2014. június 7., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Üdvösség Anyja: Az egyes számot szimbólumként fogják használni az új könyvben





2014. június 6. péntek, 23:15
Drága gyermekem, hamarosan Fiam ellenségei egy gonosz könyvet fognak a világnak bemutatni, mely könyv borítójának a díszítésébe az egyes számot fogják pirossal és feketével beágyazni egy elrejtett kecskefejjel együtt.
Azoknak mondom, akik ettől nem lesznek okosabbak: erről a könyvről azt fogják állítani, hogy ez egy fontos kiadvány, mely egyesíteni fogja a világot. Ezt a legnagyobb forrásnak fogják tekinteni a világ egyesítésének véghezvitelében, és arra fogja ösztönözni mindazokat, akik ezt olvassák, hogy egy új gondolkodási módot vegyenek át, új módon higgyenek önmagukban, legyenek jóindulatúak önmagukkal szemben, hogy egyesülhessenek a többiekkel, akik ezt az öndicsőítés útját követik. Ez a könyv, minden nemzet, minden vallás, minden politika, minden szabály és gazdasági nézet egyesítésének a tana lesz. Ezt arra fogja használni, hogy egy új egységes világ-társadalmat hozzanak létre, amelyből hiányozni fognak azok a vallások, amelyek Fiamat, Jézus Krisztust tisztelik. Ez része lesz az iskolai tananyagoknak, és minden kormányt arra fognak ösztönözni, hogy iktassák be országuk alkotmányának részeként annak filozófiáját.
Az egyes számot az új könyvben szimbólumként fogják használni, és az emberek jelvényeket fognak viselni, hogy ehhez az egy – világszövetséghez való hűségüket nyilvánosan kinyilvánítsák. Minden készen áll majd, hogy amikor az antikrisztus felemelkedik, úgy tűnjön, hogy a könyv az ő diktatúrájának részét képezi. A könyv helyeselni fog minden hamis tant, mindent, ami hamis Isten Szemében, a hazugságokat és egy veszélyes filozófiát, ami súlyos tévedésbe fogja vinni mindazokat, akik elfogadják annak tartalmát. Emiatt az emberek azon képessége, hogy megkülönböztessék a jót a rossztól, meg fog gyengülni. Erkölcsösségüket meg fogják kérdőjelezni, és a vallásként álcázott pogányságot, mely mindenkit szívesen lát, ravaszul be fogják szőni minden paragrafusba.
Sok ember meg akarja majd vásárolni ezt a könyvet, mert a politikai világ elképesztő áttörésének fogják azt nyilvánítani. Ez egy olyan könyv lesz, amely a kommunizmus egyfajta formáját fogja elősegíteni, de amelyre úgy fognak tekinteni, mint valami egyedi szellemiségre, mely sokak szívét meg fogja érinteni. Ez mindaz lesz, ami ellentéte Isten Igaz Igéjének. Ez egy olyan könyv lesz, amely elkezdi evangelizálni a világot, a humanizmus fontosságának a meggyőzése érekében. Dicsőíteni fogja az emberséget, az emberi intelligenciát, az emberi fejlődést, nagy tudományos erősségét és minden ország azonos módon történő ellenőrzésének fontosságát.
Minden meg van tervezve annak biztosítása érdekében, hogy az antikrisztust nagy ünnepségek közepette üdvözölni lehessen. Tévedés ne essék, ezt a könyvet ő fogja a háttérből irányítani, aki a világ királyának fogja magát kikiáltatni. És minden ember lelkesedni fog az új világért, az új kezdetért és az új vezetőkért. Idővel őt, az antikrisztust, az eretnekség könyvével együtt üdvözölni fogják Fiam Egyházában. És amikor már az új templomban a trónon fog ülni, mindenki úgy fog vele bánni, mintha maga Krisztus lenne.
Ez a könnyek mérhetetlen időszaka lesz – a könnyekké, amelyek a Mennyből fognak ömleni a megtévesztés miatt, mely nagyon sok embert fog magával ragadni. Mindezek az előkészületek már elkezdődtek, így tehát Isten is készen áll arra, hogy harcoljon azokért, akik az antikrisztus befolyása alá esnek. Készüljetek fel jól, drága gyermekeim, mert nektek minden Mennyei segítségre szükségetek lesz, hogy segítsenek átvészelni az elkövetkezendő időszakot.
Haladjatok előre reményteljesen, mert ez az időszak rövid lesz, mivel Isten nem fogja megengedni a fenevadnak, hogy hosszabb ideig uralkodjon, mint szükséges, megfelelően a Szentírásnak. Bízzatok, reméljetek és legyetek hálásak azért, hogy az Igazság számotokra most megadatott, mert így képesek lesztek felkészülni. Legyetek mindig hálásak Istennek az ilyen Kegyelmekért, mert Ő olyan nagylelkű, hogy minél jobban hívjátok Őt szeretett Fián keresztül, annál jobban fogja enyhíteni a hatását az ilyen megpróbáltatásoknak.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése