Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2019. augusztus 29., csütörtök
Hamis béke grafikusan - augusztus
A katolikusok kihagyják a Vatikán által szponzorált dublini "családok" világtalálkozóját
Yayo Grassi, Ferenc pápa meleg barátja
Ted bácsi és unokaöccsei
Thomas Rosica atya szerint "Ferenc pápa akkor szakít a katolikus hagyományokkal, amikor akar"
A homoszexuális klérus problémájával már az egyházi atyák is foglalkoztak
A szilárd föld túl "merev"
Eltörölte a Theodore McCarrick elleni szankciókat, pedig tudta, hogy szexuálisan bántalmaz másokat
2019. augusztus 28., szerda
Brazil püspök: "Amazónia már nem katolikus."
A langyos katolicizmust kiszorította az evangelikál fundamentalizmus és prozelitizmus.
A püspök szerint a térségben már rég az evangelikál kereszténység ["pentecostalism"] a meghatározó vallási irányzat. "Amazónia egyes területein az evangelikál többség a 80%-ot is eléri." - nyilatkozta a püspök.
Azcona püspök szerint az evangelikál kereszténység a "fundamentalista és prozelita [térítő - KV szerk.]" jellege miatt volt képes átvenni a meghatározó szerepet a katolicizmustól. "Az
evangelikál benyomulás az őslakos etnikai közösségekbe, az, hogy az
Evangélium nevében felülírnak kultúrákat, etnikai identitásokat,
[átformálnak] őslakos embereket - ez egy komoly jelenség ma Amazóniában,
ami a fundamentalista és prozelita jellegével mély hatást gyakorol az
őslakos népekre."
Ez ma Amazónia arca!
"Erről egyetlen szó sem esik az Instrumentum Laborisban." - tette hozzá a püspök.
A püspök az őszre tervezett, az amazóniai térségre fókuszáló római szinódus munkadokumentumát (Instrumentum Laboris) több pontban is aránytévesztőnek tartja.
Mint Azcona püspök az interjúban
elmondta, Amazóniában az egyik legnagyobb problémát a gyermekek családon
belüli (testi, lelki, és szexuális) kizsákmányolása jelenti. "Hol van Amazónia és gyermekeinek védelme az Instrumentum Laborisban - így tehát a szinódusban?" - teszi fel a kérdést a püspök.
A püspök szerint a munkadokumentum az inkulturáció fogalmát is tévesen használja, mivel egy szintre helyezi a helyi bennszülött kultúrákat és hitvilágokat az Evangéliummal.
A dokumentum azon felvetésére, miszerint
üdvözlendő lenne, ha a térség paphiányának enyhítésére a Szentszék
engedélyezné helyi nős férfiak ("viri probati")
pappá szentelését, Azcona püspök úgy reagált: a térségben maga a
papság van lelki és hitbeli válságban, amit nem lehet a papság egy új formájának létrehozásával orvosolni.
A püspök szerint a papi cölibátus fegyelmébe való beavatkozás ma egyenesen a világegyház egységét fenyegeti. "Az egyházszakadásnak ez a veszélye nem képzeletbeli dolog! És nem csak Amazóniában!" - figyelmeztetett a püspök.
A 79 éves José Luis Azcona püspök a
spanyolországi Pamplonában született. 1987-ben kapott missziós püspöki
kinevezést az amazóniai régióba, amely szolgálatából 2016-ban vonult
nyugalomba.
2019. augusztus 26., hétfő
Isten szemével
2019.08.11.
1.
Mária
kegyhelyen voltam egy zarándokcsoporttal. A szentmise előtt az atya egy
bizonyos számú Ostyát kért átváltoztatásra, de kiderült, hogy egy
kicsit többen voltunk a csoportban. Azért imádkoztam, hogy mindenki egy
teljes Szentostyával tudjon megáldozni. Ahogy figyeltem a pap kezét a
szentáldozásnál, azt láttam, hogy mindenki teljes Szentostyát kapott.
Jézus: Én,
Aki köztetek élve képes voltam a csodálatos kenyérszaporításra, már
hogy ne tudtam volna a Szentostyát is megszaporítani, hogy mindenkinek
jusson. Ez imameghallgatás volt.
2.
Kép: Egy gyönyörű szép világoskék háromszög alakú kendő, rojtok vannak a szélén. A kendő jobb szélén gyönyörű virágok vannak.
Jézus: Ez a kendő Édesanyám jelképe, burkolózz bele az Ő szeretetébe. Örömökkel fog elborítani.
3.
Családi problémákról volt szó, a távolabbi rokonokkal kapcsolatban is.
Jézus: A családfagyógyítást már lent a gyökereknél kell kezdeni. Ezért imáid a legrégibb ősökért sírjanak fel Hozzám.
4.
A Szentségimádáson mindenkiért imádkoztam, akik imát kértek tőlem.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Kép: Az Úr arany sugarakkal rossz kötelékeket vág el
Jézus:
Azok, akik kérték imáidat, még nagyon kötődnek a világhoz. Imáid
hatására aranyszínű kegyelemsugarakkal szabadítom meg őket ezektől a
Földi ragaszkodásoktól.
5.
Kép: Fehér ruhás Angyalok libasorban állnak, mintha táncoltak volna. A szárnyaikat is láttam.
Hang: Csoportosul.
Kép: Mennyei Atya képe.
Jézus:
Amikor engeszteltek testvéreiddel, és imáitokkal mentitek a lelkeket, a
Menny Angyalai csoportosulnak a Mennyei Atya előtt, és örömükben táncra
perdülnek.
6.
Kép: Az Őrangyalom egy asztal körül tevékenykedik. Szemben állt velem, és valamit az asztalra tett.
Jézus: Az
Őrangyalod mindig veled van, miközben te végzed a Tőlem kapott
feladataidat. Ő ezeket a programokat rendezgeti, és összeállítja.
Sugallatokat ad, hogy mikor mit tegyél. Természetesen, te úgy érzed,
mintha a te gondolataid lennének, pedig mindig Ő rendezget téged.
7.
Kép: Egy kéz egy kis kosárkát tett az asztalra, a kosárkában apró dolgok vannak.
Jézus:
A kosarat Én tartom, és a benne lévők a következők: siker, boldogság,
hatalom, gazdagság, elismerés, hírnév, egyszerűség, szerénység,
áldozatok, önmegtagadások.
8.
Egy zarándokcsoporttal Medjugorjeben voltunk. Néhányan közülünk a legnagyobb forróságban mentünk fel a Križevacra.
Az esti Szentmise előtt a templom mögötti téren a szabadtéri oltárnál voltam, és felnéztem a Križevacra. A kereszt helyett egy erőd, vagy vár volt a tetején, mely kőből volt kirakva.
Jézus: Legyőzted emberi gyengeségedet, legyőzted a kényelemszeretetet, és a legnagyobb hőségben felmentél a Križevacra. Nagyon sok lelket mentettél. És közben győzelmet arattál lelkeden.
9.
Kép: Egy korona dísze, amely hármas levélre emlékeztetett.
Kép: Arany kehely, a szélén körbe-körbe egy fehér kendő veszi körül, nagyon szép látvány.
Kép: Egy bíbor rózsa.
Jézus: A
korona az Én Királyságomat jelenti. Az arany kehely az Én Vérem kelyhe,
a fehér kendő, mely koszorúzza, a tisztalelkű zarándokok szimbóluma. A
bíbor rózsa az Én szenvedésem jelképe.
10.
Kép:
Egy érem közepén a Szentlélek Isten van galamb formában. Lefelé sugarak
áradnak felőle, felette jobb és bal oldalt 1-1 Angyal, kik egymással
szembe vannak fordulva.
Jézus: A
Szentlélek, miközben Angyalok imádják, szeretetsugarait ontja
szerteszéjjel az emberiségre. Várja Atyám intését, hogy mikor indulhat
bolygótokra.
11.
Kép: Egy fehér-halvány rózsaszín áttetsző kockákból álló híd, vagy emelkedő út.
Jézus: Az Én választottjaim és engesztelőim hasonló lelki erényekkel hidat képeznek a Földtől a Mennyországig.
2019.08.18.
1.
Kép: Angyalok harcolnak a fejem felett a gonoszokkal.
Jézus: Érted is harc folyik a jó és gonosz szellemek között.
2.
A betegek szentségéről volt szó.
Jézus:
A legtöbb Katolikus gyermekem ezt a szentséget egy kicsit háttérbe
szorítja a többivel szemben. Pedig hatalmas útravaló a haldoklónak, nem
engedi elkárhozni. A betegeknek segítséget nyújt a gyógyulásban.
Valahogy ebben nem eléggé hisznek.
3.
Egy olyan személyre gondoltam, aki valami miatt nem tud szeretet gyakorolni nagyobb mértékben mások iránt.
Kép: Valami feketeség, szürkeség veszi körül, valami gát visszanyomja, visszatartja.
Kép: Így, nagymértékben visszanyomja közvetlen családtagjait is, gátolja őket is a szeretet gyakorlásában.
Kép: Egy fekete kör, nyilak befelé, a kör középpontja felé mutatnak, mintha valaminek az elnyeléséről lenne szó
Jézus: A
külön ítéleten első kérdésem az lesz hozzátok, mennyi szeretetet
gyakoroltatok az embertársaitok felé. Aki semmi szeretetet nem tud
bemutatni Nekem, az bármilyen okos, sikeres, buzgó templomba járó volt, a
kárhozatba hull. Látod, a szeretet a legfontosabb erény. Sajnos, akiben
nincs meg, az másokat is meggátol a szeretet gyakorlásában. Egyszerűen
nem engedi magát szeretni. Ezért aztán az ilyenért imádkozni lehet. Azok
az emberek a legszeretetlenebbek, akik csak önmagukat tudják elfogadni,
önzők, önteltek, beképzeltek. Önmagukat tartják a legkülönbnek.
Egoisták, és ezeket a legnehezebb megmenteni.
4.
Arról
volt szó, hogy amikor egy beteg családtagunk van, és hozzá
alkalmazkodva kell beosztanunk az időnket. Vajon a beteg családtagot
kísérve menjünk misére, és lehet, hogy másról lemaradunk, pl:
Szentségimádásról, vagy imaóráról, vagy hagyjuk magára a beteget, vagy
bízzuk másra, és mi menjünk a kitervezett vallásgyakorlatokra.
Jézus:
Ez a dilemma tipikus példája annak, hogy a szeretet, vagy a
vallásgyakorlat a fontosabb. Minden esetben a szeretetnek kell győzni.
5.
Kép: Valaki lépésről lépésre halad felfelé a lépcsőn megállás nélkül.
Jézus: Ha
ráléptél a lélek fejlődésének útjára, mely mindig fölfelé vezet, sosem
szabad megállni, tétovázni. Így hamarabb eléred a célodat.
6.
Kép:
Mint Lourdes-i barlangnál bíbor rózsaszálak vannak egy sorban bizonyos
távolságra egymástól, az Ég felé néznek. A sor jobb szélén egy fehér
rózsaszál van.
Jézus:
A barlang a rejtekbe vonuló Egyházam helyét jelenti. A piros rózsák az
engesztelők. A fehér rózsa a papi ruhába öltözött felszentelt bátor
gyermekem.
7.
Olvastam:
Simone Morabito: Pszichiáter a pokolban című könyvében: Pszichiáterhez
hozta el egy lány a húgát, aki okkultizmusban volt része, volt fekete
misén is. A pszichiáter elmondása szerint nem egy ijedős személy
egyébként, de e lány jelenlétében ő nagyon félt, a teste is remegett.
Még azt is elfelejtette, hogy kell elimádkozni a Miatyánkot, csak az
jutott eszébe: Jézus, Jézus. A pszichiáter áthívta segítségül a szomszéd
szobából az ügyvéd barátját, ki a háttérben el tudta mondani valahogy a
rózsafüzért. A megszállott lányban élő gonosz ráförmedt az ügyvédre,
hogy ott lesz mellette egy néhány nap múlva egy helyen, ahová az ügyvéd
tervezett menni titokban.
A pszichiáter a következő tünetekről tett említést, amit észrevett 1-1 megszállott páciens jelenlétében:
-rettegés, remegés, félelem, nyugtalanság érzése a megszállott jelenlétében
-erős izzadás a megszállott jelenlétében
-a gonosz a jövőbeli tervekről is tud
-egy
páciens fiú a falba verte a fejét, olyan erővel, hogy normál esetben
nem élte volna túl a traumát, de a fiú fején egy karcolás sem volt
-a
megszállott hatalmas erővel tud másra támadni, a szent dolgokat, pl:
Szentírást, rózsafüzért, nehéz szobrokat összeroncsolni, összetörni,
nehéz súlyú embert egy kézzel fel tud emelni
-a megszállottból a gonosz emberi hanghoz nem hasonlítható hangon üvölt
-a
megszállott ember szeme felakad vagy leakad, és körbe forog, így néz
körül a gonosz a megszállott emberből, kit lehet még megtámadni az adott
helységben
Jézus:
Az a tanácsom, hogy a megszállottakkal minden esetben személyesen ne
találkozzon olyan, aki nem exorcista pap. De vannak olyan esetek, mikor
még felszentelt szolgámnak is, aki ért az ördögűzéshez, segítségre van
szüksége. A nehéz időkben felfokozódnak a gonoszok támadásai, de ne
féljetek, mert maradék Egyházamat megőrzöm minden támadástól. Csak nem
gondoljátok, hogy akik utolsó percig Mellém állnak, és Édesanyám mellé,
hagyom martalékává lenni a gonosznak. Ha közeledik ellenségem, csak
hívnotok kell Minket, és eltakarodik.
8.
Többeknek az a véleménye, mi nagyon keveset tudunk tenni, nem mi teremtettük a világot, így nem is fogjuk tudni megjavítani.
Kép:
Üzenetek, vagy Szent Igék terjesztésével, továbbadásával egy picit a jó
irányba lökjük a másikat. Mivel egy ember sok másik emberrel is
találkozik, így többször lökik a jó irányba. Így, mindenki munkája
összeadódik. De ezek a lépések hiányában az ember nem tud jobb irányba
fordulni.
Jézus:
Üzeneteim terjesztése által az Én Igém egyre több gyermekem kezébe
kerül, és azok még tovább is adják. A lelkek így megmozdulnak. A sok
lelki testvér nem tartja meg magának, amit olvas, hanem tovább
terjeszti, így a sok kis közreműködéssel javul az emberiség.
9.
Kép: Egy fiú és egy lány szinte összenőve, mint a sziámi ikrek mennek előre, a lány van jobbra.
Jézus: Azok
a házaspárok tudnak végig együtt maradni, akik mindketten egy irányba
néznek, Isten felé, akikben egyaránt működik az Istenszeretet, és egymás
iránti mély szeretet, akik nem önmaguknak akarnak jót, örömet,
boldogságot, hanem másnak, akik esküjükhöz képest jóban-rosszban
kitartanak egymás mellett. Akik hibáikkal együtt és jó tulajdonságaikkal
együtt elfogadják egymást. Akik gyermekeiket Istennek nevelik.
10.
Hang: Te a középen vagy… az események sorozatában.
Kép: Irgalmas Jézus.
Jézus: Egyházam
reformálása már régen elkezdődött. És most eljöttél te. Egy idő múlva
ez a reformálás beteljesedik. Te a közepén vagy a történésnek.
11.
Kép: Egy kereszt, mögötte van az Oltáriszentség, a kereszt alatt lengyel zászló helyezkedik el.
Hang: A lengyel egység.
Jézus: A lengyel szívekben e két szó él, Isten és haza.
12.
Hang: Csodálatos.
Kép:
Két sugár, ahogy a Vér és Víz folyik az Irgalmas Jézus képéről. Az első
sugár fehéres-sárgás árnyalatban, a másik sugár piros.
Jézus:
Csodálatos, ahogy tisztítom és táplálom gyermekeimet, e két Isteni
ajándékommal, tisztító-gyógyító Véremmel, és az Örök Élet Vizével, mely
táplálja és életben tartja a hitüket és Istenszeretetüket.
13.
Kép: Amikor túl nehéznek találom terheimet, mindent visszaadok az Úrnak a feladataimból.
Kép: Az Úr visszaad mindent, sőt ad hozzá még.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Drága
kislányom, hidd el, Én mindig annyi feladatot adok, amennyit elbírsz.
És úgy adom, hogy fokozatosan emelem. És akkor nem érzed olyan nehéznek.
14.
Olvasmányban a misén: Mózes panaszkodik Istennek, túl nagy teher neki, hogy vezesse az Izraelitákat.
Érzés:
Az Úr úgy adja a feladatokat, a terheket, megpróbáltatásokat, hogy az
ember azt gondolja, Isten átlépte az ő tűrőképességét, de az Úr tudja,
hogy az ember még többet el tudna viselni.
Jézus
idézi az embert: „Isten sokkal jobban ismeri a mi lelkünket, a mi
tűrőképességünket, erőnket nálunknál, mert nem vagyunk olyan bölcsek,
mint Ő. Egy kis fáradtság, sikertelenség elveszi a kedvünket,
összeroskadunk alatta. Egyedül gyengék vagyunk, de Istenhez fohászkodva
újra erőre kapunk”.
15.
Olvasmányban a misén: Mózes vezeti ki az Izraelitákat Egyiptomból.
Kép+Érzés:
Ahogy Isten Mózes által vezette ki az Izraelitákat Egyiptomból, úgy
vezetnek ki minket ebből a mai modern világból az Égiek az Új Világ
felé. A megpróbáltatás idején nekünk is el kell hagyni otthonainkat, nem
fogunk dúskálni az ételben, italban, mindenféle javakban, így a böjt és
a mindenféléről való lemondás lesz a kenyerünk. A megpróbáltatás idején
az Úrra fogunk csak tudni hagyatkozni. De ezek a szenvedések is
hozzájárulnak az Új Világ megszületéséhez
Kép: Irgalmas Jézus.
Jézus:
Ez a párhuzam nagyon találó. Én, Jézus Édesanyámmal, Mózeshez
hasonlóan, ahogy vezetlek titeket az Új Világ felé, bosszankodva látom,
hogy közben bálványokat imádtok, nyafogtok a nehézségek miatt, nehezen
jöttök utánam.
16.
Kép: Mózes a hegyen, lefelé jön a hegyről.
Érzés: Valami tökéletlenség sugárzik belőle.
Jézus: Mózes
a legjobb vezér egyéniség volt népem fiai közül, de ő sem volt
tökéletes. Amikor hálátlanságba, lázadozásba ütközött, elvesztette
türelmét. Kitört a harag rajta. De nála jobb embert vezetésre nem
találtam volna.
17.
Bensőm énekel: „Jöjj, itt az idő, hogy dicsérd!”
Hang: Énekkel vidítod fel a napokat.
Jézus: A
Mennyben nagyon szeretik a dicsőítéseiteket. Az énekeitek felvidítják
az Égieket, hogy a Szentek és Angyalok táncra perdülnek. Szokták
mondani, aki énekel, kétszer imádkozik.
18.
Eszembe jutott, az Úr Teste milyen Szent, még halottan is, hogy kenyérként adja Magát nekünk enni.
Jézus:
Csak úgy tudlak megváltani benneteket, ha meghalok. Testem és Lelkem
egyaránt Szent. A Szentmisén az átváltoztatás pillanatától misztikusan
újraszenvedem az egész keresztutat, a halálomat, és mint halott Jézus
kerülök belétek a szentáldozáskor. De bennetek azonnal feltámadok.
19.
A szentgyónásról volt szó
Jézus:
Ott a gyóntatószékben Szent Véremmel lemosom bűneidet. A penitenciát
csak azért kapod, hogy az elégtétellel a tartozásaid is eltűnjenek.
20.
Hang: Aratásban, nagy aratásban lesz részed.
Jézus:
A nagy büntetés előtt küldöm az Angyalaimat, és learatják az érett
búzaszálakat. A konkolyt otthagyják. Az érett búzaszálak az Én
felkészült, tiszta lelkű, Engem szerető gyermekeim. A konkoly, amit
otthagynak és tűzre vetnek a bűnösök, a hitetlenek, a megátalkodottak.
21.
Hang: A te titkos helyed.
Jézus:
Mennyei titok előtted az a hely, amit neked készített Atyám. Te is
részesülsz Isten tudásából, de ez is titok, hogy mekkora részt kapsz
belőle.
2019.08.25.
1.
Kép: Valaki arany ruhában áll egy picit balra tőlem és előttem, jobbra fordulva, kitárt karokkal.
Jézus:
Én minden szentmisén köztetek vagyok. Nemcsak a pap személyében állok
előttetek, hanem közöttetek is járok. Kitárom a karomat annak jeléül,
hogy legszívesebben, minden báránykámat, aki részt vesz a szentmisén,
átöleljem.
2.
Olvastam: Mijo Barada könyvében: olyan helyen, ahol kínzások voltak, sok a démon. A továbbiakban sok katasztrófát okoznak ott.
Hang: Összefüggésben van egymással, összefüggésben van ez ezzel.
Jézus:
Bizony, a múlt bűnei szörnyű helyét nem hagyták el a démonok, és
sok-sok gonoszságra, bűnre csábítják a mai embereket. Ahol régen
nyugalom volt, ott ma is nagyobb a béke, a szeretet.
3.
Olvastam:
Mijo Barada könyvében: olyan helyen jártak, ahol sok gyilkosság
történt. Imádkoztak, hogy az áldozatok meg tudjanak bocsátani
gyilkosaiknak.
Gondolat: Jézus is megbocsátott a gyilkosainak a kereszten, így nekünk is ezt kell követni a saját érdekünkben.
Jézus: Ahol
sok embernek meg kellett halni az erőszakosok keze által, ott a jó
Keresztényeknek kötelességük imádkozni azokért a szegény halottakért,
mert ki tudja, mióta szenvednek a tisztítóhelyen, amiért még mindig
gyűlölik a gyilkosaikat.
4.
Olvastam:
Mijo Barada könyvében: Horvát szigetekre mentek el, temetőkben
imádkoztak, akkor kerültek csak fel egyesek a Mennybe. Többek között egy
római nő 2000 évet várt arra, hogy valaki egyetlen egy Üdvözlégy Mária
imát mondjon el érte.
Érzés: Ez azért történhetett meg, mert az idők múlásával ő elfelejtődött, és senki nem imádkozott érte
Jézus: Jó,
ha elgondolkoztok azon, hogy teremtményeink a Földi halál után a
legkülönbözőbb időkig szenvedhetnek a tisztítótűzben. Van, aki pár
percig vagy pár napig, évekig, vagy évtizedekig, de vannak olyan
szenvedő lelkek, akik elfeledve, évszázadokon és évezredeken át
szenvednek és várakoznak a tisztulás helyén. Nagyon fontos, hogy ti
engesztelők őértük is imádkozzatok, és ajánljatok fel értük
szentmiséket.
5.
Eszembe jutott, hogy mindennek és mindenkinek van neve. Isten megbízta Ádámot, minden teremtménynek adjon nevet.
Érzés:
Ha nevén szólítjuk az illetőt, jobban érzi, hogy szeretik őt.
Ugyanakkor, ha nevén nevezzük a rosszat, hatékonyabban tudunk harcolni
ellene.
Olvastam
exorcizmusról szóló könyvben, és más megszállott egyén tanúságtételében
hallottam: a gonosz nem akarja elárulni, hogy megszállta az illetőt,
azaz rejtőzködik, szívesen letagadja magát, hogy nem is létezik. Ha
pedig az exorcista pap rájön, hogy gonosz által megszállott egyénről van
szó, a gonosz nem szívesen árulja el a saját nevét, és azt sem, hogy
hányan vannak a megszállottban.
Jézus: Jól
gondolod gyermekem, hogy a név fontos. Pl: sokkal melegebb, emberibb a
tanár-diák viszony, ha a nevelő tudja a tanítványok keresztnevét.
Érzelmileg jobban lehet mindenkire hatni, ha nevén szólítják. Kissé úgy
érzi, hogy neki értéke van. Ő fontos. A bűn is olyan, hogy bizony a
nevén kell nevezni, és nem pedig szépítgetni. A paráznaság nem szexelés,
a hazugság nem füllentés, az ítélkezés nem csevegés, és így tovább.
Amikor gyóntok, őszintén meg kell mondani, hogy milyen bűnt követtetek
el.
6.
Kép:
A kép jobb oldalán egy fehér ajtó van kinyitva felém, az ajtó mögül
fehér fényű ragyogás árad, ott van a szellemvilág, a Mennyország az
Angyalokkal.
Kép: Irgalmas Jézus.
Kép+Érzés:
A mi világunk tényleg csak egy próba világ, egy átmenet, ez nem a mi
otthonunk. Csak azért vagyunk itt, hogy megtanuljuk a szeretetet, és e
világ egyetlen porcikájához sem szabad ragaszkodnunk.
Kép: Az Úr az Égből néz le ránk, a mi bezárt világunkba, ahonnan csak a testi halállal tudunk innen elkerülni.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus:
Emberek nagy része azt gondolja, hogy csak ez a szűk Földi világ
létezik, és a halállal minden megszűnik. Az ajtóval, amely az Égre
nyílik, mutatom nektek a valódi otthonotokat, ahol várlak benneteket.
Bármilyen röpke ez a Földi élet, mégis fontos. Mert ez készít fel
benneteket az örök életre. Nem más ez, mint próbatétel. A szabad
akaratotokon múlik, hogy jól teljesítitek-e ezt a próbát.
Megtanuljátok-e az Isten- és emberszeretetet. A Mennyei Atyátok egész
életeteken át figyel benneteket az Égből. A halállal megengedi nektek,
hogy kiszabaduljatok a test rabságából. Akkor majd meglátjátok, milyen
tág és sokrétű a túlvilág. Megnyílik az értelmetek, és sok mindent
megértetek, ami itt a Földön homályban volt.
7.
Hang: Isten bármikor beletehet olyan közegbe, ahonnan nem tudsz kikeveredni.
Jézus: Példával
illusztrálom ezt neked. Egy gyermekem munkahelyet változtat. Annak
reményében, hogy jobb fizetést kap. Eddig nyugalomban élt. Ez az új
légkör kellemetlen, tele van intrikákkal, pletykákkal, sértegetéssel.
Ennek az embernek szüksége volt a megaláztatásra, ezért került oda. Egy
másik példa: egy engesztelőközösségben van egy nehéz természetű,
nagyszájú, hangoskodó, uralkodó típusú ember. Ez az illető nemrég jár e
szelíd emberek közé. Telnek a hónapok, és nem tud változni semmit.
Hallja a többitől, hogy hogyan kellene viselkednie, de mindig
megsértődik. Eddig csak a családján uralkodott, és most ebben a
közösségben is folytatni akarja. Ez a változás az ő érdekében történik.
Lassan beletörődik, hogy nem ő az úr, hanem Isten. Látja, hogy a többiek
nem értékelik a gőgjét, profán vicceit, ítélkezését. Lassan-lassan
magába mélyed, és kezd megváltozni. Ez a gyermekem e közeg nélkül
elkárhozna. Én, az Isten mindig tudom, kit milyen közegbe kell helyezni.
8.
Augusztus
20.-án, Szent István király ünnepén a TV-ből néztem a tűzijátékot.
Egyes alkalmakkor hard rock zenei aláfestés volt. Eszembe jutott, hogy
volt olyan alkalom az életem folyamán, mikor másnak a kedvéért mentem el
olyan koncertre, ahol úgy éreztem, hogy minden egyes dobütésre verést
kapok. Mivel nem éreztem ott jól magamat, mások nagyon megsértődtek, és
szerintük én rontottam el a koncertjüket, holott szerintük
világszínvonalú volt.
Olvastam: Simone Morabito: Pszichiáter a pokolban című könyvében: a disco zene, jóga, stb a sötétséget vonzza, és ezzel ivódik tele a szellemünk.
Érzés: Ha imát mondunk, akkor az Úr Jézust, és a fényt hívjuk, és szívjuk magunkba.
Érzés: Nem mindegy, hogy mit hallgatunk, mit mondunk, mert a szellemünk megfürdik abban, és abban fürdetjük testünket is.
Jézus: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus:
Földön élő embereket két csoportba lehet osztani. A nagyobb csoportban
vannak, akik a sötétséghez vonzódnak, a kisebb csoportot alkotják, akik a
fény emberei. Ez a szétválasztódás a különböző érdeklődés miatt
történik. Vannak bizony sötétséget, feketeséget vonzó tevékenységek, pl:
ezoterikus könyvek, túlzott alkoholfogyasztás, kábítószerezés, ördögi
zene hallgatása, asztaltáncoltatás, spiritizmus. Ezek a sátánt vonzzák
magukba. Ezzel töltik el a lelkeket. Közöttük a sátán és démonai nagyon
eredményesen tudnak kísérteni. Gyermekeim kicsiny része, a szentmisére
járók, a zarándokok, az engesztelők, a szentségimádásra járók, a
dicsőítők, a lelkigyakorlatra járók a fényt hozzák magukhoz. A jellemük,
a lelkük szépen fejlődik, a keskeny rögös úton járnak, a Menny felé
haladnak.
9.
Hang: Tudnod kell ezt.
Kép: Egy teremben vagyok, sorban állok, előttem egy sötét hajú menyasszony, fátyol van a hajában. A sor bal oldalán egy korlát van. A teremben csupa menyasszony volt.
Jézus:
Én vagyok a Vőlegény, és az Egyház az Én Menyasszonyom. Nemcsak a
szerzetesnők az Én eljegyzett aráim, hanem ti mindnyájan, akik forrón
szeretnek Engem, engedelmesek, alázatosak, tiszták, és szelídek vagytok.
10.
Énekhang: Fölkent az Égben, Fölkent.
Jézus:
Az Angyalok szüntelenül dicsőítik Jézus Krisztust, Isten Fiát, a
Megváltót, amiért végrehajtotta Atyja akaratát a Földön. Tehát
kislányom, Én vagyok a Fölkent.
11.
Kép:
Királyi trónteremben vagyok, ahol vendégek voltak díszruhában. Nem volt
ott túl sok vendég, szinte keresztül-kasul lehetett járni a
trónteremben.
Hang: Luxusvillátok.
Jézus: Emberi
nyelven szólva, a Szentháromság Mennyei trónterme az üdvözültek
luxusvillája. Olyan gyönyörűség fogad majd ott titeket, amiről álmodni
sem tudtok.
12.
Hang: A legfontosabb hírem ez tebenned.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: A legfontosabb, amit teremtményeimnek általad üzenek, az Oltáriszentségben való jelenlétem, és az Eucharisztia tisztelete.
13.
Misén:
Kép: Arany oltárnál egy egyén állt arany papi ruhában. Arca nem látszott, de a teste is aranyban ragyogott.
Jézus: Ez a jövőből, az Új Világból egy előrevetített kép, Én a ti Főpapotok tündöklő fényben szentmisét tartok nektek.
14.
Kép: Egy gyönyörű szép, csipkés díszítettségű korona, nagyobbnak tűnt az átmérője, mint valakinek a feje.
Kép:
Valaki a bal kezében tartott egy jogart, majd a jogart úgy helyezte a
koronához viszonyítva, hogy a korona körülvette a jogart.
Jézus: A Mennyei Atya Ég és Föld Királya, Aki jogarával minden embert kormányoz, vezeti a gondolatait, az érzéseit, és cselekedeteit.
2019. augusztus 25., vasárnap
Égi Édesanyánk üzenete 2019. augusztus 25-én Medjugorjéból
Döntsetek a szentség mellett!
A Szűzanya 2019. augusztus 25-i üzeneteDrága gyermekek! Szeretettel imádkozzatok, dolgozzatok és tegyetek tanúságot a Mennyek országáról, hogy jó legyen számotokra itt a földön. Gyermekeim, Isten százszorosan megáldja törekvéseiteket, tanúk lesztek a nemzetek között, a hitetlenek lelke pedig érzékelni fogja a megtérés kegyelmét és a Menny hálás lesz a ti erőfeszítéseitekért és áldozataitokért. Gyermekeim, rózsafüzérrel a kezetekben tegyetek tanúságot arról, hogy az enyéim vagytok és döntsetek a szentség mellett. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Szűz
Mária üzenetei, amelyeket jelenései által ezekben az éveken ad
számunkra, egyszerűek, de ugyanakkor követelményeket állítanak elénk.
Mindnyájuktól teljes szívünket és bizalmunkat kéri, mert Ő maga is
mindent Istennek adott.
Szent
II. János Pál pápa is ugyanezt mondta: „Habozás nélkül állíthatom, hogy a
szentség perspektívájába kell helyeznünk lelkipásztori szolgálatunkat.
Maga az Úr is kér bennünket: „Legyetek olyan tökéletesek, mint a ti
Mennyei Atyátok.”
Az
egyházban mindenki meg van hívva a szentségre. Teréz anya is
hangsúlyozza: „A szentség nem némelyek luxusa, hanem mindnyájunk
feladata.” A keresztény szentség ideálját nem szabad úgy értelmeznünk,
mint rendkívüli életet, amelyet csak a „nagy” szentek élhetnek meg.
Ellenkezőleg, a szentség útja sokrétű és vonzó módon hív minden embert,
követelményeket állítva ugyan, de meggyőző módon kínálja fel újra a
keresztény élet magas mércéjét.
Mi
csodálhatjuk Jézust, a Szűzanyát és oly sok szentet, és távolról
szemlélhetjük őket, miközben nem érezem azt, hogy engem, életemet, földi
létezésem értelmét érintik. Mondhatjuk, hogy könnyű volt Jézusnak, a
Szűzanyának, a szenteknek, akik különlegesek voltak, én viszont csak
gyenge, bűnös, átlagos ember vagyok.
A mai
időkben nehéz embernek lenni, hát még szentnek. Minden körülöttünk és
bennünk próbálja megölni a bennük élő szentségre való vágyat és igényt,
miközben a középszerűséget, a lankadtságot és a lehetetlenséget kínálja
számunkra. Legyünk olyanok, mint a többiek, és ezért félelemmel
gondolunk a szentségre, vagy téves kép él bennünk a szentségről.
Azt is
mondhatjuk: Mit akar még Isten, a Szűzanya tőlem? Hiszek Istenben, az
egyházhoz tartozom, jót teszek másokkal és az egyházzal. Mindez jó és
pozitív, de fontos, hogy hasonlóvá váljunk ahhoz, akit szeretünk.
A
szentségre való vágy azt jelenti, hasonlóvá válni ahhoz, akit szeretünk,
ebben az esetben Istenhez, a szeretet forrásához. A szentség első
lépése az, hogy szentté akarunk válni. Ez nem puszta illúzió, hanem
konkrét vágy arra, hogy mindig Istenéi legyünk. Ha őszintén szeretjük
Istent, mint legfőbb és legdrágább jót, akkor mindenképpen meg akarjuk
ismerni Őt és megtenni akaratát. Határtalan szeretetét elfogadva,
korlátolt akaratunkban és szeretetünkben éljük meg.
A
megtérés nem emberi cselekedet, egyébként nem is lenne szükségünk
Istenre, a kegyelemre, a megbocsátásra, sőt Jézus üdvösséget hozó művére
sem (szenvedés, halál, feltámadás). Ez elsősorban Isten ajándéka, amely
együttműködésünket kéri. Ha bűnben és Isten nélkül élünk, vitákban,
egymással versenyezve, irigységben, akkor önmagunkat és másokat keressük
és cserébe ürességet, keserűséget, tévedést és boldogtalanságot kapunk.
A megtérésre való vágy teljes elkötelezettséget jelent. Nem szeretném
eljátszani mindazt, amit Istennel, az egyházzal és a közösséggel
megélek.
Istennel
élni és boldogtalannak, elégedetlennek lenni, lehetetlen. Istené lenni
és nem elkötelezettnek lenni a jó és a pozitív mellett, ugyanúgy
lehetetlen. Az Istennel való egység különböző módon jelenik meg, és
különösen az ima által mélyül el és erősödik meg az Istennek való
odaadottság jelenként.
Imádság
Boldogságos
Szűz Mária, kegyelemmel teljes, köszönöm a te türelmedet és
fáradhatatlan szeretetedet, és azt is, hogy nem mondasz le rólunk, akkor
sem, amikor mi lemondunk önmagunkról és Istenről. Köszönjük, hogy nem
szűnsz meg hívni akkor sem, amikor noha van fülünk, mégsem hallunk. Te, a
remény és a hit édesanyja nem szűnsz meg hinni és remélni abban, hogy
egyszer majd végre meghalljuk és komolyan vesszük a te egyszerű és
édesanyai szavaidat, amelyek Szeplőtelen Szívedből fakadnak, hogy
betölthess bennünket azzal a szeretettel, amelyet nekünk szeretnél
ajándékozni.
Felajánlom
neked mindazokat, akik elfáradtak a szentség és a megtérés útján.
Tekints azokra, akik feladták, azt gondolva, hogy nem éri meg, hogy
nincs értelme. Bátoríts bennünket, erősítsd szívünket és akaratunkat,
hogy még határozottabban kövessünk téged és tanúságot tegyünk
jelenlétedről, amely békét, világosságot és új Isteni életet ajándékoz
nekünk. Ámen.
M. MFordította: Sarnyai Andrea
Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által
Nagyobb büntetés lesz, mint Szodomának és Gomorrának
2019. 08. 04, Vasárnap
Isten megmutatta nekem, hogy az emberiség nagyobb bűnökben él, mint Szodoma és Gomorra városainak lakói. Akkor ezt a várost kénköves és tüzes eső pusztította el. Hamarosan a világ számos városa a tűz martaléka lesz. A három napos sötétség alatt Isten véget vet a gonoszságnak, amely megfertőzte az emberiség életét és teremtett világot. Az Úr azt mondta:
„Nagyobb büntetésben lesz része a világnak, mint Szodomának és Gomorrának. A legsúlyosabb bűnök az Én szememben: a gőg, a házasságtörés, a hitetlenség, a bűnnel való dicsekvés, a paráznaság és azon belül a természetellenes vágyak. A Sátán a szexualitást ranglétrára emelte az emberek életében. Jól tudja, hogy ha a test elgyengül, akkor a lélek is elvész. Én, a ti Uratok és Istenetek fájó szívvel nézem, hogy merre halad az emberiség. A büntetés hamarosan beteljesedik. Azok az országok, amelyek jóváhagyják az azonos neműek házasságát, elsőként fognak találkozni Szent Haragommal. A Sátán az emberi jogokon keresztül akarja megmagyarázni, hogy a bűn nem bűn. A jogok kapukat jelentenek a bűn elfogadásához. Én törvényeket adtam nektek, nem pedig jogokat. Törvényeim tökéletesek, és egyértelmű választ adnak az erkölcsös élet gyakorlására. Aki törvényeimet elutasítja, az önmagát a kárhozatra ítéli. Gyermekeim, személyi méltóságotokat úgy nyerhetitek vissza, ha tisztán éltek és a szeretet parancsát követitek. A tízparancsolat betartása a lélek szabadságához vezet, nem pedig a lélek rabságához. A Föld olyan lesz a büntetés után, mint egy pusztaság. Mindent megsemmisítek, amelyet a bűn megfertőzött.”
Mária Magdolna
Mária Magdolna
Őrangyal
2019. 08. 08, Csütörtök
Az elmúlt hetekben gyakran tapasztaltam őrangyalom jelenlétét és társaságát. Kezeit mindig imára kulcsolta és Jézus felé irányította a figyelmemet. Néha a kezében tartotta az életem könyvét és láttam, hogy folyamatosan jegyzeteli a gondolataimat, szavaimat és cselekedeteimet. Többször előfordult, hogy hozott nekem ajándékba egy fehér rózsát, egy fehér liliomot, amely a tisztaság jelképe. Amikor átadta a virágokat így szólt hozzám:
„A tisztaságra való töredelem mindennél nagyobb kincs a Földön. A tisztaságot különböző élethelyzetekben is meg lehet élni. Az önuralom erényét csak Isten kegyelme által lehet elnyerni. Csak a tisztaszívű emberek tudják igazán megérteni, hogy az önuralom milyen nagy érték a bűnnel teli világban. Az imádság és böjt a lélek két alappillére. Ez a két pillér segíti a lelket a megszentelő kegyelem állapotára eljutni.”
Őrangyalom többször hangoztatta felém, hogy mennyire örül annak, ha egészen bevonom őt a hétköznapjaimba. Ő minden pillanatban segíteni akar, de ezt csak akkor teheti meg igazán, ha kérem. Őrangyalom feladata, hogy védelmezzen és elvezessen az üdvösségre. Elmondta nekem, hogy ha odaáta tisztítótűzbe kerülnék, ő Isten színe előtt addig jár közben értem, amíg a Mennyországba be nem jutok. Ezt teszi minden őrangyal a rábízott lélekkel, mert ez az ő küldetésük.
A szentgyónás ereje
2019. 08. 13, Kedd
A szentgyónások során gyakran tapasztalom, hogy nem a pap ül középen a gyóntatószékben, hanem maga Jézus Krisztus. Legutóbb a következőt láttam: az Úr, amikor meghallgatja bűneinket, akkor úgy mutatkozik, mint a szenvedő Üdvözítő. Kezein, lábain és oldalán jelen vannak vérző sebei. Amikor a lélek őszinte bűnbánattal sorolja fel bűneit, akkor felülről egy mennyei fény árad ki a lélekre, aki elkezd belülről kifelé gyógyulni és szabadulni. A bűnök ugyanis sebeket okoznak a lélekben. Láttam, hogy a feloldozás során az Úr Szent Sebei már nem véreztek, hanem fénylettek. Már nem a szenvedő Jézus ült a lélek előtt, hanem a megdicsőült Jézus. A bűnök bilincsei lehullottak és porrá lettek. A Sátán dühöngve tért vissza a pokol mélyére.
Jézus: „A lélekkel a szentgyónás során történik a legnagyobb szabadulás és tisztulás. A rendszeres gyónás (pl. hetente) megóv benneteket a Sátántól, aki szüntelen el akar titeket választani Istentől. A kísértések, próbatételek megmaradnak, hiszen ezek nélkül nem tudtok tovább fejlődni és erényeitekben növekedni. Törekedjetek arra, hogy ne általánosan gyónjatok, hanem minél konkrétabban! Minél jobban megnevezitek a bűnt és tárjátok fel annak mélységeit, annál hatékonyabban tudtok szabadulni a visszatérő bűneitektől, amelyekben újra és újra elestek. Aki rendszeresen gyónik és áldozik, ott a Szentlélek különös módon tud működni. A Szentlélek segít a léleknek felismerni a rejtett bűnöket. Imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy mutassa meg számotokra azokat a bűnöket, amelyeket nem tudtok önmagatokban felismerni! Imádkozzatok, hogy Ő emlékeztessen titeket a mulasztásaitokra! A Nagy Figyelmeztetéskor enyhébb szenvedés vár azokra, akik szívből törekednek bűneik engesztelésére és jóvátételére.”
Egyházszakadás
2019. 08. 16, Péntek
Láttam, hogy Rómát a menekültek egyre inkább benépesítik. Hamarosan káosz fog eluralkodni, amely kihat az ott élő lakosságra. Az emberek nem lesznek biztonságban a város utcáin, így inkább otthonaikban fognak elrejtőzni. Az iszlám csak a parancsszóra vár és akkor elkezdődik a nagy keresztényüldözés, hiszen akié Róma, azé a világ. Láttam, hogy Rómában az egyházszakadás sokak számára nyílt tény. Az ott élő keresztények jobban érzékelik, mint azok a zarándokok, akik külföldről utaznak oda. A legtöbben semmit nem észlelnek abból, hogy mi is történik a falak mögött. Láttam, hogy a templomokat, bazilikákat a menekültek lakják be és megszentségtelenítenek mindent, ami Jézussal és a Szűzanyával kapcsolatos. Róma a bűn városa lesz, ahol a bűn embere, az Antikrisztus már elkezdte működését. A Sátán az Egyház szívét célozza meg, amely Krisztus szívét jelenti. Az Úr Szívsebébe a klérus van elrejtve. A papok a mi pásztoraink. Ők felelnek a nyájért, amelyet Jézus rájuk bízott. Láttam később Mennyei Édesanyámat, aki Szeplőtelen Szent Szívét megnyitotta a papok és hívek előtt. A Szűzanya így szólt:
„Édesanyai szívemsokak számára menedéket fog jelenteni az utolsó időkben. Róma és számos város hamarosan a keresztényüldözés színterévé fog válni. Fiam most is szenved értetek, vért könnyezik a bűneitek miatt. Isten megengedi, hogy az egyházszakadást, mert a szétválasztódás által derülhet fény arra, hogy kik döntenek Fiam mellett és kik ellene. Olyan próbatétel lesz ez, amelyet a világ még nem látott. Pásztoraitok vállán nagy felelősség van. Ők nemcsak magukért felelnek, hanem azokért is, akik követik őket. Imádkozzatok értük, hogy Fiamat méltóképpen szolgálják a haláluk órájáig! Imádkozzatok, hogy az eretnekségeket sokan elutasítsák! Akik szívükbe engedik a hamis tanítást, ott a hit is elvész. Gyermekeim, ne féljetek! A keresztények már számos üldöztetésen mentek keresztül az évszázadok során, mégis Fiam kegyelmének köszönhetően ez a vallás még mindig fennáll és így is lesz a világ végezetéig.”
Az amazonasi szinódus előzménye
2019. 08. 24, Szombat
Láttam, hogy a Sátán és az ő angyalai összegyűltek a pokolban és azon tanakodtak, hogy hogyan lehetne tovább rombolni az Egyházat. Láttam, hogy ördögök előtt feltárultak a pokol kapui, szinte megidézték őket a pogány rituálék által. Az erdőtűz az Amazonas vidékén előképe volt annak, hogy a pokol tüze elárasztja ezt a területet. Láttam, hogy a felszabadulás teológiája ahhoz vezet, hogy a pogányság beáramlik az Egyház belsejébe. Láttam, hogy az ökológiai tanítás által megnyílik a kapu a bennszülöttek előtt, akik a természet istenségeit nem lesznek hajlandóak megtagadni. Ezen istenségek mögött démonok állnak bálványként, akik romboló erővel hatnak a természetre. Az ördögök különböző eszközökkel akarják kigúnyolni a szentségeket, ami mögött Krisztus áll. Láttam, hogy az emberek észre sem vették, hogy ami körülöttük zajlik, az a pokol színjátéka Isten oltára előtt. Hallottam, ahogyan a Sátán a következőt mondta:
„Már nem vagyunk messze a céltól. Az Egyház elbukik hamarosan, mert belülről bomlasztjuk össze az alapjainál kezdve. Amint megtörténik ez az esemény, onnantól kezdve az Eucharisztia iránti tisztelet teljességében el fog hanyatlani. Akkor az Ő áldozata rövid időn belül megszűnik. Ez lesz a mi győzelmünk, amelyre mindig is vártunk.”
2019. augusztus 23., péntek
Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete
2019. augusztus 12. Az Úr Jézus…
„Drága
gyermekeim! Ítélet alatt áll ez a világ. A természeti katasztrófák
egymást érik. Mindez bűneitek következménye. Szálljatok magatokba!
Kérjetek bocsánatot bűneitekért, és térjetek meg! Aki katolikus, gyónja
meg, és tiszta lélekkel járuljon Hozzám, a Szentáldozáshoz. Ti,
katolikusok adtok számot a legtöbbről. Ti a teljességet kaptátok.
Megismertétek tanításomat, nálatok van minden szentség, ami az
üdvösségre visz. Miért fordultok el Tőlem, legnagyobb Jótevőtöktől, Aki
az üdvösségeteket akarom? Úgy tobzódtok a világban, mintha soha nem
hallottatok volna Rólam. Pedig a sátán csak keserűséget és csalódásokat
tartogat számotokra. Ha nem tértek meg, a kárhozatba hulltok, ahonnét
soha nincs visszatérés. Tartsatok bűnbánatot, térjetek meg Hozzám most,
még ma, mert a holnap bizonytalan számotokra. Nem tudhatjátok, mikor ér
véget az életetek. Szüntelen készenlétet kértem tőletek.
Gyermekeim!
Azért figyelmeztetlek benneteket, mert süketek és vakok vagytok. El
vagytok foglalva a földi dolgokkal, a testetekkel, pedig egy csapásra
mindent itt kell hagynotok. Még a testetek is el fog porladni. Mit
hoztok magatokkal? A cselekedeteiteket. Mindnyájatoknak meg kell állni
ítélőszékem előtt. Előttem csak egy érték van: a szeretet. Ezt adtam
főparancsba. Erről tettem tanúságot. Ezt kérem számon tőletek.
Olvassátok el Szent Pál szeretethimnuszát: „Szólhatok az emberek vagy az
angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy
pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes
titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha
szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a
nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet
nincs bennem, mit sem használ nekem.” (1 Kor 13, 1-3)
Ha
nem irántatok való szeretetből mentem volna a fel a keresztre, ma nem
lennétek megváltva. Isten örök szeretetéből léteztek. Atyám úgy
teremtett meg benneteket, hogy szomjazzátok a szeretetet, és akkor
legyetek boldogok, ha szerettek, és szeretetben éltek. Ezt mondtam:
„Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy
szeretettel vagytok egymás iránt.” (János 13, 35)
Ma
sajnos sokan becsapják magukat. Elaltatják lelkiismeretüket. Sok olyan
ember akad köztetek, akik elmennek a vasárnapi Szentmisére, ahol még
áldoznak is. Aztán elégedettek magukkal, mert azt hiszik, hogy ezzel
megtették akaratomat. A magánéletükben pedig képmutatók, rágalmazók,
önzőek. Minden áron rákényszerítik álláspontjukat a környezetükre. Az
embereket csupán eszközöknek tekintik, akik által megvalósítják
akaratukat. Ezért minden eszközt bevetnek. Zsarnokoskodnak,
megfélemlítenek, zsarolnak. Nem számolnak azzal, hogy Én mindezt látom,
és számon kérem tőlük. Értsétek meg végre: Istennek nem lehet hazudni.
Magatokat és a másik embert becsaphatjátok, de Én mindig a gyenge, a
kiszolgáltatott pártján állok, és számon fogom kérni minden
gonoszságotokat. Rátok hatványozottan vonatkoznak az Evangélium szavai:
„Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek,
velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök
életre.” (Máté 25, 45-46)
„Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata
szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz
olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat
kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál
többet kívánnak. (Lukács 12, 47-48)
Ti,
katolikusok kaptátok a legtöbb kegyelmet. Ezért ti adtok számot a
legtöbbről. Gondoljátok át, és mielőbb változzatok meg, mert a
képmutatók nem örökölhetik az Isten országát. Atyám azt azoknak
készítette, akik szeretik Őt. Éljetek mindenkivel szeretetben! Imádjátok
a Legszentebb Szentháromságot, és imádkozzatok ellenségeitekért!
Bocsássatok meg szívből egymásnak! Akkor nem estek ítélet alá, és
elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket Szívem
önfeláldozó végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek
nevében.
Szentírási megerősítések: Máté 25, 31. „Utolsó ítélet” Máté 22, 1, 14: „Jézus szólt” „Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”
2019. augusztus 15. Az Úr Jézus…
„Drága
gyermekeim! Nagyboldogasszony ünnepe van. Az Én legszentebb Édesanyámat
ünneplitek, Akit testestől – lelkestől Magamhoz emeltem a Mennybe. Ő
volt a legméltóbb erre. Ő, aki epekedve várta a Megváltó világra jöttét.
Éjjel nappal azért imádkozott, hogy megszülessek, és elhozzam az
emberiség számára a megváltást. A legmerészebb álmában sem merte volna
azt gondolni, hogy ő lesz a Megváltó Anyja. Amikor megjelent szobájában
az angyal, nagyon meglepődött. Majd amikor választ kapott kérdésére:
„Hogyan történik meg ez, mivel férfit nem ismerek?” – minden habozás
nélkül azonnal igennel válaszolt neki. Miután az angyal eltávozott,
átélte a csodát, amelyet ember még soha azelőtt, sem utána nem élhetett
át. Egy semmihez sem hasonlítható lágy forró öleléssel egyesült a
Szentlélek Istennel, Akitől Én, a második Isteni Személy megfogantam.
Anyámat betöltötte Isten kimondhatatlan szeretete és kegyelme. Olyan
boldog volt, amihez foghatót itt a földön ember nem tud felfogni.
Boldogabb volt, mint a mennybéli angyalok. Nem cserélt volna senkivel.
Amikor miattam szenvedett, mert látta a sok támadást, ami Engem ért,
mindig ebből a boldogságból merített erőt.
Szent
Édesanyám kitartott mellettem mindvégig. Átélte azt, ami egy anyának a
legfájdalmasabb: látott meghalni Engem. Az Ő hite volt a legerősebb:
„Harmadnapra feltámadok.” Visszhangoztak hótiszta szűzi lelkében
szavaim. Feltámadásom után Neki mutattam meg legelőször Magam. Öröme
kimondhatatlan volt. Felülmúlta az elsőt, amikor szűzi méhében megfogant
Engem.
Drága
gyermekeim! Ti is boldogok lehettek, ha hisztek Bennem, és ha
megnyitjátok szíveteket kegyelmeim előtt. Abban a fokban lehettek
boldogok, amennyire megnyíltok, és hisztek Bennem. Én nem vagyok
személyválogató. Köztetek maradtam a Legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Ha tiszta lélekkel magatokhoz vesztek, ti is hordozhattok Engem a
lelketekben, mint egykor Édesanyám. Ha mindig engedelmesen tettekre
váltjátok tanításomat, nektek is megadom azt az örömet, amit Édesanyám
átélt életében, amikor engedelmesen követte Isten akaratát. Nektek is
helyet készítettem a Mennyben. Azt akarom, hogy ti is Velem legyetek, és
lássátok dicsőségemet, mint Legszentebb Anyám, Akit ma ünnepeltek. Csak
rajtatok múlik, hogy elnyeritek-e ígéretemet, vagy nem. Váltsátok
tettekre tanításomat! Maradjatok hűségesek Hozzám mindhalálig! Akkor ti
is vég nélkül fogtok örvendezni Országomban, mint Édesanyám. Erre
áldalak meg benneteket, Szívem végtelen örök szeretetével, az Atya, a
Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási
megerősítés: Máté 25, 34: „Aztán így szól a király a jobbján állókhoz:
Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek
készített országot!”
2019. augusztus 22. Az Úr Jézus…
„Drága
Gyermekeim! Ma Szűz Mária Királynő ünnepe van. Ő, az Én legszentebb
Anyám, Aki a Mennyek Királynéja. Ő benne él a Szentháromságban, mert még
mielőtt megfogant, Atyám elhatározta örök sorsát.
Isten
előtt olyan az életetek, mint egy nyitott könyv, elejétől a végéig tele
van írva. De ez nem jelenti azt, hogy Isten bárkit is eleve elrendelt
volna bármire. Nem. Ez csak Atyám örök tervét jelenti, mert Neki minden
megfogant élettel célja van. Ő adja a talentumokat, az élethelyzeteket.
Ő indít minden embert mindarra, amit öröktől fogva elhatározott felőle.
De ebbe ti bele tudtok szólni. Szabad akaratotokkal döntitek el, hogy
engedelmeskedtek–e Isten jóra való hívásainak, vagy a gonoszságot
választjátok. Ezzel elvágjátok magatokat az Istennel való egységtől, és
átadjátok magatokat a sátánnak.
Amíg
a földön éltek, még vissza tudtok térni a Szentháromsághoz a bűnbánat
és a szentgyónás által. Én szüntelen készenlétet kértem tőletek. Azért,
mert csak így tudjátok kamatoztatni Tőlem kapott talentumaitokat, és
csak ebben az esetben tudtok bő termést hozni.
Gyermekeim!
Most egy különleges égi kegyelem előtt álltok. Atyám különös módon ki
fogja árasztani minden egyes emberre a Szentlelket. Függetlenül attól,
hogy hívő-e az illető, vagy nem. A Szentlélek mindenkinek meg fogja
mutatni lelke állapotát, és azt a helyet, ami cselekedeteivel
kiérdemelt. Akik távol járnak az általam kijelölt úttól, nagyon fognak
szenvedni. Látni fogják a poklot, vagy a tisztítótüzet, ahová menniük
kellene, ha abban a pillanatban meghalnának. Nagyon boldogok lesznek
azok, akik szüntelen készenlétben várják a Velem való nagy találkozást.
Ők meglátják a Mennyet, ahová hivatalosak, amikor haza hívom őket. Ők
azok, akik átadták az életüket Nekem, és mindig készen állnak rá, hogy
megtegyék akaratomat. Sajnos csak kevés ilyen ember él a földön. A
legtöbben súlyos, halálos bűnben vergődnek. Gyakorlatilag már itt a
földön a pokolban, a lelki halálban leledzenek. Azért fogalmazok így,
mert ez nem nevezhető életnek.
Gyermekeim!
Most még előttetek áll a lehetőség: tartsatok bűnbánatot! Gyónjátok meg
és tegyétek jóvá bűneiteket! Akkor ti is megláthatjátok a Mennyet, amit
nektek is megadok, mint a bűnbánó latornak, akit jobbom felől
feszítettek keresztre. Azért figyelmeztetlek benneteket, mert nem
akarom, hogy csak egy is elvesszen közületek. Én mindenkiért meghaltam.
Azt akarom, hogy mindnyájan üdvözüljetek. De ti döntitek el, hogy a jót
vagy a rosszat választjátok. Aggódom értetek. Minden kegyelmet megadok,
hogy megtérjetek. De erőszakkal senkit sem kényszerítek. Ma még hívlak,
de ha bűnben talál a halál, akkor ezt kell mondanom nektek: távozzatok
ti átkozottak. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás örökre.
Megáldalak mindnyájatokat Szívem végtelen, megváltói örök szeretetemmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Máté 22, 31: „Isten mondta”
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)