1998. március 26., csütörtök

Medjugorjei üzenetek 1998. március

1998. március 25. A Megtestesülés, Gyümölcsoltó Boldogasszony Ünnepe
Drága gyermekek! Ma is a böjtre és az önmegtagadásra hívlak benneteket. Gyermekeim, mondjatok le arról, ami akadályoz benneteket abban, hogy Jézushoz közel legyetek. Különösképp hívlak benneteket: Imádkozzatok, mert csak imádsággal győzhetitek le saját akaratotokat és lehettek nyitottak Isten akaratára még a legkisebb dolgokban is. Gyermekeim, mindennapi életetek példa lesz, ami arról tanúskodik, hogy Jézusért éltek, vagy pedig ellene és az Ő akarata ellen. Gyermekeim, szeretném, ha a szeretet apostolai lennétek. Gyermekeim, ha szeretettek, arról fölismerik, hogy az enyéim vagytok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

1998. március 24., kedd

manduriai Debóra által

1998. március 23. hétfő


A Rózsafüzér ima közben érkezik a Szűzanya. Végte­len kedvesség sugárzik róla, ahogy végignéz a jelenlévő­kön.

„Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Drágáim! Üzeneteimben már többször kértelek benneteket, hogy ajánljátok fel szíveteket és szereteteteket Jézus Fiamnak!
Gyermekeim, csak akkor lesz elég erőtök, hogy szere­it adjatok szenvedő felebarátaitoknak, ha átadjátok ma­gatokat a Szeretetnek. Kicsinyeim, ha teljesen Fiam Szíve­ik ajándékozzátok magatokat, akkor átélitek majd az Evangéliumot.
Ma azokhoz szólok, akik különösen szeretnek engem és azt akarják, hogy a világon mindenütt megismerjék Mária Üdvözítő Mozgalmát. Ezeknek az embereknek azt mondom: „Hozzatok szeretetteljes áldozatokat a Szerete­tért!” Lelketek így begyógyíthatja a legtitkosabb sebeket is
Ha elfogadjátok ezt az áldozatot, felismeritek majd az Utat és rájöttök, miért kértelek többször is benneteket, hogy engeszteljétek ki a Legszentebb Szentséget és tegyetek meg mindent azért, hogy visszanyerje központi helyét minden gyermekem szívében! Már többször beszéltem nektek a Győzelemről, de a fiaim nélkül nem tudok győzni. Ha elfogadjátok kérésemet és felajánljátok magatokat, apostolai és a tanúi lehettek ennek a páratlan eseménynek!
Azt szeretném, ha töredelmes szívvel készülnétek a „fájdalmas hétre”37 és a világ minden plébániáján átélnétek Jézus Halálának és Feltámadásának nagy ünnepét. Én veletek vagyok és mindazokkal, akiket a fájdalom vagy a szeretethiány eltávolított a hittől.
Gyermekeim, én, az Eukarisztia Szentséges Szüze, nagy ünnepet készítek nektek és akkor majd minden kivirágzik. De szükségem van bűnbánatotokra és áldozataitokra.
Ismétlem: ajánljátok fel magatokat a Szeretetnek!”
D. „Asszonyom, mit kívánsz még?”
Szűz Mária „Hogy minden gyermekem megérezze szeretetemet; Jézus Fiam ezért küldött már többször a Földre. Mondd meg nekik, hogy ne válasszák el többé a Fiút az Anyától.”
D. „Nem értem, Szent Anyám!”
Szűz Mária „Mondd meg nekik, hogy az Úr azt sze­retné, ha úgy tisztelnétek engem, mint az ő Társmeg­váltóját és minden ima végén így fohászkodnátok hoz­zánk:

Jézus és Mária
egyesült, győzedelmes, szentséges Szíve,
dícsérünk és áldunk.
Szeretetetek tüzét
gyújtsátok lángra a mi szívünkben!

Most megáldalak benneteket.. .A Szentháromság nagy dolgokat fog véghezvinni ezen a helyen. Bizakodjatok! Keblemre ölellek benneteket és köszönöm, hogy vála­szoltatok hívásomra. Hamarosan találkozunk. A viszont­látásra!”

37 a Nagyhétre (a ford. megj.)

1998. március 5., csütörtök

'Íme Én újjá alkotok mindent' Jel.21,6. ' egy, az Egyházhoz közel álló személy látomásai napjainkban és egy pap magyarázatai'IV

93. Üzenet.
1998. március. 4.
Az Ember:
" Világos fény veszi körül a Szentségmutatót. A fényből sugarak törnek elő minden irányból. A kápolnában megjelenik egy fény, és benne a fénykereszt. Mindenütt Szent Angyalok vannak, akik szintén fényt hoznak. A fénykeresztben látom az Istenanyát. Fehér ruhát, és kék övet visel. Imára kulcsolja a kezét. Egy arany rózsafűzére van. Az Istenanya egy széles szivárványon áll, amely színeivel beborítja az eget. Kérem a jelet, és az megjön. Az Istenanya két oldalán két Angyal áll. Mindegyiknél egy arany könyv van. Az Istenanya ránk tekint, és azt mondja."
Istenanya:
" Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
Szeretett gyermekeim, dicsőítsétek Velem Isteni Fiamat, hajtsátok meg fejeteket Őelőtte. Magasztaljátok az Ő jóságát, és Irgalmas Szívét.
Örök Isten, tekints a Te gyermekeidre,
akik lábaidhoz borulnak.
Tekints rájuk, és áldd meg őket.
Tekints Uram az emberiségre,
és ajándékozd meg irgalmaddal.
Az idő beteljesedik.
Te pedig Uram tekints örökségedre, a Te gyermekeidre,
akik hűségesen keresztednél állnak.
Ajándékozd irgalmadat az igazaknak,
és ne hagyd elveszni őket.
Én, a Te Édesanyád kérlek Téged, hogy áldjad meg őket
 az igazságosság órájában.
Ők az Én gyermekeim, és Én tudom, hogy gyengék.
Tudom Uram, hogy az időnek be kell teljesülnie,
és Te ennek a nemzedéknek bűneit
 és igazságtalanságait, már nem tudod elviselni.
Így az időnek és órának be kell teljesülni."
Az Ember:
" Az Istenanya rám tekint, és rámutat a jobbján álló Angyalra. Az Angyal kinyitja a könyvét. A könyvből víz folyik ki."
A Szent Angyal:
" Rövidesen meg lesz mérgezve a víz."
Az Ember:
" Az Istenanya rámutatott a balján álló Angyalra. Ő kinyitja a könyvét. A könyvből villámok törnek elő."
A Szent Angyal:
" Rövidesen tűzbe borul az ég."
Az Ember:
" Az Istenanya ránk tekint, megáld minket, és mondja."
Istenanya:
"Az Atya, a Fiú. és a Szentlélek nevében.
Szent Fiam előtt imádságra összegyűlt kedves gyermekeim, Szeplőtelen Szívem nagyon szeretett pap fia, szeretetem kis gyermeke, az Anyaszentegyház és az Én összes gyermekeim!
Köszöntelek titeket, és elhozom nektek szeretetemet, amelyben reményt találtok, hogy tudjátok követni az igazságot. Semmitől se féljetek, mert Angyalaim veletek vannak. Kérjétek az ő segítségüket, mert a cselekvésük ideje elérkezett. Rövidesen észre veszi a világ, hogy a bűn mennyire beszennyezte. Az emberi értetlenség vezetett ehhez, hogy a természet az ember ellen fordult. A teremtett világ szenved a bűn terhe alatt. Most jön a tisztulás órája! Én tudom, hogy a nehéz idő megjött. Most hozom nektek az  igazság győzelmének a reményét. Gyakran figyelmeztettelek titeket,mint szerető Anya jöttem, hogy változtassátok meg szíveteket, hogy tanúságot tegyetek elhivatottságotokról. Gyakran kértelek, hogy jó példát mutassatok a felebaráti szeretetben, és az ellenség szeretetében. Ma megismétlem ezt a meghívást. Az Én Szívem nyitva áll. Siessetek, mert már nem sok időtök van! Rövidesen szenvedés és szomorúság érkezik a Földre.
Mindig nagyobb üldözésekről fogtok hallani. Az Antikrisztus megmutatja arcát az emberiségnek. Rövidesen üt az órája Szent Fiam Titokzatos Teste keresztre feszítésének. Rövidesen tanúi lesztek ennek. Ne kövessétek a vadállat és a hamis próféta jelét! Ők megrontanak titeket. Az emberiség büszke találmányaira, és nem veszi észre, hogy a sátán mindezeket ellene használja ki. Az Antikrisztus is fel fogja használni ezeket a ti ellenőrzésetekre. Ó , gyermekeim, milyen nehéz óra közeledik az emberiség felé. A közelgő büntetés nagyobb lesz, mint Szodomáé és Gomoráé, mivel az emberiség nem csak az Istent és az Ő törvényeit veti el,hanem a keresztet is lábbal tapossa. Megveti és visszautasítja a kereszten kiömlő Vér megváltó erejét. Így nem mehet ez tovább! Az emberiség a bálványait követi, és nem törődik a megváltással.
Kedves gyermekeim! Süketek vagytok, és nem akarjátok meghallani a Mi hangunkat. Sok papnak is kőkeménnyé vált a szíve. Követik a modernizmust, amely a sátán füstjével behatolt a templomokba is. Ahogyan látjátok, mindegyike megtalálja a büntetést. A szikla marad, amelyre az Egyház épült. Hit és odaadás szükséges ebben az időben. A küzdelem ideje, a ti eredményetek ideje, amely által az igazság tanúi lesztek.
 Az Én Szeplőtelen Szívem megígérte nektek a győzelmet. Én megneveztem nektek a menedékhelyet. Gondoljatok ezekre a szavakra! Ne legyetek félénkek, hanem reméljétek az igazság diadalát! Szent Fiam rövidesen eljön a Földre. Ő le fogja oldani a bilincseiteket, és a szemetekről a fátylat. Meglátjátok akkor a Királyok Királyát, az Ő dicsőségében. Egy új idő virrad fel. Minden új lesz. Reméljetek,és vegyétek fel a kereszteteket! Ez Szent Fiammal való megbékélés forrása, ebben a sötétségben. Nyújtsátok a kezeteket a hitetleneknek, segítsetek imádkozni nekik, és imádkozzatok értük! Védjétek meg az igazságot, amely csak egyetlen egy van! Legyetek bátrak, Istennek válaszolni, és elmerülni Szent Fiam Sebeiben, amely részetekre az Út az Igazság és az Élet.
Én Vele együtt akarok veletek egyesülni! A remény lakjék szívetekben! Elhozom a győzelemre vonatkozó reményt. Ne legyetek szomorúak, és ne várjatok az eseményekre. A ti feladatotok most cselekedni. Már sok időt elpazaroltatok.
Örüljetek,mert a kereszt győzelme közel van. Veletek vagyok, és segítek nektek Az Én Angyalaim is veletek vannak. Tartsatok ki az imádságban! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Az imádság megmutatja nektek az utat, és amikor bezárul az ég, megerősít titeket. Szükségetek van az imádságra a megszentelődésetekhez. A papoknak, a betegeknek, és mindazoknak, akiket Én nektek ajánlok, szükségük van az imáitokra. A ti imáitok által tudok nekik segíteni. Az Én üzeneteim lassan véget érnek, emlékeztetlek benneteket az Én szavaimra, hogy megerősödjetek a hitben. Az Egyháznak is szüksége van a ti hitetekre, és a támogatásotokra, mivel üldözést szenved. Ez még erősebb lesz. Megismétlem a Sardisbeli közösség Angyalához intézett szavakat, azért hogy éberek legyetek: " Gondolj arra, hogyan fogadtad, és hallgasd a tanítást, tartsál ki mellette és térj meg."(Jel.3,3.).
Legyetek szilárdak az imádságban! Vigasztaljátok meg Szent Fiamat, Aki sok tabernákulumban vérzik. Szent Fiam szenved, mert kevés a szeretet. Hogyan tud az Úr kegyelmet adni, ha az emberi szívek zárva vannak? Segítsetek nekem drága gyermekeim! Pap fiam , kérlek vegyed a monstranciát, és áldjad meg az egész világot Szent Fiam áldásával! Áldjad meg az állatokat, növényeket, fákat és a madarakat. Ők megerősödnek ez által az áldás által. Ha az emberek nem becsülik az áldást, elvesznek. Tudod, hogy a természet az emberek bűne miatt szenved.
Megáldalak titeket, és szeretetem adom nektek.
 Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
                                         Dicsértessék a Jézus Krisztus!"