Több nyugati sajtóorgánum is elismerte, hogy a Soros-egyetemen ideológiai oktatás zajlik, és a CEU körüli viták egy ideológiák közti ütközőzónává váltak. Ismert nyugati lapok nagy vonalakban azt is meghatározzák, hogy milyen ideológiát oktatnak a Soros-egyetemen.
A Soros György által alapított egyetemen meghatározott társadalompolitikai és külpolitikai irányelvek mentén zajlik az oktatás – ez a legismertebb nyugati sajtóorgánumok CEU-t védő publicisztikái alapján már le se tagadható. Az ott tanuló diákokat külpolitikai téren az euro-atlanti integráció igenlésére, társadalompolitikát tekintve pedig az egyéni érdek közösségi érdek fölé helyezésének elfogadására kondicionálják.
Az individualista liberalizmus és az euro-atlanti integráció szükségességének gondolata minden nagyobb nyugati lap Soros-egyetemet védő publicisztikáiban felmerül, ezáltal gyakorlatilag elismerték, hogy maga az egyetem ezt az irányvonalat képviseli, a CEU „veszélybe sodrása” pedig ennek az ideológiának a terjesztését akadályozza.
A Bloomberg amerikai hírügynökség szerint a CEU körüli vitából egy ideológiák közti harc bontakozott ki; szerintük Orbán Viktor már évekkel ezelőtt szembefordult a liberalizmussal, és ennek jegyében zajlik az „egyetem elleni támadás”. A lap azt írja, a CEU elleni fellépéssel Orbán „az egész nyugati értékrenddel szembefordult”. Ezzel
a Bloomberg elismerte, hogy a Soros-egyetemen egy jól körvonalazható nyugati értékrend szellemében zajlik az oktatás.
Az amerikai lap még a kormány bevándorláspolitikája és a Soros György által javasolt migrációs politika közt is kontrasztot von, ezzel azt sugallva, hogy a kormány azért “próbálja bezáratni” vagy “ellopni” és kontroll alá vonni az egyetemet, mert ott az oktatók bevándorlást támogató nézeteket képviselnek.
A Vice magazin szerint az Orbán-kormány a Vlagyimir Putyin orosz államfő által hozott intézkedéseket másolja. Ebből az összehasonlításból ugyanakkor kimaradt az izraeli mintára hivatkozás, mert a Vice magazinnak nem célközönség a magyar radikális jobboldal. (A magyarországi liberális sajtóorgánumok azzal próbálták a felsőoktatási törvény módosítása ellen hangolni a szélsőjobboldali szervezeteket, hogy hangsúlyozták: az Orbán által tervezett módosításhoz hasonló törvény működik Izraelben is. Ezzel a hivatkozással a liberális sajtó a szélsőjobboldali közösségek zsidóellenes alapállását próbálta felhasználni a kormány elleni mozgósításra).
Miközben a Bloomberg a nyugati orientáltság megtagadásaként értékeli a felsőoktatási törvény módosítását, a Financial Times már a Fidesz újrakategorizálására próbálja ösztönözni a politológusokat, és szélsőjobboldali miniszterelnököt emleget. A FT hasábjain megjelent publicisztika szerint Orbán Viktor egy szélsőjobboldali populista, és a CEU-t érintő törvénymódosítás annak jele, hogy szembefordult a liberalizmussal.
Bár a politikai korrektség Soros ellenségei számára nem engedi egyértelműen kijelenteni, hogy a Soros-egyetem ideológiai oktatást folytat, a nyugati vezetők és nagyobb nyugati sajtóorgánumok kész tényként beszélnek arról, hogy a „CEU elleni támadás” a liberalizmussal és a Nyugattal szembefordulást jelenti – ezáltal elismerik, hogy a Soros-egyetem a liberalizmus és a nyugati orientáltság nézeteit képviseli. Ők is úgy hivatkoznak a Soros-egyetemre, mint aminek működése arra jelent garanciát, hogy az ott tanuló külföldi diákok olyan oktatást kapjanak, ami után politikai tevékenységük során a Nyugathoz tartozás gondolatát és a liberális demokráciát képviselik majd. Ezek után kár is lenne tagadni, hogy Soros egyetemén ideológiai oktatás zajlik – ezt az érintettek maguk ismerték el.

http://www.hidfo.ru/2017/05/elismertek-ideologiai-oktatast-folytat-a-soros-egyetem/