KOPPENHÁGA, 10:58
A statisztikák szerint növekszik a templomban egybekelt egynemű párok száma Dániában, miközben a népesség csökken.
Fotó: AFP
Dániában 2012-ben engedélyezték a homoszexuálisok számára a templomban történő házasságkötést. Azóta 416 pár, azaz közel ezer ember élt a lehetőséggel.
2012-ben még csak 51 azonos nemű pár döntött úgy, hogy templomi keretek között is egybekel, 2016-ban azonban megduplázódott a számuk. Tavaly 105 azonos nemű pár kötötte össze az életét Isten színe előtt.
Az azonos nemű házasságokkal párhuzamosan évről évre nő az olyan templomok száma is, melyek a meleg és leszbikus párokat adják össze. A statisztikák szerint egyébként a nők jobban élnek a lehetőséggel, tehát több leszbikus pár kel egybe templomban, mint meleg.
Dániában polgári szertartás keretében egyébként már 1989 óta köthetik össze a homoszexuális párok az életüket, de a templomi szertartást számukra csak 2012-ben tették lehetővé.
A Szent Péter-templom püspöke örül, hogy egyre többen élnek a lehetőséggel.
Azok a papok, akik nem szeretnének azonos nemű párokat összeadni, visszautasíthatják a ceremónia levezetését, de a püspök szerint szerencsére kevés ilyen pap akad. Az azonos nemű párok házasságkötési ceremóniája nem sokban tér el a megszokottól. Olyan apró változtatásokat eszközöltek a szertartásban, mint hogy a férj és feleség szót kicserélték társra, valamint a papok szabadon választhatnak egy szövegrészletet a Bibliából a házasságkötési ceremónia alapjának, nem kell a Teremtés könyvének megszokott sorait elmondaniuk.
A bevándorlás ellenére a dánok komoly népesedési problémákkal küzdenek. A témát meglovagolva készítette el korábban a Spies Travel utazási iroda az elhíresült "Do it for Mom" című reklámját. A két és fél perces dokumentumfilmben szomorú képet festenek a demográfiai  nyomás alatt lévő dán jóléti rendszerről. A videó arra buzdítja az anyukákat, hogy fizessék be a gyermeküket egy egzotikus útra, hiszen egy trópusi vakáció során 51 százalékkal nagyobb az esély a szeretkezésre, így az anyukák nagymamává válhatnak, amellyel Dániának is jót tesznek.

Amikor megpróbálnak egy utálatos szentséget létrehozni templomaimban, azt fogják mondani, hogy ez az azonos neműek párkapcsolatának jogai miatt volt.


Nyomtatóbarát változat
2012. október 21. vasárnap, 10:05
Drága szeretett leányom, a látomások, melyeket látni engedtem neked a Pokolba merülő lelkekről, nem azért voltak, hogy megijesszenek téged. Ez inkább azért volt, hogy a valóságot megmutassa neked. Ilyen módon most meg fogod érteni, mennyire szenvedek, amint azt figyelem, hogy a lelkek a Pokol mélységébe merülnek.
Ó, ha csak ismernék az emberek a Pokol rémületét, és azt a módot, ahogyan a fenevad felfalja az ilyen lelkeket, akkor kerülnék a bűnt mindenáron.
Ugyanezeket a lelkeket még mindig meg lehet menteni, leányom, éspedig a „Védettség Kegyelméért” Litánia által. Azzal, hogy ezt imádkozzátok, tanítványaim, megkönnyebbülést fogtok hozni Nekem ettől a szörnyű, szívtépő ostorcsapástól.
Azok, akik halálos bűnben halnak meg, a Pokol tüzére vannak szánva. Sokan abban a meggyőződésben követnek el halálos bűnt, hogyha tényleg van Isten, akkor Ő irgalmas. És így továbbra is vétkeznek addig, amíg megindokolják bűneiket, hogy végül ezeknek már nem lesz jelentősége a szemükben.
Azt fogják mondani, hogy nem volt más választásuk, mert a bűneikre azért volt szükség, hogy mások előnyére váljon.
A gyilkosság bűnére azt fogják mondani, hogy egy másik halálának megbosszulásáért követték el.
A prostitúció bűnére azt fogják mondani, hogy a család megsegítésének érdekében történt, hogy élelmet tegyen az asztalra.
Az abortusz bűnére azt fogják mondani, hogy ez előnybe részesíti az anya életét, és megkönnyíti azt. A szexuális elfajzottságra azt fogják mondani, hogy ez csak természetes dolog.
Azok, akik okkult gyakorlatokon vesznek részt, azt fogják mondani, hogy ez egy ártalmatlan szórakozás, mégis, a fenevadat tisztelik, amikor ezt teszik.
Amikor másokat üldöznek, és nemcsak ezek hírnevét teszik tönkre, hanem a megélhetésüket is, azt fogják mondani, hogy ez egy szükséges büntetés volt mások bűneiért.
Amikor másokat diktatúra által pusztítanak el, az elméjüket, testüket és lelküket, azt fogják mondani, hogy ez a saját érdekükben történt.
Amikor megpróbálnak egy szentséget létrehozni Templomaimban, mely egy utálat, azt fogják mondani, hogy ez az azonos neműek párkapcsolatának jogai miatt volt, akiknek ugyanolyan joguk van, mint a többieknek.
Amikor belülről lerombolják Egyházamat, azt fogják mondani, hogy minden egyház egyforma. Azt a mentséget fogják elő hozni, hogy csak egyetlen egy Isten létezik, csakhogy egy pogány egyházat vezethessenek be.
Ezek a bűnösök az elveszett lelkek, akikről beszélek.
Ahhoz, hogy segítsetek nekik, először is a szemükbe kell néznetek. Úgy gondoljatok rájuk, mint a gyermekeitekre, fivéretekre és nővéretekre. Isten Szemével nézzétek őket. Akkor szeretetet fogtok érezni. De elfog majd benneteket a rémület, mert ti ismeritek a rémületet a szívetekben, amellyel ők szembesülni fognak. Mennyire kell imádkoznotok, hogy ők hamarosan meglássák az Igazságot!
Mennyire kell imádkoznotok ezeknek a lelkeknek az üdvösségéért!
Isten minden gyermeke, beleértve azokat is, akiknek fekete a lelkük, szeretve van.
Bűneiket meg kell semmisíteni, mielőtt Isten valamennyi gyermeke egy családként egyesülhet Új Királyságomban.
Neked leányom minden kegyelem és lőszer megadatott, hogy megsemmisítse a bűnt, és hogy ne csak a te lelkedet mentse meg, hanem mások lelkét is.
Köszönöm leányom, hogy válaszoltál hívásomra.
Neked még sok tennivalód van.
Jézusotok.