Az
elmúlt héten újabb bűntény hívta fel az európai közvélemény figyelmét
egy olyan problémára, amelyről sokaknak talán a középkor jut eszébe, ám
elborzasztó
esetek sokasága bizonyítja, hogy nagyon is élő jelenségről van szó: a sátánizmusról.
A rituális ördögimádással szemben azonban a "hétköznapi sátánizmus"
számos formája az ezredvégi kultúrának is elfogadott részévé vált.
Modena környékén vették őrizetbe azt a hét pedofil személyt, akik halotti kriptákban,
sátánista rítusok közepette 7-10 év közötti gyermekeket erőszakoltak
meg. A sátánjelmezes felnőttek a "Miatyánk" mintájára "Miördögünket"
emlegettek litániáikban, amelyek gyakran kriptákban, temetőkben
zajlottak, és egymás közötti, illetve gyermekekkel folytatott
fajtalankodásba torkolltak. A gyermekek elmondása szerint a jeleneteket
videón is rögzítették, bár azok nem megjátszottak, hanem valóságosak
voltak. Több esetben a szülők önként, pénzért ajánlották fel
gyermekeiket sátánista megrontóiknak, az egyik sértett gyermek szüleit
már őrizetbe is vette a rendőrség.
A nyolcvanas évek végén, a
kilencvenes évek elején a médiában az egyik leggyakoribb téma volt a
sátánizmus, mára azonban alig esik róla szó, eltekintve a Halloween
időszakában felcsapó éves hullámoktól, vagy egy-egy rituális
gyilkosságtól. A sátánizmus azonban ma is jelen van a modern
társadalomban. Leginkább a tinédzser korosztály tekinthető
veszélyeztetettnek, hiszen ők azok, akik – részben korosztályi
sajátosságként – sokszor komoly személyiségproblémákkal küzdenek. Éppen
ezek a problémák teszik őket kiszolgáltatottá.
A sátánizmussal
való kapcsolat soha nem elszigetelt problémaként jelentkezik. A legtöbb
tizenéves a sötétség erőihez való vonzódása mellett drogot, alkoholt
fogyaszt, és rendszeresen cserélgeti szexpartnereit. Egyértelműen
kimutatható, hogy a sátánizmus hálójába keveredett fiatalok legtöbbször
elégtelenül működő családok gyermekei, olyan tizenévesek, akiket szüleik
vagy magukra hagytak lelki bajaikkal, vagy a látszatgondoskodás
ellenére egyszerűen magányosak. Az okkultizmus egyik amerikai
szakértője, Dr. John Cooper szerint a sátánizmus bátorítja a
tizenévesekre jellemző minden indulat gátlástalan kifejezését – ide
értve a lázadást, az ellenállást és az egyénieskedést –, ugyanakkor nem
ad pozitív, racionális keretet azoknak, és totálisan támad minden
szociális, családi és vallási kapcsolatot és értéket.
A
sátánimádás régóta létezik. Nem a sötét középkor terméke, és nem is múlt
el azzal. Ellenkezőleg, a huszadik században szinte reneszánszát éli.
Bár a közfelfogás legfeljebb jópofa, mulandó divatot lát benne, a
"játékos sátánizmus" is komoly következményekkel járhat.
A lázadás kultusza.
Egy amerikai keresztény szociológus, Bob Larson a témát figyelemre
méltó alapossággal áttekintő könyvében fontos tényre hívja fel
figyelmünket: a sátánizmus nem az, aminek az átlagember hiszi.
Leggyakrabban nem zárt, kultikus közösségekről van szó, akik ördögi
extázisban őrjöngve hoznak véres áldozatokat, nem csak azokról, akik
nyíltan Isten ellenségének tekintik magukat, és a Sátánt vallják
uruknak. Szerinte mindazok, akik az ember abszolút ösztönlény voltát
hirdetik, a Sátán szolgálatában állnak. A sátánizmussal kacérkodó
kamaszokat éppen az vonzza az ördöghöz, hogy minden olyat bőséggel ígér,
amire csak igényük vagy kedvük támadhat, és nem támaszt korlátokat a
vágyak kielégítésében. E vonzódás gyökere a lázadás, ami minden olyat
istenít, amire a család vagy a társadalom nemet mond.
A legtöbb
sátánizmusba keveredett fiatalnak fogalma sincs arról, kit szolgál
valójában, ám úgy érezheti, sorsa irányítása teljes egészében saját
kezébe került. Bob Larson szerint ők "úgy gondolkodnak Luciferről, mint
egy velük egykorú srácról, aki ördögi gyönyörűségekkel kecsegteti őket. A
pokolról pedig úgy vélekednek, mint a végtelen orgazmusok és örök
gyönyörűségek palotájáról." Ezek a fiatalok véletlenül sem számolnak
tetteik következményeivel, amelyek sok esetben nemcsak magukat, hanem
környezetüket – áldozataikat – is fenyegetik.
"Sex and drugs
and rock\'n\'roll"
A sátánizmus egyik legfőbb csapdája, hogy a legtöbb belekeveredett
fiatal azt sem tudja, mivel lépett kapcsolatba. Nagyon sokan vannak
olyanok, akik az ördögben mint személyben való hitet teljességgel a
sötét középkor maradványának és gyermekmesének tartják. A Bibliában hívő
emberek számára nem kétséges, hogy a Sátán valóságos személy, és a jó
és gonosz között kiélezett harc folyik a lelkekért. Ezzel szemben állnak
például az olyan elképzelések, melyek szerint az ördög a gonoszság
valamiféle szimbóluma.
A modern sátánizmus mélyen gyökerezik a
harmadik világ országainak egy részében a mai napig gyakorolt
bennszülött vallásokban. Ezeknek az okkult alapokon nyugvó vallásoknak
némelyike a modern társadalmakba is beszivárgott, könnyen és gyorsan
szerezve híveket a kiüresedett, perspektívát vesztett fiatalság körében.
A legismertebb és talán legszélesebb körben gyakorolt ilyen vallás a
woodoo, amely az afrikai rabszolgákon keresztül jutott el a
nyugat-indiai szigetvilágba, és a hozzá kötődő okkult praktikák ma már a
világ legnagyobb részén ismertek, sőt széles körben elfogadottak.
Ismeretes, hogy a woodoo vallás meghatározó szerepet játszik egyes
országokban: az egykori haiti diktátor, a Papa Doc néven hírhedtté vált
Francois Duvalier, éveken át úgy tartotta fenn uralmát, hogy legendás
woodoo-erejével megfélemlítette a lakosságot.
A mai sátánizmus
közvetlen elődei között szerepel a fekete mágia is, amely az összes
pogány vallási praktika között a legerőszakosabb és legkegyetlenebb.
Gyakorlói nyíltan elismerik, hogy az általuk megidézett szellemek egy
része a sötétség urai közé tartozik, és könnyen veszélyessé válhat, ha
nem vigyáznak vele. A fekete mágusok között elterjedtek az olyan
legendák, melyek szerint nem megfelelően végrehajtott rituálék
következtében a gonosz szellemek öngyilkosságba vagy őrületbe kergették
az illetőt.
Annak, aki tisztába akar jönni a sátánizmus
elterjedtségével, igen széles körben kell tájékozódnia. A sátánimádás
nem egyszerűen rituálék formájában nyilvánul meg, hanem – legfőképpen a
tudatlanságnak köszönhetően – mára már beszivárgott az élet szinte
minden területére. Az okkult ritualizmus különféle formáit a
ponyvaregényektől a médiáig sok csatorna népszerűsíti. Az egyik
leghatékonyabb népszerűsítő
műfaj a horror: könyvben, videón,
CD-ROM-on korlátlan választék vár a "thriller"-rajongókra.
Magyarországon is kedveltek a népszerű horrorszerző, Stephen King
regényei, amelyek a rettegés és a halál izgalmát kínálják az arra vágyó
nagyközönségnek. Könyveiben alapmotívumnak számítanak a vámpírok és a
szörnyeteg pszichopaták, a jövendőmondás, a kísértetjárás.
A sátánizmus másik fő terjesztője a rockzene, amelyen keresztül a divat révén a tinédzserek jelentős részét eléri. A heavy metal zenét játszó
rockzenekarok sokszor okkult jeleket, szimbólumokat használnak
öltözetükön, lemezborítóikon, és gyakran dalszövegeikben is a Sátánt
dicsőítik. Sok fiatal csak külsőségeknek tekinti ezeket, de a gyengébb
személyiségű, befolyásolható kamaszok könnyen kerülhetnek általa a
sátánista okkultizmus hatása alá. Különösen igaz ez akkor, ha a divatnak
hódolva, kedvenceik öltözetét utánozva magukra öltik az obskurus
szimbólumokat, ezzel mintegy jelt adva, kinyilvánítva szimpátiájukat az
okkult világ felé. A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb
zenekara, az ausztrál AC/DC "Highway to Hell" (Út a pokolba) című
albumának borítóján az együttes énekese a Sátánt idéző alakban,
szarvakkal és bojtos farokkal látható. Egyik dalszövegük bizonyítottan
motívumot szolgáltatott egy 1985-ben Amerikában történt brutális
gyilkosságsorozathoz, amelynek elkövetője az együttes rajongója volt.
Tevékenysége megdöbbentő pontossággal idézte fel az AC/DC "Night
Prowler" (Éjszakai portyázó) című dalának világát.
Hasonló népszerűségnek örvend az Iron Maiden zenekar, amelynek kedvenc témái a varázslás
és a barbárság, és akik első sikeres lemezük leghíresebb számát az
Antikrisztusnak dedikálták. A vérontásról, szadista gyilkosságokról és
ördögi ceremóniákról éneklő Megadeth énekese kevéssé meggyőzően azzal
érvel, hogy bár ismerik a dalaikban megjelenő témákat (varázslás,
sátánista áldozatok, belek kiontása), úgymond "nem helyeslik" azokat. Ez
azonban nincs ráírva lemezeikre, így a zenéjüket teljes odaadással
hallgató fiatalokra ugyanolyan igéző hatással bírnak ezek a dolgok,
mintha bevallottan propagálnák azokat.
Éppen ilyen hévvel
hirdeti a háborút, a kábítószert és az agyonverést a Metallica, melynek
koncertjeit a közönség "Halj meg! Halj meg!" kántálása kíséri.
Más
együttesek is előszeretettel választanak sátánista kapcsolatokat és az
okkultizmus iránti szimpátiát sejtető neveket, mint például Satan,
Sodom, Black Sabbath vagy Possessed (Megszállottak).
Várbörtönök és Sárkányok.
A természetfölötti gonoszhoz utat nyitó legújabb időtöltések egyike a Magyarországon is egyre elterjedtebb,
egyre több fiatalt mozgósító szerepjáték. A szerepjáték tipikus példája
annak, hogyan lehet tökéletesen álcázott módon adagolni az okkultizmust
úgy, hogy minden ellene szóló érvre rendelkezésre álljon egy ellenérv.
Legtöbben azt hiszik, a szerepjáték kreativitást növelő, alkotó
időtöltés, ami levezeti a felgyülemlő feszültségeket és agresszivitást.
Nyilvánvaló, hogy nem
minden egyes szerepjátékosból lesz gyilkos vagy a miszticizmus megszállottja.
Elgondolkodtató azonban, hogy a bűncselekmények között egyre nagyobb
arányban merül fel a szerepjáték mint az agresszió egyik forrása vagy
mintája. A világon nap mint nap történnek olyan brutális gyilkosságok,
amelyeknek elkövetője túlzott mértékben azonosult játékbeli szerepével.
Dr. Thomas Radetzky, aki Amerikában a televízió által kiváltott erőszak
ellen küzdő országos szervezet vezetője, rámutat, hogy a szerepjáték
eredendően jó eszközül szolgálhat mind a pozitív, mind a negatív
viselkedési formák elsajátításához.
Ugyanakkor sajnálatos módon a
legtöbb szerepjáték, így a legnépszerűbb, továbbfejlesztett változatában
Magyarországon is játszott D&D (Várbörtönök és Sárkányok) is a
gonosz viselkedését propagálja, bennük a szereplők nyugodt szívvel
átkozzák és gyilkolják egymást. Menet közben sok játékos könnyen
elveszíti realitásérzékét, és nem érzi a valóság és a képzelet közötti
határt. A szerepjáték során a játékos
könnyen elfásulhat az erőszak iránt, és adott esetben nem tud határt szabni indulatainak.
Az okkult praktikák társadalmi elterjedtségének egyik bizonyítéka, hogy
ma már szinte az egész világon elterjedt az eredetileg az angolszász
világban ünnepelt
Halloween. A Halloween gyökerei az ősi kelta újévi
szokásokban lelhetők fel, amikor a gonosz szellemek elijesztésére – más
magyarázatok szerint éppen hazatalálásuk megkönnyítésére – lámpásokat
készítettek. Ma az emberek önfeledt örömmel öltöznek
be
boszorkánynak, gonosz szellemnek, hogy egymást ijesztgessék. Nem
érdektelen megjegyezni, hogy a Halloweent az Anton LaVey alapította
Sátán Egyháza legnagyobb ünnepei között tartja számon.
A
sátánizmusnak sokféle variációja létezik, annak függvényében, ki
mennyire merül bele. A sátánizmussal többé-kevésbé kívülről
rokonszenvezők (őket az angol
kifejezés szó szerinti jelentésével
"kontároknak" is lehet nevezni) azok, akik a fekete művészet iránt
érdeklődnek. Ők sokszor a black metal zene és a horror lelkes fogyasztói. A
következő csoportba tartozók, a "maguk módján" sátánisták kevéssé
követik a szokásos sátánista rítusokat, de komoly bajt tudnak okozni
nézeteik gyakorlatra váltásával. Sokkal nagyobb problémát jelenthetnek a
szervezett, "vallásos" sátánisták. Ők összegyűlhetnek nyilvánosan vagy
titkosan is, és szertartásaikon mindennapos a szexuális perverzió, a
démonok megidézése, és természetesen elvárják a titoktartást. A
hagyományos, kultusz-szer? sátánizmust űzők a legelkötelezettebbek,
akiknek tevékenységét teljes titoktartás övezi, komoly rituálék szerint
gyakorolják a Sátán imádását, és sokszor területi vagy országos alapon
szerveződnek is.
A sátánimádók természetesen nem egyformán
közveszélyesek, és különböző mértékben veszik komolyan önmagukat és
tevékenységüket. Nagyon sokan vannak közöttük, akik nincsenek is
tisztában azzal, mivel játszanak. Fontos azonban átlátni azt, hogy a
destruktív eszmék iránti vonzódás nagyon gyakran függ össze olyan
hagyományos pszichológiai problémákkal, mint az önbizalomhiány, a
depresszió és az elidegenedés, és a jelek szerint ezek a problémák
gyakran nem maradnak a családban.