A merénylet és a Fatimai Szűzanya jelenései

A merényletet 1981. május 13-án követték el, a Szűzanya első jelenésének 64. évfordulóján. A történészek, és a jelenéseket vizsgáló szakemberek szerint még az óra és a perc is megegyezik. 2000. május 13-án, ami-kor II. János Pál Fatimában boldoggá avatta Jácintát és Ferencet, nyilvánosságra hozták a fatimai titok har-madik részének tartalmát.

„A pásztorgyerekek értelmezése szerint – magyarázta Sodano bíboros - láttak egy fehérbe öltözött püspököt, akiről úgy gondolták, ő a szentatya, aki botladozó léptekkel félig düledező városon ment keresztül, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén he­verő holtak (püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők) lelkéért, amikor pedig fölért a hegy tetejére, egy csoport katona megölte őt.”

A Gemelli klinikán, II. János Pál, miután meggyógyult, megkérte Hnilica püspököt, hogy készítsen elő neki minden fellelhető iratot Fatimával kapcsolatban. A szentatya tüzetesen átvizsgálta az egész dokumentációt. Amikor már elhagyta a klinikát, ezt mondta Hnilica püspöknek: „megértettem, hogy a világot csakis megtéréssel, a fatimai üzenet alapján lehet megmenteni a háborútól és az ateizmustól.”

Öt hónappal a merénylet után, pontosan 1981. augusztus 15-én találkozott először a szentatya a híveivel a Szt. Péter téren. Ez alkalommal így nyilatkozott: „Újból a Szent Szűz és a szentek adósává váltam. Hogyan is felejthetném el, hogy a Szt. Péter téri esemény éppen azon a napon, és pont abban az órában történt, amikor arra emlékeztünk, hogy Krisztus anyja a portugáliai Fatimában falusi gyerekeknek megjelent? Mindenben, ami aznap történt velem, éreztem azt a rendkívüli anyai szeretetet és gondoskodást, amely erősebbnek bizonyult a halálos golyónál.” Nagyon érdekes vallomást hallhattunk Ali Agca szájából is, amikor a sikertelen merényletről beszélt. II. János Pál pápa meglátogatta őt a római Rebibbia börtönben. Beszélgetésükkor a merénylő csodálkozott azon, hogy miként is menekülhetett meg a szentatya. Biztos volt abban, hogy jól célzott. Tudta, hogy a lövése halálos... a gyilkosság mégsem sikerült. Miért? Állandóan csak azt kérdezte a pápától, hogy mi az, amiről mindenki beszél: mi az a Fatima?”.

II. János Pál így emlékezett viszsza: „1983 karácsonyán meglátogattam a merénylőt börtönében. Sokáig beszélgettünk. Ali Agca állítólag egy tapasztalt bérgyilkos. Ez azt jelenti, hogy a merénylet nem az ő kezdeményezése volt, valaki más találta ki, valaki fölbérelte őt. Az egész beszélgetés közben Ali Agca végig azon morfondírozott, hogy miért volt sikertelen a merénylet. Hiszen mindent megtett a sikeréért, a legapróbb részletekig megtervezett mindent. Áldozata mégis megmenekült. Hogyan történhetett ez? És ami még érdekesebb, hogy sok kérdése a vallás felé fordította fi­gyelmét. Arra volt kíváncsi, hogy mi is az a fatimai titok. Mi a lényege? Ez volt neki a legérdekesebb az egész beszélgetésben, erről szeretett volna többet megtudni. Sok kérdése talán annak volt a jele, hogy lassan–lassan tudatára ébred annak, hogy valójában mi is a fontos ebben az egész történetben. Ali Agca – szerintem – megértette, hogy az ő hatalma fölött, a lövés és gyilkolás hatalma fölött van egy magasabb erő. Elkezdte tehát ezt a hatalmasabb erőt kutatni. Szívből kívánom neki, hogy rátaláljon”. A Szentatya elleni merényletet éppen a Szűzanya első 1917. május 13-i fatimai jelenése évfordulóján követték el. A Szűzanya akkor ezt üzente az embe­riségnek: „Azért jöttem, hogy figyelmeztessem az embereket, hogy térjenek meg és tartsanak bűnbánatot”. A fatimai üzenet világos és egyértelmű: ahhoz, hogy az emberiség megmeneküljön, feltétlenül meg kell térnie, vissza kell térnie Istenhez. A merénylet első évfordulóján, 1982. május 13-án a szentatya Fatimába látogatott, hogy hálát adjon csodálatos megmeneküléséért. Ezeket a szavakat mondta akkor: „A dátumok (1917.05.13. és 1981.05.13) annyira összefüggnek egymással, hogy éreztem, emiatt valamit tennem kell. És most megérkeztem ide. Megérkeztem, hogy hálát adjak az Isteni Gondviselésnek … Egy kéz a pisztolyt fogta, egy másik a golyót vezette”. A Szentatya akkor azért érkezett Fatimába, hogy „még egyszer az egész Egyház nevében meghallgassa a Szűzanya 65 évvel korábbi, a világ jövője miatt aggódó üzenetét. Ma ez az üzenet, ha lehet, még időszerűbb és sürgetőbb, mint valaha. Hogyan is hagyhatnánk figyelmen kívül a szekularizmus hullámát, amely az alapvető keresztény erkölcsi értékeket fenyegeti?” A pápa drámai szavakkal fejezte ki afelett érzett fájdalmát: „hogy nem halljuk meg a bűnbánatra, megtérésre, imára való felszólítást! Ó, Szeplőtlen Szent Szív – szólt a szentatya – segíts legyőznünk a gonoszságot, amely az emberiségre telepszik és elzárja a jövőbe vezető utat”. Częstochowában 1983. június 9-én II. János Pál így imádkozott: „Május 13-án telt el két év azóta, hogy megmentetted az életemet, a Szent Péter téren történt. Az általános kihallgatáson valaki rám lőtt. Tavaly május 13-án Fatimában voltam, hogy köszönetet mondjak ezért és fölajánljam neked az életemet. Ma, Jasna Góran, szeretném itthagyni látható bizonyítékként az átlőtt reverenda selyemövét. Tisztelőd, Hlond bíboros, Lengyelország prímása, halálos ágyán ezeket a szavakat mondta: »A győzelem – ha megérkezik – Márián keresztül érkezik« Totus Tuus. Mást nem mondhatok”. Az Átlépni a remény küszöbét című könyvében II. János Pál így írt: „És mit is mondhatnánk a három fatimai kisgyerekről, akik egyszer csak, az októberi forradalom kirobbanásának előestéjén azt hallják, hogy »Oroszország meg fog térni«, hogy »Szent Szívem végül győzedelmeskedik«?... Ezt ők nem találhatták ki maguktól. Nem ismerték annyira a történelmet, sem a földrajzot, és még kevésbé voltak tájékozottak társadalmi mozgalmak és szellemi irányzatok terén. És mégis, az történt, amit ők előre láttak. Talán éppen erre volt hivatott a »távoli országból érkezett pápa« talán ezért volt szükség a Szent Péter téren elkövetett merényletre éppen 1981. május 13-án, hogy mindez még nyilvánvalóbb és érthetőbb legyen, hogy Isten szava, amely az emberiség történelme során »az idők jelein keresztül« szól hozzánk, könnyebben hallhatóvá és érthetővé váljon. Az az Atya, aki állandóan jelen van és tevékenykedik, és az a Fiú, aki ugyancsak tevékeny és az a láthatatlan Szentlélek, aki a Szeretet, az állandóan teremtő, megváltó, megszentelő és életet adó Szeretet.” (108)

Fatimában a Szűzanya arra kérte a szentatyát, hogy ajánlja az ő oltalmába az egész világot és különösen Oroszországot. Kérését megismételte 1929. június 13-án, amikor megjelent Lucia nővérnek Tuyban: „Eljött az a pillanat, amikor Isten arra kéri a szentatyát, hogy a világ összes püspökével együtt Szeplőtelen Szívemnek ajánlja Oroszországot, hogy ezáltal próbálja megmenteni ezt az országot”. II. János Pál teljes szí­véből teljesíteni akarta Krisztus Anyjának a kérését. Ezért az összes püspökkel e­gyütt, megkezdte az előkészületeket, hogy 1984. március 25-én, az egész világot és Oroszországot ünnepélyesen a Szűzanya Szeplőtelen Szívének ajánlja. Azon az emlékezetes napon Rómában, a Szent Péter téren egy külön erre az alkalomra felállított Fatimai Szűzanya szobor jelenlétében megtörtént a Szűzanya által kért fölajánlás. Ugyanezen a napon megtették ezt a világ összes egyházmegyéjében a püspökök, papjaikkal és híveikkel e­gyütt. A hívek ösztönösen megérezték, hogy ez az esemény megváltoztatja a világ történelmét. II. János Pál azért ajánlotta föl a világot a Szűzanyának, hogy legyőzze az egész világot fenyegető gonosz hatalmát: „E fölajánlás ereje – mondta a szentatya – időtlen időkig tart, vonatkozik minden emberre, népre és nemzetre, legyőz minden gonoszságot, amellyel a sötétség szelleme az ember lelkét és cselekedeteit be tudja árnyékolni: ahogy teszi ezt a mi időinkben... Fölajánlom Neked Anyám a világot, az embereket és a népeket (...) anyai szívedre bízom őket. Ó Szeplőtelen Szent Szív! Segíts legyőznünk a gonoszt, mely oly könnyen a modern ember lelkébe költözik – azt a gonoszt, mely kiszámíthatatlan következményeivel már ránk telepedni látszik, hogy elzárja előlünk a jövőbe vezető utat”. Azután, hogy felajánlotta a világot és Oroszországot a Szűzanyának, a szent­atya egy különleges ajándékot adott át Fatima püspökének e szavakkal: „Ezt a golyót a testemből vették ki 1981. május 13-án. A másik elveszett valahol a Szent Péter téren. Nem tarthatom meg, hiszen nem hozzám tarozik. Ez a golyó az övé, aki megvédett és megmentett engem. Püspök atya, vidd el ezt a golyót Fatimába, és helyezd el a kegyhelyen a Szűzanya iránt érzett hálám, és Isten nagy tettei jeléül.” A lövedéket a Fatimai Szűzanya koronájába illesztették. A világ és Oroszország fölajánlásának napja megváltoztatta a történelem folyását. Rövid időn belül összeomlott a Szovjetunió, a történelem első ateista birodalma, mely mindenáron tönkre akarta tenni a kereszténységet. Amikor a Szovjetunióban Mihail Gorbacsov került hatalomra, megkezdődtek a peresztrojkának nevezett változások, amelyek néhány éven belül a kommunista rendszer bukásával végződtek. A Szovjet­unió széthullott. Lengyelország és a többi leigázott ország visszanyerte a függetlenségét, a hívők pedig újból szabadon gyakorolhatják vallásukat. A Szűzanya csodájának tanúi vagyunk, annak a csodának, amit Fatimában előre jelzett. Az 1989-es év további eseményei a Szovjet­unióban és néhány kelet-közép-európai országban az egyre ateistább kommunista rendszerének bukásához vezetett. A világ más tájain azonban az egyházellenes támadások, a keresztényüldözések máig tartanak. Még akkor is, ha a 1981. május 13-i merénylet, amelyről a harmadik fatimai titok beszél már a múlté, a Szűzanya szavai, amelyekkel a huszadik század elején megtérésre és bűnbánatra szólított fel, ma is aktuálisak. Mária, üzenetében különösen jól értelmezte az idők jeleit, a mi időnk jeleit. Bűnbánatra szólító felhívása nem más, mint anyai szeretetének és az emberiség nagy családja iránt érzett aggodalmának a jele – melynek megtérésre és megbocsátásra van szüksége.
Forrás: Szeressétek egymást.