2011. március 18., péntek

Kedves lelki Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Tudatom Veletek, hogy 2010. dec. 6-án Szentségimádáson az Úr Jézus azt mondta, hogy már nem lesz több kötet. A IX. az utolsó. Már mindent elmondott, és beteljesülnek az üzenetek. Ez azt jelenti, hogy már nem kapok hosszabb publikus üzeneteket, de egy-egy felhívást, illetve megerősítést, ismétlést igen. Legutóbb 2011. márc. 15-én Szentmisén, Szentáldozás után ezt mondta: "Ebben az évben felgyorsulnak az események."

Elég, ha az elmúlt két és fél hónapra gondolunk, hogy mennyi rossz dolog történik azóta is folyamatosan a világban.Az ÚR JÉZUS DRÁGA SZENT SEBEIRE, KÍNSZENVEDÉSÉRE ÉS KERESZTHALÁLÁRA kérlek Benneteket engeszteljetek, imádkozzatok még többet!!! Az idő sürget! Az idő közel! Ránk is vonatkoznak az Úr Jézus szavai, amit Szent Lukács evangéliumában mondott: "Ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan." (Lk.13,1-5.)

A katasztrófák és a forradalmak komoly, nagy figyelmeztetések, hogy térjünk meg. Nemsokára meglátja mindenki a saját lelkét, hogy mennyiben vannak összhangban a cselekedetei az Úr Jézus tanításával, és ha nincsenek, milyen szenvedéseket okoztunk a mi drága Megváltónknak, Aki a világ végéig szenved az emberiség összes bűneiért. Gondoljátok el, mennyit sírt Szent Mónika, amíg a fia, Ágoston meg nem tért. Mennyit sírnak ma is a keresztény anyák, gyermekeik miatt, akik letértek az evangéliumi tanítás útjáról. El nem tudjuk képzelni, milyen kínszenvedés az Úrnak, a Szentháromságnak, a Szűzanyának, de még a szent őrangyaloknak is, ha valaki súlyos bűnben él. Fatimában azt mondta a Szűzanya, hogy sokan elkárhoznak, mert nincs, aki imádkozna értük.

Testvéreim az Úrban! Imádkozzatok, és hozzatok áldozatokat a szegény bűnösökért, akiket megvakított és süketekké tett a sátán. Már nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól, és ami a legborzasztóbb, Azt káromolják, Aki meghalt, értük a keresztfán.
Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok!

Imával, szeretettel: Mária Julianna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése