2013. szeptember 15., vasárnap

Egyetlen menedéktek Anyám, a ti Királynőtök Szeplőtelen Szíve !


Tájékozódj – Mérlegelj – Dönts – Váltsd tetté, éljed !
Kedves Testvéreink! A zűrzavar, a bizonytalanság, az ellentmondásos nyilatkozatok, kijelentések, állásfoglalások napról napra fokozódnak minden téren, és mindannyiunkat érintenek. Sajnos, sokkal kevesebb azoknak a száma, akik ha homályosan is de el tudnak igazodni, megtalálták a „keskeny ösvényt”, és azon járnak, járunk, az Üdvösség útján.
A keresők, az eligazodni vágyók számára felkínáljuk a mi módszerünket, segítségünket: a „négy kategória – csoport”, elvét. I. A hithű keresztények. II. A sántikáló, bicegő keresztények. III. A névleges keresztényektől a hitetlenek, más felekezetek, stb. , vallások követőiig. IV. A Sátán hű követői, szolgái. Természetesen, csak nagyvonalúan tárgyalva, a részleteket ki-ki maga gondolja át.

I.A hithű keresztények csoportja

Tulajdonképpen azokból áll, aki ismerik és megélik az Evangéliumot, szó szerint, (és nem kiforgatva), saját szintjén, állapotának megfelelően. Szentírás, Szent hagyomány, egyházi Tanítóhivatal. (különös hangsúllyal a 1. Tessz 5,19-21-re, beleértve a magán-kinyilatkoztatásokat is)
Ebben az első helyen mint lelkiségi mozgalom, a Máriás Papi Mozgalom vezet, negyven éves múlttal, képzett tagsággal, papok, püspökök, és még bíboros is van. Bővebben, a „Kék könyv”, és M. G. Szt. Lajos „A tökéletes Mária-tisztelet”-ben. Ők képezik a „kisded nyáj” színe-javát.
Ebből a „forrásból” táplálkozik a Máriás Mozgalom is, mint laikus lelkiségi mozgalom.
Ide tartoznak mindazok az imacsoportok, amelyek valamely jelenési hely (esetleg látnok) hatására jöttek létre, a Szentlélek indítására, tértek meg és élnek mint gyertyatartóra tett mécsek.
Fontos, hogy ki-ki saját lelki ajándékainak mércéje, határai, és korlátain belül cselekedjék, nyilatkozzék, mert a Gonosz igyekszik köztünk is ellenségeskedést, konkolyt hinteni. (lásd. V. R. állásfoglalását a MDM, üzeneteivel kapcsolatosan, ha igaz, és nem egy szándékosan felnagyított elszólás).
Ezt a csoportot a MDM, Üzenetei által megtértek zárják. „AZ IGAZSÁG KÖNYVE” részletesen feltárja a második eljövetellel kapcsolatos eseményeket, történéseket, mostanáig sikeresen elhallgatott, eltusolt igazságokat, titkokat. (a nagy elutasítást, ellenzést kiváltó „okok”).
A Filippieknek írt levél soraival zárom:
Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek és közös lelkesedéssel ugyanarra törekeztek. (minél többen, és jobban felkészülni a küszöbön álló eseményekre, megpróbáltatásokra, az érkező Úr fogadására, és az Új Paradicsom kapuin a Célba érni). „Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból. Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt”. (2,1-3, 5).

II.        A sántikáló, bicegő keresztények csoportja        
Akik ismerik és megélik az Evangéliumot, de jelszavuk „a kinyilatkoztatás az utolsó apostol halálával lezárult”, tehát ritka kivétellel, nem foglalkoznak a magán-kinyilatkoztatásokkal, a próféciákkal, kivált ha nagyon meredekek, se a jelenésekkel, érdemben! Néha bosszúsak is, miért ad Isten ilyeneket, ha egyáltalán Tőle jönnek. A vasárnapi, langyos keresztények, a meghúzódók, széles skálája itt található, az alsó határ már összemosódik a harmadik kategóriával.
Amit figyelmen kívül hagynak az, hogy emiatt az idők jeleinek felismerését, értelmezését is tévesen fogják fel, és ennek nincsenek tudatában. Minden ajándék felülről adatik, de fel kell ismerni, el kell fogadni, akkor, és nem később. Jó példa erre a Medjugorje-i eset, két beijedt fiatal nem ment el a második jelenésre, helyettük másik kettő vállalkozott, sikerrel, utóbb hiába könyörögtek a kegyelemért, nem részesültek belőle.
Az Úr Pétert, Jakabot és Jánost vitte magával a „Tábor hegyére”, majd a „Getszemáni kertbe” is, a többieknek kénytelen-kelletlen ezzel kellett szembesülniük.
A Kék könyv-be a Szűzanya szintén világosan kijelenti, ha leragadsz, és tovább nem akarsz válaszolni, követni, mást választok, hívok meg az Önfelajánlásra. Egyesek szerint ez zsarolás, lelkiismereti erőszak, fenyegetés. (Dr. S. János). Ne feledjük, az Urat követő tanítványok csoportja is egy adott ponton szembesült az Ajkát elhagyó „kemény beszéd”-del, és sokan visszahúzódtak közülük. Ő nem vonta vissza kijelentését, tanítását, majdnem provokálóan szegezte még a tizenkettőnek is  a kérdést: „Ti is el akartok menni?” A galibát ebből a csoportból azok idézik elő, akik megfontolás, meggondolás nélkül nyilatkoznak, sőt a szent hit és Egyház védelmében, valósággal hadakoznak ellenünk. (I. kategória). A negyedik csoport malmára hajtják a vizet. (jól tennék, ha Gamáliel farizeus magatartásán, álláspontján elgondolkodnának, Apcsel 5,34-42)

III.A névleges keresztények stb. csoportja

Ide tartoznak a „papirfoma keresztények”, ünnepnapi, esküvői, keresztelői, temetési stb. alkalmakkor megjelenő, egyházi illetéket, adót, kepét fizetők tömegei. Gyerekes hit és Egyház ismeretekkel. Lelkileg halottak, de a világi dolgokban nagyon ügyesen lavírozók, minden körülményben, helyzetben talpra esnek, mint a macska, de belül nagyon üresek, és ezt mesterien igyekeznek álcázni, elrejteni. Amit nem sejtenek, hogy az Ördög a keblén ringatgatja Őket, alig várja, hogy besétáljon velük Birodalmába a Pokolba!
A számtalan szekta, vallás és irányzatok, mind távol járnak, állanak az Egyetlen Igazságtól, amely Kinyilatkoztatásra került, Isten Egyszülött Fiában. Bizonyos „részigazságokat” , morzsákat tartalmaznak, de az esélyt a „Nagyfigyelmeztetéskor” kapják meg. Ez a „tábor” a legnépesebb, megmentésükért dúl a harc, a küzdelem az „I” és „IV” csoport tagjai között, A Szeplőtelen Szűz és Lucifer, Krisztus és az Antikrisztus között.

IV.A Sátán hű követői, szolgáinak csoportja

Élen azok járnak, akik tudatosan Neki szentelték magukat, kapcsolatban vannak Vele, kultusz által is hódolnak. Sátán imádókként emlegeti a köznyelv, de kevésbé ismertek. Becsapta őket, elhitetvén velük, hogy Ő és Jézus Krisztus egyenrangúak, mint plusz-mínusz, jobb-ball, yin-yang, reinkarnáció stb. Ezek a legnagyobb hazugságai, és hogy Birodalmába fő helyeken lesznek, eljött az Ők idejük, hogy Világ-uralomra jussanak, Új Világ Rend, Világ-kormány, (vezetője az Antikrisztus), és egy Világvallás, (vezetője a Hamis Próféta).
Fő jellemvonásuk, hogy leutánozzák a Szentháromságot: - Sárkány, - Antikrisztus, - Hamis Próféta. Sárkány, - Ős kígyó, - Ördög. A nagy Vörös Sárkány, (Jel 12, 3), - a tengeri vadállat, megkapja a Sárkány erejét, trónját, hatalmát, (Jel 13,1, 2d,...), és figyeljünk a 7. vs. tartalmára: „Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket és győzelmet arasson!!!”, a szárazföldi vadállat, (Jel 13, 11-14,a,b), hasonlít a bárányhoz, de az előbbit szolgálja teljes erejével, mivel egyazon forrásból töltekeznek, és célt követnek.
A Kék könyv-be, a Szűzanya üzeneteiben kifejtette, a tengeri vadállat – a „szabadkőművesség”, okult hatalmával, rejtve, alattomosan működik, a  szárazföldi vadállat – az „egyházi szabadkőművesség”, szintén. A MDM üzeneteiben van részletesebb kifejtés is, ott fönt a csúcson, választójogú bíborosok, húszan vannak, de lefele is bőven van belőlük, egészen az alsó papságot is beleértve. És persze, ezáltal a híveket, imacsoportokat, közösségeket is elérte a fertőzés.
„Nagy az Én aggodalmam, mert az én Egyházam a gonosz erők hatalmában van, amelyek veszélyeztetik, és megkísérlik belülről lerombolni. A Szabadkőművesség magába az Egyház belsejébe helyezte – ahol Fiam, Jézus Helytartója székel – saját  központját, ördögi hatalmával együtt, és innen terjeszti ki gonosz befolyását a világ minden részére. Most is övéi árulják majd el az Egyházat, kegyetlenül fogják üldözni és vérpadra ítélni. A véres üldözés már az ajtók előtt van, és mennyien szóródnak szét közületek e szörnyű orkán heves viharától”. (K kv 1993. 12. 31).
Akkor mi a megoldás, hogyan tovább? „Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?” (Apcsel,2, 37c). Tájékozódj, mérlegelj és dönts ! Személyes a számadásunk is, a döntést, a választást, kinek-kinek egyénileg kell meghoznia, a Te talentumodról Te számolsz el, Én az enyémről adok számot.
Gyümölcseiről ismeritek meg a fát, jó fa – jó gyümölcsöt terem. Madarat tolláról – embert barátjáról. Ne feledjük, az Igazság mellbe – húsba vágó mindig, de utána édes Élet-erőt áraszt szét az egész testben, elindul a beteg részek gyógyulása is.
Fejtegetésemet egy idézettel zárom: „Engedjétek, hogy kimentsünk benneteket ebből a romlott nemzedékből !”,(Apcsel 2, 40b)  azaz a Sátán karmai közül.

http://www.uzenetek.eu/news/meg-mire-vartok-1/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése