2012. június 28., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Isten az Atya: Feltárom jövőbeli terveimet az Új Égről és az Új Földről
 
2012. június 27., szerda, 20:00
Legdrágább leányom, ma feltárom jövőbeli terveimet, az Új Égről és az Új Földről, minden gyermekem számára.
Amikor az Ég és a Föld egy dicsőséges Paradicsommá olvad össze, tizenkét nemzet fog létezni.
Ezek a nemzetek, néhány olyan nemzetből fognak állni a világon, amelyek hűséget mutattak Irántam, Isten az Atya iránt, Fiam Jézus Krisztus, és az Isten Anyja, a Mennyország Királynője iránt.
Azok, akik szétszóródtak, össze lesznek gyűjtve, hogy egyként csatlakozzanak a többi nemzethez, Szent Családként egyesülve.
Az Akaratomat tiszteletben fogják tartani. Ti mindnyájan a szabad akarat ajándékával fogtok rendelkezni, de ez összefonódik majd az Enyémmel. Csak akkor lesz a Paradicsom Igazsága valóban kinyilatkoztatva.
Az Én tizenkét nemzetemet, a Jelenések Könyvében, az Asszonyon, a tizenkét csillag jelképezi.
Az Asszony, maga az Isten Anyja, és Ő az, aki a tizenkét csillagot viseli, aminek két jelentése van.
A tizenkét apostol segített Fiam Egyházának felépítésében a Földön.
A tizenkét különlegesen kiválasztott nemzet, az igaz apostoli Egyházat fogja alkotni a Földön, amikor az Ég és a Föld egybeolvad, az Új Dicsőséges Paradicsomomban.
Ez az a pillanat, amelyre türelmesen vártam.
Isteni Akaratom, – amely létrehozta Ádám és Éva számára a Paradicsomot, de a gonosz kísértése miatt félredobták -, most teljesülni fog, és ezúttal a Paradicsom tökéletes lesz.
Fiam, az emberiség és a Világmindenség Királya az Új Paradicsomom fölött fog uralkodni a Földön.
Ő, minden nemzetben vezetőket fog kiválasztani, és Isteni Akaratom szerint, mindnyájan egyesülni fognak.
Ezen nemzetek emberei úgy fogják Fiamat tisztelni, ahogyan Őt egyetlen módon tisztelni kell: békében és az egymás iránti szeretetben.
Szent Édesanyja, az Üdvösség Anyja, akit a Mennyország Királynőjévé koronáztak, az Új Paradicsomban szintén Királynőként fog uralkodni.  
Mennyei megkoronázása egy nagyon különleges Isteni megnyilvánulás volt az Ő jövőbeli szerepére való tekintettel, a világ üdvözítésében.
Őt nagy megtiszteltetésben és pompában koronázták meg, nemcsak azon szerepéért, mert Ő az Isten Anyja, és a Szentlélek jegyese volt, hanem, mint az Üdvösség Anyját is, akinek az a hatalom adatott, hogy elpusztítsa a sátánt.
Szeretett Fiam volt az, aki a Koronázáskor a tizenkét csillagból álló koronát az Isten Anyja fejére helyezte.
Az Új Paradicsomban, Fiam fogja ismét a fejére helyezni a koronát, mivel Ő Isten minden gyermekének Királynője lesz.  
Isteni Tervem az emberiség megmentésére elkezdődött.
A vágyam az, hogy ez a Küldetés segítsen Nekem összegyűjteni az elveszett lelkeket a Föld minden sarkában, és segítsen őket megmenteni az ellenségtől, mielőtt még túl késő lenne.
Isteni beavatkozásom minden gyermekem iránti Szeretetemet bizonyítani fogja.
Semmi sem lehetetlen. Semmi sem reménytelen a Sátán hadserege ellen vívott csatámban.
Én egy olyan új világot fogok hozni nektek, amelynek minden pompás dicsősége elképeszt majd benneteket. Ez már készen áll.
Ennek szépsége és pompája minden emberi elképzeléseteket fölülmúlja.
Amikor ti ennek tanúi lesztek, akkor már örök életetek lesz.
Imádkozzatok azokért a szegény gyermekeimért, akik nem hisznek Bennem, a Legmagasságosabb Istenben, akik nem engedelmeskednek Törvényeimnek, és szörnyű rémtetteket követnek el egymás ellen, hogy tartsanak bűnbánatot.
Egyetlen gyermekemet sem akarom elveszíteni.
Segítsetek Nekem elvinni őket ebbe a csodálatos, dicsőséges örökségbe.
Sajnos, ennek saját szabad akaratuk által kell megtörténnie.
Olyan szenvedéllyel szeretlek benneteket, gyermekeim, amely ismeretlen az emberiség számára.
Gyertek Hozzám, Fiam által egyként egyesülve.
A földi Új Paradicsom ideje nagyon közel van, de nektek idő adatott arra, hogy segítsetek az emberiség megtérésében a hetedik angyal Küldetése által a Földön, aki Fiammal együtt azon dolgozik, hogy elhozza Hozzám családomat.
Szerető Atyátok
Minden látható és láthatatlan Teremtője
A Legmagasságosabb Isten

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése