2013. december 19., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Egyedül csak Isten Fénye hozhat örök boldogságot

2013. december 18. szerda, 16:40
Drága szeretett leányom, a kezdet vég nélküli. Miután Atyám egyszer megteremtette az életet, és az ember első lélegzetét veszi, testben fog létezni, s aztán lélekben pedig mindörökké.
Az Örök Élet legnagyobb titka, hogy az valóban létezik, még akkor is, ha az ember mellette dönt-e vagy sem. Az ember megkapta a szabad akarat Ajándékát, és az utolsó lélegzetvétele napjáig a Földön választási lehetősége van: élheti az életét olyan jól, ahogyan csak tudja, Isten Törvényei szerint, és így elnyeri az üdvösségét, vagy eltékozolja Isten Létezésének Igazságát, és azt a saját vágyainak megfelelően éli. Amikor ő, megszegvén Isten Szavát, a saját szenvedélyeit, kapzsiságát és vágyait elégíti ki, akkor szörnyű kockázatot vállal magára, aminek következményei lesznek az örökkévalóságra vonatkozóan.
Azok, akiknek megadatik a szerencse, hogy elnyerjék a legdicsőségesebb üdvösséget, az Örök Élet örömmámorában fognak élni Isten Királyságában. Ők, egységben Isten Akaratával, a dicsőség minden formáját élvezni fogják, és egy tökéletes létet fognak élni, amelynek soha nem lesz vége. Azok, akik úgy döntenek, hogy hátat fordítanak Istennek, annak ellenére, hogy Én minden erőfeszítést meg fogok hozni, csakhogy megmentsem sajnálatra méltó lelküket, szintén örökké fognak létezni. Sajnálatos módon, nekik szörnyű szenvedést kell majd elviselniük a magány és kétségbeesés vigasztalanságában. Nekik is részük lesz a feltámadásban az élőkkel és a holtakkal együtt, de az ő létük egy fájdalmas lét lesz, mert ők sohasem fogják meglátni Isten Fényét. Egyedül csak Isten Fénye hozhat örök boldogságot.
Amikor az utolsó lélegzeteteket veszitek a Földön, akkor az egyszerűen azt jelenti, hogy az örökkévalóságba vezető utazásotok következő szakaszába lesztek ragadva. Csak egyetlen járható út van, és ez az, amelyen Hozzám érkeztek. Minden más út egy szörnyű létbe vezet, és mégis sok félrevezetett lélek azt hiszi, hogy ismeri az Igazságot, amikor visszautasítják az örökkévalóság létezését.
Nem szabad soha elutasítanotok az Igazságot, mert egyedül csak az Igazság hozhat Örök Üdvösséget nektek.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése