2014. április 7., hétfő

Nagyfalui üzenet 2014. április

2014 – ben FELKÉSZÜLÜNK A SZENTLÉLEK RENDKÍVÜLI AJÁNDÉKAINAK A BEFOGADÁSÁRA – ÁPRILIS
”Az utolsó napokban szétárasztom minden emberre a Lelkemet, fiaitok, lányaitok, a szolgák és a vének prófétálni fognak, látomásokat látnak és álmokat álmodnak!” (Ap. Cs. 2, 17)
115. havi imatalálkozó Szilágynagyfalu mellett, a Szentháromság hegyén A Szentírásból olvassuk el az emmauszi tanítványok történetét (Lk. 24, 13 – 35)
Havi mottó: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk és kifejtette az Írásokat!” (Lk. 24, 32)”
Havi imaszándék: kilencedben kérjük Boldog II. János Pál pápa és Boldog XXIII. János pápa közbenjárását jó szándékainkra, szenté avatásuk hónapjában.
Konkrét feladatunk: gyakoroljuk a száj böjtjét. Vigyázzunk arra, hogy a beszédünk ne alvilági, ne csak evilági, hanem természetfeletti beszélgetés legyen. N.B. Örömteljes Húsvéti Ünnepeket kívánunk a feltámadt Krisztus áldásával, minden jóakaratú embernek.
Az Szentlélek Isten tanítása 2014 áprilisában
„Szeretett engesztelők! Ebben a hónapban olvassátok el a Szentírásból az emmauszi tanítványok találkozását a feltámadt Krisztussal. E találkozás tanulságairól szeretnék beszélni nektek. Jól jegyezzétek meg egy életre, a feltámadt Krisztus nélkül az ember mindig szomorú. Akik ebben az állapotban maradnak, azok a személyek örökké szomorúak maradnak. A feltámadt Krisztussal élve válik örömtelivé az életetek a Földön és az Örökkévalóságban. Jó, ha néha elgondolkodtok milyen irányba tart az életetek, Jeruzsálem vagy Emmausz felé? Naponta távolodhattok a feltámadt Krisztustól vagy közeledhettek Hozzá. Vizsgáljátok meg ebben a hónapban, hogy kiről vagy miről szoktatok beszélni az úton, otthonotokban, az emberekkel, akikkel találkoztok? A beszédetek lehet alvilági, evilági vagy természetfeletti. Az emmauszi tanítványok szíve mivel tele volt Jézussal, a 3 órás úton folyamatosan Jézusról beszéltek. Az emmauszi tanítványok rádöbbentek arra, hogy Jézus, a Jó Pásztor, aki elmegy az eltévedt bárány után azért, hogy visszavigye azt a biztonságos helyre, az apostolok közösségébe. Tudnotok kell azt, hogy a feltámadt Krisztus a legjobb pedagógus, akitől tanulnotok kell. Először az emmauszi tanítványokhoz csatlakozik, kibeszélteti, kérdezi őket. Engedi, hogy megszabaduljanak a feszültségeiktől. Beszéltek a tanítványok a gyengeségeikről, hitetlenségükről, zavarukról, reménytelenségükről. Beismerték, szerettek volna ők is személyesen találkozni a feltámadt Krisztussal. Beismerték azt, hogy nem hittek az angyaloknak, az asszonyoknak, a társaiknak még akkor sem, amikor az üres sírról meg a lepelről tettek tanúságot. Csak ezek után beszélt a feltámadt Krisztus, az Írások alapján a feltámadásról. Ekkor a feltámadt Krisztus bátorította őket, hogy higgyenek Mózesnek, a prófétáknak és az Ő kijelentéseinek is, amit a haláláról és a feltámadásáról mondott nekik. Milyen kár, mondjátok ti, hogy nem jegyezték le a feltámadt Krisztus beszédét a tanítványok. Felejthetetlen volt a tanítványoknak, amikor marasztalva az Idegent, betért az otthonukba. Egy asztalhoz ült velük. A jelekből felismerték, a feltámadt Krisztust. Felejthetetlen volt számukra, amint kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és átadta nekik. Ezután a feltámadt Krisztus hirtelen eltávozott, de közöttetek maradt a Szentírásban, a Szentségekben, az Egyházban, a közösségben, a felebarátban (a betegekben, szegényekben, rászorulókban) és a saját szívetekben. Ezeket kell tudatosítsátok minden nap. Azt tapasztalták a tanítványok, hogy a feltámadt Krisztus közelében kihalt a szívükből: a szomorúság, a reménytelenség, az érthetetlenség, a hitetlenség, a megszokottság, a
közömbösség. A feltámadt Krisztus közelében lángra gyúlt a szívük, megszületett benne: a remény, az öröm, a béke, a boldogság. A feltámadt Krisztus jelenlétében erőt kaptak, hogy visszatérjenek Jeruzsálembe, az apostolok közösségébe. Rádöbbentek arra, hogy az apostolok közössége nélkül védtelenek. Hálálkodnotok kell a templomi, családi és közösségi védettsége miatt. Milyen jó ha rájösztök arra, a lelki közösségnek megtartó ereje van, szükségetek van egymásra. Jó, ha a kölcsönös szeretet által megtapasztaljátok a feltámadt Krisztust. Egymás közelében arra is rádöbbentek, milyen nagy bűn az irigység. Aki irigy ember, az ölni is képes. Fontos, hogy felszámoljátok azt a szívetekben. Megtanulhatjátok a tanítványoktól, hogy a megosztott öröm, dupla öröm, a megosztott szomorúság fél szomorúság. Tanuljátok meg azt, hogy a lelki testvéreitek előtt ne hallgassatok a lelki élményeitekről, a feltámadt Krisztussal való személyes találkozásról, az Ő érintéseiről. Emellett vigyázzatok arra, hogy a gyöngyeiteket ne dobjátok a sertések elé. Befejezésül mondom, miután az apostolok és a tanítványok meggyőződtek a feltámadt Krisztus valóságáról, volt bátorságuk tanúságot tenni Róla, az életük árán is. Miután az apostolok és a tanítványok meggyőződtek a feltámadt Krisztusról és lángra gyúlt a szívük, képesek voltak lángra gyújtani a világot meggyőző tanúságtételükkel. Én azt tanácsolom nektek, ha örvendező engesztelők akartok maradni, ne a feltámadt Krisztus nélkül, hanem minden nap a feltámadt Krisztussal zarándokoljatok a végső cél elé. Most megáldalak titeket a feltámadt Krisztus érezhető jelenlétével, örömével, békéjével és szeretetével!


Házi feladat áprilisra: “ADD, HOGY FELISMERJELEK TÉGED LELKI SZEMEIMMEL AZ OLTÁRISZENTSÉGBEN ÉS SZERESSELEK TÉGED A RENDSZERES SZENTÁLDOZÁS ÁLTAL!!!”

VISSZATEKINTÉS 2014 MÁRCIUSÁRA
Miben erősítettek meg az Égiek az engesztelés első napjaiban? Rendkívüli kegyelmi kiáradást tapasztaltunk. Az Égiek láthatatlanul, de érezhető módon voltak köztünk az engesztelésen. Az Égiek érintése, a boldogság könnyeit csalta ki a szemünkből. Jó volt újra hallani, hogy a Szűzanya fehér rózsácskái vagyunk és szeret minket úgy, ahogy vagyunk. Komolyan vettük a meghívást a lelki tisztaságra, az állandó kegyelemben való maradásra. Jó volt hallani, hogy a Szűzanya örül annak, hogy a kilencedben, az engesztelők, télen – nyáron, hidegben – melegben kitartunk. Kérték az Égiek, hogy a nagyböjtben vegyük le a falról a keresztet, töröljük meg a portól, csókoljuk meg. Jó, ha a kereszttel a kezünkben elmélkedünk Jézus szenvedéséről és haláláról, amit vállalt mindannyinkért, megváltásunk, megmenekülésünk érdekében. Arra figyelmeztettek az Égiek, hogy gondolkozzunk el azon, miért üres a kereszt másik oldala? Ott van a mi helyünk és oda kell felfeszítenünk a mi akaratunkat, elsőbbséget adva Isten Akaratának. Lélekben levettük a töviskoronát Jézus fejéről a bűnbánatunkkal és virágkoszorút tettünk erényes életünkkel. Meg kell tanuljuk a lelki életben – tanították az Égiek – hogy egy jobbért rugalmasan veszítsük el a jót. Isten Akaratáért, amely jobb, veszítsük el a jónak tűnő emberi akaratunkat. Ezáltal változás fog bekövetkezni az életünkben. Kérték az Égiek, hogy gyakoroljuk a száj böjtjét. Úgy tanítottak, hogy a rossz szavak által egy kis megtestesült ördög jön ki a szánkból, amely árt nekünk és a családunknak. Kérték az Égiek, hogy imádkozzunk arra a szándékra, hogy a jövőben is együtt ünnepeljük a Húsvétot, az Úr Jézus feltámadását, aki egyszer halt meg és egyszer támadt fel. Kérték az Égiek, ha lehet a nagyböjtben minden nap végezzük el a keresztúti ájtatosságot, végezzük a fájdalmas rózsafűzért és olvassuk el a Szentírásból Jézus szenvedését és feltámadása történetét. Ez jó hatással lesz mindenkire, különösen a szenvedő betegekre. Melyek a feltételei a kegyelemmel teljes nagyböjtnek?
• Vegyük komolyabban a kötött – szabad – közös imát és a csendet, odafigyelve az Égiek üzenetére. Végezzük a szabadító és gyógyító imát. Ajánljunk fel kilencedet, gregorián miséket a gyógyulásunkért, szabadulásunkért, az őseink lerendezéséért. El kell jussunk az ima szelleméig, ami azt jelenti, megtanulunk folyamatosan Isten jelenlétében élni. • Vegyük komolyabban a böjtöt! Sokféle böjt van. Ki – ki azt a böjtformát vegye komolyan, amelyik közösségbe tartozik. Ez alázatossági, engedelmességi próba, ugyanakkor a közösséghez való hozzátartozás jele. A Szentháromság hegyen azt kéri a mennyei Atya, hogy minden hónapban böjtöljünk délig az első kilenc nap és azután hétfőn – szerdán – pénteken. Délig nem eszünk és nem iszunk semmit. A betegek gyakorolják a lemondást! Tanuljanak meg lemondani: a zúgolódásról, türelmetlenségről, irigységről, minden bűnükről és hibájukról. Jó, ha tudatosan gyakoroljuk az érzékszervek böjtjét. Ez azt jelenti, megtanuljuk az érzékszerveinket (szem, száj, fül, kéz, láb…) csak a jóra használni. El kell jutnunk a böjt szelleméig, ami azt jelenti, vigyázunk arra, hogy a lelkünk vezesse a testünket és ne fordítva. • Vegyük komolyabban a jócselekedetet. ’Jézus körüljárt jót cselekedve.’ ’Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, elsősorban hittestvéreinkkel’. Az imával kifejezzük Isten iránti szeretetünket, a böjttel önmagunk iránti helyes szeretetünket, a jócselekedettel a felebarátink iránti szeretetünket. El kell jussunk a jócselekedet szelleméig, ami azt jelenti, hogy mindenkinek a javát – üdvösségét akarjuk és senkinek a kárát. • Necsak végezzük, hanem éljük a keresztúti ájtatosságot. Ne legyünk gyáva Pilátusok, félő apostolok, gyilkos katonák, irigy főpapok és közömbös emberek. Tegyük magunkévá Szűz Mária lelkületét, aki csendes, bátorító jelenlétével segített Szent Fiának. Legyünk mások keresztjét megkönnyítő Cirenei Simonok, legyünk könnytörlő Veronikák, sírt ajándékozó Arimeteai Józsefek, segítő Nikodémusok, mindvégig kitartó asszonyok és apostolok. Csendesen és türelmesen éljük meg a szenvedéseinket. • Tudatosítsuk azt, hogy minden kísértés mögött a gonosz lélek van, aki a beleegyezésünkkel a bűnbe, végső soron a pokolba akar vinni. Jézus lelkületével tanuljuk meg radikálisan visszautasítani a gonoszt és a kísértésekben az Égiek segítségét kérjük. • Vegyük komolyabban a bűnbánatot. Ne mások bűneivel foglalkozzunk, hanem a sajátunk kijavításával. Ne azért gyónjunk, hogy megkönnyebbüljünk, hanem azért hogy megváltozzunk. Higgyük el azt végre, hogy a bűnben nincsen tartós boldogság. Minden este tartsunk lelkiismeret vizsgálatot. Higgyünk Jézus Irgalmas szeretetében. Járjunk rendszeresen a szentmisére és áldozzunk. Legyen a nagyböjt a befele fordulás, a csend ideje. A kiengesztelődésben (a megbocsátásban és bocsánatkérésben) állítsuk helyre a szeretetkapcsolatot a családunkban. Legyünk hálásak Jézus szenvedéséért, haláláért és feltámadásáért, amelyet értünk vállalt. Szent József lelkületével ne az ördög akaratát tegyük, ne a mienket, hanem mindig Isten Akaratát. Készüljünk fel a halálunkra, elfogadva azt Isten Kezéből, és kérve a jó halál kegyelmét. Gondoljunk gyakran az erényes élet és bűn végső következményeire, amelyek az örök halál vagy az örök élet. Mit tanultunk a családfa gyógyítás alkalmával? Betegségünk fő okai: a bűneink, megkötözöttségeink, az okult dolgok, az ördögi praktikák, a hamis tanítások… Gyógyulásunk feltételei: a megtérés; szabadító és gyógyító imák és szentmisék felajánlása; a kiengesztelődés; Jézus Nevében a gonosz lélek erejének, pecsétjének a megtörése; a Szent Vér és a Szent Könnyek védelmébe helyezkedés; szentségekkel élni; dicsőítő és áldáskérő ima; felajánlás Jézus Krisztusnak; az okkult dolgok felszámolása és egy kis közösségbe való tartozás. Előretekintés májusra • 2014 májusában 1 – 2 – 3 – 4 – én lesznek az engesztelések, 15 órától a Szentháromság Hegyen. Az egész hónapot a Fatima-i Szűzanyának szenteljük és a közbenjárását kérve végezzük a kilencedet.
(Az üzeneteket Szilágynagyfaluban, Cs. János atya és V. Ilona közvetítésével kapjuk!)
A szilágynagyfalui üzenetek, magyarul megtalálhatók az Interneten: www.szentharomsaghegy.hu; e-mail: szentharomsaghegy@gmail.com, inf. 0040-760-739-518

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése