Ócska trükkel szedik el a pénzt

Azt ígérik, leveszik a rontást, valójában azonban nem a rontást veszik le, hanem a pénzt veszik el. Hétköznap délelőttönként vagy késő este, főműsoridőn kívül nem egy televíziócsatornán találkozni olyan műsorokkal, amelyekben jósok, magukat az ezotériában jártasnak nevező emberek veszik le a rontást hiszékeny betelefonálókról.
Ígéretük szerint a betelefonáló élete egy egyszerű, képernyőn keresztül lebonyolított, pár másodperces rituálénak köszönhetően jobbra fordul. A műsorban füstölőkkel, gyertyákkal hókuszpókuszoló jós ugyanis így és ennyi idő alatt leveszi róluk a rontást.

Rontáslevétel a képernyőn át?

Felmerülhet a kérdés, egyáltalán mit keres a képernyőn egy ilyen jellegű dolog? Maga az, hogy egy jós a médián keresztül hirdeti a szolgáltatásait, azonban egyáltalán nem különös, mivel ma a média szolgáltat egy olyan felületet, ahol az ember sok emberhez egyszerre el tudja juttattni a mondanivalóját, jelen esetben a jóslás, illetve a rontáslevétel szolgáltatásának ajánlását. Hasonló ez ahhoz, mint mikor a korai időkben vagy pár száz évvel ezelőtt a jósok a piactereken táboroztak le, ahol sok ember megfordult, és ott kerestek kuncsaftokat.

Ami viszont ebben az egész képernyős dologban nagyon furcsa, hogy – ha elfogadjuk, hogy rontás lehet az emberen, és azt le is lehet venni, ezt mindenkinek szíve joga eldönteni – hogyan történhet egy rontáslevétel a televízión át?

Egy komoly rituálé elvégzéséhez az alapvető minimumnak annak kellene lennie, hogy a rontást levevő és az ember, akiről a rontást leveszik, egy térben legyen, egymással találkozzon, érintkezzen. Hogyan hiheti el, hogyan közvetítheti azt egy magát az ezotériában jártasnak nevező ember, hogy mindez távolról, a képernyőn keresztül is lehetséges?

Alattomos rablás

Ami pedig a legbosszantóbb az egészben, az az, hogy a tévéjósok ajánlata nem csak azokhoz jut el, akik átlátnak a szitán, hogy a műsor valós célja nem az emberek megsegítése, hanem minél több pénz bezsebelése. Vannak, akik talán naivságból, talán a kedvesen mosolygó, hívásra buzdító arcok hatására, vagy talán mert hinni akarnak benne, hogy segíthet egy ilyen rituálé, bizony telefont ragadnak. Ők sajnos javarészt a nyugdíjas nézők közül kerülnek ki.

Felnőtt gyermekeikért aggódnak, betegek, vagy nagyon egyedül vannak, ezért segítséget kérnek. A jós pedig kettőt legyint a kezével a füstölők és gyertyák felett, és azt mondja, a problémák ettől kezdve megoldódnak. Ideig-óráig a placebohatás érvényesülhet, az idősek bízhatnak, hogy minden jobbra fordul, de hamarosan rájöhetnek, hogy minden marad a régiben.

Csak éppen a pénztárcájuk bánja a dolgot, ugyanis egy ilyen műsorba betelefonálni több száz forintba kerül, amit ők a szűkös kis nyugdíjukból fizetnek ki. Egyre gyűlnek tehát az érvek, amelyek azt bizonyítják, milyen visszataszítóak is ezek a tévés jósműsorok.
De akkor miért nem szüntetik be őket? A válasz sajnos kézenfekvő: mert a pénz világában élünk, ahol a magasabb bevételért még a nyugdíjasokat is szemrebbenés nélkül rabolhatják ki holmi tévéjósok.

(femina)

Közönséges szélhámosság, intézményesitett rablás ez is! Mint ahogyan az országot megrontók is folyamatosan azt üzenik a médiákon keresztül, hogy Magyarország jobban teljesit! (Kormánytól függetlenül.)
Magyarország a politikai sarlatánok által megrontott ország lett, a hiszékeny emberek egy jó része pedig közönséges szélhámosok áldozata.
A televiziós rontáslevétel kisértetiesen hasonlit politikusvarázslóink szélhámosságára!
A magyar nép pedig hisz nekik, hiszen a fizetség fejébe azt mormolják a képébe-amit hallani akar.
Ez a kapitalizmus lényege!