2011. március 28., hétfő

A nemzetvédő alaptörvény szükségességének indoklása, jogalapjának rövid magyarázata:

A politikai váltógazdálkodás pártjai nem vesznek tudomást a nemzet valódi érdekeiről, s arról, hogy maga a váltógazdálkodás is csak olyan megállapodott viszonyok között lenne az országnak megfelelő, ahol a maguk a politikai ellenfelek, vagy ellentáborok is kizárólag nemzetérdekűek!

Az alkotmányos ismereteit és jogtudatát elveszített magyar társadalom tagjai versenyt szajkózzák az alkotmányozás szükségességének hamis gondolatát. Pedig még Sólyom László is elismerte egykor, hogy: "Mindazonáltal a szerves fejlődésen keresztülment történeti alkotmányt egy illegitim parlament fogalmilag kizárt, hogy hatályon kívül helyezze."
Hagyományos, de jure érvényes ősi alkotmány ma sem ad módot parlamenti alkotmányozásra, de arra nincs is szükségünk! Amire szükség van az egy olyan nemzetvédő törvény, vagy inkább alaptörvény, amely helyreállítja az alkotmányos jogfolytonosságot, s megszünteti a Rákosi-kádár diktatúra jogfolytonosságát.

Indoklás: A magyar közjogi felfogás fejlődése következtében az alkotmány, inkább erkölcsi kategória, hiszen a szokásjogok alapján, minden korszakban az előző korok tapasztalatait felhasználva a törvények szellemét hivatott meghatározni. Az alkotmány tehát a magyar felfogásban nem törvény, s nem a törvényhozás munkája. A törvény ugyanis a kor és külső körülmények követelményei szerint módosul, így változtatható, s ez valóban a mindenkori törvényhozó testületek hatáskörébe tartozik. A közmegegyezésen alapuló „igazság+erkölcs= értékrend” azonban a törvények szelleme, tehát gyakorlatban bevált alkotmányos norma, amely változtathatatlan.

A Szent Korona ugyan hordozója a magyar néplélek és "kultúrgén" működésének, de sajnos az ellenséges katonai megszállások, majd a még rombolóbb kulturális és pénzügyi megszállás következtében sérült népünk gondolkodása, s ezzel együtt gyengült az íratlan alkotmányunk hatása, sőt ma már a társadalom nagy részének nem csak az alkotmányos jogtudata, de a nemzettudata is hiányzik. Több egymást követő nemzedék nem adta tovább az egészséges magyar lelkület kifejlődéséhez szükséges tudást és hitet. De ne most keressük a felelősöket, hanem építsük tovább a cselekvő nemzet jogtudatát.

A múlt tapasztalatai, a jelen munkássága és a jövő iránti felelősség azt parancsolja, hogy az alkotmány alapelveit a következő nemzedékek is rendíthetetlenül tiszteletben tartsák. Ehhez pedig vissza kell térnünk a történeti alkotmány szelleméhez. Nemzetünk addig volt erős, míg tagjai erős szövetségben és a jogrend folyamatosságában éltek. A folyamatosság többször megszakadt a történelmünk során, de a hősi joghelyreállító küzdelmeink, végül mindig sikeresek voltak. Közjogi szabadságharcaink minden esetben azt a joghelyreállítást tűzték ki célul, amiért Bocskai, Rákóczi, Kossuth, Horthy és az 1956-os hősök, valamennyien küzdöttek, s csak 56-óta nem sikerült ezt megvalósítani.
A jogrend alapelveit megőrző, a történeti alkotmányba illeszkedő új részletként most, szükség van - egy értékeket továbbvivő, de a mai viszonyokhoz 1956 szellemében is alkalmazkodó - új, nemzetvédő alaptörvényre, amely a jelenlegi törvénytelen és nemzetellenes állapotot képes megszüntetni, s az országunk jövő generációinnak a biztonságos életfeltételeit, s érdekképviseletét megfelelően biztosítani.
Már 1991 juniusában megszünt Hazánk katonai megszállása, és a rendszerváltó politikusok számára megteremtődött a lehetőség a magyar alkotmányosság helyreállítására. Ám nem éltek vele, hanem felvállalták a Rákosi-Kádár diktatúra jogrendjének„demokratizált“ jogfolytonosságát. A jelenlegi válság ennek egyenes következménye.
Már 1991 juniusában megszünt Hazánk katonai megszállása, és a rendszerváltó politikusok számára megteremtődött a lehetőség a magyar alkotmányosság helyreállítására. Ám nem éltek vele, hanem felvállalták a Rákosi-Kádár diktatúra jogrendjének„demokratizált“ jogfolytonosságát. A jelenlegi válság ennek egyenes következménye.
A rendszerváltók által is ideiglenesnek szánt "Ál-alkotmányt" nem demokratikusan választott testület alkotta, és azt a kommunista rend illegitim országgyűlési képviselői szavazták meg. Jelenlegi „hatályos“ alaptörvényünk a hagyományos magyar közjog, de még a nemzetközi demokratikus normák alapján is jogszerűtlen, ezért az úgynevezett "rendszerváltás" is, egy lényegében törvénytelen helyzetet teremtett.
Az ehhez hasonló törvényen kívüli állapotok felszámolására nemzetünknek bevált hagyományai vannak. Utoljára 1920-ban történt hasonló eset, amikor Nemzetgyűlés állította helyre az alkotmányos jogfolytonosságot. Most ismételten olyan helyzetbe kerültünk, hogy nemzetünknek mint végső alkotmányos tényezőnek nem csak joga, de kötelessége is az Alkotmányos Rendet Helyreállító Nemzetgyűlés összehívása, melynek határozatait népszavazásnak kell megerősíteni. Ez nem csak hagyományainknak felel meg, de összhangban lesz a nemzetközi demokratikus gondolkodással, az európai jogrenddel is.

Az, a szokásjogi alapú történelmi képződmény, amit a magyarság történeti alkotmánynak hív, maradéktalanul magába foglalja:
a) a honfoglaló magyar nemzet törzseinek alapszerződését (vérszerződés);
b) az ógörög természetjog fogalmát és követelményeit;
c) az angol Magna Chartában (1215) és a magyar Aranybullában (1222) lefektetett jogokat;
d) az általános emberi és polgári jogoknak új- és legújabbkori meghatározásait, mint: az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya (1782), a francia forradalom által megfogalmazott emberi és polgári jogok deklarációja (1789), az ENSz általános nyilatkozatában lefektetett emberi jogok (1948) s végül - de nem utolsó sorban - az EBESz 1973-as helsinkii zárónyilatkozata;
e) 1848 március idusának követeléseit; az 1956-os Magyar Október mély történelmi gyökerekkel rendelkező s mégis merőben új, elemi népképviseleti formáinak teljes mértékű elfogadását. A történeti alkotmányunk tehát nem ósdi és használhatatlan, hanem előremutató!
Mindezen túl, tartalmazza az egyedülálló magyar hatalommegosztási elméletet, az apostoli Magyar Királyság alkotmányosságának valóban jövőbemutató elemeit is. A magyar nemzet államformája a történelem során mindig alkotmányos királyság volt, amelyben a királyt megillető közjogi főhatalmat nem emberi személy, hanem a Szent Korona, mint joguralmi korlát képviselte.
Valószínűleg ez a jogilag támadhatatlan és nagyszerű alternatíva eredményezte azt, hogy sem az 1947-es Párizsi "béketárgyalás", sem 1956 nem hozhatta meg a magyarság számára a történelmi igazságtételt, sőt még a bolsevik világ összeomlása után sem térhetett vissza az ősei által kitaposott alkotmányjog igaz útjára. A történeti magyar alkotmányt azonban sem az 1944. márc. 19.-i német megszállás, sem a háborút követő szovjet elnyomás nem tehette érvénytelenné, csupán hatályon kívül helyezte. A Magyarok Szövetsége által már tavalyelőtt kidogozott, s azóta internetes társadalmi vitán átesett "joghelyreállító és nemzetvédelmi alaptörvény" javaslat elfogadása, a magyar nemzet megbízottainak a feladata. A Nemzetgyűlésnek a magyar nemzet önrendelkezési igényének legősibb - Ópusztaszer, Székesfehérvár, Rákosmező - és legújabb - 1956 - hagyományainak szellemében kell - minden felső hatalomtól, érvényben lévő törvénytől, nemzetközi szerződéstől függetlenül - elfogadnia, jóváhagynia és hatályba helyeznie a Magyar Nemzetvédő Alaptörvényt, amely szerint: Csak a Szent Koronára építhető fel egy szebb magyar jövő, egy törvényes Magyarország, ahol nem a pártok, s nem a többség, hanem a bevált és igazságos jogelvekből táplálkozó jogrend az, amely korlátozza az államot, szolgálja a közösség érdekét: a közjót.


Szeged, 2011-02-20

Dr. Bene Gábor S.



Ui.: *Kedves Közjogi Küzdőtársaim!*

Örömmel vettem, hogy benyújtottátok a módosításaitokat. Mivel én is a Szentkorona joguralmi államáért küzdök, így arra kérlek benneteket tájékoztassatok, miként lehet itt bármit benyújtani?

Két éve készítettünk egy államtörvény tervezetet, amelyet társadalmi vitára bocsátottunk az interneten, s az elfogadható javaslatokkal feljavítva itt áll az anyag, de senki nem akar vele foglalkozni a hatalom oldaláról. Sőt, szóba sem állnak velünk!

Csatolmányként elküldöm az államtörvény indoklását és jogalapjának magyarázatát. (azért államtörvény, mert a jogi oktatás és közbeszéd ferdítései miatt az alaptörvényt és az alkotmányt folyamatosan keverik az emberek!)

Honfiúi szeretettel: Bene Gábor S.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése