2013. szeptember 16., hétfő

Egyiptom: megrongált templomok listája

Helyi vallási forrásokra építve a Támogatás a Keleti Egyházaknak Szövetség szeptember 10-én listát adott ki azon egyiptomi keresztény épületekről, melyeket iszlamisták felégettek vagy megrongáltak Murszi elnök megbuktatása óta (azaz ezen a nyáron).

A felmérés szerint több mint nyolcvan keresztény templomot, közösségi házat és iskolát tettek tönkre az iszlamisták Murszi elnök megbuktatása óta Egyiptomban, mely a kresztényei iránti példátlan erőszakról tanúskodik. Az épületek részben a kopt ortodox, részben a kopt katolikus egyház tulajdonában állnak.
„Hosszú ideig tartózkodtam attól, hogy keresztényüldözésről beszéljek Egyiptomban. Ez ugyanis szisztematikus támadásokat feltételez – nyilatkozta Pascal Gollnisch atya, a Támogatás a Keleti Egyházaknak Szövetség igazgatója. – De az az erőszakhullám, melyet ezen a nyáron a Muzulmán Testvériség és a hozzájuk közelálló csoportok tagjai a keresztények ellen elkövettek, megváltoztatta a helyzetet.”
Korábban az egyiptomi keresztények elleni támadások esetiek, és egymástól függetlenek voltak. A velük szemben megnyilvánuló alkotmányos (egy keresztény nem lehet államelnök, és sok, hivatalos pozíciót is csak kivételes esetben tölthet be) és jogi (a bíróság előtt gyakran hátrányokat szenvednek a muzulmánokkal szemben) diszkrimináció eddig is mindennapos volt ugyan, de módszeresen elkövetett erőszakos cselekedetekkel nem kellett szembenézniük.
Az egyiptomi szokásjog értelmében a muzulmánokra a muzulmán törvények, míg a keresztényekre a keresztény törvények vonatkoznak. A Muzulmán Testvériség erősödésével azonban nőtt a diszkrimináció, mert az iszlamisták minden polgárra az iszlám törvényeket kívánják érvényessé tenni. A koptok nem titkolták e törekvéssel kapcsolatos ellenérzéseiket, és ez vezette a kopt ortodox pátriárkát is arra, hogy támogassa a Muzulmán Testvériségből származó Murszi elnök hatalmának megdöntését.
Ettől a pillanattól kezdve a Muzulmán Testvériség szervezett és módszeres hadjáratot folytat a keresztények ellen. Számos keresztény templomot, közösségi házat, iskolát, kórházat és magánházat gyújtottak fel, rongáltak meg vagy romboltak le.
„Azt várjuk a kormánytól – folytatta Pascal Gollnisch atya –, hogy nagyon határozottan ítélje el ezeket a támadásokat, és ígéretéhez híven biztosítsa a keresztények védelmét, illetve megrongált épületeik helyreállítását. Törekvéseinket az Európai Uniónak is támogatnia kell, és nyomást kell gyakorolnia az egyiptomi hatóságokra a kisebbségek védelme, illetve az emberi jogok betartása érdekében.”
La Croix/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése