2012. szeptember 30., vasárnap

Bocsa József atya: Magánkinyilatkoztatások

Kinyilatkoztatás
Mi a kinyilatkoztatás? Nemrég, amikor a kormány részéről támadások érték a közszolgálati rádiót, akkor a rádió vezetősége kinyilatkoztatta ezt a szót használták, már nem is emlékszem rá, hogy mit nyilatkoztatott ki de a szó megütötte a fülemet. A kinyilatkoztatás szónak csak az Istennel való kapcsolatban van értelme. A kinyilatkoztatás Isten beszéde az emberekhez, az üdvösségre vezető tanítások meghatározott együttese.[1] Isten szeretetből megszólítja az embert, megnyitja magát előtte, elmond számára minden fontos tudnivalót, ami az ember boldogságához kell. A kinyilatkoztatás latinul revelatio. A velum szó van benne, amely fátylat jelent. A revelatio a fátyol eltávolítása. Amit korábban mintegy fátyol fedett, ami rejtve volt, ami titok volt, az a fátyol eltávolítása után láthatóvá, ismertté válik. A kinyilatkoztatásban Isten az ember részéről feltételezi a megnyílást, az Ő szerető szólítására való odafigyelést, annak hittel való elfogadását, és az ember szeretetből való válaszát.

Milyen kinyilatkoztatásokat ismerünk? Nyilvános kinyilatkoztatás, és magánkinyilatkoztatás. A nyilvános kinyilatkoztatás az, ami az egész emberiségnek szól. Ez két úton jutott el az emberiséghez, az őskinyilatkoztatás útján és a választott nép útján, a Szentíráson keresztül. Az őskinyilatkoztatást Isten az egész emberiségnek adta a teremtés után. Ebből sok nép sok elemet megőrzött, az igazság magvai ott vannak sok vallásban. Ez az alapja annak, hogy a Szentatya pl. Assisibe meghívta a különböző vallások vezetőit, és hogy a II. vatikáni zsinat elismeri a különböző vallásokban való pozitívumokat. Isten minden embernek a szívébe írta a legfontosabb tudnivalókat önmagával és az ember világával kapcsolatban, azt pl. hogy Isten létezik, hogy a jókat megjutalmazza, a rosszakat megbünteti, hogy az ember ne akarjon olyat tenni másnak, amit nem szeretne, hogy vele tegyenek, stb. Ezt az ős-kinyilatkoztatást azonban az emberiség többsége eltorzította, elfeledkezett róla, és /ill. emberi hozzáadásokkal beszennyezte. És amikor az emberben a bukott angyalok és a saját bűnei következtében elhomályosodott ez az alapvető kinyilatkoztatás, akkor Isten ismét közölte ezt kívülről is, maradandó formában, kőbe vésve. Így keletkezett a Tízparancs, és ami ahhoz kapcsolódott, az ószövetségi törvény. De az embernek ez sem volt elég. Ezt a kívülről, nem a lelkiismeret hangján keresztül jövő, tehát egyértelműbben megfogalmazott kinyilatkoztatást is eltakarta, újra leplet húzott rá, emberi előírásokat fűzött hozzá, beszennyezte. A próféták által Isten mindig újra igyekezett lerántani a leplet, magyarázta ezt az általa adott kinyilatkoztatást, és megígérte a Messiást, aki ahhoz a kinyilatkoztatáshoz vezette vissza az embereket, amit Isten Mózesen keresztül adott. Ő nem eltörölte azt, hanem beteljesítette. Isten minden korábbi kinyilatkoztatása Jézus Krisztusban teljesedik be. Korábbi kinyilatkoztatásai benne válnak érthetővé, őrá irányulnak, és minden magánkinyilatkoztatásnak is a mércéjévé váltak.

Fontos látnunk, hogy az Egyház hogyan tekint erre a nyilvános kinyilatkoztatásra, hogyan kezeli, magyarázza, mert a magánkinyilatkoztatások kezelésénél, magyarázásánál is ezekből az elvekből kell kiindulnunk.

A nyilvános kinyilatkoztatást a Szentírás írott könyvei és az íratlan szenthagyomány tartalmazza. Ami a Szentírásban van, azok a Szentlélek sugalmazására íródtak, ezeknek Isten a szerzőjük. A Szentlélek beszél a mózesi törvényben, a próféták által, az apostolok révén, az evangélisták által. Éppen ezért a Szentírásban nincs tévedés. A Szentírás összes könyvei minden kétségen felül álló igazságot tartalmaznak.[2] Amit a szent író állít, kijelent, tanít, azt a Szentlélek állításaként, kijelentéseként, tanításaként kell felfognunk.[3]

De a Szentírást is magyarázni kell. Péter apostol Pál leveleivel kapcsolatban és a Szentírás többi részével kapcsolatban is a következőket írja. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is (2Pét 3,16). A Szentírással és annak értelmezésével kapcsolatban van egy kis latin vers, amely így hangzik: Hic liber est in quo quaerit sua dogmata quisque, invenit et pariter dogmata quisque sua. Magyarul: ez az a könyv, amelyben mindenki a maga tanait keresi (azok igazolását), és meg is találja. A Szentírással kapcsolatban egy nagyon fontos feladat az értelmezés. Mert nagyon könnyű azt félreérteni, a benne lévők értelmét kicsavarni, ahogy Péter apostol írja. Hogy miért csavarják ki sokan, erre majd még visszatérünk.

A Szentírás hiteles magyarázatának figyelembe kell vennie az egyházi tanítóhivatal döntéseit, az egyházatyák és a teológusok egybehangzó hagyományát. Az egyház visszautasított többféle szentírás-magyarázatot, így a racionalisták, modernisták, bizonyos nem-katolikus bibliatársulatok magyarázási módszereit.[4]

A Szentírás félremagyarázásának, a vele kapcsolatos tévedéseknek gyakori forrása a téves fordítás. Ebből az okból az Egyház a Vulgata fordítást, vagyis a Szent Jeromos által elkészített latin fordítást nyilvánította hitelesnek. De ez a hitelesség sem zárja ki azt, hogy abban is lehetnek fordítási hiányosságok. Ma általában csak azzal a buzdítással találkozunk, hogy forgassuk, olvassuk gyakran a Szentírást. A Szentírás olvasását korábban is ajánlotta az Egyház, de azt is hozzátette, hogy nem mindenkinek válik a hasznára, éppen ezért nem kötelező mindenkinek.[5] A félreértések, félremagyarázások miatt volt ez a tilalom. Az is, hogy az egyház korábban kifejezetten tiltotta a jegyzetek és az egyházi jóváhagyás nélküli fordítások olvasását, és a nem-katolikus bibliatársulatok által kiadott fordítások használatát is. [6]

A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikus konstitúciója a Szentírás magyarázatáról a 12. pontban többek között a következőket írja. Mivel pedig Isten a Szentírásban emberek által emberi módon beszélt, a Szentírás magyarázójának, hogy megláthassa, mit akart velünk közölni Isten, figyelmesen meg kell vizsgálnia, hogy a szent írók mit akartak mondani, és szavaik által mit akart kinyilatkoztatni Isten. A szent írók szándékának kiderítése végett egyebek közt ügyelni kell az irodalmi műfajokra is. Az igazság ugyanis nem egyformán jelenik meg és fejeződik ki a történeti, a prófétai, a költői vagy más műfajú szövegekben. A magyarázónak tehát azt az értelmet kell keresnie, melyet a szent szerző az adott körülmények között a maga korának és kultúrájának megfelelően, az akkori irodalmi műfajok segítségével akart kifejezni és fejezett ki. Mert annak helyes megértéséhez, hogy a szent szerző mit akart mondani írásával, figyelni kell egyrészt a szent író korában szokásos általános gondolkodás-, szólás- és elbeszélésmódokra, másrészt az akkori társadalmi érintkezési formákra. Mivel pedig a Szentírást ugyanazon Szentlélek segítségével kell olvasni és magyarázni, mint akinek sugalmazására készült, a szent szövegek helyes értelmezésénél ugyanilyen gonddal kell szemmel tartani a teljes Szentírás tartalmát és egységét, figyelembe véve az egész Egyház élő hagyományát és a hit analógiáját. A Szentírás-magyarázóknak tehát az a dolguk, hogy e szabályok szerint törekedjenek a Szentírás értelmének mélyebb megértésére és kifejtésére. Így mintegy az ő előkészítő munkálkodásuk alapján fog kiérlelődni az Egyház döntése. Mindez ugyanis a Szentírás-magyarázatot illetően végső fokon az Egyház ítéletének van alávetve, mert az Egyház Isten igéje megőrzésével és magyarázásával isteni parancsot teljesít, és isteni szolgálatot lát el.

A Szentírás magyarázatánál azt is figyelembe kell venni, hogy minden kinyilatkoztatott igazságot az ész nem képes átlátni. Vannak, amelyek homályosak és ködösek maradnak még a kinyilatkoztatás után is, felülmúlják még az angyalok természetes felfogóképességét is. Ugyanakkor mégsem ellenkeznek az ésszel.[7]

A nyilvános kinyilatkoztatásban már benne van minden, ennek tartalma nem változik. A Szentlélek segít ennek a magyarázatában, de ez a segítség nem új tanítások kinyilvánítására szolgál. Az Egyház a Szentírás-magyarázó tevékenysége során annak tartalmából kiemel bizonyos sarkalatos tanításokat, és ezeket dogmáknak nevezi. Sokan igyekeztek különböző közelítésekből a dogmákat elvetni, azokat aláásni. Az Egyház elutasította azt a tanítást, amely a dogmákról azt mondta, hogy azok változékonyságnak vannak kiszolgáltatva. A kinyilatkoztatott tanítás változatlansága azonban nem zárja ki a dogmák meglévő tartalmának fokozatos kibontakozását.[8] Tehát lehetnek új rálátásaink a Szentírásban kinyilatkoztatott tanításokra is, egyre jobban elmélyülhetünk azok tartalmában, egyre jobban megismerhetjük azokat. Azok a leplek, amelyek a Szentírás bizonyos részein sokáig rajta voltak, lehullhatnak, vagyis azok az értelmezési nehézségek, amelyek a Szentírás sok helyével kapcsolatban még most is megvannak, éppen magánkinyilatkoztatások hatására is lehullhatnak, megoldódhatnak.

Van-e különbség egyrészt az egyéni lelkiéletben tapasztalható megvilágosodások, másrészt a karizmatikus közösségekben tapasztalható próféciák, nyelvmagyarázatok, ismeret adományának működése és harmadrészt a misztikusoknak adott magánkinyilatkoztatások, isteni közlések között? Ha részleteiben elemezzük ezeket, felfedezhetünk különbségeket. De minket most az érdekel, hogy a megkülönböztetés szempontjából másként kell-e kezelni e három csoportot.

Ezekről a kérdésekről teológusok között vita volt és zajlik ma is. Ennek a vitának a részleteibe itt nincs mód belebocsátkozni. Nekem az a véleményem, hogy ha valaki igyekszik magát átadni Istennek, és a vele való kapcsolat, az imádság útjára lép és azon előrehalad, akkor Isten a megismerés, az ismeret, a belátás és bölcsesség ajándékain keresztül belép az életébe, megvilágosodásokban lesz része, nem ritkán képeket lát, hangokat hall, álmai, látomásai lesznek, tanításokban részesül, amiken keresztül vezeti őt Isten. Elsősorban az ő életét irányítja így, de szólhat rajta keresztül másokhoz is, több vagy kevesebb emberhez. Isten mindenkinek bőven ad kegyelmeket, ilyen karizmatikus, misztikus kegyelmeket is. De a kegyelmeknek való megnyílás, a velük való együttműködés, ill. a megfelelő fogadó közeg hiányában sok emberben ezek nem tudnak kibontakozni.

Ugyanakkor arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy álmai, látomásai, hallomásai nemcsak Istentől lehetnek az embernek, hanem attól is hogy bezabál, a kelleténél többet iszik, bediszkózik, narkotikumok hatása alá kerül, ilyen-olyan obskúrus kezelésekben, beavatásokban részesül, és az ördög is részesítheti ilyenekben az embert, akár indirekt módokon, ilyenekbe való belevitellel, akár direkte is. Ezért fontos a megkülönböztetés és magyarázat, az értelmezés mind az egyéni lelkiélet területén, mind a közösségek szintjén, mind pedig az ún. magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban.


Az Istenről való beszéd nehézsége

Istenről nem tudunk definíciót adni, őt meghatározni, mert ha ezt tudnánk, akkor ő már nem lenne Isten, hanem megragadnánk őt és elhelyeznénk fogalmi kategóriáink egy polcára. Ő azonban nem hagyja magát így megragadni, egy általunk meghatározott helyre bezárni. Amikor emberi nyelven, értelmünk segítségével, a kinyilatkoztatást értelmezve, fogalmak útján róla beszélünk ha ezt helyesen akarjuk tenni az állítás, a tagadás, és az analóg értelemben való állítás hármas logikai útján keresztül tehetjük.

Hogy a magánkinyilatkoztatások terén el ne tévedjünk, az Istenről való beszédnek a most kifejtendő alapszabályával kell előbb megismerkednünk. Sirák fiának könyve a következőképpen beszél Istenről. Sokat mondhatnánk, s még nem jutnánk a végére, de egy szó a vége, az hogy Ő a minden. Honnan vegyünk erőt, hogy Őt magasztaljuk? Hiszen nagyobb Ő, mint minden művei. Félelmetes az Úr és rettentően nagy, hatalmas tettei csodálatra méltók. Magasztaljátok Őt dicsőítő énekkel, ahogy csak tudjátok, mert még annál is nagyobb. Ha hozzákezdetek, merítsetek erőt, és ne lankadjatok, mert nem értek soha a végére. Ki az, aki látta és le tudná írni, ahogy hozzá illik? Amit nem ismerek, az sokkal több ennél, csak nagyon keveset láttam műveiből. De valamennyit az Úr hozta létre, s a jó embereknek bölcsességet adott. (Sir 43,27-33)

Többek között erre a szentírási helyre alapozva fejtette ki a katolikus teológia az Istenről való fogalmi beszéd hármas útját. Ez az a bizonyos hit analógiája , amely az idézett zsinati dokumentumban is szerepel. Hogy ez mi is, most szeretném röviden kifejteni.

Az első út az állítás útja. Istent a teremtés révén ismerhetjük meg. Az emberi megismerés két módon történik, a természetes ész útján, és hit által, vagyis a kinyilatkoztatás magunkévá tétele által. Ha a természetes ész útján indulunk el, akkor a teremtett világban látunk különféle jó tulajdonságokat. Ilyenek például az igazság, a szeretet, a szépség, stb. Okkal feltételezhetjük, hogy ezek Istenben is megvannak. Ha Ő teremtette a világot, akkor benne is meg kell, hogy legyenek, hiszen senki sem képes adni azt, amivel maga nem rendelkezik.

Második nekifutásra azonban a világban meglévő néhány tulajdonságról azt kell mondanunk, hogy azok nincsenek meg Istenben. Ilyenek, pl. a mulandóság, a korlátozottság, a halandóság, a térbe való bezártság. És természetesen nem lehet meg benne a bűn sem. Ezeket a tulajdonságokat Istennel kapcsolatban tagadni kell. Ő végtelen, korlátozatlan, halhatatlan, nem mulandó, a bűn árnyéka is távol van tőle. Tehát mégsem olyan, mint a világ.

Ha az ember akár az egyik, akár a másik végletbe esik ezen a területen, félre csúszik. Ha elhanyagoljuk Istennel kapcsolatban a tagadást, vagyis a világban lévő minden tulajdonságról azt gondoljuk, hogy azok Istenben is megvannak, akkor keletkeznek az emberi elképzelések, a mítoszok, az antropomorf istenképek. Az Istenről való helyes beszédből, a teológiából így mitológia lesz. Ha viszont Istennel kapcsolatban csak azt hangsúlyozzuk, hogy ő egészen más, nem olyan, mint a mi világunk, akkor negatív teológia jön létre, amely Istennel kapcsolatban nem állít semmit, csak tagad. Ebbe a kísértésbe esett bele sok keleti vallás.

Amikor harmadik nekifutásra kezdünk el Istenről beszélni, akkor úgy kell beszélnünk, hogy azt mondjuk, mindazt, amit róla a mi véges létünk alapján mondhatunk, analóg, átvitt értelemben kell állítanunk. Tehát a szeretet, a szépség, a bölcsesség, a jóság, stb. nemcsak nagy mértékben vannak meg Istenben, hanem mindent felülmúló, elképzelhetetlen mértékben, eminens módon. Tehát azt kell mondanunk, hogy Ő maga a szeretet, a szépség, a bölcsesség, a jóság, stb.

Ilyen mindent felülmúló mértékben jellemző Istenre az is, hogy Ő kinyilatkoztató Isten, hogy beszél önmagáról, arról, hogy milyen Ő, céljairól, terveiről, cselekedeteiről, teremtményeiről.

Isten alapvető tulajdonságai közé tartozik, tehát, hogy Ő kinyilatkoztató Isten.

Ha tehát Isten kinyilatkoztató Isten, akkor senki sem gondolhatja komolyan, hogy Jézus mennybemenetele után elhallgat. Ha ő kinyilatkoztató Isten, akkor ez a jellemvonása mindörökre megmarad, és kinyilatkoztatja magát még az örök boldogság állapotában is, amikor mindig újabb és tökéletesebb formában ismerjük meg majd Őt, egyesülünk vele a szeretet által. Miért ne adhatna kinyilatkoztatást Jézus mennybemenetele után is, az Ő első és második eljövetele közti időben is?


A magánkinyilatkoztatások szerepe, a velük kapcsolatos lehetséges hozzáállások

Mi a funkciója, szerepe a hiteles, valóban Istentől származó magánkinyilatkoztatásoknak? Mit akar velük elérni Isten? Mi a célja velük?

Az egyik funkció, amit már érintettünk az, hogy a hitigazságok, a dogmák meglévő tartalma fokozatosan bontakozik ki előttünk. Lerini Szt. Vince hasonlata szerint már egy csecsemőben is benne van mindaz, ami benne lesz a kisgyermekben, a fiatal felnőttben és az idős emberben. A hitigazságok a megfogalmazáskor még csecsemő-állapotban vannak, az idő múlásával egyre több minden láthatóvá lesz belőlük, értelmük egyre jobban kibontakozik. A Szentlélek vezeti ezt a folyamatot. Ő az, aki sugallta a szent írókat, Ő az, aki a dogma megfogalmazásakor ösztönzéseket adott, és Ő az, aki adhat magánkinyilatkoztatásokat is, amelyek a Szentírást is értelmezhetik, a dogmák tartalmát is egyre jobban kibonthatják. Tehát nemcsak teológusok, exegéták útján magyarázhatja saját igéjét, hanem misztikusok útján is. Létezik misztikus teológia is, vagyis misztikusok által művelt, ill. misztikusok tapasztalataira, a nekik adott magánkinyilatkoztatásokra épülő, azokat is felhasználó teológia. De mind a teológusok, mind a misztikusok alá vannak vetve az Egyház végső magyarázó tekintélyének, ítéletének, hiszen Isten az ő igéjének a megőrzését és magyarázatát az Egyházra bírta.

A magánkinyilatkoztatások másik funkciója, hogy ezek Isten számára korrekciós lehetőségek. Az Egyház történelme során különböző korszakok voltak, amelyekben a kinyilatkoztatásból egyes részeket komolyan vettek, másokat elhanyagoltak, olyannyira, hogy esetleg el is tértek az eredeti krisztusi üzenettől. Ahogy Isten az Ószövetségben a próféták útján mindig újra emlékeztette a választott népet a Mózesen keresztül adott kinyilatkoztatásra, ugyanúgy az Újszövetség népét is figyelmezteti a krisztusi üzenetektől való eltérésekre, így korrekciós lehetőségeket nyújt számunkra. Gondoljunk csak pl. Assisi Szent Ferenc vagy a különféle rendalapítók küldetésére, vagy arra, hogy az Úrnapja, a Jézus Szíve ünnep bevezetése, az első pénteki és első szombati engesztelő szentáldozások mind magánkinyilatkoztatások nyomán terjedtek el az Egyházban. Vagy a guadalupei, lourdes-i, fatimai kegyhelyek, melyeket évente sok millió zarándok keres fel, mind magánkinyilatkoztatás révén keletkeztek.

A szektákról szokták azt mondani, hogy azok az Egyház kifizetetlen számlái. Vagyis olyan területeken tudnak embereket elragadni, amelyeket az Egyház elhanyagol. Ugyanez érvényes a magánkinyilatkoztatásokra is. Nézzünk néhány példát arra, hogy a keresztény élet egyes ma elhanyagolt területeire hogyan hívják fel a magánkinyilatkoztatások a figyelmet. Ma az egyház egy nagyon támadott, szorongatott állapotban van. A világuralomra törő erőknek egysége és a szervezettsége által nagyon az útjában áll. Minden eszközzel igyekszenek tönkretenni, az ötödik hadoszlop útján belülről is zülleszteni. Egy nagy sátáni támadás kereszttüzében van az Egyház. És pont ilyen korban feledkezik meg az Egyház az angyalokról a szent, Istenhez hűségesnek maradt, és bukott angyalokról teszi félre a szabadító imát, az exorcizmust, ill. igyekszik teológiájában perifériára szorítani az angelológiát. Nagyon sok mai magánkinyilatkoztatás viszont éppen az angyalok fontos szerepére hívja fel a figyelmet. Vagy egy másik példa. Az Egyházba is behatolt az aktivizmus, a cselekvést, a szervezést előtérbe állító szemlélet. Manapság nagyon sok pap csak menedzser szerepet tölt be, szolgáltató funkciója van. Sokan elhanyagolják az imát, az Isten felé fordulást. Nem egy magánkinyilatkoztatás éppen az imának, az elmélkedésnek, a szentségimádásnak a jelentőségére hívja fel a figyelmet. Vagy egy harmadik példa. Korunk nagy botránya a refomáció óta a kereszténység megosztottsága. Megindult ugyan a közeledés az ökumenizmus formájában, de még nagyon távolinak tűnik az egység. Sok magánkinyilatkoztatásban épp erre a botrányra hívja fel az ég a figyelmet, és az ellentétek kiküszöbölésén munkálkodik, erre hív mindnyájunkat. Nem csoda, ha annyira támadják pl. Vassulát, hiszen a neki adott üzenetek középpontjában éppen a kereszténység egysége áll. Ha előre halad az egység ügye, akkor annál nehezebb lesz ellenfeleinek eltipornia az Egyházat, ezért mozgatnak meg az egységet komolyan hirdető magánkinyilatkoztatások ellen is minden követ.

Ma egy teljesen elkereszténytelenedett világban élünk. Isten úgy is megszólít embereket, hogy egy tipikusan mának élő embert fülön csíp, beszélni kezd hozzá, és másokhoz is szól rajta keresztül. Elmeséli az illető, hogy mi történt vele, hogyan szólította meg őt Isten A többi hozzá hasonló evangelizálására küldi. Valahogy úgy, ahogy Pál apostollal tette annak idején.

A magánkinyilatkoztatások egy következő funkciója, hogy felkészítenek minket az előttünk álló eseményekre, ráirányítják figyelmünket történelmi felelősségünkre.

A második század első felében született egy Hermas nevű keresztény testvérünk Pásztor c. prófétikus írása. Ebben olvashatjuk a következőket. Két angyal van az emberrel, az igazságosság angyala és a gonoszság angyala. Uram kiáltottam fel ‑ hogyan ismerhetem fel cselekedeteiket, hiszen mindkettő velem lakik?! Figyelj mondotta ‑ és értsd meg őket! Az igazságosság angyala gyengéd és tartózkodó, szelíd és nyugodt. Amikor tehát ő leszáll a szívedbe, mindjárt igazságosságról, tisztaságról, szentségről és mértékletességről beszél veled, minden igaz tettről és minden nemes erényről. Amikor ilyen dolgok támadnak szívedben, tudd meg, hogy az igazságosság angyala van veled. Ezek tehát az igazságosság angyalának a művei. Bizalmad tehát vesd őbele és az ő műveibe! Most vedd fontolóra a gonoszság angyalának a műveit is! Mindenekelőtt hajlamos a haragra, keserű és veszett, művei pedig rosszak, és megrontják Isten szolgáit. Amikor tehát ő hatol a szívedbe, ismerd fel a műveiről! Uram ‑ mondottam ‑ nem tudom, hogyan ismerjem fel. Halld tehát! ‑ felelte. Amikor harag támad benned, vagy keserűség, tudd meg, hogy ő van benned; továbbá a sokféle tevékenységre irányuló vágy, nagy költekezések sok ételre és italra, sokféle részegeskedésre, különféle és felesleges gyönyörökre; ugyancsak a nőkre és a kapzsi vagyonszerzésre irányuló vágyak, a nagy gőg és a dicsekvés, és minden más, ami ezekhez közel áll vagy hasonlít amikor tehát ilyen dolgok járnak az eszedben, tudd meg, hogy a gonoszság angyala van benned.

Attól függően, hogy az ember melyik angyalnak adja át magát, melyiknek enged nagyobb szerepet az életében, fog hozzáállni a Szentíráshoz és a magánkinyilatkoztatásokhoz is. Ha ennek a második angyalnak (bukott angyalnak), akkor sok kényelmetlen dolgot fog találni a Szentírásban, amelyek mind vádak ellene. Hogy meneküljön ezektől a lelkiismereti vádaktól, igyekszik félremagyarázni a Szentírás számára kényelmetlen helyeit. A magánkinyilatkoztatásokkal egyszerűbb dolga van. Azokat egész egyszerűen elveti, mondván, hogy azok nem kötelezők.

Ebből a nézőpontból a magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatos egyik extrém hozzáállás érthetővé válik. Sokan azért utasítják el eleve a magánkinyilatkoztatásokat, mert különben, ha elfogadnák, igaznak tartanák, meg kellene változtatniuk saját életüket.

A magánkinyilatkoztatások eleve elvetésének van egy másik oka is, a kényelmesség, a tunyaság. Nem elég nekem a Szentírásra odafigyelni, minek foglalkozzam még a magánkinyilatkoztatásokkal is?! Valójában ez is az előző hozzáállásnak egyik megnyilvánulása, a bukott angyalra való odafigyelés következménye, hiszen az ilyen ember számára nem az a fontos, hogy minél világosabban és egyértelműbben felismerje és kövesse Isten akaratát, hanem az, hogy tespedt kényelmét semmi meg ne zavarja. Az ilyen emberek nem nyílnak meg Isten előtt, nem engedik be őt a maguk zárt, önző világába.

A másik extrém hozzáállás minden magánkinyilatkoztatás eleve elfogadása. Ez sem tartható, mert vannak hamis magánkinyilatkoztatások, amelyek emberi csinálmányok, vagy ördögi szemfényvesztések.

A magánkinyilatkoztatásokhoz való helyes viszony az igazságot tisztázni akaró kritikus hozzáállás. Lehetnek magánkinyilatkoztatások, amelyek nem Istentől származnak, hanem az ördögtől. Ezeknek az a céljuk, hogy eltávolítsák az embert Istentől, hogy a vele kapcsolatos dolgokban zavart keltsenek. Tehát jó résen lennünk! Ezekkel csak annyit kell foglalkoznunk, mint amit a szeméttel teszünk, hogy kitakarítjuk, kukába dobjuk. Lehetnek magánkinyilatkoztatások , amelyek valójában nem azok, hanem emberi összeollózások, v. egyes emberek saját gondolatai. Ezekről le kell rántani a leplet. Lehet, hogy ezekben is van érték, használható emberi gondolatok, de akkor adják elő azokat olyan formában, ez XY írása, és ne ragasszák rájuk a magánkinyilatkoztatás címkét. A valóban Istentől származó magánkinyilatkoztatásokat pedig értelmezni, magyarázni, gondozni kell. És ha vannak bennük nehezen értelmezhető részek, ezek még nem feltétlenül jelentik azt, hogy hamisak, hiszen a Szentírásban is vannak ilyenek. Láttuk, hogy még ott is vannak olyan kijelentések, amelyek homályosak és ködösek maradnak még a kinyilatkoztatás után is, mert felülmúlják még az angyalok természetes felfogóképességét is. Ugyanakkor mégsem ellenkeznek az ésszel.


A nyilvános kinyilatkoztatás és a magánkinyilatkoztatások.

Az a kijelentés, amivel sokan félredobják a magánkinyilatkoztatásokat, hogy a magánkinyilatkoztatások elfogadása nem kötelező igaz. De nézzük csak meg kicsit közelebbről ezt a kérdést! Az igaz, hogy az Egyház a nyilvános kinyilatkoztatásról mondja azt, hogy annak elfogadása mindenki számára kötelező. Emellett áll ki teljes tekintélyével. És sok keresztény van, akinek elég a Szentírás, egyedül annak alapján is odaadó, szent életet él. Ha valaki ezt őszintén így gondolja, rendben van. Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek egyedül a Szentírásnak, Isten szavának. Ez önmagában egy tökéletesebb magatartás. De nem mindenkinek ilyen erős a hite, van, akinek szüksége van jelekre és csodákra, és magánkinyilatkoztatásokra is.

Magánkinyilatkoztatások léteznek, azokat nem lehet csak úgy egyszerűen lesöpörni az asztalról. Egy magánkinyilatkoztatás vagy Istentől jön, vagy a bukott angyaloktól, vagy emberi forrásokból. Ha Istentől jön, akkor azzal nem tehetünk akármit. Ha Isten jónak látja, és fontosnak tartja, hogy szóljon hozzánk magánkinyilatkoztatások által is, prófétái által is, akkor mi milyen alapon utasítjuk el ezeket? Ha az ő követeit, prófétáit, megbízottait utasítjuk el, akkor valójában Őt utasítjuk el. Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok.. (Mt 23,37) A magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatos eleve elutasító magatartás tehát eleve megkérdőjelezhető, Isten elutasítását jelenti. Már láttuk, hogy Isten lényegéhez tartozik, hogy kinyilatkoztató Isten, és nemcsak a múltban volt az, hanem a jelenben is az, a jövőben is az lesz, és az lesz az egész örökkévalóságon át.

A helyes magatartás csak az lehet, hogy odafigyelünk a magánkinyilatkoztatásokra is, igyekszünk a valódi, Istentől jövő kinyilatkoztatást megkülönböztetni a hamis, ördögi forrásból, vagy emberi forrásból származó magánkinyilatkoztatásoktól, és az igazi magánkinyilatkoztatásokba beszűrődő szennyeződéseket igyekszünk kiszűrni. Ettől kezdve a hangsúly a hogyan -on, a hogyanok -on van. Nagyon apró részletekbe nem tudunk itt belemenni.

Ha valóban Istentől származik egy kinyilatkoztatás, akkor is mindig szó van egy emberi közvetítőről, egy emberi szerzőről is, miként a Szentírás esetében. A félreértések ott kezdődnek, hogy Isten mond valamit egy léleknek, de amikor a belső tapasztalatot igyekszik emberi szavakba öltöztetni, már torzulhat az isteni üzenet. Nem szólva arról, ha más nyelvre is lefordítják az ilyen üzeneteket, esetleg nem az eredeti nyelvből, hanem már eleve egy fordítást használnak.

Isten nem szeszélyesen, hanem törvények szerint cselekszik. Tehát minden bizonnyal minden korban hasonló módon indít szólásra embereket, használja őket, ad nekik sugallatokat, mint ahogy tette ezt a Szentírás emberi szerzőivel. Ahogyan használta a Szentírás emberi szerzőit, úgy használja azokat az embereket is, akiknek magánkinyilatkoztatásokat ad az Ő tervei érdekében. Ez fordítva is igaz, ahogyan későbbi korokban, és napjainkban is használt és használ Isten embereket az ő gondolatainak a közvetítésére, minden bizonnyal úgy használta a Szentírás szerzőit is. Tehát a mai, számunkra ismertebb misztikusoknak adott közlésmódokból visszakövetkeztethetünk arra, hogy hogyan lehetett ez a Szentírás emberi szerzői esetében. Egy példa: az egyik kortárs misztikust, Valtorta Máriát a legtöbbször úgy használta Isten, hogy megengedte, hogy lássa, hallja a szentírási jeleneteket, szereplőket, és rábízta, hogy írja le a maga írói fantáziájával, úgy, ahogyan látta. Máskor, fontosabb részeknél szó szerint diktált neki részeket, sőt a korrekturát is közösen elvégezte vele. Elmondta neki, hogy ezt és ezt így és így kell kijavítani.


Az Egyház hozzáállása a magánkinyilatkoztatásokhoz

Először nézzük azt, hogy hogyan kezeli az Egyház a magánkinyilatkoztatásokat!

Az Egyház még az általa boldoggá vagy szentté avatott személyek írásai, megnyilatkozásai mellett sem áll ki akkora tekintéllyel, ahogyan kiáll a Szentírás tévedhetetlensége mellett. Azzal, hogy boldoggá vagy szentté avat valakit, nem mondja ki azt, hogy a szóban forgó személy írásaiban, megnyilatkozásaiban nincs semmi tévedés. A boldoggá és szentté avatáshoz ahogy ezt XIV. Benedek pápa kijelenti elégséges annak megállapítása, hogy a szóban forgó tanítás mentes bármilyen teológiai megbélyegzéstől. [9] A boldoggá és szentté avatás azt mondja ki, hogy az illető szent hősi fokban gyakorolta az erényeket, és biztos, hogy üdvözült. Azt nem mondja ki, hogy írásai tévedhetetlenek.

Ha tehát még szentek írásairól sem mondja ki az Egyház, hogy azok tévedhetetlenek jóllehet egyes szenteket közülük egyháztanítóvá is emelt, tehát kifejezetten ajánlja az írásaikat , akkor nem várhatjuk, hogy egyéb magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban ilyen nyilatkozatot tegyen.

Az Egyház csak a Szentírást mondja a maga teljes tekintélyével Isten szavának, a többiről a legjobb esetben is csak azt mondja, hogy hihető, de nem olyan erős bizonyossággal, mint a Szentírásban leírtak. A gyakorlatban tehát nem ad túl nagy segítséget az egyszerű hívőknek. Azon lehet vitatkozni, hogy jó-e, helyes-e az Egyháznak ez a magánkinyilatkoztatásokhoz való hozzáállása. Korábban egyszerűen tiltotta az ilyenek közzétételét, ha valaki ezt megszegte, kiközösítés volt a büntetés (Régi kódex 1399. kánon). VI. Pál pápa 1966. okt. 14-én felfüggesztette ezt a kánont és nem került bele a II. János Pál pápa által kiadott új egyházi törvénykönyvbe sem. Ez azt is jelenti, hogy a karizmáknak és prófétai kezdeményezéseknek szabadabb utat engedett az Egyház. Ezzel a megkülönböztetés felelősségét is nagyobb mértékben a hívekre hárította. Rómába naponta számtalan kérés érkezik, hogy vizsgálják ki az ilyen-olyan látomásokat, magánkinyilatkoztatásokat. Nem győzik, ill. csak a nagyobb sürgetéseknek engednek. A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy a híveknek dobták oda a labdát. Ránk hárítják a megkülönböztetés feladatát. De ez a személyes felelősség komolyabban vételéből ered. Emiatt nem érdemes berzenkedni. A személyes döntéseiért mindenkinek magának kell vállalnia a felelősséget. Azért is, hogy a magánkinyilatkoztatások, a karizmák területén mit fogad el és mit utasít el.

A korábban mondottak alapján talán érthető ez a tartózkodás. Az ember könnyen félre tudja magyarázni még Isten szavát, a Szentírást is. Ezt a gondolatot tovább vihetjük a Sirák fiának könyvéből való mondattal: Az Úr még szentjeit sem tette rá képessé, hogy minden csodáját el tudják beszélni (Sir 42,17). Amit nem ismerünk Istenről, az sokkal több annál, mint amit ismerünk ahogyan ezt idéztük az elején ugyancsak Sirák fiának a könyvéből. A végtelen nem fér bele teljesen a végesbe. Ezt kiegészíthetjük még azzal, hogy a tévedhetetlenség határai nagyon szűkek. Csak a pápa tévedhetetlen de nem akármikor, nem akármilyen kérdésben, hanem csak akkor amikor hit és erkölcs dolgában, kifejezetten ezzel a szándékkal és ilyen módon nyilatkozik, ill. amikor a püspökökkel egységben tanít. A pápa többi nyilatkozatai, a teológusok vélekedései, sőt még a szentek megnyilatkozásai sem tévedhetetlenek. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a feltételezhetően Istentől jövő magánkinyilatkoztatások sem tévedhetetlenek és azt is, hogy a magánkinyilatkoztatásokról való ítéletek sem tévedhetetlenek , legyenek azok egyéni vagy egyházi bizottságok, tekintélyek által hozott ítéletek, megnyilatkozások.

Hogyan születnek egyházi megnyilatkozások magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban? A magánkinyilatkoztatások kérdése az egyházi vezetők számára elsősorban lelkipásztori kérdés. Emberek elkezdenek egy-egy helyre zarándokolni. Ezt figyelik egy darabig, aztán arról nyilatkoznak, hogy engedélyezzék-e oda a zarándoklatokat. Nagy huzavona után Medjugorjével kapcsolatban pl. ez az engedélyező nyilatkozat megszületett. Egy ellenpélda: Vassulával kapcsolatban, akit katolikus papok is körbevittek az egész világon, jóllehet ortodox vallású, egy olyan nyilatkozat született, hogy ne szerepeljen katolikus templomokban.

Ha már nagyon sokan odafigyelnek egy magánkinyilatkoztatásra, akár azért, mert nagyon támadják, akár azért, mert sok ember helyesli, oda figyel rá, akkor az Egyház is kénytelen foglalkozni vele. Ilyenkor fel szoktak állítani különféle vizsgáló bizottságokat. De nem mindegy, hogy ki állítja fel őket, és kik annak a tagjai. Gyakori eset, hogy tagjai teológusok, pszichológusok és pszichiáterek. De kérdés, hogy ők-e a legalkalmasabbak arra, hogy Isten beavatkozását megítéljék. René Laurentin, a neves mariológus, a magánkinyilatkoztatások Vatikán által is foglalkoztatott szakértője azt tanácsolta egy bíborosnak, hogy válasszon ki olyanokat, akik nem könyvtudósok, hanem rendelkeznek lelki tapasztalatokkal. Nevezzen ki szentéletű gyóntatóatyákat, szemináriumok vezetőit, novíciusmagisztereket, exorcistákat. Ezen a területen döntő fontosságú, hogy a bíráló, a magánkinyilatkoztatást megítélő rendelkezzék ilyen tapasztalatokkal, tehát rokonlélek legyen. Természetesen nem árt 1-2 teológust is kinevezni ilyen bizottságba, aki megvizsgálja, hogy nincs-e teológiai tévedésről szó, vagy tudóst, aki a tények természetét ismeri, de nekik is rendelkezniük kell egy bizonyos lelki érzékenységgel. Ezt az ésszerű javaslatot sajnos alig követik az illetékesek. Ritkán neveznek ki olyan vizsgálókat, akik lelki dolgokban jártasak lennének.

Pozitív nyilatkozat esetén, ha zarándokhelyről van szó, először tehát a kultuszt ismeri el az Egyház, vagyis engedélyezi oda zarándoklatok vezetését. Az olyan elismerés, mint ami pl. Lourdes esetében történt, viszonylag ritka. Ha el is ismer az Egyház magánkinyilatkoztatásokat, velük kapcsolatban általában emberi szavahihetőségről beszél. Az illetékes püspök megbízásából, két héttel az utolsó jelenés után, elkezdődtek a jelenések hitelességére vonatkozó hivatalos vizsgálatok, amelyek közel 4 évig tartottak. Ezek befejeztével a tarbes-i püspök pásztorlevélben nyilatkozott, 1862. január 18-án.  Megállapítjuk, hogy a Szeplőtelen Istenanya Bernadette Soubirous-nak 1858. február 11-én és az azt  követő napokon, összesen 18-szor, Lourdes-ban, a massabielle-i grottánál megjelent, és hogy ezek a jelenések valódiak, és a hívők ezt igazoltnak tekinthetik...

Az egyes személyeknek adott magánkinyilatkoztatások megvizsgálásánál, ha a személy még él, kérdéseket intézhetnek hozzá a homályos, félreérthető helyekkel kapcsolatban. Tehát egy párbeszéd kezdődik, megindul a tisztázás, a megkülönböztetés folyamata. Ennek függvényében a korábbi óvatosságra intő nyilatkozattal ellentétben nyilatkozhat a bizottság vagy megbízott személy akár pozitív módon is. Már meghalt személy esetén nehezebb a helyzet. Ott hosszabb lehet a kivizsgálási idő.


A magánkinyilatkoztatások megvizsgálása, megkülönböztetése

Ha a hivatalos Egyház nem vizsgál meg minden magánkinyilatkoztatást, akkor a hívek rákényszerülhetnek arra, hogy maguk végezzenek vizsgálatokat, maguk különböztessék meg az igazit a hamistól.

Hogyan végezzük a megkülönböztetést? Egy hasonlat segíthet. Kémikusok tudják, hogy a vegytisztaság relatív fogalom. Elemek általában nem vegytisztán vannak jelen a természetben, és 100 %-ig vegytiszta elem nem is létezik. Hogy ilyeneket nyerjenek különféle műveleteket hajtanak végre olyan vegyületeken, amikben a kívánt elem nagyobb százalékban megvan, hogy kinyerjék belőle azt. Pl. ahhoz, hogy tiszta alkoholt állítson elő az ember, újra meg újra el kell végezni a desztillálás műveletét, ahhoz hogy 96 %-os tiszta alkoholt nyerjünk. Még az ennél nagyobb tisztaságú elemeknél vagy vegyületeknél is azon mérik a kémikusok a tisztaságot, hogy a 99,9 % után hány 9-es található.

Valami hasonló érvényes Istenre is. Vegytiszta formában Isten nem fordul elő világunkban. Senki sem mondhatja el, Jézuson kívül, hogy aki engem lát, látja az Atyát , vagy aki engem hallgat, az Őt hallgatja , vagy amit én mondok, azt az Atya mondja . Ha valaki ilyent mond, abból mindig gyököt kell vonni. Ha valaki így nyilatkozik: ezt mondja az Úr , vagy ezt üzeni a Szűzanya , az illető, vagy vakbuzgó követői lehet, hogy ezt így tartják, de az egyáltalán nem biztos, hogy így is van. Biztos, hogy nincs így. Minden emberi közvetítésbe hiba csúszhat.

Aranyat lehet aranyércből is nyerni, de másból is. Megpróbálták például elégetett szőlővesszők hamujából is kinyerni. Elgondolhatjuk, milyen hatásfokkal. (A középkori alkimisták egyéb próbálkozásait nem is részletezem, hogy mi-mindenből próbáltak aranyat kinyerni.)

Mielőtt egy magánkinyilatkoztatással elkezdenénk foglalkozni, előbb legalább arra az előzetes bizonyosságra kell eljutnunk, hogy a vele való foglalkozástól nagyobb %-ban mit várhatunk. Nagy valószínűséggel Isten szól az illető személyen keresztül, és szavába belekeverednek emberi vagy alvilági hangok, értelmezések, torzítások is, vagy csak olyan valószínűséggel van szó abban isteni elemekről, mint amilyen mértékben arany van a szőlővenyige hamujában.

Hogy a magánkinyilatkoztatásoknak milyen szerepet szánunk és engedünk egyéni életünkben és közösségi életünkben, az egyéni ill. közösségi döntések kérdése. A döntéseinket jól elő kell készítenünk, helyesen kell meghoznunk, végrehajtanunk, nem kihagyva a kellő gyakorisággal, módon, megfelelő szempontok alapján való ellenőrzéseket sem. Az ilyen döntések meghozatalát segítheti ez a tisztázó dolgozat, de a döntéseket mindenkinek magának kell meghoznia.

A megkülönböztetés a gyakorlatban bizonyos eljárások véghezvitelét, bizonyos szabályok alkalmazását, megkülönböztetési receptek használatát jelenti. Ahogy pl. a háztartásban és az iparban a tisztításnak vannak technológiái, elvégzendő műveletei, azok egymásutánjai, úgy a szellemek megkülönböztetésének is. Van ezek közül néhány alapművelet, amit egy ilyen dolgozatban is át lehet adni, meg lehet fogalmazni, de a többsége ezeknek meghaladja egy ilyen dolgozat kereteit. Főzni úgy tanul az ember, hogy megtanul néhány alapfogást és később ezeket variálja, ill. szakácskönyvet vesz, és végigpróbál recepteket, ill. összeállít saját maga számára is receptgyűjteményeket.

René Laurentin a következő alapszabályt adja. Gondolatait nem szószerint, hanem tartalmilag és továbbgondolva idézem.[10]

Amikor az Egyház jelenésekkel, karizmákkal, csodákkal, magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban nyilatkozik, akkor sohasem dogmatikai jellegű kijelentéseket tesz. Nyilatkozata nagyon visszafogott. Meghagyja a hívők szabadságát, hogy ezeket elfogadják vagy elutasítsák. Természetesen, ha egy püspök, egy bíboros, vagy valamelyik vatikáni hivatal vagy általuk kinevezett bizottság nyilatkozik, arra érdemes odafigyelni, ahogyan odafigyel az ember a civil életben is szakemberek nyilatkozataira. De az ilyen jellegű egyházi megnyilatkozások olyanok, mint a tudományos életben a hipotézisek, amelyek azt mondják: a rendelkezésünkre álló adatok alapján ez most így és így látszik , ez a bizottság ezt meg ezt mérlegelte, ennek alapján ezt lehet mondani . Történhetnek téves megítélések is. Nem egyszer volt már, hogy egy-egy ember írásai, magánkinyilatkoztatásai indexre kerültek, amíg volt index, tilos volt őket olvasni, később pedig szentté avatták az illetőt. Vagy Jeanne d Arc-ot egyházi bíróság egyenesen mint eretneket ítélte halálra, később pedig az Egyház szentté avatta. Azért is ritkák a pozitív jellegű megítélések, mert ha ilyen módon nyilatkozna az egyházi tekintély egy látnokkal kapcsolatban, akkor kockáztatná azt is, hogy kiáll valaki mellett, aki holnap esetleg letér a helyes útról, erkölcsileg kifogásolható cselekedeteket visz végbe és belekever olyan dolgokat is az isteni üzenetbe, amik már nem Istentől származnak.

A gyakorlati megkülönböztetési szabályokat lehet kérdés formájában fogalmazni, és a megkülönböztetés ezekre a kérdésekre adott válasz formájában történik.

1.       A szóban forgó jelenések, üzenetek, karizmák összhangban vannak-e a Szentírással, a dogmákkal és az erkölcsi törvényekkel?
2.       A látnok, a karizma hordozója szavahihető személy-e, műveltsége, képzettsége alapján feltételezhetők-e róla ilyen tartalmú ismeretek összeállítása, ilyen magánkinyilatkoztatások gyártása , vagy felülmúlja az illető képességeit? A szavahihetőség több részkérdésre bontható:
őszinte vagy hazudós?
önzetlen vagy haszonleső?
pszichésen egészséges vagy beteg?
          tiszta vagy zavaros?           mély vagy felszínes?           következetes vagy következetlen?           rendezett-e a családi élete?
3.       Vannak-e meggyőző, a szokásostól eltérő, természetfeletti jelek?
pl. jelek a napban, holdban, csillagokban
illatjelenségek, vagy forrásfakadás, olajkiválás, stigmák
Ezek olyanok, amik sok embert meggyőzhetnek.
4.       Mik, milyenek a gyümölcsök? Gyümölcseikről ismeritek fel őket minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. (Mt 7,16-18)
Ennél részletesebb megkülönböztetési szabályokat a Szellemek megkülönböztetése c. könyvemben hozok, amely elektronikus formában hozzáférhető, a Pázmány Péter elektronikus könyvtárban olvasható.

http://www.communio.hu/ppek/k152.htm


[1] Az Egyházi Tanítóhivatal Menynyilatkozásai. Fordította Fila Béla Jug László, Örökmécs Alapítvány 1997. A továbbiakban rövidített formában közöljük az összeállítók Denzinger Schönmetzer nevének szokásos rövidítésével: DS, Szisztematikus index A2
[2] DS Szisztematikus index 7ab, ba, bb
[3] DS 3629. pont
[4] DS Szisztematikus index 7bc
[5] DS Szisztematikus index 7bc
[6] DS Szisztematikus index 7bd
[7] DS Szisztematikus index A6b
[8] DS Szisztematikus index A5b
[9] DS 2727
[10] René Lurentin: Wenn Gott Zeichen gibt. Parvis-Verlag, CH-1648 Hautewille/Schweiz, 1996. 21-25. p.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése