A világ örülni fog, mert a Rómában lévő Egyházammal együtt, a zsidó nemzetet lekaszabolják
Drága
szeretett leányom, bizalmasan feltárom előtted Fájdalmam és
Szomorúságom, mivel minden lelki gyötrelmet, amelyet az Olajfák
Kertjében elszenvedtem, most újból átélek.
Akkor
a fájdalmamat – melyet a gonosz váltott ki, aki látomásokat mutatott
nekem a jövőről – a pogányság okozta, amely a ti időtökben végigsöpör
majd a földön. Akkor felismertem – éppúgy, ahogyan az most is látható – a
gyűlöletet a világban, mely irántam, Jézus Krisztus iránt létezik.
Szenvedésemet
az a tény is súlyosbítja, hogy az emberiség még mindig nem értette meg
teljesen azt az Áldozatot, melyet a lelkükért hoztam. Keresztre
feszítésem azért volt, hogy megmentsek minden nemzedéket, beleértve a
mai világ nemzedékét is. Nagy az Én Fájdalmam ebben az időben, és
szenvedésem benned nyilvánul meg, leányom, és más áldozati lelkekben,
hogy még a teljesen tönkretett lelkeket is megmenthessem közületek.
Keserű
könnyeket sírok, és a Szívem hevesen dobog, amint a bűn egyre csak
terjed a törvények által országaitokban, mely törvények kísértésbe
kényszerítik majd az ártatlan lelkeket. Ezek a lelkek nemcsak
azt fogják érezni, hogy a bűnt most már igazolni lehet – mivel országaik
törvényei elnézik azokat –, de még azzal is vádolni fogják őket, hogy
megszegik országuk törvényeit, ha támogatják Szent Szavamat.
Ó,
mennyire megtévesztenek benneteket! Milyen messzire tévelyegtek el
Tőlem! Mennyire megbántotok Engem! Azok, akik Szavam hirdetéséért
felelősek, most hallgassanak meg: A ti kötelességetek, hogy mindenkor
védelmezzétek Szent Szavamat. A fogadalmatok az, hogy úgy
engedelmeskedjetek Szavaimnak és Tanításaimnak, ahogy azok Egyházam
létrehozásakor voltak a Földön. Sohase térjetek el az Igazságtól.
Készítsétek fel a lelketeket, mert hamarosan kényszeríteni fognak
benneteket, szabad akaratotok ellenére, hogy a Szentségeken keresztül
megtagadjatok Engem. Nektek mindenkor ébernek kell maradnotok az
előtettek álló nagy változásokkal szemben.
Az
egész emberiséghez szólok: Hívlak benneteket, hogy válaszoljatok
Hangomra, az Igazság Hangjára, a Szeretet Hangjára, a Mesteretek
Hangjára. Hamarosan látni fogtok Engem. Aztán a pókháló le lesz törölve a
szemetekről, és akkor az Igazság világos lesz számotokra. Amikor
Irgalmasságom Napja felvirrad, nektek tudnotok kell, hogy azt követően
Második Eljövetelemre nagyon hamar sor kerül. És miközben Én arra
vágyom, hogy mindnyájan forduljatok Hozzám, ugyanakkor szomorúan sírok
is azokért a lelkekért, akik elvesznek Számomra.
Figyelmeztetnem
kell azokat, akik megpróbálnak Engem megakadályozni a lelkek
megmentésében: Meg foglak büntetni benneteket, ha továbbra is
szembeszálltok Isten Szavával. Én nem ezekre az Üzenetekre utalok – bár
elszomorít, hogy nem hallgattok Rám -, hanem Szent Szavam eltörlésére a
nemzetetekben.
A
világosság le fogja győzni a sötétséget. Isten Világossága életben tart
benneteket. A sötétség elpusztít benneteket. Világosságom egyre
fényesebb és fényesebb lesz, egészen addig, amíg száműzik Szent
Eukarisztiámat. Aztán elhalványul. Akkor Egyházam összeomlik, és úgy tűnik, meghal. A világ örülni fog, a Rómában lévő Egyházammal együtt, mert a zsidó nemzetet lekaszabolják. Ez
lesz a legnagyobb megtévesztés, ami az emberiséget éri, és akik
elfogadják a pogányság eme gonosz formáját, azokat magával ragadja az
ár. És miután a tűz végigsöpör a Földön, Egyházam újból fel fog támadni
az Ő teljes dicsőséges formájában. Ez lesz a vég azon bűnösök számára,
akik elutasítják Kezemet, de egyben az örök élet kezdete is azok
számára, akik szeretnek Engem.
Jézusotok
Nekik azonnal meg lesz bocsátva, ha összeszedik a bátorságukat, és hívnak Engem, hogy segítsem ki őket nyomorúságukból
Drága
szeretett leányom, neked tudnod kell, hogy minden bűnösnek, különösen
azoknak, akik szörnyű dolgokat követtek el, Hozzám kell jönniük. Én a
figyelmükre vágyakozom, és a Szívembe akarom vinni őket, mert szeretem
őket. Nekik azonnal meg lesz bocsátva, ha összeszedik a
bátorságukat, és hívnak Engem, hogy segítsem ki őket nyomorúságukból.
Nekik sohasem szabad félniük Tőlem, mert Én a „Mindig-Irgalmas” vagyok.
Ők közelebb állnak Hozzám, mint azok, akik azt állítják, hogy Engem
képviselnek a Földön, de képmutatók, akárcsak a farizeusok voltak.
Nyújtsátok Felém kezeteket. Nem
számít, hogy milyen tetteket követettek el, Én el foglak benneteket
érni. Az Imám, melyet most nektek adok, a Szívembe fog hozni benneteket,
bennetek fogok lakozni, és ti megmenekültök.
A Keresztes Imahadjárat 107. imája: Ments meg Engem a Pokol tüzétől
Én egy szörnyű bűnös vagyok, Jézus.
Tetteim által kétségbeejtő szenvedést okoztam másoknak.
Ennek eredményeként félre vagyok dobva.
Már sehol sem tűrnek meg engem a Földön.
Ments ki engem ebből a vadonból, és védj meg engem a gonosz markolatától.
Engedd meg, hogy bűnbánatot érezzek.
Fogadd el bűnbánatomat.
Tölts el engem Erőddel és segíts felemelkednem a kétségbeesés mélységéből.
Átadom
Neked, drága Jézus, a szabad akaratomat, hogy cselekedj velem óhajod
szerint, hogy így megmenekülhessek a Pokol tüzétől. Ámen.
Menj békében, gyermekem, mert Én soha nem hagyom el azokat, akik Irgalmasságomért könyörögnek.
Jézusotok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése