17. Elsőpéntek, Elsőszombat és Elsővasárnap a Szentháromság hegyén
Ebben a hónapban: a Szentírásból, Szent Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt első levelét olvassuk és éljük.
Havi mottó: “Isten Akarata az, hogy szentek legyetek!”
Közös imaszándék: az Egyház és az országok vezetőiért és azok szentté válásáért könyörgünk.
Konkrét feladatunk: Isten segítségével, lemondunk legalább egy káros szenvedélyünkről, amely veszélyezteti az egészségünket, életünket (cigaretta, kávé, szeszes ital, drog, gyógyszer függőség, …)!
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat
Mi a legfontosabb számodra: a maradandó vagy a mulandó dolgok megszerzése? Hálás vagy-e az Úr Jézusnak bűneid bocsánatáért? A Szentírás olvasása által jobban megismerted-e és megszeretted-e az Úr Jézust? Látogatod-e és anyagilag támogatod-e az Országunkban lévő zarándokhelyeket? Türelmesen éled-e meg a szenvedéssel járó tisztulásodat? A rendelkezésedre álló kegyelmi időt csak a jóra használod-e fel? Most készen vagy-e az Úr Jézussal való találkozásra? Lakásodban van-e kis házi Oltár, ahol imádkozni szoktál? Hiszed-e azt, égi Védelemben részesülhetsz, ha naponta a Két Szent Szívbe helyezed önmagadat, szeretteidet? A kritikák miatt elszomorodsz-e vagy felajánlod-e a kritizálók megtéréséért? Megtanultál-e csak jót gondolni, mondani és tenni?
II. Nagyfalu - jelen
Az Úr Jézus tanítása, 2006. július elsőpéntekére
Az Úr Jézus az elmúlt napokban a következőket mondta nekem:
“Ti, ezen az Általunk kiválasztott Szent Helyen, olyan tanításokat kaptok, amelyeket, ha gyakorlatba tesztek, szentté válhattok. Nekünk engedelmeskedve, abban a nagy kegyelemben részesülhettek, hogy az első keresztényekhez hasonlíthattok. Egyedül rajtatok múlik, hogyan használjátok fel azt a rövid időt, ami még rendelkezésetekre áll. Ti, higgyétek el, ha akartok, isteni segítségemmel, szentté válhattok, mert erre vagytok meghívva. Hogyan válhattok szentté? Ezzel kapcsolatosan egy példát mondok el nektek.
Egyik üzletember öntelten utazott hazafelé drága kocsijában. Elégedett vagyok magammal - mondogatta - egészséges vagyok; eredményesen végeztem el a munkámat; annyi pénzem van, amelyből megvásárolhatok mindent, amit akarok,… nem hiányzik nekem senki és semmi. Rövid időn belül balesetet szenvedett és Hozzám került. Szellemi testében megállva Előttem - üres szívvel és üres kézzel - nagyon meglepődött, mert Rólam szinte semmit nem tudott. Előttem állva, rájött arra, hogy semmi értéke nem volt annak, amit a Földön megszerzett magának. Belátta, - földi életében - mindent csak magának tulajdonított és mindent csak a saját dicsőségére tett. Ilyen élet után nem volt mit átadjon Nekem. Megesett a szívem ezen az emberen.
Jelenlétében arra gondoltam, sajnos elég sokan élnek hozzá hasonlóan a Földön. Azért, hogy beszéljen Rólam és elvárásaimról az embereknek, visszaküldtem őt a földi életébe. Tudnotok kell, ez az ember legjobban annak örült, hogy Tőlem még kapott egy lehetőséget, hogy bepótolja mulasztásait. Ajándékba visszakapott életében csak azt kereste, mivel tudna Nekem minél több örömöt szerezni. Már tudta, így, másképpen élve, a következő találkozásunk örömteljes lesz! Vajon ti, akik most hallgatjátok tanításaimat, úgy éltek-e, hogy örülni fogtok a Velem való találkozásnak? Vagy csak hallgatjátok, de nem váltjátok tettekre azokat?
Vigyázzatok, nehogy ti is úgy járjatok, mint ez az ember, aki hirtelenül bekövetkezett halála után Elém került! Ne legyetek biztosak abban, hogy még lesz lehetőségetek bepótolni mulasztásaitokat! Ti, akik eljösztök erre az Általunk kiválasztott Szent Hegyre, nagyobb a felelősségetek, mert ti tudtok Rólunk és elvárásainkról. Ne felejtsétek el: aki meg akarja őrizni az életét, vagyonát, … ebben a világban, elveszíti azt; de aki Érettem elveszíti életét, vagyonát,… megmenti azt az örök életre!
Arra kérlek benneteket: legyetek Szentek, amint Mennyei Atyátok is Szent!”
Szűz Mária tanítása, 2006. július elsőszombatjára
Az elmúlt napokban a Szűzanya a következőket hozta a tudomásomra:
“Én, mint égi Édesanyátok, ebben az utolsó időben felhívom a figyelmeteket arra, hogy értékeljétek még jobban a közösséget a Szentháromsággal, hogy Általuk szentté váljatok. Az Én életemnek Ők voltak az irányítói. Egész szívemet betöltötte a Szentháromság. Még arra is kérlek benneteket, szeressétek a testvéri közösséget is. A hitetlenekkel ne vállaljatok közösséget. Értük imádkozzatok! Tudjátok meg, azok az események, amelyek most vannak körülöttetek, arra mutatnak, hogy közeledtek a nagy figyelmeztetéshez és a nagy isteni Fényben meg fogjátok látni egész életeteket. Ez egy nagy, leleplező kegyelem lesz az egész emberiség számára, amelyet senki aki a Földön él nem kerülhet el. Ezért vizsgáljátok meg az Égiekhez való hűségeteket, és tartsatok bűnbánatot! Napjaitokban, ha biztonságban akartok maradni és célhoz akartok érni, azt tanácsolom nektek, tartozzatok egy életszentségre törekvő lelki közösséghez. Ezzel kapcsolatosan egy életre szóló, tanulságos példát mondok nektek. Egy sivatagos országban, a turisták kérésére, megszerveztek egy gyalogos kirándulást, egy oázisig. A vezető elmondta a turistáknak, hogy mit vigyenek az útra magukkal, hogy kibírják a nehéz utat. Indulás előtt, egy személy kilépett a megszervezett csoportból, mondva: ?nekem nincs szándékomban ezzel a csoporttal tartani. Én, egyedül akarok menni az oázisig, egy rövidebb úton, amelyen már máskor is jártam’. Nem hallgatva a vezető kérlelésére, a saját felelősségére újra egyedül indult el az oázis felé. A kirándulók is le akarták beszélni a társukat a veszélyes hősködésről, mire az ember kijelentette, vegyék végre tudomásul, hogy ő mindent, mindenkinél jobban tud. Az úton mindannyian nagy homokviharba kerültek. Akik együtt voltak, összefogóztak, egymást segítve, fejüket betakarva, átvészelték a nehéz időt és szerencsésen célhoz értek. Aki egyedül ment, a viharban nem takarta be a fejét, a szeme-szája megtelt homokkal és megfulladt a sivatagban.
Legyen számotokra felejthetetlen ez a történet. Az utolsó időben, amelyben éltek, nem ajánlatos egyedül menni előre a lelki úton. Szükségetek lesz egymás segítségére. Szent Fiam is kettesével küldte az apostolait a világba. Azért lesz nélkülözhetetlen számotokra a lelki közösség, mert egyedül nem fogjátok tudni kiszűrni a Gonosz cseleit és a jónak látszó dolgok csapdáiba estek bele. A jövőtök érdekében mondom: együtt biztonságban vagytok, egyedül veszélyben forogtok. A Szentháromság közösségi áldását kérem számotokra!”
A mennyei Atya tanítása, 2006. július elsővasárnapjára
Megkérdeztem a mennyei Atyát, mivel tudnánk megörvendeztetni Őt, ebben a hitehagyott világban?
“Ti, teremtményeim valóban meg akartok örvendeztetni Engem? Tudnotok kell: ez a legszebb dolog a részetekről. Engem megörvendeztető életetek által csillapíthatjátok a bűnösök miatt érzett Igazságos haragomat. Sajnálattal mondom nektek, nagyon sokan vannak a világban, akik nem is vesznek Rólam tudomást! Sajnos, abban az esetben, ha rosszul mennek a dolgaik, Engem hibáztatnak.
Engedjétek meg, hogy most Én tegyek fel nektek egy kérdést: szerintetek mire számíthatnak azok az állampolgárok, akik országuk törvényeit nem tartják meg? Ugye mindazok, akik törvénytelenséget követnek el, a büntetést elébb vagy utóbb nem kerülhetik el. Ez a legtermészetesebb földi országotokban. Én, Jézus által, meghirdettem isteni Országom törvényeit. Megígértem mindazoknak, akik hallgatnak Reám, Országom boldog lakói lesznek. Gondolkozzatok el azon, ti hány parancsolatot tartotok meg meghirdetett elvárásaim közül? Szerintetek, melyik ország maradhat fenn, ahol nem tartják meg a vezetők által hozott törvényeket, ahol az állampolgárok azt tesznek, amit akarnak? Az ilyen ország, elébb-utóbb összeomlik. Enyéimnek mondom, akik betartjátok Országom törvényeit, reátok való tekintettel, megtisztítom ezt a világot, amelyben éltek. Enyéimre való tekintettel az emberiségnek még adok egy utolsó esélyt, ha visszatérnek parancsaimhoz. Kérlek benneteket, ne siránkozzatok amiatt, ami napjaitokban veletek és körülöttetek történik. Tudnotok kell, ez hozzátartozik a tisztulásotokhoz, mert ez a folyamat már elkezdődött.
Megígérem, Végtelen Irgalmamban és enyéimre való tekintettel még egyszer lehajlok teremtményeimhez. Akik visszatérnek Hozzám a bűnbánatban, azokat magamhoz fogom ölelni és megéreztetem velük Édesatyai Szeretetemet. Abban az esetben, ha az emberiség visszautasítja felajánlott Szeretetemet, számukra már nem lesz több haladék.
Kérlek benneteket: kitartóan haladjatok parancsaim keskeny útján, hogy ezáltal szentté váljatok.”
Tanúságtétel a Szentírás évében
C. Ferencnek hívnak. 38 éves vagyok. Házasságban élek. Van 3 gyermekünk és most várjuk a negyediket. Marketing igazgatóként dolgozom. Isten egyedi módon vezetett az életemben. Sajnos fiatalként nagyon távol kerültem az Istentől. Ilyen körülmények között, 15 éves koromban, Isten egy gyógyíthatatlan betegséget engedett meg. Megpróbálva gyógyítatni az epilepsziát, bejártam egész Európát. Kórházból-kórházba járva, az Úr, a szenvedésben megtisztította és termő földdé tette a szívemet az Ő Szavainak a befogadására.
Visszakerülve Romániába, Istent kerestem: a baptistáknál, pünközsdistáknál, szombatistáknál, végül a katolikusoknál. Beiratkoztam a teológiai egyetemre. Bár mindennap szentmisére jártam, mégis távol éltem Istentől. Ebben az időben mondta az unokatestvérem: “ha elolvasod és megteszed Isten Szavát a Mennyországba kerülsz és ott százszor boldogabb leszel, mint a Földön.” Azután, olvasva rendszeresen a Szentírást, éreztem a szükségét, hogy Élő Biblia legyek. Ekkor ismertem meg a lelkivezetőmet, aki meghívott egy lelki közösségbe.
Elkezdtem járni Érsemjénbe, a Szentháromság iskolájába, ahol elvégeztem az életgyónásomat és teljesen felajánlottam magamat a Szűzanyának. Amikor az életgyónás után a lelki szüleim imádkoztak értem, ezt az égi üzenetet közvetítették: “Azt mondja neked a Szentháromság: te meg vagy gyógyulva, de legyen a te hited szerint!” Az imádság közben éreztem: az Úr Jézus és a Szűzanya fogták a kezemet; leereszkedett rám a Szentháromság és 15 év után meggyógyítottak az epilepsziából. Azóta egészségben és hálaadásban élek. Megköszönöm az Úrnak azt is, hogy az egyik gyermekemet, 4 éves kistestvérén keresztül mentette meg a vízbe fulladástól. Hálából, a kapott kegyelmekért, minden hónapban a fizetésem tizedét az Úr Szent Ügyeire áldozom!!!
Jelmondatom: “Csak az Úrban, csak tisztán élni érdemes!”
III. Nagyfalu - előretekintés augusztusra
Konkrét feladatunk lesz: olvasni és terjeszteni fogjuk B. M. Éva “Örömöm titka” c. könyvének első és második kötetét. Így fogunk készülni a karizma születésének 19. évfordulójára!
(Nagyfaluban az égi tanításokat: Nt. Csilik János és B. Madarász Éva kapják és állítják össze)
Júliusi házi feladat:
“JÉZUSOM, SZENT VÉRED ÁLTAL, ADJ SZENT VÁGYAT A SZÍVEMBE, HOGY ELINDULJAK AZ ÉLETSZENTSÉG ÚTJÁN!”