A Newsweek címlapján áll nagy betűkkel ez a kérdés: „Katolikus a pápa?” [Arról Socci sem ejt egyetlen szót sem, hogy 1. már maga a kérdés blaszfémia, mert ha katolikus lenne, akkor ilyet kérdezni szentségtörés; 2. a kérdés önellentmondás: egy „igazi” pápa nem lehet eretnek, tehát a kérdésnek ezesetben semmi értelme; 3. a puszta gyanú, az a tény, hogy ilyen kérdést komolyan fel lehet tenni, már bizonyítja Bergoglio nem-pápa voltát: lásd IV. Pál bulláját: CUM EX APOSTOLATUS OFFICIO]
Az „egyházban” szeptember 8-a óta óriási lett az aggodalom. Hiszen a házasságok érvénytelenítési eljárásáról kiadott két motu proprioval a Bergoglio-tanítóhivatal immár nyilvános, tanbeli aktusával állunk szembe, mellyel az „egyház” – mérvadó szakemberek véleménye szerint – egyfajta „katolikus válás” felé siklik el. Ez, ha december 8-án hatályba lép, Krisztusnak a házasság felbonthatatlanságáról szóló isteni parancsának a megtagadását és a kétezer éves Tanítóhivatal eltörlését jelenti.
A dolog súlyosságának megértéséhez elegendő arra emlékezni, hogy az Egyház a 16. században súlyos szakadást szenvedett el, melyben az anglikán szkizma miatt egész Angliát [és az angol gyarmatok és befolyás révén legalább a fél világot] elvesztette, csak azért, mert a pápa egyetlen egy válást nem ismert el, mégpedig Anglia királyának, VIII. Henriknek a válását, aki ürügyet hozott első házasságának a semmisségére. [Henrik pápai diszpenzálás alapján bátyja özvegyét, Aragóniai Katalint vette trónralépte után nőül, akitől 17 évnyi házassága alatt 5 gyermeke született. Mikor Henrik újra meg akart nősülni és Boleyn Annát akarta elvenni, és arra hivatkozott, hogy bátyja feleségét elvenni „vérfertőzést” jelentett, a törvényes neje, Katalin a tárgyaláson megesküdött, hogy tisztán ment nőül Henrikhez, azaz első házassága volt semmis, hiszen nem hálták el, hiszen ezért is kapták meg annak idején a pápai felmentést.]
Provokálhat szkizmát a Bergoglio-i motu proprio? Lehetséges. Pláne, ha még Müller bíboros, az egykori Szent Officium vezetője már a szinódussal kapcsolatban is egy lehetséges szkizmáról beszélt – ennek veszélye szeptember 8-a óta csak még nagyobbá vált.
Bergoglio a fennen emlegetett kollegialitás ellenére, [szokásához híven] most is mindent eldöntött az általa egybehívott szinódus megnyitása előtt. Nem annak végrehajtását, amit a püspökök 2014. októberében a szinóduson követeltek, hanem saját akaratát, hiszen az a bizottság, ami a mostani motu propriot kidolgozta, már 2014. augusztus 27-én megalakult!
Bergoglio új előírásai pontosan szembe mennek azzal az iránnyal, amin az Egyház mindeddig járt. Már nem a szentségek az elsődlegesek, hanem a „hívek” kívánságai, vágyai, vagyis a házasság megsemmisítésének lehető legkönnyebb és leggyorsabb kimondása.
Elég, ha a kettős ítélet eltörlésére gondolunk. Burke bíboros emlékeztetett arra, hogy ezzel kapcsolatban katasztrofális tapasztalatok léteznek már. Az Egyesült Államokban 1971 júliusától 1983 novemberéig érvényben voltak az ú. n. „Provisional Norms”, melyek a gyakorlatban eltörölték a kettős, megegyező ítélet követelményét. Ennek eredménye az volt, hogy a püspöki konferencia a többszázezer házasság megsemmisítésére beadott kérvény közül egyetlen egyet sem utasított vissza, úgy hogy a közvélemény ezt a processzust már „katolikus válásnak” nevezte el.
Msgr. Pinto, a Rota Romana dékánja, és annak a bizottságnak az elöljárója, aki a mostani motu propriot kidolgozta, nyíltan megfogalmazta a reform célját. Az Osservatore Romano-ban azt írta, hogy Bergoglio „a püspököktől valódi »irányváltozást« vár el, egy mentalitás-váltást, ami arról győz meg, hogy Krisztus meghívását kövessék”.
Pinto szerint „Krisztus meghívása, jelenleg fivérében, Róma püspökében” az, „hogy néhány ezer annullálás korlátozott számától a boldogtalanok azon felmérhetetlen számára térjenek át, akik megkaphatják a házasságuk megsemmisítéséről szóló döntést”.
Soha nem hallottunk arról, hogy Krisztus felmérhetetlen számú házasság-annullálást kívánta volna.
Ezzel világossá vált, hogy a motu proprio célja a tömeges válás, ingyen és még gyorsabban és még könnyebben, mint a polgári válás (máris vannak olyanok, akik azt fontolgatják, hogy nem lenne-e előnyösebb, a „papoknál” elválni). Az Egyház történetében mindezidáig a pápák akkor fedték meg az egyházi bíróságokat, ha engedékenyek voltak a házasságok megsemmisítésében.
Alessandra Moretti (bal-liberális) olasz képviselőnek igaza van, amikor diadalmasan kijelenti, hogy Bergoglio „korszakos reformja a gyors válás törvényéről azt másolja, amit ő kérvényezett az olasz parlamentben”, és „az állam és az egyház közös szemléletmódját” hangsúlyozza.
Ez azonban még mindig nem minden.
Bergoglio olyan új házasság-semmisítő okokat vezetett be, melyek az egyház szerepét is a feje tetejére állítják. Ezek szerint az egyház már nem az, akinek Isten szeme előtt egy szentséginek vélt házasság kezdetektől meglévő semmisségét kell megállapítania, hanem olyan intézménnyé válik, ami szentségileg érvényes házasságokat újonnan kitalált okok miatt „felold”. Mostantól elegendő, ha valaki saját lelkiismerete alapján saját házasságát érvénytelennek tartja ahhoz, hogy ennek semmisségét az egyházzal elismertesse.
A robbanóanyag a motu proprio 14. cikkelyében van, ahol a jegyesek „hiányos hitét” lehetséges oknak nevezik meg „a szimulálásra vagy a tévedésre a beleegyezésnél, és ezért a házasság érvénytelenségére”. A hiányos hitet az Egyház kétezer évig kizárta a házasság érvénytelenségeinek okai közül. Az egy férfi és egy nő közötti felbonthatatlan szövetség szentségi voltához nincs szükség a jegyesek személyes hitére; a szükséges minimális követelmény annak szándéka, hogy a házasulni szándékozók azt akarják tenni, amit az Egyház tesz. A szándék pedig nem más, mint hogy össze akarnak házasodni. Ezért ismeri el az Egyház egy ateistával vagy egy más vallású partnerrel kötött vegyesházasság szentségi voltát is. A szentségi házassághoz elegendő, hogy a felek természetes házasságot akarjanak kötni.
Most mindezt ledöntik, amihez Bergoglio-stílusban kétértelmű formát használnak fel, hogy a katolikus világgal elhitessék, hogy az Egyház tanítása mindezek ellenére semmit sem változott. Msgr. Pinto a motu proprio prezentációjánál a „Ferenc pontifikátusával meghozott újításokkal” dicsekedett, és „hit nélkül létrejött szentségről” beszélt [ha egyszer szentség, akkor hogy lehet érvénytelen?], ami az érvénytelen házasságok „felmérhetetlenül” nagy számához vezetett, „a hit, mint a lelkiismerethez és ezzel egy szentségi beleegyezés megadásának szabad akarásához vezető híd nyilvánvalóan hiányos megléte miatt”.
Ezzel valóban szabaddá vált az út az annullálások milliónyi száma előtt. Több milliónyi száma előtt!
De hát mióta van szükség a házassághoz arra, hogy valaki szent legyen vagy a Gregoriana egyetemen teológiai végzettséget szerezzen? Az Egyház a szentségi házasság elismeréséhez mindezidáig csak azt követelte meg, hogy a házasulók a természetes házasság értelmében szabad döntésükkel akarjanak házasságot kötni. És azt is mindig tanította, hogy a jegyesek lelki diszpozíciója ugyan döntő a szentség gyümölcsözősége számára, de nem annak érvényességére.
Most minden megváltozott. A körülményekhez, melyek egy szupergyors válást lehetővé tesznek, tartozik például „a házassági együttélés rövidsége”, vagy hogy két jegyes „a nő előre nem látott terhessége” miatt kelt csak egybe. De mi közük van ezeknek a beleegyezés érvényességéhez?
Az okok hihetetlen listája et cetera, azaz stb.-vel végződik – netán azt jelenti ez, hogy önkényesen bővíteni lehet? Micsoda joggyakorlat ez?
E forradalom számláját, a leggyengébbek, a nők és a gyermekek fogják megfizetni, ami a családokat, amik a nyugati kultúra által egyébként is a kritika kereszttüzében állnak, még jobban destabilizálja.

Mindez nem más, mint a katolikus Egyház és ezzel Krisztus Urunk tanításának a megcsúfolása, „Ne áltassátok magatokat; Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja. Aki tehát test szerint vet, testéből is arat majd romlást.” (Gal 6,7-8) – És Szent Pál szavai annál inkább érvényesek, minél magasabb poszton áll valaki, minél inkább feladata Isten szeplőtelen Jegyesének a vezetése, és az isteni törvény betartatásának megkövetelése és felügyelete.

(forrás: www.katholisches.info – 2015. szeptember 14.)

1. KIEGÉSZÍTÉS:
A fenti cikk ezen kijelentésével: „Az egy férfi és egy nő közötti felbonthatatlan szövetség szentségi voltához nincs szükség a jegyesek személyes hitére; a szükséges minimális követelmény annak szándéka, hogy a házasulni szándékozók azt akarják tenni, amit az Egyház tesz. A szándék pedig nem más, mint hogy össze akarnak házasodni. Ezért ismeri el az Egyház egy ateistával vagy egy más vallású partnerrel kötött vegyesházasság szentségi voltát is. A szentségi házassághoz elegendő, hogy a felek természetes házasságot akarjanak kötni” – kapcsolatban kaptam egy olvasói levelet, mely „kár egy jó cikket egy rossz érvvel elrontani” érv alapján a következő „helyesbítést” küldte el:
Az egyházi kánonjog és a kánonjogászok egyöntetű tanítása az, hogy egy katolikusnak egy meg nem keresztelt emberrel (ateista, zsidó, muszlim, hindu stb.) kötött egyházi házassága nem szentségi házasság, hanem csupán rendezett házasság. Természetesen arról az esetről beszélünk, amikor a templomi házassághoz megkérték a püspök felmentését szabályos formában. A házasság szentségét ugyanis a két fél egymásnak szolgáltatja ki, de a pogány fél (ebben az esetben) erre nem képes. Tehát a házasság nem lesz szentségi, csak rendezett, de abban a pillanatban szentségivé válik, amelyik pillanatban a pogány fél ebben a házasságban megkeresztelkedik. Fentiek bizonyítékául szolgál a privilegium petrinum kiváltsága, amit csak a pápa adhat meg ilyen házasságok esetében. Ez röviden azt jelenti: Ha a felek között megromlik a kapcsolat, polgárilag elválnak, nem helyreállítható a házasság és a keresztény fél talál egy új társat, akivel házasságot szeretne kötni, akkor a pápa a korábbi házasságát felbonthatja a hit javára (pro fidei). Ezt csak és kizárólag azért teheti meg, mert nem szentségi kötelék volt a házastársak között, hiszen szentségi házasságot a pápa sem bonthat fel! A kegy megadásának további feltételei is vannak, de ezt a különböző kánonjogi könyvekben el lehet olvasni a privilegium petrinum címszó alatt
(http://www.jegyes.hu/jog/hazasper/per/privpetr.html).
E kánonjogi érveléssel szemben áll viszont – a kérdéses cikk szerzőjének állításán kívül – Schütz Antal tanítása, aki az 1923-ban kiadott Dogmatika tankönyvének A házasságról szóló fejezetében e témával kapcsolatban a következőket írja:
A házasság annyira jelentős az egyesre és a társadalomra, a jelen és a jövő nemzedékre, az ideigvaló és az örök javakra, hogy a házasságban már természettől fogva van valami szent és vallási jelleg, amiért is a természet szentségének szokás nevezni. Hisz a merő természet álláspontján is a házasság rendeltetése gondoskodni Isten képmásának folytatásáról és állandósításáról, még pedig oly módon, hogy Isten minden egyes esetben közvetlenül is beleszól teremtő tevékenységével. …
1. Hitetlenek érvényes házassága mindkét fél megkeresztelkedése következtében eo ipso szentséggé válik. Ez a ma (1931) általánosabb és valószínűbb nézet a következő megfontolásokra támaszkodik: a) Nincs valós különbség a házas szerződés és a házasság szentsége között. Ezért keresztények között nincs érvényes házasság, mely ne volna szentség; sőt a nem-keresztények között sem a szó tágabb értelmében. Ha már most a hitetlenek házassága a megkeresztelkedés következtében nem emelkednék szentség méltóságára, megtörténnék, hogy keresztények között fönnáll egy érvényes házasság, mely nem szentség. Ez a házasság nem az általemelkedik szentség erejére, hogy a felek megújítják a házassági beleegyezésüket, illetve a házassági szerződést. Lehetetlen ugyanis szám szerint megújítani egy még fönnálló szerződésre vonatkozólag a beleegyezést; lehetetlen a házas feleknek azt mondani: házasságot kötünk, mikor a házasság már fönnáll köztük. A szentség tehát csupán az által jön létre, hogy a házasfelek megkeresztelkednek. Mivel ugyanis már előbb fönnállt köztük a házas kötelék, az már valamilyen vonatkozásban állt Jézus Krisztussal. Isten teremtő akaratából ugyanis minden házasság Krisztusnak és az ő Egyházának viszonyát jelenti a házas felek kegyelmi állapotának rangja szerint; hogy keresztény módon jelentse ama titokzatos viszonyt, vagyis, hogy keresztény szentség legyen; ahhoz az érvényes házasságban élő hitetleneknél csak a Krisztus titokzatos testéhez való tényleges tartozás hiányzik. Mikor a keresztség által ez az akadály elhárul, a házas kötelék eo ipso kifejti teljes hatékonyságát: Krisztus és az ő Egyháza viszonyának hatékony jele lesz, vagyis kegyelmi kötelék, szentség lesz belőle.
b) Megerősíti ezt Ef 5, hol Szent Pál magáról a házas kötelékről mondja, hogy Krisztusra és az Egyházra szóló nagy titok, és pedig olyan házas kötelékről, mely hitetlenek közt jött létre, kik utóbb megkeresztelkedtek.
Vasquez és több thomista (Salmant., Billuart, Diekamp is) szerint egyáltalán nem jön létre szentségi házasság a megkeresztelkedett hitetlenek között. Azzal érvelnek, hogy ezek nem képesek a házasság szentségének anyagát és formáját kiszolgáltatni. E szentség anyagát és formáját ugyanis a házassági szerződésben kell keresnünk. De mikor a hitetlenek között létrejött az egyébként érvényes házasság, szerződésük még nem válhatott szentséggé, minthogy még nem voltak keresztények; mikor pedig meg vannak keresztelve, lehetetlen a már létező és fönnálló házassági szerződést szám szerint újra megkötniök. – Ez az okoskodás nem veszi tekintetbe, hogy a jelen üdvrendben a hitetlenek házassága is első fokon (in actu primo), gyökerében szentség-jellegű, amennyiben az érvényes házassági kötelék tartalmas vallási jel; és ami hiányzik ahhoz, hogy másodfokon (in actu secundo) teljes erejű keresztény szentség legyen, vagyis, hogy hatékony módon jelentse a krisztusi kegyelmet, azt megadja a házasfeleknek a Krisztus testébe való tényleges beiktatódása.
2. Ha az egyik tél hivő, a másik hitetlen, némelyek szerint (Hurter, Billot, sok egyházjogász) a házasság nem szentség egyik fél számára sem; mert hát a házasságnak nem szabad sántítania (matrimonium non debet claudicare), vagyis mindkét fél számára azonos ereje és jellege van. Ha a házasság nem szentség a hitetlen fél számára, akkor a hivő számára sem az; annál kevésbé, mert a hitetlen fél a házas köteléket nem tekinti fölbonthatatlannak. De ez az elv: „a házasság nem sántíthat”, maga is többszörösen sántít, mint a jogászok is kénytelenek elismerni: pl. a szentségi házasság is sokszor az egyik fél számára kegyelmet hoz, a másiknak bűn; a balkézről való házasságok sok jogi vonatkozásban sántítanak. De az elv itt nem is alkalmazható. Minden érvényes házasság, mint láttuk, első fokon, hivatottságára nézve szentség, már csak azért is, mert az emberi viszonylatok a jelen világrendben mind a Krisztushoz, mint középponti naphoz igazodó üdvrendnek törvényei és áldásai alatt állnak. Tehát az érvényes házasság nem sántít, ha az egyik fél hitetlen, hanem mindegyik fél számára jelenti és folyósít ja azt a természetfölötti életerőt, melyet üdvrendi állapotánál fogva képes befogadni: ha keresztény, a keresztény szentség erejét, ha nem keresztény, a természeti szentség erejét. Erre elég világosan utal Szent Pál is: „A hitetlen férfiú megszenteltetik a hivő asszony által, és a hitetlen asszony megszenteltetik a hivő férfiú által; különben a ti fiaitok tisztátalanok volnának, most pedig szentek.” (l Kor 7,14) Az ősegyház sem mondta a régen oly gyakori vegyes hitű házasságokra, pl. egy Szent Mónika házasságára, hogy az a keresztény fél számára nem szentség. A fölbonthatatlanság pedig elvben fönnáll a hitetlen fél számára is.

2. KIEGÉSZÍTÉS:
Az olvasói levélben szó volt az ú. n. péteri privilégiumról. Mielőtt feltettem azt a véleményt, kerestem ezt a fogalmat a Dogmatika könyvben és a Katolikus Lexikonban – egyikben sem találtam. Szó volt bennük különböző privilégiumokról, a páli privilégiumról is, de péteriről egyetlen szó sem. Miután az első kiegészítést feltettem, a kérdéses olvasótól megint kaptam egy levelet, amiben elküldte azt a linket, ami erről a bizonyos péteri privilégiumról szól:
httpsde.wikipedia.orgwikiPetrinisches_Privileg
Az itt olvasható magyarázatból kiderül, hogy miért nem találtam az 1930-as egyházi könyvekben egyetlen szót sem erről a bizonyos „privilegium petrinumról”.
A szövegben ugyanis ez áll: „Az ú. n. péteri privilégiumnak azt a lehetőséget nevezik, amivel egy egyházi szempontból érvényesen megkötött házasságot, melyben legalább az egyik fél nincs megkeresztelve, a házasság felbonthatatlanságának isteni parancsáról szóló általános katolikus tanítás ellenére a pápa szuverén aktussal valamilyen igaz okból felbonthatja. Ezen jogintézmény gyakorlata viszonylag új, a péteri privilégium nevet is csak az 1940-es évektől használják erre a gyakorlatra. .. A péteri privilégium keretében a pápa bizonyos körülmények között felbonthat egy ú. n. „természetes házasságot” (két megkereszteletlen, vagy egy megkeresztelt és egy nem megkeresztelt között megkötött érvényes házasságot) az u. n. diszpenzációval, mégpedig függetlenül attól, hogy a házasságot elhálták-e vagy sem. (Felbontás a hit javára.)”
Nos, egy újabb bizonyíték arra, hogy a teljes felbomlás, Isten elárulása, a hitehagyás – a csűrés-csavarás – az ember-vallás megalkotása és kiszolgálása nem az ú. n. II. Vatikáni Zsinattal kezdődött. Az Isten által megszabott jogrend, a természet rendjének ezen felrúgása ekkor már javában folyt.