2016. március 11., péntek

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Rágalmazás

2016. 03. 01.
Kedveseim, boldogok vagytok, ha hazudozva minden rosszat mondanak rátok, mondja Jézus a nyolc boldogság egyikében. Ha olyat terjesztenek és állítanak rólatok, ami hazugság és nem fedi a valóságot, ne vegyétek magatokra. Az emberek tele vannak előítéletekkel. Ne hagyjátok őket kétségek között, mert különben az ítélkezés bűnében maradnának. Szeretettel és kellő tárgyilagossággal válaszoljatok rágalmaikra, ezzel kihúzzátok lelkükből a bűn tüskéit. Imádkozzatok rágalmazóitokért, hogy bocsásson meg nekik az Úr. De ti se essetek bele abba a bűnbe, hogy elfordultok azoktól, akik így bántanak titeket. Szeressétek azokat, vagyis jót akarjatok azoknak is, akik benneteket bántó szavakkal illetnek. Ne nehezteljetek rájuk, hogy szívetekben létrejöjjön a teljes kiengesztelődés műve. Mert csak így lehettek kedves gyermekei az Úrnak.
Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1071-ragalmazas


Rejtettség


2016.03.07.       
Kedveseim, úgy hozzátok meg áldozataitokat minden nap, hogy az kedves legyen az Úr előtt. Minél rejtettebben teszitek felajánlásaitokat, és minél kevesebbet beszéltek róla, annál nagyobb tetszést fog aratni az isteni Fölség előtt. Ezzel arra szeretnélek tanítani benneteket, hogy ne kérkedjetek jótetteitekkel. Minél önzetlenebbül hozzátok áldozataitokat Isten elé, annál kedvesebbek lesztek az Atya szemében. Ma különösen is nehéz minden hátsó gondolat nélkül szerényen és egyszerűen meghozni áldozataitokat. De az Atya olyan imádókat keres, akik lélekben és igazságban imádják és követik Őt. Kérjétek a Szentlelket, tanítsa nektek ezt az utat járni!
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1107-rejtettseg



Isten szemével nézni magunkat


2016.03.08.     
Kedveseim, az emberi tökéletlenségeket olyan nehéz felismerni a földön. Amikor az ember önmagát szemléli, nehezen tudja kívülállóként nézni a vele történteket. De ha kéritek, hogy emeljen fel az Úr, és engedje, hogy az Ő szemével lássátok magatokat, akkor bizonyára több értékes észrevételt kaptok állapototokról. Imádkozni kell azért, hogy az ember jól láthassa önmagát, hogy tárgyilagosan szemlélje hibáit, bűneit, hogy ne legyen részrehajló, de olyannal se vádolja magát, amit nem ő követett el. Egyedül csak Isten jelenlétében, a Szentlélek erejével lehet őszinte, tiszta bűnbánatot tartani. Aki engedi, hogy Isten Szentlelke feltárja előtte bűneit, és ezt el is tudja fogadni, annak nagy esélye van arra, hogy felismerje, megvallja rendezetlenségeit az Úrnak. Adjátok meg az időt erre a vizsgálódásra, amíg nem késő, akkor nyugodt lelkiismerettel állhattok meg az Úr előtt.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1108-isten-szemevel-nezni-magunkat



Nehézségek elfogadása, felajánlása

2016.03.09.        
Kedveseim, tanuljatok meg alázattal közeledni mindenhez, amit Isten megenged nektek. Különösen a nehézségeket kellő türelemmel fogadjátok. Soha ne bosszankodjatok azért, ha Isten megpróbál benneteket és olyan nehézségek elé állít, ami alatt görnyedeztek. De ekkor se féljetek, mert Istennek gondja van mindenre, és arra is, hogy jó előjelűvé alakítsa azt, ami most nehezen elviselhető megpróbáltatás. Higgyétek, hogy mindent a javatokra fordít, és közben alakítja, formálja lelketeket. Legyetek hálásak mindenért, még ezekért a keményebb próbatételekért is, mert ha a jót elfogadjátok Istentől, akkor a rosszat miért ne fogadnátok el.   
2016.03.10.       
Kedveseim, bírjátok ki az engesztelés megpróbáltatásait, mert azokból méltó gyümölcsök teremnek! Hordozzátok egymás terhét is, ha azt látjátok, hogy valakinek megroggyan a térde. Vegyétek körül és támogassátok, hogy megtapasztalja Jézus segítő gondoskodását rajtatok keresztül. Bátorítsátok egymást az úton és ne engedjétek, hogy bárki is közületek kidőljön a sorból. Adjatok hálát mindennapi engesztelésetek után, hogy az Úr megsegített benneteket és veletek szenvedte el fájdalmaitokat. Tűrjetek még egy kicsit, hogy nyilvánvalóvá váljék kipróbáltságotok. Tartsatok ki és maradjatok állhatatosak, hogy az Úr megjutalmazza kitartásotokat! Ne féljetek, csak erősen akarjátok Krisztus második eljövetelét, mert Ő már az ajtótokban áll és zörget, hogy beengedjétek szívetekbe.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1109-nehezsegek-elfogadasa-felajanlasa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése