2013. szeptember 15., vasárnap

Az utca embere

Nem pénzt kér, szólított meg a hajléktalannak látszó hajléktalan, amikor odalépett hozzám. Pénzt bárkitől kérhet az ember, mondta, de ha tőlem is kérne, akkor elrontaná azt, amiért most megszólított. Mert akkor én vagy adok neki, vagy nem, de mindenképpen továbbmegyek. Márpedig ő most ennél többet kér tőlem: azt, hogy hallgassam meg. Nem fog sokáig tartani, megfogalmazta szépen az egészet, készen van a fejében minden. Lesett rám, mondja, már napok óta várta, hogy mikor bukkanok fel az utcán. Tudta, hogy újságíró vagyok, és félt, hogy túl későn jövök.
Mert ő meg fog halni hamarosan. Mondta neki az orvos. Lehetne gyógyítani, de mire sorra kerülne, már késő lenne. Nem is erről akart velem beszélni, hogy ő meg fog halni. A halála az ő magánügye lesz, magával viszi a sírba.
Ezen felnevetett. Kérdeztem, mi ebben a mulatságos. Hogy nincs neki senkije, mondja, és nem lesz senki, aki eltemetné. Szociálisan fogják elkaparni a föld alá. Nem a Nemzet Halottja lesz, hanem nemzeti halott.
De inkább rátérne a lényegre. Arra, hogy ő hívő ember volt. De már nem az, mert látja és hallja azokat, akik hívőnek mondják magukat, és ettől háborog a gyomra. Hogy nem tesznek semmit a szegényekért, a hajléktalanokért. Az Iványi Gábor egyháza kivétel, de neki sincs elég pénze és ereje ahhoz, hogy mindent megoldjon. Ráadásul, tudja ő, szívatják az Iványit is, ahol csak lehet. Keresztbe tesznek neki, mert megorrolt rá a Zsebnapóleon. Pedig, annak idején ő keresztelte meg metodista szertartás szerint a Viktorék két nagyobb gyerekét. Aztán persze elsunnyogtak a keresztlevélért az Anikóval, visszakérték, mert már olyan körökben mozogtak, ahol nem divat metodistának lenni. Azért akart velem beszélni, mielőtt még meghal, mert én megírhatom, ha akarom. Nem mintha változna ettől valami, tudja ő, hogy nem változik itt semmi, legföljebb egyre rosszabb lesz, de ha megírom, talán mégis többen tudják.
Hogy őt, aki hívő ember lenne, mennyire zavarja, hogy az egyházak nem tesznek semmit a szegényekért. Sem a papok, sem a magukat kereszténynek mondó politikusok. A Tömjén Zsolti, már elnézést, ők az utcán így hívják maguk között a Semjént, ő sem tett még értük soha semmit. Csak ül a parlamentben, néha elmegy vadászni, lelő valami állatot, hizlalja a háját, ennyi.
Pontosabban, valamit azért mégiscsak tettek, igaz, azt sem értük, hanem ellenük. Megszavazták, hogy a hajléktalanok ne lakhassanak az utcán. Mintha ő hobbiból lakna az utcán, erre készült volna világéletében. Ha hozzá vágna a Tömjén Zsolti egy kétszobás lakást, mondja a hajléktalannak látszó hajléktalan, akkor azt mondaná, hogy igaza van. Mondjuk, rajta már az sem segítene, ő meghal hamarosan. De mások talán még élnek egy ideig.
Milyen szépen kitalálta a Tarlós Pityu, hogy eltüntetik az utcáról a hajléktalanokat. Amit nem látnak ugye, az nincsen. És el is fognak tűnni a hajléktalanok, nem csak ő az egyedüli, aki meghal hamarosan. Többen vannak, ismer néhányat, akiknek már nagyon kevés van hátra.
Na, csak ennyit akart volna mondani. És ne adjak neki pénzt, inkább írjam meg, amit mondott. Persze, csak akkor, ha van még hely, ahová az ilyet meg lehet írni.


http://balrad.wordpress.com/2013/09/15/az-utca-embere/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése