Elhangzott Csilik János atya síremlékének a megáldásakor Nagyfaluban, a Szentháromság hegyen 2017. ugusztus 5-én.

Csilik atyával, Éva asszonnyal, a nagyfalui engesztelő közösséggel való kapcsolatom, ismeretségünk éppen 10 évre nyúlik vissza. Most idejövet felidéztük első jövetelünket busszal. A busz akkor még nem tudott feljönni a hegyre. A közvetlenül a hegyre vezető útnál tett le. Amíg beértünk, olyan eső kerekedett, hogy mindenki bőrig ázott. A hit első próbája az volt, hogy ki-ki el tudja-e engedni az aggodalmát. Ez nem ilyen kánikulában való zápor volt, amitől felüdül az ember, hanem tavaszi-koranyári időben. Végül senkinek nem lett semmi baja.
Akkor találkoztam először Éva asszonnyal. Szavát már csak nehezen értettem. És akkor találkoztam először Csilik atyával is. Így indult a kapcsolatunk. Tőlük kaptam az indíttatást, hogy vállaljam fel az engesztelés ügyét. Rajtuk keresztül indultak be a kiengesztelődési találkozók Magyarországon.
Amikor közvetítettem a Bíboros úr felé a vele való találkozóra való kérésüket, és már megvolt az időpont, akkor meghívtam őket Vácra is. A meghíváskor csak az a gondolat vezérelt, hogy akik Nagyfaluba járnak, ne kelljen annyit utazniuk, legyen lehetőség Éva asszonnyal, Csilik atyával, a nagyfalui közösséggel Magyarországon is találkozniuk
Mást, ennél nagyobb szabású dolgot terveztek az Égiek. Azóta is októberben mindig megrendezzük ezeket a kiengesztelődési találkozókat. Az első néhányon még Éva asszony is ott volt, az utolsón tavaly már Csilik atya sem volt ott - legalábbis testi mivoltában. A két évvel ezelőttin már úgy, hogy utolsó erejét összeszedte. Én az ő helyében már biztos nem vállalkoztam volna ilyen megerőltető útra olyan betegen.
Ő nemcsak hirdette, hanem élte is az engesztelést különösen ezzel az utolsó kegyetlen betegségével. Valami hasonlót élhetett át mint Fausztina nővér. Így olvashatjuk a naplójában: „Azt mondtam az Úrnak: ,,Jézusom, ma mindent a bűnösökért ajánlok fel. Igazságosságod csapása engem sújtson, és az irgalmasság tengere jusson a bűnös lelkeknek.– Az Úr meghallgatta kérésemet. Sok lélek megtért az Úrhoz, de én haldokoltam Isten igazságosságának a súlya alatt. Éreztem, hogy a felséges Isten haragjának vagyok a tárgya” (927). Nagyon nehéz volt Éva asszony és Csilik atya szenvedésének az utolsó szakasza. Testük megváltásaként érte őket a halál.
Most, hogy Csilik atya már nincs itt fizikai mivoltában közöttünk, rám hárult a feladat, hogy az engesztelőket felkaroljam, és az engesztelés ügyét előmozdítsam. Most fejeztem be egy könyv megírását, aminek a címe „Az engesztelő lelkiség”. Papok, teológiában is jártasok számára akarja az engesztelést úgy bemutatni, hogy ha valaki jószándékú és nem túl nagy a maga szemében, akkor tudjon mit kezdeni az engeszteléssel, tudja az elhelyezni a lelkiségi irányzatok között, az általános emberi és a teológiai gondolkodásban. A könyv egyik vezérigéje Jézus felfohászkodása az Atyához: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, de feltártad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked.
Az egyik, amibe beleütköznek sokan az engeszteléssel kapcsolatban, az éppen Isten haragja, amiről itt a Fusztina nővér idézetben szó van. Nem tudják elképzelni, képtelenségnek tartják, hogy a szerető Istenben harag lenne.
Emberi ésszel gondolkodva valóban botránynak számít Istennel kapcsolatban haragról beszélni. De emlékezhetünk rá, hogy a Szentírásban sok helyen van szó Isten haragjáról. Felhívtam egy Rómában szentírástudományi tanulmányokat végzett tanítványomat, és kérdeztem, hogy hogyan magyarázzák ezt a kérdést a szentírásmagyarázók. Azt ajánlotta, hogy nézzem meg a szakemberek körében alapműnek számító Biblikus Teológia Szótárt. Elég megdöbbentő volt számomra is, amit Isten haragjáról ír, ahogyan idézi mind az ószövetségi, mind az újszövetségi Szentírásban ezzel kapcsolatos helyeket. Ehhez kapcsolódóan megnéztem még azokat a helyeket is, ahol a Biblia az ember számára negatívnak tűnő jelzőt alkalmaz Istenre.
Eszerint a szótár szerint a Biblia ugyan elítéli az emberben a haragot, de tud szent haragról is. Megvolt ez például Mózesben, Illésben, de Jézusban is. Jézust nem ilyennek szokták láttatni a jámbor prédikációk, mint amiket vele kakpcsolatban ez a szótár idéz: „Jézusban előttünk áll Isten haragja. Indulatosan parancsol a Sátánnak (Mt 4,10; 16,23), keményen megfenyegeti a démonokat (Mk 1,25), szinte magán kívül van az emberek (Jn 8,44), és főleg a farizeusok (Mt 12,34) ördögi ravaszsága láttán, akik megölik a prófétákat (Mt 23,33), képmutatók (Mt 15,7). Mint Jahve, Jézus is haragra gerjed azok iránt, akik Isten ellen támadnak. Jézus megpirongatja az engedetleneket is (Mk 1,43; Mt 9,30), a kishitű tanítványokat (Mt 17,17). Mindenek fölött azokra haragszik meg, akik nem gyakorolnak irgalmasságot (Mk 3,5)... Végül Jézusban megnyilvánul a bíró hangja is: mint a lakoma házigazdája (Lk 14,21), mint a könyörtelen szolga ura (Mt 18,34), pusztulást jósol  a bűnüket meg nem bánó városoknak (Mt 11,20-21), kiűzi a kereskedőket a templomból (Mt 21,12-13), megátkozza a meddő fügefát (Mk 11,21). Az egész Bibliában ötször annyiszor van szó Isten haragjáról, mint az emberi haragról.”
Mindebből nem az következik, hogy utánoznunk kellene istent a haragban, mert az csak torz utánzat lehet. Nekünk inkább őrizkednünk kell a haragtól. Vagy ha haragszunk is úgy tegyük, ahogyan az a közmondásban van: „érted haragszom, nem ellened”! Nem szabad engednünk, hogy elszabaduljon bennünk a harag. Erről elég sok intést találunk a Bibliában, magánál Jézusnál is.
A Bibliában arról van szó, hogy a harag nem az ember dolga, hanem Istené. Pál apostol így fogalmazza ezt meg: „Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, hanem hagyjatok teret Isten haragjának, hiszen írva van: Enyém a bosszú, én majd megfizetek, mondja az Úr (Róm 12,19). A harag nem az ember dolga, hanem Istené.”
Milyen Isten haragja? „Két ’érzés’ küzd Istenben, a harag és az irgalmasság (vö. Iz 54,8 skk; Zsolt 30,6), és mindkettő  Istennek az emberhez való szenvedélyes ragaszkodását jelzi. De más-más módon: a harag az utolsó napon a pokolban találja meg kifejeződését; az irgalmas szeretet végleg az égben diadalmaskodik, idelenn pedig azokon a büntetéseken át, amelyek a bűnöst megtérésre hívják. Isten haragjának megnyilvánulásában nem embermódra viselkedik: ő ura szenvedélyének... Isten ’lassú a haragra’.. és irgalmassága mindig kész megnyilvánulni... Amikor Isten a maga idejében büntet, és nem a türelmetlenség hevében, ezzel kinyilvánítja az embernek, hogy milyen nevelő jellege van haragja büntetéseinek (Ám 4,6-11).
Az Újszövetségben is alapvető vonásként marad meg Isten haragja. Ha ki akarnánk küszöbölni belől e haragot és csak a ’jó Isten’ csalóka fogalmát megtartani, az Marcion eretnekségének a felújítása volna” – fogalmaz a szótár főszerkesztője.
Nekünk engesztelőknek az a dolgunk, hogy próbáljuk az embereket megkímélni Isten végső, rettenetes haragjától, amely a kárhozatba taszíthatja az embert. Azért imádkozzunk, hogy az emberek megtérjenek, és ne kelljen megtapasztalniuk ezt a rettenetes isteni haragot.
A büntetések, a fenyítések azért vannak az életünkben Isten részéről, hogy gátat vessen ennek a végső haragnak. Ha már szép szóból nem tanulunk, tanuljunk az ilyen büntetésekből, fenyítésekből. Az ilyen büntetések, fenyítések sorompók Isten végső haragjának elszabadulása előtt – fogalmaz a szótár.
A Biblia még más emberi szemmel nézve negatív jelzőkkel is illeti Istent. A haragó és a büntető jelző mellett a bosszúálló és féltékeny jelzőket is alkalmazza rá. A bosszúálló jelző pozitív tartalma, hogy az igazságtalanságot megtorolja, igazságot szolgáltat. Nem tűri el a végtelenségig az általa alkotott rend megsértését. Álljt parancsol, azt mondja: elég – de akkor, amikor Ő jónak tartaja, nem akkor, amikor mi szeretnénk. A harácsoló, értelmetlenül vagyont gyűjtő embernek azt mondja, hogy „te esztelen, te bolond, még az éjjel számon kérik lelkedet.” Senki sem kerülheti el az Ő ítéletét.
A féltékeny jelző pedig azt fejezi ki, hogy Ő féltékeny szeretettel szeret. Nem tűr el más szeretőt maga mellett, nem hagyja végletekig, hogy más isteneink legyenek, amelyek elfoglalják az Ő helyét az életünkben. De ezek a negatív jelzők is az Ő irántunk és minden ember iránt való szeretetéről szólnak.

Befejezésül pozitív módon szeretnék szólni Isten szeretetéről.
Mi nagyon bonyolultan tudunk szeretni. Isten viszont nagyon egyszerűen. A legegyszerűbben úgy képzelhetjük el Istent, hogy van egy atya, és van neki egy fia. Az atya szereti a fiút. A fiú szereti az atyát, de ez náluk nem két külön szeretet, hanem egy. Ugyanazzal a szeretettel szereti az Atya a Fiút, mint amivel a Fiú szereti az Atyát. Ez a szeretet egyúttal Isten természete, amelyet egyszerre három Isteni személy is birtokol. Amikor a második isteni személy, a Fiú megtesteült, emberi természetet vett magára, emberként is megéli az Atya és a Szentlélek iránti szeretetét. És Ő nemcsak abba a hús-vér testbe testesült bele, amely 33 évig ezen a földön élt, hanem beletestesült az Eucharisztiába is és beletestesült az Egyházba is. Az Atya és a Szentlélek iránti szeretetét a szentmisén, a szentségimádáson keresztül is megéli és az egyházon kereszül is, amely az ő misztikus teste.
Ő a megváltás művét, a mai emberek megváltását nem a mennyországból folytatja, hanem a szentmisén és az Oltáriszentségen keresztül, és rajtunk keresztül, akik az ő testének a tagjai vagyunk.
Az engesztelésnek az a lényege, hogy ha mi felindítjuk magunkban a szándékot, hogy egyesülni akarunk Jézussal, akkor Ő tud rajtunk keresztül szeretni, az embereket a kárhozattól megmenteni, és üdvözíteni. A felajánlásainkon, a szándékainkon keresztül történik mindez. Üdvözítő ereje, értéke van így minden cselekedetünknek, minden munkánknak, minden szenvedésünknek, de még a lélegzetvételünknek is. És különösen is nagy ereje és értéke van szentmiséinknek, és szentségimádásainknak. Állandó szeretet-párbeszédet folytathatunk Jézussal és Jézuson keresztül a Mennyei Atyával és a Szentlélekkel. Ha már Jézuson keresztül benne vagyunk ebben az egyetlen isteni szeretetben, ezt éljük, akkor, ezt megélhetjük a Szentháromság küönböző személyeinek a nézőpontjából is. És ezt fontos tudatosítanunk itt a Szentháromság hegyen. Tekinthetünk az Atya szemével is a Fiúra és a Szentlélekre. Átélhetjük az Atya gondviselő szeretetét, de Fia iránti részvétét, fájdalmát is. Tekinthetünk mindent a Szentlélek szemszögéből is: beteljesíthetjük mi is Jézus megváltói művét, ahogy Ő teszi, munkálhatjuk, mint Ő az egységet a világban, azokban a közösségekben, amelyekben élünk. Mintegy átjátszó antenna, adótorony lehetünk, akik tovább sugározzák a Szentháromság szeretetét azok felé az emberek felé, akik ott vannak az ő vételi körzetükben.
Mondjuk gyakran: szeretlek Jézus, Szeretlek Mennyei Atya, Szeretlek Szentlélek! És ennek a szeretetpárbeszédnek számtalan variációja lehet: Az Irgalmasság Rózsafüzér-, a Szeretetláng rózsafüzér fohászai, vagy az fohász, hogy „Jézus, Mária, József szeretlek, mentsétek meg a lelkeket”. De fontos, hogy mindezt ne csak gépiesen mondogassuk, hanem szeretetünkkel megtöltve. Ez a lényeg: engedjük, hogy az egyetlen isteni szeretete áradjon mindig rajtunk keresztül, amely bizony sokszor fájdalmas is lehet, mint amilyenek voltak Éva asszony és Csilik atya fájdalmai életük utolsó szakaszában, amikor a betegséggel, a halálos kórral küzdöttek. A legfontosabb, hogy mindent felajánljunk, hogy mindent Istennel egyesülten a lelkek megmentéséért tegyünk. Így vagyunk igazi engesztelők.

http://engesztelok.hu/magyarorszag-engesztelo-hivatasa/1243-az-engeszteles-es-isten-haragja