2013. március 6., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Mindannyiatoknak megadatnak majd a jelek, és csodák történnek majd

2013. március 5. kedd, 15.30
Szeretett leányom, senki sem fogja nem észrevenni a világszerte majdan kitörő változásokat, mert mindaz, amit a Jelenések Könyvében megjövendöltek, be fog teljesedni. Sok ilyen esemény eltér majd a János evangélistának kinyilatkoztatott titkok szokásos emberi értelmezésétől. De ezek majd értelmet nyernek, amikor azokat a maguk valójában látjátok.
Az Antikrisztus szövevényes, de gondosan kidolgozott terve ügyesen került megfogalmazásra sok ember – köztük világhírű politikusok – által, nem véve észre ezt a gonosz tervet, egészen mostanáig.
Sok központot hoztak létre, különböző nemzetekben, ahol sok ország hatalomátvételét tervezik. Ugyanakkor ténykedésük visszaszorult a választott lelkek imáinak és a ti imáitoknak köszönhetően, akik Imahadjáratom Imáit imádkozzátok.
Imáitok mindig meghallgattatnak a Mennyben, így továbbra is buzgón kell imádkoznotok, hogy mérsékeljétek a fenevad gonosz tetteit, aki sosem fogja megnyerni ezt, a lelkekért vívott csatát, mivel napjai fogyatkoznak.
Nem megrémíteni, hanem felkészíteni Szeretnélek benneteket. Én most különleges képességeket és kegyelmeket adok mindannyiatoknak, akik követitek az Imahadjárati Imák imádkozására vonatkozó Kéréseimet. Mindannyiatoknak megadatnak majd a jelek, és csodák történnek majd.
Erőm ereitekben áramlik majd, amint Viszlek benneteket Utamon az emberiség megmentése felé.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése