2011, avagy elég erős lesz e a Magyar Nemzet?

Manapság még a csapból is gazdasági hírek folynak, többnyire érthetetlen, e2011, avagy elég erős lesz e a Magyar Nemzet egymásnak ellentmondó számokkal fűszerezve. Ami rögtön feltűnő az a médiák igyekezete, hogy az egyszerű ember semmit se hámozhasson ki a hírekből, nehogy megértse az érdemi összefüggéseket, nehogy láthatóvá váljék az a mérhetetlen kapkodás, amellyel arra érdemtelenek próbálják menteni a menthetőt. Komolynak látszó emberek igyekeznek elterelni a közfigyelmet a felgyülemlett gondok valós természetéről, azok valós nagyságáról és a várható következményekről. Úgy tűnik, azt próbálják sugallni, hogy a belpolitikai gyeplő szorosabbra húzása, hangulatjavító álintézkedések, nagyotmondás és a felelősség áthárítása elegendő a válság kezeléséhez, miközben a lényeg jól látható: Sorsunk irányítása nem a mi kezünkben van, azt teljes mértékben külső erővonalak határozzák meg. Az EU és az euró válsága, - sokak szerint várható összeomlása – sokadik köpönyegforgatására kényszeríti az euroatlantista kormánypártokat. Jelenleg kétharmados parlamenti többségük birtokában, minden valós politikai ellenállás nélkül törnek utat céljaik megvalósítása érdekében, így ma már senki sem tudja biztosítani a békés átmenetet a jelenlegi és az elkövetkező társadalmi rend között. Elképzelhetetlen mértékű – mesterségesen levezényelt - átalakulás előtt áll a magyar társadalom az élet szinte valamennyi területén példátlan állami beavatkozás történik, amely beavatkozást egy olyan politikai pártszövetség fogja levezényelni, amelynek meghatározó szerepe volt a mai áldatlan helyzet kialakulásában. A végsőkig halogatott általános szerkezetátalakítás éppen a lehető legrosszabb gazdasági és társadalmi környezetben következik be, így annak hatása kiszámíthatatlan, mi több, a magyar válság kezelését éppen azok a politikusok celebrálják, akik mindeddig gátlástalanul kiszolgálták az EU-t a NATO-t az IMF-et. Éppen azok, akik abban bíztak, hogy nyugat-európai integráció és a megállíthatatlan globalizmus örökre bebetonozza őket a hatalomba.
Most, hogy a felülről vezényelt jóléti társadalmaknak – a szocializmus, az államkapitalizmus – befellegzett, a felhalmozódott deficitet elkerülhetetlenül megfizettetik a egykori haszonélvezőkkel: a megroggyant félrevezetett társadalmak kisembereivel.
Mert mi is történt? A tömeggyilkos szocialista rendszerek, miután leszámoltak mindazon kísérletekkel, amelyek szembeszálltak a nemzeti gondolattal átalakultak államkapitalizmussá, és saját tömegbázisuk manipulálásával – szociális háló, teljes foglalkoztatottság, nyugdíj, GYES, stb. - „népjóléti beruházásokkal” elhitették a fenntartható jólét illúzióját. A monopolkapitalizmus, hogy felvegye a kesztyűt az államkapitalizmussal, részben kénytelen volt követni szociális kihívást, és mindkét fél „az éljen béke van” hangulat hidegháborús hadikonyháról a fegyverkezési verseny hadipénztárából, - Magyarországon kezdetben a békekölcsönökből, állami nagyberuházásokból, végül hitelekből – tartotta fenn mindez idáig a látszatot. Csakhogy ennek vége.
A „szemben álló világhatalmak” illúziója mára megszűnt. 1985-től Az Oroszok inkább lefújták a sztálinizmust, a Kínaiak a maoizmust, a románok lelőtték Ceacescut, a szerbek kiadták Milosevicset - nemzeti jövőjük miatt. Az USA nemzeti fejlődése ugyanakkor megrekedt, bár sikeres háborúk győztesei, gyökereik mégis alapvetően bevándorló gyökerek, - 200 éve függetlenek, 150 éve egységesek - melynek alapja az emigráció, az elvándorlás, többnyire anyagi haszon reményében. Olyan, hogy amerikai nemzet ma európai értelemben egyszerűen nem létezik, mert számunkra a történelmi nemzet sokkal inkább spirituális egység, mint érdek, vagy értékközösség. Az USA hatalma egyszerűen a világpénz termelésében, a dollár erejében és nem nemzettudatában rejlik.
Mi magyarok, - a több ezer éves hagyományokkal, és ezer éves államisággal rendelkező nemzet - a válság közepén bőszen emeszpézve és fideszezve rohantunk bele a semmibe, azt gondolva hogy kis hazánkban csak ezen a két síkon ütközhet meg a szocialista ideológia és nemzeti elkötelezettség. Sőt! A legtöbben abban bíztak, hogy semmi sem változik az áldott „átkos”- hoz képest, csak a lenyúlható suska nagysága. Küzdeni, harcolni senki nem állt ki saját viszonylagos jóléte védelmében, ezért a hatalmasok természetszerűleg elkönyvelték, hogy bármit megtehetnek.
Vegyük észre: az eddig meghatározó mindkét politikai mamutpárt az államot megsemmisítő globalizmust szolgálja, és arra számít, hogy az élelmesebb előbb vagy utóbb ki tudja termelni az utódpártot, amely az eljövendő világhatalom győztesnek fogja nyalni a …bélyegét. Kísérleteznek is vadul. De bohócokra nincs szükségünk, mi magyarok önrendelkezni akarunk, nincs szükségünk konzervvezérekre, megmondóemberekre és csodatévő pártokra. Nem lehetnek illúzióink. A mai politikai vezetők motorja nem a nemzetet szolgálata, még kevésbé az európai értékeket célozták, hanem inkább a vissza nem fizetendő kölcsönökben a globális lehúzásban, és markecolásban voltak érdekeltek, aminek hasznára mindig is játszottak. Ők ma a „vezetőink”. és példájukat követik az„újfiúk” is.
A pártpolitikai nemzettudat 1989-ben valahol a soha meg nem épülő négyes metró szellemi magasságában lett megtervezve, és most 2011-ben a titokzokni magasságában szárnyal. Kis kitérő: Milyen érdekes, hogy a Japánok soha nem adták fel nemzeti jövőképüket, sőt sem a németek, sem a franciák nem működnek együtt minden áron a monopolkapitalizmussal. Miért? Mert ma is létezni akarnak, mint nemzet, ezért ha kell, még az Európa Uniót is megtorpedózzák. Ezzel szemben mi magyarok pedig éppen akkor mondunk szellemi csődöt, amikor az elmúlt hét évtized hatalmasai a kamatos kamatot akarják bevasalni rajtunk, izomból mutogatott átértelmezett eszmék nevében. Tekintsünk hát ki a világra, nézzük meg miért is vállalunk elviselhetetlen terheket, hogyan is áll a globális világrend szénája, milyen szándékok vezérlik, milyen gazdasági és pénzügyi lépéseket terveznek 2011-ben. Annak ellenére, hogy a világ legnagyobb gazdaságai – papíron - idén is növekedtek, továbbra is egy globális válságperiódus kellős közepén járunk. A válság egyértelműen a nemzetközi, valamint a társadalmakon belüli munkamegosztási rendszerek kimerülésére vezethető vissza, így érdemi változást csak a nem fenntartható rendszerek megváltoztatása okozhat, amit akár háborúk árán is ki fog kényszeríteni a válságfolyamat. A válságperiódusnak a leglátványosabb jelensége az eladósodás, a soha vissza nem fizetethető pénzügyi kötelezettségek óriási tömege. Az elmúlt két évben a pénzügyi politika egy irányba mutató eszközökkel próbálta ellátni ezt a feladatot az összeomlás szélére jutó nemzetközi pénzügyi rendszer megmentésében. Bankópréssel.
Az USA pénzeszközeit kezelő, jegybankként működő magánbank a FED 2010. november 3-án bejelentette pénznyomtatási programjának részleteit. E szerint jelenleg 2300 milliárd dolláros mérlegfőösszeggel rendelkező pénzügyi hatóság 2011 júniusáig 600 milliárd dollár értékben vásárol amerikai állampapírokat a gazdaság növekedésének és az általános árszínvonal csökkenésének, (ezzel összefüggésben a forgalomban lévő pénzmennyiség csökkenéséből fakadó válság) kezelésének érdekében. A 600 milliárdos összeg bejelentését a világpiac megnyugtatása, vagyis tisztán marketing szempontok határozták meg, ugyanis a legfontosabb piaci szereplők 2009-végén jelezték, hogy minimálisan 500 milliárdos mesterséges beavatkozást igényelnek. Ezt nevezik manapság QE2-nek, vagyis a quantitative easing (mennyiségi lazítás) második körének. A FED (a mérlegfőösszeg növelésével) valós fedezet nélküli dollár nyomtatásával havi 75 milliárdnyi államkötvényt vásárol, továbbá a mérlegükön lévő eszközök, beruházások kamataiból, lejárataiból vásárolnak még 300 milliárdot 2011 közepéig. A lényeg: Az általános gazdasági összeomlás megakadályozására továbbra is irgalmatlan mennyiségű fedezet nélküli pénz áramlik az USA gazdaságába mindaddig, ameddig nem lép fel drámai inflációs kockázat. A 11:1 arányban megszavazott QE2 program nem 600 milliárd dollárról szól, hanem arról, hogy a FED gátlástalanul kész bármennyi pénz nyomtatására. Ez a megoldás a megroppant bankrendszer folyamatos újratőkésítését célozza. E cél érdekében nullára igyekeznek redukálni a bankok kamatfizetési kötelezettségét, ugyanakkor fokozatosan emelik a kockázatmentes eszközök, értékpapírok – elsősorban állampapírok - hozamát. Az USA tagállamok és önkormányzatok adósságválsága jelzi, hogy a bankrendszer hitelkínálata képtelen fenntartani egy növekedő gazdaság pénzügyi igényeit, a bankok már nem a beruházások élénkítésére koncentrálnak, hanem a kintlévő hitelek behajtására. A bankhitelek elbizonytalanodtak, a vállalatok készpénzállománya rekordszintre nőtt, és ez egyértelműen arra utal, hogy a beruházási aktivitás csökkenése, és a munkanélküliség nagyarányú növekedése nem a vállalatok pénzhiányának eredménye, hanem strukturális eredetű, amin élénkítő célú gazdaságpolitikával, és pénzügyi beavatkozással nem lehet segíteni. A dollár korlátlan nyomtatása tehát csak időhúzás, megjósolható kockázata, hogy olyan inflációt okoz, amelyet a FED nem tud kezelni. A magas munkanélküliség, az alacsony termelékenység, és az eső ingatlanárak mindeddig fékezték az infláció elszabadulását - hiszen mind a termelés, mind a fogyasztás visszaesett – de ezt az irányt képtelenség a jövőre vetíteni. Az általános gazdasági visszaesés – mint mindig – nyersanyagárak olyan típusú emelkedéséhez vezet, amelyet nem követ az értékesítési árak emelkedése, ez pedig tovább fokozza a válságot. Ezt tetézik a kisebb helyi adósságválságok várható hullámai, amelyeket a FED fedezet nélküli dollárjai sem tudnak kivédeni. A ketyegő gazdasági bomba megjósolható hatása miatt elsősorban a republikánusok között erősödik az az irányzat, amely nem fogadja el a FED korlátlan bankóprés elméletét. Európai Központi Bank, az ECB a folyamatos válságkezelés keretében szintén alkalmazza a bankóprést. Május óta a piacon vásárolja az euroövezet legkockázatosabb tagjainak államkötvényeit, hogy meggátolja az ígért hozamok pánikszerű elszabadulását. Eddig - az óriási német tiltakozás ellenére - 70 milliárd eurót költött el, és kijelentette hogy a kötvényvásárlások a jövőben is folytatódnak. Az Európai Központi Bank kötvény- vásárlásainak célja, hogy fenntartsa a piacok bizalmát, miközben az európai kormányokra hárítják a válság rendszerszintű megoldását. Ha addig újabb pénzügyi pánik robban ki kockázatosabb országok államkötvényeit tartó befektetők körében, akkor a ECB, vele együtt az euróövezet összeomlik. A pénzügyi kilábalás egyedül abban állhat, hogy az ECB hogyan reagál egyrészt a QE2-vel együtt járó inflációra, másrészt vállalja-e ebből fakadóan az erős EU tagállamokat érintő gazdasági szigorítást. Ha igen akkor az erős EU tagállamok túlélik, az eladósodott kisebbek - köztük Magyarország – államcsődbe kerülnek.
A kisebb euró elszámolású tagállamok számára az eurózóna elhagyása nyugodt körülmények között is megtörténhet. E forgatókönyv feltételezi, hogy a saját pénzhez, egy időben, több ország is visszatérne. A piacok nem reagálnának a változásokra pánikszerűen. A változás a betéteket nem érintené. A kamatoknak nem kellene szükségszerűen emelkedni, amennyiben nem emelik meg az árakat. Szakértők szerint egy esetleges pénzügyi összeomlás esetén, csak az eurózóna egyes országai térnének vissza korábbi pénznemükhöz, nem kizárt az 1:1- ben való átváltás sem. 2011-ben kiderülhet, hogy a meglévő akadályok mellett keletkeznek- e újabb válsággócok, például hogyan alakul a spanyol gazdaság helyzete. Rosszabb esetben eddig nem is sejtetett változások következhetnek be az eurózóna életében. Az EU most leginkább Görögországot menti. A görögök harminc éve költenek többet, mint amennyit az ország helyzetéből fakadóan megengedhetnének maguknak. Írországban hasonló történt azzal a különbséggel, hogy a bankok hatalmasra duzzasztották az ingatlanárakat. Az Ir állam ebben támogatta őket, először az ellenőrző mechanizmusok gyengítésével, majd később állami biztosítékok megadásával. Az eurózóna vezetői akkor viselkednének felelősségteljesen, ha a bankokra hagynák a keletkezett pénzügyi hiány kezelését, és nem pedig újabb és újabb pénzt termelnek úgy, hogy az ECB kötvényeket vásárol az EU tagállamaitól. Ez ugyanolyan felelőtlenség, amikor a többi ország átvállalja egyes országok adósságát, mert így ezek az országok is bajba kerülhetnek. Ilyen módon ugyan meg lehet menteni Görögországot, Írországot, talán Portugáliát is, de hogy ezt a módszert alkalmazzák Spanyolország megmentésére is az hazárdjáték az euróval. A legnagyobb falat Olaszország "megmentése": amelynek adóssága pont kétszer akkora, mint a görögöké, íreké, portugáloké és spanyoloké - összesen. Természetesen ezt a feladatot az EU képtelen megoldani. Meg kell ismételni, hogy az QE2 – a FED szándéka szerint - 2011 júniusáig ki kell fejtse hatását, ha addig nem történik áttörés nagy baj lehet. Nézzünk át Ázsiába, hiszen sokan azt gondolják ott minden rendben, a hírekben növekvő gazdaságot, - Kínában - ugrásszerű fejlődést hallunk. Igaz ez? Ázsiában a Bank of Japan egyenlőre féken tartja az inflációt, tartózkodik a fedezet nélküli pénznyomtatástól még akkor is, ha minden és mindenki ezt követeli tőle. Japán már alkalmazza az ottani „mennyiségi lazítás” (EQ) programot. A jegybank 10.000 milliárd jen értékben vásárol különféle értékpapírokat, állampapírokat, vállalati kötvényeket, fontosabb japán részvényeket, és ingatlanalapokat, miközben jelentősen erősödött a defláció, azaz a fogyasztói árak 2009 januárja óta folyamatosan csökkennek. A világgazdaság újabb válsága, a FED QE2 sikertelensége esetén Japánban szinte biztosan kialakul a megsemmisítő deflációs spirál, amit olyan mesterségesen gerjesztett ultraradikális infláció állíthatna meg, amellyel az adósságot a japán háztartásokra terhelnék. Ezt a drámai lépést egyedül csak a fegyelmezett Japán társadalom tudja elviselni. Ha gyökeresen változik az eddigi politika, akkor a kormány az általános recepthez nyúlva a jegybanktörvény megváltoztatásával, pénznyomtatással segít költségvetési gondjain. Ebben az esetben természetszerűleg a nemzetközi politikai akarat fogja meghatározni a gazdaságot. És Kína hogyan éli át a válságot? Az a Kína, amelyre a világgazdaság az utolsó reményét fekteti! A kínai központi bank állami intézmény, így Kína mára már komolyan belekezdett az inflációs politikába. Kína gazdasági titka az, hogy exportja versenyképességét támogatva alulértékeli jüant a dollárhoz és a többi devizához képest. Kínában a pénzügyi beavatkozást nem a központi bank eszközvásárlásain keresztül valósították meg, hanem a hitelezést segítő bankópréssel. Ez a politika a válság idején működésbe hozott olyan gazdasági területeket, amelyek a kedvezőtlen világgazdasági környezetben egyébként kihasználatlanok maradtak volna, vagyis a belső piaci beruházásokkal és az export növelésével nőtt a gazdaság. Ez a pénznyomtatási program mára inflációt generált, ami általánosan 5,1 % körül jár, de az alapvető cikkek ára 12%-al emelkedett egy év alatt, nem csoda, hogy a lakossági elégedetlenség nagyobb, mint valaha. A kínai monetáris politika legfontosabb kockázata a mesterségesen túlértékelt ingatlanpiac, amely vissza nem fizethető hitelállományt hozott létre.
Az elszabadult inflációt Kínának úgy kell megfékezni, hogy közben meg kell akadályozni az ingatlanok az árának csökkenését. A másik „titok”, hogy a kínai gazdaságpolitikának csak belpolitikai követelményeknek kell megfelelnie, és ez a diktatúra miatt kevésbé kockázatos, mint a demokráciában. A Kínai politika csak olyan kérdésekre fókuszál, amelyek közvetlenül érintik a lakosság szociális helyzetét, hiszen kudarc esetén az egész politikai berendezkedés összeomlik. A fentiekből láthatjuk a világszintű gazdasági problémákat, amelyeknek a magyar gazdaságra gyakorolt hatása meghatározó. Kérdezhetjük önmagunktól: Tudunk-e saját erőnkből talpra állni ebből a pokoli kátyúból?
A válasz: Igen, de csak az erős Magyar Nemzet erős akaratával.
Most vajon hol tartunk?

Tatár József
Rendszerváltó Fórum

Fiser Tivadar
MFNK gazd. fel.