2011. február 27., vasárnap

Istentől kapott feladat életetekben – derék asszonnyá válni.

Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. (Példabeszédek 31:10) Kedves nő testvérek! Az egyik legnagyobb – Istentől kapott feladat életetekben – derék asszonnyá válni. Nem olyan könnyű feladat ez. Manapság különösképpen nehéz. Legyetek hiteteknél, legyetek eszeteknél! Miért is? Azért, mert a férjetekkel való kapcsolatot csak egy valami előzheti meg életetekben, ez pedig az Istennel való kapcsolat. De ez előzze is meg, hiszen akkor az mindenkire sok áldást jelent a környezetetekben. Ám vigyázzatok, hogy szüleiteket ne szeressétek jobban a férjeteknél! Mert, ha jobban ragaszkodsz szüleidhez (vagy kettőjük közül valamelyikhez), mint a férjedhez, akkor még nem történt meg az, amit Isten Igéje így fogalmaz meg: Elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté. Ez pedig oda-vissza – vagyis a férjre és a feleségre egyaránt – igaz kell legyen. A lelki köldökzsinórt el kell vágni (ezt jelenti az előbbi Igében az elhagyja szó), különben baj lesz. Sok házasság futott már zátonyra azért, mert az egyik fél nem a házastársához, hanem a szüleihez ragaszkodott jobban! Félreértés ne essék: továbbra is legyenek fontosak a szülők, de a házasság egészséges lelki kapcsolatában élő hívő ember számára Isten után a házastársa jön. Nálad így van ez?

El kell tökélni magad, ha sikeres akarsz lenni a házasságodban, hogy nem olyan leszel, aki csak elvesz.

Jaj annak, aki rakásra gyűjti, ami nem övé! (Habakuk 2:6) Az önzés az elsődleges ellensége a házasságoknak. Nem az ördög, hanem az önzés. Hallani olyan véleményeket, hogy az első és legfőbb probléma a kommunikáció. Sok szakember a kommunikációt tartja fő problémának, de ezzel nem érthetünk egyet. Lehet, hogy tökéletesen kommunikálsz, és mégis tönkreteszed a házasságodat. ’Mondd meg igazán, hogy érzel irántam?’ ’Utállak, megvetlek!’ Kimondod, kifejezed, amit érzel, tehát kommunikálsz. De hová vezet ez? A kommunikáció fontos, és fejlődnünk is kell benne. De nem ez a legnagyobb probléma, nem ez a legfőbb kérdés. A legnagyobb probléma az önzés, ami egyik megnyilvánulása annak, hogy testben járunk, ez maga a test természete ugyanis. Ahhoz, hogy önző légy, annyit kell csak tenned, hogy felébredsz reggel. Az önzés ott van a tested természetében, és ha megnyitod magad annak, amit érzel, az önzés vezet. És ez sokba fog kerülni neked az életed minden területén. Az alapvető hozzáállás két típusát különböztethetjük meg: akik elveszik azt, amit maguknak akarnak, és akik adnak – a pióca és a magvető típusa. El kell tökélni magad, ha sikeres akarsz lenni a házasságodban, hogy nem olyan leszel, aki csak elvesz. Nem leszel követelőző, aki mindent csak magának igényel, adakozó leszel. Vannak, akik úgy próbáltak segíteni másoknak, hogy arra bátorították őket, mondják el a házastársuknak, mit várnak el tőle. Nem és nem! Ha mindkét ember a másiktól követel, és a másiktól vár, akkor egyikük sem ad. És szörnyen fogják magukat érezni attól, ha azon rágódnak, hogy mire van igényük. Ez nem igei. Ez nem Isten szeretete. Nem kell tízoldalnyi lista arról, hogy mire van szükségünk. El kell felejtkezni a saját kívánságainkról, arra kell koncentrálnunk, hogy mit tudunk adni a párunknak. Ezzel nem mindenki ért egyet, de az Ige sehol sem cáfolja. Annak, hogy rengeteg a probléma a házasságokban – sőt még a gyülekezeten belül is – számos oka van. Főként, hogy az emberek behelyettesítették, az emberi gondolkodásra cserélték le Isten Igéjét. Vannak olyan dolgok, amelyeket teljes meggyőződéssel prédikálnak és tanítanak, mintha Isten Igéje lenne, holott nem az Ige, sőt pont az ellentéte annak, amit a Biblia tanít. Krisztusi szeretettel: Bor Ferenc Békevár: http://www.freeweb.hu/bekevar
Aki rendszeresen, s őszintén imádkozik, az jól tudja, az imádság nagy ereje nem abban mutatkozik meg, hogy teljesülnek kéréseink - Honnan is tudnánk, hogy mire van valójában szükségünk? -, hanem abban, hogy megtartatunk általa. Aki ugyanis buzgón és igaz módon (őszintén) könyörög Isten kegyelméért, attól Isten még soha nem tagadta meg kegyelmét...

Ian McCormack, egy új-zélandi férfi mérges medúzákkal találkozott, amik jól oda is sóztak neki. Meghalt és fent a mennyek kapujában eltársalgott Jézussal. A saját történetét meséli el ebben a kisfilmben.

A TÍZ PARANCSOLAT

A TÍZ PARANCSOLAT


A TÍZ PARANCSOLAT
Rhodos, 1990. augusztus 5-29-ig
Uram?
Én vagyok. Támaszkodj rám! Gondolj szeretetemre! Egyedül jártam utamat a keresztig. Népemből egy sem volt velem. Teljesen értelmetlenül gyűlöltek. Erőszakkal és törvényük szerint elfogtak. Szenvedés és megaláztatás volt győzelmem ára. A ti bűneiteket vettem magamra, és engedtem, hogy azok a kezek verjenek s éktelenítsenek el, amelyeket én teremtettem. De ti ezeken a Sebeken keresztül gyógyultatok meg… ezért áldd üldözőidet, és ne mondj róluk ítéletet! Áldd őket, és imádkozz értük!
Könnyes szemmel mondom ezt nektek: Sokan úgy viselkedtek, mint ellenségeim, és mint keresztem ellenségei. Azok közül, akik az Evangéliumot hirdetik, igen kevesen dolgoznak velem, és kevesen dolgoznak országomért. Egyetlen parancsolat foglalja magában egész törvényemet:
A SZERETET .
Ha követték volna törvényemet, és naponta megvizsgálták volna magatartásukat, rájöttek volna, hogy nem élnek parancsolataim szerint. Erre ők azt mondják: “Hogy-hogy nem követjük parancsolataidat? Hogyan kellene parancsolataidat követnünk? Taníthatjuk-e parancsolataidat, ha azt mondod, hogy nem követjük?” Pedig nem követitek, mert nincs bennetek szeretet: Parancsolataim koronája a szeretet. Szeretni annyit jelent, mint parancsolataim szerint élni. Ne legyetek olyanok, mint Káin, aki nem szeretett engem, és irígységében átvágta testvére torkát…
(Amikor megértettem, mi az Úr szándéka, vagyis, hogy sorra meg akarja magyarázni mind a tíz parancsolatát, úgy éreztem, képtelen vagyok bármit is leírni.)
Ó, Istenem, sohasem leszek arra képes, hogy egyedül véghez vigyem!
Ki mondta neked, hogy egyedül kell véghez vinned? Le fogsz írni minden szót, amit mondok neked. Ne siess! Olyan részletekben diktálhatom neked, ahogy kívánod.
Uram, diktáld erőmhöz mérten!
Elfeleded, hogy az én erőm betöltheti a te erődet. Jöjj… vegyél részt művemben, nyerjünk meg lelkeket! Megérted szomjúságomat? Lelkekre szomjúhozom, a ti szentségetekre szomjúhozom, a ti kiengesztelődéstekre szomjúhozom. Mindenre szomjúhozom, ami én vagyok, és ami az én tükörképem. Arra szomjúhozom, hogy visszaadhassam nektek istenségeteket. 1 A szeretet viszonzására szomjúhozom. Arra szomjúhozom, hogy megújíthassam ősi forrásotokat és szövetségeteket az én Szent Nevemben. Ősi forrásotok az én magasztos szeretetemből fakad. Imádásra szomjúhozom, de lásd, mivé lettetek, és mit tettetek!
Ó korszak! Már nem imádsz engem. Ehelyett hamis isteneket alkotsz magadnak. Nem engedelmeskedsz parancsolataimnak. Nem, te nem tartod be törvényemet. Nyomorúságos korszak, mivé lettél! Ritkán fordulsz hozzám azért, hogy imádj engem. Már nem szólsz hozzám szeretetből, és már nem tisztelsz engem felajánlva szolgálataidat. Életetek minden napján szóltam hozzátok, hogy arra emlékeztesselek, ki a ti mennyei Atyátok, és kihez kell fordulnotok. Szívetek azonban nem értem dobog, és elmétek sem készséges. Elvágtátok köldökzsinórotokat, amely összekötött és eggyé tett bennünket, saját törvényt alkottatok, és istentelennek nevezitek magatokat. Hiúságtól eltelve úgy vélekedtek, hogy egyenlők vagytok velem. Azt mondjátok: “Egyenrangú vagyok Istennel, az Ő trónján foglalok helyet, mert bölcsességem nagy gazdagságot és nagy tekintélyt szerzett nekem az egész világon.” Olyan ügyes kereskedők vagytok, hogy sok nemzet követi példátokat. Igen, ti valóban követtétek az őskígyó tanácsát, aki ravaszul rábírta ősszüleiteket, hogy egyenek a tiltott gyümölcsből, és megígérte nekik, hogy olyanok lesznek, mint az Isten {vö. Ter 3,5 } Azt gondoljátok, hogy megnyílik a szemetek, de valójában megvakultatok, és azóta azért küzdötök, hogy elvágjátok a zsinórt, amely életet és szentséget ad nektek. Azt gondoljátok, hogy rátaláltok a szabadságra, de csak halált találtok.
Ó nyomorúságos korszak!
A bölcsesség helyett az esztelenségnek szolgálsz!
Szent Istened helyett a sárkánynak szolgálsz!
Nem engedelmeskedsz parancsolataimnak.
Nem, te nem tartod be törvényemet, amelyet számodra alkottam.
Szüntelenül próbára teszel. A ti korszakotok - gyermekem - súlyos istenkáromlásban vétkes, mert nem követi törvényemet. Nem törődnek parancsolataimmal, amelyben megtalálhatják az életet, ha betartják . Nemzet nemzet után hagyta el mind a tíz parancsolatomat, istenkáromlással tetézve a lázadást. A fekete vadállat és a második vadállat a sárkánytól kapott hatalommal istenkáromló oszlopokat állított fel magának minden magas dombon és minden terebélyes fa alatt, hogy meghódítsák a világot, és kioltsák azt a kis világosságot, ami megmaradt. A vadállat mind a hét fejére saját isteneiket ábrázoló bálványokat készített. Ezeket a bálványokat a sárkány erejével magas helyekre tették, majd az ő soraikból a magas helyekre papokat jelöltek ki, akik ma szentélyem szívében tevékenykednek, és nem imádnak engem.Úgy tesznek, mintha imádnának. Magukat magasrangú papoknak 2 álcázva jelennek meg. Imádják és szolgálják a vadállatot és az ő színjátékát, amely a világhoz alkalmazkodik. Idegen, élettelen isteneket imádnak, éppen úgy, ahogy atyáik egykor a múltban. Jámborságot színlelnek, és elvetik parancsolataimat, gyermekem. Mindenfelé elmennek, és minden népet megtanítanak, hogy a halandó ember 3 képmását, egy értéktelen utánzatot imádjanak az én örök dicsőségem helyett. Ó milyen súlyos teherként nehezednek rám! 4 A sárkány hatalmával 5 tetőzik be kiengesztelhetetlen gyűlöletüket és bosszúvágyukat. Háborút indítanak a szentek ellen, és mindazok ellen, akik nem tartoznak hozzájuk, és akik nem akarják imádni a vadállat szobrát 6
Mondom nektek, áldottak, akik engem követnek! Áldottak, akik elhiszik, hogy ígéretem a beteljesedés útján van, mert megjelölöm szeretetem sóhajával homlokukat. Bizony mondom nektek, engem kövessen az, aki nekem szolgál. Ó korszak, ne félj visszatérni hozzám! Jöjj vissza, amíg van idő, mert közel van már az én napom, és hogyan fogtok szembenézni vele?
Hallottátok, hogy ne legyen más Istenetek rajtam kívül! Ne kövessetek más isteneket, ne kövessétek a körülöttetek élő népek isteneit! Az emberek azonban áthágták Atyám első parancsolatát. Nyíltan hangoztatták függetlenségüket a fekete vadállatok segítségével és az ő rábeszélésükre. Sokak vére lesz az ő fejükön.
Ne említsd hiába Nevemet!
Ez a következő parancsolat.
Szent Nevemet ma kevély nemzetek támadják, olyanok, akikkel semmi dolgom sincs. Szájuk istenkáromlással van tele, és készek másoknak hízelegni, amikor alantas előnyük megkívánja. Káromolják Szent Nevemet, amikor vitába kezdenek. Becsmérlik istenségemet és szentségemet. Éppen azok veszik hiába a Nevemet, akik ma Egyházamban működnek, de a vadállat körül ólálkodnak, és törvényem ismeretével kérkednek. Ők azok, akik bezárják az emberek előtt a mennyország ajtaját. Ők maguk sem mennek be, és másokat sem engednek be, akik pedig szívesen bemennének. A lopás ellen “prédikálnak”, pedig ellopják tőlem a lelkeket. “Tiltják” a házasságtörést, ők mégis elkövetik, mert a fekete vadállatot követik, és hozzá hűségesek. Úgy tesznek, mintha megvetnék a bálványokat. Kifosztják szentélyemet. Ha ez a nemzedék ma káromolja és indokolatlanul említi Szent Nevemet, az az ő engedékenységük miatt van, mert elmerültek a bűnben, amit nyíltan átvesznek a fekete ruhába öltözött emberektől. 7 Az a céljuk, hogy kipusztítsák a szentség és az igazságosság gyökerét, és a legmagasabb szintre emeljék a törvénytelenséget. Nemzedék… vajon ha eljövök, azt kell-e mondanom majd: “Senki sincs már, aki megértene, senki sincs, aki törődne velem?”
Azt kértem tőletek, ne felejtsétek el megszentelni a Sabbath napját! Ti mégis tisztátalanságra cseréltétek, és erkölcstelen szórakozással mocskoltátok be. Magatartástokkal saját testeteket és elméteket gyalázzátok meg, minthogy hazugsággal cseréltétek fel az isteni igazságot. Teremtményeket imádtok és szolgáltok, ahelyett, hogy nekem szolgálnátok.
Szodoma és Gomorra szinte bűntelen a ti tisztátalanságotokhoz képest. Bizony mondom nektek, azon a napon Szodomának és Gomorrának nem lesz olyan rossz sora, mint nektek.Közületek a legtöbben nem tartják meg a Sabbath napját. Nem, ti nem tartjátok meg törvényemet.
Az Írás mondja:
“Szívedből, lelkedből tiszteld apádat,
s anyád fájdalmait soha el ne feledd!
Gondolj arra, hogy általuk létezel;
hogy hálálod meg, amit veled tettek? 8
Meg kell tartanotok a parancsolatot: Tiszteld atyádat és anyádat!
Miért vagytok meglepődve, hogy kevesen követik ezt a parancsolatot? Őrült és gonosz eszmék vezették rá e gyermekeket üres alkotások imádására, mivel már gyermekkoruktól kezdve a lustaság szellemével töltekeztek.
Sok szülő nem engedte gyermekeit Lelkem örökké folyó forrásához. A bölcsesség éjjel és nappal hívta őket, de ez a nemzedék elzárkózott előle, és minden elmúló nappal messzebb kerültek gyermekeitek a hozzám vezető úttól. Aki elismer engem Istenének, akár fiatal vagy idős, az én képmásomat tükrözi. Szeretetből engedelmeskedik szüleinek és tiszteli őket, mivel ezáltal nekem engedelmeskedik és engem tisztel. Minden, ami a világhoz alkalmazkodik, megakadályozza e gyermekeket abban, hogy hozzám jöjjenek. Nincs szeretet. Sok szülő panaszkodik gyermekei engedetlensége miatt, pedig ők maguk is pontosan olyan engedetlenek velem szemben! Valóban állíthatják-e ezek a szülők, hogy bővelkednek jóságban, türelemben és tűrésben? Ha valóban rendelkeznének ezekkel az erényekkel, akkor gyermekeik is gyakorolnák az engedelmesség erényét, és tisztelnék szüleiket.
De mondom nektek: Kiüresedett e nemzedék elméje, és így a sötétség be tudta tölteni ürességüket. Fontosabb szemükben az, hogy bölcsekké váljanak, mint az én örök dicsőségem. Szentség hiányában előtérbe került a szenvedély. Kora ifjúságuktól fogva gyalázzák saját testüket. Nemzedéketek semmibe vette parancsolataimat. Istenkáromló hamisítványokkal cserélte fel. A vadállat szájából mind a mai napig gonosz eszmék áradata zúdul a gyermekekre, amely elsötétíti elméjüket, és áldozatként egyenesen az oroszlán szájába veti őket. Fiatal elméjüket meghódítva ráveszi őket az első vadállat imádására. Emberek által kitalált isteneket szolgálnak, azoknak adják meg az engem megillető tiszteletet és becsületet, és így ez az erény vetítődik vissza szüleikre. Bizony mondom nektek: Azoknak az engedetleneknek, akik nem fogadják el parancsolataimat életük vezérelveként, és helyette gonoszat tesznek, végül tűz lesz az osztályrészük.
Boldogok, akik szívükben engedelmesek, ők eljutnak a tökéletességre.
Ezért mondom nektek: Tartsátok tiszteletben az Úr félelmének erényét! Tudjátok, hogy megtiltottam nektek, hogy öljetek, nemzedék!
Ha enyéimnek nevezitek, Egyházam részének tekintitek magatokat, és az emberölés ellen prédikáltok, hogyan lehetséges, hogy mégis öltök? Azt merészelitek állítani, hogy jogosan cselekedtek, és ártatlanságotokat hangoztatjátok előttem az ítélet napján, holott halomba hordjátok a meg nem született gyermekek meggyilkolásának bűnét?
A mennyből figyelve titeket, ijesztő kép tárul elém.
Ó, mennyire szenvedek látva, hogy a méh, amely gyermekét hordozza, elveti magától, majd névtelenül és bánat nélkül adja halálra! És a méh, amely addig hordozta, többé nem emlékezik rá! Ezeknek mondom:
“Bárhogy élezi kardját az ellenség,
bárhogy feszíti íját, és céloz:
maga ellen irányítja a halált hozó fegyvert,
és nyilai tüzes büntetéssé válnak.
Nézd, a gonosz fogant, tele van álnoksággal,
s amit világra hoz, veszedelem.
Gödröt ásott, kimélyítette,
de ő esett a maga ásta verembe.
Gonoszsága visszahull saját fejére,
álnoksága fejének tetejére.” 9
Rólad 10 azt hiszik, hogy hűséges vagy hozzám, és szilárdan kitartasz Nevem mellett, de én mindent tudok rólad! Igen, azt tartják rólad, hogy élsz és cselekszel, pedig nem vagy élő! Halott vagy, és tested fel fog oszlani. Bánd meg bűneidet! Számtalan lelket adtam neked, de az ördög egyezséget kötött veled, hogy cseréld fel őket aranyára és ezüstjére. Igen! Én valóban tudom, hogyan élsz most, sakálok módjára . 11, rejtett odukban élsz 12. Ezeken az odukon keresztül nyílt utat fogok építeni. Váratlanul érkezem hozzátok, felfedem mezítelenségeteket, és amikor az a nap eljön, nem engedem meg, hogy egyetek az élet fájáról.
Figyelmesen hallgassatok!
Az emberölés ellen beszéltek, mégis megölitek Lelkemet. A törvénnyel dicsekesztek, és nem engedelmeskedtek a törvénynek, mert nem értettétek meg rejtett mannám misztériumát. Nem, ti még nem értettétek meg csodás táplálékomat, sem átlényegülésem misztériumát. Azt ígértem nektek, hogy a végső időkben égi mannámmal tartalak benneteket életben. Így szóltam pergamumi egyházamhoz: “A győztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ, a kövön új név áll, amelyet nem ért meg más, csak az aki megkapja”
{Jel 2,17} Ma ezt a mannát kínálom fel nektek, amelyet a ti időtök számára tettem félre. Mennyei táplálék ez, Lelkemnek eledele a ti kiéhezett lelketek számára. Lelkemet az Ő teljességében árasztom ki rátok, hogy betöltse benső pusztaságotokat, és ingyen kínálom fel nektek mennyei mannámat, mert ez a szegények tápláléka… de ti nem értettétek meg… ezért nem akartok belőle enni, és másoknak is megtiltjátok, hogy egyenek belőle.
Már ráírtam új Nevemet a “fehér kőre”, amelyet csak a szegények fognak ismerni. Azt állítjátok, hogy alázatosak és szegények vagytok, pedig nem vagytok sem alázatosak, sem szegények. Lelketek a Sátán gazdagságában foglal helyet.
Én vagyok a Föld királyainak Uralkodója, és azt kértem tőletek, hogy ne kövessetek el semmilyen tisztátalan cselekedetet vagy házasságtörést!
A házasságtörést addig szépítette a Sátán, míg elvesztette jelentőségét a papok és a laikusok körében is. Bűnötök elérte tűrésem határát.
Azoknak mondom 13 akik keresték a Sátán istenkáromló hatalmát, és zászlóként bontották ki, hogy eltöröljék istenségemet, szentségemet és szent áldozatomat: A ti vétketek, hogy Nevemet káromolják az istentelenek! Bemocskoltátok szentélyemet azáltal, hogy fajtalan, aljas szenvedélyeket űző embereket szenteltetek pappá. Így, ha ma az istentelen házasságtörést követ el, és természetesnek találja, az az Egyházamban lévő nagy engedékenység miatt van, ami a vadállat tanítása nyomán terjedt el. Az ő célja az, hogy meghamisítsa az igazságot. Hogyan felejthetitek el olyan könnyen, hogy testetek az én Testem tagja? Szeretném, ha megszabadulnátok a fajtalanságtól, mivel testetek Szentlelkem temploma! Én, a te Istened, azt szeretném, ha szentül élnél, minthogy én szent vagyok, teremtés! Ha engem elismertek Isteneteknek, akkor képesek lesztek törvényemet elismerni, és így követni is. Ezt azonban sokan elmulasztották közületek, és most a ti holttesteitek borítják ezt a sivatagot… Én nem parancsoltam nektek, hogy vétkezzetek. Miért használjátok hát oly módon szabadságotokat, amely csapdába ejti lelketeket?
Imádkozzatok hozzám, hogy bocsássak meg nektek, másképpen vesztesek lesztek! A házasságot tisztelni kell, és szentnek kell tartani! Én vagyok az Úr, én hívtalak meg benneteket hűséges, békés, szeretetteljes és szent életre. Én hívtalak benneteket mindörökre magamhoz. Én kértelek meg gyengéden és szeretettel, hogy legyetek jegyeseim. Amíg meg nem értitek, hogy enyémek, az én jegyeseim vagytok, nem fogtok felhagyni a bűnözéssel és a házasságtöréssel.
Szent Nevemért minden eszközt megragadok, hogy észre térítselek benneteket, még ha ki is kell vinnem benneteket a pusztaságba, és elétek kell tennem Szentséges Szívemet és mérhetetlen gazdagságát, hogy megértessem veletek lelketek mezítelenségét és nyomorúságát. Majd, mint egy könyvtekercset, kiterítem elétek egész tanításomat, hogy ellene mondjatok a bűnnek.
Nekem hatalmam van arra, hogy meggyógyítsalak benneteket. Jöjjetek hát, és tartsatok bűnbánatot!
Szentlelkem azt kéri tőletek, hogy ne lopjatok!
Ha enyémnek vallod magadat, ismered törvényemet, és azt állítod, hogy az igazságban vagy, akkor miért nem fogadod meg te, akik magadat pappá szentelted 14 , és másokat is pappá szenteltél, hogy ne lopj!
Te azonban hagyod, hogy megvásároljanak téged, és titokban a vadállatot követed, aki arra tanított téged, hogy kitűzd a törvénytelenség zászlóit. Te a világból való vagy, és sok mindent el kell ítélnem benned. Nyelved büszkén állítja, hogy nagy dolgokat, jó dolgokat, becsületes dolgokat teszel, és még a választottakat is megtéveszted bárány-álarcoddal.
De mondom neked: engem nem tévesztesz meg, mert én tudom, hogy bárány-álarcod mögött olyan rettenetes katasztrófát rejtegetsz az emberiség számára, amilyet azelőtt még soha nem látott a világ:
A te célod, hogy eltöröld áldozatomat
{Dániel 12,11}, és gonoszul hazugsággal helyettesítsd. Te azt tartod magadról, hogy próféta vagy, azért hogy megtagadhasd az én prófétáimat. Nem félsz attól, hogy nevedet kitörlik az élet könyvéből? Amit teszel, az nem más, mint hogy millió számra lopod tőlem a lelkeket, halálba taszítva őket. Csodáid sokakra tesznek ma nagy hatást, de még nagyobb lesz hatásuk azon a napon, amikor megszabadulsz prófétáimtól legyőzve őket kardoddal {vö. Jel 11,8}. Most állig felfegyverezted magadat, hogy ellenük harcolj, mert zavar tanúságtételük, és parancsolataimhoz való engedelmességük. Ők nem követtek téged, és a vadállatot sem, ők azok, akik hűségesek maradtak hozzám, és nem akarják, hogy hazugságra nyíljon ajkuk {vö. Jel 14,5}. Ők az én ábeleim.
A világ szemében úgy tűnik majd, hogy legyőzted őket, de örömöd csak igen kis ideig fog tartani, mert igazságosságomat villámcsapásként hozom rád.
Le fogok szállni, hogy újból életet leheljek beléjük
{vö. Jel 11,11}. Szemed láttára keltem őket életre, mint szentélyem fényoszlopait… és akkor meg fog nyílni az ég, és meg fogsz látni engem. Ha majd megkérdezel:
“Miért vörös hát rajtad a ruha,
s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké?

Azt mondom neked:
Magam tapostam a sajtót,
népemből senki sem volt velem.
Indulatomban összetapostam,
haragomban összetiportam őket.”
(Iz 63,2-3.)
Ők szüntelenül dacolnak velem, és kihívnak engem. Azért jöttem, hogy eltöröljem a Föld színéről azokat az emberi tanokat és szabályokat, amelyek olyanok, mint a mérgezett étel, és amelyeket karddal kényszeríttetek rátok, hogy kihívják istenségemet és Szentségemet. Ez lesz a végső idő első ütközete. Én vagyok: a fenséges Lovas {vö. Jel 19,11} Én vagyok: az Ige . Ha ez a Föld siránkozik, elsorvad, és fái nem hoznak termést, levelei elszáradnak, az azért van, mert nem engedelmeskedtek törvényemnek.
Nem mondtam, hogy ne szólj hamis bizonyságot vagy hamis tanúságot? Szentélyem bensejében, ahol a lándzsa hegye fekszik, ahol ábeleim között káinok is vannak, ennek a parancsolatnak mégsem engedelmeskednek. Káin kiválasztott papjait szétküldik a világ négy sarkába, és pedig nem azért, hogy mellettem, a Feltámadott mellett, vagy áldozatom mellett tanúskodjanak, hanem azért, hogy a Szentírás tanítását színlelve elítéljék Szavamat, és hogy minden népnek egy hamis krisztusról tanítsanak, egy hamis ökumenizmus látszata alatt. A világnak a racionalizmust és a naturizmust 15 adják. Romlott ételt adnak: hazugságot.
Mondom nektek, ők nem lesznek győztesek, és nem fognak mindörökre uralkodni: az igazságosság fog uralkodni! Nem engedem, hogy mindig ti győzzetek. Mindent tudok rólatok. Azt is tudom, miként jelölitek ki saját papjaitokat a sárkány hatalmával, magas székekbe juttatva őket, hogy elnyomjátok és legyőzzétek saját papjaimat. Mondom nektek: az idő csaknem betelt! Letaszítalak magas székedről, hogy saját papjaim, szentjeim és angyalaim lába elé essél, és bevalljad, hogy te a vadállat rabszolgája vagy…
Hamarosan, igen hamar eljövök, mint a tolvaj, váratlanul.
Megdöntöm a hazugságot, a ti hamis krisztusotokat, és visszaállítom az igazságot. Hamarosan eljövök, hogy összetörjem azt a hamis képet, amelyet rólam készítesz arra buzdítva minden nemzetet, hogy azt tiszteljék
{vö. Jel 13,16}. Nem, te nem leszel győztes! Fiaim és leányaim, akik céltalanul tévelyegtek ebben a sivatagban, térjetek vissza hozzám! Bánjátok meg bűneiteket! Ne vétkezzetek többé!
Tudom, hogy sokszor bizonyultatok rossznak a szeretet hiánya miatt, de mivel olyan ellenségesek voltatok irányomban, nem álltatok pásztorotok oltalma alatt, aki az én tanításomat adta volna nektek. Pedig minden gőgötök és irántam való ellenséges magatartásotok ellenére is felétek kiáltom:
Szeretlek benneteket!
És már meg is bocsátottam nektek! Istenségembe foglak öltöztetni benneteket, visszaadom nektek istenségeteket Szent Nevemért. Bizonyságot akartok adni? Adjatok bizonyságot nagy szeretetemről és irgalmamról!
Tanúságot akartok tenni? Tegyetek tanúságot az én Nevemben Jézus Krisztusnak, Isten szeretett Fiának, a Megváltónak Nevében! Úgy szeressétek egymást, ahogyan és szeretlek benneteket! Örvendjetek, ti, akik megkaptátok rejtett mannámat, és már megkaptátok homlokotokra szeretetem pecsétjét!
Azt parancsoltam nektek az égből, hogy ne kívánjátok felebarátotok jószágát, és ne kívánjátok feleségét sem! Ezt a parancsolatot nem tartották meg sem a papok, sem a világiak. Áldozatomon keresztül minden földi teremtmény előtt feltártam szeretetemet, és ezen áldozat által adtam nektek örök életet és szeretetem üzenetét.
Sokan beszélnek közületek újra és újra a szeretetről, a megbocsátásról, az alázatról, a tűrésről, a szentségről, mégis mind a mai napig sokan készek gyilkolni, mert nem kapják meg, amit akarnak. Mérgezett nyilakat lőtök egymás felé, mert nektek nincs meg az, ami szomszédaitoknak. Ábelem korától kezdve ezt a bűnt ismétlik mind a mai napig.
Káin volt az első, aki megkívánta testvére javait. De mennyivel több Káin van manapság! És mennyivel több az Ézsau! Ő egyedül csak kényelme miatt adta el első szülöttségi jogát, és lett hitehagyott. Miért ne követnétek inkább Ábel példáját, hogy szentek legyetek? Szeretni annyi, mint szentül élni parancsolataim szerint.
Ha ti éjjel és nappal dicsértek engem, és mégis megkívánjátok felebarátotok jószágát, akkor arra kérlek benneteket, tartsatok bűnbánatot! Ha megkérdezel: “Hogyan kívánnám felebarátom jószágát én, aki Neked ajánlottam fel mindenemet, életemet és mindent, hogyan kívánnám én az ő jószágát?” Ezt mondom neked: Lelked kívánja felebarátod lelkét. Azokat az ajándékokat kívánod, amelyeket az ő lelkének adtam. Az ördög csapdát állított lelkednek. Ne ess bele!
Miként robbantak ki házamban ezek a háborúk, ha nem lelki irigységből? Káin akart valamit, amit nem kapott meg, így hát megölte Ábelt. Ézsau akart valamit, és eladta elsőszülöttségi jogát, hogy megszerezze, amit kívánt.
Ha vágyadat nem tudod kielégíteni, abban az esetben vagy nem méltatod figyelemre felebarátod boldogságát, hogy elégedetlenné tedd őt, vagy elindulsz, hogy gyilkolj.
Bizony mondom nektek: Ha szíveteket az irigység keserűsége vagy önző vágy nyomasztja is, soha ne formáljatok jogot más jószágára! Ne takarjátok el az igazságot hazugsággal, mert ahol irigységet és önzést láttok, ott széthúzást, képmutatást és langyosságot is találtok.
Ne vétkezzetek többé! Tartsatok bűnbánatot, és ne hagyjátok, hogy azok befolyása alá kerüljetek, akiket a hamis próféta jelölt ki, és akik a Sátánnak lakótársai. Ne hallgassatok rájuk!
Hamarosan leszállok közétek trónommal, ezért jöjjetek és tartsatok bűnbánatot, ameddig még van idő! Jöjjetek, akik a jó és a gonosz között ingadoztok és még haboztok, “akik betolakodtok felebarátotok házába, hogy megnyerjetek magatoknak olyan esztelen nőket, akiket vétkek terhelnek, és mindenféle vágy hajt, azokat akik mindig csak tanulnak, de az igazság ismeretére soha el nem jutnak”
{2Tim 3,6-8}.
Ismerjétek fel, milyen szánalomra méltóak vagytok, és ne értsétek félre rosszallásomat! Értsétek meg, mennyire szeretlek benneteket! Dolgozzatok dicsőségemért, és ne nézzetek se jobbra, se balra! Mert ha jobbra néztek, kiéhezett farkasokat láttok, amelyek ugrásra készen várják, hogy rátok rontsanak, és darabokra tépjenek benneteket. Ha pedig balra néztek, vermet láttok, melyet azért ástak, hogy beleessetek. Légy hát boldog, nemzedék, azzal, amit neked adtam, és oszd meg mással, ahogy én is megosztottam veled. Tüzem fenyeget, és ó… közületek olyan sokan lesznek készületlenek, mert a ti korszakotok nem hisz.
Nem imádnak engem, nem remélnek bennem, és nem szeretnek. A ti nemzedéketek istenkáromlásra cserélte az igazságot és parancsolataimat. Nincs szeretet közöttetek! Ti nem élitek a szeretet életét, és nem értettétek meg, mit jelent az, hogy “az istenfélelem a bölcsesség kezdete”.
Ha féltek engem, áldottak vagytok.
Ha féltek engem, eljuthattok a tökéletességre.
Ha féltek engem,
megmámorosítalak benneteket
édes Borommal,
és betöltelek saját termésemmel.
Ha féltek engem, békében fogtok élni.
Ha féltek engem,
a Bölcsesség egészen a küszöbötökig jön.
Ha féltek engem,
lelkesen engedelmeskedtek parancsolataimnak,
és nem változtattok meg benne egy vesszőt sem.
Ezért ajánlom nektek, ne éljetek kettős szívvel!
Töltsétek meg szíveteket isteni kegyelmemmel most,
Amíg még van idő!
Bánjátok meg bűneiteket, amíg még van idő!
Jöjjetek vissza hozzám, amíg még van idő!
Ne halmozzatok bűnt bűnre!
Jaj azoknak a makacs lelkeknek, akik becsukják fülüket e végső figyelmeztetések előtt! Mit tesztek majd eljövetelemkor? Engem úgy ismernek, hogy hűséges vagyok és igaz {vö. Jel 19,12}. Én mondom nektek: Az igazságosság fog győzni!
Ne légy zavarban, gyermekem. Ne állj értetlenül az előtt, amit leírattam veled, mert megjövendölték, hogy napjaitokban az Egyházat elárulja valaki, aki az enyém volt, éppen úgy, mint Júdás, és hogy az Egyház hitehagyása belülről fakad. Azok árultak el, akik velem együtt ettek, akiket kötelékek fűznek hozzám, akik együtt ettek és együtt ittak velem.
Most azonban hamarosan mindent felfedek, ami eddig rejtve volt, és amit példabeszédekben és hasonlatokkal mondtam el, az világossá válik.
A szegények előtt fogom felfedni példabeszédeimet és hasonlataimat. Még mielőtt ez a nemzedék elmúlna, megdöntöm hatalmammal és dicsőségemmel a hamis prófétát. Az utolsó i betűig mindennek be kell teljesednie abból, amit az Írás mond. Azért írok le mindent, mert ezeknek az üzeneteknek áttanulmányozása után minden betűben fel fogjátok ismerni a valódiság jelét, és hogy ezek az én Szavaim, melyeket kegyelmem ad nektek. Azért jöttem, hogy felélesszem a szeretet e pislákoló lángját, mielőtt még a hamis próféta valamennyit elfújja… 16
…igen, sírok. Ő az én házamba szállásolta be magát, és ahelyett, hogy illatáldozatokat és áldozati adományokat ajánlana fel nekem, olyan bűnöket követ el, amelyeket az ördög ajánlott neki, mint: a tisztátalanság, a szabad szerelem, az igazságtalanság, a törvényem iránti engedetlenség, a kicsapongás, és éppen az enyéim, az én prófétáim vérétől való megittasodás… szája szüntelenül kérkedést és istenkáromlást kiált a világ négy sarka felé. Hamis áldás és valós átok ered ugyanabból a szájból. Mindent tudok róla. Jól ismerem, és mondom nektek: sohasem jut el a nyugalom helyére. Én, az Úr látomásokat fogok neked adni őróla, aki sokak vérét viseli magán, és azokról, akik őt imádják 17
. Légy éber! Mindig imádkozz erőért, hogy bizalommal légy irántam! Tudd meg, ennek a lázadónak a bűnei az égig érnek, és felkeltették igazságosságomat Lelkem végtelen bánatával együtt, mivel el kell ítélnem őt és övéit. Atyám örömmel és nagy szeretettel teremtette őket, és én szerettem őket, feláldoztam magamat azért, hogy megváltsam nemcsak az igazakat, hanem a méltatlanokat is. Feláldoztam értük életemet, de ő és követői ellenem fordultak, hogy teljes tudatossággal összetörjék a hitet… 18
…és örökre megszegjék szövetségemet…
Az a célja, hogy elejétől végig elferdítse a Szentírást, majd Szavamat, igazságaimat, bölcsességemet és keresztem szavát csattogó cimbalommá, racionális elméletté, a filozófusok elméletévé alakítsa. A bölcsességet utánozva, ezekkel az üres tanításokkal táplál sokakat, és a halálba viszi őket. Kérkedő szája az Evangéliumot majmolja, feltámadásomat és teljes istenségemet majmolja. Ó, a te kufárkodásod ideje hamarosan lejár! Azok a kalmárok, akik veled kereskedtek, és elláttak téged a legjobb minőségű áruval, tönkre fognak menni, és az emberek megrettennek sorsod miatt.
Leányom, olvasd el Ezekiel 28. fejezetét !
Szíved felfuvalkodott, s azt mondtad: ‘Isten vagyok, és az Isten trónján ülök a tenger közepén.’ Noha ember vagy, nem Isten, mégis Istennel tetted magadat egyenlővé. Igen, bölcsebb vagy Dánielnél is, egyetlen bölcs sem léphet nyomodba. Bölcsességeddel és okosságoddal vagyont szereztél magadnak, aranyat és ezüstöt halmoztál fel kincseskamráidban.
Milyen ügyesen tudsz kereskedni!
Megsokszoroztad vagyonodat, de szíved felfuvalkodott bensődben gazdagságod miatt…
Mivel Istennel tetted magad egyenlővé, lám ezért idegeneket szabadítok rád, a legkegyetlenebb népet. Kardot ránt kifinomult bölcsességed ellen és bemocskolja dicsőségedet. Letaszítanak a gödörbe, és erőszakos halállal halsz meg a tenger közepén. Aranyba ezüstbe öltözötten akkor is főpapnak tetteted majd magad? Vajon mondod-e majd gyilkosaid előtt is: ‘Isten vagyok, próféta vagyok’, noha csak ember vagy gyilkosaid kezében, és nem Isten. Úgy halsz meg, mint az istentelen, idegenek keze által…
A tökéletesség példaképe voltál egykor telve bölcsességgel és tökéletes szépséggel. Édenben voltál, az Isten kertjében, szentélyem belsejében, de szertelen kufárkodásod során erőszakkal telt meg bensőd, és vétkeztél. Ékességeddel tönkretetted bölcsességedet. Tömérdek vétkeddel, becstelen kereskedéseddel meggyaláztad szentélyemet.
Vassula most olvasd el a Jelenések könyvének 18. fejezetét!
Most fognak ítéletet hirdetni e világ felett! Hamarosan letaszítják a világ fejedelmét, a második vadállatot. A hamis próféta, a “főpap”, a lándzsa, a sakálok egy és ugyanaz. Ő az, aki állig felfegyverezte magát, hogy harcba szálljon törvényem 19 és prófétáim 20 ellen. Ő és az ő követői azok a sakálok, akiket előző üzeneteimben említettem.
Elegem van belőlük. Nem telik örömöm a büntetésben. Meg akartam váltani és saját fiammá akartam fogadni őket, de ők hagyták, hogy gazdag kereskedők megvásárolják őket. Együtt buknak el mind. Érezd fájdalmamat, érezd szomorúságomat! Ők a pénzt bálványozzák…
Istenem, jöjj, és pihenj meg ábeleid szívében, ők valóban szeretnek Téged. Lehet, hogy nincsenek sokan, csak kevesen, de ők a Te szentjeid, akik megpróbáltatásokat állnak ki. Ők azok, akik szeretnek Téged. Ők azok, akik állhatatosak és hisznek. Ők a Te társaid, a Te első gyümölcseid, akiknek ajkát sohasem hagyta el hazugság. Őket ajánlom Neked, hogy megpihenhess bennük.
Meg fogom pihentetni fejemet hűséges gyermekeim szívén 21 . Jöjj, szeress engem, vigasztald meg Szívemet, és adj elégtételt azokért, akik egész nemzeteket fosztanak meg szeretetemtől falat építve közém és gyermekeim közé!Egyetlen lélektől sem vontam meg soha szeretetemet!
Vassulám, szüntelen imádkozz! Az ima sokakat megtisztít. Az áldozatok és a böjt árán is sokan megtisztulnak. Ne késlekedj, az idő sürget! Többször áldj engem! Semmisítsd meg a világ gonoszságát azáltal, hogy több szeretetet nyújtasz nekem, és több szeretetet mutatsz irántam! Ó Vassula, leányom, szerezz nekem örömet, és mondd utánam:
Jézusom, taníts,
hogy gyengéden szeresselek!
Add meg e kegyelmet azoknak,
akik nem szeretnek Téged,
és nem ismerik
Szentséges Szíved emésztő tüzét!
Amen.

1isteni életeteteket
2 vö. az 1989. I. 30-i üzenettel
3 egy hamis krisztus
4 Isten megnevezte őket.
5 a fekete misékkel
6 egy hamis krisztust
7 A szabadkőművesek egy csoportjától.
8 Sir 7,27-30.
9 Zsolt 7,12-16.
10itt Jézus a bárány álarcát viselő hamis prófétához beszél
11 az egykori hívők “eladták” magukat a Sátánnak és a vadállatot követik
12 a szabadkőműves páholyokban
13 Jézus újból azokhoz fordul, akik a vadállatot imádják
14 a vadállat követője: a hamis próféta
15 a természeti jelenségek kultuszát
16 Jézus sírt.
17 vö. 1990. IX. 3
18 Jézus újból sírt…
19 Mózes
20 Illés
21 korszakotok szentjeinek szívén

2008. december 31-ével befejeződött az Y egység, 2009. január 1-eje óta a Z egységben vagyunk.

Karnevál, Böjt, Nagyhét, Szent Kereszt ünnepei, Strandolások

Erkölcsös istenfélő ember nem jár strandra, mivel teste a lélek temploma, s nem képes kitenni ezt kirakatba,
Erkölcsös istenfélő ember nem karneválózik, mivel jobban teszi, ha helyette alázatos lelkülettel böjtöl, hogy általa másokat megmenthessen.
Erkölcsös istenfélő ember nem testével hívja fel a figyelmet, hanem alázatos istenfélő bölcsességével.
Erkölcsös istenfélő ember a lelkét nem bocsátja áruba, inkább kitart az engedelmesség szűk ösvényén.
Erkölcsös istenfélő ember a társát megtalálja, s nem mozdul mellőle amíg Földön létezhet, mellette érte vele marad örökre.


2009.07. 10. 15:09

Szavazás



Szerinted hány év múlva teljesedik be egészen a Biblia?

Öt éven belül
Tíz éven belül
Húsz éven belül
Harminc éven belül
Negyven éven belül
Ötven éven belül
Hatvan éven belül
Nem akarom tudni
Remélem nem élem meg
Biztosan megélem


Eredmény


Ima Bűnbánat Engesztelés



2011. év legdurvább időszakai: 2011. február 1-11. ;
2011. november 2-21.

2011. február 26., szombat

2004. július 29-e óta Kolumbiából

SZENT MIHÁLY ARKANGYALHOZ HŰSÉGES HÍVEK FELAJÁNLÓ IMÁJA
LELKI FEGYVERZET A TISZTULÁS IDEJÉRE

2011.február 25. du.3:35
Dicsőséges és áldott Szent Mihály, Mennyei Seregek Hercege, a te gondjaidra bízom - szeretett arkangyalom - testemet, lelkemet, szellememet; alázatosan felajánlom neked magamat, családomat és szeretteimet.
Légy a mi oltalmazónk és védelmezőnk minden utunkon és lelki csatáinkban. E Szent kijelentés segítségül hívása által: „KI OLYAN, MINT ISTEN, KI OLYAN, MINT ISTEN, KI OLYAN, MINT ISTEN?” Mindnyájan védelmezve legyünk minden gonosztól, minden veszedelemtől, a sötétség erőinek testi és lelki épségünk elleni minden tüzes nyilától.
Ó, áldott Szent Mihály, fogadd el a Te mennyei személyednek szóló felajánlásomat és terjeszd ki azt családomra és szeretteimre is!
* ”Kérem ezt az Atya, a Szentháromság Egy Isten Nevében” (Keresztvetés)
* „A Boldogságos és örökké Szűz Mária, a Mennyország és az Angyalok Királynője, az Emberiség Édesanyja szent közbenjárására” (Keresztvetés)
* „Szent Gábriel, Szent Rafael és a köztetek lángoló, más kimagasló egyéniségek, a Legmagasságosabb Isten Trónusa előtt tett szent közbenjárására” (Keresztvetés)
*„ Az Arkangyalok és Angyalok szent közbenjárására” (Keresztvetés)
*” A próféták és a mártírok szent közbenjárására” (Keresztvetés)
*”Az Erősségek, Hatalmasságok, Uralmak, Fejedelemségek, Trónusok, Kerubok és Szeráfok szent közbenjárására” (Keresztvetés)
*  Szolgálja mindez Isten dicsőségét és lelkünk üdvösségét! Ámen.
( Ezt végezzük el minden nap.)
IMÁDSÁGOK VÉDELEMÉRT
Áldott Szent Mihály Arkangyal, légy az én oltalmam és védelmezőm minden utamon és lelki küzdelmeimben; legyen velem a Te szent védelmed éjjel és nappal. Oltalmazd meg lelkemet az ellenségtől és annak gonosz csatlósaitól. Az igaz úton vezess engem. Ments meg attól, hogy megbántsam Istent. Halálom óráján fogj kézen engem, és vezessél el az Örök Atya dicsőségéhez.
L.: Szent Mihály Arkangyal, a te fényességeddel …   R.: Világosíts meg minket !
L.: A te szárnyaiddal…                                                 R.: Védelmezz meg minket!
L.: A te kardoddal…                                                     R.:  Oltalmazz meg minket!
ÁMEN.

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által


Jézus: Drága gyermekeim!
Arra szólítalak benneteket, hogy imádkozzatok az engesztelők egységéért! Kevés az idő! Ellenségem nagy terve, hogy szétzúzza és tönkretegye az engesztelő csoportokat Magyarországon. Mert azáltal,hogy rengeteg lelket raboltok el tőle, nagy mértékben dühöng, és csatlósait szétszórva - akik nincsenek tudatában annak, hogy ki irányítja őket - igyekszik végrehajtani nagy terveit! Ezért kérlek benneteket, imádkozzatok az engesztelők egységéért, ahogyan Édesanyám is imádkozik értetek! Erre áldalak meg benneteket, hogy hűséggel és szeretettel tudjatok imádkozni, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.


http://engeszteles.bocsajozsef.hu/imaszandekok/ima-az-engesztelk-egysegeert-20110218

Urunk Jézus Krisztus üzenete Veronika Márta által

A Szeretetláng megmentő ereje 2011.02.25. 

Egy nagy szakadék szélére állított a Szűzanya (a továbbiakban Édesanyám), amely keskeny volt, és amibe bármikor belezuhanhattam volna. Megszámlálhatatlan sok szakadék volt körülöttem, és mindegyik szélén egy engesztelő testvér volt.
Lenéztem a tátongó mélységbe, ahol sötétség volt. Hol üresség, hol hideg levegő jött, hol az ellenség vigyorgott felém. Körülöttünk legyeskedett, néha meg akart lökni minket, és a mélységbe akart taszítani, hol kedves szavaival próbált minket magához édesgetni. Egyszóval rafinált és aljas dolgokat művelt körülöttünk. Nagy nehezen le tudtam térdelni, és elkezdtem hangosan imádkozni. Kértem Édesanyámat, segítsen, el ne vesszek. Akkor Édesanyám jött felém és a Szívét nyújtotta nekem, amiből fénysugarak áradtak. Én csak néztem, és nem tudtam, mit tegyek. Édesanyám így szólt: ‒ Gyermekem, mentsd meg testvéreidet, és ne félj! Én azt kérdeztem tőle: ‒ Hogyan, hiszen oly messze vagyunk egymástól? Nem láttam kiutat, csak a szakadék tátongott körülöttünk, és az ellenség alig várta, hogy magával vigyen minket. Még a kezeinket se tudtuk megérinteni, mert messze voltunk egymástól. Csak néztem Édesanyámra és vártam a segítséget, de lehajtotta fejét, és mielőtt elment, ennyit mondott: ‒ Gyermekem, bízz bennem, és mentsd meg testvéreidet! Én ott várlak benneteket azon a tisztáson. Ne félj. Ne félj! Ekkor én felálltam, és csak néztem magam elé, de tehetetlen voltam. Csak testvéreim hangját hallottam körülöttem: ‒ Ments meg minket, mert elveszünk! Segíts, kérlek, siess! - és ehhez hasonlókat… Én akkor Édesanyám szívére néztem, amit a kezembe adott, és amelyből fények áradtak. Kértem a Szentlelket, segítsen. Elkezdtem imádkozni, és kérni a Szentháromságot, segítsenek megmenteni a testvéreket, és néztem Édesanyám Szívét. Úgy éreztem, sürgősen cselekedni kell, mert el fogom veszíteni Édesanyámat. Ekkor hirtelen felemelkedtem, és röpülni kezdett a testem. Édesanyám szerető szívéből fénysugarak áradtak, amelyek összekötöttek minket, és egy nagy láncot alkotva indultunk el szeretett Édesanyánk felé. Az ellenség úgy összezavarodott, hogy azt se tudta, merre meneküljön. Mi csak hangosan imádkoztunk, és dicsőítettük a Szentháromságot. Alig vártuk már, hogy szerető Édesanyánknál legyünk. Hosszúnak és fárasztónak éreztem ezt az utat. Már kezdtünk elgyengülni, amikor megpillantottam Őt. Összeszedve minden erőmet, még hangosabban arra buzdítottam testvéreimet, hogy kitartás, imádkozzunk, mert Édesanyánk közel van már és nagyon vár minket. Végre megérkeztünk a szeretet mezejére, és Édesanyánkat körülöleltük. Lehajoltam, megköszöntem végtelen szeretetét, és visszaadtam neki a Szívét, amely még jobban fénylett és csillogott. Ő hozzám hajol, felemelt, és ezt mondta: ‒ Gyermekem köszönöm. Gyermekem, az én Szeretetlángom megmenti a Földet, és eleső gyermekeimet. Amit most láttál, jól vésd a szívedbe, mert ez az én Szeretetlángom volt. Megengedtem neked látni. Légy erős és szeretettel átitatott, ez a láng a kötelék köztetek és én közöttem. Szeretetlángom terjedésével egységet teremtek köztetek. Csak a szeretetegységem mentheti meg a világot. Legyetek kitartóak, imádkozzatok, virrasszatok, böjtöljetek, és ne féljetek semmitől! Szeretetlángom körülölel titeket, és oltalmaz a gonosz ellenségtől. Kérlek, gyermekem, vezess minél több testvért Szeretetlángom körébe, hogy védelmezze és megerősítse őket a gonosz támadásaival szemben. Megáldalak Szeretetlángom erős kötelékével, és szívem ragyogó, tiszta tündöklésével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.


http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/szeretetlang

2011. február 25., péntek

Szűzanya üzenete Medjugorje-ból, 2011. február 25.

Medjugorje, 2011. február 25.

Drága Gyermekek! Ébredezik a természet, és a fákon már láthatók az első  rügyek, melyek csodaszép virágot és gyümölcsöt hoznak majd. Azt szeretném  gyermekeim, hogy  ti is dolgozzatok megtéréseteken és legyetek azok, akik  életükkel tanúságot tesznek, hogy példátok mások számára jel és buzdítás  lehessen a megtérésre. Veletek vagyok és Fiamnál, Jézusnál közbenjárok  megtérésetekért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
--
Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész  világért!

Deviza Hitelesek Nyílt levele

Nyílt levél a Magyar Köztársaság Miniszter Elnökéhez, a Magyar Köztársaság Kormányához, a Magyar Köztársaság Országgyűléséhez, a Köztársasági Elnökhöz, a Magyar Bankszövetséghez, a Magyar Köztársaság területén működő Kereskedelmi Bankokhoz, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Elnökéhez, és a Magyar Nemzeti Bank Elnökéhez!
Tisztelt Döntéshozók, Tisztelt Érintettek!
A „deviza” alapú hitelezéssel járó súlyos társadalmi katasztrófa elkerülése érdekében Önöknek évek óta nem sikerült a problémát megoldani.
Felmerült bennünk a kérdés, nem is akarják megoldani?
Mi, mint a társadalom heroinistái, pénzügyi analfabéták, felelőtlen hitelfelvevők, „direkt fizetni nem akarók „ azok nevében is, akik még nyögik a soha fel nem vett összegek fizetését- az alábbi konkrét kérdéseket intézzük Önökhöz:
Kinek az érdeke, hogy az általunk forintban felvett tőke összegéhez se jusson hozzá kamatostól a pénzintézet?
Kinek az érdeke, hogy ingatlanjainkat, akár a hitelbiztosítási érték 70%-ért eladják, ahelyett, hogy a szerződésben vállalt futamidő alatt tisztességes havi részletfizetés mellett kamatostól legalább a forintban felvett tőketartozást visszafizetnénk?
Kinek az érdeke a „deviza hitellel” rendelkező vállalkozások bedöntése?
Kinek az érdeke, hogy a bedőlt gépjármű hitelek esetében a ténylegesen fennálló tőketartozás helyett közel dupla összegű tartozás megfizetését vállalja át az adós helyett valaki?
Kinek az érdeke, hogy magyar családok százezreit székpénzért, sikerdíjért, jutalékért, behajtási jutalékért működő cégek „hivatalosan „ tegyék nincstelenné, földön futóvá?
Elveszítve mindenüket, otthonukat, nem beszélve az önerőről, az eddig befizetett uzsorakamatos törlesztő részletekről, a magyar állam részére megfizetett illetékről. Vagy úgy gondolják a hitel visszafizetése helyett- ennyi is elég?
Aki még tudja fizetni, attól milliókkal nagyobb forint összeget kérnek vissza kamatostól , mint az eredetileg felvett tartozás?
Hogy is van ez?
Megjegyeznénk, hogy Önöknek pontosan tudni kell, hogy hajléktalan, munkanélküli emberektől, tönkrement vállalkozásoktól a soha fel nem vett összegeket esélyük nem lesz behajtani.
Tisztelettel közöljük, teljes vagyon elkobzásra és életfogytig tartó büntetésre köztörvényes bűnözőket szokás elítélni. Jó magaviseletükért esélyük van előbb szabadulni.
A „deviza hitellel” rendelkezőknek, erre esélye sincs. Ezek szerint rosszabbak vagyunk a köztörvényes bűnözőknél. Köszönjük.
Kinek az érdeke, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárait emberi és anyagi mivoltuktól megfosztva a hajléktalanságba és nincstelenségbe kergessék?
Tisztelettel közöljük, a lakás hiteleket nem a nemzeti bérlakás program elindítására vettük fel, valamint vállalkozásokat sem azért indítottunk, fejlesztettünk, hogy a hitelre terhelt ingatlanokkal beszálljunk a nemzeti bérlakás programba.
Kérjük, szíveskedjenek konkrét kérdéseinkre konkrét választ adni.
Amennyiben Önök úgy gondolják, hogy a kérdéseinkben foglaltak nem felelnek meg a jelenlegi valós helyzetnek, legyenek szívesek az általunk javasolt intézkedéseket haladéktalanul megtenni:
- Amíg a Bankszövetség és a Kormányzat között nem születik valós, tényszerű megállapodás, azonnal állítsák le a végrehajtásokat és az árverezéseket.
- Azonnal szedjék le az adósokról a soha fel nem vett ilyen-olyan címen /büntető kamatok, adósvédelmi programok, teljes „árfolyam kockázat”,továbbá átstruktuált, -újrakezdési , -hitel kiváltásos uzsora hitelek forintban kifejezett összegét.
- Vonatkozik ez a már felmondott, és élő szerződések esetére is , - Önök pontosan tudják több százezer hitel fog folyamatosan bedőlni, mivel már az is késve fizeti, aki eddig fizette.
- Ezek után vizsgálják meg, tisztességes havi törlesztő részlettel hány felmondott hitelszerződést lehetne visszaállítani. Bérlakás program helyett, ahol az adós bukja az önerőt, az eddig befizetett havi törlesztő részleteket és a magyar államnak befizetett illetéket.
- Az adósok megtévesztésén, jog tudatlanságát kihasználó, adós hátrányára, egyoldalú kockázat viselésére, a bankok által gazdasági erőfölénnyel köttetett hitelszerződéseket- jogszabályi háttér alapján - akár bedőltek már, akár nem, azokat törvényekbe ütköző mivoltukból fakadóan újra kell tárgyalni, -nem csak a hitelintézetek, hanem az adósok alkotmányos, törvényes jogait is figyelembe véve. Vonatkozik ez természetesen minden típusú hitelszerződésre./Szabad felhasználású hitelek, gépjármű hitelek stb./
- Az adósok által az eredeti szerződéskötéskor forintban felvett összeget fizessék vissza, tekintettel arra, hogy „deviza alapú” hiteleknek semmi köze a devizához.
- Dolgozzanak ki egységes fizetési könnyítési eljárást az összes bankra vonatkozóan kötelezően , mely azt takarja ami a nevében benne foglaltatik. Eredeti szerződésben szereplő tőketartozásra vonatkozóan, a csökkentett összeg tartalmaz tőke+ kamattörlesztést.
- Hitelkiváltás, átstruktuálás azonnali beszüntetését, ezekkel az adós súlyos milliókkal nagyobb forint összegről ír alá tartozást kamatostól, mint amennyit eredetileg felvett.
- A banki szerződések tisztességtelenségére, uzsora jellegére az adósokra vonatkozóan,- azon családoknak, akiknek már ingatlanát elárverezték, személygépkocsiját elvitték, fizessenek kártérítést a bankok a zálogtárgy piaci értékének megfelelően.
- Az FBI szerint a bankvezetők követték el a hitelcsalást és tartják a mai napig a megtévesztésben az összes hitelt felvett adóst. Érdekes, hogy a "csalás" szó mást jelent a Magyar Rendőrségnél, mint az FBI -nál. Hogy lehet ez?
Budapest, 2011-02-24
Tisztelettel: Deviza Hitelesek
feherkemeny.com

Ljubo atya kommentárja a január 25-i medjugorjei üzenethez

NEM VESZÍTEM EL A REMÉNYT

„Drága gyermekek! Ma is veletek vagyok, nézlek benneteket és megáldalak, és nem veszítem el a reményt, hogy ez a világ jóra fordul, és béke fog uralkodni az emberek szívében. Öröm fog uralkodni a világban, mert megnyíltatok a hívásomra és Isten szeretetére. A Szentlélek megváltoztatja azok sokaságát, akik igent mondtak. Ezért azt szeretném mondani nektek: köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” Medjugorje, 2011. január 25.

Isten, mint jó Apa szüntelenül keresi az embert, az ember arcát és tekintetét. Isten tekintetében az ember megváltozik, meggyógyul és a sötétségből a világosságra jut. Az ember szabadon választhat, hogyan válaszol erre az isteni tekintetre. Az evangéliumban olvashatjuk, hogy a gazdag ifjú nem válaszolt Isten tekintetére. „Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki…” (Mk 10,21). Jézus szeretettel telt tekintete ellenére az ifjú elfordította tekintetét, arcát Jézustól. Az evangéliumban láthatjuk Jézus első találkozását a tanítványokkal. András elviszi testvérét, Pétert Jézushoz, „Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter, kőszikla lesz a neved.” Jézus tekintete átalakítja, megváltoztatja Pétert. Más helyen azt olvashatjuk, hogy egy ember kéri Jézust: „Mester! Kérlek, tekints egyetlen fiamra” (Lk 9,38). Ezek a példák megmutatják nekünk Isten tekintetét, mely tele van kegyelemmel és szeretettel. Isten tekintetében élni azt jelenti: megélni az élet teljességét. Ezt világosan kifejezi a zsoltáros: „Rólad mondja a szívem: »Téged keres tekintetem!« A te arcodat keresem, Uram! Ne fordítsd el tőlem arcodat!” (Zsolt 27,8-9).

            Isten tekintetének erejét és mindenhatóságát átélte a Boldogságos Szűz Mária is. Megtapasztalta Isten tekintetét, ezért feltör szívéből az ének: „szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát” (Lk 1,47-48a). Ő, aki Istennel telt, Isten szeretetteljes tekintetével néz bennünket, mely nem ítél el, hanem biztat és új életre hív.

            Ebben az üzenetében a Szűzanya tudtunkra szeretné hozni, hogy velünk van, és édesanyai tekintete rajtunk nyugszik. 2010. november 25-i üzenetét a következő szavakkal kezdi: „Nézlek benneteket, és a szívetekben reménytelen halált látok, békétlenséget és éhséget.” Úgy tűnhet számunkra, hogy a mostani üzenet sokban különbözik a novemberitől. Szűz Mária, aki szent és tiszta, szívünkben reménytelen halált, békétlenséget és éhséget látott. Most pedig azt mondja, hogy nem veszíti el a reményt. Ebben az utolsó üzenetében azt látom, hogy égi Édesanyánk, Mária szeretné a szívünkbe vésni szavait. Azt szeretné, hogy sohase veszítsük el a jó és a béke győzelmébe vetett reményünket.

            Tudja, hogy gyengék és tehetetlenek vagyunk és ha, eltávolodunk Istentől a halál uralkodik bennünk. De azt is tudja, hogy az emberiség történetének végén Istené az utolsó szó. Istennek elég a mi beleegyezésünk, a mi Igenünk, mellyel megengedjük, hogy Ő legyen életünk Ura. A beleegyezésünkre van szüksége, hogy hozzánk jöhessen és általunk a világba léphessen. Szűz Mária földi életében megtapasztalta Isten mindenhatóságát: „Mert Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). Elég volt Mária beleegyezése, Mária Igenje Istennek, hogy általa az üdvösség, Jézus Krisztus eljöjjön erre a földre, hogy megváltson bennünket. Egész élete benne foglaltatik a következő szavakban: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint!” Szűz Mária hisz, és így mi is hihetünk az ő példája szerint Istennek és kimondhatjuk Igenünket. Ezért Mária, az Édesanya nem veszíti el a reményt és hisz a jó, a béke és az öröm győzelmében, mely Istentől származik.

            Rajtunk múlik, hogy szüntelenül Szűz Mária felé forduljunk, aki maga is elérkezett a hit útján a „hit éjszakájába”, amikor a Kálvárián részese volt Fia szenvedésének és halálának. A hit tanúi felé kell fordulnunk, hogy Ábrahám példája szerint higgyünk „minden reménytelenség ellenére is” (Róm 4,18). Ábrahám példája szerint reméljünk, aki olyan helyzetbe került, hogy úgy tűnt elveszíti egyetlen fiát, Izsákot, akivel kapcsolatban Istentől ígéretet kapott a jövőre vonatkozóan.

            A remény olyan erény, melyen lelki életünk nyugszik. Így tanít bennünket a Katolikus Egyház Katekizmusa: „A Szentlélek…, arra tanít, hogy a reményben imádkozzunk. Másrészt az egyház imája és a személyes ima tartják bennünk a reményt” (KEK 2657).

            XVI. Benedek pápa a „Spe Salve” enciklikájában a következőket írja: „A remény első lényeges iskolája az imádság. Ha már senki nem hallgat rám, Isten még mindig meghallgat.” És a mi Urunk Jézus Krisztus példát adott nekünk, amikor megkísértetett a reményben, az egész éjszakát imádságban töltötte. Az imádság mellett fontos megtanulni szüntelenül rendelkezésre állni, melyre Mária kimondta az ő „Igenjét”. Beleegyezni és Igent mondani mindarra, amit az Úr küld nekünk.

Könyörögjünk: Boldogságos Szűz Mária, te, aki megkísérttettél a reményben, könyörögd ki számunkra az Úrba vetett erős reménységet, mert Ő a remény egyetlen forrása. Imádkozd ki számunkra Jézus felénk forduló tekintetének kegyelmét és tapasztalatát, hogy átélhessük Isten kegyelmének és szeretetének átalakító erejét, mely nem ítél el, hanem megbocsát, gyógyít és üdvözít. Taníts meg bennünket hinni a jóban, hinni a jó győzelmében, mert az Úr maga a jóság. Köszönjük Mária, hogy üzeneteddel azt szeretnéd szívünkbe vésni, hogy sohase veszítsük el a reményt.

            Felajánljuk neked azokat, akik kísértést szenvednek a reményben, és mindazokat, akik kétségbeestek önmaguk vagy élethelyzetük miatt. Kezedbe helyezem mindazokat, akiket megkísért az öngyilkosság gondolata, mert nem látnak kiutat. Édesanyai tekinteted hozzon világosságot és békét szívünkbe, családjainkba és a világba. Ámen.

                                                                                                                      fra Ljubo Kurtović

fordította: Sarnyai Andrea
Aki Istent látja, az felismeri, hogy minden teremtmény – semmi. (Eckhardt mester) A mai világban ismét terjed a test kultusza. Volt már ilyen a világtörténelemben. Az ókori görögök előszeretettel jártak fürdőkbe, gymnasiumokba, ma ezeket úgy hívjuk, hogy konditermek. Szerettek kérkedni erős, kisportolt, dagadó izmokat megmutató testükkel. Manapság ugyanígy vagyunk ezzel, kell az érvényesüléshez a jó külső, az izmos felsőtest. Kisportolt, erőtől duzzadó, sikeres alakokká szeretnénk válni. Ez az embereszmény. Izzadunk, verejtékezünk a “sikerért”, pedig csak össze kellene tenni a két kezünk és imádkozni Istenhez, hogy adjon nekünk az erejéből, amely ezt az egész világot áthatja, amely mindannyiunknak életet adott, amely képes belőlünk boldog embereket faragni, és amelyhez nem mérhető semmilyen más erő. Sokszor beszélünk Isten szeretetéről és kegyelméről, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a mi Istenünk ezek mellett legyőzhetetlen, erős Isten is. Mégsem egy önkényes zsarnok, hanem az ő ereje erőtlenség által ért célhoz, amikor hagyta, hogy Krisztust megfeszítsék mindannyiunkért és így legyőzte a halált az erejével. Ez az igazi isteni erő, és ebből kell nekünk is meríteni. Az Istenbe vetett bizalommal tudunk hegyeket megmozgatni. Az Istentől ingyen kapott erő lesz az, ami előrébb visz minket a munkánkban, a tanulásban, a családi életünk alakulásában, a céljaink elérésében, az egymás iránti szeretetben, egyszóval az életünkben. Drága Mennyei Atyánk! Kérünk, láttasd meg velünk, hogy nélküled semmik vagyunk. Láttasd meg, hogy a te segítséged és erőd nélkül, a mi életünk reménytelen és elviselhetetlen lenne. Te azonban velünk vagy és átölelsz minket nap mint nap, kérünk, maradj is velünk, örökkön-örökké! Ámen.
Bizonyára sok ember töri ma azon a fejét, hogy mi folyik a világban. Miért hallunk egyre több tüntetésről, gazdasági összeomlásról, kormányok bukásáról? Vajon véletlen, hogy mindez éppen most és ilyen közel egymásutánban történik?

2011. február 22., kedd

A MEDJUGORJEI ESEMÉNYEK MEG FOGJÁK VÁLTOZTATNI A VILÁGOT – MONDTA VICKA IVANKOVIĆ-MIJATOVIĆ LÁTNOK

Sok medjugorjei zarándok szívébe és emlékezetébe fogadta Vicka Ivanković-Mijatovićot. Azt a melegszívű, nyitott, kedves lányt, aki hétfőnként tanúságot tesz a Boldogságos Szűz Máriával való találkozásairól a régi, kékre festett, szülői háznál, a Jelenések hegyének tövében. Vicka választottjával, Marióval családot alapított és új otthonukba költöztek, Krehin Gradac községbe, mely nem messze fekszik Medjugorjétól. A Glasnik Mira újságíróját őszinte örömmel, nyitottan, mosolyogva fogadta. A beszélgetés közben kislánya, Mária Szofia kíváncsian és buzgón segédkezett, miközben ő Ante nevű kisfiát altatta. A tea mellett folytatott beszélgetés sok mosolyt és vidámságot csalt elő háziakból. Kellemes találkozás volt a közkedvelt medjugorjei látnokkal, akiből megingathatatlan biztonság és őszinteség sugárzik, miközben gyengéden, de szorosan ölelte magához kislányát.

– Édesanya, feleség, olyasvalaki, aki megéli a szív, az élet teljességét. Míg nézem Önt, másnak tűnik, mint az a Vicka, akit gyakran láttunk a kék háznál, miközben tanúságot tesz a zarándokoknak.

– Ez így van. Gyakran mondom, hogy ezt nem lehet összehasonlítani a Szűzanyával való találkozással és az Ő szépségével, vagyis a vele való találkozás szépségével, mert nincs hozzá hasonló szépség. Az anyaság más módon szép, különös örömmel és megelégedettséggel teli. Isten megadta nekem ezt a kegyelmet, és ez valóban kivételes ajándék. Érthető, hogy ez idő alatt nem tudok a zarándokok szolgálatára lenni, mert az élet ajándékát kaptam, melyet örömmel őrzök és nevelek. Hálát adva a kegyelemért, életünkkel többféle módon is tanúságot tehetünk.

Életének csodálatos időszaka ez, különösen akkor, ha arra gondolunk, hogy súlyos betegként járt fel a Križevacra és a Jelenések hegyére.

– Ha szenvedni szeretnénk vagy valamit tenni Isten dicsőségére, akkor arról nem sokat beszélünk. Ha Isten valóban szenvedést, áldozatot kér tőlünk, akkor azt teljességben és alázatban kéri. Csak Ő és én. A szenvedés lényege, hogy valóban megtegyük azt, amit Isten kér tőlünk, és teljesen közel legyünk hozzá. Ő tudja, hogy miért ad vagy vesz el tőled valamit.

– Egyik üzenetében azt mondja a Szűzanya, hogy addig marad velünk, míg a Magasságbeli megengedi neki.

– Rögtön az jut eszembe, hogy a jelenés első napjaiban bíztattak bennünket: „Kérdezzétek meg a Szűzanyát, mennyi ideig marad velünk?” És mi megkérdeztük: „Drága Szűzanya, a többiek nevében kérdezzük, mert szeretnék tudni...” Ő azt válaszolta: „Untatlak benneteket?” Ez mélyen és keményen érintett engem, úgyhogy elhatároztam, soha többé nem fogom feltenni ezt a kérdést. Ugyanakkor tudom, hogy az emberek nem rossz szándékból kérdezték. Hogyan untathatna bennünket a Szűzanya? Ő nem csak nekünk adta ezt a választ, hanem megértettem, hogy az egész világnak szól. Ezért mondja ebben az üzenetében, hogy „Addig maradok, míg a Magasságbeli ezt megengedi.” És azt is mondta: „Én csak a kegyelmek közvetítője vagyok, amit a Magasságbeli ajándékoz nekem, azt adom nektek.” Mi kérjük a Szűzanyát: Szűzanya, kérd Fiadat! Ő közvetítő köztünk és Jézus között.

– Az Ég és a Föld számos találkozásakor szerte a világban, de különösen Medjugorjéban, Isten arra kér bennünket, hogy az irgalmasság továbbra is előzze meg az Ő igazságosságát. Mondhatjuk ezt így?

– Látja, ez nem kérés, hanem tiszta, mérhetetlen szeretet. Isten nem maga miatt kér bennünket, hanem azért, mert már nem tud más módon közeledni hozzánk. Elküldi Édesanyját, jelenlétét, és így mindent nekünk ad. Az egész Menny itt van, de mi annyira vakok, süketek vagyunk, hogy semmit sem értünk. Isten egyszerűen szeret bennünket és reméli, hogy erős szeretetével legalább egy kicsit meg tud változtatni minket. Az ember rövid idő után átadja magát Istennek, majd ezután visszatér szükségleteihez és imádsággal folytatja, melyről ő maga dönt. A Szűzanya ezért ajánlja, hogy minden nap, lépésről lépésre kell haladnunk Isten felé, úgy, hogy nem helyezzük kívánságainkat és szándékainkat az első helyre. A Szűzanya azt mondja: „Ti imádkozzatok tervem és Isten tervének megvalósulásáért, és mindazt, amire szükségetek van, mi tudjuk legjobban, hogy mikor fogjuk megadni nektek. Ezért nem kell sokat imádkoznotok, inkább imádkozzatok tervem és Isten tervének beteljesedéséért, és a megfelelő pillanatban megkapjátok hálánk ajándékát.”

– Ez igaz válasz lesz sokak számára.

– Aki választ keres, meg fogja kapni. Ha nyitott a szívünk és szeretnénk tenni valamit, akkor nem kell félnünk. A legnagyobb probléma a szívünk. A Szűzanya üzeneteit megérthetjük ésszel és értelemmel, tudományosan kifejtett filozofálással, de ha minden egyes szót nem fogadunk a szívünkbe, akkor mindez nem ér semmit. Jézus és a Szűzanya senkinek sem fogja mondani, hogy valamit tennie kell, hanem mindig lehetőséget ad az újrakezdéshez. Mindenkor arra hívlak benneteket, hogy érezzétek az igazi szeretetet, az igazi szeretetet pedig csak egyféleképpen lehet megtalálni, Jézusban és a Szűzanyában. Minden más múlandó.

– A világ mindig elég hatalmas ahhoz, hogy egy kissé megkárosítson bennünket.

– A probléma nem a világban van. A világ nem földrajzilag rendeltetett erre, és nem jelent erőszakot, épületet vagy falat. A világ mi vagyunk, mindannyian a világ része vagyunk. És ha azt mondjuk, hogy a világ megkárosított, akkor ez nem igaz, mert mi magunkat károsítottuk meg. Fontos megértenünk, hogy mindannyian a világ része vagyunk. Ezért ha mindannyian megváltoznánk, ha jót tennénk a világért, akkor a világ felvirágozna.

– Mit mond a Szűzanya a családról, az Ön családjáról?

– Családom példakép kellene legyen sokak számára. A Szűzanya azt kéri, hogy a családok újítsák meg a rózsafüzér imát, de a legfontosabb, amit kér tőlünk a közösség, az az egység: mindannyian a családban találjunk időt arra, hogy együtt lehessünk. Ha az ember őszintén tesz valamit, azt akarja követni, amit a Szűzanya mond, akkor ő lassan-lassan a cselekedeteivel válaszol családjának. A legfontosabb, amit a Szűzanya mond nekünk az, hogy imádság nélkül nincs jövő. Az imádságnak kell lennie az első helyen az életünkben. Ha családunkban elkezdünk imádkozni, akkor lesz párbeszéd, mosoly és minden jó, és mindez összhangban lesz Isten akaratával. Ha az ember nem imádkozik, nincs ideje sem önmagára, sem a családjára, akkor széthúzás támad a családban. Ha azonban minden nap munka előtt imádkozunk, ha a napot térdelve kezdjük, akár csak kettő vagy öt percig is, és azt mondjuk: Istenem, köszönöm neked ezt a napot, és benne önmagamat, jól vagyok, és itt vagyok, készen a Te szolgálatodra, akkor ezzel megtettük a legszükségesebbet. Napunkat és önmagunkat Isten kezébe helyeztük. Este összegyűjtjük a családunkat, hálát adunk Istennek ajándékáért, hogy jól vagyunk, hogy a családunk is jól van, Isten kezébe helyezünk mindent és elmegyünk aludni, mert holnap új nap kezdődik, melyet újra hálaadással és imával kell kezdenünk.

– Meglátogatja-e Önt még minden nap a Szűzanya, és még mindig ugyanolyan-e, mint kezdetben?

– A Szűzanya még minden nap meglátogat, és kicsit sem változott, de mi annál inkább. Néha megváltozik az arca, valamilyen benyomás hatására, a hangulata többé-kevésbé vidám vagy szomorú. Érkezését háromszori fényvillanás jelzi. Szürke ruhája van, fehér a fátyla, csillagból korona van a fején, a szeme kék, fekete a haja, és az arca pirospozsgás. Lebeg a levegőben egy szürke felhőn, lába nem érinti a földet. Ünnepeken: Húsvétkor, Karácsonykor, Nagyboldogasszony ünnepén, és a születésnapján arany ruhában jelenik meg. Karácsonykor karjában a kis Jézussal érkezik. Egy alkalommal, néhány évvel ezelőtt, Nagypénteken a felnőtt Jézussal jelent meg, akinek testét sebek borították. Nagyon meggyötört volt, a fején töviskoronával. A Szűzanya azt mondta: „Eljöttem, hogy megmutassam nektek, mennyit szenvedett értünk Jézus.”
A születésnapunkon a Szűzanya gratulál nekünk, születésnapján pedig mi köszöntjük fel Őt.  Kezet fogunk és megpusziljuk egymást. Ő normális személy, élő, ugyanúgy, mint mi. A Szűzanya szépsége leírhatatlan, semmihez sem hasonlítható, mert ezen a Földön nem létezik hozzá hasonló szépség. Egyszer megkérdeztük tőle, hogy miért olyan szép, mire Ő a következőképpen válaszolt: „Szép vagyok, mert szeretek. Kezdjetek el ti is szeretni, és ti is szépekké váltok. Az igazi szépség nem a külső szépség, hanem a lelkünk és szívünk mélyéből fakad. Ti manapság túl sokat foglalkoztok a külsőtökkel, mert elfelejtettétek a belső szépség fontosságát. Én arra hívlak és kérlek benneteket, hogy kicsit jobban figyeljetek a belső szépségre, a külső pedig magától fog jönni, ezért nem kell aggódnotok.”

– Nagyon érdekes történet, amikor Ön és Jakov a Mennyországban voltak, szó szerint. Hogy is volt?

– Ez szó szerint így igaz! Nem a jelenés ideje alatt történt, hanem délután, mielőtt a templomba indultunk a rózsafüzérre. Betértünk Jakovékhoz, és megkértük megboldogult édesanyját, hogy készítsen nekünk uzsonnát. Míg ő lement a konyhába, mi a felső, kis szobában voltunk. A fotóalbumban a családi fényképeket nézegettük. Egyszer csak Jakov, aki az albumot fogta, hirtelen eldobta, majd térdre borult. Én is mellette találtam magam. A Szűzanya meglepett bennünket. 15 óra 20 perckor érkezett, és ebben igazán nem is reménykedtünk. Azt mondta: „Most te és Jakov velem jöttök, hogy lássátok a Mennyországot, a Poklot és a Tisztítótüzet.” Jakov a következőt mondta válaszul: „Drága Szűzanya, vidd el Vickát, mert neki több testvére van, de én egyedül vagyok!” Jakov azt gondolta, hogy ha elmegyünk, akkor többé nem fogunk visszajönni. Én arra gondoltam, hogy hány napig, hány órán át utazunk odáig, és vajon az Ég felé vagy a Földön fogunk utazni?! De hála Istennek, minden úgy lesz, ahogyan a Szűzanya mondja, nem szóltam semmit, csak azt gondoltam, legyen az Ő akarata szerint.
Ekkor a Szűzanya megfogta a jobb kezemet, Jakovnak pedig a bal kezét, és elvitt bennünket. A mennyezet egyszerre csak megnyílt felettünk, pont annyira, hogy át tudtunk menni. Egy szempillantás alatt a Mennyországban voltunk. Egy határtalan hely volt, olyan ragyogó fény töltötte be, mely nem létezik a Földön. Az emberek szürke, rózsaszín és sárga ruhában voltak. Sétáltak, imádkoztak, énekeltek, és kicsi angyalok vették körül őket. A Szűzanya a következőket mondta: „Nézzétek, mennyire boldogok ők, akik a Mennyországban vannak.” Olyan boldogság volt ez, melyet nem lehet szavakkal leírni, nem létezik ilyen boldogság a Földön.
A Tisztítótűz is egy nagy terület volt, de itt nem látszottak az emberek. Hamuszürke volt minden, és azt lehetett érzékelni, hogy az emberek rángatóztak és dörömböltek. Világosan lehetett érezni, hogy értük sokat kell imádkozni, mert szükségük van az imáinkra ahhoz, hogy kiszabaduljanak a Tisztítótűzből. A Pokol közepén hatalmas tűz ég. A Szűzanya először megmutatta, hogy milyenek voltak ezek az emberek normális állapotukban, és azután hogyan jönnek ki a tűzből különböző állati alakokat öltve, mintha soha nem is lettek volna emberek. És minél mélyebbre zuhannak a tűzbe, annál inkább Isten ellen vannak. A Szűzanya megmagyarázta, hogy azok, akik a Pokolban vannak, saját akaratukból mentek oda, így akarták. Azok az emberek, akik itt élnek a Földön, és mindent Isten akarata ellen tesznek, ők már itt is a pokolban élnek, a sorsuk ott csak tovább folytatódik. A Szűzanya azt mondja: „Sok ember, aki itt él a Földön, azt gondolja, hogy a halállal minden befejeződik. Tévednek, mert ti itt a Földön csak átutazók vagytok.”

– Sokan vannak, akik nem szeretnek hallani a Pokol létéről.

– Igen, sokan vannak, akik azt kérdezik tőlem, hogy’ néz ki a Mennyország, milyen a Tisztítótűz. A Pokolról azonban nem kérdeznek. Azt gondolják, és igazuk is van, hogy Isten mérhetetlen szeretet, és senkit sem fog a Pokolba küldeni. A Szűzanya ezt különös módon érzékeltette, és a következőket mondta: „Isten senkit sem fog a Pokolba küldeni, így mi magunk döntjük el, hogy hová szeretnénk menni, szabad akaratot kaptunk. Így azok a személyek, akik a Pokolban vannak, a saját akaratukból mentek oda. Minden embernek van lehetősége itt a Földön megjavulni, bűnbánatot tartani és kiérdemelni a Mennyországot. Csakis rajtunk áll, hogy mennyit teszünk ezért.”

– A Szűzanya korábbi üzeneteiben gyakran említette, hogy a Sátán nagyon erős.

– Nemcsak a korábbi üzeneteiben említi, hanem a mostaniakban is. A Sátán erős, és minden szabad pillanatot kihasznál, mert jól tudja ugyanis, hogy hol vagyunk a legérzékenyebbek. Fő célja, hogy tönkretegye családjainkat, hogy minél több viszályt, széthúzást szítson.

– A nagy kegyelmek ideje van.

– Igen, a nagy kegyelmek idejét éljük, és azt gondolom, hogy míg a Szűzanya velünk van, ez hatalmas, felbecsülhetetlen kegyelem. És ez mindannyiunk számára egyformán megadatott. Nincs különbség, mert nem a neked és a nekem szóló kegyelemről van szó, hanem a kegyelem felkínáltatott mindenki számára. Csakis rajtunk áll, hogyan válaszolunk, hogyan fogadjuk be.
                              
– Ki vezeti a beszélgetés fonalát, a Szűzanya vagy Vicka?

– Néha Ő, néha én. Attól függ, hogyan alakul a beszélgetés.

– Van-e még valami, amit eddig nem mondott el a Szűzanya?

– Alapjában véve mindent elmondott, kivéve azt, ami a jövőben fog megtörténni. Amikor eljön ennek az ideje, nyilvánosságra kerül. A Szűzanya azt mondja, sok új üzenete van számunkra, de még nem tudja elmondani, mert még az eddigieket sem fogadtuk el. Nem élünk úgy, ahogyan ő kéri. Sokan mondják, hogy a Szűzanya mindig ugyanazt mondja, egyformák az üzenetei, mindig hasonlókat kér. De mi mást tehetne az Édesanya, amikor oly sokan vannak azok, akikre érvényes a mondás: - az egyik fülükön be, a másikon pedig ki - és a szívükben nem marad semmi. Ő a legegyszerűbb módon, a legegyszerűbb jelenlétével, minden erejével arra törekszik, hogy megértsük üzeneteit, de mi nem értjük, és mindig valami újról szeretnénk tudni. Senki sem érdeklődik arról, hogy mit mondott eddig. Ez azt jelenti, nem érdekel bennünket, hogy mit mondott a Szűzanya, hanem kérdéseinkkel igazoljuk önmagunkat, mert üresek vagyunk. Ha elfogadjuk és elkezdjük élni a Szűzanya üzeneteit, meg fogjuk látni, hogy egyetlen szava sem ugyanaz.
A Szűzanya minden hónap 25-én ad üzenetet az egész világnak. Az első években a Szűzanya minden csütörtökön adott üzenetet. Miért nem ad most is minden csütörtökön üzenetet? Mert azt gondolta, hogy az túl sok számunkra. Egy üzenet sem hosszabb harminc szónál. Mintha ezzel azt ajánlaná, tessék, itt van, lehetőséget kínálok számotokra, hogy lássam, mennyire vagytok készen, mennyit fogtok tenni?! Az üzenetet a szívünkbe kell helyeznünk, meg kell élnünk, hogy ha majd a következőt kapjuk, azt is készek legyünk befogadni. Alig hogy elkezdjük élni a Szűzanya üzeneteit, meg fogjuk látni minden szavának fontosságát.

                  fordította: Sarnyai Andrea