2011. január 2., vasárnap

Nagyfalui üzenet, 2011. január

2011 – AZ ÜNNEPEK MEGISMERÉSÉNEK ÉS MEGÉLÉSÉNEK AZ ÉVE – JANUÁR
”Boldog a nép, mely ünnepelni tud és Arcod fényében járhat Uram!” (88 Zsolt. 16)
76. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi evangéliumokat! (Mt.1,2,3,4,5;Lk.2;Jn.1) 
Havi mottó: Az új évben „öltsétek magatokra az új embert”, Jézus Krisztust! (Ef 4,24)
Havi imaszándék: engeszteljünk elsősorban  egymásért, hogy igazi engesztelőkké váljunk!
Konkrét feladatunk: legyünk tudatosan hálásak azért, hogy a keresztség szentségében a Szentháromság gyermekei, egymásnak testvérei és a Mennyország örökösei lettünk!

A Szűzanya rendkívüli üzenete 2011 januárjában
Szeretett engesztelő gyermekeim! A Szentháromság megbízásából előre kijelentem nektek, hogy ez az év, a bűnbánók részére a rendkívüli kegyelmek kiáradásának az éve lesz; a bűnben megátalkodottak részére pedig a rendkívüli figyelmeztetéseknek az éve lesz.
Mit tegyetek, hogy minél több gyermekem megmeneküljön az örök kárhozattól?
Megkérlek titeket, hogy hozzatok minél több áldozatot. Vállaljátok szeretettel, kitartóan ezeket az áldozatokat: ima, böjt, szentmise, rendszeres közösségi élet,  szenvedések, a zarándoklatokkal járó áldozatokat. Ezért, most, a Szentháromság nevében, ünnepélyesen meghívlak titeket, hogy kilenc hónapon át, legalább egy képviselő a közösségetekből, jöjjön a Szentháromság hegyére és vegye át a rendkívüli kegyelmeket. Akik odahaza maradnak, a nagy engesztelő közösséggel lélekben kapcsolódjanak össze és együtt engeszteljenek. Minden hónap első napjain a közeletekben lévő zarándokhelyekre is elmehettek. Ebben az évben engeszteljetek azokért, akik lustaságból, közömbösségből, hitetlenségből... nem hoznak áldozatot a saját lelkük megmentése érdekében sem. Engeszteljetek azokért is, akik a gonosznak tetsző áldozatot hoznak, felajánlva neki a testüket, lelküket, egészségüket, életüket, sőt mások életét is. Engeszteljetek egymásért is, hogy mindvégig tudjatok kitartani az engesztelés áldozatos útján. Olyan buzgón végezzétek kilenc hónapon át a havi kilencedeket, mintha ez lenne számotokra az utolsó lehetőség, hogy segítsetek az egész emberiségen a Nagy Figyelmeztetés előtt. Jelenleg az Irgalmasság idejében vagytok, amikor apró áldozatokkal a lelkek sokaságát menthetitek meg. Az Irgalmasság idejének a lejárása után az Igazságosság ideje fog következni, amikor ki-ki, egy az egyben kell kifizesse a bűnei után járó adósságot. Nagyon kérlek titeket, hogy a lehető legjobban használjátok fel a rendelkezésetekre álló kegyelmi időt. Áldozatos engeszteléseteket a Szentháromság Személyesen fogja meghálálni nektek.
Arra kérlek titeket, hogy igazi szeretetetek által legyetek a XXI. század első keresztényei. Minden nap törekedjetek arra, hogy lelki eledellel táplálkozzatok. A tanítást és az üzenetet olvassátok rendszeresen és alkalmazzátok magatokra. Szeressétek a zaj helyett a csendet, a befelé fordulást, mert csak így tud vezetni benneteket a Szentlélek Isten. Amikor, akár egyedül akár lelki közösségben imádkoztok, a szívbéli imát (szabad imát) tegyétek az első helyre. Minden nap találjatok időt a párbeszédre a családotokban, hogy a súlyos terhektől megkönnyebbüljetek.
Tudnotok kell, mindvégig csak azok fognak megmaradni lelki közösségetekben, akik minden nap megtérnek, akik másokat is a megtérés felé vezetnek és alázatosan hallgatnak a mindenkori felelősökre. Jól jegyezzétek meg, a lelki életetekben nem az a lényeges, hogy hány zarándokhelyen jártatok és hány üzenetet olvastatok, hanem az, hogy ezekből mit tettetek gyakorlatba.
Minden nap imádkozzatok a hierarchikus és karizmatikus személyek egységéért és teljes megtisztulásukért. Ne féljetek az emberek megjegyzéseitől. Isten rátok vonatkozó Akaratát életetek feláldozása árán is vállaljátok. Isten bármit is ad, megenged vagy elvesz tőletek, legyetek mindenért hálásak. Lelki szabadságotok érdekében, Jézus Szent Vére által vágjatok el minden bűnös és helytelen köteléket. Minden este, amikor lelkiismeret vizsgálatot tartotok, minden hibátokat és bűnötöket tegyétek bizalommal Jézus Irgalmas Szívébe, hogy elvigye és megsemmisítse azokat.
 Isten Akarata volt, hogy a Remény Kápolnáját, a Szentháromság hegyen felépítettétek. A jó időjárást a Szentháromságnak, a bőségesen adakozó lelkületet pedig nektek köszönöm meg.
Minden nap legyetek lélekben készen, mert veletek és az egész világgal ezután olyan jó és fájdalmas dolgok fognak történni, ami az emberiség történelme során eddig még nem történt. Minden nap bárhol is vagytok, az Irgalmasság órájában (3-4 óra között) kérjétek önfeláldozó gyermekeim és a célba jutott magzatok közbenjárását. Örüljetek, hogy a Szentháromság többek között Éva Asszonyt és az aprószenteket választotta ki az utolsó időben, a rendkívüli kegyelmek közvetítésére. Célba jutott gyermekem, a sírjánál is nagyon sokat tud segíteni mindazoknak, akik bizalommal kérik a közbenjárását.
Tudja meg az egész világ, hogy a lélekben megtisztult engesztelők az Én képviselőim, megtestesítőim és rendkívüli kegyelmeim közvetítői lesznek az egész emberiség felé, az utolsó időben. Mindazok a gyermekeim, akik bárhol is vannak és engedelmeskednek Nekem, a kilenced végén megkapják Tőlem a „Dr.” kitüntetést, ami azt jelenti: Drága Gyermekem vagy!!! Ez a kitüntetés rendkívüli kegyelmekkel fog járni a Nagy Figyelmeztetés előtt. Ha minél többen és buzgón mentek előre az engesztelésben, Rám és rátok való tekintettel, a Szentháromságtól megkaphatom azt a rendkívüli kegyelmet, hogy a nemzetetek egy pillanat alatt megtér és a purgatóriumban lévő őseitek a Mennybe jutnak. Egy nap se felejtsétek el, a Nagy Figyelmeztetés előtt az utolsó száz méterben vagytok! Megáldalak titeket az áldozatos engesztelés lelkületével!”
 
(Az üzeneteket Nagyfaluban, Csilik János atya és V. Ilona közvetítésével kapjuk!)

MIT KELL TEGYENEK KONKRÉTAN  AZ IGAZI ENGESZTELŐK AZ ÉGIEK ELVÁRÁSA SZERINT?
  1. Az igazi engesztelők minden reggel 6-7 óra között lélekben összekapcsolódnak engesztelő testvéreikkel. Szabad és kötött imát végeznek az egész emberiségért.
Rövid reggeli ima. „Istenem, dicsőítelek, áldalak és imádlak Téged bármit adsz, elveszel vagy megengedsz az életemben! Istenem hálát adok neked azért, hogy újra felébredhettem! Kérlek áld meg a napi 24 órámat, a személyeket, akikkel találkozom, az ügyeimet, amit el kell rendezzek, minden élőt és elhunytat. Istenem bocsáss meg nekem, az egész emberiségnek és a tisztítótűzben szenvedő őseinknek. Istenem, Jézus Szent Vére által őrizz meg engem és családomat a Gonosz támadásaitól. Istenem, újra felajánlom magamat és mindenemet Neked. Kérlek ma is rendelkezz velem, lelki és anyagi javaimmal a Te dicsőségedre, a lelkem és a lelkek javára. Istenem, teljes szívemből szeretlek Téged és az összes égi és földi teremtményedet. Kérlek, ma is adj meg mindent nekünk, ami Szent Akaratoddal megegyezik. Ámen.
Ezután elvégezzük a reggeli imát és egy tized rózsafűzért „Aki nekünk a Szentlelket elküldte...”.
  1. Az igazi engesztelők minden nap délután 3-4 óra között lélekben összekapcsolódnak egymással, az Irgalmas Jézussal, Máriával, az összes Égiekkel, köztük Éva Asszonnyal.
Rövid ima: „Irgalmas Jézusom! Köszönöm, hogy mindig megbocsátasz nekem. Add, hogy teljesen be tudjam fogadni Irgalmadat és én is meg tudjak bocsátani minden embertársamnak és önmagamnak is!”
Ezután elvégezzük az Irgalmasság rózsafűzérét.
  1. Az igazi engesztelők minden este 9-10 óra között lélekben egyesülve szabadító és gyógyító imát végeznek önmagukért és egymásért.
Rövid szabadító ima: Jézus és Mária, a Szentlélekben egyesült és megdicsőült Szent Szívetek által szabadítson meg minket a Mindenható Isten: Lucifer, Béliál, Belzebub, Jezábel, rontás, ártás, betegség, megkötözöttség, megszállottság,... szellemeitől. Távozzanak ezek a pokol tüzére és soha ne térjenek onnan vissza. Adjon nekünk a Mindenható Isten testi-lelki egészséget, a gonosztól teljes függetlenséget, egységet, szeretetet, békességet és minden jót az Ő Szent Akarata szerint. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Ámen.
Rövid gyógyító ima: Jézus és Mária, a Szentlélekben egyesült és megdicsőült Szent Szívetek által a teljes gyógyulás kegyelmét kérjük magunk és betegeink számára, ha Isten Akaratával megegyezik. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Ámen.
Ezután elvégezzük az esti imát és Jézus Öt Szent Sebének rózsafűzérét.
  1. Az igazi engesztelők minden nap elsősorban szívbéli imát (szabadon mondott ima) végeznek és azután az „Engesztelés a Szentháromság hegyén” című imafüzetből, annyi kötött imát, amenyire erejük és idejük van.
Az engesztelők minden nap arra törekszenek, hogy Isten jelenlétében éljenek. Ez a szüntelen ima. Ők utazás előtt Jézus Szent Vére és Mária Szent Könnyei által megkötözik azokat a gonosz lelkeket, amelyek balesetet okozhatnak.
  1. Az igazi engesztelők vasárnap, ünnepnap és amikor tehetik hétköznap is részt vesznek a szentmisén és rendszeresen áldoznak.
  2. Az igazi engesztelők hetente legalább egyszer együtt imádkoznak lelki testvéreikkel és havonta legalább egyszer áldozatot hozva, elmennek egy zarándok helyre engesztelni az egész emberiségért.
  3. Az igazi engesztelők elsősorban a családjukkal, a lelki közösségükkel, minden vallásúval és nemzetiségűvel szeretetben és békességben élnek. Mindaz, amit a lelki közösségben tanultak meglátszik rajtuk.
  4. Az igazi engesztelők minden hónapban, elsejétől kilencedikéig, azután hétfőn, szerdán és pénteken teljes böjtöt vállalnak délig. Betegség esetén a lemondást gyakorolják. Lemondhatnak: TV, hús, kávé, édesség, szeszes italról,... és ami a legfontosabb, a bűnről.
  5. Az igazi engesztelők legalább havonta a szentgyónásukat elvégzik és arra törekednek, hogy minél tovább tiszta lelkületben maradjanak.
  6. Az igazi engesztelők betegség, megkötözöttség, megszállottság esetén, csak az Egyház által ajánlott eszközöket használják:
Ima: szabadító, gyógyító, engesztelő! Böjt! Szentmise: szabadító-gyógyító kilencedet, gregoriánt kérhetnek. Legalább kilencszer elzarándokolnak zarándokhelyre! Használják a szentelményeket: szentelt víz, tömjén, gyógyító kereszt, egység keresztje, szentképek, szobrok, gyertyák, rózsafűzér,... Elhatározzák, hogy Istennek tetsző életet élnek: rendezik egyházilag is a házasságukat, megkeresztelik a gyereküket, rendszeresen gyónnak, áldoznak, templomba járnak, kibékülnek mindenkivel, adakoznak, lelkiismeretesen dolgoznak, szeretetben élnek... Az engesztelők, ha megteszik mindazt, ami lehetséges, elvárhatják, hogy Isten is meg fogja tenni értük azt is, ami lehetetlen!
Add Urunk, hogy a Te segítségeddel igazi engesztelőkké váljunk!
Házi feladat januárra:
„URAM SEGíTS, HOGY EBBEN AZ ÉVBEN IS ÖRÖMMEL VÁLLALJAK MINÉL TÖBB ÁLDOZATOT A LELKEK MEGMENEKÜLÉSÉÉRT!!!”
  Előretekintés 2011 februárjára:
Februárban 3-4-5-6-án lesznek az engesztelések a Szentháromság hegyen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése