2007. május 28., hétfő

Don Gabriele Amorth Miért szenteljük magunkat Máriának? "Lehet-e valaki keresztény, ha nem máriás lekületű?" Tegyétek mindazt, amit Ő mond nektek!

Máriás mozgalom „REGINA DELL’AMORE”  - A SZERETET KIRÁLYNŐJE
San Martino – Schio (Vicenza, Olaszország)

Előszó
.
Don Gabriele Amorth szavai
Miért szenteljük magunkat Máriának?
.
Őszinte örömmel ajánlom e könyv olvasását, mely sokak számára igaz barát lesz. Az emberiség történetében ott rejlik egy világos isteni terv, és ott rejlik ez minden egyes ember életében: elnyerni az üdvösséget, melyet Krisztus szerzett meg nekünk. De Isten Mária által akarta nekünk adni a Fiát, és a kereszténység 2000 éves története bizonyítja, hogy az Úr azt akarja, hogy Mária egyre jobban ismertté váljék, de főképpen szeretve és dicsőítve legyen, példáját kövessék, hallgassanak rá. Ő maga jövendölte ezt meg dicsőítő énekében, a Magnificatban: «Mostantól boldognak hirdet majd minden nemzedék.»
És ha ennek az isteni tervnek egyre kivehetőbbé váló arculatát szemléljük, vagyis megvalósulásának elsődleges formáit, azt látjuk, hogy ez pontosan a Máriának való felajánlás révén megy végbe. Már a legősibb Mária-ima a III. századból, az «Oltalmad alá futunk…», olyan népet mutat nekünk, amely Máriára hagyatkozik. A következő századok egyre gyakoribbá váló hasonló példákkal szolgálnak nekünk, melyek a XVII. század nagy nemzeti felajánlásaiban érik el csúcspontjukat. Majd egy teológiailag kimunkált, elmélyített felajánlást találunk Grignon Szent Lajostól, melyet a fatimai jelenések hatására egy döntő indítás követ. Attól a pillanattól kezdve a Máriának való személyes és csoportos felajánlások megszámlálhatatlanok.
«Lehet-e valaki keresztény, ha nem máriás lelkületű?»
XII. Pius lesz az, aki a világot felajánlja Mária Szeplőtelen Szívének 1942- ben. Majd VI. Pál megújítja ezt a felajánlást a II. Vatikáni Egyetemes Zsinat befejeztével, és a Bonaria-ban tett látogatásakor így kiált fel: «Lehet-e valaki keresztény, ha nem máriás lelkületű?». Majd II. János Pál mutatkozik be a világ előtt a «Totus tuus!», egészen a tiéd, Mária jelszavával, és ő ajánl fel minden nemzetet a Szűzanyának, ahol megfordul, azon felül, hogy ünnepélyesen megújítja a világ felajánlását.
Magunkat felajánlani Máriának, könnyű dolog, de megélni ezt a felajánlást, az már nehéz! Mert a Máriának tett felajánlás egy összetett aktus, jelentéseiben és elkötelezettségében gazdag aktus. Nem egy szöveg elmondásában áll, hanem teljes életünk megújításában, kezdete egy új úton történő haladásnak, ami nem más, mint az Evangélium igazi útja. Egy útirány, egy út. Ezzel a szóval, út, jelölték az első keresztények az Evangélium befogadását, ahogy azt az Apostolok Cselekedete bizonyítja.
Akkor hát megértjük, hogy miért igényel a Máriának való felajánlás egy felkészülést és egy folytonos elmélyítést, mely azáltal érhető el, hogy évről évre megismételjük a személyes felkészülést, és egyre növekvő öntudattal megújítjuk a megtett felajánlást. E célból ajánlotta Grignon Szent Lajos az egy hónapi előkészületet. Ez a kötet ehhez az ajánláshoz igazodik és megkönnyíti a megvalósítását a 33 napra szóló alapvető tanítással és a napi imákkal. Valóban azt szeretném, ha ennek a könyvnek a lapjait újra meg újra elolvasnák, rongyosra olvasnák. Az Úr Jézus Máriára bízta magát, és mi követni akarjuk a példáját. Nézzük most a Máriának történő felajánlás néhány vonását, mit is jelent ez a felajánlás!
«Tegyétek mindazt, amit Ő mond nektek!»
1) Elismerni Mária Istenanyaságát, és tőle fogadni el Jézust, ugyanazzal a nyitott lelkülettel és készséggel Isten felé, mellyel ő fogadta Jézust. Mária, ezen felül, nem csupán Anyja Jézusnak, ő «az Úr szolgálója» és Krisztus tanítványa, aki befogadja, és szívében átelmélkedi minden szavát. Ezért a Máriának történő felajánlás annyit jelent, mint Krisztust befogadni.
2) Ebből egy nyilvánvaló következtetés származik. Máriának szentelni magunkat annyit jelent, mint az Úrhoz való hűség példaképére tekinteni. «Ki az én anyám? Aki hallgatja szavamat.» És ő maga bátorít minket ebben az irányban: «Tegyétek mindazt, amit Ő mond nektek!» Ezek Mária szavai,
melyeket a Bibliában olvasunk. Ezért Grignon Szent Lajos a felajánlásban a megújított keresztény elkötelezettséget látja, vagyis a keresztségi fogadalom megújítását. Ezért hát a jelen könyv, mely folyamatosan idéz a Katolikus Egyház Katekizmusából, bemutatja azt az «új evangelizációt», mely a mi időnk legsürgetőbb feladata.
3) Egy másik, nem kevésbé fontos szempont, a következő. Máriát Jézus édesanyánkul adta a kereszten. A felajánlással elfogadjuk ezt az új anyaságot. Ez azt jelenti, hogy Máriát befogadjuk az életünkbe, amint azt János tette. Ha így teszünk, nem vagyunk többé egyedül, nem vagyunk többé magányosak. Akkor minden tettünket, minden gondolatunkat «Máriával, Máriáért, Máriában» fogjuk teljesíteni, és ez valóban átformálhatja létünket.
4) Abból, hogy Máriát befogadjuk, egy másik bizonyosság is ered: Mária tevékenysége nem fejeződött be azzal, hogy felvétetett a Mennybe. Tovább segít minden embert, hogy felöltse Krisztus képmását, és így elvezesse az üdvösségre. Így a Máriának való felajánlás Mária Királynői mivoltán is
alapszik, mely, Krisztus Királyságához hasonlóan, nem uralkodás, hanem szolgálat. Továbbá az ő hatalmán is alapszik, mert Ő a kegyelmek egyetemes Kieszközlője. Éppen ezért a Máriának történő felajánlás segítség és oltalom elnyerésére is adatott, mind a lelki, mind a fizikai síkon: egy édesanyának mindenre gondja van! Íme, ezért mutatkozik a Máriának történő felajánlás élénkebb színekben a nehéz idők idején! Nem vesszük észre, hogy nagy felfordulások előestéjén vagyunk?! A Szeretet Királynője áldja meg a megtérésnek és az imádságnak ezt az eszközét is, hogy a valódi szeretet, melyet Jézus, mint «az Ő parancsát» tanított nekünk, győzzön a szívekben! Hogy így elnyerhessük azt a valódi békét, melyet az emberek nem adhatnak meg nekünk, és amely béke a Feltámadás gyümölcse.
Don Gabriele Amorth

2007. május 25., péntek

Medjugorjei üzenetek 2007. május

2007. május 2.
„Drága gyermekek! Ma azzal az anyai kívánságommal jövök hozzátok, hogy adjátok át nekem a szíveteket. Gyermekeim, tegyétek meg ezt teljes bizalommal, és félelem nélkül. A szívetekbe helyezem Fiamat, és az Ő irgalmát. Akkor majd, gyermekeim, más szemmel fogjátok látni a világot, amely körülvesz benneteket. Meglátjátok majd felebarátaitokat. Megérzitek fájdalmukat és szenvedésüket. Nem fordítjátok majd el fejeteket a szenvedőktől, merthogy Fiam elfordítja a fejét azoktól, akik így tesznek. Gyermekek, ne tétovázzatok.”

2007. május 25.
„Drága gyermekek! Kérjétek velem együtt a Szentlelket, hogy az életszentség útján Ő vezessen benneteket Isten akaratának keresésében. Ti pedig, akik távol vagytok az imától, térjetek meg, és szívetek csendjében keressétek lelketek üdvösségét, és tápláljátok azt az imádsággal. Mindnyájatokat külön-külön megáldom anyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2007. május 4., péntek

2007. - A felebaráti szeretet éve - “Ami jót vagy rosszat teszünk felebarátunknak, azt Jézusnak tesszük!” 2007. május 3.

1. Elsőcsütörtök a Szentháromság hegyén
A Szentírásból: elmélkedjük át Szent Tamás apostol találkozását a feltámadt Krisztussal! (Jn. 20, 24 - 31)
Havi mottó: “Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek!”
Közös imaszándék: végezzük a szabadító imát (a kilencedben; azután hétfőn - szerdán és pénteken) önmagunkért és engesztelő közösségünkért, hogy a Gonosz Lélek terve megsemmisüljön és a Szentlélek Isten reánk vonatkozó Terve, megvalósulhasson bennünk és általunk!
Konkrét feladatunk: engedelmeskedjünk a Szentlélek indításainak és tiltásainak!
A Szentlélek Isten tanítása, 2007. május elsőcsütörtökére
“Kedveseim!
Én, aki Szeretettel szólok hozzátok, a Szentlélek Isten vagyok, a Szentháromság harmadik Személye! Ti, eddig: az Atya, Jézus és Mária tanításait ismertétek meg. Anélkül, hogy tudtátok volna, az Égiek tanításai, Általam jutottak el hozzátok. Bár, az engeszteléseken, Én is, mindig veletek voltam, Rólam mégis csak keveset tudtatok meg. Eddig, amilyen mértékben kinyíltatok Felém, olyan mértékben ajándékoztalak meg benneteket. Ebben az utolsó időben, a kiválasztott eszközeimet használom fel e közösség vezetésében, akik megkapták Tőlem, Személyesen a Lélekkeresztséget!
Meglátjátok, a jövőben is fel fognak ismerni Engem az emberek, a Szentháromság hegyén kapott tanításokban, Isteni Bölcsességemről.
Azzal a tanítással, amelyet ezután is kapni fogtok - Lélekkeresztséggel megajándékozott gyermekem közvetítésével - földi ember nem rendelkezhet, csak Általam. Most, azért kapjátok kifejezetten Tőlem a tanításokat, mert Személyesen akarlak felkészíteni titeket ‘a Teljes Kiáradásomra’!
A ti nemzedéketeknek - azoknak akik bűnbánatot tartanak - megígérte a mennyei Atya, hogy még a világ vége előtt, egy ‘Új Korszakot’ fognak megérni, amely a ‘Szeretet Korszaka’ lesz a Földön!
Mindazok, akik ebben a kegyelmi időben megtisztulnak a bűneiktől, meg fogják érni a Földön a Mennyországot! Általam, ebben az utolsó időben, olyan ‘rendkívüli Világosságot’ fogtok kapni, amely által nagyon könnyű lesz felfogni mit - hogyan tegyetek, hogy az eljövendő ‘Boldog Ország’ örömteljes lakói legyetek!
De mindezek előtt: meg kell tisztulnotok minden bűntől; szeretnetek kell embertársaitokat, csak jót akarva nekik! Tanuljátok meg félre tenni az ítélkezéseiteket, mert a jövőben, olyanok is meg fognak térni, akik eddig csak rosszat tettek nektek. Hamarosan, minden ember meg fogja kapni azt a ‘Nagy Kegyelmet’, amely által megismerik a Szentháromság Egy Istent!
Kérlek benneteket, addig is használjatok ki minden lehetőséget - ami rendelkezésetekre áll - hogy minél többet tudjatok meg Rólunk!
Egy biztos, ha nemcsak ismeritek, hanem élitek is a Tőlünk kapott tanításokat, a ‘legjobb úton’ fogtok járni. Bízzatok Bennem, mert Én segíteni fogok nektek ezután is!
Higgyétek el, Én, a Szentháromság harmadik Személye, nagyon Szeretlek titeket! Szentháromságos áldásom adom rátok!”
Házi feladat májusra:
“SZENTLÉLEK ISTENEM SEGÍTS, HOGY A ‘SZERETET ÚJ VILÁGÁN’ DOLGOZZAK ÖNMAGAMBAN ÉS KÖZÖSSÉGEMBEN!”
Előretekintés júniusra
Ezután minden hónapban: elsejétől - kilencedikéig; azután minden csütörtökön és minden vasárnap délután 3 órától lesznek az engesztelések a Szentháromság hegyén.
Ezután minden Elsőcsütörtökön: 12-17 óra között lesznek az engesztelések a Szentháromság hegyén. A böjti rend a mennyei Atya kérése szerint: a kilencedben (1-9), azután hétfőn - szerdán - pénteken délig, vállaljunk teljes böjtöt a bűnösök megtéréséért. Kivételek: vasár- ünnepnap és szeretetvendégség! Minden péntek: húsmentes!
Közös imaszándék lesz: azért fogunk imádkozni és dolgozni, hogy a Szentháromság Egysége, Szeretete, Jelenléte… ereszkedjen le a szívünkön keresztül a Földre!
Konkrét feladatunk lesz: Vigyázni fogunk a beszédünkre! Csak jót fogunk mondani másokról vagy semmit!!!