2013. április 3., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Több mint hét milliárdot szeretnék végül haza vinni Isten gyermekeiből, Örök Paradicsomukba

Drága szeretett leányom, a nyomás, amelyet Követőimre gyakorolnak, hogy elutasítsák ezeket a Szent Üzeneteket, növekedni fog. Sok félrevezetett Követőm fogja elutasítani Üzeneteim elfogadását. Egyértelmű, hogy jó szándékukban a végsőkig el fognak menni, hogy elfordítsák Tőlem az embereket azon meggyőződésükben, hogy ők Egyházam fölött őrködnek.
Én vagyok az Egyház, és amíg Szent Szolgáim védelmezik Tanításaimat, Tanaimat, Szentségeimet és a Szent Eukarisztiát, addig mi Egyek vagyunk. Azok, beleértve Egyházam vezetőit is, akik megváltoztatják ezeket a Törvényeket, többé nem részei Egyházamnak. Ezek a változtatások még nem lettek bemutatva, de amikor ezek megmutatkoznak, nagy lesz az aggodalom.
Nektek mondom, akiknek kétségeik vannak: kérlek, ne utasítsatok el Engem. Miközben ti a magatok módján megöleltek Engem, szintén könnyeket csaltok a Szemeimben. Ti most nem láthattok Engem, de hamarosan érezni fogjátok Isteni Jelenlétemet.
Felszólítalak mindnyájatokat, hogy már most készüljetek fel a nagy és csodálatos jövőre, amelyet számotokra készítettem. A Mennyország örvend, amint a Szentlélek hamarosan leereszkedik, és szeretettel és felismeréssel áthatol a szíveteken. Oly sok lélek fog megmenekülni, annyira nagy az Én Szeretetem. Én sohasem fogom feladni. Ti szenvedni fogtok az Én Nevemért, de mindez feledésbe merül majd, amikor már Új Királyságom Kapuinál vagytok. Ti mindnyájan egy családot fogtok alkotni.
Azokról beszélek, akik elvesztek Számomra, de minden szándékom az, hogy Irgalmam minél több emberre kiterjesszem. Jöjjetek Hozzám, és engedjétek, hogy feltétel nélküli Szeretetem nagyságát és a mindnyájatok iránti Könyörületemet biztosítsam számotokra. Azok, akik elutasítanak és bizonyos esetekben gyűlölnek Engem, Karjaimmal lesznek átkarolva, miközben Én megnyugtatom szívüket és megvilágosítom a lelküket. Én leszek az ő egyetlen reményük, amikor végre ráeszmélnek arra, hogy a sötét ösvény, amelyet választottak, semmi mást nem kínál számukra, mint boldogtalanságot és félelmet.
Én ki fogom árasztani Istenségem Sugarait – mely tele van Irgalmassággal – az egész világra, és hamarosan megtisztítom az egész emberiséget, hogy ezáltal az Királyságomba gyorsan bebocsátást nyerjen. Az Én időm szinte elérkezett, miközben arra a napra várok, amikor Atyám átadja Nekem Királyságom kulcsait.
Amint a végső Szövetség lezárult, több mint hét milliárdot szeretnék végül haza vinni Isten gyermekeiből, Örök Paradicsomukba. Ez a nektek megígért végső örökségetek. Ne utasítsátok azt vissza, mert a szomorúság, amit ezáltal magatokra vontok, félelmetes lesz; és ha mégis hátat fordítanátok Nekem, eljön az idő, amikor már semmit sem tehetek megmentésetekért.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése