NEM VESZÍTEM EL A REMÉNYT
„Drága gyermekek! Ma is veletek vagyok, nézlek benneteket és megáldalak, és nem veszítem el a reményt, hogy ez a világ jóra fordul, és béke fog uralkodni az emberek szívében. Öröm fog uralkodni a világban, mert megnyíltatok a hívásomra és Isten szeretetére. A Szentlélek megváltoztatja azok sokaságát, akik igent mondtak. Ezért azt szeretném mondani nektek: köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” Medjugorje, 2011. január 25.
Isten, mint jó Apa szüntelenül keresi az embert, az ember arcát és tekintetét. Isten tekintetében az ember megváltozik, meggyógyul és a sötétségből a világosságra jut. Az ember szabadon választhat, hogyan válaszol erre az isteni tekintetre. Az evangéliumban olvashatjuk, hogy a gazdag ifjú nem válaszolt Isten tekintetére. „Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki…” (Mk 10,21). Jézus szeretettel telt tekintete ellenére az ifjú elfordította tekintetét, arcát Jézustól. Az evangéliumban láthatjuk Jézus első találkozását a tanítványokkal. András elviszi testvérét, Pétert Jézushoz, „Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter, kőszikla lesz a neved.” Jézus tekintete átalakítja, megváltoztatja Pétert. Más helyen azt olvashatjuk, hogy egy ember kéri Jézust: „Mester! Kérlek, tekints egyetlen fiamra” (Lk 9,38). Ezek a példák megmutatják nekünk Isten tekintetét, mely tele van kegyelemmel és szeretettel. Isten tekintetében élni azt jelenti: megélni az élet teljességét. Ezt világosan kifejezi a zsoltáros: „Rólad mondja a szívem: »Téged keres tekintetem!« A te arcodat keresem, Uram! Ne fordítsd el tőlem arcodat!” (Zsolt 27,8-9).
Isten tekintetének erejét és mindenhatóságát átélte a Boldogságos Szűz Mária is. Megtapasztalta Isten tekintetét, ezért feltör szívéből az ének: „szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát” (Lk 1,47-48a). Ő, aki Istennel telt, Isten szeretetteljes tekintetével néz bennünket, mely nem ítél el, hanem biztat és új életre hív.
Ebben az üzenetében a Szűzanya tudtunkra szeretné hozni, hogy velünk van, és édesanyai tekintete rajtunk nyugszik. 2010. november 25-i üzenetét a következő szavakkal kezdi: „Nézlek benneteket, és a szívetekben reménytelen halált látok, békétlenséget és éhséget.” Úgy tűnhet számunkra, hogy a mostani üzenet sokban különbözik a novemberitől. Szűz Mária, aki szent és tiszta, szívünkben reménytelen halált, békétlenséget és éhséget látott. Most pedig azt mondja, hogy nem veszíti el a reményt. Ebben az utolsó üzenetében azt látom, hogy égi Édesanyánk, Mária szeretné a szívünkbe vésni szavait. Azt szeretné, hogy sohase veszítsük el a jó és a béke győzelmébe vetett reményünket.
Tudja, hogy gyengék és tehetetlenek vagyunk és ha, eltávolodunk Istentől a halál uralkodik bennünk. De azt is tudja, hogy az emberiség történetének végén Istené az utolsó szó. Istennek elég a mi beleegyezésünk, a mi Igenünk, mellyel megengedjük, hogy Ő legyen életünk Ura. A beleegyezésünkre van szüksége, hogy hozzánk jöhessen és általunk a világba léphessen. Szűz Mária földi életében megtapasztalta Isten mindenhatóságát: „Mert Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). Elég volt Mária beleegyezése, Mária Igenje Istennek, hogy általa az üdvösség, Jézus Krisztus eljöjjön erre a földre, hogy megváltson bennünket. Egész élete benne foglaltatik a következő szavakban: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint!” Szűz Mária hisz, és így mi is hihetünk az ő példája szerint Istennek és kimondhatjuk Igenünket. Ezért Mária, az Édesanya nem veszíti el a reményt és hisz a jó, a béke és az öröm győzelmében, mely Istentől származik.
Rajtunk múlik, hogy szüntelenül Szűz Mária felé forduljunk, aki maga is elérkezett a hit útján a „hit éjszakájába”, amikor a Kálvárián részese volt Fia szenvedésének és halálának. A hit tanúi felé kell fordulnunk, hogy Ábrahám példája szerint higgyünk „minden reménytelenség ellenére is” (Róm 4,18). Ábrahám példája szerint reméljünk, aki olyan helyzetbe került, hogy úgy tűnt elveszíti egyetlen fiát, Izsákot, akivel kapcsolatban Istentől ígéretet kapott a jövőre vonatkozóan.
A remény olyan erény, melyen lelki életünk nyugszik. Így tanít bennünket a Katolikus Egyház Katekizmusa: „A Szentlélek…, arra tanít, hogy a reményben imádkozzunk. Másrészt az egyház imája és a személyes ima tartják bennünk a reményt” (KEK 2657).
XVI. Benedek pápa a „Spe Salve” enciklikájában a következőket írja: „A remény első lényeges iskolája az imádság. Ha már senki nem hallgat rám, Isten még mindig meghallgat.” És a mi Urunk Jézus Krisztus példát adott nekünk, amikor megkísértetett a reményben, az egész éjszakát imádságban töltötte. Az imádság mellett fontos megtanulni szüntelenül rendelkezésre állni, melyre Mária kimondta az ő „Igenjét”. Beleegyezni és Igent mondani mindarra, amit az Úr küld nekünk.
Könyörögjünk: Boldogságos Szűz Mária, te, aki megkísérttettél a reményben, könyörögd ki számunkra az Úrba vetett erős reménységet, mert Ő a remény egyetlen forrása. Imádkozd ki számunkra Jézus felénk forduló tekintetének kegyelmét és tapasztalatát, hogy átélhessük Isten kegyelmének és szeretetének átalakító erejét, mely nem ítél el, hanem megbocsát, gyógyít és üdvözít. Taníts meg bennünket hinni a jóban, hinni a jó győzelmében, mert az Úr maga a jóság. Köszönjük Mária, hogy üzeneteddel azt szeretnéd szívünkbe vésni, hogy sohase veszítsük el a reményt.
Felajánljuk neked azokat, akik kísértést szenvednek a reményben, és mindazokat, akik kétségbeestek önmaguk vagy élethelyzetük miatt. Kezedbe helyezem mindazokat, akiket megkísért az öngyilkosság gondolata, mert nem látnak kiutat. Édesanyai tekinteted hozzon világosságot és békét szívünkbe, családjainkba és a világba. Ámen.
fordította: Sarnyai Andrea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése