2013. július 18., csütörtök

Kormánydöntés született arról,hogy megépülhet az Engesztelő Kápolna, a Normafánál,a Szent Anna réten

KOMLÓSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2013. július 18., csütörtök 16:41
Köszönetnyilvánítás Orbán Viktor
Miniszterelnök Úr és Kormánya részére
Budapest


Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Hálásan köszönjük, hogy a Kormány az 1443/2013. (VII. 16.) számú határozatában a Normafa Park kiemelt beruházás koncepciójáról és az azzal összefüggő feladatokról döntött.
Köszönjük, hogy a Nemzet Engesztelő Kápolnájának ügyét is szem előtt tartják.
A kápolna a nemzeti összefogás és engesztelés szimbóluma, amelyet elődeink a magyar hősök emlékére és a Világ Királynője tiszteletére kezdtek el építeni.
Tartozunk annyival a jeltelen sírban nyugvó hőseinknek, hogy ez a kápolna megépüljön.
„A felépülő fogadalmi kápolna Budapest sportoló és kiránduló társadalmának lelki gondozását is szolgálni hivatott.”

Kívánok sok sikert a további munkájukhoz, továbbra is állunk rendelkezésére a kápolnával kapcsolatos ügyekben való együttműködéshez.

Komlóska, 2013. július 18.

Tisztelettel:

Köteles László
Világ Királynője Engesztelő Mozgalom elnöke
Komlóska polgármestere
*


A Kormány 1443/2013. (VII. 16.) Korm. határozata
a Normafa Park kiemelt beruházás koncepciójáról és az azzal összefüggő feladatokról
A Kormány Budapest Fővaros Önkormányzata és Budapest Fővaros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat (a továbbiakban:
építtető) szándékával összhangban
1. egyetért a Normafa Park fejlesztési koncepciójával, a Budapest XII. kerület Normafa történelmi sportterületen
a rekreáció, a sport és a turisztika igényeit szolgáló park kialakításával;
2. a szabadtéri sportolás, a rekreáció és a turizmus feltételei megteremtése érdekében alapvetően a következő
építmények építését, felújítását, illetve tevékenységek végzését tartja szükségesnek:
a) sípályák és az azokhoz kapcsolódó drótpályák és hóágyúrendszer,
b) szánkópályák,
c) kerékpárút,
d) játszótér és erdei tornapálya,
e) hegyi (downhill) kerékpárpálya,
f ) hegyi futópálya,
g) nyári bobpálya,
h) fogadó épület építése,
i) síklubházak építése,
j) engesztelő kápolna építése,
k) felszín alatti víztározó kialakítása a hóágyúrendszerhez,
l) parkolók építése,
m) közműfejlesztés,
n) a közvilágítási rendszer kialakítása,
o) a megközelítési utak fejlesztése, és lehetőség szerint egyirányúsírása,
p) az Erzsébet-kilátóhoz vezető útvonal felújítása és
q) történelmi épületek és területek hasznosítása;
3. elrendeli, hogy a Normafa Parkról szóló törvény tervezetében biztosítani kell a terület beépítési paramétereinek
meghatározása során a 2. pontban meghatározott rendeltetések elhelyezését, valamint a vendéglátó és
szállásférőhelyek – kiemelten a Fácános – felújításának lehetőséget, továbbá meg kell határozni a történelmi
sportterület lehatárolásának és közpark jellegű működtetésének feltételeit;
Felelős: belügyminiszter
vidékfejlesztési miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: 2013. július 31.
4. felkéri Budapest Fővaros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzatot, hogy a 3. pont szerinti törvény elfogadását
követően gondoskodjon a Normafa Park kiemelt beruházással érintett területre vonatkozó helyi építési szabályzat
módosításáról;
5. egyetért azzal, hogy a Normafa Park építményei kiemelt beruházásként valósuljanak meg és elrendeli
a beruházással összefüggő hatósági ügyek kiemelt üggyé nyilvánításáról szóló előterjesztés Kormány részére
történő benyújtását;
Felelős: belügyminiszter
Határidő: 2013. július 31.
6. szükségesnek tartja, hogy a Normafa Park működése a közösségi közlekedés igénybevételén alapuljon, ezért
középtávon meg kell oldani a terület kötött pályás közlekedési eszközökkel (fogaskerekű vasúttal és villamossal)
való megközelíthetőségét a forgalmasabb fővárosi közlekedési csomópontoktól;
7. felkéri az építtetőt, hogy gondoskodjon
a) a Normafa Park létrehozását és működtetését alátámasztó megvalósíthatósági tanulmányterv elkészítéséről,
b) a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005.
(XII. 25.) Korm. rendelet szerinti előzetes vizsgálati dokumentáció és Natura 2000 hatásbecslés elkészítéséről,
c) a Normafa Park egységes megjelenését biztosító tájépítészeti és építészeti pályázat előkészítéséről és
lebonyolításáról és
d) a lakosság tájékoztatásáról;
8. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 7. pontban foglalt feladatokhoz szükséges pénzügyi forrásokat
biztosítsa az építtető számara a 2013. évi központi költségvetés terhére bruttó 95 millió forint, a 2014. évi központi
költségvetés tervezése során bruttó 620 millió forint értekben, továbbá a 2015. évtől következően a központi
költségvetés tervezése során legyen figyelemmel a Normafa Park kiemelt beruházás megvalósításához szükséges
pénzügyi források biztosítására;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2013. augusztus 31., illetve folyamatosan
9. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg a Normafa Park kiemelt jelentőségű beruházás
megvalósításához szükséges pénzügyi források biztosításának lehetőségét a 2014–2020 közötti európai uniós
fejlesztési források tekintetében.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: folyamatosan
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök

Kormánydöntés született arról, hogy megépülhet az Engesztelő Kápolna a Normafánál Szent Anna réten. Ez egy nagyon fontos lépés a kápolna felépülése, és az engesztelés szent ügye szempontjából. Az eddigi lépések sikerét is elsősorban az imádnak tulajdonítjuk és a jó csapatmunkának, amely kialakult a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom és a Világ Királynője Alapítvány között. http://www.vilagkiralynoje.hu/
A további akadályok elhárulásáért, Nemzetünkért, Vezetőinkért, Közösségeinkért, Családunkért a kormánydöntés örömére és a Nagy Magyar Engesztelés további sikeres megvalósítása reményében a mai napon, Szent Joakim és Szent Anna ünnepén kezdjük el egy kilencedet!
Bevezető ima minden nap:
Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.
Első nap
Ó Mária Szeplőtelen tisztaságban ragyogó Szíve! Te vagy a legszebb virág Isten virágos kertjében. Te vagy az a csodálatos Édenkert, amelyet a bűn soha, soha nem kerített hatalmába. Eszközöld ki nekünk ezt a kegyelmet, hogy mi is, miként Te magad, Isten megbántását, még a legcsekélyebbet is minden erőnkkel kerüljük.
Üdvözlégy Mária …
Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről:
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!
Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szent lélek méltó lakhelye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szív a szeretetben – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív,
Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének képmása – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szentség kincsesháza – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a minden kegyelem Közvetítőjének Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, bűnösök menedéke – könyörögj értünk!
Mária Szíve, szomorkodók erőssége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, csüggedők felemelője – könyörögj értünk!
Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, haldoklók reménye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség ereje elleni harcban – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden tévtanítást szertefoszlat – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Anyánk Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szíve – könyörögj értünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!
Imádkozz érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek – aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli –, a kegyelmet, hogy Hozzá mindig hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által.
Amen
Imafüzér a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére
A keresztnél:
Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk! Üdvözlégy… (háromszor)
A nagy szemeknél:
Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a
Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzelmes Királynője által, most és mindörökkön-örökké. Amen. Alleluja! Ave Maria!
A kis szemeknél:
Szűz Mária, Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
A végén háromszor:
Szent, szent, szent a seregek Ura és Istene, telve van az Ég és Föld az Ő dicsőségével! Áldott, ki az Úr nevében jő! Dicséret, hála, szeretet és dicsőség legyen Néked, Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad minékünk!
Mondd napjában többször minden óraütésre, harangszóra:
Ave Maria!
Éljen a világ Királynője!
Győzelmes Nagyasszony, Világ Királynője,
Légy engeszteléssel, Hazánk megmentője!
Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet Mindszenty írt alá, a következő közléssel: ”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön”:
Építsük fel az engesztelő kápolnát!
A nehéz viszonyok csak még sürgetőbbé teszik, hogy népünk jövőjéért áldozatot hozzunk Istennek, aki egyedül segíthet. Ezért épülnek fogadalmi szentélyeink a legsúlyosabb időkben. A háború alatt tettük le az alapkövét, most pedig Bíboros Főpásztorunk 1947. május 8-án ismét elindította az engesztelő kápolna felépítését szolgáló mozgalmat. Hogy a megbántott Isten kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat, tartsunk őszinte bűnbánatot, küzdjünk a tömegbűnök ellen (misemulasztás, káromkodás, paráznaság, válás, bimbózó élet ellen merénylet, gyűlölködés, könyörtelen szívűség, gondoskodjunk az ifjúság tiszta, krisztusi életéről, imádkozzuk naponta a rózsafüzért. De vonjunk is meg valamit magunktól és adakozzunk szívesen az engesztelés oltárára! Aki Istennek ad, a legjobb kamatra ad! Ajánljuk fel távollevő, vagy elhunyt szeretteinkért is. Rendezzünk előadásokat egyesületeink által, terjesszük az eszmét ismerőseink között!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése