2013. augusztus 12., hétfő

A szubliminális sátánista propaganda I. rész

A modern nyugati kultúra nagy tabuja, hogy a távoli múltban földalatti mozgalomként terjeszkedő sátánizmus ma az államok hallgatólagos beleegyezésével és/vagy aktív állami támogatással, kiterjedt médiagépezetet igénybe véve működhet. Az indirekt módon, tudat alatti (szubliminális) üzenetek formájában zajló tömeges személyiségdeformálás eredménye statisztikailag kimutatható. Magyarországon tíz év alatt 1,6 millió fővel csökkent a katolikusok száma. Az idősebb, keresztényként nevelkedett korosztályok eltűnnek, az őket követő fiatal generáció pedig már nem vallja magát se kereszténynek, se vallásosnak, miközben tabunak számít, hogy a most felnőtté váló generációtól már senki nem vár el semmiféle vallásosságot, viszont a mai huszonévesek – anélkül, hogy erről tudnának - egy a sátánizmust propagáló közegben nevelkedtek fel.
A tudat alatti üzenet
Az mára egy viszonylag széles körben ismert tény, hogy a nagy nyugati multinacionális cégek gyakran egyfajta indirekt marketinget folytatva tesznek szert csillagászati összegű bevételekre. A mozifilmekben két képkocka közt megjelenített Coca Cola képe a klasszikus eset, de az éppen divatos akcióhős által „véletlenül” felvillantott óramárka vagy a film egy jelenetében a háttérben látható üdítőital által kifejtett hatás ugyanezen elv szerint működik. Tudatos, érvelésen alapuló reklám helyett az agy öntudatlanul is befogadja a látottakat és a tudatos emlékként vissza sem idézhető képet a film által nyújtott élményhez kapcsolja, majd a néző a legközelebbi vásárlás alkalmából öntudatlanul is a filmben felvillanó márkát veszi meg.
Ugyanezen elvek szerint állt elő az a helyzet, hogy ma Magyarországon 1,6 millióval kevesebb katolikus van, mint tíz évvel ezelőtt. A tömegmédia egy többszintű, indirekt sátánista propagandát közvetít, mely három, jól elkülöníthető területen hat;
- fellazítja a keresztény gyökerű társadalmak keresztény egyházakhoz való kötődését, majd a szükséges távolság kiépítését követően nyíltan az egyház ellen uszít. A nyugaton nevelkedett legfiatalabb generációnak már idegen nem csak az ima, a templomba járás, de akár az isteni gondviselés gondolata, mert egy olyan közegben nevelkedett, ami szerint az ima fölösleges, értelmezhetetlen dolog, a templomba járás a maradiak és öregemberek dolga, Isten pedig nem létezik. A média a papok pedofília-botrányaitól hangos, a megmaradt hívőket maradiaknak, lelkileg sérültnek állítja be, miközben mindezt egy lelki sérült homoszexuális elméleteire alapozott tudomány akarja hitelesíteni. Egy ilyen közegben érthető, hogy senkinek nem tűnik fel a nemzetközi szinten működő, államok feletti sátánista propaganda, ami mára a szocializáció részévé vált. Ez a bizonyos vallásellenes szocializáció a sátánista propaganda legnyilvánvalóbb eleme, a másik két szint már nem közvetlenül látható.
- A sátánista propaganda másik szintje, ahogyan ferde képet alkot saját magáról. Anélkül, hogy bárki közvetlenül egyetlen állítást is tenne róla, emberek millióiban alakít ki hamis képet a sátánizmusról és a démoni erők működéséről. Ez a szint valójában két, jól elkülöníthető hatásra osztható, melyek közül, ha nem is a meghatározóbb, de a könnyebben tetten érhető a démoni erők működéséről alkotott hamis elképzelések összessége.
Hogyan képzeljük el ma a démoni erők működését? Erről leginkább a démoni erők filmes megjelenítése alapján alkothatunk képet, hiszen a többség ezekből a filmekből hall először a démoni erők létezéséről és működéséről. Az általánosan ismert horrorfilmek/thrillerek jellegzetes eleme a kísértés, a megszállás. Ilyen kultuszfilm pl. az Ördögűző (The Exorcist), de az általa ihletett filmek sokasága mellett egy mai példa a The Conjuring, ami a démoni megszállás egy tipikus esetét viszi filmvászonra. Óriási felelősség van ezeknek az erőknek a filmes megjelenítésén, ugyanis ezeknek köszönhetően a legtöbb ember szinte teljesen azonos elképzelésekkel rendelkezik a démoni erők működéséről. A démonok általi megszállással foglalkozó filmek nem a megszállottság hétköznapi eseteit mutatják be, hanem abszurd, groteszk eseteket, melyek ugyan lehetnek igazak, de elenyésző arányú kivételnek tekinthetők. A saját családját lemészárló, eltorzult arcú, külsőleg is démonhoz hasonlatossá váló megszállottak mutogatása csendben beadagolja a nézőnek azt a tudat alatti üzenetet, hogy ez, és csak ez a démoni megszállottság, amivel eltereli a figyelmet a démoni erők működésének teljesen hétköznapi eseteiről, - ami valójában a démoni erők működésének túlnyomó részét képezi. Az ilyen esetek előtérbe hozása, a megszállottságról alkotott hamis kép pedig lehetővé teszi, hogy a démoni erők a hétköznapi életben minden gyanún felül, teljességgel észrevétlenül működjenek.
Ilyen képet alkotunk a démoni megszállottságról
Azon felül, hogy a megszállottságról alkotott hamis kép láthatatlanná teszi a teljesen hétköznapi eseteket, többnyire ezek a filmek felelősek azért, hogy a démoni erőket az átlagember olyan, hatalmas erőkként képzeli el, ami parancsol az ember akaratának és könnyedén uralmat nyer az ember felett. Ennek a hamis elképzelésnek köszönhetően az emberek felett ténylegesen eluralkodhatnak démoni befolyások anélkül, hogy az egyén azt észrevenné, hiszen egyrészt nem ismeri fel, másrészt a sátánista propaganda a tudat alatti üzenetekkel elhiteti, hogy az ellenállásnak semmi ételme, mert a démon ereje mindig hatalmasabb.
A sátánista propaganda jellegzetes vonása, hogy az ember a sátánista propaganda létezését sem hiszi el. Teljes tagadással reagál. Emiatt a tudat alatti üzenetek kifejtik hatásukat, - és a statisztika önmagáért beszél. Ha valaki 80 évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy 100 év múlva Európában a kereszténység egy elszigetelt kisebbség lesz – el lehet képzelni, mi lett volna az általános reakció. Pedig a tíz év alatt 1,6 millióval kevesebb katolikus intő jel, és ez csak az összlakossága vonatkoztatott statisztika. ’Valamiért’ arról nem hoznak nyilvánosságra adatokat, hogy a ’89 után születettek közt hány százalék mondaná magát kereszténynek. Hány hívő ember van azok közt, akik a rendszerváltás után születtek? A rendszer nem fogja leleplezni önmagát.
- A rejtett sátánista propaganda sikeresen elérte, hogy ma általánosan elfogadott dolognak számítanak olyan dolgok, amiért néhány évtizeddel ezelőtt megkövezés, de minimum általános megvetés járt volna. A tévképzetekkel tudták ezt elérni, ugyanis azt láthatjuk, hogy az embereknek fogalma sincs arról, mi sátánizmus, és mi nem az. Azt gondolják, a sátánizmus a sátánisták által végzett groteszk szertartások összessége, miközben nem veszik észre, hogy az életük egy-egy meghatározó eleme is sátánizmus. Annyira a hétköznapi élet részévé vált, hogy az átlagembernek már fel sem tűnik.

A sátánizmusról alkotott kép…

és a modern sátánizmus gyakorlata.
A sátánizmus idealizált képének kialakulásához az önmagukat sátánistáknak kikiáltók és okkultisták is nagyban hozzájárultak, de azt tisztázni kell, hogy a démoni erők szolgálata nem merül ki a feketemisében, a sátánista rituálékban, vagy a sátánista filozófiában. A démoni erők szolgálata, vagyis a modern sátánizmus gyakorlata a gyermekeit otthagyó családapa, a férjét megcsaló feleség, a feleségét megcsaló férj. A sátánizmus egy másik, modern gyakorlatának nevezhető az is, hogy ami mellé nem kerül meztelen nő, az a fogyasztói társadalomban sem eladható, még akkor sem, ha csak egyszerű újságról van szó. A sátánizmus modern gyakorlata, hogy az ember a legelemibb ösztöneinek van alávetve - az egyszerű ösztöneinél fogva mozgatható, felkelthető a figyelme, sőt, mi több; ezt teljesen normálisnak tartja, esetleg valamilyen indokkal még büszke is rá.
Hogy végre tisztább képet alkothassunk a társadalom mai állapotáról, ki kell jelentenünk; az erkölcstelenség minden formája sátánizmus. Ahogyan sátánizmus az erkölcstelenség elfogadása és az erkölcstelenség elleni fel nem lépés is. Az ösztönök értelem és érzelem fölé helyezése lealacsonyítja az embert, aki így a démoni befolyásokra nyitottabbá válik. A mai világban mennyire jelent valós veszélyt, hogy a démoni erők a társadalomra hatást gyakorolhatnak?
A megszállás
A démoni megszállással foglalkozó filmek jellegzetes vonásai akár a teljes társadalomra is vonatkoztathatók. A megszállás folyamata szintén tetten érhető a tömegeken. Ez akár a kultuszfilmekből ismert jelenetek alapján is körvonalazható. A megszállás első fázisa a figyelemfelkeltés. A démon fokozott ingerekkel hívja fel magára a figyelmet. Szokatlan hangok, hirtelen hangos zaj. Az inger a célszemély ingerküszöbét meghaladja, a figyelem a kívánt irányba terelődik. Nyikorgó ajtók, kopogás a padláson, vagy a falakban. Amelyik inger sikeresen odavonzza a figyelmet, a démon azt a tevékenységét fokozza, mígnem a kiszemelt áldozat állandó figyelmét megszerzi. Ez a megkörnyékezés folyamata, ami nem véletlen, hogy hasonlóságot mutat a tömegmédiában látottakkal. Ki hol halt meg, milyen szörnyűségek történtek a világban, botrányok, balesetek, mind a figyelemfelkeltés formái. Amelyik ingerre nő a nézettség, azt fokozzák. Ha a néző haláleseteket akar, a csapból is az fog folyni, hogy hol milyen haláleset történt. Ha a néző csak az erkölcstelenségre figyel fel, erkölcstelenséget mutatnak neki. Ha botrányt akar, akkor botrányt csinálnak. A lényeg mindig az állandó figyelem megszerzése.
Miután a démon megszerezte a kiszemelt áldozat figyelmét, megpróbál eluralkodni rajta. Ezt a figyelem teljes rabul ejtését követően megfélemlítéssel tudja véghezvinni. Az ajtók kicsapódnak, bár senki nincs ott, aki kinyitotta volna. Az ablaküveg betörik, pedig senki nem volt ott. Furcsa fények, villogás, esetleg eldurannak a villanykörték. Klasszikus jelenetei ezek a démoni megszállással foglalkozó filmeknek. A végkimenetel mindig a kiszemelt áldozat figyelmének rabul ejtése és a teljes megfélemlítés, mígnem az áldozat elfogadja a démon jelenlétét azzal, hogy a démon jelenlétéhez igazítja az életét, alkalmazkodik hozzá. A tömegmédia rabul ejti az ember figyelmét, olyan ingert ad, amit a néző akar, és az sem véletlen, hogy a következő lépcsőfok is hasonlóságot mutat. Nehéz lenne letagadni, hogy a tömegmédia az emberek általános megfélemlítésének eszközévé vált. A ’démon’ jelenlétéhez való alkalmazkodás szintén megjelenik a társadalom és a média viszonyában, ez tagadhatatlan. Amit a média sulykol, az elfogadottá válik. Az emberek alkalmazkodnak, és aki nem akarja elítélendőnek gondolni magát, azon is az alkalmazkodás kényszere van.
Az eluralkodás folyamata végül abban teljesedik ki, hogy a démon elszakítja az áldozatot a külvilágtól és elzárja a lehetséges segítség útvonalait. Ezt az ingerküszöb továbbfokozásával éri el, mígnem az ingerküszöb olyan szintre jut, hogy más benyomások egyszerűen nem jutnak el az áldozat agyáig. Abban a fázisban a kiszemelt áldozat önerőből és a környezete számára is menthetetlenné válik, ezen a ponton már ördögűzésre van szükség.
Az eluralkodás fázisának betetőzése kísérteties hasonlóságot mutat a társadalom atomizálódásával. Az ingerküszöböt fokozatosan emelik, mígnem a néző (az áldozat) már csak ugyanazon a forrásra tud figyelni. Erre kiváló példa a mai filmek és a több évtizeddel ezelőtti filmek közti különbség. Érdemes megfigyelni, hogy egy 50, vagy akár 30 évvel ezelőtt forgatott film mennyire nem tudja lekötni a figyelmet – mert az akkori filmek a mai ingerküszöböt már nemhogy nem haladják meg, de a közelébe se érnek (unalmasnak hatnak). Az emberek nem egymásra figyelnek, mert ’a valóság szürke’, az álomvilág pedig szép színes és erősebb ingereket ad. A démon elszigetelte áldozatát, aki már csak rá tud figyelni.
Miközben a megfélemlítés az utolsó ellenállást is legyűrte, a segítség minden más lehetséges útja el van zárva, a következő lépés a megszállás. Azon a ponton már exorcizmusra van szükség.
Nógrádi Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése