2014. február 4., kedd

Felvonulások európai fővárosokban a család védelméért


Többek között Párizs, Lyon, Brüsszel, London, Berlin, Budapest, Madrid, Varsó, Riga, Luxemburg és Róma, továbbá Buenos Aires és Tajpej is azok közé a helyszínek közé tartozik, ahol ezen a napon a Manif Pour Tous (Felvonulás mindenkiért) kezdeményezés rendezvényt tartott a család védelmében, tiltakozva a kísérlet ellen, amely az Európai Parlamentben vita nélkül akarja jóváhagyni február 4-én a Lunacek-jelentést. Ez a szexuális irányultságon és a gender-identitáson alapuló egyenlőséget vallja.
Antropológiai vészhelyzetről van szó. Az egy férfi és egy nő közötti házasság olyan polgári érték, amely túlmutat a kultúrán és a vallási meggyőződésen – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Jean-Pierre Delaume-Myard homoszexuális férfi, a Homovox francia homoszexuális szervezet tagja, a „Manif Pour Tous” franciaországi szóvivője. A család védelmének kérdése nemcsak francia ügy, hanem egyetemes. Ezért döntött úgy a kezdeményezés, hogy felvonulást szervez az európai fővárosokban. Hangsúlyozta: vannak homoszexuális barátai az Egyesült Államokban, akik küzdenek a család védelme érdekében és az ellen, hogy a homoszexuális párok gyermekeket fogadhassanak örökbe. Győzhetünk, mert ahogy az amerikai Utah államban vagy nemrégiben Ausztráliában láttuk, a törvények módosíthatók.
Franciaországban – miután a kormány gyakorlatilag kikényszerítette a homoszexuális házasságra vonatkozó törvényt –, 700 ezer tiltakozó aláírás gyűlt össze, majd tavaly több mint egy millióan tüntettek az utcákon, de a kormány nem akarja meghallgatni őket. A család és a gyermekek jogainak érdekében békésen tüntetőket a rendőrség részéről megtorló intézkedések érték: személyazonosságuk ellenőrzése, letartóztatások és erőszak. Luca Volonté olasz életvédőnek köszönhetően, aki az Európai Néppárt korábbi elnöke volt, Európa kivizsgálást indított az Európai Emberi Jogi Bíróságon ezekkel az erőszakos cselekedetekkel kapcsolatban.
A francia homoszexuális férfi emlékeztetett, hogy 2012 novemberében, amikor Taubira asszony, igazságügyi miniszter bemutatta a homoszexuális házasságra vonatkozó törvénytervezetet, a homoszexuálisok nagyrészét nagy meglepetés érte. Franciaországban ugyanis nagyrészük sohasem kérte ezt. Ennek bizonyítéka az is, hogy az országban évek óta létezik az ún. „Pacs”, a polgári együttélési szerződés elismerése, amelyet a homoszexuálisok pusztán 4 százaléka vett igénybe. Tehát a homoszexuálisok sosem kérték az egyneműek házasságára vonatkozó törvényt, még kevésbé a gyermekek örökbefogadásának lehetőségét.
A gender-elmélet első áldozatai a gyermekek, mert megfosztják az egy anya és egy apa lehetőségétől. Egy homoszexuálisnak a gyermek iránti vágyát nem igazolhatja e hiány enyhítésére vonatkozó bármiféle megoldás. Minden gyermeknek joga van egy anyához és egy apához. A gender-elmélet mögött más érdekek is húzódnak. A mesterséges megtermékenyítés és a terhesség harmadik fél általi kihordása. A nőt nem lehet árunak tekinteni – nyomatékosítja a homoszexuális férfi. A béranya jelensége gazdasági diszkriminációt eredményez. Franciaországban egy gyermek ára 80–100 ezer euróba kerül. És mi történik? Indiában a nőket erre kialakított házakban tartják, és ha nem szülnek gyermekeket, megerőszakolják őket, vagy más visszaélésnek vannak kitéve saját családjuk részéről. Ha szülnek, férjük egy évi fizetésének megfelelő összeget kapnak érte. Egy valóságos iparág kezd kiépülni ennek következtében. Az Egyesült Államokban, ahol néhány ezer euróért egy pár  akár katalógusból is kiválaszthat egy gyermeket: szemének színét, nemét, intellektuális képességét. Nem szabad tehát elfelejtenünk, hogy sem a gyermek, sem a nő nem árucikk.
A közvélemény veszélyként érzékeli a véleménynyilvánítás szabadsága elleni támadásokat, amelyek a homofóbia elleni törvény részéről illetve a gender-elmélet által képviselt kizárólagos gondolkodásmód részéről érkeznek? – hangzott az utolsó kérdés.
A franciák több alkalommal is kinyilvánították a tüntetéseken, hogy elutasítják ezt a kizárólagos és rosszindulatú gondolkodásmódot. Egymilliónál is többen mentek ki az utcákra számos alkalommal, amelyre nem volt példa De Gaulle tábornok ideje óta Franciaországban. Aláírások ezreit helyezték letétbe.
Franciaország tovább folytatja a tüntetést ez ellen a törvény ellen. A övetkező választásokon foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, mert a jövőbeli jelöltek elé tártuk – zárta interjúját Jean-Pierre Delaume-Myard, a Homovox francia homoszexuális szervezet tagja, a „Manif Pour Tous” franciaországi szóvivője.
Február 2-án Franciaországban nagy számban vonultak fel a család védelme érdekében. A rendőrség szerint nyolcvanezren, a tüntetők szerint 500 ezren vettek részt a franciaországi megmozdulásokon. Békés hangulatban vonultak fel a minden életkort képviselő személyek, katolikus és muzulmán családok. Transzparenseiken: „Család, nevelés, szolidaritás, méltóság”, „Állítsuk meg a családellenességet”, „Egy anya és egy apa, ez alapvető” feliratok voltak olvashatók.
A francia családügyi miniszter a felvonulást megelőző napokban hangsúlyozta, hogy a törvény szövege nem nyit egynemű párok esetében a mesterséges megtermékenyítés, illetve a harmadik személy által kihordott terhesség felé. Az Hollande-kormány által képviselt gender-elmélet ellen vonultak franciák tízezrei utcára. Ez az elmélet tagadja a férfi-női nemi identitást, és előmozdítja a homoszexualitást az iskolákban népszerűsített deviáns nevelés által.
A hagyományos család érdekében tartott felvonulás az Európai Parlamentben február 4-én, megfelelő vita biztosítása nélkül szavazásra kerülő Lunacek-jelentés elleni véleménynyilvánítás is volt. A zöldek osztrák képviselőnőjének nevét viselő dokumentum a homofóbia, valamint a szexuális irányultság és a nemi identitáshoz kapcsolódó diszkrimináció ellen lép fel. A CitizenGo.org szervezet már 180 ezer aláírást gyűjtött össze Európa-szerte a jelentés ellen. Az aláírók hangsúlyozzák, hogy a dokumentum diszkriminálja a homoszexuális lobbi ellenzőit, és minden tagállamban előmozdítja az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transz-szexuális) személyek ún. jogait a házassághoz, a gyermek-örökbefogadáshoz, a heterológ megtermékenyítéshez és a béranyák igénybevételéhez.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése