A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. ... a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá... Előttem van az a Taize-i liturgiáról egy kép, amely azt ábrázolja, hogy a sötét templomban a földön fekszik a kereszt, szárain mécsesek világítanak, körülötte sok térdelő leboruló vagy a keresztre hajló imádkozó ember. Hasonlóan vagyunk, lehetünk jelen a nagypénteki liturgiában. A szenvedő, értünk megfeszített Jézusban meglátva, felfedezve; - önmagunk sötétségét „Mi mindnyájan, mint a juhok tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért…”, - azokat az embereket, akik születésüktől nem kapták meg azt a szeretetet, amellyel értékesnek éreznék magukat, és bizalommal nézhetnének életük örömei, megpróbáltatásai felé, - azokat a gyerekeket, akik akaratlanul is magukra vették környezetük szorongásait és ez erejükön és képességeiken felül megterhelte, vagy beteggé tette őket, - azokat, akik súlyos, gyógyíthatatlan betegséggel küzdenek és aggódnak szeretteikért, miközben fogy az erejük, - azokat, akiknek önző érdekcsoportok kapzsisága miatt; nincs munkája vagy családjukkal komoly anyagi-lelki krízist élnek át, - akik nem látják, nem hiszik, nem bíznak abban, hogy bármilyen megpróbáltatásból, sötétségből kijuthatnak a keresztfán meghalt, de feltámadt Üdvözítő erejéből. Folytathatom a felsorolást: kit látok, kivel azonosulok most a kereszten? Iz 52,13 - 53,12; Zs 30; Zsid 4,14-16; 5,7-9; Jn 18,1 - 19,42”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése