2011. augusztus 31., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Válasszatok ki általatok ismert embereket, és járuljatok Atyám trónja elé, hogy megmentsétek őket

2011. augusztus 30. kedd, 14:30
Drága, szeretett leányom, Szívem szomorúsággal teli, amint drága Gyermekeimre tekintek, akik nem törődnek az előttük álló változásokkal.
Olyan nagyon szeretem őket, hogy mélységes szomorúsággal sírok, mikor látom, ahogyan Engem keresve vándorolnak körbe, de képtelenek Rám találni. Tudják, hogy van egy hiányzó kapocs az életükben, de nem tudják azt beazonosítani. Ez a kapocs a szeretet. Én vagyok a szeretet. Én vagyok az, akit keresnek, de nem tudják, hol keressenek. Én mégis ott állok, türelmesen várakozom, várok rájuk, hogy Felém forduljanak.
Oly sok az elvesztegetett idő, leányom. Gyermekeim rossz helyen keresgélnek, miközben kutatják az elégedettséget és békét, amire vágynak. De képtelenek lesznek megtalálni, hacsak el nem fogadják, hogy csakis az alázatosságon keresztül lesz lehetőségük megtalálni.
Amíg Gyermekeim nem ismerik fel, hogy nem tudnak létezni az Én Atyám, a Magasságos Isten szeretete nélkül, addig szívükben szeretet és béke nélkül fognak meghalni. Kimerült vagyok, leányom. Bárcsak visszatérnének Hozzám azok, akik engem kirekesztettek. Bár abbahagynák a hatalom, a pénz és a földi javak általi dicsőség utáni hajszát, akkor felismernék az igazságot.
Mindannyiatokra szükségem van Követőim, hogy folyamatosan imádkozzatok az elveszett, vak lelkekért. Soha ne hagyjátok abba imáitokat, melyeket ezen a héten az Én Atyám trónja elé fogtok vinni. Kérlek, mondjátok a következőt:
Magasságos Isten, trónod elé járulok ezen a héten, képviselve azon testvéreim lelkét, akik nem hajlandók elismerni létezésed. Arra kérlek, hogy töltsd el őket kegyelmeiddel, hogy szívüket megnyissák Legszentebb Szavaid meghallására.
Kérlek, válasszátok ki azokat az általatok ismert lelkeket, akik nem akarják ismerni Istent, az Atyát, és tegyétek le az Én Atyám elé nevüket. Imátok, ajándékként, az ő üdvözülésükkel lesz megjutalmazva. Menjetek most, Hadseregem, és készüljetek ennek, a gonosz elleni, spirituális (lelki) háborúnak a következő szakaszára.
Szeretett Megváltótok
Jézus Krisztus

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Az engesztelők feladata

2011. 07.30.
Kedveseim, virrasztva imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Válogatás nélkül fogadjatok el mindent a Szentháromság kezéből! Böjtöljetek és legyetek készek arra, hogy minden pillanatban engeszteljétek Jézus szent sebeit, melyek újból és újból felszakadnak az emberiség bűnei miatt. Álljatok szorosan a kereszt tövében a Golgotán, és vigasztaljátok Jézust fájdalmas gyötrelmei láttán! Engedjétek, hogy édesanyánk palástja takarjon be titeket, mert nélküle nem bírnátok elviselni azt a látványt, amely elétek tárul szenvedő Jézusában. Tükröződjön vissza arcotokról a megváltás fénye! Ez adjon erőt mindnyájatoknak és segítse a hozzátok forduló lelkek sokaságát!
2011. 07. 31.
Kedveseim készüljetek! Alakítsátok életeteket engesztelő életté, ami azt jelenti, hogy mindig és mindent tegyetek meg a lelkekért. Adjátok oda magatokat egészen Krisztusért, teljesen elégő, engesztelő áldozatul! Így egyre több lélek megszabadul a gonosz lélek karmaiból. Szeressetek mindenkit, de különösen a leginkább szükségben szenvedőket! Kik ezek az emberek? Akik eltávolodtak a Szentháromság személyeitől, a Szűzanyától, és emiatt nagy veszélyben vannak, mert megszűnt a béke a lelkükben és kihűlt a szeretet a szívükből. Ők már csak a maguk önző világával foglalkoznak, és csak a jólétük van életük középpontjában. Szegény lelkek ezek, mert elveszítették gazdagságukat, Istent, az Üdvözítőt. Imádkozzatok értük, hogy visszatérjenek az üdvösség forrásvizéhez, és ki ne száradjon lelkük a forró sivatagban, és hogy rátaláljanak az életadó oázisukra, Jézusra! Úgy imádkozzatok hittel, hogy higgyétek, imáitok meghallgatásra találnak!
2011.08.05.
Kedveseim, a Szentháromság megköszöni nektek az engesztelésre szánt minden alkalmat. Nagy áldást jelent számotokra benne munkálkodni. Igyekezzetek hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy az engesztelőknek egyre jobban el kell hagyniuk a világot és benne minden világi hívságot! Egyetlen örömötöket abban leljétek, amikor újabb alkalmat találtok az önmegtagadásra azért, hogy ezeket azonnal felajánlhassátok. Ne féljetek, erőtökön felül nem fog az Úr megkísérteni! Engedjetek szabad teret az engesztelésnek! Alakítsatok át minden cselekedetet Istennek tetsző felajánlássá! Ez legyen szívetek hódolata! Jertek, és találjatok megnyugvást a Szűzanya szeplőtelen és Jézus legszentebb szívében, ahová mindenkit hozzatok magatokkal!
                                                                Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uzenetek/az-engesztelk-feladata


Ima a papokért
2011.08. 06. Jézus (Szentségimádás alatt)
Hozzátok Atyám elé pap fiaimat minden nap, és a következőket imádkozzátok értük: „Drága, szerető, Mennyei Atyánk! Most, hogy eléd hozzuk választott fiaidat, a papokat, fogadd el mindnyájukat egészen elégő áldozatul! Tisztítsd meg őket, hogy hozzád méltóan szentül éljenek! Tükröződjön arcukon a te szent fényed ragyogása, hogy akik közelükbe kerülnek, felismerjék bennük a Te képmásodat! Amen” Ezután kérjétek Atyámat, emelje fiait az életszentség legmagasabb fokára! Nyíljék meg a szívük Atyjuk előtt, mert neki gondja van rájuk. Szeretném felkészíteni fiaimat az önmaguk elleni harc nagy küzdelmeire.
  1. Imádkozzatok, hogy legyen minden fiam körül harcos, engesztelő imagyűrű, melynek tagjai elkötelezetten és rendíthetetlenül imádkoznak, és a végsőkig kiállnak mellettük!
  2. Azért is imádkozzatok, hogy fiaim alkossanak kisebb papi közösséget, ahol egymással szoros testvéri egységben imádkoznak a hívekért!
  3. Minden imátok előtt kérjétek a Szentlélek sugalmazó kegyelmét, hogy legyen bátorságotok kitartóan imádkozni, még a legnagyobb kísértések idején is!
  4. Kérjétek a Szentlelket, küldjön olyan munkásokat aratásába, akikben kegyelmi ajándékai működnek!
  5. Kérjétek az angyali seregek vezérét, Szent Mihály főangyalt, hogy angyalaival együtt segítsenek, és harcoljanak értetek, hogy művünk maradéktalanul megvalósuljon!
  1. Kérjétek Atyámtól a végső, állhatatos kitartás kegyelmét, szent vérem oltalmát, a Szentlélek megvilágosító erejét, hogy mindenkor felismerjétek és megkülönböztessétek mi a helyes, és jó cselekedet. Édesanyám oltalmazó palástját terítse rátok, hogy senki ne maradjon ki védelme alól!
Ígéretek:
  • A papokért szoros közösséget vállaló világi hívek gyűrűje, erős villámhárítóként fog állni a legnagyobb küzdelem idején is.
  • Higgyetek az ima rendíthetetlen erejében, amely megerősít és felkészít az önfeláldozó, szeretetben való küzdelemre.
  •                                                            Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/ima-a-papokert


A Szűzanyával mentsük a lelkeket!

Szűzanya: Jöjjetek velem, és tartsatok ki mellettem, hogy együtt tegyük a Szentháromság akaratát, mentsük a lelkeket! Segítsetek, és álljatok készen szolgálatomra, mert nagy szükségem van rátok, kicsiny engesztelő gyermekeim! Hogy mit tehettek, miben segíthettek? Abban leginkább, hogy készen vagytok mindent felajánlani nekem, én pedig átadom azokat a Szentháromságnak. Ne mulasszatok el egyetlen pillanatot sem, ami tőletek telik. Fogadjatok el minden nehézséget, mert ha nekem adjátok azokat, most velük rengeteg lelket menthetünk meg. Bízom bennetek, számítok rátok, a gyönyörűségem vagytok! Betakarlak édesanyai palástommal és megáldalak szeretetemmel. Amen.
2011. 08. 15.                                              Anna Terézia



  Lángoljon a szívetek!

Kedveseim, lelketekben égjen a Szentháromság szeretete iránti tűz, hiszen ő gyújtotta lángra szíveteket! Ez a tűz akkor ég bennetek, ha égtek a vágytól, hogy mindent elfogadjatok és megtegyetek, amit csak kérnek tőletek. Minél nagyobb tűzzel ég szívetekben a vágy, hogy Istent szüntelenül szeretetben szolgáljátok, annál erőteljesebb tetteket visztek végbe a Szentháromság dicsőségére. Így váltok érte egészen elégő áldozattá. Ha vágyaitokat és tetteiteket egyesítitek Jézus Krisztus legszentebb áldozatával, akkor a legnagyobb értékű szeretet-cselekedetet viszitek végbe ezen a földön, és odaát az örök üdvösséget nyeritek el. Rajta, lángoljon a szívetek, és kérjétek Jézust, hogy soha ki ne aludjon szívetek szeretettüze!
2011. 08. 19.                                            Anna Terézia


http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/langoljon-a-szivetek


Minden percet jó fel kell használnotok!

Kedveseim, éljétek meg jól a pillanatokat, amik hozzátok érkeznek! Minden percet jól kell felhasználnotok! Ne legyen üresjárat napjaitokban! Mindig adjátok át magatokat a Szentháromságnak abban a pillanatban, amit éppen megéltek. Igaz, hogy azonnal kell döntenetek, hogy valamit megtegyetek, késleltessetek vagy elhagyjatok, de mindig rendelkezésetekre áll a választáshoz szükséges kegyelem. Ha például kínosan és nehezen éltek meg valamit, ne csüggedjetek el, hogy másként kellett volna viselkednetek! Inkább úgy ragadjátok meg a pillanatot, mintha ti hoztatok volna egy jó döntést. Azonnal engedjétek lelketekben, hogy felfakadjon az imádság, mely értékessé teszi mindazt, amit így adtok oda Istennek. Így éljétek meg jól napjaitok eseményeit, akkor nem érhet titeket semmi bosszúság, mert az imádságos lelkülettel való hordozás hozzá segít a dolgok helyes megéléséhez.
2011. 08. 21.                                                                Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/minden-percet-jo-fel-kell-hasznalnotok


Várjátok Isten utasításait!

Kedveseim, a Szentháromság jelenlétében való élet, felemeli lelketeket a buzgó áldozathozatalra. Álljatok rendelkezésére, akkor minden kincs a tiétek lesz. Mondjátok gyakran Istennek: Szólj, uram, hallja a te szolgád! És várjátok az ő utasításait. Megmutatja nektek, mit kér és mit vár el tőletek. Nyíljatok meg előtte, mint egy kisgyermek, akkor gazdagon megajándékoz benneteket önmagával. Minél inkább felfedezitek kicsinységeteket, annál jobban betölt az ő uralmával titeket.
2011. 08. 23.                                                                   Anna Terézia



http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/varjatok-isten-utasitasait

Az imádság páncélja

Kedveseim, köszönjétek meg a Szentháromságnak azt a mérhetetlen sok kegyelmet, amelyben részesültetek! Fel sem tudjátok fogni, mekkora szeretettel vannak irántatok az égiek. Nagy szükségetek van arra, hogy megerősödjetek, mert a nagy küzdelmeket nem bírnátok ki. Olyan idők következnek, amikor is nem tudnátok létezni a Szentháromság megerősítő kegyelme nélkül. Vele viszont mindenre képesek lesztek, amit most el sem tudtok képzelni. De mindent a maga idejében megtudtok. Most azonban készüljetek úgy, hogy az imádság védelmi páncélzatát magatokra öltitek, és sziklaszilárdan kitartotok benne! Küzdjetek hűségesen, és állhatatosan!
2011. 08. 28.                                                Anna Terézia


http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/az-imadsag-pancelja


Teljesen Isten akaratában maradni

Kedveseim, mily kifürkészhetetlenek a Szentháromság tervei. Mindig felismerhettek belőle annyit, amennyit fel tudtok dolgozni a ti életetekre lebontva. Milyen hosszú az út a terv felismerésére, mely előttetek bontakozik! Szemetek előtt zajlik minden, csak fel kell, hogy tudjátok ismerni. Az események segítenek felismerni, hogy milyen irányban kell haladnotok, hogy teljesen Isten akaratában maradjatok. Ha szívetek tiszta és nyitott, akkor képesek lesztek gazdagon befogadni mindent, ami fontos számotokra! Mégsem az események számítanak elsősorban, hanem ahogy azokat felajánljátok a Szentháromságnak. Tehát minden az átadáson múlik, és a szándék tisztaságán.
2011. 08. 30.                               Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/teljesen-isten-akarataban-maradni

Újabb szekta - Szcientológia


Itt láthatod a Hit Gyülekezete ikertestvérét. A Szcientológia egyház megalapítójának eltitkolt életét, amelyet megismerve tudni fogod, hogy hogy jönnek létre a különböző káros vallási irányzatok. Érdekes megfigyelni, hogy L. Ron Hubbard az egyház volt vezetői is, a tetteinek visszahatásaként, szintén ugyan olyan lelki problémákkal, betegségekkel, üldözési mániákkal küzdött, mint amilyenekkel Németh Sándor is a Hitgyüliben. Bűneink bére a szenvedésünk? Lehet! Amit adnak, azt kapják vissza. Ez az élet igazságszolgáltatása. Egészen addig tart, amíg fel nem ismerik káros viselkedési mintájukat. Ez a törvény minden emberre vonatkozik, ezért érdemes csak azt adnunk, amit szeretnénk, hogy majd egyszer mi magunk is vissza kapjunk!

Óvakodj az ilyen káros tanításoktól!

http://mkh.valosag.net/


Ez a film bemutatja L. Ron Hubbard-nak, a Szcientológiai Egyház alapítójának a valós életét, melyet az egyház saját hívei elől is gondosan eltitkol.

Hubbard valójában kóros meseszövésben, mániás és depresszív elmebajban, és paranoiában, és üldözési mániában szenvedett. Miközben az egyház az emberiség megváltójának állította be magát és tanait, a homoszexualitást pedig aberrációnak tartja, addig Hubbard gyűlölte az embereket, egyetlen fia Quentin Hubbard pedig homoszexuális volt.
Quentint egy csendes fiúnak ismerték, apja tanai teljesen hidegen hagyták. Később Hubbard egyik lánya pedig az apja egyháza ellen fordult. Quentin csak egyszerűen pilóta szeretett volna lenni, Hubbard viszont az egyház második emberének akarta látni. Fia iránti diktatórikus elvárásai odáig vezetettek, hogy a fia először öngyilkosságot kísérelt meg, majd rá két évre sikerült is neki. Hubbard más gyerekeivel sem bánt különben, egy 4 és fél éves kisfiút bezáratott egy hajó horgonylánc ládájába 48 órára, mely tele volt vízzel, hínárral és nagyon büdös. A kisfiút ez idő alatt enni kapott, de wc-re nem engedte el. Így a 48 órát végig sírta, és azt saját székletében és vizeletében fetrengve volt kénytelen eltölteni.
Hubbard teljesen tudatában volt annak, hogy amiről papol, az hatalmas baromság, de naiv, megtévesztett embereken át csak úgy dőlt a pénz az egyházához, ami nagy megelégedéssel töltötte el. Sokan viszont közönséges csalóként jellemezték, ezért bírálói elől a híveivel hajóra szállt és egy darabig a tengeren élt. Majd később Floridában a szárazföldre költözött. A hatóságok itt csak hamar perbe fogták, Hubbardot börtönbüntetésre ítélték, csalásért, fekete mágiáért és kémkedésért. De az FBI elől Hubbard megszökött, és az amerikai hegyekben kezdett el bujkálni. Ekkor az a Hubbard, aki névleg másokon és az egész világon akart segíteni, mély depresszióba süllyedt és üldözési mániája teljesen maga alá temette. Annyira elhagyta és elhanyagolta magát, hogy szakállat és ujjain karmokat növesztett. Éppen egy istállóban bújt el, amikor a szomszéd véletlenül ráakadt Hubbardra, és Hubbardot meglátva, sikoltozva kirohant onnan. Hubbard halála viszont nagyon rosszul jött a szektájának. Ezért ki kellet gyorsan találni valamit. Így azt mondták, hogy Hubbard nem halt meg, csak eltávozott, hogy a fejlődésben a következő, a egyház által úgynevezett OT szint még magasabb fokára jutva.
Az Szcientológiai Egyházat a világ egyre több országában tiltják be destrúktívnak itélve tevékenységüket és világméretű tiltakozó mozgalom indult ellenük.

A filmben megszólaló emberek:

- Hana Eltringham (Whitfield) - Hubbard első helyettese (Deputy Commodore), volt Sea Org tag.
-Cyril Vosper - volt szcientológus, Hubbard közvetlen munkatársa 1960 és 1968 között, ő volt a nemzetközi terjesztésért felelős vezető.
- Robert Vaughn Young - a szcientológia sajtófőnöke, nemzetközi szóvivője és PR-vezetője az 1980-as években.
- Forrest (Forry) Ackerman - Hubbard volt 'menedzsere' íróként, a sci-fi mint műfaj egyik legnagyobb támogatója.
- Gerry Armstrong - Hubbard háztartásának volt menedzsere
- Jean Cox - amerikai író
- Jim Dincalci - Hubbard orvosa és egyben Hubbard zászlóshajójának orvosa is volt
- Pam Kemp és Raymond Kemp: volt szcientológusok, a Hubbard-család személyes barátai voltak
- Virginia Downsborough - Hubbard volt asszisztense
- Mike Goldstein - az 1970-es években a szcientológia legfőbb pénzügyi vezetője
- Gabriel Cazares - Clearwater polgármestere volt akkor, amikor odaköltözött az egyház központja


2011. augusztus 30., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Isten, az Atya: „Erővel fog kezem lesújtani azokra a nemzetekre, akik legalizálják az abortuszt”

 

2011. augusztus 29. hétfő
A Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök. Én vagyok az Alfa és az Omega, a Magasságos Isten. A világot szeretném adni Gyermekeimnek ezen az üzeneten keresztül.
Kezem vissza van tartva az imádkozás ereje által az emberiség megbüntetésétől, azokért a bűnökért, melyeket elkövet. Súlyos büntetést fogok kimérni, ha az emberiség nem fordul el a gyilkosság és abortusz bűnétől. Gyermekeim, már láthattátok az Én haragomat a földrengések, áradások, cunamik és egyéb természeti katasztrófák által.  Meg kell büntetnem benneteket gyermekek, mert nem kerülhetitek el a büntetést az embertársaitok elleni támadásaitokért.
Az abortusz bűnéért lesztek megbüntetve, amikor az Én kezem erővel fog lesújtani azokra a nemzetekre, amelyek szemet hunynak e felett az ocsmányság felett. A gyilkosság nem megengedett Én szégyentelen teremtményeim, és ha a kormányaitok továbbra is megkerülik a jogot, elnézik ezt a gyáva gyakorlatot, akkor meg fogjátok látni, ahogyan az Én haragom olyan erővel csap le, hogy az élet irgalmáért fogtok könyörögni. Máskülönben sohasem fogjátok abbahagyni, hogy egy születendő élet elvételére gondoljatok.
A gyilkosságot nem tűröm el tovább. Meg lesztek állítva, méghozzá hamarosan. Imádkozzatok ezeknek a szégyentelen élőlényeknek a lelkéért és kérjetek megváltást. Ne fogadjatok el olyan törvényeket, melyeket pogányok vezette kormányaitok nyújtanak be, akikben nincs tisztelet az élet iránt.
Büntetésem nemzeteket fog eltörölni azokban az országokban, amelyek vétkesek az abortusz legalizálásában. Országaitok apró darabokra lesznek felosztva, és az óceánba hullanak. Hitvány klinikáitok és kórházaitok, ahol ezeket a gyakorlatokat folytatjátok, be lesznek zárva, és ti, a bűnösök közületek, a pokol tüzébe lesztek vetve kegyetlen bűntetteitekért.
Azért jöttem, hogy ezt a Figyelmeztetést adjam most nektek. Soha ne engedjétek az abortuszt. Álljatok a sarkatokra az országaitokban és harcoljatok, hogy megelőzzétek ennek a globális tömeggyilkosságnak a folytatását. Ha kormányaitok folytatják rémtetteiket az Én teremtményeim ellen, akkor erőteljes feddést fogtok kapni.
Figyeljetek most, ez egyike az Én legsürgősebb figyelmeztetéseimnek, az emberi fajnak. Vegyétek csak el az életét az Én meg nem születettemnek és Én elveszem a tiéteket. Imádkozzatok rendületlenül minden Gyermekem hitéért, ha továbbra is semmibe veszik az idők kezdetétől nektek adott tanításokat.
Isten, az Atya

Mária jelenés Manduriában 1992-től

A Szent Könnyek Koronája

Szűz Mária: „Már mondtam, hogy könnyeim tisztele­te menti majd meg a világot és főként a te nemzetedet a hanyatlástól. Leányom, hogy az itteni tevékenységemet ne tévesszék össze mással, néhány tanácsot szeretnék adni neked. Vezesd be a Könnyek Koronája imát a kö­vetkezőképpen:

„Igazságos, Igaz, Tökéletes Atyám!
Máriának, a Szentek szentjének
földi életében a Kereszt tövében,
most pedig a Mennyben érzett fájdalmát
felajánlva kérlek,
fogadd el alázatos kérésemet!”

A Miatyánk hét nagy szemére:
Ó, Jézus, emlékezzél meg Annak a vért és olajat könnyezéséről, aki Téged a földön a legjobban szeretett és aki most a leglángolóbban szeret az Égben!

A hét kis szemre:
Ó, Jézus, legszentebb Édesanyádnak miattunk való fáj­dalmáért, vért és olajat könnyezéséért kérünk, hallgasd meg kéréseinket és könyörgésünket!

Végül háromszor:
Ó, Jézus, emlékezzél meg Annak a vért és olajat könnyezéséről, aki Téged a földön a legjobban szeretett!

Az éremre:
„Könnyeid, ó Isten Anyja, drága Édesanyánk, érintse­nek és erősítsenek meg minket, a Te gyermekeidet, az ünnepélyes önfelajánlásban, melyet e tiszteletadással nyújtunk Neked. Ámen. Ámen. Ámen.”


A tisztítótűzben szenvedő lelkek megmentéséért

Szűz Mária „Ez az a fohász, amelyei a Mi Két Szentséges Szívünk az Atyához intéz, hogy megszabadítsa a Purgatórium lelkeit:

Áldott légy, drága Mennyei Atyám,
ezen a csodálatos napon, mert világra jött
a te Kedves Szolgálód és Boldog Leányod,
aki most Méhe Gyümölcsét kínálja Neked
a bűnös lelkekért és arra kér,
fogadd be őket
Szent Országodba!”


Fohász a Szentlélekhez

Szűz Mária „Gyermekeim, ahhoz, hogy felfogjátok az Atya szeretetét és a veletek kapcsolatos terveit, a Szentlé­lekhez kell fohászkodnotok, hogy lelketek gyorsabb pár­beszédre nyíljon. Ez az imádság segít majd:



Jöjj el, édes, megszentelő Lélek,

és tisztítsd meg szívünket!

Küldd el Tüzeddel Máriát,

a Szent Olajnak Forrását,

hogy minden nép Nála nyerjen menedéket!”


Ima Jézus és Mária Szent Szívének győzelméért


Szűz Mária „Mondd meg nekik, hogy az Úr azt szeret­né, ha úgy tisztelnétek engem, mint az ő Társmegváltó­ját és minden ima végén így fohászkodnátok hozzánk:

Jézus és Mária
egyesült, győzedelmes, szentséges Szíve,
dicsérünk és áldunk!
Szeretetetek tüzet
gyújtsátok lángra a mi szívünkben!

Az ijedt mexikóiak inkább a chipbeültetést választják

Diego Fernandez de Cevallos, befolyásos mexikói üzletember elrablásának furcsa körülményei közül talán az emberrablók által eltávolított helymeghatározó chip volt a legbizarrabb. A mexikói média részletesen beszámolt az esetről, megtudhattuk, hogyan szállta meg a banda az üzletember otthonát, hogyan távolították el a chipet, miután karját egy ollóval felvágták, csupán magát a chipet és egy vértócsát hagyva maguk után.

Fernandez hét hónappal később sikeresen kiszabadult az emberrablók fogságából, de ennél többet nem igen tudni az ügyről. Az viszont tudható, hogy részben a fenti eset, részben az emberrablások számának ijesztő megnövekedése miatt, egyre több mexikói folyamodik a chipbeültetéshez.

Egy nemrégiben kiadott kongresszusi jelentés szerint az emberrablások száma az elmúlt öt év során 317%-kal emelkedett Mexikóban. Ennél is ijesztőbb talán az a tény, hogy egyre több alkalommal, minden ötödik esetnél, az derül ki, hogy az emberrablási akcióban rendőrök és katonatisztek is részt vettek. Ennek köszönhetően az emberek nem remélnek segítséget a hatóságoktól, így kénytelenek más eszközökhöz folyamodni.

A bőr alá ültethető eszközök, mint amilyet Diego Fernandez de Cevallos karjából vágtak ki, egyre népszerűbbek, annak ellenére, hogy a szolgáltatás több ezer dollárba kerül. A chipet forgalmazó mexikói Xega cég, amely maga végzi el a beültetést is, azt állítja, az elmúlt két évben az eladások 40%-kal nőttek.

„Azt kell mondanunk, hogy sajnos az üzlet egyre jobban megy, ami jó a cégnek, de rossz az országnak,” nyilatkozta Diego Kuri, a cég ügyvezetője. „Ügyfeleink 30%-a azután keres fel bennünket, hogy valamelyik hozzátartozóját elrabolták,” tette hozzá Kuri, a cég magas fokú védelemmel ellátott központjában adott interjúban, 120 kilométerre a mexikói fővárostól.

A Xega cég VIP csomagja 2000 dollárba kerül, amihez még hozzájön az évi 2000 dolláros szolgáltatási díj. Ennek fejében az ügyfél egy bőr alá ültethető chipet (RFID) kap, ami nem más, mint egy apró, átlátszó kapszulába zárt antenna. A kb. 1 cm hosszú és spagetti tészta vastagságú chipet a felkarba ültetik.

A chip ezt követően a külső, mobiltelefon nagyságú GPS vevővel fogható jeleket ad le, de Kuri szerint akkor is segíthetnek az elrabolt személy felkutatásában, ha a chipet az emberrablók eltávolítják, mert az eltávolított chip helyzete is segíti a mentési akciót. A cég szerint az elmúlt tíz évben 178 embert sikerült megmenteniük.

A mexikói média sokat foglalkozik az üggyel. Egyes beszámolók szerint jelenleg mintegy 10.000 mexikói visel chip implantátumot. 2004-ben Rafael Macedo, Mexikó korábbi főügyésze a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy chipet ültettek karjába, „hogy bármikor megtalálhassanak.”


Egyre több indítvány érkezik a bankárok pofátlanságai miatt... Debrecen, Gyula, Pécs, Sárvár, Siófok, Sopron...

Európában az egyoldalú szerződésmódosítás semmis, akkor hol vagyunk?
Európában ismeretlen fogalom a változó kamat, csak fix vagy valamilyen ismert irányadó kamathoz fixen kötött lehet.
Arról sem beszél senki, hogy hogyan számolják át nemzeti valutára az idegen valutában elszámolt hitelt a bankok az Unióban és nálunk

2011. augusztus 29., hétfő

Urunk Jézus Krisztus üzenete Veronika Márta által

 Édesanyai intelmek
 
Szűzanya: Gyermekeim vezetlek titeket, vezessetek ti is minél több gyermeket az én anyai szívemhez és bízzátok rám őket. Én majd elvezetem mindnyájukat Fiamhoz és Mennyei Atyátokhoz. Kicsiny gyermekeim, köszönöm irántunk való bizalmatokat és szereteteteket. Köszönöm imáitokat, és hogy igyekeztek szeretetlángomat terjeszteni. Gyermekeim, ahol elterjed az én szeretetlángom és nap, mint nap imádkozzák, ott, megígérte Mennyei Atyátok, nem fogja hagyni Fiam nélkül szerető gyermekeimet. Imádkozzatok, terjesszétek szeretetlángom! Úgy ápoljátok e lángot, ahogy Fiam sebeit! Ne felejtsétek, a szeretetláng át van itatva a Szentháromság szeretetével. A szeretetláng fog benneteket megőrizni a sötétségben és a gonosz támadásaitól. Nap, mint nap imádkozzátok e két rózsafűzért: az irgalmasság rózsafűzért és a szeretetlángom rózsafüzérét! A Figyelmeztetés alatt rövid lesz az idő, pár másodperc alatt bekövetkezik a sötétség és a Szentlélek eljövetele. De ti, szerető gyermekeink, akkor is ezt imádkozzátok: „Szűzanyánk, ments meg minket szeplőtelen szíved szeretetlángja által!” A Figyelmeztetés után is ezeket imádkozzátok, és kérjétek a Szentháromság oltalmát! Bízzatok, és ne legyetek kishitűek! Legyetek alázatosak, és bátrak! Bátran és alázatos, mély tiszta szívvel tegyetek tanúbizonyságot mellettünk! Meg fogjátok majd látni méltó jutalmatokat, ha így tesztek. Gyermekeim, mivel rövid az idő, és bizony a gonosz erők most nagyon tombolnak és erősek, sok gyermekemet megkörnyékeznek. Ezért sok gyermekem gyengeségében elesik. Ezért azt kérem tőletek, hordozzátok Szent Benedek keresztjét és az én csodás érmémet. Ezek át vannak itatva a Szentháromság szeretetével. Ezek nagy biztonságot adnak a nehéz időkben. De megkérlek benneteket szeretettel, mást ne hordjatok, ne aggassatok magatokra más ékszert! Legyetek tiszták, egyszerűek. Gyermekeim, ha lehet, a szeretetláng rózsafüzért azon a (szives) rózsafüzéren mondjátok el, ami az Én szeretetemmel van átitatva. Azon imádkozva nagyobb erőt fejt ki a gonosz felett, jobban vakítja és égeti és ez az örök kárhozat tüzébe taszítja vissza.
2011.08.28.                                               Veronika Márta

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/edesanyai-intelmek 

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Sok lélek végzi a Pokolban a pornográfia bűne miatt

2011. augusztus 28. vasárnap, 17:00
Drága, szeretett leányom, hallgasd az Én Legszentebb Szavam, amint az emberiséget figyelmeztetem annak sürgősségére, hogy bűneik bocsánatát kérjék az Én Atyámtól.
Az idő rövid, hiszen küszöbön a Nagyfigyelmeztetés. Soha ne halaszd holnapra, amit ma meg kell tenned. A bűnbánat elengedhetetlen, mielőtt bűneitek bocsánatát kéritek. Mert őszinte bűnbánat nélkül ez hiábavaló.
Olyan sok megfeketedett lelket látok a világodban leányom.  Kevés a világosság, ha csak tanúja lennél a mélységeknek, melyekbe az emberek estek, sokkot kapnál. Sok millió Gyermekem naponta lemerül a bűnös feslettség szakadékába, melyből lehetetlennek találják majd a kijövetelt, hacsak nem imádkoztok értük. Ők vakok az igazságra, és ha még meg is mutatnák nekik az Én világosságom, ők most feszengenének és elrejtőznének Előlem. Imádkozzatok értük.
Gyermekeim, akik utálatos bűn vétkesei, élvezik azt a tényt, hogy gonosz viselkedésüket, annak szórakoztató értéke miatt, megtapsolják. A pornográfia olyan sok otthonba szivárog be szerte a világon, a TV csatornák által, amelyek úgy mutatják be ezeket a gonosz rémtetteket, mint ártalmatlan humoros szórakozást. Ezek ugyanazok a csatornák, melyek elutasítják Nevem kimondását. Az erőszak nemcsak a TV-ben van dicsőítve, hanem a játékokban is, amelytől olyan elfogadottá válnak a játékok, hogy az emberek már úgy ítélik meg, az erőszakos cselekmény egy természetes dolog.
A sátán démonai, mikor belépnek a lelkekbe, elkezdenek megmutatkozni az emberi testben, ezáltal cselekedeteik tisztán láthatóvá válnak Követőim számára, akik reszketnek a borzalomtól amiatt, aminek tanúi kell, hogy legyenek. Az az emberi test, mely sátáni démonokkal van elárasztva, groteszk módon fog viselkedni. Mozdulataik el fognak torzulni, és a gonosz elvárásának megfelelően a sátáni üzeneteket fogják követni, hogy elcsábítsák a hasonló gondolkodású gyenge embereket.  A gyenge lelkek, akikben nincs Isten iránti szeretet, annyira közel kerülnek hozzájuk, és végül annyira fogják őket utánozni, még viselkedésükben is, hogy ők is tisztelni fogják a sátánt, és mindazt, amit ő képvisel.
Gyermekek, nem látjátok, hogyan működik a sátán? Követőim, el kell mondanotok azoknak, akik nem értik, hogy hogyan működik a sátán a pornóiparban. Ez történik, amikor a sátán elhatározza, hogy elpusztítja a lelkeket és a résztvevőket beszippantja az örök tűzbe. Azok, akik szexuálisan deviáns, normáktól eltérő, szélsőséges viselkedésben vétkesek, és akik testükkel obszcén, trágár, erkölcstelen módon kérkednek, elviselhetetlenül kínzó fájdalommal fognak szenvedni az örökkévalóságig.
Segítsetek őket megmenteni Gyermekeim, mert nekik fogalmuk sincs, erkölcstelen tisztátalanságuk mennyire undorít Engem. Őket beborítja a sötétség. Vezessétek őket Hozzám, hogy az Én fényem beburkolhassa őket, és megmenthesse őket a pokol tüzétől.
A testi bűnök undorítóak Számomra. Olyan sok lélek végzi a pokolban, a pornográfia és a szexuálisan deviáns cselekmények bűne miatt. Hadd tudják meg, mi lesz a végzetük, ha nem mutatnak bűnbánatot.
Szeretett Megváltótok,
Jézus Krisztus


Azok, akik látnokaimon keresztül adott Igaz szavamat hirdetik, ki lesznek gúnyolva

2011. augusztus 28. vasárnap, 23:00
Drága, szeretett leányom, a sátán és démonai most próbálnak gyötörni téged. Vedd tudomásul ezt a tényt, és aztán fordíts hátat. Ne reagálj, és ne vedd fel, mert ha reagálsz, a gonosznak több hatalma lesz feletted. Ne vegyél tudomást kísértéseiről, és fogd az Én kezem, mivel Én melletted állok, hogy megvédjelek az ilyen bántásoktól.
Mondd el Követőimnek, hogy amint felemelik az Én Kelyhem és menetelnek előre, hogy hirdessék a Földre való Visszajövetelem valóságát, akkor ők is szenvedni fognak. Sértegetni fogják őket, kinevetik őket, és azt éreztetik velük, hogy ostobák, mikor az Én nevemben beszélnek. Mondd el nekik, hogy amikor ez megtörténik, akkor bármi kétségük is volt ezekkel az üzenetekkel kapcsolatban, azok el fognak tűnni. Az Én gyermekeim mindig megértik, hogy azok, akik az Én látnokaimon keresztül adott igaz szavam hirdetik, azok elszenvedik, hogy nevetségessé válnak, csakúgy, mint az a kiválasztott lélek, akinek az a feladata, hogy isteni üzeneteimet közölje a világgal. Veletek sem lesz másként, Hadseregem.  Nehéz lecke lesz ez számotokra, hogy befogadjátok. Tudnotok kell, hogy mindig szenvedni fogtok ebben az életben, ha Velem együtt jártok. Azt is tudnotok kell, hogy csak ekkor fogjátok észrevenni, hogy az Én keresztem hordozzátok. Mert csak ekkor lesztek alkalmasak, hogy az Én szavam hirdessétek. Egyetlen prófétám, egyetlen apostolom sem találta könnyűnek ezt az utat. Imádkoznotok kell az erőért, hogy elviseljétek ezeket a megpróbáltatásokat, melyek próbára teszik hiteteket a végsőkig.
Mikor az Én keresztem tartjátok, hogy az Én terhemen könnyítsetek, akkor lesztek a terhekkel megrakottak. Ha majd teljes mértékben bízni fogtok Bennem, karjaitokat az Enyémbe öltve, akkor Én tartani foglak benneteket, hogy megadjam a szükséges erőt nektek ehhez az utazáshoz. Egy utazás, mely oly sok tövissel terhelt, hogy talpatok vérezhet, de ugyanakkor hitetek olyan erős lesz, hogy képtelenek lesztek tiszta Szeretetem nélkül élni az életeteket.
Ti, szeretett Gyermekeim, Ti vagytok az Én értékes hadseregem. Egy napon ti fogjátok szegélyezni a Mennyország ösvényeit, dicsőséges csodában, ahol az angyalok a földi életetek során Értem végzett munkátok dicséretét zengik majd. Megjutalmazom minden odaadó követőmet hűségéért és Irántam való megkérdőjelezhetetlen szeretetéért. Áldottak vagytok választott Lelkeim, hogy megkaptátok az ajándékot az igazság látására, miközben mások egyszerűen hátat fordítanak.
Ne feledjétek, ti most kapjátok meg a Szentlélek ajándékát, és ennek következtében képtelenek lesztek Engem megtagadni. Ugyanakkor ez az út tele lesz kövekkel, melyek felsérthetik a talpatokat, szikladarabokkal, melyek elgáncsolhatnak benneteket, és olyanokkal, akik kihívóan fognak állni, hogy megfélemlítéssel és fenyegetéssel zárják el utatokat, hogy visszaforduljatok oda, ahonnan jöttetek.
Emeljétek fel kezeteket szelíd figyelmeztetéssel és mondjátok:
Sosem tagadom meg az Úr útját. Ahogyan sosem fogom megtagadni Jézus Krisztus létezését sem, akit az emberiség nemcsak a kereszten való Szenvedésekor próbált elpusztítani, de azt követően is. Egy vagyok Jézus Krisztussal. Az Ő nevében beszélek. Vele lépkedek. Ő felemel engem, így én is, a magam alázatos módján, segíthetek megnyitni a szíved a tiszta szeretetre, melyet Ő neked, és kizárólag neked tartogat az Ő szívében.
Értékes Hadseregem, keljetek  most fel, mikor Én vezetlek benneteket a rögös, ámde isteni úton a Földi Új Paradicsom felé, mely rátok vár. Kérlek, gondoskodjatok róla, hogy minél több vándorló Gyermekemet gyűjtsétek egybe utatokon, hogy egy családként egyesülhessünk.
Szerető Jézusotok
Az Emberiség Megváltója és Vezetője

Könyv jelent meg az iszaptól megmenekült szentkútról

2010. október 4-én a vörösiszap-áradat szabályosan kikerülte Devecser és Kolontár települések között álló szentkutat és környékét. A sokak által csodásnak tekintett esemény kapcsán a szentkút történetéről írt könyvet Áment Márton helytörténész.
„Az áradat az előző hírekkel ellentétben nem mosta el a kutat…  „Csodát rebesgetnek: alig néhány lépésnyire az ártalmas zagytól kristálytiszta víz csörgedezik.” „Jelnek tekinthetjük, hogy ez szent hely.”
Ilyen kételkedő és vallomásos véleményekkel fogadta a közvélemény azt, hogy 2010. október 4-én a vörösiszap-áradat szabályosan kikerülte Devecser és Kolontár települések között álló szentkutat és környékét.  Pedig a Torna-patak közelsége, valamint a terepviszonyok  miatt természetes lett volna, hogy az ár ezt a körülbelül hússzor húsz méteres területet sem kíméli meg.
Áment Márton helytörténész könyvet írt az esetről: szemtanúk és átélők vallomásain keresztül bemutatja a kút történetét. A kötetet a Gyepesi Örökségünk Egyesület adta ki, több környékbeli szervezet, közösség és magánszemély támogatásával.
A szerző a mű elején körüljárja a víz, a forrás, a kút, a szentkút fogalmát biológiai, földrajzi, néprajzi és vallási vonatkozásban is. Tisztázza, mit nevezhetünk gyógyvíznek, illetve természetes gyógyhatású forrásnak, valamint szent kútnak. E fejezetből megtudható, hogy a Veszprémi Egyházmegyében 46 szent kútról, gyógyító forrásról van ismerete a szakrális néprajznak, ami meghaladja a többi egyházmegye hasonló szakrális helyeinek számát.
Majd áttér a kolontári szentkútként, Mária kútjaként is emlegetett forrás történeti bemutatására levéltári és egyéb hiteles dokumentumokon keresztül, az 1700-as évektől a vörösiszap-katasztrófáig. A hely megmeneküléssel kapcsolatban a szerző rámutat: a Torna-patakban lezuhogó vörösiszap a kút kifolyóján be akart hatolni a szentkútba is (ezt jelzi, hogy rózsaszínre festette a kút káváját az iszappal keveredett víz), de a forrás kifelé áramlása erősebb volt, s kisodorta az iszapot magából.
Számos olyan, a nép által kegyhelynek tekintett forrás, kút létezik, melyet az egyház nem ismert el eddig hivatalosan, de zarándoklatok sora vezetett oda, és a nép búcsújáróhelyként tartja számon – írja a szerző. Ezek közé tartozik a kolontári-devecseri szentkút is, ahol az utóbbi időben szeptember utolsó vasárnapján tartanak búcsúi szentmisét, többnyire Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepéhez kötődően.
A kötet említést tesz mindazokról a szájhagyomány útján ismertté vált csodás gyógyulásokról is, amelyeket a szentkúthoz kötnek, és azoknak a még élő személyek a vallomásaiból is olvashatunk részleteket, akik állítólag napjainkban gyógyultak meg a kút vizétől. Márfi Gyula érsek is beszél saját tapasztalatairól, és a kút csodás megmeneküléséről osztja meg gondolatait az olvasókkal. A könyvet egy fotómontázs-melléklet zárja.
Toldi Éva/Magyar Kurír

2011. augusztus 28., vasárnap

Az új IBM chip az emberi agyat utánozza


Az IBM egy új kísérleti számítógépchipet mutatott be, ami az emberi agyat utánozza, mivel képes bizonyos dolgokat felfogni, szerepet játszani és gondolkodni is. Az ilyen chippel ellátott gépeket „kognitív számítógépnek” keresztelték, azt állítva, hogy képesek tanulni tapasztalataikból, felismerni sémákat, új ötletekkel előállni és megérteni azok kimenetelét. Az újgenerációs chipek előállításánál az IBM a nanotechnológia, az idegtudomány és a szuperkomputerek fejlesztéseit ötvözte. A projekt 21 millió dolláros támogatást nyert a DARPA ügynökségtől (Fejlett Védelmi Kutatások Projekt Ügynöksége) a következő fázis kifejlesztésére, amit „neuromorfikus alkalmazkodó műanyag osztályozható elektronikai rendszereknek” neveztek el (Systems of Neuromorphic Adaptive Plastic Scalable Electronics – SyNAPSE). „Ez egy kimagasló kezdeményezés, ami messze túlmutat a Neumann-elveken, melyek immár fél évszázada uralják a számítógépek felépítését,” mondta Dharmendra Modha, a projekt vezetője az IBM Kutatóközpontnál. Modha hozzátette, hogy számos lehetőséget lát a chip üzleti, tudományos és politikai alkalmazása számára. „Az informatika felhasználási területei egyre több olyan funkciót igényelnek, amit a jelenlegi technológia nem képes teljesíteni. Ezek a chipek komoly előrelépést jelentenek a számítógépes fejlődésben és tulajdonképpen az új generáció megszületését jelzik.” Az IBM nyilatkozata szerint, bár a chipek egyértelműen nem biológiaiak, mégis az emberi agy szerkezete inspirálta felépítésük és működésük kialakítását. A „neuroszinaptikus mag” alapját digitális szilikon áramkörök alkotják. A tudósok egyelőre két működőképes prototípust állítottak elő, mindkettő 256 neuronból álló maggal rendelkezik, az egyik 262.144 a másik pedig 65.536 programozható szinapszissal. A csapat sikeresen demonstrálta a chip egyszerűbb alkalmazásait, mint a navigáció, a gépi látás, sémák felismerése, asszociatív memória és osztályozás. Mik lehetnek vajon a technológia potenciális felhasználási területei a fizikai világban? Az IBM szerint a cunami figyelmeztető rendszer lehet az egyik. „A kognitív számítógépes rendszer segítségével, figyelemmel kísérhetjük az egész világ vízháztartását, és a kihelyezett érzékelő hálózat és az azok által rögzített és jelentett hőmérsékleti, nyomás, hullámmagasság, akusztikai és ár-apály adatok segítségével pontosabb cunami figyelmeztetéseket lehetne kiadni a rendszer saját döntése alapján,” áll az IBM jelentésében. A Különvélemény című film világához közelítve az IBM elmondta, hogy az élelmiszerboltokban dolgozók számára olyan kesztyűket készíthetnének az új chippel, ami figyelmeztetné viselőjét, ha romlott vagy fertőzött áruhoz ér. Az új felhasználási lehetőségek mellett a legfontosabb, hogy az új chippel készült számítógépek lényegesen kisebbek lehetnek és energiaigényük is alacsonyabb lesz. 

Forrás: Computing.co.uk

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Üzenet az Egyháznak (Klérusnak) – ne engedjetek a világi társadalmak általi megfélemlítésnek

 

2011. augusztus 27. szombat
Leányom, bárcsak több pap és a Katolikus Egyház több tagja megnyitnák elméjüket, és elfogadnák, hogy Én szólok most a világhoz ezen üzeneteken keresztül, akkor az Én szívem könnyebb lenne.
Az Én ájtatos követőim azok, akik a világosság lángját tartják, ahogyan gőzerővel haladnak előre figyelmeztetéseim terjesztésével a világban, hogy arra bátorítsák Gyermekeimet, hogy Előttem ők maguk megtérjenek. Óh, mennyire elszomorít látnom, hogy azok a Felszentelt Szolgáim, akik azt vallják, hogy Szavamat, Tanításaimat kommunikálják a világnak, elméjüket mennyire bezárták. Annyira megkeményedett a szívük, hogy összetörik az Én szívem.
Tanításaim azt a tényt támasztják alá, hogy isteni kinyilatkoztatások vannak és voltak, az idők kezdetétől. Azt gondolták, hogy az Én Anyám vagy Én nem fogunk kommunikálni Gyermekeimmel évszázadokon keresztül? Örömmel szentelnek figyelmet a rég eltávozott szentek szavának, jóval azt követően, hogy üzeneteik eljutottak a világba. De nem úgy a maiaknak. A különbség most az, hogy nem fognak időt kapni, hogy lehetőségük legyen megemészteni ezeket az üzeneteket az eseményt követően. Mert több idő nem lesz, mint azt tudjátok.
Felszólítalak benneteket, felszentelt szolgáim és Szent Plébánosom (megj. a Pápa), hogy olvassátok Szavaimat (Üzeneteimet) az emberiségnek most. Soha nem volt annyira szükségetek a földi eseményekbe való beavatkozásomra, mint most. Emlékezzetek, hogy halottaimból támadtam fel és megígértem, hogy visszajövök. Mennyire vagytok felkészülve most? Milyen gyakran emlékeztetitek Gyermekeimet az Előttem való megtérés szükségességére? Milyen gyakran vagytok hajlandóak Gyermekeim bűneit meghallgatni, mikor olyan elfoglaltak vagytok? Nem biztosítotok időt a gyónások meghallgatására. Cserbenhagytok felszentelt szolgáim, és ezzel nagyon megbántotok. Megtagadni Gyermekeimtől a szentségekhez való jogukat – ez megbocsáthatatlan. Ébredjetek most fel és kövessétek az Én utasításaimat. Teljesítsétek a kötelességeteket Gyermekeimmel szemben, ahogyan azt Szent Fogadalmatokban ígértétek Nekem.  Kérlek, ne fordítsatok hátat Tanításaimnak.
A hit – és különösen szeretett felszentelt szolgáim hite – jelentősen gyengül.  Ez a sátán átkainak következménye, aki közöttetek jár egy ideje, pusztítást végezve Egyházamon belül és azon kívül. Emlékezzetek erre Felszentelt Szolgáim. Ez a sátán munkálkodása. Sohasem szabad megadnotok magatokat az ő gyötréseinek, hogy azzal eltávolítson benneteket az Irántam való kötelességetektől.
Hallgassatok most Rám. Figyeljetek az Én figyelmeztetéseimre, és készítsétek fel nyájamat, hogy most keresni tudják bűneikért a bűnbocsánatot. Úgy cselekedjetek, hogy egyházam folytassa majd a harcot Tanításaim igazságáért, és ne engedjen a világi (szekuláris, nem egyházi) társadalmak megfélemlítésének, hogy benneteket megrettentve sarokba szorítsanak. Mert ha ezt megengeditek, akkor megadjátok magatokat a gonosz kísértéseinek, akinek a hazugságai már lerombolták egyházam nagy részét.
Ti vagytok, felszentelt szolgáim, az Én mentőövem, és szükségem van most a segítségetekre drága Gyermekeim megmentésében, mikor azzal a gyötrelemmel néznek szembe, amely elméjüket elfordítja az Én tanításaim igazságától és az Én Örök Atyám létezésétől.
Felszólítalak benneteket, hogy hallgassatok meg Engem, ha hívlak benneteket.
Szeretett Tanítótok
Jézus Krisztus

2011. augusztus 27., szombat

A TIHALJINAI SZŰZANYA TEKINTETÉNEK ISMERTETŐJE


A TIHALJINAI SZŰZANYA TEKINTETÉNEK ISMERTETŐJE1


http://www.panoramio.com/photo/12599167

Különös arckép Franco Sofia diakónus tanúságtétele, aki 2009.augusztusában volt az egyik medjugorjei csoport vezetője Az ifjúsági találkozó egyik résztvevője, Giuseppe Tomarchio Mascaliból (Catania, Olaszország), Medjugorjeban a templom oldalsó hajójában, miközben a Szűzanya szobra előtt cserélték a virágokat egyszer csak erős késztetést érzett arra, hogy közel menjen a szoborhoz és közelről fényképezze le azt. Mobiltelefonnal fényképezte le a Szűzanya arcát, azonban a képet nem ellenőrizte azonnal. Pár nappal később, augusztus 5-én Tomarchio úr unokahúgát meglepte a Szűzanya különlegessége a látott arcképen: arcának szépsége, mindenekelőtt pedig tekintete. Maga Tomarchio úr is nagyon meglepődött, amikor látta, hogy a lefényképezett arc egy teljesen más arcot ábrázol, mint amit ő fényképezett a templomban, ez az arc ugyanis a tihaljinai Szűzanya arcát ábrázolta, ahol eddig még nem is volt a csoport..... A legnagyobb hatást azonban a szemek keltik, teljesen mintha egy élő személy szemei lennének. Nagyításban nézve a képet a szempillákat is jól láthatjuk a képen. Az intenzív tekintet azt a hatást kelti, hogy egy olyan személyhez tartoznak, aki mindjárt sírni készül. Olyan szemek ezek, melyek kérdően néznek ránk, melyek anyai figyelmeztetéssel hatják át az embert. Olyan szemek ezek, melyeket ha egyszer látott az ember, jóságosan kísérik, segítségéül vannak a Mária hívására való válaszadásban. Irgalmas és szomorú szemek ezek. Szemek, melyek mellett nem lehet közömbösen elhaladni.... […] Megegyeztünk Tomarchio úrral, hogy széles körben rendelkezésre bocsátjuk ezt az arcképet, mindenféle befolyástól és elvárástól mentesen. Mindenki saját maga döntsön! Egyet kérünk csak: az arckép továbbadásánál mondjuk el a kép történetét – így elkerülhetjük (ami többször is megesett), hogy esetleg mások a mi képzelgésünknek tudják be a képpel kapcsolatosan szerzett tapasztalatot. Ez a kép mindenki számára ajándék. Az alábbiakat kívánom mindannyiótok számára a következő áldással együtt: „Szűz Mária tekintete mindig forduljon felétek, a bűnbánat könnyéiig hasson meg ez a tekintet benneteket, lépteiteknek legyen követője a megváltásotok útján! Szűzanyánk és a Béke Királynője, a Te irgalmas tekintetedet mindig fordítsd felénk. Amen.”
Adam Swarczynski atya tanúságtétele: A Szűzanya tekintetéről készült képet Auztráliába küldtem egy ismerősömnek az interneten keresztül. Ott ugyanígy továbbküldte valaki egy ismerősének egy rövid ismertetővel és a csatolt képpel együtt. Ezt a választ kapta (2011.01.21. 14:45) „Z. tudod, hogy nem tudom megnyitni a tőled kapott e-mailt? A számítógépem azt az információt írja ki, hogy amennyiben megnyitom a csatolmányt, leég az egész merev lemezem???? ” Amennyiben a sátán ennyire fél ettől a képtől – könnyű számunkra a következtetés, minél több emberhez kell eljuttatnunk ezt a képet. Az alábbi telefonszámon lehet rendelni belőle: +48 25 632 49 39 [Ez egy lengyelországi telefon!]
1 Feladó: "Tarjányiné Horváth Edit " mirabell7@citromail.hu Tárgy: a tihaljinai Szűzanya tekintetének az ismertetője. Dátum: 2011. augusztus 16. 19:09

Melyik a legszebb barlang Romániában? Női barlang ? Medve barlang ? Szelek barlang ? Vagy ……

...az  Európa három barlangja között,
a  Bihari hegység Padiş fennsíkján elhelyezkedő, 
1984-ben Daniel Cârlugea által
felfedezett 
Oltár-
Barlang

A barlangrendszer négy galériából áll:
Palota, Paradicsom, Föld és Medve-oltár

Az “Oltárkő-barlang“
nem  nyilvános, csak tudományos  kutatások céljából látogatható !

A “Palota” galéria egy 30 m magas terem "Baldachinos“ előszobával; különleges képződményeket tartalmaz ritka kalcit formákkal és magas kupolákkal. A “Palota” egy gótikus katedrális, magas és keskeny, kétoldalt 15-20 m-es oszlopokkal. Ez - a maga módján -egy egyedülálló földalatti természeti- “építészeti” műemlék Romániában.

A "Paradicsom" galéria összefogja az összes barlangot. Nagy terű, melyet hatalmas oszlopok és korongok, geometrikus kristálylemezek kitartóan támasztanak alá, áttetsző vízcseppekkel borítottan.
A  Paradicsom galéria váratlanul ér véget, egy tejfehér patakkal ”holdtej”vízzel, egy folyékony pasztával, mely a mészkőszikla egy hasadékából szivárog.

A barlang alján létrejött egy - a Földön igen ritka - nagyméretű másfajta képződmény. A mindent befedő, mozdulatlan, kristályokkal telített víz tükre alatt különleges kalcitkristáyok alakultak. Emiatt a “Föld” Kőoltár, a földalatti világ egyik szuperlatívusza. Csodáld a tökéletes kristályokat.

A “Medve-barlang" egy horizontális boltíves galéria, melyet “Medve-temető”-nek is  neveznek. Az utolsó jégkorszak alatt a barlangi medve – „Ursus Spelaeus„ - volt a barlangok megszokott lakója.
Itt  sok fiatal és kölyökmedve koponya látható, de valószínűleg még több is lehet a vastag kalcit réteg alatt.

Egy  bihari mondás azt tartja: 
Ami  szép...az a Mennyország  egy része.

Magyar  változat:
  Dr. Köllő Réka és Kapitán József