Beszéd az élet kenyeréről

Beszéd az élet kenyeréről.

²²Másnap a tó túlsó oldalán maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott, s hogy Jézus nem szállt tanítványaival bárkába, a tanítványok csak maguk indultak el. ²³Közben több bárka érkezett Tibériásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették. ²⁴Amikor a nép látta, hogy Jézus nincs ott, s tanítványai sem, bárkába szálltak és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. ²⁵Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, hogy kerültél ide?” ²⁶„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. ²⁷De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot.” ²⁸Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?” ²⁹„Az tetszik Istennek – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.” ³⁰De ők így folytatták: „Hadd lássuk, milyen csodajelet viszel végbe! Akkor majd hiszünk neked. Mit tudsz tenni? ³¹Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.” ³²Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. ³³Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak.” ³⁴Erre így szóltak hozzá: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!”