- Józsué könyve » 1. fejezet
1
És lőn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván:
2
Mózes, az én szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, amelyet én adok nékik, az Izráel fiainak.
3
Minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, amiképpen szólottam Mózesnek.
4
A pusztától és a Libánontól fogva a nagy folyóvízig, az Eufrates folyóvízig, a Khitteusoknak egész földe és a nagy tengerig napnyugat felé lesz a ti határotok.
5
Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled.
6
Légy bátor és erős, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt.
7
Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz!
8
El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.
9
Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.
10
Parancsola azért Józsué a nép előljáróinak, mondván:
11
Menjetek által a táboron, és parancsoljátok meg a népnek, mondván: Készítsetek magatoknak útravalót, mert harmadnap mulva átmentek ti ezen a Jordánon, hogy bemenjetek és bírjátok azt a földet, amelyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek birtokul.
12
A Rúben és Gád nemzetségének pedig, és a Manassé nemzetség felének szóla Józsué, mondván:
13
Emlékezzetek meg a dologról, amit megparancsolt néktek Mózes, az Úrnak szolgája, mondván: Az Úr, a ti Istenetek megnyugtatott titeket, és néktek adta ezt a földet.
14
Feleségeitek, gyermekeitek és barmaitok maradjanak e földön, amelyet adott néktek Mózes a Jordánon túl; ti pedig fegyveres kézzel menjetek át atyátokfiai előtt, mindnyájan, akik közületek erős vitézek, és segéljétek meg őket;
15
Amíg megnyugosztja az Úr a ti atyátokfiait is, mint titeket, és bírják ők is a földet, amelyet az Úr, a ti Istenetek ád nékik: akkor aztán térjetek vissza a ti örökségtek földére és bírjátok azt, amelyet Mózes, az Úr szolgája adott néktek a Jordánon túl, napkelet felől.
16
Azok pedig felelének Józsuénak, mondván: Mindent megcselekszünk, amit parancsoltál nékünk, és ahová küldesz minket, oda megyünk.
17
Amint Mózesre hallgattunk, épen úgy hallgatunk majd te reád, csak legyen veled az Úr, a te Istened, amiképpen vele volt Mózessel.
18
Mindenki, aki ellene szegül a te szódnak, és nem hallgat a te beszédedre mindabban, amit parancsolsz néki, megölettessék. Csak bátor légy és erős!
Végezetül
Jákób összes fiai haldokló atyjuk ágya köré gyülekeztek. Jákób egészen
közel hívta őket magához, és így szólt hozzájuk: "Gyűljetek egybe, hadd
jelentsem meg néktek, ami rátok következik a messze jövőben. Gyűljetek
össze s hallgassatok Jákóbnak fiai! hallgassatok Izráelre, a ti
atyátokra" (1Móz 49:1-2). Jákób gyakran és aggodalmaskodva gondolt
jövőjükre és igyekezett magának képet alkotni a különböző törzsek
történetéről. Most, amikor arra vártak, hogy megkapják utolsó áldását,
Jákóbon az Isten Lelke nyugodott meg és világosan kitárult előtte
leszármazottainak jövője. Egymás után említette fiai nevét, jellemezve
mindegyiküket, és röviden előre megmondta törzsük történetét.
"Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje,
első a méltóságban, első a hatalomban" (1Móz 49:3).
Így ábrázolta az atya azt a helyet, amelyet Rúbennek, mint elsőszülött fiúnak el kellett volna foglalnia; de Héderben elkövetett szörnyű bűne méltatlanná tette az elsőszülöttségi jog áldására. Jákób ezért így folytatta:
"Állhatatlan, mint a víz,
nem leszesz első" (1Móz 49:4).
A papságot Lévinek adta, a királyságot és a messiási ígéretet Júdának, az örökség két részét pedig Józsefnek osztotta ki. Rúben törzse sohasem emelkedett magas rangra Izraelben. Lélekszáma sohasem lett olyan nagy, mint Júda, József vagy Dán törzséé, és elsőként Rúben törzsének tagjait hurcolták el fogságba.
Életkorban Simeon és Lévi következett közvetlenül Rúben után. Együtt vettek részt a sekhemitákon elkövetett kegyetlenségben, és ők voltak a legbűnösebbek József eladásában is. Róluk ezt jelentette ki:
"Eloszlatom őket Jákóbban,
és elszélesztem Izráelben" (1Móz 49:7).
Izrael megszámlálásakor, amely a Kánaánba történt bevonulásuk előtt volt, Simeon törzse volt a legkisebb, Mózes utolsó áldásában nem is említette őket. Kánaánban való letelepedésük alkalmával ez a törzs csak a Júda osztályrészéből kapott egy kis területet. A Simeon törzséhez tartozó családok, amelyek később népesebbek lettek, különböző településeket alkottak, és a határon kívüli területeken telepedtek le. Lévi sem kapott semmi örökséget, kivéve azt a negyvennyolc várost, amelyek az ország különböző részein szétszórtan feküdt. De az Isten elleni lázadás idején, amikor a többi törzsek hitehagyók lettek, ők hűségesek maradtak Jahvéhoz, ezért Isten rájuk bízta a szentély szolgálatát és így számukra az átok áldássá változott.
Az elsőszülöttségi jog áldásainak koronáját Júda kapta. Júda "dicséret"-et jelent. Ez a törzs prófétikus történetében tárult fel:
"Júda! téged magasztalnak atyádfiai,
kezed ellenségeidnek nyakán lesz
s meghajolnak előtted atyáidnak fiai.
Oroszlánkölyök Júda;
zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam!
Lehevert, lenyugodott, mint a hím-oroszlán,
és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel?
Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot,
sem a vezéri pálca térdei közül;
míg eljő Siló,
és a népek néki engednek" (1Móz 49:8-10).
Az oroszlán, az erdők királya ennek a törzsnek nagyon találó jelképe, mert ebből a törzsből származott Dávid, és Dávid Fia, Siló, az igazi "Oroszlán Júda törzséből", aki előtt végül meghajolnak az összes hatalmasságok és minden népek és nemzetek hódolatukat fejezik ki előtte.
Jákób legtöbb gyermekének boldog jövőt jövendölt. Utoljára érkezett József nevéhez és atyai szívének szeretete túláradt, amikor áldást kért "József fejére, a testvérek közül kiválasztatottnak koponyájára:"
"Termékeny fa József,
termő ág a forrás mellett,
ágazata meghaladja a kőfalat.
Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók:
De mereven marad kézíve,
feszülten keze karjai,
Jákób Hatalmasának kezétől,
onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától.
Atyád Istenétől, aki segéljen;
a mindenhatótól, aki megáldjon,
az ég áldásaival, onnan felülről,
a mélység áldásaival, mely alant terül,
az emlők és anyaméh áldásaival.
Atyád áldásai meghaladják
az ős hegyek áldásait,
az örök halmok kiességeit.
"Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje,
első a méltóságban, első a hatalomban" (1Móz 49:3).
Így ábrázolta az atya azt a helyet, amelyet Rúbennek, mint elsőszülött fiúnak el kellett volna foglalnia; de Héderben elkövetett szörnyű bűne méltatlanná tette az elsőszülöttségi jog áldására. Jákób ezért így folytatta:
"Állhatatlan, mint a víz,
nem leszesz első" (1Móz 49:4).
A papságot Lévinek adta, a királyságot és a messiási ígéretet Júdának, az örökség két részét pedig Józsefnek osztotta ki. Rúben törzse sohasem emelkedett magas rangra Izraelben. Lélekszáma sohasem lett olyan nagy, mint Júda, József vagy Dán törzséé, és elsőként Rúben törzsének tagjait hurcolták el fogságba.
Életkorban Simeon és Lévi következett közvetlenül Rúben után. Együtt vettek részt a sekhemitákon elkövetett kegyetlenségben, és ők voltak a legbűnösebbek József eladásában is. Róluk ezt jelentette ki:
"Eloszlatom őket Jákóbban,
és elszélesztem Izráelben" (1Móz 49:7).
Izrael megszámlálásakor, amely a Kánaánba történt bevonulásuk előtt volt, Simeon törzse volt a legkisebb, Mózes utolsó áldásában nem is említette őket. Kánaánban való letelepedésük alkalmával ez a törzs csak a Júda osztályrészéből kapott egy kis területet. A Simeon törzséhez tartozó családok, amelyek később népesebbek lettek, különböző településeket alkottak, és a határon kívüli területeken telepedtek le. Lévi sem kapott semmi örökséget, kivéve azt a negyvennyolc várost, amelyek az ország különböző részein szétszórtan feküdt. De az Isten elleni lázadás idején, amikor a többi törzsek hitehagyók lettek, ők hűségesek maradtak Jahvéhoz, ezért Isten rájuk bízta a szentély szolgálatát és így számukra az átok áldássá változott.
Az elsőszülöttségi jog áldásainak koronáját Júda kapta. Júda "dicséret"-et jelent. Ez a törzs prófétikus történetében tárult fel:
"Júda! téged magasztalnak atyádfiai,
kezed ellenségeidnek nyakán lesz
s meghajolnak előtted atyáidnak fiai.
Oroszlánkölyök Júda;
zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam!
Lehevert, lenyugodott, mint a hím-oroszlán,
és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel?
Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot,
sem a vezéri pálca térdei közül;
míg eljő Siló,
és a népek néki engednek" (1Móz 49:8-10).
Az oroszlán, az erdők királya ennek a törzsnek nagyon találó jelképe, mert ebből a törzsből származott Dávid, és Dávid Fia, Siló, az igazi "Oroszlán Júda törzséből", aki előtt végül meghajolnak az összes hatalmasságok és minden népek és nemzetek hódolatukat fejezik ki előtte.
Jákób legtöbb gyermekének boldog jövőt jövendölt. Utoljára érkezett József nevéhez és atyai szívének szeretete túláradt, amikor áldást kért "József fejére, a testvérek közül kiválasztatottnak koponyájára:"
"Termékeny fa József,
termő ág a forrás mellett,
ágazata meghaladja a kőfalat.
Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók:
De mereven marad kézíve,
feszülten keze karjai,
Jákób Hatalmasának kezétől,
onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától.
Atyád Istenétől, aki segéljen;
a mindenhatótól, aki megáldjon,
az ég áldásaival, onnan felülről,
a mélység áldásaival, mely alant terül,
az emlők és anyaméh áldásaival.
Atyád áldásai meghaladják
az ős hegyek áldásait,
az örök halmok kiességeit.
a testvérek közül kiválasztatottnak koponyájára"(1Móz 49:22-26
http://www.atv.hu/belfold/
http://www.atv.hu/kulfold/
http://www.atv.hu/kulfold/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése