Az Egyház tanítása a végítéletről nagyon gazdagon nyújt anyagot megfontolásra, különösen, ha figyelembe vesszük a szentek által mondottakat is. Ezek segítenek bennünket abban, hogy Isten teremtményeiként a Hozzá való viszonyunk alapján lássuk magunkat, olyanokként, akik egykor majd Ő színe előtt állunk majd ítéleten.

Az Egyház azt tanítja, hogy két végső ítélet lesz: az első a különítélet, ez az egyén halála utáni ítélet. Aztán ott van a második ítélet, a végítélet, amelyre a világ végén kerül sor. Ekkor minden ember ismét átmegy az ítéleten, mindenki Krisztus elé áll, aki meghozza az ítéletünket.

A különítéletre közvetlenül a halál után kerül sor, ekkor határozzák meg, és döntik el a meghalt személy örök sorsát az isteni ítéletben: Isten közölni fogja a lélekkel az Ő tudását arról a lélekről. Nem csak arról van szó, hogy Isten néhány dolgot közöl, hanem valóban az Ő tudását közli velünk, amely révén ténylegesen látni fogjuk az életünk alakulását: miért tettük azt, amit tettünk, hogy bűnös volt-e vagy sem, hogy milyen mértékben volt bűnös, vagy akár azt, hogy jó volt-e az, mennyire volt jó. Ez egy intellektuális kommunikáció révén valósul meg. Ugyanebben azt is közli velünk, hogy mit érdemel az az élet, amelyet folytattunk, és hogy a mennybe vagy a pokolba kerülünk.

A gyónást időnként az isteni igazság ítélőszékének is nevezik, néha Isten irgalmas ítélőszékének. Isten igazságának ítélőszéke, mert Isten képviselője, azaz a pap elé kell állni, és vádolni kell magunkat Isten törvényének megszegéseivel és áthágásaival. Az ítélet lényege szerint a te bűnbánatod meglétének megítélésben áll, abban, hogy valódi bánatod van-e a bűneid fölött. Ha nem bánod a bűneidet, a pap nem gyakorolja fölötted Isten irgalmát a feloldozás formájában. De ha tényleg bánod bűneidet, és a pap úgy ítéli meg, hogy teljesíted a feltételeket, feloldoz bűneid alól. Isten a feloldozás után többé már nem kéri számon rajtad elkövetett bűneidet. Amikor meghalsz, a különítéletre Isten ítélőszéke elé kerülsz, de itt már nem Isten képviselője elé tárod ügyedet, hanem maga Isten előtt fogsz állni, és számot fogsz adni minden egyes bűnről, amit valaha is elkövettél. Már nem te fogod vádolni magad bűneiddel, mint a gyónásnál, hanem maga Isten fogja eléd tárni, hogy ki és mi vagy. Minden egyes bűn, minden tökéletlenség, Isten törvényének minden egyes megszegése eléd lesz tárva olyan világossággal, amilyent sosem tapasztalhattál meg ebben az életben, még azon bűnök esetében sem, amelyekről világosan tudod, hogy elkövettél. A mennyei ítélőszék előtt fogsz állni, és a végén egyetlen tényező dönti el az ügyedet, egyetlen dolog menthet meg téged, és ez a megszentelő kegyelem.

Amikor Isten megmutatja neked bűneidet, meg fogja mutatni lelked állapotát, így nem pusztán az általad végrehajtott tetteket fogod látni, hanem magadat, az önismeretnek olyan formájában, amely elérhetetlen ebben az életben. Így az, amit Isten az ítéletben fog mutatni, nem tagadható, nem tudod majd védeni magad, mert látni fogod, hogy amit ellened felhoz, az igaz. Így nem érvelés lesz az ítélet során, hanem a Bíró mondja meg, hogy igazán bánod-e bűneidet. Ennek megfelelően már nem fogsz bűnbánatot gyakorolni, mert amint meghaltál, az örök sorsodat lepecsételték, és csak az evilági életben gyakorolt bűnbánatod menthet meg a büntetéstől, ha kegyelmi állapotban haltál meg.

Amikor segítség nélkül Isten előtt állsz majd, egyedül azok támogatják majd ügyedet, akiket te segítettél, azaz azok az üdvözültek, akiket segítettél, és a szentek és angyalok, akik iránt tisztelettel voltál. De természetesen a démonok is jelen lesznek, vádolva téged. De sem a szentek, sem az angyalok közbenjárása nem ment meg, ha halálos bűnben haltál meg. Ha halálos bűnben halsz meg, még ők sem járnak közben ügyedben, mert tudni fogják, hogy a rólad kimondott ítélet tökéletesen igazságos. Ha halálos bűnben haltál meg, és Isten megmutatta, hogy ki és milyen vagy valójában, megmutatja a lelked állapotát, és tökéletesen világossá teszi számodra, hogy nem érdemled meg az irgalmát. Így amikor pokolban találod magad, és lényed minden részéből gyűlölöd Őt, közben mindig tisztán tudni fogod, hogy ítélete abszolút igaz és igazságos.

Ezért hamis teológia az, amikor azt mondják, hogy mi ítéljük el magunkat Isten előtt. Van ezzel némi kis probléma, mégpedig az, hogy Ádám és Éva bukása óta meglehetősen sötétek vagyunk, és minél több bűnt követünk el, annál sötétebbek, ezért eléggé furcsa lenne, ha azt a lelket kérdeznék meg a maga állapotáról, amely értelmileg elsötétült és vak. Ezért Istennek kell közölnie a lélekkel mindezeket, tehát nem mi ítéljük el magunkat, hanem Isten mond ítéletet fölöttünk.

És mi történik a bűnös lélekkel Isten előtt azon kívül, hogy elítélik? Tudjuk, hogy a személy halála után tapasztalni fogja Isten haragját, mert látni fogja, hogy élete folyamán Isten mindenféle kegyelmeket adott neki, ő mégis visszautasította azokat. Mélységes szégyent él meg, mert a szégyen, ahogy Szent Tamás mondja, az alacsonyrendűnek bizonyulástól való félelem és az amiatti fájdalom. A bűn alacsonyrendűvé tesz, mert a teremtett dolgokhoz köt minket Isten helyett, ahelyett, hogy Isten akaratát tennénk meg. Így egy mélységes szégyen lesz a lélekben.

A Példabeszédekben olvassuk, hogy Isten ítélőszéke elé állni nagy félelmet kelt a lélekben, mert Isten haragja nem irgalmas a bűnös iránt, és amikor az ítélet révén a pokol lesz a részed, az minden jótól elvág téged, a létezést kivéve. Minden jótól, ami az ő szeretetének sajátja. A szeretetet úgy határozzuk meg, mint a másik javát akarni. Amikor meghalsz és a halálos bűn állapotában vagy, akkor ennek vége: Isten szeretete nem terjed ki tovább rád, tehát el vagy vágva tőle. Szent Bernát mondja, hogy a lélek jobban fog szenvedni Jézus Krisztus haragjának látásától, mint a pokol bármely kínjaitól. Ez visszaköszön Bosco Szent János álmában is, amelyben látta, hogy fiai meghalván Isten színe előtt megítéltettek, és látta, hogy azok legszívesebben a pokolba menekülnének Isten színe elől, mert nem akarnak Isten színe előtt lenni a lelkükön lévő bűnökkel.

Semmi nem marad rejtve a bűneidről előtted, de a különítélet során előtted feltárt bűneid nem lesznek mind ismertek más lelkek előtt, akik előtt csak a végítéletnél válik ismertté minden. De persze, ha a pokolba kerülsz, a démonok ismernek majd: „ez volt az, akit kísértettem!” és elég jó megközelítéssel tudni fogják, hogy milyen bűnöket követtél el. Nincs hozzáférésük az akaratunkhoz, hogy biztos tudással rendelkezzenek arról, hogy a bűnt választottuk-e vagy sem, de van hozzáférésük a képzeletünkhöz. Amikor akarunk valamit, akkor elképzeljük azt, amit teszünk, ez tehát megjelenik a képzeletünkben, ebből pedig jó eséllyel képesek megállapítani, hogy ténylegesen követtünk-e el bűnt vagy sem. Tudhatják, hogy követtél el bűnt, mert az alsóbbrendű képességeidben láthatják a bűn jeleit. Így amikor a pokolba kerülsz, már a végítélet előtt is kínozni fognak, és ahogy Szent Alfonz mondja, az isteni igazságosságnak ellensúlyai nem a gazdagság, a tisztség vagy nemesség, hanem egyedül a tetteid lesznek. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy vajon mit gondolhat most erről Luther Márton. .. De a lényeg az, hogy amit tettél, meg fogja határozni az ítéletedet. Szent Ágoston mondja, hogy az ördög ott lesz, hogy emlékeztessen a keresztségi fogadalmaid megszegésére, a bűneidre. Origenész pedig azt mondja, hogy az őrangyalod mondja meg majd neked, hogy elkárhozol-e. Azt fogja mondani Istennek: annyi éven keresztül dolgoztam üdvösségén, de semmibe vette minden tanácsomat.

Egyszer elgondolkodtam azon, hogy mit jelent őrangyalnak lenni. Mivel az angyalok annyival fölöttünk állnak értelemben, azt hiszem hasonló lehet a viszonyuk hozzánk, mint nekünk a kutyákhoz: segíthetünk nekik, irányíthatjuk őket valamennyire, de azért azok csak saját fejük szerint rohangálnak. Az angyalok is mondhatják nekünk, hogy ne tedd ezt, ne tedd azt, képeket kelthetnek képzeletünkben, hogy megvilágosítsanak bennünket, hogy mit kell tennünk, de rajtunk áll, hogy aszerint cselekszünk-e.

Ha elkárhozunk, a lelkiismeretünk vádolni fog bennünket. Aranyszájú Szent János szerint Krisztus sebei fogják vádolni a bűnöst. A szegek és Krisztus keresztje fog ellened szólni, mert Krisztus szenvedése hiábavaló volt számodra, de nem volt hiábavaló azok számára, akik üdvözülnek. Ezért Krisztus a saját testében vádol majd azért, hogy nem fordítottad előnyödre azt, amit érted tett: távozz tőlem átkozott az örök tűzre! – ahogy Máté evangéliumában olvashatjuk.

Karthauzi Dénes szerint az ítélet olyan lesz, mint egy iszonyatos mennydörgés, és ez nem azt jelenti természetesen, hogy hangot fogsz hallani, mert a feltámadásig nem lesz tested, hanem azt, hogy értelmileg hallod, így az egész személyed megremeg Isten haragjának mennydörgésétől. Ettől az ítélettől a pokolra ítélt lelkek félelme olyan nagy lesz, mondja Euszébiosz, hogy ha tehetnék inkább választanák másodszor is a halált, mint hogy ezt hallják.

Ha kegyelmi állapotban vagy, Isten irgalma kiárad rád, és Isten szeretete körbevesz téged. Manapság mindenki istentapasztalatokról beszél. Keresztes Szent János mondja, hogy nem ezeket kellene keresni, hanem inkább amiatt kellene aggódni, hogy vajon megtesszük-e Isten akaratát. Ebben az életben Isten szeretetének megtapasztalása általában fájdalmas, és ez, mint mondja, nem Isten miatt van így, mert Ő végtelenül jó, hanem miattunk. Azt mondja, hogy ahhoz hasonlít ez, mint amikor a fény áthatol az ablakon. Ha az ablak koszos, akkor a fény nem tud áthatolni rajta. Ha a fény eléggé erős ahhoz, hogy áthatoljon rajta, akkor ráégeti az üvegre a piszkot, ami rajta van. Bizonyos értelemben ilyen Isten szeretete is irántunk ebben az életben, mert a tökéletlenségeink miatt ez a szeretet kezdetben fájdalmas számunkra. Sokszor ad Isten némi érezhető vigasztalást nekünk az út kezdetén, de ez ismét csak azért van, mert olyanok vagyunk, mint a kutyák: jutalomfalatot kell adnod neki, ha azt akarod, hogy megtegye, amit kérsz. De Isten azt akarja látni rajtunk, amit mi is látni szeretnénk a kutyánál, hogy jutalomfalat nélkül is megteszi azt, amit mondunk neki. Azt akarja, hogy mindig megtegyük az Ő akaratát, lelki jutalomfalat nélkül is. Az a tény, hogy az emberek lelki jutalomfalatra vágynak, önmagában egy tökéletlenség. Ezért mondja Keresztes Szent János, hogy egyszerűen hagyjuk figyelmen kívül azokat, eszközként használjuk őket, ha vannak, de ne azokra koncentráljunk. Csak a tökéleteseknek örömteli és édes Isten szeretete. Ezért, ha megítéltettél és méltónak találtattál Isten örök társaságára, akkor Isten szeretetének hatásai átjárják minden képességedet, és hatalmas értelmi és akarati megtapasztalása történik majd meg ennek.

Amikor megítéltetsz, megmutatnak neked minden bűnt, amit nem bocsátottak meg neked, minden tökéletlenséget, amelyet nem küzdöttél le, és Isten a tisztítótűzbe tesz téged, ahol szeretni fogod az Ő igazságosságát. Másszóval akarsz majd megtisztulni, ezért amikor az Ő jelenlétében leszel, megtisztulsz és nem szégyenkezel semmiért.

Néha részünk van ilyen tapasztalatban, amikor egy szent ember társaságában vagyunk, akiről tudjuk, hogy ő szent, és hozzá képest mi meg nem vagyunk azok, és valami szégyent érzünk a jelenlétükben. Istennel is hasonlóképpen van: a tökéletessége fényében nagy fájdalommal fog eltölteni bennünket minden tökéletlenségünk. És bár a lelkek nem kívánják a tisztítótűz szenvedését, mégis szívesebben inkább elszenvedik azt, semhogy Isten színe előtt a legkisebb folt is lelkükön maradjon. Schouppe SJ: Purgatórium című művében van az a csodálatos rész, amely arról szól, hogy a lélek inkább örökre a purgatóriumban maradna, minthogy akár egyetlen pillanatig is Isten színe előtt legyen a legkisebb bűnnel a lelkén.

Isten azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint Ő, és ez azt jelenti, hogy azt akarja, hogy tökéletesek legyünk, amikor a mennybe kerülünk, azért, hogy az Ő szeretete tökéletes lehessen velünk kapcsolatban, azaz, hogy tökéletesen befogadhassuk az Ő szeretetét. Azt akarja, hogy az Ő színe előtt lévők tökéletesen élvezhessék az ő szeretetének hatásait. Szeretni fogod tehát az igazságosságát, és örvendezni fogsz annak, hogy egyszer majd láthatod az Urat színről-színre. Borzalmasan szenvedni fogsz, de ennek szükségességének tudata, és a szenvedéseid igazságos voltának tudata hasonlóképpen abszolút lesz, ha olyan „szerencsés” leszel, hogy a kegyelem állapotában halsz meg.

Ha nem lesz szükség a bűneidért való elégtételre, mert például vértanúságot szenvedsz el, vagy olyan fokú tökéletességre jutsz, hogy nincs a ragaszkodásoknak és bűnöknek foltja a lelkeden, azonnal a mennyországba jutsz. De nagyon-nagyon kevesek érik el ezt a célt. A mártírhalál azonnali üdvözülést jelent, mert ahogy mindig is tartották, a vértanúság során a lélek mindenről, még az életéről is lemond Istenért, ezért a lélek testtől való erőszakos elválasztása minden bűnért elégtételt ad.

A különítélettel azonban még nem ér véget a dolog, még ha a mennyországban is vagy, mert Krisztus eljön, hogy megítélje az élőket és a holtakat a végítéletben, amelyen a különítéleten után is át kell mennie mindenkinek. Az egyház tanítása szerint a különítéletkor eldöntött örök sorsod nem változik meg a végítéletkor, tehát, ha a kárhozatra ítélt Isten, akkor is részed lesz a végítéletben. A pokolban lévő lelkek nem akarják, hogy visszakapják testüket, mert azáltal csak növekedni fog szenvedésük, míg a mennyben lévő lelkek vágynak a test feltámadására, részben azért, mert emberként a természetünk szerint vágyunk arra, hogy testben létezzünk, de azért is, mert bizonyos értelemben fokozza a lélek örömét, ha az alsóbb képességei, azaz a test is részesül belőle.

Sok oka van annak, hogy a különítélet nem elegendő, hanem szükség van a végítéletre is.

Szent Tamás azt mondja, hogy az első oka ennek az, hogy Isten nem tárja fel a bűnöd minden hatását a különítélet során. Azért, mert például, ha valakit bűnbe vittél, és a bűnöd révén más bűnét okoztad, annak a bűnnek rejtve kell maradnia előtted, mert nincs jogod ismerni annak a személynek a belső életét. Így még miután már meghaltál sem ismerheted meg teljesen a bűnöd minden hatását.

A másik ok, hogy a bűneidnek minden következménye csak az idő múlásával bontakozik ki teljes mértékben. Ezért van az, hogy a bűneink előlünk, de még az Isten színelátásának örvendő lelkek elől is rejtve marad a maga teljességében a végítéletig. Ők sem ismerhetik tökéletesen a belső életedet, a bűneidet és erényeidet, cselekedeteid jó vagy rossz hatásait. Ezek a végítéletnél válnak ismertté. Így látni fogjuk Ádámmal és Évával kezdve, a gyümölcs megevésének minden következményét, látni fogunk mindenkit, aki őket követte, látni fogunk mindent, amit tettek. A jó és rossz dolgok ismertté válnak, így a mennyben lévők látni fogják az egész történelmet lezajlani maguk előtt. Mert most, amikor Istent színről-színre látják, csak egy részét ismerik annak, de nem ismerik az egészet. Akkor viszont megismerik majd mindenki titkos gondolatait és tetteit.

Látni fogod, hogy egyetlen bűnöd sem magánügy, mert a végítéletnél minden, amit tettél mindenki által ismertté válik. Néha egyesek azt mondják, hogy nem, mert amikor Isten megbocsájtja a bűnödet, elfelejti azt. Nos, ez nem így van, mert Isten nem változik, ő változatlan és örök, nem tud felejteni. Valójában, amikor azt mondjuk, hogy Isten megbocsájtja a bűnünket, akkor ez azt jelenti, hogy nem hozza fel ellenünk. De amikor bűnt követsz el, az rendezetlenséget okoz a lelkedben. Úgy értem, hogy erényekre teszel szert, ha a jót gyakorlod, de ha a bűnt teszed, a lelked romlottá, rendezetlenné válik, ezért még ha meg is bocsájtotta a bűneidet, szükséges rendezned, javítanod a lelked.

Ha ellopsz valakitől ötven dollárt, odamész hozzá, hogy bocsánatot kérj, de ha nem akarod visszaadni neki a pénzt, akkor az igazságtalanság, amit elkövettél, folytatódik tovább. Így van ez Isten igazságosságával is. Ő saját dicsőségére teremtette a világot, azaz, hogy megnyilvánuljon a tökéletessége, és amikor bűnt követsz el, elvonsz a dicsőségéből, ami a lopásnak egy formája. Ezért vissza kell adnod neki, ezért a bűn ideigtartó büntetése nem csupán azért van, mert rendezetlenné váltunk a bűn miatt, hanem azért is, mert elvettünk valamit Istentől, ami jogosan az övé. Tehát miután megbocsájtja a bűneinket, nem számítja be velünk szemben, de ettől még vannak a bűnnek következményei. Azoknak, akik elszenvedik az általad okozott rossz hatásokat, joguk van tudni, hogy honnan származik a rossz, amit elszenvedtek. Azok, akik a jótetteidből részesültek vágynak arra, hogy kifejezzék hálájukat a jóért, amit tettél.

Látni fogod, hogy a bűnök, amelyeket elkövettél, hogyan befolyásolták a történelem menetét, mert Isten tökéletesnek akar téged már most, és az, hogy nem vagy még tökéletes, azaz szent, befolyásolja az egész emberi történelmet. A végítéletnél látni lehet majd, hogy milyen hatással volt másokra, hogy nem voltál olyan szent, amilyennek Isten akart téged. Látni fogod, hogy milyen hatással lettek volna az imáid, szenvedéseid, hogyan változtatták volna meg jótetteid minden körülötted lévő életét. És az, hogy nem változott meg, azért van mert te nem voltál az, akinek Isten szánt téged.

Amikor az angyalok elbuktak, megüresedett a mennyben betöltött helyük, és azért, hogy a hierarchiában betöltse helyüket, Isten olyan tulajdonságú embereket teremtett, akik alkalmasak ezen helyek betöltésére. Ezért mondja Szent Pál, hogy futok, hogy elnyerjem a jutalmat. Azaz: mindent meg kell tenned azért, hogy elérd azt a szintet, amit Isten neked szánt, mert ha nem, akkor más személyt teremt, aki elfoglalja a helyed. Erre tökéletes példa Ádám, aki arra lett teremtve, hogy az emberi nem feje legyen – ez most Krisztus, Évának kellett volna a legfőbb asszonynak lennie – ez a hely most a Szűzanyáé. A tanulság ebben a történetben az, hogy el kell érned a tökéletességnek arra a fokára, amelyre Isten meghívott téged. Ez nyilvánvalóvá válik majd a végítéletnél.

A következő oka a végítélet szükségességének, hogy Isten a legfőbb közhatalom. Mert Ő teremtett mindent, amit látunk, Ő alkotta, Ő az oka. Minden bűn elkövetésekor vétünk az Ő joga ellen, ezért Istennek, mint legfőbb hatalomnak joga van a nyilvános elégtételre attól, aki hatalma ellen vét, ezért mindenki előtt kell számot adnod mindenről, amit tettél. Mint legfőbb törvényhozónak, Istennek joga van nyilvános elégtételt venni mindazokon, akik az Ő törvénye ellen vétettek. Mivel minden az ő isteni tulajdona, és ezért a törvénye elleni bűn abszolút bűn, amiért joga van nyilvános elégtételt nyerni. Ezért a végítélet Isten dicsőségének, azaz az ő tökéletességének megnyilvánulása lesz, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy Ő tökéletesen igazságos és tökéletesen irgalmas. Az ő tökéletessége fog megnyilvánulni a teremtményeiben is: a szégyenben, ami lényed egészét átjárja a bűnöd miatt, ahogy Isten előtt állsz, vagy ha a kegyelem állapotában vagy, akkor az Isten irgalma fölötti öröm miatt.

A következő oka a végítéletnek: a meg nem érdemelt hírnévnek semmivé kell válnia. Mert az igazság miatt szükséges, hogy azokat az embereket, akiknek nem volt joga hírnévhez, megfosszák attól. És ez nem lehetséges másként, mint azok előtt, akik előtt korábban élvezte. Aztán mindenkinek elégtételt kell nyernie, akit meg nem érdemelt rossz hírnév sújtott. A rejtekben elkövetett gonoszságnak ismertté kell válnia, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá váljon: ez megérdemli ezt, az pedig amazt. Nem lesz többé semmi sem rejtve: sok milliárd ember és sok milliárd szent előtt fogsz állni, és a törvény minden megszegése mindenki előtt ismertté lesz.

Ez kétféleképpen fog megtörténni. Azok az emberek, akiknek a boldogító színelátásban lesz részük, látni fogják a bűnt a történelem menetébe ágyazva, magában az isteni színelátásában. A kárhozottak nem láthatják Istent, ezért nem lesz részük a boldogító színelátásban, így csak Krisztus ítélete vagy vádlóik szavai által fogják tudni.

Néha az emberek azt mondják, hogy az üdvözültek nem tudják, hogy mikor lesz vége a világnak. Igen is meg nem is. Ahhoz hasonló ez, mint amikor a kulcsodat keresed az asztalon, ami előtt ülsz, és nem veszed észre, pedig ott van előtted. Mindenkinek van ilyen tapasztalata. A filozófia azt mondja, hogy materiálisan látod, másszóval eljut a szemedig a látványa, de értelmileg nem ismered fel. Mivel a mennyországban Istent látod, materiálisan mindent látsz, mert ő semmit nem rejt el magából, de a teremtmény oldalán Ő mégis korlátozza, hogy az ne lássa meg benne. A végítéletnél minden, amit korlátozott, feltárul, így látni fognak minden bűnt, úgy fogják megérteni a történelem menetét, mint senki más. Az igazaknak joguk van tudni, hogyan üldözték őket.

Az Ószövetségben van egy nagyszerű sor: „Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket.” Persze a zsidók emberekre értették ezt, de ennek a helyes értelme együtt érkezett a teljes kinyilatkoztatással az Új Szövetségben: ez a sor ugyanis a démonokra és az elkárhozottakra vonatkozik. Egy tökéletes mennyországra van szükségünk, és mivel a gyűlölet tökéletesen elfordít bennünket tőlük, ennek szükséges megtörténnie, hogy elkerüljük őket.

Ugyanakkor vágyunk arra, hogy megismerjük a jót, amit az angyalok tettek értünk. Ezek egy része nem ismerhető meg a végítélet előtt, mert érinti mások belső életét, amit Isten nem fed fel az utolsó napig.

Szent Tamás azt mondja, hogy még a démonok és az angyalok is alá vannak vetve Krisztus bírói hatalmának, tehát ők is ítélet alá kerülnek. Nem teljesen világos, hogy ez hogyan történik majd meg, hogy őket is hozzánk hasonlóan egyenként ítélet alá vonják-e? Lehet így is, de lehet úgy is, hogy a démonok Isten balján, a szentek a jobbján lesznek, így tudni fogják, hogy ki kárhozott el, és ki üdvözült a harag napján.

Ezek tehát az okai a végítélet szükségességének. De milyen is lesz maga a végítélet?

A régi rítusban volt egy szekvencia, a Dies Irae, azaz a Harag Napja, amely elmondja, hogy mi történik majd: Krisztus visszatér a felhőkön, és ezt mindenki látni fogja. Elfoglalja trónját a Jozafát völgyében azon a napon, amikor Isten haragja kiárad. Mindenki feltámad, az angyalok megfújják a harsonát, ami mindenkit az ítéletre hív. Azt mondja a Dies Irae, hogy „coget omnes ante tronum”, tehát mindenkit a trón elé kényszerítenek. Biztos vagyok benne, hogy a kárhozottak átkozódnak majd, és nem fog tetszeni nekik, hogy az egész bolygón keresztülvonszolják őket, hogy megítéltessenek. De abban is biztos vagyok, hogy amint Krisztus elé kerülnek elhallgatnak.

Azok az emberek, akik üdvözültek, a testüket visszakapva akarni fognak majd végítéletre kerülni. Ezért mindenki feltámad és Krisztus ítélőszéke elé kerül, ez lesz a Harag napja. A harag, mondja Szent Tamás, egy összetett szenvedély: van benne fájdalom az elszenvedett sérelem miatt, így az üdvözültek, de a kárhozottak is fájdalmat éreznek Krisztus szenvedése miatt, de természetesen eltérő okokból. A másik oldala a haragnak az elégtétel utáni vágy. Krisztus akarja az elégtételt, ezért mondja az Ószövetségi szentírás, hogy „enyém a bosszú”. A tőlünk evilágban megvont igazságtétel is megtörténik majd azon a napon. De legfőképp Isten nyer elégtételt mindazok miatt, akik megsértették Őt életükben az Ő dicsőségének elvonása révén. Az igazságos bíró ítélni fog, ezért nagy félelem és rettegés lesz. Aztán szól a szekvencia a könyvről, amelyet fellapoznak, az élet könyvéről. Ez természetesen nem egy fizikai tárgy, ez metaforikus megfogalmazása a tudásnak, amivel Krisztus az ő emberi természetében bír a mi bűneinkről, a jótetteinkről. És mivel életét adta értünk, ő az, aki meghatározhatja, hogy kinek lehet része az ő társaságában, és kinek nem lehet. Ezért amikor az Élet könyvéről beszélünk, arról szólunk, hogy ki fog élni, és ki fog elkárhozni. De arról is, hogy Krisztus milyen tudással bír emberi természetében rólunk, és arról, hogy ez fizikailag is kihirdetést nyer: Krisztus nem csak intellektuálisan kommunikál majd, ami révén mindent látni fogunk, hanem fizikai kihirdetése is lesz az állapotunknak, és annak, hogy mit érdemlünk. Így a kárhozottak hallani fogják az ítéletüket. A gonoszak el lesznek hallgattatva és össze lesznek zavarva, kivéve, amikor mások ítélete során tanúként szólniuk kell azok ellen.

Egy szent mondja, hogy még mielőtt sor kerülne az ítéletre, a Sátán követelni fogja minden valaha élt ember lelkét, mert minden ember követett el bűnt, a Szűzanyát és a Mi Urunkat kivéve. Ezt Krisztus megtagadja majd, mondván: életemet adtam értük, és sokan a kegyelem állapotában haltak meg, ezért sokan megmenekülnek. Ezért a Sátán visszahúzódik, amíg ítéletre nem kerülnek az egyes emberek, és a démonok fogják a bűneiket felhozni ellenük, Krisztus pedig ítélkezni fog, hogy bűnt követtek-e el vagy sem. Mert sokszor kísértést szenvedünk és elbukunk, de nem teljes az akarati hozzájárulásunk, ezért nem vagyunk teljesen bűnösök az adott dologban. És ennek minden egyes ember esetében meg kell történnie: Ádámtól és Évától kezdve az utolsó emberig számot kell adnia mindenkinek mindenki előtt minden egyes bűnről, amit elkövetett.

Egyházatyák mondják, hogy ha elgondolod, hogy mennyi ember és mennyi angyal létezik, akkor beláthatod, hogy sok ideig tart majd az ítélet, ami az üdvözülteknek nem okoz problémát, mert a feltámadt testük többé nem érez fájdalmat és fáradságot, ezért bármeddig tudnak majd akár térden, akár állva lenni. De a kárhozottak mindig a végkimerülés állapotában lesznek, ezért az ítélet hossza elviselhetetlen lesz számukra. Ezzel szemben az üdvözültek folyamatos örömet élnek majd meg, mert látni fogják, hogy mit tesz Isten. Tehát nem azért, mert át kell menniük az ítéleten, nem azért, mert látni fogják a Krisztus ellen elkövetett bűnöket, hanem azért, mert látni fogják az isteni kegyelem működésének mélységeit az üdvözültek életében.

Végül az üdvözülteket, akik Istent színről színre fogják látni a mennybe fogják vinni, az Ő irgalmában nem részesülőket pedig a pokolba. Ezekről következő elmélkedéseinkben lesz szó.

Chad Ripperger: Four Last Things: Judgment

https://invocabo.wordpress.com/2022/01/05/a-negy-vegso-dolog-itelet/