2014. augusztus 9., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Üdvösség Anyja: A humanizmus a Kereszténység helyettesítőjévé fog válni, ahol egyetlen Istenre vonatkozó utalást sem fognak tenni.

2014. augusztus 8. péntek, 21:15
Gyermekem, a Keresztényeket az egész világon továbbra is üldözni, gúnyolni és csúfolni fogják, továbbá annak is légy tudatában, hogy ők egymás között is meg fognak oszlani. Mindenki az övéivel fog tartani, és mindenki a saját vágyait és értelmezéseit fogja előnyben részesíteni azt illetően, hogy mit is jelent szeretett Fiamat valóban szolgálni.
Miközben az emberek félnek a gonosz emberek keze által okozott terrortól, amellyel a Keresztényeknek naponta élniük kell, nekik tudniuk kell, hogy ez a megkorbácsolásnak csupán egyik formája, amelyet el kell viselniük azoknak, akik Jézus Igéjét hirdetik. A Kereszténység aláásására történő minden kísérletet a kormányok, az emberjogi szervezetek és más hatalmak segítik elő, akik azt állítják, hogy az emberiség jólétét segítik elő.
A humanizmus a Kereszténység helyettesítőjévé fog válni, ahol egyetlen Istenre vonatkozó utalást sem fognak tenni.
A humanizmus és a racionalizmus, amelyet a gonosz – a tudományt felhasználván – az emberek ösztönzésére használ, hogy aláássák Örök Atyám Istenségét, el fogja nyelni a világot. Látszólag nyugodt hangján, arról fog meggyőzni minden olyan embert, akinek a szívében nincs Isten iránti szeretet, hogy ez kívánatosabb, mint az Igazság. Fiam ellenségeinek végső célja: meggyőzni az embert arról, hogy a humanizmus fölötte áll Isten Szavának. A humanizmus Fiam Egyházán belül ravasz fedezéket biztosít az árulóknak, akik szeretet teljesnek és gondoskodónak szeretnének látszani, és, akik mások szükségleteinek érdekében felemelik a hangjukat. Ők, a Keresztény Templomok szószékéről, a humanizmusról és a gonosz minden üres ígéretéről fognak prédikálni, míg jóformán semmi említést sem fognak tenni a lelkek megmentésének fontosságáról. A bűnt el fogják vetni, mint egyik lehetséges módját annak, hogy a világban lévő konfliktusokat elkerüljék, és nem fogják azt (a bűnt) reális tényként kezelni.
Minden idők legnagyobb megtévesztése leereszkedett, és hamarosan nehezére fog esni mindenkinek, hogy hűséges maradjon az Igazsághoz. Az Igazság megértést hoz és annak felismerését, amire szükség van ahhoz, hogy igaz békére és szeretetre találjatok a lelketekben. Ez azt jelenti, hogy fel fogjátok ismerni a Szeretetet, valamint Isten Igazságosságát. Ez azt is jelenti, hogy tudatában lesztek Isten Irgalmának.
Amikor már említést sem fognak tenni a bűnről, és amikor Fiam Egyháza többé már nem hivatkozik a lelkek megmentésének fontosságára, tudni fogjátok, hogy az idő már rajtatok van, és hogy Fiam Ideje közel van.
Szeretett Édesanyátok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése