2012. szeptember 4., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Felkérlek mindnyájatokat, hogy olyan központokat hozzatok létre, ahol biztosítani tudjátok Üzeneteim terjesztését

2012. szeptember 3., hétfő, 10:08
Drága szeretett leányom, a hadsereg létrejött, és ennek sorai átterjednek majd a Keresztény országokra, valamint a Kommunisták által irányított országokra.
Egyetlen ország sem marad érintetlen Hadseregem, az Én Maradék Hadseregem által.
Hadseregem en belül mindenféle rangból álló sorok lesznek, azzal a céllal, hogy Küldetésem a lelkek megtérésére sikeres legyen.
Hadseregemben mindenkinek, függetlenül attól, hogy milyen szerepet játszanak, a következő közös jellemvonásuk lesz:
Alázatos szolgálattal fognak szolgálni Engem, és Irántam való szeretetük, Jézusuk iránt, lángolni fog az egész Küldetés során.
A Szentlélek által lángra gyújtott fáklyák nem pislákolni fognak, mert ez egy különleges Ajándék, hogy Katonáimat megerősítse.
Emlékezzetek arra, hogy ez egy háború lesz, egy háború, hogy megmentse az emberiséget. Egy háború, mel yet Atyám biztosítani fog, hogy Isten Nevében győzedelmeskedjen.
Felkérlek mindnyájatokat, hogy olyan központokat hozzatok létre, ahol biztosítani tudjátok Üzeneteim terjesztését, amilyen módon csak tudjátok.
Az ima fontos része az ilyen központoknak, mert ha ilyen imacsoportokat hoztok létre, akkor megerősítitek majd Hadseregem hatalmát.
A megtérést olyan arányban fogom növelni, mint amennyi imacsoport lesz az Én Nevemben megalapítva.
Ezeket az imacsoportokat nevezzétek el „Jézus az Emberiséghez”, és a többit bízzátok Rám.
Szentlelkem az ilyen csoportokban betakar majd benneteket, és vezetni fog utatok minden
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése