2011. július 15., péntek

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Lelki áldozás

Szívemben éreztem az indíttatást, hogy leírjam milyen egy lelki áldozás.
Szentlélek: „Drága gyermekem! Ismertesd, meg minden teremtményemmel hogyan kell lélekben megáldozni. Sajnos sok lélek kételkedik a Mi szeretett jelenlétünkben. Ne kételkedjetek! Mert Mi valóban ott vagyunk mellettetek. A lelki áldozásnak három feltétele van: a hit, szeretet és bizalom. Ezek az erények teszik igazán tisztává és tökéletessé a Velünk való egyesüléseteket. Tanuljatok belőle és gyakoroljátok szeretettel minél több alkalommal! Mert lesznek időszakok, mikor nem lesz lehetőségetek arra, hogy szentáldozásban részesülhessetek. Megáldalak benneteket kicsinyeim, az őszinte hit és szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Régebben, amikor elmentem a kápolnába, az Égiek elmagyarázták ott nekem hogyan áldozzak lélekben. Most szeretném mindezt leírni. A Szűzanya így szólt hozzám: „Először is térdelj le kicsim. Képzeld el, hogy én most itt állok előtted egy szép hosszú kék ruhában és fehér fátyolban. Nagy örömmel hallgattam meg kérésedet, melyben arra kérsz, hogy megáldozhass lélekben. Gyermekem, most arra kérlek, ébreszd fel magadban Szent Fiam iránti mély szeretetedet és vágyakozásodat. Tarts őszinte bűnbánatot, gondold át szívedben, hogy mely bűneiddel bántottad meg drága Jézusodat, és miután átvizsgáltad lelkiismeretedet, kérj Tőle bocsánatot. Hidd el, Szent Fiam nem haragszik rád! Ellenkezőleg csak még jobban szeret minden gyengeségeddel együtt. Ő végtelenül irgalmas hozzád és megbocsátja minden bűnödet.”
Én: „Uram, kérlek, bocsáss meg nekem, bűnös gyermekednek! Tudom, hogy nem érdemlem meg sem a szeretetedet, sem az irgalmadat.”
Jézus: „Drága kisleányom! Nagy örömmel látom őszinte és mély bűnbánatodat. Ne félj Tőlem kicsim! Csak szeress! Ahogyan Én is szeretlek téged. Irgalmammal boldogan átölellek, és Szent Szívemre vonlak, mely érted dobog. Mindent megbocsátottam neked. Szent Véremmel pedig hófehér tisztára mostam lelkedet. Légy mindig boldog kicsi lélek!”
Szűzanya: „Gyermekem, most bal kezemben tartom Szent Fiam misztikus Szent Testét. Mondd el Neki kicsim, hogy mennyire szereted Őt!”
Én: „Édes Jézusom teljes szívemből imádlak és szeretlek Téged! Hálásan köszönöm végtelen jóságodat és irgalmadat!”
Jézus: „Drága gyermekem! Köszönöm lángoló szavaidat és mély háládat. Boldogan adom neked lelked táplálékává Szent Testemet.”
Szűzanya: „Most pedig kicsim, nyisd ki szépen a szádat, hogy nyelvedre helyezhessem drága Szent Fiamat.”
Én: „Hálásan köszönöm édes Jézusom, drága Édesanyám, hogy részesülhettem ebben a nagyon szép kegyelemben!”
                                                                                                                                                            Mária Magdolna
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/lelki-aldozas


A 6. parancs elleni bűnök

Az "Égi kegyelmek zápora" című naplót időrendben fogjuk közreadni. A napló írója naponta leírja, amit rábíznak az Égiek. Azonban időbe telik, amíg az egész napló felkerül ezekre az oldalakra. Néhány fontosabb lejegyzést azonban, címmel ellátva, előre közlünk. A napló szerzőjéről néhány információ itt olvashatóhttp://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/jezus-magyaroknak-szolo-uzenete
Látomásban Jézus megmutatta nekem egy fiatal lány életét, aki 18-19 éves lehetett. Ez a lány mindig elment szüleivel a szentmisére. Szeretettel együtt vacsoráztak. Viszont, amikor szülei este elaludtak, ő titokban elment otthonról azért, hogy találkozhasson a barátaival. Jézussal együtt meghallgattuk, hogy miről beszélgetnek a fiatalok, akik szomorú módon csak a tisztaság elleni bűnökről beszélgettek. Láttam, hogy ennek a lánynak a testén fekete, kígyószerű férgek voltak. Főként a lábain, a hasa környékén és még a fején is. Majd bementek egy diszkóba és buliztak. Később ezt a szegény lányt meg is erőszakolták, mely tönkretette egész életét.
Jézus:„Gyermekem! Azért mutattam meg neked mindezt, mert meg akartam éreztetni veled, hogy milyen nagy fájdalmat élek át ezekért a lelkekért is, akik a paráznaság bűnébe estek. Kérlek, imádkozz értük is! Lelküknek nagy szüksége van az imára.”
Majd így folytatta: „Szomorúan mondom nektek, hogy fel sem tudjátok fogni, mekkora kincset veszítetek el e bűn elkövetése során. Mondd meg a fiataloknak, akik körülvesznek téged, hogy a tisztaság a legnagyobb ajándék, melyet Atyám adott nektek végtelen nagy szeretetében.”
Utána Jézus elvitt egy fiatal házaspárhoz, akik az éjszaka folyamán éppen a tisztaság ellen vétkeztek. E látvány annyira megérintett, hogy az Úrjézus ruhájával eltakartam szemeimet. A Mennyei Atya is jelen volt ott. Szomorúan rájuk nézett, majd elfordított az arcát. E bűnt annyira nem bírta elviselni, hogy felemelte bal kezét, hogy tegyen ellene. De Jézus nem engedte meg végtelen nagy irgalmából. Közben láttam az ágyon feküdni a gonosz lelket, aki rá vigyorgott a Mennyei Atyára. Ezután a Mennyei Atya azt mondta:
„Gyermekeim! Mikor a szentségi házasságban megesküdtetek Előttem, akkor áldásomat nem a paráznaság bűnére, hanem a család alapítására és gyermekeitek katolikus módon való neveltetésére adtam. Én mondom nektek: Ha nem bánjátok meg bűneiteket, akkor hamar elkárhozhattok. Ne felejtsétek el! Az ilyen élet már nem szentségi, hanem a bűn házasságává válik.”
Majd felém fordult és azt mondta:
„Kislányom! Egy újabb imát tanítok neked és testvéreidnek, amely így szól:
Atyám, Te végtelenül tiszta vagy. Kérlek, bocsáss meg nekem! Mert vétkeztem Ellened gondolattal, szóval és cselekedettel. Ígérem, hogy minden erőmmel arra törekszem, hogy tisztább életet élhessek. Bízom kegyelmeidben és abban, hogy egyszer örökké dicsőíthetlek Téged a mennyben a szentekkel és angyalokkal együtt. Ámen.
Azt szeretném, hogy minden este lefekvés előtt mondd el Nekem ezt az imát. Így enyhíteni fogod fájdalmamat azokért, akik megbántanak Engem az éjszaka folyamán.”
Majd Jézus megmutatta mi történik azokkal, akik megbánták ezeket a bűnöket. Egy tiszta forráshoz vezette őket, ahol mély bűnbánatukban Jézus szeretettel a homlokukra rajzolt egy keresztet, mely a tisztaságot jelképezte és megbocsátott nekik.
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/a-6-parancs-elleni-bnoek


Jézus üzenete a magyarokhoz


Ezt az üzenet és az „új rózsafüzéreket” is, amelyeket ezen a honlapon közlünk, egy 18 éves lányon keresztül kaptuk, aki a múlt év szeptembere óta kap folyamatosan az égiektől üzeneteket, beszélget a Mennyei Atyával, Jézussal, a Szentlélekkel, a Szűzanyával, és szentekkel. Ezeket a beszélgetésit, amelyeket egy idő óta látomások is kísérnek, naplójában le kell írnia. Egyelőre rejtekben kell maradnia, de azt kérték az Égiek, hogy ezek a beszélgetések, ill. látomások minél előbb kerüljenek nyilvánosságra.  A Mária Magdolna nevet adták neki. A név nem a bűnös előéletre utal, hanem arra, hogy úgy szereti Jézust, ahogy a Szűzanya, és  ahogy Mária Magdolna szerette megtérése után. Naplójának ezt a címet adták: Égi kegyelmek zápora. Folyamatban van ezeknek az üzeneteknek a számítógépbe vitele és átvizsgálása. Időrendben tervezzük közreadni ezt a naplót. Néhány fontosabb üzenetet azonban már előre közlünk. Közéjük tartozik ez a Húsvéti Vigília szentmiséjén elhangzott üzenet is.
2011.04.23. Nagyszombat
Szentmisén látomásban a Szűzanya elvitt a Mennyországba, ahol a szentek és az angyalok mind letérdeltek és egy égő gyertyát tartottak a kezükben. Középen egy hosszú aranyszőnyeg vezetett egészen a Szentháromsághoz. Láttam a Mennyei Atyát fehér ruhában a magyar szent koronával a fején, fehéren csillogó hosszú fehér köpenyben és övvel a derekán. Majd így szólt Szent Fiához, aki előtte térdelt koronával a fején, hosszú arany köpenyben, fehér ruhában és arany övvel a derekán:
„Szent Fiam! Eljött a Te órád. Menj és vidd hírül gyermekeimnek, hogy van feltámadás! Mert megváltásod által lehetőségük van arra, hogy megleljék boldogságukat, mely az örök életben nyilvánul meg igazán.”
Ezután Jézus ünnepélyes ruhájában és arany pásztorbottal a kezében így szólt hozzánk szeretettel:
„Drága magyar gyermekeim! Ne féljetek Tőlem! Mert Én vagyok a ti Megváltótok. Atyámmal együtt figyelemmel kísérjük országotok sorsát. Édesanyám szüntelenül közbenjár értetek, hogy amikor eljön a Szentlélek, ne elkárhozzatok, hanem újból feltámadjatok arra az életre, ahol nincs többé bűn, csak szeretet. Akik Engem követnek, azok világosságban élnek. Akik pedig a sátánt követik, azok sötétségben élnek. Én végtelenül szeretlek mindnyájatokat! Ezért is figyelmeztetlek titeket arra, hogy térjetek meg! Tartsatok bűnbánatot! Vizsgáljátok meg lelketeket, kit is szolgáltok azzal, hogy vétkeztek. Bizony, bizony mondom nektek gyermekeim: Nem szolgálhattok két úrnak egyszerre! Döntésetek a ti kezetekben van, melyet mi tiszteletben tartunk. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/jezus-magyaroknak-szolo-uzenete

Irgalmasság Vasárnapja

Szűzanya:„Drága gyermekeim! Az irgalmasság vasárnapja olyan nagy kegyelmekkel jár, melyet ti értelmetekkel nem vagytok képesek felfogni. Ezen a napon Szent Fiam végtelen nagy irgalma kiárad az egész világra. Még azokra a lelkekre is, akik a kárhozat útján haladnak. Imáitoknak és kilencedeiteknek köszönhetően sok lélek meg fog térni, és rengeteg haldokló megmenekül a kárhozattól. Atyám nagy szeretetében a kilencedeitek által boldogan eltörli minden egyes megbánt vétketeket, melyet egészen addig elkövettetek. Én, pedig mint szerető édesanyátok nagy örömmel és szeretettel mutatom meg nektek a Mennybe vezető utat. Örüljetek, mert hatalmas kegyelmi áradatban lesz részetek! Ünnepeljétek meg úgy, mintha ez lenne az utolsó alkalmatok erre a szép ünnepre, még mielőtt a Szentlélek eljön e világra.”
Az üzenetet Mária Magdolnán keresztül kaptuk


Engesztelő kápolna a Normafánál

Sokakat foglalkoztat napjainkban is az engesztelő kápolna kérdése, amelyet Natália nővéren keresztül kért a Szűzanya. Ezt a kérést Mindszenty József bíboros érsek is magáévá tette. De közben sokat változott a történelmi helyzet. Vajon aktuális-e még ez a kérdés, vagy már idejét múlt? Néhány nappal ezelőtt egyik választottjának, Mária Magdolnának ezeket mondta Jézus erről a kérdésről.
Jézus: Drága gyermekeim! Szent Atyám akarata, hogy a Szent Anna réti engesztelő kápolna megépüljön, ahogyan édesanyám kérte Natália nővéren keresztül. Rajtatok kívül másokat is arra indítunk, hogy tegyenek ez ügy érdekében. Erre a kápolnára nektek teremtményeinknek van a legnagyobb szükségetek. Azt szeretném, hogy minél több magyar engesztelő összegyűlne ezen a helyen és együtt engesztelnének a világ bűneinek megbocsátásáért. Édesanyám szüntelenül ott lenne közöttetek és választottakon keresztül adná nektek az üzeneteket. Szent tervemben áll, hogy ez a hely legyen Magyarország engesztelő központja. Ezért bátran cselekedjetek. Jutalmatok nagy lesz érte a mennyben. Én pedig áldásomat adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.




Kilenc elsőpéntek


Látomásban Jézus egy haldokló asszonyhoz vitt, aki az ágyában feküdt. Az orvos azt mondta neki, hogy súlyos szívbeteg, ezért kevés ideje van hátra. Ez az asszony minden fájdalma ellenére csak mosolyogni tudott. Mert alig várta, hogy láthassa Jézust. Sokszor mondogatta: „Jézusom, nagyon szeretlek! Kérlek, engedd, hogy láthassalak!” Elhívtak hozzá egy papot is, aki kiszolgáltatta neki a betegek kenetét, mely alatt megkérdezte az asszonytól: „Nem aggódik a lelke sorsáért?” Erre azt felelte: „Bízom az Úrba, midőn megígérte, hogy aki elvégzi a kilenc elsőpénteki szentgyónást, szentáldozást, az nem kárhozhat el.” Pap: „Ez valóban így van. Remélem, az Úr végig fogja kísérni magát egészen a Mennyországba. Én pedig, mint földi eszköze áldásomat adom útjára az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Miután az asszony egyedül maradt, Jézus megkért engem arra, hogy mondjak el érte egy Miatyánkot. E lélek már közel volt a halálához. Majd egyszer csak az Úrjézus nagy fényességben megmutatta magát neki és azt mondta: „Jöjj drága kicsi lélek! Boldog lehetsz, mert ígéretemet betartva nem engedem, hogy a sátán elvigye a lelkedet. Mert te már az Enyém vagy. Megbánt és meggyónt vétkeidet pedig boldogan eltöröltem végtelen nagy irgalmamban. Gyere kicsim! Jöjj, és kövess Engem!” E szavak hallatára meghalt az asszony. Lelke leborult Jézus előtt és megköszönte Neki végtelen nagy irgalmát és jóságát. Majd a Szűzanya kezét fogva együtt követték Jézust, aki egy nagyon szép fényes helyre vezette őket.
                                                                                                                                                                  Mária Magdolna


http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/kilenc-elspentek

A Mennyei Atya a magyarságnak



A Mennyei Atya egy nagy tömeg ember elé vezetett. A tömegben voltak fehér hosszú ruhás férfiak és a Szűzanyához hasonló öltözetű, fehér fátyolt viselő és kék ruhába öltözött nők és kislányok. De fekete ruhás emberek is voltak közöttük (bűnös lelkek). Én a Szűzanya karjaiban voltam, mint egy kisgyermek, és a Mennyei Atyára néztem, aki így szólt mindannyiunkhoz. „Drága magyar gyermekeim! Ne kételkedjetek abban, hogy Szűz Mária országa vagytok-e, vagy sem. Mert miután Szent István felajánlotta országotokat, azóta Égi Édesanyátok országa lettetek. Sok kegyelemmel árasztalak el benneteket nagy szeretetemben, hogy általa kitarthassatok a hozzám való hűségben és szeretetben. Legyetek gyermeki lelkületűek! Mert az ilyen lelkek kerülnek be egyenesen a Mennyek Országába. Bízzátok Égi Édesanyátokra lelketeket, aki megtanítja nektek, hogyan kell azon az úton haladni, melyet kijelöltem számotokra. Imádkozzatok azért, hogy egymással egységben legyetek! Mert az egység által egyek lesztek velünk, Égiekkel, így a Szűzanya vezetésével győzelmet arathattok ellenségetek a sátán felett, akinek nagy célja, hogy szétválasszon titeket. Sajnos még sok bűnös ember él ebben az országban. Ezért a ti feladatotok, engesztelő gyermekeim, hogy imádkozzatok testvéreitek megtéréséért. Égi Édesanyátok sokszor jár értetek közben szent színem előtt. Legyetek hálásak iránta, mert ha ő nem imádkozna értetek, akkor elvesznétek! Legyetek kitartóak! Mert csakis a kitartó országok maradhatnak fenn a világon, akik minden hitüket és reményüket belénk Égiekbe vetik! Mutassatok példát más testvéreitek számára egységetek és szeretetetek által!" Ezután a Mennyei Atya a Szentlélekre mutatott, aki fényes emberi alakban jött el közénk, majd így folytatta: „Gyermekeim, Szentlelkem eljövetelekor mindannyian meg fogtok térni! Így hatalmas kegyelmem által, újból visszatérítem országotokat a Szűzanyához, aki nagy örömmel karjaiba vesz és elvezet benneteket az új világba, ahol nincs többé bűn, csak szeretet." Utána mindannyian (több millió ember) egy fényes rózsafüzért alkottunk, melynek középpontjában a Szűzanya állt, fölötte pedig ott volt az Úrjézus a kereszten.
A Szűzanya előtt egy atya volt. Térden állva imádkozott Égi Édesanyánkhoz, aki imáját meghallgatva közbenjárt Szentfiánál. Az Úrjézus meghallgatván édesanyja kérését, nagy fájdalmaiban feltekintett az égre és a Mennyei Atyához imádkozott. A Mennyei Atya, hatalmas emberi alakban Szentfia keresztje felett állt és megáldotta országunkat, hogy mindvégig megmaradhassunk az Égiek kegyelmében és az irántuk való hűségben és egységben az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Utána felemelte előttem az Úrjézus Szent Testét, melyen ezt a feliratot láttam. „Engesztelő Magyarország".
Mária Magdolna



Mária Natália nővér üzenete a magyar engesztelőknek

Jézussal együtt nagy szeretettel figyeljük országotok sorsát. Imádkozzatok állhatatosan, hogy az Úr megóvjon titeket minden nagyobb természetfeletti katasztrófától! Közel van Megváltótok második eljövetele. De előtte eljön a Szentlélek, aki megtisztítja lelketeket, és felkészít titeket mindarra, amit Isten prófétái által megjövendölt. Testvéreim, használjatok ki miden lehetőséget, amíg csak van rá időtök! Végezzetek szentgyónást, járuljatok a szentségekhez tiszta lélekkel! Ezek a ti mentőövetek. A sátán egyre több lelket tart karmai között. Mentsétek ki onnan testvéreiteket! Ti is boldogok lennétek, ha hallanátok, hogy értetek imádkoznak. Kérjétek a Szűzanyát, hogy védelmezzen édesanyai szeretetével a gonosz minden támadásától és kísértésétől! A gonosz nem véletlenül akarja megszerezni a ti lelketeket is, mert higgyétek el, számára nagy ellenfelet jelentetek, mivel imáitok által milliónyi lelket raboltok el tőle, akik hálásak nektek, hogy kiszabadítottátok őket hatalmából. A Szűzanya, mint Győzedelmes Királynőtök édesanyai szeretetében egész országotokat betakarta kék palástjával. Így a sátán nem tud kiirtani titeket a föld színéről. Testvéreim boldogok lehettek, mert nagy a ti közbenjárótok. Befejezésül elmondom nektek, hogy Jézus szent terve, hogy hazátokat kiemelje a jelenlegi rossz állapotból, és a világ engesztelő központjává tegye, melynek hatalmas kegyelmét maga a Szűzanya esdette ki számotokra. Isten áldása legyen rajtatok, magyar testvéreim.

2011. június 5.                                                Mária Magdolna

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/maria-natalia-nver-uezenete-a-magyar-engesztelknek


Nagy Figyelmeztetés


Megkérdeztem Jézust azzal kapcsolatban, amit európai látnoknőnél olvastam, hogy valóban hónapokon belül meglesz-e a figyelmeztetés. Jézus: A prófécia igaz. Gyermekem, közel van a figyelmeztetés. Hogy hónapokon, napokon, vagy órákon belül következik-e be, azt csak Atyám tudja. Ti csak készítsétek lelketeket, imádkozzatok! A buzgóságotokon múlik rengeteg eltévedt gyermekem sorsa. Ne féljetek, mert én végtelenül szeretlek titeket. Azt akarom, hogy minden ember megtérjen és eljusson az örök üdvösségre. Szükségetek van erre a hatalmas kegyelemre, hogy Szentlelkem megvilágosítsa belső életeteket, azon belül a rossz cselekedeteiteket, hogy utána ráléphessetek az életszentség útjára, mely szentté tesz titeket. Legyetek szentek, miképpen mi is szentek vagyunk!
2011. 08.01.                                                                    Mária Magdolna

 http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/nagy-figyelmeztetes


Natália nővér üzenet a magyarokhoz


Drága testvéreim, a mennyből szólok hozzátok, hogy segíthessek nektek. Nagyon közel van a Nagy Figyelmeztetés! Térjetek meg! Induljatok el az életszentség útján! Nagy megpróbáltatásban lesz részetek. Ne engedjétek a sátánnak, hogy megtévesszen titeket és elvegye életkedveteket és vele együtt lelketeket is, mely örök és halhatatlan! Higgyetek a túlvilág létezésében, mert valóban van pokol, tisztítóhely és mennyország! Akinek nincs hite, az nem tud rátalálni az örök életre. Jézus, nem véletlenül tanítja nektek a Szentírásban, hogy „aki hisz bennem, annak örök élete van”. Imádkozzatok gyermekeim, a hit ajándékáért! Jézus minden imát türelmesen végig hallgat, és ha kéréseitek megegyeznek az ő akaratával, akkor meg is adja hozzá nektek a kegyelmet. Testvéreim, fogjatok össze egymással! Alkossatok egységet! Az ellenség hamarosan még több támadást fog indítani Magyarország ellen! Ezeket a támadásokat csakis imával és rengeteg önmegtagadással lehet elhárítani. A Szűzanya védelme alatt álltok, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell tennetek semmit annak érdekében, hogy országotokat ne töröljék el a föld színéről. Nagy feladatot bízott rátok Jézus, a ti megváltótok. Ez a feladat a kitartó engesztelés, a világban élő testvéreitek megtéréséért. Engeszteljetek! A figyelmeztetés, hatalmas kegyelmi áradatként fogja érni az egész világot. Sokan fognak meghalni és megtérni. Kérlek titeket, egy nap se teljen el úgy, hogy ne imádkozzatok! Oly közel vannak az események, hogy minden imát felhasználnak az égiek arra a célra, hogy mindnyájatokat megmenthessenek, főként azokat, akik a rossz úton haladnak.
Drága engesztelők, imáitok közben ne feledkezzetek meg a fiatalokról se! Nagy veszélyben vannak. A sátán elhiteti velük, hogy nincs szükségük Istenre, sem az ő szeretetére. Boldogságukat a világban keresik, az anyagiakban, és a kényelmes, bűnnel teli életben. A legféltettebb kincsüket is elveszi, mégpedig a tisztaság ajándékát. Nem imádkoznak. A szenvedésüket sem ajánlják fel. Óh, bárcsak tudhatnák, hogy imájukkal milyen sok lelket megmenthetnének! A bűn az, mely meggátolja őket abban, hogy mindezt megtegyék. A figyelmeztetés rájuk is nagy hatással lesz. Közülük is lesznek, akik nem tudják elkerülni a halált.
Hozzátok is szólok, drága pap testvéreim. Éljetek szentül és mutassatok példát az embereknek! Ne gondoljátok, hogy nincs szükségetek a megtérésre! Az egész élet a megtérésből áll. A sátán a ti lelketeket is meg akarja kaparintani. Nagyobb győzelmet jelent számára egy Istennek felszentelt lélek megszerzése, mint egy gyenge, vallását alig gyakoroló léleké. Isten titeket is komolyan számon fog kérni. Nagy a ti felelősségetek! Mentsétek a lelkeket! Kérjétek a kegyelmeket, szükségetek van rá! Engedjétek, hogy a Szentlélek vezesse minden gondolatotokat és cselekedeteket! Olvassátok gyakran a Szentírást! Elmélkedjetek a rózsafüzér alatt! Nyissátok ki szíveteket! Üresítsétek ki magatokat, hogy Jézus egészen ott élhessen bennetek! Ne zárjátok be szíveteket! A lelketek sorsa forog kockán, amit az ellenség azonnal kihasznál. Mindenféle eszközt felhasznál, hogy ti is a pokolra jussatok. Ez lenne számára a legnagyobb öröm. Készítsétek fel lelketeket, mert nem tudhatjátok, mikor kell megállnotok Isten szent színe előtt!
Veletek vagyok és imádkozom értetek. Isten áldása legyen rajtatok magyar testvéreim!
2011.08.01.                                                             Mária Magdolna


http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/natalia-nver-uezenet-a-magyarokhoz


 Látomás a papokról


Jézus elvitt egy helyre, ahol szentségimádás volt, ahol két csoportban álltak a papok. Az egyik csoportban a kételkedők voltak, akik nem hittek az Úrjézus valóságos jelenlétében az Oltáriszentségben, míg a másikban azok a papok, akik buzgóak és hisznek benne. Az Úr megmutatta, hogy akik nem hisznek benne és kételkednek, azok olyanok, mint a hitetlen Tamás. A Nagy Figyelmeztetéskor Jézus majd megmutatja nekik a sebeit, hogy higgyenek az ő létezésében. Ezek a kételkedők ugyanazt fogják a figyelmeztetéskor mondani, mint Tamás: „Én Uram, én Istenem!” Lesznek, akik belehalnak, mikor látják a sebeket. Akik hisznek benne, azoknak megmutatja a mennyországot és megerősíti őket azokban a feladatokban, amik rájuk várnak. Jézus és Szűzanya kérte az engesztelőket, hogy a figyelmeztetés után még jobban imádkozzunk a papokért, mert nagyon sok megpróbáltatásban lesz részük! Szűzanya hatalmas emberi alakban, tenyerébe vette a papokat, és felemelte őket Jézushoz. Jézus szövetséget kötött velük: a hit, a szeretet és a bátorság szövetségét, melyet egy szív alakú szivárvány jelképezett. Jézus ezt a szivárványt felemelte a Mennyei Atyához. Mikor a Mennyei Atya a tenyerében tartotta és egészen a tekintetéig emelte ezt a szivárványt, akkor az templom alakot vett fel, amely az egyházat jelképezte. Éreztem, hogy ez már az Új Világra vonatkozik, ahol, mivel nem lesz bűn, már nem fogjuk Istent megbántani, hanem boldoggá fogjuk őt tenni. Az Új Világban is sok pap lesz.
2011.08.01.                                                                                  Mária Magdolna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése