2013. augusztus 26., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Féljetek ti, akik felálltok és átkozzátok Fiamat


2013. augusztus 25. vasárnap, 18:00
Legdrágább leányom, e Legszentebb Küldetésemnek köszönhetően egy nagy Ajándékot hagyományozok a világ számára. Elindulok, hogy habozás nélkül megmentsek 200 millió lelket, függetlenül attól, hogy mennyire bántottak meg Engem, és ezt a jövő héten fogom megtenni annak a szenvedésnek köszönhetően, mely ehhez a Küldetéshez kapcsolódik.
Beavatkozásom Cselekedete a kérésednek köszönhető, leányom, és Én továbbra is nagy Ajándékokat fogok adni, mivelhogy folytatódik ez a Küldetés. Azok, akik szeretnek Engem, türelemmel fogják el viselni az üldöztetést mellyel szembesülnek, és továbbra is elviselik majd, mert ez az Én Kívánságom.
Azoknak, akik üldöznek téged, drága kicsinyem, mert továbbra is Fiam Szent Szavát hirdeted, tudniuk kell a következőket: Ha Fiamat leördögözitek, meg foglak büntetni benneteket. Ha Legszentebb Szavát ördögözitek le és aztán azt mondjátok, hogy ti Isten gyermekei vagytok, a vadonba foglak vetni benneteket. Semmi sem fogja megakadályozni prófétámat abban, hogy befejezze ezt a Küldetést. Semmi! Próbálkozzatok, ahogy csak akartok, de kudarcot fogtok vallani, mert ti egy olyan harcot vívtok majd, melyet sohasem fogtok megnyerni. Az Én Mindenható Hatalmamat nem lehet megérinteni, megváltoztatni vagy provokálni. Csak provokáljátok a világ megmentésére tett Isteni Beavatkozásomat és érezni fogjátok Haragomat. Féljetek ti, akik felálltok és átkozzátok Fiamat. A büszkeségetek és engedetlenségetek a bukásotok lesz. Az egykori próféták által is figyelmeztettelek benneteket a Hangom figyelmen kívül hagyásának következményeire.
Most továbblépek, és végső formába öntöm az emberiségre mért utolsó támadás kezdetét. Megengedtem, hogy a végső harcra sor kerüljön. Megadtam az utolsó esélyt a gonosznak, hogy megfertőzze azokat, akik vonzódnak hozzá. Azért tettem ezt, hogy Fiam Irgalma által a lelkek visszautasítsák majd a fenevadat. Ők a Fiam iránti hűségüknek köszönhetően ezt meg fogják tenni. Azok számára, akik nem ismernek Engem vagy a Fiamat, nagy Kegyelmek fognak adatni, hogy ez által elfogadják majd az üdvösséget. Minden üdvösség Irgalmam Erejének köszönhető. Csak a makacs, megkeményedett szívűek maradnak hűségesek a fenevadhoz. A többieket Magamhoz fogom vonzani. Biztosítani fogom, hogy minden lehetőség megadassék minden lélek számára, hogy még az utolsó nap előtt megmenthessék magukat Fiam előtt.
Ez az utolsó Küldetés a Mennyben a kezdettől létre volt hozva. Minden angyal és szent együttesen azon munkálkodik, hogy minden Gyermekemet visszahozzák Hozzám, szeretett Atyjukhoz. Most van a végső utazás. Mindazok, akik a Fiammal járnak, közel állnak Hozzá ebben az időben. Ti nem lennétek képesek elviselni ezt a fájdalmas utazást, ha nem hallgatjátok meg, amit mond nektek. Ne inogjatok meg azok miatt, akik éjjel nappal azon fognak munkálkodni kényszerítve benneteket, hogy hátat fordítsatok. Ha ezt megengeditek, akkor nehéznek fogjátok találni, hogy újra összeszedjétek magatokat.
Fiam nélkül semmik vagytok. Nélkülem semmik vagytok. Ameddig fel nem adtok mindent, hogy az Igazságot kövessétek, addig nem fogjátok azt megtalálni.
Csak próbáljátok megakadályozni, hogy továbbítsam az Igazságot a világ számára és le foglak csapni benneteket, és sírásotok nem kerül vigasztalásra. A vadonba fogom dobni azokat a gőgösöket és arrogánsakat, akik azt hiszik, hogy többet tudnak, mint Én. Nem fogtok sikert elérni, ha dacoltok Szavammal és letagadjátok Jelenlétemet, amikor Én próbállak megmenteni benneteket.
Hálátlan ember, kevés időd maradt! Azáltal, hogy Rám hallgattok, Hozzám jöhettek, de csak akkor tehetitek ezt meg, ha arcotokon csúsztok és alázattal levetitek magatokat Fiam előtt. Küldetésem egy nagyon veszélyes fázisba került, mert azok, akik az ellenségeim, minden erőfeszítést meg fognak tenni annak érdekében, hogy darabokra szedjék. Ez úgy tűnik majd, mintha megtörténne, de tudnotok kell, hogy ellenségeimnek nagyon kevés ideje van, és hamarosan, amikor a Türelmem elfogy, ők már nem lesznek többé, mert sohasem fogják látni az Arcomat.
Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése