekeim, egyedül Fiam tudja fényével beragyogni a sötétséget, csak Ő tudja szavával elvenni a szenvedést. Ezért, ne féljetek velem járni, mert én Fiamhoz, az üdvösséghez vezetlek benneteket. Köszönöm nektek.” (egyházi jóváhagyással)



Carbonia üzenet A HÚSVÉTI NAPTÁR VÁLTOZÁSOKAT HOZ

A HÚSVÉTI NAPTÁR VÁLTOZÁSOKAT HOZ

2025. március 11.

Carbonia, Olaszország


Jézus veled. Itt az idő!

Halálra dobognak a dobok, változásokat hoz a húsvéti naptár , Tőlem, a Teremtő Istentől távol lévő embereket a szenvedély támad.

Nyissátok ki szíveteket Krisztus előtt, Ő jön, hogy elvigye gyermekeit!!!

Villámcsapás készül a Földre, minden összeomlik. Érezni fogjátok a Föld remegését, instabilitást fogtok érezni magatokban, mert már nem lesz hova tenni a lábatokat, ez lesz az Én beavatkozásom pillanata.

Béke veletek a Feltámadott barátai, hamarosan beléptek az igaz Szeretet dimenziójába, megismeritek Teremtő Istenetek csodáit, és az Ő végtelen szépsége tölt el, a Szeretet végtelen kegyelmében lesztek.

Gyermekeim, már régóta hívlak titeket Magamhoz, térjetek meg, amíg nem késő. A felhők az égen tele vannak mérgekkel, amelyek a földre hullanak, az esők savasak, a szél pedig végzetes.

Kinyitom Mellkasomat, hogy Hozzám vezesselek benneteket, hagyjátok magatokat Nekem, Gyermekeim, határolódjatok el a világ dolgaitól, mondjatok le Sátánról, átkozott csábításairól, mondjatok „nem”-et a Hazugságra!!!!

Legszentebb Édesanyám úton van hozzád, Felnyitja köpenyét és beborít téged: … amikor az első ködök beborítják az emberiséget, megvédi Isten népét.

Eljött a kihirdetett próféciák ideje, most minden megnyilvánul, amit a tegnapi és a mai próféták mondtak.

Konvertáljatok időben!!!

[Lásd a weboldalt: https://colledelbuonpastore.eu/2025/03/13/il-calendario-pasquale-portera-cambiamenti/ ]

HAMAROSAN KEZDŐDIK A TERROR, A NAGYHÉTTEL MEG LÁTOD A JÓSLÁSOK VÁLTOZÁSÁT. HAMAROSAN ISMERD AZ ANTIKRISZTUS ARCÁT

2025. március 12.

Carbonia, Olaszország


Hamarosan kezdődik a terror, a nagyhéttel meglátjátok, hogy a próféciák beteljesülnek. Hamarosan megismered az Antikrisztus arcát

Vérvörössé válik a hold , … meg van jelölve az idő, Szerelmes kiáltásom az egész földön lesz.

Mozgasd Hozzám lelketeket, ne késlekedjetek, nincs több idő a világ dolgaira, keressétek a fentebb lévő dolgokat, ahol sem szúrás, sem rozsda nem hathat rájuk.

Higgyetek szilárdan a szent evangéliumban, és jöjjetek Hozzám, aki vagyok az egyetlen igaz jó számotokra.

A most hulló jégeső elpusztítja a termést, és a Nap mindent kiszárít.

Térjetek ki gonoszságaitokból, ó, emberek, fogadjátok Isten szent tanítását, ne fordítsatok hátat az Igazságnak, hogy ne szenvedjetek.

A Sátán a halálba irányítja az embereket, célja Isten teremtményének elpusztítása. Az órák meg vannak jelölve, az ég várja Isten gyermekeinek visszatérését!

Szeretett gyermekeim, gyertyák égnek otthonotokban, lelketek biztonságban lesz, amikor a pusztító áthalad a világ utcáin, hogy minél több lelket megragadjon.

Hamarosan kezdődik a terror, a nagyhéttel meglátjátok, hogy a próféciák beteljesülnek.

Az Atyaisten figyeli népét, amint rossz úton jár, megdorgálja, megtérésre, éberségre hívja, figyelje meg az idők végét a szerencsétlenségekben, amelyek már most sújtják a világot, és térdre kényszerítik ezt az emberiséget.

Hamarosan megismeri az antikrisztus arcát, jó embernek fogja magát mutatni, de a fordulat más lesz.

Ne legyetek ostobák, ne engedjétek, hogy Lucifer irányítson benneteket, ijesztő a pokol, ó, emberek! Térj vissza hozzá, aki teremtett, aki annyira szeret, és arra vágyik, hogy visszakapjon az Övéként, hogy boldoggá tegyen az új királyságában.

Imádjátok az Oltáriszentséget , ne gyűlöljétek Jézus Krisztust , kérjetek bocsánatot bűneitekre, és boruljatok le a kereszt tövében, ahol a Megfeszített Jézus még mindig szenved a gonoszságotok miatt.

Extrém idők jönnek a létezésedre, nem lesz mit enned, nem marad más élvezeted, csak a baj és az éhínség.

Szeresd Istenedet, a királyt, térj vissza hozzá, hogy ne ess bele a nagy nyomorúságba.

Bátorság, kelj fel a halál iszapjából, mondj le Sátánról!

[Lásd a weboldalt: https://colledelbuonpastore.eu/2025/03/14/il-terrore-iniziera-presto-con-la-settimana-santa-vedrete-realizzarsi-le-profezie-a-breve-conoscerete-il-volto-dellanticristo/ ]

AZ ATYA ISTEN A TOTUS TUUSBAN AKARJA AZ IGENEDET, MINDENT KÍVÁN.

2025. március 15.

Carbonia

Az Atyaisten a te „igenedet” akarja „totus tuusban”, mindenedre vágyik.

Szűz Mária: Az Úr békéje legyen veletek.

Azért jöttem, hogy magamhoz öleljelek, hogy magammal vigyelek a Mennybe vezető ösvényeken. Jézus várja az övéit, lelkesen vágyik arra, hogy Vele legyenek.

Az Úr szolgálóleánya, szeresd az Ő gyermekeit, vedd fel a fehér köntöst, és menj a dombra , ahol minden átalakulásra vár. Egyesüljetek imában, és szenteljétek magatokat a Munkának, ne adjátok fel most, hogy a történet végén vagytok.

Szeretett gyermekeim, az Atyaisten a ti „igenteket” akarja „totus tuus”-ban, a ti mindeneteket kívánja.

Egy Aurora Borealis elhozza neked Máriát , szépsége lenyűgöz, szerelme elvisz.

Jeruzsálem ostrom alá kerül, az ellenségek elfoglalják, … itt a várva várt idő: … amikor Róma elesik, Jeruzsálem lesz.

A borjút fel kell ajánlani, az új templom készen áll, az uralkodó házak készen állnak a zsákmány felosztására, a vér kihullik a Földön, az ártatlanok kiáltása hallatszik az egész Univerzumban!

Az Atyaisten nem várja meg az Ő beavatkozását, ez a nagy szenvedély órája, az ellenfelek megsemmisülnek.

[Lásd a weboldalt: https://colledelbuonpastore.eu/2025/03/18/dio-padre-vuole-il-vostro-si-in-totustuus-brama-il-vostro-tutto/ ]

LÁTSZATBÉKE VISSZÁS A FÖLDÖN… HAMIS!
A FÉRFIAK BÉKÉRŐL BESZÉLNEK, DE HÁBORÚT SZÍTJÁK.

2025. március 17.

Carbonia

Egy látszólagos béke visszhangzik a Földön… ez hamis! Az emberek békéről beszélnek, de háborút szítanak.

Az élet a Földön a bűn e körülményei között hamarosan véget ér, a Mennyország teljes szeretetével közbelép, hogy elhozza gyermekeit és menedéket biztosítson nekik egy biztonságos helyen.

A vihar hirtelen lecsap, fülsiketítő mennydörgés fogja meglovagolni az Univerzumot, Isten „Elég”-ét érezni kell az embereknek.

Szeretett gyermekeim: „Az vagyok, aki vagyok!” Aki ellenem megy, megpecsételi saját végzetét, míg aki átöleli Hangomat, az belép, hogy élvezze Új Királyságomat a Földön.

Isten Igéje egy és mindig is egy lesz!

Egy látszólagos béke visszhangzik a Földön… ez hamis! Az emberek békéről beszélnek, de háborút szítanak .

Készüljetek fel, gyermekeim, készítsétek fel szíveteket, legyetek szilárdak a hitben, Karom most a gonosztevőkre fog hullani, lerombolom a sátáni templomot és felemelem Új Templomomat , és örökké dicsőséges lesz!

Magamhoz hívom gyermekeimet, magamba helyezem őket, miközben elhatározom magam azoktól, akik elárultak Engem, akik hamis ígéretekkel hízelegtek Nekem! Eltörlök minden gonoszságot, letörlöm a hamisítókat a Föld színéről.

Ahhh!… micsoda fájdalom! micsoda fájdalom Bennem, aki vártalak Mellemnél, hogy új életet adjak Bennem, hogy egy új Paradicsom részesei legyek . Szegény gyerekek, büszkeségedbe estek!

Mindjárt megnyitom otthonaimat a világban, méltóan fogadni gyermekeimet, semmiben sem szenvednek hiányt, mert én, Isten, minden javammal betöltöm őket.

Ó, beképzelt férfiak, most látni fogjátok, hogy kastélyotok összeomlik, romok alá temetik, meztelenül, éhesen és kétségbeesetten fogtok maradni, segítségemért kiáltok, de nem nyitom meg előttetek Szívem, nem hallgatok kiáltásotokra, ahogyan nem tettétek testvéreitekkel:... Gyöngyeim a földön!

Leomlik a függöny erre az Emberiségre, erre az ősi történelemre, az Új Korszakot azok fogják élvezni, akik valóban szolgáltak Engem, a Szeretet Istenét, és részt vettek Szeretetprojektemben.

A „vörös hold” már megjelölte az időt!

Jön a nagy megtisztulás!

Javítsátok ki hibáitokat, férfiak, siessetek, nincs több vesztegetni való idő

[Lásd a weboldalt: https://colledelbuonpastore.eu/2025/03/18/unapparente-pace-risuona-sulla-terra-e-falso-gli-uomini-parlano-di-pace-ma-fomentano-la-guerra/ ]

2025. március 15., szombat

Hogyan él a hagyomány?

 

Nehéz jobban megragadható ellentmondást felidézni a hagyomány mint hitletétemény értelmezésében annál, ami a II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum konstitúciójának állításai és az I. Vatikáni Zsinat Dei Filius konstitúciójában foglaltak között feszül. És mivel a zsinati szakadás azért tudott fennmaradni hatvan évig, mert tagadta, és a kontinuitás hermeneutikájával takarta az ellentmondás és szakítás tényét, rövidesen megszűnik létezni, ha a nyíltan beismerik vagy felismerik a szakítást, érdemes tehát felidézni a részleteket.

Az I. Vatikáni Zsinaton elfogadott Dei Filius szerint a hitletétemény valóban letétemény és nem „hitnövekmény”, ezért csak őrizni és híven magyarázni szabad, úgy, hogy a dogma, az értelme és értelmezése is ugyanaz maradjon. És mivel a hitletétemény nem csak a konkrét dogmákban kimondott igazságokat foglalja magába, értelemszerűen ez vonatkozik minden részére is:

„Az Istentől kinyilatkoztatott hit tanítása ugyanis nincsen valamilyen bölcseleti szülemény gyanánt előadva azért, hogy az emberi elme azt tökéletesítse, hanem át van adva Krisztus Jegyesének abból a célból, hogy azt isteni letéteményként híven őrizze és csalhatatlanul értelmezze. S ekként a szent dogmáknak ahhoz az értelméhez is kell állandóan ragaszkodni, amelyet az Anyaszentegyház egyszer meghatározott, s ettől bármily tökéletesebbnek nevezett értelmezés címén eltérni nem szabad. Hadd növekedjék tehát, és gyors léptekkel haladjon előre a kor és évszázadok fokozata szerint az egyeseknek úgy, mint minden embernek, egynek-egynek úgy, mint az egész Egyháznak az értelme, tudománya és bölcsessége; de csak saját nemében, ti. ugyanaz maradván a dogma, az értelme és az értelmezése. [Vincentius Lerinensis Common, n.23]” (Denz. 3020)

Ezzel szemben a Dei Verbum szerint nem csak mélyebb megértés értelmében bontakozik ki bennünk, hanem valójában teljesebb lesz önmagában, egyrészt a megértés, másrészt a hívők elmélkedése és keresése, illetve a tapasztaltak megértése révén:

„Amit pedig az apostolok áthagyományoztak, tartalmazza mindazt, ami Isten népének szent életét és hitének gyarapodását szolgálja, s így az Egyház a maga tanításában, életében és istentiszteletében megörökíti és az összes nemzedéknek továbbadja mindazt, ami ő maga, és mindazt, amit hisz.
Ez az apostoloktól származó hagyomány a Szentlélek segítségével az Egyházban kibontakozik:[12] egyre teljesebb lesz az áthagyományozott dolgok és szavak megértése, részben a hívők elmélkedése és keresései folytán, akik a szívükben el-elgondolkodnak rajtuk (vö. Lk 2,19.51); részben a tapasztalt lelki dolgok benső megértéséből; részben azok igehirdetéséből, akik a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját is
.” (Dei Verbum 8.)

(Micsoda távlatok: Trézsi ángyó elmélkedik, Lajos úrnak bensőséges lelki élménye van, tapasztal valamit, és ettől a hitletétemény egyre teljesebbé válik. Csodás.)

De ami a maga objektív valóságában is teljesebbé válhat a szubjektív megértés és megélés által, az fogalmilag kizárt, hogy teljes legyen. Ez pedig azt jelenti, hogy a második vatikánum ellentmondani látszik az elsőnek. És tragikus, hogy a Dei Filius tanításának ellentmondó Dei Verbum az előbbire hivatkozik ellenkező állításának igazolásaként, és éppen a fentebb idézett részt választja ehhez a 12. lábjegyzetében. Ez az a zsibbasztó pofátlanság, amellyel szembesülve aligha gondolható, hogy ne szándékos megtévesztésről lenne szó a folytonosság hamis látszatának felvillantásával.

Ez a második vatikánumi passzus nem meglepő módon éppen abban a dokumentumban is szerepet kapott hivatkozásként, amelyet II. János Pál pápa adott ki hagyomány mint hitletétemény védelméért küzdő Marcel Lefebvre érsek ellen. És ezt elolvasva talán megszűnhet az a tévképzet is, hogy a Dei Verbum nem úgy értette, és valójában nem gondolják, hogy új tanítás jelenhetne meg a reflexió és tapasztalatok nyomán a hitletéteményben. Ez a motu proprio Lefebvre érsek püspökszenteléseit skizmatikus cselekedetnek minősítve ezt mondja:

E skizmatikus cselekedet az Apostoli Hagyomány hiányos és ellenkező magyarázatában gyökerezik. Hiányos, mert nem veszi kellően figyelembe a Hagyomány élő jellegét” (Ecclesia Dei 4.).

Majd az élő jelleg demonstrálása jegyében II. János Pál még feladatot is ad a teológusoknak:

a II. Vatikáni Zsinat tanításának terjedelme és mélysége mindenkit egy mélyebb tanulmányozásra kötelez, hogy nyilvánvalóan kinyilvánuljon a zsinat folytonossága a Hagyománnyal, különösen azoké a tanításoké, amelyeket, talán mert újkeletűek, az Egyház bizonyos rétegei nem értettek meg igazán”.

A feladat tehát a zsinat utáni tejológusoknak: kimutatni, hogy a zsinat folytonosságban van a hagyománnyal, különösen abban, amiben új tanítást alkotott… És ki ne látná be, hogy ez valóban nagy kihívás, mert a valóságot leképező logika szabályai szerint, ha egy tanítás újkeletű, ahogy II. János Pál minősítette a zsinati tanítás bizonyos részeit, akkor értelemszerűen nem lehet a hitletétemény része, mert a hitletétemény teljessége nem változik az idők folyamán, nem jelenhetnek meg benne új tanítások. Mert ezek bevezetéséről ezt mondja az I. Vatikáni Zsinat:

Ugyanis Péter utódainak nem avégett lett megígérve Szentlélek, hogy annak kinyilatkoztatása nyomán új tanítást hozzanak nyilvánosságra, hanem hogy miközben ő mellettük áll, az apostolok révén átadott kinyilatkoztatást vagyis a hitletéteményt szentül őrizzék és helyesen magyarázzák” (Denz. 3070 – Pastor Aeternus)

A kinyilatkoztatás lezárult az utolsó apostol halálával, nem várható újabb nyilvános kinyilatkoztatás, tehát a hitletétemény is azóta teljes. Amikor tehát azt mondjuk, hogy a hagyomány él, az pusztán azt jelenti, hogy a hitletétemény ma is létező, megismerhető és hittel fogadható valóság, amihez mi is kapcsolódhatunk növekvő megértéssel, nem pedig azt, hogy bővülne bármivel is, megváltozna valamilyen irányban, hiszen a megértés bennünk van és bennünk növekedhet, nem a már kinyilatkoztatottak objektív valóságában. Csak a megértés vagy a hülyeség növekszik, a hitletétemény nem. És a növekvő hülyeség vagy elsötétülés jele, ha már képtelenek felismerni egy ilyen ellentmondás tényét vagy jelentőségét.

https://invocabo.wordpress.com/2025/03/15/hogyan-el-a-hagyomany/#more-6344


2025. március 10., hétfő

BKP: Bíborosok, mi lesz a konklávéval Ferenc álpápa halála után?

 

Tisztelt Bíborosok,

lényeges dolog, hogy tudatosítsátok a tényt, hogy az érvénytelen pápa általi kinevezésetek érvénytelen. Az ún. Fiducia supplicans deklaráció által engedtétek, hogy az LMBTQ szinodális úttal transzformáljanak benneteket Bergoglio antiegyházába. Ennek semmi köze sincs a katolikus tanításhoz és a katolikus egyházhoz.

 

 

Ezt a videót megnézheted itt is: https://youtu.be/d_CcTINwK5M
https://rumble.com/v6qzm7k-bborosok.html
https://www.bitchute.com/video/MqzkduDMnnVZ/
https://cos.tv/videos/play/59779817282768896

 

 

Bergoglio nyílt heréziseivel többszörösen kizárta magát a katolikus egyházból, és mivel már nem tagja, nem is lehet a feje. A teljes katolikus hagyománnyal összhangban hirdeti ezt Szent Bellarmin. Az Írás tanítása (Gal 1,8-9), a szentatyák és az egyház tanítóinak tanítása, valamint IV. Pál (1559) hittani bullája szerint mindaz, amit a heretikus álpápa tesz, érvénytelen és hatálytalan. Ebből következik, hogy a ti érvénytelen pápa általi bíborosi kinevezésetek is érvénytelen.

A bíborosok között kisebbségben vannak azok, akiket nem Bergoglio álpápa nevezett ki, és elméletileg őket illeti meg a pápaválasztás joga. Csakhogy ezt a jogukat elvesztették a Fiducia supplicans elfogadásával. Ezzel latae sententiae magukra vonták az exkommunikációt és egyúttal Isten anatémáját is a Gal 1,8-9 szerint. Azok az érvényesen kinevezett bíborosok, akik nyilvánosan írásban vagy szóban megtagadják a heretikus Fiducia supplicanst, levethetik magukról ezt a büntetést, és megújíthatják a pápaság intézményét egy igazhitű pápa elfogadásával, még ha az adott feltételek között nem megválaszthatók is. Ez vonatkozik pl. Müller vagy Burke bíborosra.

Az adott helyzetben a pápaság megújítását követően kell, hogy legyen egy Isten embere világos katolikus tanítással, aki képes radikális lépéseket tenni. Az ő kötelessége lesz megteremteni a feltételeket és megkezdeni az egyház belső és külső megújítását. Ilyen személyiség Carlo Maria Vigano érsek, akit Bergoglio paradox módon érvénytelenül exkommunikált.

Az egyház az apostolokra és a prófétákra épül (Ef 2,20). A Bizánci Katolikus Patriarchátus pusztába kiáltó szó. Nem új tanításokat hirdet, hanem megőrzi és védelmezi a hit- és erkölcsi igazságokat, amelyek a Szentíráson és a Hagyományokon alapulnak. A Patriarchátus néhány püspökből álló püspöki kollégiumával együtt, akik szerzetesekként kolostorokban élnek, a katolikus tanítás letéteményesei. Ez a püspöki kollégium nem hivatalos egyházi intézmény, hanem prófétai szolgálat ( v. ö. Ef 2,20). Az egyház igaz megújulásán munkálkodik, úgy a Lélek, mint a tanítás megújulásáért. Feladata, hogy az igazhitű hívek nevében emelje fel hangját az említett jelölt mellett.

Kitekintés a történelembe a római püspökválasztás kapcsán

Pontianus pápát (230-235) Maximin Thrax császár idejében Szardíniára száműzték. 235.szeptember 28-án lemondott hivataláról, és így szabaddá tette az utat utóda számára. Ez az első hiteles dátum a pápaság történetében. Pontianus lemondása után 235. november 21-én Anterust választották pápának. Ő azonban 236. január 3-án, azaz 43 nap után meghalt. Utána Fabiánt választották pápának. 236. január 10-én lépett trónra és 250. január 20-án halt meg. Cezareai Euzebius ( megh. 339) írja le ennek a pápának a legendás megválasztását: „Hirtelen az égből egy galamb szállt alá, és Fabián fejére ült. Erre felkiáltott a nép, elragadtatással és egyhangúan, mintha megszállta volna a Szentlélek: Axios – méltó rá! Ezután a nép azonnal megragadta és Róma püspökévé tette.“

Kornélius pápáról (251-253) ekként tanúskodik a történelem: Amikor abbamaradt a Decius féle üldözés, a hívők többsége, hosszabb idő után, amely alatt üres volt a püspöki szék, 250. január 20-tól 251. márciusáig Róma új püspökévé választotta Kornéliust. Szent Ciprián tájékoztat a választás módjáról Antóniusnak írott levelében ekképpen: „Kornéliust emelték a püspöki méltóságba Isten rendelése szerint…, szinte az összes klerikus bizonyságtétele alapján, az akkor jelenlévő nép szavazása alapján és az igazhitű püspökök és alkalmas férfiak jóváhagyásával.“ Amint a levélből következik, a római püspökválasztáson akkor részt vett a teljes római közösség.

Jelenleg rendkívüli a helyzet. Amennyiben Isten Lelke a történelemben Isten népe vagy különleges jel által beavatkozott a választásba, úgy annál inkább beavatkozik a prófétai szolgálat által. Bergoglio elsősorban szinodális útja által – a Fiducia supplicans antievangéliummal – de facto felszámolta a pápaság intézményét. Az új pápának kötelessége lesz semmissé tenni a heretikus Fiducia supplicanst, minden Bergoglio által kiadott dokumentumot, és minden általa történt kinevezést. Csak azokat a személyeket áll majd jogában megtartani az egyházi hivatalokban, akik őszinte bűnbánatot gyakorolnak és elszakadnak Bergoglio megkezdett szinodális LMBTQ útjától.

Továbbá az új pápának világosan meg kell jelölnie a jelenlegi aposztázis gyökereként a II. Vatikáni Zsinatot. Ez a zsinat juttatta érvényre a szinkretizmust, a modernizmus és az aggiornamento heréziseit a világ lelkével. A II. Vaticanum írásai és lelke diszkontinuitásban vannak  az előző zsinatokkal. Ezért mint heretikus zsinatot, semmissé kell tenni.

 

+ Illés

A Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája

+ Metód            + Timóteus

Püspök-titkárok

 

2025.3.10.

 

Letöltés: BKP: Bíborosok, mi lesz a konklávéval Ferenc álpápa halála után? (2025.3.10.)