2013. október 5., szombat

Hathónapos terhes nőt kényszerítettek abortuszra

Elhurcolták otthonról a hatóság emberei, majd injekciót adtak a hasába.
Egy kínai házaspárt erőszakkal kényszerítettek abortuszra, pedig a kismama már 6 hónapos volt. Mint az apuka, Csou Guogiang elmondta, a feleségét elhurcolták hazulról, és elvitték a Shandong-i családtervezési bizottság elé, majd abortuszt előidéző anyagot fecskendeztek be neki. A kisfiút, aki meghalt az anyaméhben, egy nappal később szülte meg az anyja - írja a Mirror című brit újság. „Nincs bennük semmi emberség, ők nem is emberek, semmi lelkiismeretfurdalásuk sincs. Ez a mai Kína" - fakadt ki az abortuszon erőszakkal átesett Liu Hszinven.
Legutóbb tavaly nyáron történt hasonló eset, akkor egy 23 éves, 7 hónapos terhes kínai nőt kényszerítettek arra, hogy vetesse el a gyerekét. Feng akkor ugyancsak injekciót kapott a hasába, majd halva szülte meg kislányát.
Hathónapos terhes nőt kényszerítettek abortuszra
A kínai kormány még 1979-ben vezette be az egykepolitikát, hogy szabályozzák a népességszámot. Idén augusztusban felröppent az a hír, hogy enyhítenek az elhíresült családtervezési szabályokon, s a jelenlegi politika lazítása akár már az év végén elképzelhető.


http://www.nlcafe.hu/ezvan/20131005/eroszakos-abortusz-terhes-no/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése