2018. november 13., kedd

50 gyerek által húzott Porsche-fogattal mutatkozott be egy máltai pap

Egy kisgyerekek által húzott, nyitott tetejű Porschéból köszöntötte a híveket egy máltai egyházközség új papja, akinek sajátos felvonulása heves ellenérzéseket váltott ki a szigetország lakóinak egy részéből.
Az esetről kedden közzétett amatőr videofelvételen az látható, ahogy John Sultana egy lenyitható tetejű Porsche Boxsterben állva integet a tömegnek, miután hivatalosan is felszentelték a Máltához tartozó Gozo szigetén lévő Zebbug település főesperesévé, írja az MTI.
Az autót nagyjából ötven kisiskolás húzta kötelekkel, ahogy a máltai tvm.com.mt fotóján látszik:
Forrás: tvm.com
Forrás: tvm.com
Marlene Mizzi máltai EP-képviselő egyike volt azoknak, akik nem nézték jó szemmel az új főesperes parádéját. Mint Facebook-bejegyzésében írta: a rossz ízlés és a túlzó hivalkodás csimborasszója. Gusztustalan! Mégis mi a fenét gondoltak?.
Sultana ugyanakkor - mint a Times of Malta című lapnak adott nyilatkozatából kiderül - nem érti, mi a gond a felvonulással, és úgy érzi, a kommentárok egy része nem helyénvaló. Az egyház egyelőre hivatalosan nem kommentálta a történteket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése