Biztos igazság vagy puszta valószínűség?

 

Egy bencés szerzetes írása a pápai trón aktuális foglaltságának kérdését körüljáró vita érveiről.

„Fenntartható-e az egyházi kommunió a római pápával, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy nyilvánvalóan eretnekséget tanít, mégpedig megátalkodott módon?” Talán néhányan közülünk lelkiismereti gyötrelmek között vergődnek, nem tudván eldönteni, hogy vajon Ferenc pápa még mindig Krisztus tényleges helytartója-e, vagy pedig elveszítette a pápai hivatalt a nyilvánvalóan eretnek nézetei miatt.

Dr. John Lamont a második lehetőség mellett adott egy erős érvet, amelyben arra a következtetésre jut, hogy Ferenc nem lehet az igazi pápa, és arra buzdít minden püspököt, hogy határolódjon el tőle, és válasszon új utódot Péter székébe. Brian Harrison atya ezzel szemben erőteljes ellenérveket fogalmazott meg az első lehetőség mellett, amelyben igyekszik megnyugtatni a papok és a laikusok lelkiismeretét, azzal érvelve, hogy Ferenc valóban még mindig az igazi római pápa, és ezért bátran fenntarthatjuk vele az egyházi közösséget, és imádkozhatunk érte a kánonban a misén, az általa hirdetett eretnekségek ellenére is.

Mindegyik érvnek van alapja, és meg lehet érteni, hogy miért támogatja valaki az egyik vagy a másik álláspontot. Mindkét oldal nyilvánvalóan az igazságra vágyik, és arra törekszik, hogy közösségben legyen a római katolikus egyházzal, ami szükségszerűen magában foglalja, hogy közösségben legyen a római székkel és Krisztus igazi földi helytartójával, bárki is legyen az. Van azonban egy nyilvánvaló probléma, hogy úgy tűnik, egyik fél sem ismeri el az ellenkező álláspont teljes érvényét, és talán nagyobb jelentőséget és erőt tulajdonít a saját nézetének, mint amekkorát megérdemelne. Talán azért, mert félnek a nyilvánvaló következményektől, ha az ő álláspontjuk hamisnak, vagy legalábbis nem szükségszerűnek bizonyulna. Egyetlen igaz katolikus sem akarja elhinni, hogy az Egyház elszakadt Krisztustól, sem azt, hogy Krisztus elhagyta Egyházát, és azt teljesen egy gonosz ember uralmának engedte át.

De a félelem nem tarthat vissza bennünket attól, hogy keressük az igazságot, és ha az igazságot nem találjuk meg, elismerjük, hogy még nem tudjuk biztosan, mit kell gondolnunk. Ilyen szellemben mutatom be újra Dr. Lamont és P. Harrison érveit tömör logikai szillogizmusok formájában, amelyek után mindkét oldalra választ próbálok adni. Teszem ezt a testvéri szeretet szellemében, felismerve saját elégtelenségemet, és tudva, hogy én vagyok az, aki inkább tanulni, mint tanítani szeretne.

I. Érvelés (Dr. Lamont)

– Fő premissza: Egyetlen igaz pápa sem notórius eretnek.

– Melléktétel: De Ferenc notórius eretnek.

– Következtetés: Ezért Ferenc nem igazi pápa.

A fő premissza bizonyítéka:

Az Egyház egyetlen igaz tagja sem megátalkodott eretnek, mivel minden teológus azt vallja, hogy egy pápa szükségszerűen elszakad az Egyháztól, ha notóriusan eretnekséget tanít. Hasonlóképpen a Szentírás, amely tévedhetetlen, azt tanítja, hogy minden megátalkodott eretneket kivétel nélkül le kell választani az Egyházról. Ugyanakkor senki sem igazi tagja az Egyháznak, aki el van választva az Egyháztól. Ezért az Egyház egyetlen igaz tagja sem notórius eretnek. 2. De minden igaz pápa igaz tagja az Egyháznak, mivel ami a tagokat illeti az egyházi közösség tekintetében, az annál inkább hozzátartozik a főhöz, mert az egyházi közösség ajándéka tőle ered. Ezért nincs olyan igaz pápa, aki notórius eretnek.

Bizonyíték a melléktételre:

Aki azt vallja, hogy „Isten pozitívan akar minden vallást” oly módon, hogy azt „semmilyen ügyes trükkel nem lehet elrejteni, vagy semmilyen jogi érvvel nem lehet semmissé tenni”, az a tényállás szerint notórius eretnek. 2. Ferenc pápa azonban azt vallja, hogy Isten pozitívan akarja az összes vallást oly módon, amelyet nem lehet „semmilyen ügyes trükkel elrejteni vagy bármilyen jogi érvvel semmissé tenni”. Ezért Ferenc a tény közismertségénél fogva eretnek.

VÁLASZ:

A fő premissza (egy CESARE típusú kategorikus szillogizmus) és a támogató szillogizmusok (CELARENT és BARBARA típusúak) formájuk szerint szükségszerű következtetésekhez vezetnek, azonban az érvelés legfőbb érvének első premisszája egy teológiai vélemény, nem tanítóhivatali, mivel nem mindenhol, nem mindig és nem mindenki tanítja, hanem csak egyesek és egy bizonyos időszakban, azaz a teológusok túlnyomó többsége a 12. századtól a 20. századig. Továbbá, sem pápa, sem egyházi zsinat, sem a Szentszék egyetlen tisztségviselője sem nyilatkozott soha autoritatív módon erről a véleményről. Ez a feltevés tehát csak valószínűsíthető, de nem szükséges. De mivel sok jeles teológus (köztük szentek és egyházdoktorok), még akkor is, ha nem mindegyikük, megerősítette ezt az álláspontot, és mivel az egyházi tekintély nem ítélte el, ezért jogos, teológiai véleménynek tartható. Ezért valószínű, hogy egy eretnek pápát de facto, vagy Krisztus intézkedése által megfosztanak tisztségétől, bár ez nem szükségszerű következtetés.

Továbbá az a szentírási figyelmeztetés, hogy meg kell szakítani a közösséget az eretnekekkel, nem általános érvényű, mivel nem a római katolikus egyház fejére vonatkozónak tűnik (vö. Mt 16,15-10), hanem csak azokra, akik az egyházi hierarchiában alárendeltek, vagy legalábbis mellérendeltek. Ebből tehát nem következik szükségszerűen, hogy meg kell szakítani az egyházi közösséget a római pápával, Szent Péter székének jelenlegi birtokosával, ha az történetesen eretnekségbe esik.

De egy következtetés csak valószínűleg és nem szükségszerűen következik bármely érvből, ha az érvben szereplő premisszák közül akár csak egy is valószínű és nem szükségszerű. Így az, hogy „Ferenc nem az igazi pápa”, ebből az érvből valószínű és nem szükségszerű tényként következik, ellentétben Dr. Lamont következtetésének látszólagos erejével.

II. érvelés (P. Harrison)

– Főtétel: Ha Ferenc nem az igazi pápa, akkor Krisztus elhagyta egyházát. Krisztus ugyanis nyilvánvalóan elhagyott minden olyan egyházat, amely képtelen az apostoli utódlás folytatására. Márpedig a katolikus egyház képtelen az apostoli utódlás folytatására, ha a választó bíborosok többségét egy hamis pápa nevezi ki. Ezért, ha Ferenc hamis pápa, akkor Krisztus elhagyta a katolikus egyházat.

– Altétel: De Krisztus nem hagyta el a katolikus egyházat. (Vö. Mt 16:18, 28:20).

– Ezért Ferenc az igazi pápa.

VÁLASZ:

Ez a feltételes szillogizmus formája szerint szükségszerűen következést jelent, és a kisebbik premissza biztos, mivel a Szentíráson alapul. A fő premissza azonban nem biztos, mert a pápaválasztásnak számos más módja is van, mint a választó bíborosok általi kinevezés, amint azt maga a történelem is megmutatta. Végül is mindegy, hogy érvényes bíborosok, érvénytelen bíborosok, polgári hatóságok, laikusok, világiak vagy ezek keveréke választja meg, mert amíg az egyetemes katolikus Egyház elfogadja őt, amely egyetemes, rendes magisztériumában nem tévedhet, addig igazi és érvényes pápa, és az apostoli szukcesszió folytatódik. Az egyetemes elfogadás jóvá teszi magának a választásnak a szabálytalanságait, és tévedhetetlen biztosítékot ad arra, hogy abban a pillanatban ő az igazi pápa. Krisztus tehát nem hagyta el Egyházát, még akkor sem, ha az összes bíborosválasztót egy olyan személy nevezi ki, aki nem az igazi pápa.

De ha egy érvelés bármelyik premisszája nem biztos, akkor a belőlük következő következtetés sem biztos. Ezért az, hogy „Ferenc az igazi pápa”, nem biztos következtetés P. Harrison fenti érveléséből.

Itt P. Harrison érvelésének kisebbik előfeltevéséről, nevezetesen, hogy Krisztus nem hagyja el az Egyházát, kiderül, hogy megegyezik azzal, amit Dr. Lamont és sok más szedevakantista feltételez. Az a premissza, hogy minden olyan pápa, aki közismerten eretnekséget tanít, de facto elveszíti a pápai hivatalt, és Krisztus kiközösíti az Egyházból, azon az abszurditásra való visszavezetésen alapul, hogy Krisztus szükségszerűen elhagyta volna az Egyházát, ha egy ilyen eretnek pápát nem zána ki. Úgy tűnik, hogy ez az érv rejlik azok mögött az érvek mögött is, amelyeket Bellarmin Szent Róbert mutat be az elmélet alátámasztására.

III. érvelés (amelyet Dr. Lamont és más szedevakantisták esetleg feltételeznek)

– Fő premissza: Ha Ferenc az igazi pápa, akkor Krisztus elhagyta az Egyházát. Krisztus ugyanis nyilvánvalóan elhagyott minden olyan egyházat, amely hivatalosan eretnekséget tanít, a nyilvánvaló tényeknél fogva. Márpedig a katolikus egyház hivatalosan eretnekséget tanít a közismert tények alapján, ha az egyház igazi feje Ferenc pápa, mert ő maga is eretnekséget tanít a közismert tények alapján. Ezért, ha Ferenc az igazi pápa, akkor Krisztus nyilvánvalóan elhagyta a katolikus egyházat.

– Altétel: De Krisztus nem hagyta el a katolikus egyházat. (Vö. Mt 16:18, 28:20).

– Ezért Ferenc nem az igazi pápa.

VÁLASZ:

A feltételes szillogizmus formája szerint itt ismét szükségszerűen következő, és az altétel biztos, mivel a Szentíráson alapul. A fő premissza azonban nem biztos. Ezúttal azonban azért, mert a „hivatalos egyházi tanítás” nem egyenlő a „Ferenc pápa tanításával”, vagyis a jelenlegi pápa rendes tanítóhivatalával. A hivatalos egyházi tanítás ennél szűkebb, mert az az, amit mindig, mindenütt és az Egyház összes atyja, teológusa és doktora úgy tanít, hogy az isteni kinyilatkoztatásban foglaltatik, vagy abból következik, vagy amit az Egyház egyetemes hagyománya megerősít, amit a pápa vagy az általa jóváhagyott egyházi zsinatok ünnepélyesen ilyenként határoznak meg. Ezért, bár a pápa taníthat eretnekséget a rendes tanítóhivatalában, ez nem teszi eretnekségét hivatalos egyházi tanítássá. Ezért az, hogy a jelenlegi pápa eretnekséget tanít, nem jelenti azt, hogy Krisztus elhagyta az Egyházát, és így nem következik az abszurd következtetésre való redukció.

Láthatjuk tehát, hogy a fent felsorolt érvek mindegyike elkövetni látszik a hatókör vagy az egyetemesség tévedését, és megpróbálja bizonyossá tenni azt, ami meglehetősen bizonytalan. Az első (Dr. Lamonté) indokolatlanul kiszélesíti azon teológusok körét, akik azt tanították, hogy egy eretnek pápa de facto, vagy Krisztus cselekedete által elveszíti hivatalát, „néhány” teológusról „minden” teológusra, így próbálva egy valószínű teológiai véleményt egyházi dogmává tenni. A második (Fr. Harrisoné) mértéktelenül korlátozza azt a módot, ahogyan egy embert pápai tisztségre lehet választani. A harmadik (a valószínűleg Dr. Lamont vagy más szedevakantisták által feltételezett felfogás) túlzottan kiszélesíti a hivatalos egyházi tanítás fogalmát, hogy az magába foglaljon mindent, amit az aktuális pápa tanít, beleértve a nem tévedhetetlen rendes tanítóhivatalt is. Ezért egyik érvelés sem von le szükségszerű következtetést, és így nem bizonyítják, hogy Ferenc vagy a pápa, vagy nem az. Legfeljebb valószínű érveknek értelmezhetők, amelyek valószínűsége az egyes érveket támogató katolikus teológusok száma és tekintélye szerint különbözik.

Nézzük most a P. Harrison által felhozott utolsó érvet.

IV. érv (Harrison atya)

– Fő premissza: A Szentszékkel közösségben lévő összes jelenlegi püspök és bíboros azt tanítja, hogy Ferenc az igazi pápa.

– Altétel: De az Egyház jelenlegi püspökeinek és bíborosainak egyhangú tanítása biztos.

– Ezért bizonyos, hogy Ferenc az igazi pápa.

VÁLASZ:

Ez valóban egy erős érv, és elég lehet ahhoz, hogy megnyugtassa mindazok lelkiismeretét, akik a pápát a magánimájukban vagy a szentmise kánonjában kommemorálni szeretenék. Azonban úgy tűnik, hogy önmagában nem éri el a bizonyosság olyan szintjét, hogy az ember kijelenthesse: „Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy Ferenc az igazi pápa”. Hiszen voltak más idők is az egyháztörténelemben, amikor néhány püspök kivételével mindenki az arianizmus eretnekségét vallotta, vagy amikor a katolikus világ nagy része egy hamis pápához ragaszkodott. Tekintettel erre a precedensre, mi akadályozná meg, hogy egy hasonló vagy még rosszabb válság ma is megismétlődjön? Ferenc nyilvánvaló és makacs eretnekségével szemben hajthatatlanul követni kellene a modern püspökök közös tanúságtételét, akik azt tanítják, hogy Ferenc még mindig pápa, függetlenül attól, hogy milyen eretnekséget vagy istenkáromlást hirdet, vagy milyen nyilvánvaló bálványimádást végez?

Mi a helyzet azzal a ténnyel, hogy sok püspök, akik Ferencet pápának tartják, úgy tűnik, hogy ha nem is kifejezetten, de legalább hallgatólagosan egyetért az eretnekségével, mivel nem szólal fel ellene? Megbízhatunk-e bennük, hogy különbséget tudnak tenni egy igazi pásztor és egy béres, vagy akár egy farkas között? Vagy inkább a 12. századtól a 20. századig igazhitű teológusok véleményére kellene támaszkodnunk, akik azt tanították, hogy egy nyilvánvalóan notórius eretnek de facto vagy maga Krisztus által megfosztatik pápai tisztségétől? Vajon ezek a teológusok megbízhatóbbak-e az ortodoxia tanúiként, mint a mai püspökök közül sokan? Másfelől, van egy sor látszólag ortodox püspök, akiket P. Harrison nevezett meg, akik Ferenc pápa eretnek nézetei ellen szólaltak fel, és akik ennek ellenére fenntartják, hogy Ferenc még mindig pápa. A kérdés, amit tehát meg kellene oldani, a következő: vajon az apostolok ezen élő utódainak megvan-e a dogmatikai tekintélye ahhoz, hogy elítéljék azt az elméletet, hogy egy pápa de facto, vagyis Krisztus cselekedete által elveszíti hivatalát, ha közismerten eretnekséget tanít?

Talán jobb lenne egy ilyen kérdést alázatos imában mérlegelnünk, és szenvedve vinnünk a megfeszített Urunk elé, mintha hajthatatlan, megkeményedett, pusztán emberi ítéleten alapuló választ adnánk. Ha ugyanis két, egymást szükségszerűen kizáró tételt a katolikusok legitim teológiai véleményként vallhatnak (pl. „egy közismerten eretnek pápát Krisztus automatikusan eltávolít hivatalából” vs. „egy közismerten eretnek pápát Krisztus nem távolít el automatikusan hivatalából”), akkor az a ragaszkodás, amellyel valaki bármelyik véleményt vallja, valójában mégis gyengének kell lennie, ha továbbra is meg akarja őrizni a közösséget azokkal, akik az ellenkező tételt vallják. Az ilyen nézeteltérés által keltett feszültség lehet a legnagyobb próbatétel, ami az Egyháznak valaha is kijutott. És mégis, az ilyen tanácstalansággal szemben végre fel kellene ismernünk, hogy ezt a válságot nem lehet pusztán emberi erővel, cselekvéssel vagy érveléssel orvosolni. Egy napon talán bizonyosságot nyerhetünk arról, hogy e tételek közül melyik az igazi, amikor az egyházi béke és az ortodoxia idején egy jövőbeli pápa vagy megerősíti, vagy kiátkozza az egyik vagy a másik oldalt. De amíg nem érkezik el a békének és tisztánlátásnak ez az időszaka, és nem kapunk egy ilyen ortodox pápát, addig buzgón kell imádkoznunk a püspökökért, és magát Krisztust kell kérnünk, hogy járjon közbe, világosítsa meg e sötét idők homályát és zűrzavarát, és erősítse meg Pétert, hogy megtérjen és megerősítse a testvéreket.

Jöjj, Uram Jézus!

Forrás: https://invocabo.wordpress.com/2024/12/07/biztos-igazsag-vagy-puszta-valoszinuseg/